Határvonal (Nyitott)

Okojo városa... A hely, amely a legendás kami, Hyota hatalmából jöhetett létre. Az első épületeit valamikor az 1800-as évek táján emelték, sokat közülük nagy becsben tartanak még most is, így újítják fel őket évről évre. Hyotáról úgy tartották, hogy sokszor hermelin képében jelent meg a hívőinek, éppen innen a város neve is, a kabalái, a díszei...  A bőség istene, aki az utóbbi időben visszatért a távoli hegyek közé, hogy ismét felélessze a környék erdőit és megújulást hozzon a földeken, mire eljön a vetés ideje. Ha engem kérdeztek... nos, fele annyira sem felelősségteljes, bölcs és hatalmas. Én már láttam... Alacsony, arrogáns és egy igazi vén kujon. Helyette inkább kérjetek engem, még meg is hallgatom! Nincs messze a hokorám, csak két saroknyira innen... végigmentek az utcán, az elsőnél balra, az építkezés mögött a régi, lezárt iskola bejáratánál. Igazi paradicsom az a környék, csak a megfelelő oldalát kell nézni! Kicsit sötét, kicsit sok a csavargó... de meg tudlak védeni titeket tőlük, amiért még felárat sem számolok. * Szaporította a szavakat Kazumasa, a fiatal kami, aki a közelben lévő iskolás lányok beszélgetését hallgatta. Kényelmesen elnyúlt az egyik fa ágán, csak fél szemmel figyelte a halandókat, akik egymás között vitatták meg éppen a legnagyobb vágyaikat. * Nem mintha hallanátok... de azért az előzőt vehetnétek egy isteni sugallatnak.

* Előhalászta a zsebéből a telefonját, türelmetlenkedve  lóbálta meg a levegőben. * Most fogyasztottam ki a filcemet az utolsó graffitimre, igazán hívhatna valaki. * Morogta. A megszokott jelenet egy lágy szellő miatt maradt abba, amire Kazumasa felkapta a fejét. Felült az ágon, összeszűkítette a zöld szemeit és figyelt. Várt valamire... vagy sokkal inkább valakire, aki egyre közelebb ért hozzá. *

* Nem volt képes nyugton maradni, így már kora reggel elment egy kör portyára. Hamar kiszúrt pár olyan személyt, aki felkeltette érdeklődését és egyáltalán érdemes ráfordítani az időt. Egy kicsit várt míg nem zsongjak körül olyan hu de sokan a fiatal srácot és lecsapott rá. Nem kellett sok idő neki mire végzett vele, de nem elégítette ki éhségét, így tovább ment. Egész jó napja volt mivel még sikerült elkapnia néhány áldozatot. Amint úgy érezte, hogy aznapra elég lesz megindult visszafelé. Egyik résznél feltűnt számára a felkavart szellő. Fel is vonta annak irányába pillantását. Pár percig figyelt, majd halkan sóhajtott és tovább folytatta útját. Most már nem volt kedve belekeveredni más dolgába. Nyugodtan ment vissza az elhagyatott régi házhoz. Hosszan nézte az épületet. Halkan sóhajtott fel majd egy ugrással termett a tetőn és onnan nézet körbe. Magasabban feküdt mint a körzetében lévő többi ház, így szép kilátása nyílt a tetőről. Könnyedén meg tudta figyelni a környezetét.*

*Okojo városa pont az a hely, amit az apja elmesélt annak idején neki. Lassan fél éve költözött ide a család, de még mindig nem tudott egyes dolgokat megszokni, még mindig sok homály fedte a környéket. Megigazgatta fekete haját mialatt siettette lépteit, hogy beérje a lányokat, akikkel ma haza felé tartott. Tudta ,hogy a kis csapat utána valószínűleg beült egy cukrászdába, mielőtt ténylegesen haza battyognának, bár azt még nem döntötte  el maga Wota, hogy ő csatlakozik e oda. Felvonta jobb kezét, hevesen integetett vele. A lányok apró sikolyt hallattak amikor a szél megemelte a szoknyájukat, csak utána vették észre közeledő osztály társukat.*

- Éppen időben! Már mentünk volna!
Elnézést a késésért. Beakadt a cipőm a tároló szekrénybe és alig bírtam kiszedni.
*Hajolt meg, s már ő maga is szégyellte magát amiatt, hogy sok apró, kis szerencsétlenség éri. Nem telt el úgy egy nap, hogy nem tett volna meg valamit... amit alapjáraton nem akart. A csajok kikiáltott kis főnöke felkapta a vállára a táskáját ,majd egy bősz bólintással tovább indult, maga az újonc pedig nyugodtabban, mosollyal követte. Hallgatta ahogyan az előző hirtelen jött szélről beszéltek, majd a témájuk nevetve vándorolt át a vizsgák és az új tanár úr iránt. Magához a férfihoz a lány nem tudott mit hozzáadni, így csak nyugodtan követte őket. Már éppen a következő utcáknál kanyarodtak volna be, amikor egy fura érzésre megtorpant egy pillanatra s vissza pillantott oda, ahol éppen előzőleg a lányok álltak. Látott ott valaki, egy fura szőke fiút, aki mintha magában beszélne....*
- Wotamin!
Máris!
*Kapta fel hirtelen a fejét, azzal halk nevetéssel követte őket. Pár utcával arrébb úgy érezte ,mintha nagyobb nyomás lenne rajta.... csak úgy, hirtelen. Maga elé nézett, mialatt a többieknek a hangulata semmit nem változott. Ez volt mindennap-... immáron fél éve. Valami van... vannak a városban....*
Tessék?
*Pislogott előre, ahogyan a többi lány felnevetett.*
- Arról beszéltünk ,hogy ki kellene próbálni a kísértetházat egyszer!
Nem szabad zargatni a holtakat.....
- Gyáva!

* Hallja a suttogást, a hozzá kibontakozó alakot pedig oldalra biccentett fejjel fogadja. Leugrik a fáról, hanyagul nekidől a törzsének. * Ha tudná, hogy a prémje egy vénasszony nyakában köt ki, aki köpködve beszél és éppen összenyálazza a prémjét, akkor kevésbé repesne az örömtől. * Közli vele, nem igazán zavartatja magát... és valahogy a nő erőbeli fölénye sem érdekli. Megérzi, hogy a közelben van még valaki, nem messze tőlük. Úgy tudatosulnak benne a körülötte lévő jelenlétek, mint amikor a sötét éjszakában apró fények gyúlnak a horizonton. A másik nem mozdul... aztán távolodik és megállapodik egy ponton. Az elhagyatott épületnél, amit a legtöbb halandó kerül... és amihez vészesen közel van az Ő Hokorája. *

Rá se nézz arra a kölyökre... kár lenne érted, ha valami csúnyán megégetné a mancsodat... mondjuk egy kis só vagy szenteltvíz, amit egy arra járó kami szór ki. * Szinte már bájosan mosolyog, vagy inkább macskaszerűen, amit fokoznak a hosszúkás pupillái. *

* Karba teszi a kezeit és kihúzva magát, elrugaszkodik a fától. Csak pár lépést tesz, amikor észreveszi, hogy az egyik iskolás lány egyenesen felé néz. Biztosan van valami mögötte... vagy éppen előtte, amit a diák kiszúrhatott. Megvonja a vállát, majd pimasz mosollyal kiölti a nyelvét. Rajta csak ne bámuljanak át... *

* Habár csak fél füllel hallotta a beszélgetést a kísértetházról, mert az arrogáns nő köti le a figyelmét, aki a csecsemőre pályázik, gondolatban már kezd reménykedni. Ha esetleg a lányok megijednek odabent, akkor kifelé menekülve megláthatják a kicsi oltárt. Vihar vert, az igaz... de mégiscsak oltár, és ha kérik, akkor bizony segít. Lehetnének akár az első papnői is... *

* A nagy orrú tengu figyelmét nem zavarta meg a fiatal, törtető oni a környéken. Gazdája számára nem jelentett fenyegetést a másik a városban, hisz más-más "érdeklődési" körük volt. A korábbi diáklányokhoz csatlakozó értékes ikigimó bár felkeltette az érdeklődését kivár, még nem elég erős a ki-je, hogy igazán használható legyen. A fiatal vicces kedvű kami-ra viszont vetett egy pillantást. nem voltak túlzottan egy súlycsoportban, így a csípős megjegyzés sem sértés, sokkal inkább a szúnyog próbája volt, ami kacajt csalt elő a youkai torkából. *
Mint ha szolgám testét irányítva érezném a bőrömön a vizet úgy mondod. Érdekes szúnyog vagy, de egyenlőre csak zümmögésed zavaró, jelenléted nem képvisel fenyegetést. Majd amikor igazi vérszívóvá válsz keress fel, ha feladnád unalmas léted, vagy szórakozásra vágynál... Tudod mit? Nem nézek a gyermekre.. eddig sem terveztem. * A tengu a nőhöz lép, göcsörtös ujjait a nő vállára teszi, majd halkan beszélni kezd. * A nők a szülést követően roppant sérülékenyek... Gyűlölik a világot, gyűlölik a gyermeket. Te sem szereted őt igaz?
Egész nap csak sír, szarik, alszik, eszik és sír... Elegem van belőle. Azt hittem, hogy érezni fogok valamit, hogy amikor a karjaimban tartom valami változni fog, de nem. 
Nem kell emiatt bűntudatot érezned. ezt érzi minden anya, az érzéseidért nem tartozol felelősséggel...
Én nem akartam... nem akartam ezt a gyermeket. Férjhez sem akartam menni...
Más sem akarta. Csak teher. Néz rá, gyámoltalan, mocskos, önző kis ember.
Gyűlölöm... sosem fogom szeretni...
Nem is kell... Nézd csak... Arra van egy út, kivezet a városból a tóhoz... A tóparton kellemesebb a levegő nem? Hátha akkor abbahagyja a sírást...
Abbahagyhatná végleg a sírást... elegem van belőle...

* Halkan sóhajtott fel. Már előbb is megérezte a másik kettő jelenlétét, abból a kamiét fel is ismerte. Nem volt nagy csoda, már mondhatni lassan hozzá szokott, mivel házától nem messze van a kis szentélye. Ilyenkor mindig megfordul a fejébe, hogy oda megy és kicsit megigazgatja annak szerkezetét oni módra, de valahogy sosem jutott el még odáig.. egyenlőre... *

* A tetőn ácsorogva pásztázott végig az alatta elterülő látványon. Miközben végig nézett az utcán kiszúrta a sétáló lányokat. hosszan figyelte őket. A kis csapat nagy része nem igazán keltette fel az érdeklődését, viszont egy személy nagyon is. Feltűnt hogy a ki-je még nem épp a legerősebb, de még is valahogy igen csak felkeltette figyelmét. Fura érzés lett úrrá rajta... mint ha már érzett volna hasonló energiát, de hirtelenjébe nem igazán tudta beazonosítani. Próbálkozott vele, de egyszerűen képtelen volt rájönni, és ezt kezdte már kissé bosszantani.*

*Megingatta a fejét halkan sóhajtva. Pillantását a lányok irányába emelte és hosszan figyelt miként közelednek. Egy kis ideig elnézte viselkedésüket, testbeszédüket és abból már tudta, hogy melyikük aki visszahúzódóbb és melyikük tarja magát bátrabbnak. Általában mindig ez a fajta az, amelyik belerángatja a többieket a bolondságokban. illetve hogy meglátogassák. Pár pillanatra lehunyta szemeit, majd sarkon fordult és bement a házba. Kíváncsi volt, hogy lesz-e annyi merszük, hogy betérjenek hozzá*

*AZ előző srác pimasz módon, mintha felé nyújtotta volna ki a nyelvét. Nem értette, hiszen nem tett semmit, amivel megzavarhatta volna. Még azt sem lehetett mondani, hogy illetlenség volt, az ,hogy tovább nézte, mivel elégé feltűnő volt ahogyan magában pusmog. Bizonyára más is így volt ezzel. Hirtelen ragadta meg egyik osztálytársnője vállát s vissza fele mutatott.*
Nézd, mit csinál!
- Ki mit csinál?
Az a szőke hajú srác!
- Nem látok senkit....
*Jött az értetlen válasz, azzal vissza fordult ,hogy kis kedvence lehessen a csapatkapitánynak. Wota egy pillanatra értetlenül nézte a hátat, amelyhez segítségként fordult ,majd lassan leesett neki a dolog. Arra kapta vissza a fejét, hogy nevetgélnek már.*
- Beijedtél ?
- Behaluzott egy szőke pasast, szóval biztosan!
Nem teljesen...
*Motyogta maga elé. A szavak, a nevetés nem bántotta meg, sosem vette fel magára, ami személyiségéből is fakadt. Lényegében, sokszor került már hasonló helyzetbe, de mindig meg tudta oldani. Nem egyszerű, megkülönböztetni ezeket a földöntúli dolgokat...az emberektől. Legalábbis ha emberi formával rendelkeznek és nem repülnek.*
*Ahogyan tovább mentek, mintha az előző súly ismét rátelepedett volna, aztán a ház felől is valami, nem beszélve onnan ahonnan elindultak. Ez a hármas zavaróan kavarta össze érzékeit, lassan a fejéhez emelte a kezét, ami elkezdett fájni. Ennyi hatás nem érte eddigi élete folytán. Ahogyan egyre közelebb értek a házhoz, vissza pillantott a bátorságpróbát kiáltó lányra elszontyolodva.*
Nem vagyok gyáva, csupán tiszteletben kell tartanunk a holtakat.
- A holtak holtak. Ezen más nem változtat. * vont vállat a lány ,majd megindult a ház felé.*
- Mika, várj! *futott utána egy másik, így csak páran maradtak hátul. A zavarodott leány most hol Wotát, hol az előre futottakat nézte. Nem akart lemaradni, mivel az azt jelentette volna, hogy a csapat nem tekint később úgy rá, ahogyan szeretné.*
- Minden rendben?
Ühm, csak kicsit fáj a fejem.
- Várj meg itt, kihozom őket, jó?
*Azzal beindult. Wota mosollyal tekintett utána, de kinyújtotta halkan suttogva a kezét.*
Ne menj be.
*Mind bent voltak .... Wota összevonta a szemöldökét, kicsit félve nézett fel a ház tetejére. A mosolya most lelankadt, pedig ez elég nehéz volt alapjáraton. Nem értette pontosan miért, de nem mert bemenni. Úgy érezte, nem szabad bemenni....
Mialatt várt, csendesen pillantott el, egy idő után pedig a sarkán dülöngélt, ekkor vette észre a babakocsis nőt az utca túlvégén.
Szeme elkerekedtek ijedten, ahogyan látta ,hogy valaki áll mellette.*

* A háttérből hallja az iskolás lányok beszédét... Mit csinál a szőke hajú srác? A közelben ő az egyetlen szőke. Ácsi! Akkor a lány azért bámulta, mert látta? Megrázza a fejét, tudja, hogyan néz ki a diák, így megkeresheti, főleg ha maradnak a ház közelében. Most nagyobb prioritással bír az anyuka és a gyerek, aki szemmel láthatóan könnyedén hajlik a csábítás felé, ami nem is csoda. A baba sírni kezd, ő látja a rossz szellemet, és a közelében a gyenge jót is.*

* Kazumasa elégedetlenül az ajkába harap, majd előrelendül a család felé. * Ha elvesztesz egy csatlóst, azt megérzed... És ami azt illeti, nem fogom könnyen adni azt a kölyköt, sem az anyját. Egy kancsal youkainál többre lesz szükséged hozzá! * Nem akarta magát szolgálatba helyezni anélkül, hogy kérnék rá, mert ez egy elveszett felajánlót jelenthet a számára, de... ez így messze nem helyes. *

* Elővesz egy üdítős üveget, amit eddig a felsője belsejében őrzött, majd lecsavarja a tetejét. Először aprót kortyol belőle, utána pedig a tartalmát egyenesen az ellenfelére önti gyors mozdulattal. Ez az a pillanat, amikor a nő meglátja őt is, és a kellemetlenkedő hang tulaját. Megvillant felé egy vigyort... majd valószínűleg ismét láthatatlanná válik a számára. A hirtelen keletkezett kisebb tócsából egy felirat indul útnak. * "Látogasd meg a hokorát két saroknyira innen." * Bízik benne, hogy ez valamelyest észhez téríti a halandót. *

* A szeme sarkából ismét a diákra pillant, a lány tekintetében tükröződő érzelmek azt sugallják: valóban mindent lát. A többiek otthagyták, bementek a házba... A rémült sikítások odabentről talán hamarosan hallatszódnak majd. *

Nem adod őket? Pedig ők már elvesztek.. Ha a nő imára is adná a fejét a kívánsága már a gyermek halála lenne... Ez már régebben eldöntetett, úgy is megszerzem, amit akarok. * A tengu továbbra is mosolyog, még akkor is, amikor a víz okozta kín miatt menekülésre kényszerül. Rin nem ostoba, tudja, hogy nem nyerhet meg minden csatát, de szereti az ilyen "kisded" játékokat, így kuncogása hallatszik akkor is, amikor a tengu teste szertefoszlik.*
* Nem sokkal, körülbelül 10 perccel később a város másik felében egy nagyobb építkezés volt. Hatalmas emelődaru mozgatta a fém váz elemeit négy emelet magasba, amikor a daru kezelője egy sötét, róka alakú árnyat pillantott meg maga előtt. Az épület környékén szinte hirtelen hült el a levegő, s mintha a nap is kevésbé sütött volna erősen. A rémülete hatalmas volt, üvöltve kezdett csapkodni maga előtt, ezzel éles kanyarra fordítani a gépet. A munkagép a régi kórház felújításán dolgozott, hogy új szárnyként segítse a betegek ellátását. A több tonna fém gerenda nagy sebességgel beleszállt a kórház új szárnyába. Több, mint harminc ember tartózkodott, a leomlott részen, betegek és hozzátartozóik. A felszálló porban szinte semmit sem lehetett látni, csak annak a kislánynak az üvöltését lehetett hallani, aki a szülei holteste felett térdelt. A törmelék alatt még voltak túlélők, de nem sok, talán 3-4 ember. *

* Nyugodtan várakozott a házba. Az ablakhoz lépett és azon sandítva kifelé nézte ahogy közelednek. Már a sorrendből ahogy közeledtek a ház irányába lehetett látni, hogy valójában ki volt az értelmi szerző és, hogy ki mennyire is tart ettől a helytől. Könnyedén leolvasta róluk melyikük a határozottabb és a gyávább egyének. Bár ez nem feltétlenül igaz, előfordulnak kivételek, méghozzá elég gyakran. Tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az a személy, aki először lép be mert játssza a menő, bátor embert az tartja az első hely pozícióját és annak megfelelően elsőként próbál kijutni, menekülni a házból.*
- ezek sosem tanulnak semmiből..* morogva az orra alatt ingatta meg a fejét, miközben kicsit jobban szemügyre vette érkező vendégeit. *

*Halkan sóhajtott fel. Épp elfordult volna az ablaktól, de hirtelen kapta vissza pillantását. Tekintetét egyenesen a hátul maradt lányra szegezte. Nem kis meglepetés volt számára a látvány. Nem igazán akart hinni a szemének. Lassan vonta el pillantását és maga elé bámult, miközben egyből gondolataiba mélyet, hogy ez még is mi módon lehetséges. Próbálta magának megmagyarázni, hogy csak képzelte a dolgot....Igen... Biztos hogy csak képzelte, mivel a lány elfordult mielőtt még jobban meg tudta volna nézni. Nem hasonlíthat pont rá...Mélyen túrt bele hajába, de végül csak megrázta fejét és elhessegette gondolatait, mivel ez képtelenség.*

*Elfordult az ablaktól és el is ment onnan, mivel hallotta ahogy nyikorogva nyitják ki a lányok az ajtót. Hosszan mérte végig őket, ahogy egymás után léptek be a házba.*
- ch... sosem hagyjátok nyugton az oni-t igaz?.. még ha lenne bennetek valami értékes... na mindegy...* indult meg a ház belseje felé*
- így legalább elszórakozok egy kicsit...*válla felett pillantott hátra. Várt egy kicsit, hogy a lányok beljebb jöjjenek. Tipikus, mindig azt hiszik az első pár percben, hogy nem is olyan gáz, és hogy mások miért is tartanak ettől oly annyira. Amint beljebb jöttek berántotta mögöttük az ajtót és egy halk kis kattanásból lehet tudni, hogy az be is zárult. Figyelmesen nézte őket és a reakcióikat.*
- milyen udvariatlan vagyok... kissé sötét van itt nem gondoljátok?... csináljunk egy kis fényt * szavai ridegen csendültek fel, miközben megemelte kezét és csettintett egyet. Abban a pillanatban az egész helységben gyertyák gyúltak fel, amik fényük ellenére csak még ijesztőbbé és sejtelmesebbé tették a helyet. A halovány fényben nagy felfordulás lehetett látható és azok sötét árnyainak vetülése. Minden vastag por réteg borított, és amerre csak néztek pókhálok úsztak a levegőben a húzat miatt.*

*A lányok bent csendesebben mászkáltak. Maga a vezető nem félt, unalmasan nézett körbe, egészen addig, míg az utolsó személy után be nem zárult az ajtó, kattanva. Akkor a másik kettő hátra kapta a fejét.*
- Mit csináltál?
- Semmit! Hiszen itt álltam melletted!
- Fejezzétek be a hisztit! Biztosan csak a szél volt.* vont vállat a vezető lány, majd tovább sétált. A másik kettő ijedten néztek össze, majd még hátra az ajtóra.*
- Nem volt kint szél....
- Én sem éreztem...
*Suttogták csendben, azzal, mivel nem akartak egyedül maradni, követték a másikat.
Amint beljebb értek, a gyertyák fénye felvillant. A két ijedt lány, felsikoltott, főleg ahogyan az árnyakat látták. A vezető még mindig csak körbe nézett ,majd széles mosollyal nevetett fel.*
- Nagyon jók ezek a trükkök!

*Nem mert jobban arra nézni, mégis késztetést érzett rá, hogy tudja minden rendben lesz e.... az egyik hamarosan eltűnt onnan, s maradt a családdal az előző szőke hajú srác. Immáron ő is nézte.... bizonyosan rájött ,hogy látja... hogy látta.
Nem volt ideje tovább gondolkodni,mert a sikításokra felkapta a fejét. *
- Lányok!
*Kiáltott ,majd elejtette a lendületből a táskáját mialatt az ajtóhoz rohant s a kilincsre tette a kezét ,hogy bemenjen. Amint megfogta, nem csak a zár miatt torpant meg, hogy nem tudott bemenni, hanem a tudattól is ami most elérte. A fej fájása immáron sokkal erősebb lett. Összeszorította a szemeit.*
- Ereszd el őket!
*Kiáltotta, habár most nem gondolta át...örülhetett volna annak ,hogy közvetlen környezetében nem volt senki.*

Ha olyan kemény vagy, akkor ne csak egy alattvalódon keresztül üzengess... Tanulj meg telefont használni, vagy emeld fel a hátsód és sétálgass te a kipufogógázban. Bár... lehet a te szagod elnyomná, főleg ha így dicsekedsz egy lenyúzott bőrrel, amit magadra aggattál. * Válaszolja még amikor az ellenfele köddé válik. Lemondóan felsóhajt. Régen nem okozott volna gondot lecsapni egy ilyet, de a kardjai nélkül... ha visszaszerezné legalább az egyiket... *

* Végignéz a nőn és a kisdeden, szomorkásabban elmosolyodik. * Nem lehetünk ott mindenütt, nem igaz? * Leguggol a gyerekhez, tudja, hogy a kicsi látja... belőle még nem veszett el az érzék, mint az anyjából. Grimaszolni kezd neki, ami rövid távon megnevetteti. * Máris jobb. Mondd, hogy "anya", az általában megpuhítja a legházsártosabb nő szívét is... Mondd, aaa-nyaaaa... * Habár a kicsi még nem tud beszélni, a gügyögésére a nő is felfigyel. A mosolygó arcú kisded valamelyest eloszlatja a negatív érzéseket vele szemben. Az oni közvetett befolyása nélkül kezdenek kitisztulni a gondolatai. * Nézd meg... olyan könnyű titeket irányítani.

* Amikor a várt sikolyokat hallja, a ház irányába indul. A meglepetésére a lány, aki látta, még az ajtóban áll odakint és befelé dörömböl... egy normális ember inkább kifelé tenné ugyanezt. Elindul felé komótos tempóban, zsebre tett kézzel. * Szerencséd, hogy ilyen kihalt a környék... kihívnák hozzád az ügyeletet. * Kommentál oldalra biccentett fejjel. * A barátaid egy oni tanyájára mentek be, ennél nagyobb ostobaságot nem is tehettek volna... habár de. Ha tovább bosszantják. * Beszél most abban a hiszemben, hogy tényleg hallják... ha pedig nem, nos... akkor csak a napi rutin része. *

*Hosszan figyelte a lányokat. Szája szélén egy apró halvány mosoly jelent meg, ahogy a két hátsó lányzó ijedezett. Kifejezetten  élvezte és szerette látni másik aztán a riadtságot. Érezni,  ahogy elfogja őket és magával rántja a mérhetetlen félelem, de midig jobban szerette fokozatosan rájuk hozni a szívrohamot. Sokkal szórakoztatóbb volt, hogy a különböző emberek hogyan reagálnak egy egy helyzetre. Pillantását az ötletgazdára vonta és elkomorodott. A másik kettővel ellentétben azt már kevésbé díjazta, ha valaki mindössze csak valami féle átverésnek vagy trükknek hitte őt.*
- Még hogy jók?... hmm... pedig ez semmi sem... nézzük csak... ez hogyan fog tetszeni. * emelte maga elé kezét mire a gyertyák lángjai megnyúltak és a levegőben úszva fonta őket körbe és egyszer kétszer megkapta vendégei bőrét a lángnyelvekkel, csak hogy érezzék a törődést, sőőt... szoknyájukat is meg... pontosabban felégette*
- no de hölgyeim... nem tanították meg magácskáknak hogy nem illik ilyen szemérmetlenül bepróbálkozni egy oninál...* ingatta meg a fejét-.. ejh ejh.. így nem leszünk jóban...*sóhajtott fel. tekinteté a "vezetőjükre" vonta és hosszan fürkészte*
- ne aggódj.. te sem maradsz ki * lépdelt közelebb hozzá a folyosó végéről. Abban a pillanatban a lángok nagyobb része elé csoportosult. Szemben állt meg a lánnyal és maguk közé vonta a lángokat, amikből lassan egy alakot kreált közvetlenül, pár centire a lánytól. Az mindkét oldal irányba elbiccentett a fejét. Szemei helyén nagy feketeség tátongott. Majd hirtelen ordította el magát pár centire a másik arcától, amivel egy időben úgy tűnt, mintha a lángok ellepnék az egész helységet*

* Még mindig próbálkozik... annak ellenére, hogy a zár nem enged, s ő sincs jobban. Nem sokkal később meghallja maga mellől a hangokat, de nem pillant most arra. Még mindig harcol, nem akarja feladni. Egy sóhajjal áll meg az egészben, vidám optimizmusa, most aggodalmassá válik, mégis próbálja megtartani magát. Sötét barna szemeit lassan emeli át a szőke hajú srácra.*
- Tudom....tudom, de nem hagyhatom bent őket! Mi lesz ha az oni bántja őket?! Várj...oni?
*Kérdez vissza, s tekintete egyszerre válik ijedté, majd újra az ajtón dörömböl.*
- Hé oni! Engedd el őket! Hallod!
*Nem ért rá hirtelen foglalkozni a mellette állóval, mivel nagyon is aggódott.*

*Amikor majdnem feladta, halkan sóhajtott s a fejét döntötte az ajtónak. Felhúzta az orrát zavartan.*
- Csak ne fájna ennyire a fejem....
*Suttogta.*

*Amint a lányok körül elkezdtek történni a furcsábbnál furcsább dolgok, felsikoltottak, amely még hangosabb lett, amint a szoknyájuk is eltűnt. Egymásba kapaszkodtak, hiszen tudták az ajtó be lett zárva. Csak arra pillantottak fel, amint meghallották ,hogy kintről Wota kiabál és dörömböl. az egyik ekkor az ajtóhoz rohant. próbálta kinyitni.*
- Wota, segíts rajtunk! Wota!
- Nem tud....senki nem tud ! *sírt a másik mialatt kezeibe temette a fejét, amelyet a könnyeivel áztatott el.*

- Fejezzétek már be!
*Morgott az önjelölt vezető, majd előre kapta a fejét. Lepetten tapasztalta a változásokat, s ő is kezdett megijedni. Kezdte beismerni, hogy ez már nem természetes. Hátrált picit, majd felsikoltott a látványon.*
- Mi vagy te?!
*Szeme elkerekedtek, szinte bepisilt a félelmében.*

* Lemondóan felsóhajt, majd megvakarja a feje búbját. Lehet, hogy mégsem hallják? A belső kérdésére hamar megkapja a választ, ugyanis a lány egyenesen felé fordul. * Állj már meg egy pillanatra! * Homlokon pöcköli a diáklányt, majd az állával az épület felé bök. * Ha így visítanak, akkor nyilván nem esett komolyabb bajuk... legfeljebb csak pár napig nem mernek egyedül aludni.

Tulajdonképpen miért is akartatok olyan nagyon bejutni? Most hogy bent lehetnek, már ki akarnak jönni... Nincs mit csodálkozni azon, hogy rájuk ijesztenek... te sem díjaznád túlságosan, ha köszönés nélkül, cipőben rontanának be a lakásodba. Talán elengedi őket, ha a valaki elnézést kér miattuk és megfelelően közelíti meg az épületet... Kipróbálhatod a hátsóajtót, a legrosszabb esetben te is bent ragadsz a barátaiddal. Én szóltaaaam... * Közli dallamosan. * És ezért a tippért cserébe igazán meglátogathatnád a hokorát nem messze innen. * Villant meg felé egy 100 wattos vigyort. *

* Ellentétben a halandókkal, őt cseppet sem hatja meg a helyzet. A saját ostobaságuk miatt kerültek ilyen helyzetbe... ráadásul nem is lenne ereje szembeszállni az onival. Már párszor látta a környéken, ami nem meglepő, hiszen majdnem "szomszédok". Szerencse, hogy annyi akadály védi azt a kicsi szentélyt.... *

*Elégedettség töltötte el, ahogy a tűz ropogását a lányok sikolyai törik meg. Szerette móresre tanítani az ilyen betolakodókat, mivel így talán megtanulják, hogy egy eféle helyen jobb békén hagyni a holtakat és tiszteletben tartani őket. Tekintetét egyikről a másikra vonta, miközben oldal irányba biccentette el fejét. Ahogy megmozdult úgy mozdult meg a lángokból álló alak is. Karját maga elé vonta mire a lángok a plafonig csaptak fel. Hallotta, ahogy egyszeriben az ajtón dörömbölni kezdtek. Egy kissé szokatlan volt még számára is. Ilyen nem gyakran fordul elő, hogy valaki azért veri az ajtaját hogy bejusson és nem ellenkezőleg hogy mentse az életét. Elkomorodott, a hangból ítélve sejtette hogy a kint marad lány lehet az. Nem nyerte el tetszését hogy befelé kiabál ráadásul parancsolós hangnemben amit kifejezetten sértette. Halkan sóhajtott fel és pillantását az ajtónál lévő lányra vonta. Egyenlőre még a bennlévőkkel akart foglalkozni, majd utána gondoskodik a kinti zaklatójával*
- jól mondod... senki nem tud segíteni.... és nem is fog * csettintett egyet, mire a lángok hirtelen csaptak fel az ajtó elött. Eddig még megfordult a fejében hogy lesz olyan kedves és elereszti a lányokat, hisz sokat nem értek számára, de ezt a gondolatot kezdte elvetni. A másik lányon látta hogy sikerült megtörnie. Megingatta a fejét miközben pillantását egyenesen a vezetőre szegezte amint meghallotta hangját.*
- hogy mi?.... az ami a porrá fog hamvasztani a másik kettővel együtt...* hátrált pár lépést de ez nem azt jelentette hogy nyuguk lehetett a lányoknak, sőt mind a hármójuk körül egy láng gyűrű keletkezett a földön*

*A pöckölésnél megtorpan, s úgy pillant a srácra. Szemeiben látni ,hogy aggódik... hogy fél, bármennyire is vidám lány. Most fél.*
- Elhiheted, hogy nem örültem én sem az ötletért, nem véletlenül maradtam kint... Szóltam is nekik... s tudom ,hogy hibát követtek el, de akkor sem lehet ez a büntetésük! Olyan súlyt nem vétettek.
*Pillantott hirtelen a srácra.*
- Itt..ebben a városban..nagyon furcsa dolgok történnek....

- Hokora? *újabb sikítás jött bentről amire megrázta a fejét kicsit ijedten. Elkapta a kami csuklóját majd húzta maga után.*
- Azt már nem! Elmegyek a szentélyedhez, ha segítesz nekem!
*Indult meg a hátsó ajtóhoz. Azon nem gondolkodott, hogy vajon sokan tudnak e velük kommunikálni...vagy megérinteni őket....*

*A lányok hangjait már szinte felfogta a tűz. A lángok a plafonig emelkedtek s mind úgy érezte ,hogy itt a vég, s ez volt a legnagyobb hibájuk. A hátsó két lány imádkozni kezdet kis istenükhöz, akit tiszteltek oly nagyon, az egyik az ijedtségtől már be is pisilt, míg a másik csak lerogyott a földre.*

*A vezér lány körbe nézett, a tűz láttán egyre jobban kezdett ő is megijedni. A dörömbölés hallatán felkiáltotta a lány nevét akit kint hagytak. Nem sokkal átra kapta a tekintetét, a ház teteje szinte már lángolt....*

* Látott már hasonló érzéseket egy halandó szemében... és talán érzett is ehhez közelit, amikor a legutóbbi segítőjével nem kicsi slamasztikába keveredtek. * Kinek mi a fura... * Megvakarja a feje búbját. * Nekem furcsábbak vagytok ti, ahogyan a karórátokat nézegetve futkostok jobbra-balra, mint akik megkergültek. Az, hogy visszapislog néha egy lekváros pirítós nekem teljesen normális.

* Amikor a lány elkapja a csuklóját, meglepetten néz rá, de hagyja magát vonszolni. * He? Várj,várj,várj,várj... ... ... Azaz ne! * Ha a lányok utána eljönnek a hokorához, akkor talán még le is takarítják... vagy köszönetet mondanak és talán többször jönnek. Nem is rossz. *

* Még nem tudja, hogyan oldják meg a helyzetet, mert egyikük sem éppen elég erős... de a lehetőségek túl szépek. Beelőzi a lányt futás közben, csak az épület háta mögött lassít. * Kazumasa. A nevem Kazumasa. * Mutatkozik be, mielőtt megpróbálna benyitni az épületbe... ... ... zárva. Na ezzel nem számolt. A megoldás máris adja magát, a tetőn tátongó lyuk tökéletes lehet. Könnyedén rugaszkodik el és landol odafent, a diáknak nyújtja a kezét. *

/Ha Wota elfogadja az ajánlatot: /

* Megtámasztja a lábát az egyik gerendán, úgy kezdi el húzni a halandót felfelé. * Minden ember ilyen nehéz? Nem kellene ennyi sütit enned. * Mondja ki az első gondolatait. *

*Hosszan nézett végig a síró lányokon. Halkan sóhajtott fel. Ez jár az olyanoknak akik hívatlanul lépnek be hozzá és még ráadásul le is nézik. Megingatta a fejét miközben maga előtt fonta karba kezeit, miközben hallgatta miként imádkoznak a háttérben lévő lányok.*
- milyen kár... pedig ez alakulhatott volna másképp is...* hirtelen kapta fel pillantását a kiabálás hallatán. kipillantott a közelében lévő ablakon. Kiszúrta ahogy a másik kettő megkerülve a házat mennek el hátra. Elkomorodott, főleg hogy közvetlen utána be akartak jönni a hátsó bejáraton. Nem gondolta volna, hogy a kint ragadt lányra rátalál egy kami. Látta már őt a környéken császkálni, de eddig még nem volt rá precedens, hogy megközelítette volna a házát....Visszapillantott a bent lévőkre. Elgondolkodott a lehetőségeken, bár ezek után kezdett kissé kíváncsivá válni, hogy még is ki a fene lehet aki veszi a bátorságot, hogy megpróbál segíteni a lányoknak, arról nem is beszélve hogy az előbbi látványra visszaemlékezve a lány húzta maga után a kamit... még is hogy?... Volt már olyan eset hogy egyikük kint ragadt, de eddig azok mindig elmentek. Tekintetét a magasba emelte, mivel fentről jöttek a zajuk. Nem volt nehéz kikövetkeztetni hogy a tetőn tartózkodnak.*

* Hosszan nézte a tetőn lévő lyukat, majd szeme sarkából nézett rá a lányokra. Egy laza mozdulattal intett, mire egy kissé alább hagytak a lángok de még mindig nem tűntek el. Mindig is jó házigazdának tartotta magát, így nem engedhette meg magának, hogy ne üdvözölje jövevényeit. Határozottan rugaszkodott el és a következő pillanatban már a tetőn állt. Rideg tekintettel nézte a kamit, miként próbálja felhúzni a lányt. Pillantását nem vette le róla, lassan szinte hangtalanul lépdelt közelebb, közvetlenül a háta mögé és úgy nézett le rá*
- ha annyira nehéz engedd el... * érzéketlenül csendült fel hangja*

*Sietve ment, s maga sem értette ,honnan jött ez a bátorság. Legtöbb esetben esetlenül intézkedik, vagy szó szerint el is esik. Csoda, hogy most még nem történt meg....
Épp csak gondolt rá, egy pillanat múlva megbotlott, s az idő egy tizedesnyi pillanatában úgy is érezte, hogy el fog esni. Szinte érezte, mintha lelassult volna az idő... mintha ez már megtörtént volna vele erre felé....
Aztán az esés elmaradt,mert immáron a kami volt elől s vele futott. Sötét szemeit ráemelte hirtelen, majd amint lelassultak bólintott.*
- Wotamin. Örülök a találkozásnak Kazumasa.... még nem hallottam rólad...
*Gondolt itt a kis szentélyre, amelyet még a kami említett meg. Szomorúan vette észre ,hogy zárva volt az ajtó.... amint a tető felé lépdeltek egy pillanatra inába szált a bátorsága....a ház olyan rossz aurát adott ki... furán kellemetlenül érezte magát...annak közelében. A fej fájása viszont elmúlt valamennyire.*

*Lepetten nézte, ahogyan a férfi szinte felsuhan a tetőre. Már látott hasonlót, de mindig meglepték ezek a dolgok. A kezét nyújtotta, próbált felmászni, habár ez nem volt olyan könnyű.. mint gondolta. Elpirult a másik szavaira.*
- Képzeld el nem eszem annyit.... inkább a te karod túl zsenge..
*Motyogta zavartan ,majd a végére halvány mosolyt tett mégis...ami azonban hirtelen tűnt el amint meghallotta a másik hangot. Felvonta a pillantását, majd szemei megrebbentek.*

* "Még nem hallottam rólad... " Ez a mondat szinte szíven szúrja, legbelül hatalmas könnyeit patakokban csorgatva kezd picsogni. Aztán eszébe jut valami, ami felvillanyozza. * De most már hallottál. * Vágja ki magát a helyzetből a lehető leggyorsabban. Látja, hogy Wotamin kis híján orra bukik, valamelyest fölényes tekintettel néz rá. * Minden halandó ennyire ügyetlen? Össze-vissza botladoztok, hangosak vagytok... * A büdösek csak azért marad le a kijelentéséből, mert ritkán szokott túl nagy tömegben tartózkodni. *

* Amikor már felfelé húzza a tetőre a lányt, megérzi maga mögött a jelenlétet, amihez rövidesen hang is társul. * Nem a télapó az, igaz? * Teszi fel a kérdést, ahogy hátrasandít a szeme sarkából. Érdekes módon innen már könnyedén maga mellé vonja a bent lévő lányok barátját, vele együtt fordul az oni felé. * Beszélni akartunk veled... de mivel zárva volt az ajtó, ezért ez tűnt a legjobb bejáratnak... nem gondolkoztál még rajta, hogy befoltozd? * Megrázza a fejét. * De nem emiatt vagyunk itt. * Megfogja a lány fejét hátulról, majd lefelé nyomja, hogy kénytelen legyen meghajolni, ő is így tesz. * A csitrik miatt akarunk elnézést kérni.

A sütis-lány próbálta őket megállítani, de kicsit balul sült el a helyzet... Így tudtak bemerészkedni a házadba, mint a huligánok. * Amint ezt befejezte, elengedi Wotát és felegyenesedik. *

*A télapós felszólalása a srácnak egy pillanatra megütötte a fülét, még ha nem a lángok mestere lenne talán még viccesnek is vélné, de nem nyerte el a tetszését, viszont most kivételesen nem akadt fenn rajta.  Ridegen nézte a kamit, miként húzta fel a lányt maga mellé. Pillantását akaratlanul is ráhúzta. Meglepődött nagyon is, de arcára ez nem ült ki. Így szemtől szembe meg tudott bizonyosodni róla, hogy sejtése valóban igaz volt és a lány valóban kiköpött mása volt a feleségének. Elkomorodott. Nem bírta felfogni, hogy ez még is mily módon lehetséges, de igazándiból ez most teljesen lényegtelen, hisz itt volt előtte, fiatalabban ugyan de ott volt. Borostyán tekintete el is időzött rajta egy ideig, miközben egy kissé elmerült hasonló gondolataiban. A kami szavai rántották vissza a valós világba. Ridegen hallgatta végig mondani valóját.*
- meg van a maga oka hogy miért nincs befoltozva a tető... * hangja érzelem mentesen csendült fel. Hosszan nézett végig rajtuk. Fura és vicces is volt egyben, hogy meghajoltak előtte. Halkan sóhajtott fel miközben egy két pillanatra lehunyta szemeit. Lassan emelte vissza rájuk*
- Mért?... Érthető hogy segíteni akarsz egy rászorulónak, de kami létedre... még ha erősebb is vagyok... mért hunyászkodsz meg egy ember miatt egy oni előtt?... * átható tekintettel nézett egyikről a másikra. fürkészte őket, mint ha csak úgy olvasna bennük akár csak egy nyitott könyvben. halkan sóhajtott fel és egyszer csak hátat fordított nekik*
- nem.... ez nem a ti saratok... távozzatok... amíg még megtehetitek...

Igen...most már hallottam. *Halvány mosollyal pillantott rá, aztán amint sikerült megtartania magát, csak nézte a másik fölényeskedő pillantását. Ezeket úgy reagálta le, hogy apró mosolyt engedett meg. Megrázta a fejét.*
Nem éppen...csak én vagyok ennyire ügyetlen...... a többire nem tudok válaszolni. Szerintem minden ember más... ti ezt nem látjátok?
*Érdeklődve nézett rá, azzal a sóhajjal vissza fordult a saját dolgukhoz. Fontosabb volt számára, hogy segítsen a bentieken.*

Hát...nem éppen...
*Motyogta a kami felé, azzal ő is felkerült a tetőre. Ijedten nézte az onit, a magas férfit, majd vissza pillantott a kisebb kamira. Nem tudta pontosan, hogyan reagálja le a dolgokat. Már éppen szólalt volna fel, amikor érezte, hogy a fiatalnak tűnő srác lefelé nyomta a fejét, így automatikusan meghajolt a másik előtt. Ő még egy kicsit meghajolt, csak később húzta ki magát s nézett fel. Bólintott a kami szavaira.*
Kérem engedje el őket...

*Amint a vissza utasítás jött feléjük ,döbbenten nézett előre, majd zaklatottan nézett sötét szemeivel. Megrázta a fejét s úgy nézett a pasas után.*
Kérem engedje el őket! Soha többet nem fognak ide jönni! Ezt megígérhetem! Kérem...csak buta csíny...bátorságpróba akart lenni... ők maguk sem tudták mit csinálnak! Az ajtó nyitva volt...

Oh... akkor őőőő... tekintsd semmisnek a megjegyzést. Végül is nem vagyok építész, akár még napfénytető is lehet belőle. Gondolom szellős odabent, a lángok mellé talán nem is árt. * Inkább elhallgat, nehogy tovább rontsa a megjegyzéseivel a helyzetet, vagy felbosszantsa az onit. Most sok múlhat ezeken az apróságokon, például néhány nagyszájú és ostoba halandó élete. Elgondolkozik rajta, hogy miért is akar segíteni... de ismét eszébe jut a hatalmas, csillogó szentély és a lelkes papnők hada, ami őt várja. *

Miért...? Tudod, ezen már én is gondolkoztam. Talán éppen azért, mert pont ehhez van kedvem. * Feleli könnyedén. Ha a kedve éppen nem is a meghunyászkodáshoz szól, azért a többi részletre vonatkozóan akad benne némi igazság is, nem csak könnyelmű kijelentés volt. A nemleges válaszra számított, viszont kevés ahhoz, hogy eltántorítsa. A zöld szempár az onit fürkészi, azaz már csak a széles hátat. *

* Lemondóan felsóhajt. * Ez csak néhány kis csitri... Semmi különleges nincs bennük, még csak jól sem laknál velük. Figyeltem őket egy ideje, legfeljebb a vizsgáktól tartanak, meg per pillanat tőled. Sok oni még a segédjeinek sem adná őket, érdekes vagy. * Mondja ki őszintén a véleményét. Amikor Wota megszólal mellette, emlékezteti a céljukra. * Ah, igen. Engedd el őket... légyszi. Valakinek a te szinteden nem nagy dicsőség elpöckölni néhány kislányt, gondolom ezen már filozofáltál. Egyáltalán... mire is kellenek neked?