Határvonal (Nyitott)

Hallak ám, még ha motyogsz is... * Mondja durcásabb vonásokkal. * Igen kölyök, nem azért, mert kölyöknek nézel ki, hanem mert fiatal vagy, lendületes, gyenge és ostoba. Nem vagyok szenilis, nagyon jó a memóriám... Legalább is úgy emlékszem régebben jó volt. mostanában gyakran hajlandó vagyok megfeledkezni apróbb sérelmekről. Lehet inkább nem kéne? * Kérdezi felfelé pillantva, a mutatóujját a szája elé téve, majd elmosolyodva pillant a fiatal kamira. * igen... Nagyon diadalittas pillanat volt, roppant mód élveztem. * Kuncogni kezd és az egyik kezét a csípőjére téve sóhajt fel. * Népszerű vagyok a saját köreimben... és a másik körökben is, legalább az én nevem ismerik, nem úgy, mint egyesekét. * Meglepetten pillant a férfire, majd elkezdi leszedegetni a ruhájáról a mohát. * Tisztábban kellene tartanod, egy kis kefével átkefélni, hogy ha valaki rá akarna ülni ne koszolja össze. Áh, kijött, jól van, nem maradt foltos.


Bizarr vénemben? Hát szerinted én bizarr vénember vagyok? A ruhámból következtetsz erre? Érdekes, pedig itt is vannak kisebb nagyobb szentélyek, látnod kellett már szerzetest korábban is. * Ahogy a kölyök elindul utána elmosolyodik. *  Természetesen, ez logikus lenne. Viszont felesleges ezen gondolkodnod, két dolog van, ami miatt nem kelted fel az érdeklődésemet, ez a korod és a nemed. * ~És meg mert nincsenek naaaagy, hatalmas, meleg, puha didijeid...~  Ahogy az épülethez érnek kiválaszt egy kisebb félreeső asztalt és finom intéssel ajánlja fel a helyválasztás jogát a fiúnak. Ő vele szemben foglal helyet, majd a pincér nagyon hamar fel is tűnik mellettük.*
- Mit hozhatok?
- Én egy vajas teát kérnék.
- És te?

*Nem volt nagy szám az a pár lélek amit most elfogyasztott, már csa azért sem mert nem régiben voltak gyötörve kissé. Jóll nem lakott velük az egyszer már biztos. Hosszan nézte a lányt. Ha akarta sem tudta volna elkerülni figyelmit, hogy az egy kisebb sokkot kapott a látványtól. Nem igazán értette hogy miért is. Azt gondolta, hogy ha már látja őket már ehhez is volt precedens, de a könnyeiből itélve tévedett. *

* Teljes nyugodtsággal figyelte mikor az elkiáltotta magát. Egyik kezét a derekára fektette. Viccesnel találta, hogy kikelt magából és ezzel a körülötte lévők figyelmét magára vonta.*
- Vigyázz mikes csinálsz.... a mentősők még a végén egy kényszer zubbonyt fognak rádaggatni és elvisznek... bár az sem lenne olyan nagy tragédia  * Karba fonta kezeit, miközben pillantása találkozott a lányéval, amibel ridegség türközödött. Szája szélén egy halvány apró kis mosoly jelent meg. Hosszan nézte ahogy a lány elrohan.*

*Nem bírta a lányt a hasonlóság miatt, mivel zavarta a látvány és a tudat is, de ettől függetlenül érdekesnek találta a kialakult helyzetett. Körbe pillantott az ott lévökön, majd elrugaszkodott a földtől. Akár csak nemrégiben a tetőkőn haladt. Követte a lányt. Kivncsi volt hogy merre is lakik pontosan. Fentről amúgy sem esett nehezére észrevérlenül követni*

*Senki nem fújta fel annyira a dolgot... ezt maga Wotamin is érezte, ahogyan egyre inkább közeledett az ismerős utcák felé. Felfújni ?.. Nem..nem fújta fel.. egyszerűen olyan dolgot látott, amire nem tudott ezelőtt felkészülni. Ha valaki meghal a lelke megtisztulhat, tovább léphet azon mód után, hogy végig nézte milyen életet élt. Viszont ha valakinek a lelkét eszik meg...ő csak eltűnik a világról. Nem születhet újra meg, nem folytathatja a körforgást. Wota ezt mindig is tiszteletben tartotta, már csak azért is amiket látott. Ebben a tudatban, azt látni ,hogy az onik mit szoktak tenni..... teljes sokkal fogta közre az elméjét.*

*Lihegett, egyre nehezebben kapott levegőt az útja során. Nem szokott ennyit futni, így teste, tüdeje sem volt ehhez hozzá szokva. Habár, aktív volt, nem az a naponta sportoljunk alkat volt. Hamarosan elérte az utolsó utcát, amin mos be is fordult. Az első házba robbant szinte be, úgy rúgta le magáról a cipőit s amint becsukta maga mögött az ajtót, lihegve, görcsösen támaszkodott meg az első tárgyba amit elért. Ebben a szent minutumban azt kívánta, bárcsak ne költöztek volna ide.... bár vissza mehetne oda, ahonnan jött.*
- Wota, minden rendben ?
*A nő aggodalmasan tekintett a lányra, aki az ismerős hangra felkapta a fejét. Válaszolni még nem tudott, csak nyelt egy nagyot, azzal is kicsit normalizálva a légvételeit. Úgy bólintott. Már éppen eligazgatta a cipőit s elment volna mellette amikor az ismételten megszólalt, így a lány is megtorpant.*
- Történt valami az iskolában?
- Nem.... Csak futottam Izayoi.
*Engedett meg egy kis mosolyt a nő felé, azzal tovább ment az emeletre. Habár nem látta magát, de biztos volt abban ,hogy rövid fekete tincsei éppenséggel szerte szét állnak, arca meg bizonyosan kipirosodott a futástól.*
- Ne menj ma nagyon ki..jó? Baleset volt ... sok minden le van zárva.
- Persze...
*A lány érezte, hiába mosolygott épp úgy ,mint máskor, a nőt még mindig zavarta valami.*

*A szobájában ledőlt az ágyra, hagyta ,hogy a szoknyája, csak úgy mint a haja szétbillenjen a puha textílián. Mellkasa még mindig szaporán emelkedett fel-le. Wota ..kedvelte Izayoit... de tudta ,hogy a nő sosem értené meg ami vele zajlik. Még az apja sem tudta sosem megérteni...ezért, elég hamar feladta ,hogy meg is magyarázza a dolgokat. Lehunyta picit a szemeit,hogy lenyugtassa magát. Csak remélni tudta ,hogy a következő napok..nyugodtabbak lesznek.
Ekkor megérezte, ahogyan a szellő hirtelen szinte megsimogatja az arcát. Egy pillanatig élvezte, amíg nem tudatosult benne ,hogy az ablak nyitva van! Hirtelen ült fel.*

* valójában még ő maga sem tudta hogy miért is követte a lányt még mindig. mind össze csak késztetést érzett rá hogy utána menjen pedig nem volt neki még csak szimpatikus sem. Felülről figyelte ahogy az rohan egyik utcáról a másikra. Elgondolkodott közben egy picit. Ha másra nem is.. egy kicsit meggyötri... ne felejtse el hogy itt másképp mennek a dolgok. Megtorpant az egyik ház tetején és onnan nézte, ahogy a kiszemelt kis "prédája" berontott az első házba.*

* Pár percig csak figyelte a házat. Nem volt körülötte nagy mozgás és nem is volt kiemelkedő a többi közül. Egy teljesen átlagos néhány apróbb sérüléssel a falon, de az nem volt nagyon szembe tünő. Megfordult a fejében hogy békén hagyja a lányt, de miért is hagyna ki a szekálását... az nem igazán vallana rá. Közelebb ugrott a mellette lévő ház tetejére és felmérte a terepet. Egy hamar kiszúrta a nyított ablakot, ami már mondhatni egy kész meghívó volt. Megingatta a fejét, majd egy ugrással termett a nyílt ablaknál és teljes nyugalommal ült rá annak a peremére. Kezét egyik felhúzott térdére fektette rá. Rideg pillantását lassan vonta a Wotamin felé*
- ejh ejh... nem szép dolog csak úgy csapot papot mindent ott hagyni köszönés nélkül... sokan búnkóságnak tartják

*Amint rájött ,hogy az ablak nyitva, már késő volt. Az amitől tartott, jelen pillanatban ott csücsült az ablakában. Lassan felült, megigazgatta zaklatottan a haját. Nem tudta ,hogy mi lesz...s azt sem tudta ,hogy mit tegyen. Itthon nem kiabálhat...nem futkározhat, mivel Izayoi itthon van...és őt nem szeretné azért veszélybe hozni.*

- De nem te...gondolom.
*Engedett meg egy zaklatott mosolyt. Már csak a jelleméből adódóan is, habár ez nem volt őszinte. Félelem lakozott a szívében, minden ügyetlensége és optimizmusa ellenére is.*
- Minek jöttél ide?  Nem vagy egy kicsit távol a házadtól?

*Lassan vonta rá borostyán tekintetét. Egy picit nézte majd megingatva fejét fordult befelé, de a párkányról még nem szállt le.*
-De... én is... neveletlenség csak így elviharzani, főleg akkor hogy ha valaki még beszél is hozzád...
*Hosszan figyete ahogy felült és megigazgatta a haját. Látta arcán a kis mosoly, de nem volt hihető. Már a háznál lévő kis afférjuk ból is rájött, hogy igen csak optimista egy személlyel áll szemben, de ettől függetlenül nem esett nehezére ezt elfojtani benne. A kérdés hallatán egyenesen rá szegezte pillantását*

- Nem vagyok hozzá kötve a házhoz... bármeddig el tudok menni ha akarok, annak más oka van hogy ott lakom... és hogy minek jöttem ide?... gondoltam hogy megnézem merre is lakik pontosan az a lány aki hirtelenjébe betört a házamba, hogy mentse a senkiházi kis barátnőis...és nem utolsó sorban fura mód még lát is minket...

Akkor ma nem felejtetted el betenni a hallókészüléket? * Kérdez rá pusztán azért, hogy feltegye vele a pontot az i-re. * Hogyne-hogyne, habár ott igazad van, hogy lendületes vagyok... de nagyjából ennyiben ki is merül a találataid száma. Hmm, biztosan sok sérelem ér, ha ilyen megterhelő tartani a taktikát. Na, erre van egy jó megoldásom. Ha legközelebb hozol szakét, akkor kipityeregheted magad a vállamon. * A lendületéből mit sem veszítve ajánlja fel a lehetőséget az oni számára. * Engem is ismernek... csak kicsit előzött meg népszerűségben az egyik videójáték karakter. Láttál már olyat? Mármint játékot. Érdekes dolgokat találnak ki az emberek, egyszer ajánlom.
Hoo... * Érdeklődve nézi a műveletet, amivel Rin igyekszik megszabadulni a kosztól. * Aki rá akar ülni, megérdemli, hogy összebarátkozzon a moha tenyészetemmel. Örülj, hogy nem szakadt össze alattad...

Láttam már pár szerzetest korábban... de azok közül egyik sem vette el a táskámat, hogy minden további nélkül kutakodni kezdjen benne. * A következő megjegyzésre elvörösödik az arca, ehhez hasonló válaszra egyáltalán nem számított... és még gyanúsabbá teszi az alakot. Lopva méregeti, nem bízik benne és egyre jobban átkozza a pillanatot, amikor nem szaladt el inkább az utcán. *
* Lehuppan az asztalhoz, mintha csak a haját igazítaná, úgy veszi le Moit a nyakából és a kezébe fogja. Az ayakashi kényelmesen elfészkelődik a fiú kezében, látszólag fél a csúnya, nagy, gonosz bácsitól, aki kirángatta a könyvek mellől... éppen akkor, amikor egy ceruzavéget akart megrágcsálni. *
Jázminteát kérek... * Pillant fel a pincérre, közben halványan elmosolyodik. A pincér a legközelebbi menekülési útvonala, ha valami gond lenne. Amikor a dolgozó elmegy a rendelésért, Seiki ismét az onmyoujira pillant. * Szóval...?

*A szégyenérzéstől pír futotta el az arcát. Tudta ,hogy nagyon durván viselkedett egy idegen helyen, de nagyon aggódott a lányokért, akik maguk megérdemelték volna a büntetést. Persze, azért nem olyat, amit az oni adott nekik. Emlékezett a Kami figyelmeztető szavaira...s ő próbált is vigyázni...úgy tűnt a gond, a baj találta meg, akaratlanul is.
Fészkelődni kezdett ültében, zavartan nézett jobbra-balra. Mindenképpen el, más merre, mint amerre az idegen oni van. Ahogyan kicsit telt az idő..egy ijedt kérdés keletkezett a fejében, aminek zaklatottan tudott csak hangot adni. Hangja elvékonyodott, ami jelezte ,hogy tényleg tart attól aki a szobájában van, éppen annyira udvariatlanul és hirtelen, mint amennyire ő lépett annak háza tájékára.*
Meg...meg fogsz engem is enni?
*Szavai végén összezárta erősen ajkait, mire azok kifehéredtek. A fészkelődése nem maradt abba.... magában azt kívánta.. bárcsak lenne itt most valaki...bárki aki segíthetne neki...
Aztán egy kis fény csillant a fejében... egy kósza gondolat... talán..talán nem fogja őt bántani az oni!
Csak... nyugodtabban kell viselkednie...megbánnia és talán...*

A nevem Unmei Wotamin, örvendek a találkozásnak.
*Hajolt meg ültében.*
Sajnálom ami a házadnál történt...... kérdésedre a válaszom...
*Kezdte még mindig meg-meg remegő hanggal folytatva.*
Születésem óta látom az olyanokat... mint te.. habár eddig, nem volt ennyire.....más.

* Nem vette le róla borostyán szemeit. Ha akarta sem tudta volna elkerülni a figyelmét miként fészkelődik a lány. Valahogy ő nem érezte magát ennyire kellemetlenül ebben a helyzetben. Az sem lepte meg hogy nem meri felvenni a szem kontaktust, bár ezen jól szórakozott. Mindig is élvezte, ha másokat kellemetlen helyzetbe hozhatott... legalább is amióta oni-ként élt.*

* Hosszan nézte a lányt amíg az csendben ült, majd egy halk sóhajjal hunyta le szemeit. Hirtelen kapta rá a kérdése hallatán. Nem volt nála gyakori eset, de ezzel sikerült mosoly csalnia az arcára, ami nem is állt neki rosszul. Megingatta a fejét miközben felállt és közelebb lépdelt. Egyik kezét zsebébe csúsztatta míg a másikkal hirtelen kapta el az állánál és közelebb hajolt hozzá. Mosolya ezúttal nem tűnt el*
- megfordult a fejemben!.... amúgy is kíváncsi vagyok hogy mennyiben lehet más egy olyan lelke, aki lát minket... biztos vagyok hogy jóval ízletesebb lehetsz, mint egy átlagos lélek.... *szavai hallatán oldalra biccentette a fejét. mosolya lassan tűnt el és ismét komolyabbá váltak a vonásai*
- nem igazán érdekel, hogy ki vagy... sem az hogy mi volt veled eddig... üdv a való világban kislány!...

A mit? * Kérdezi már már érdeklődve. A tárgyat, amit a fiatal kami említett egy a fülhöz helyezett tölcsérként képzelte el. * Azért ennél talán kicsit többet találtam el. Sérelmek sérelmek. Személyeden kívül nem sokan vannak, akik ilyen hangnemet mernek velem megütni. Talán épp ezért vagy még életben... Videó...játék.... Az mi? * Kérdezi, majd elmosolyodik. * Mutasd meg. * Mondja szinte parancsoló hangnemben. *
Összeszakadni? Olyan erős hatással nem lehetek egy hokorára. Kami tanlecke, első fejezet első lecke. A hokora szent. Az embereken, állatokon és más kamikon kívül csak négy olyan youkai van, aki le tudja rombolni. Abura sumashi, Daichiuchi, Karasu tengu és végül Hitotsume-kozo. * Felsorolás közben az ujjain is mutatja hányadik a sorban. * Ez a négy youkai, vagy pedig a csontjaikból készült fegyver képes ártani egy szent kegyhelynek. Érdekes, hogy ezt pont te ne tudnád... Én ha ugrálnék rajta sem törne össze... * Tárja szét a karjait *


Nagyon egyszerű erre a magyarázat, ők nem ugyan azt látják, mint te vagy én. Nem minden szerzetes képes észlelni a síkon túli életet, mint ahogyan alapból nem minden ember. Csak azért nézhetnek minket bolondnak pár mozdulat miatt, mert nem látják a kis... Moi-t. Szeretném, ha mesélnél erről az ayakashiról, az ő fajtájával még nem találkoztam. Az onmyoujik általában csak elűzik az ilyen apró lényeket is, én viszont hiszem és biztos vagyok benne, hogy az ő oldalukon sem minden fekete. Ha nem is teljesen fehér, akkor is vannak köztük szürkék és világosszürkék, akiknek, ha már a sors azt az okot rendelte el nekik, hogy megszülessenek joguk van az élethez. * Mondja, miután a helyes kis pincérnő lelépett, a szeme sarkából persze a hátsójára pillantva. * Szóval ez az indokom. Szeretném... megismerni.

*Fel sem tudott készülni a következőkre. A következő pillanatban már nem tudta elvonni borostyános szemeit a démonéról, mert az erről biztosította a dolgokat. Érezte a hideg ujjait ahogyan erősen tarják az állát, s körmei megérintik a bőrét. Kellemetlen érzés vegyült a félelemmel, amely most még erősebben kerítette hatalmába. a levegő a tündéjében maradt, érezte ,hogy a szíve hevesebben ver, persze nem kellemes okból kifolyólag. Ajkai elváltak egymástól, de szavak nem hagyták el a torkát. Teljesen ledermedt annak szavaira.... hát tényleg megfogja enni? Semmit nem tehet egy oni ellen?
A mosoly is félelmetes volt, ám amint a férfi elkomolyodott, sokkal veszélyesebbnek érezte,mint előtte. Remegett, s immáron ezt nem tudta visszatartani. Eddig ,mindig bátran állta a sarat az ilyenekkel szemben. A misztikus dolgokkal szemben, amelyekkel eddig együtt élt... igaz volt az is, viszont, hogy eddig egy sem akarta megenni a lelkét.....*

*Kicsit felhúzta az orrát,mialatt összehúzta , lehunyt szemeit. Pár könnycsepp gördült le porcelán tipusú arcán. Az agya minden pillanatban azon járt, vajon mit tehet azért,hogy megvédje magát...de leginkább imádkozott csendesen.... ha magát nem védheti meg...akkor Izayoi , az apja és az öcse lesz az akit megfog védeni....
Megrezzent, érezte, hogy még mindig előtte van. Mivel a védelme...az első ötlete nem volt túl hatásos, így újat kellet kitalálnia.... mielőtt megeszik...
Hirtelen emelte fel a lábát s ugyan azzal a lendülettel rúgta meg a legilletlenebb helyen az onit, s kihasználva a meglepő fordulatot pattant fel arrébb lökve, majd elkezdett lerohanni. Lihegett ahogyan a lépcsőfokokat szedte, lent pedig épp ,hogy pár ugrálás közepette kapta fel a cipőjét amivel futott tovább.*
- Hova mész Wotamin?
*Az ajtó csapásra, a dübörgésre immáron a nő is értetlenül, aggodalmasan pillantott ki a konyhából. Éppen főzött, így a hirtelen jött zajokra ijedten rezzent meg, amivel sikeresen lelökte a sótartott s az egész a konyha kövére szóródott. Magában kellemetlenül motyogott pár sort, majd felkapta a fejét a válaszra..... nem értette...*

- Ne gyere elő Izayoi!
*Hallatszott a lány hangja, azzal a ház előtt pillantott fel az ablakára. Remélte az oni onnan távozik és békén hagyja a nevelő anyját. Nyelt egyet....
Hirtelen megfordult ,majd ismételten futni kezdett... immáron nem is számolva, ma hányadára. A hokorát el kell érnie... nem ismeri az itteni kamikat...ártó vagy védő istenségeket, szellemeket...démonokat. Ha ismerné...tudná merre menjen, de így csak egy esélye van. Tudta, hogy futnia kell.... lehet utol érik ,de meg kell próbálnia átfutni a főúton, több épület, bolt vagy teaház előtt, hogy aztán ismét elérje azt a környéket ahol az oni háza, s annak közelében a kami hokorája áll.*
- Menni fog...
*Motyogta magának.*

* Oldalra biccenti a fejét. * Persze... te egy kicsit lemaradtál, mert nem figyeled annyit őket, min mondjuk én. Biztos a korral jár... * Elneveti magát. * A hallókészülék egy olyan szerkezet, ami bőven elfér a tenyeredben is akár. Főként az idős emberek szokták használni, mert vénségükre már nem hallanak jól, viszont azzal a kis kütyüvel igen. Nem tudom pontosan, hogyan működik, még csak távolról láttam.
Hmm? Nem fogok senki előtt sem hajbókolni azért, mert erősebb nálam. * Hanyagul megvonja a vállát. * Igen, érzem a különbséget kettőnk között, egyszerűen csak nem érdekel. * A videójáték már sokkal inkább testhez álló téma. Az emberek dolgaiban már egyértelmű a számára, hogy a tudása Riné felett áll, így peckesen kihúzza magát. Karba teszi a kezét és megemeli az állát, elégedetten vigyorogva élvezi ki a fölényt. * Megmutatom neked, de nem most... A többség már hazafelé megy, úgyhogy nem találnánk könnyen. Egyszer kipróbáltam a játékteremben egyet...
* Először meglepetten néz az onira, utána felhorkan az elfojtott nevetéstől. * A súlyodra gondoltam... * Koronázza meg a korábbit, ami felett valahogy ellépett a nő. *

Még szerencse... ha hazafelé menet egy seregnyi szerzetes kergetne a táskámért, már régen izomagyú lennék igazi futóvádlikkal. * Amikor Moi kerül szóba, sokkal komolyabb a pillantása, nem fog egyszerűen lemondani róla. * Moi nem gonosz. Kicsi, védtelen, szeretetéhes és falánk, de nem valami rossz. * Szúrós pillantással néz a férfire, de végül folytatja. * 7 éves voltam, amikor találtam... Iskolából mentem hazafelé, és kikapott a kezemből egy cukorkát, elkezdett futni vele. Pár sarok után utolértem, de annyira kérlelőn nézett rám, hogy nekiadtam. Amikor hazamentem, ott ült a párkányomon és beengedtem. Azóta nem ment el mellőlem... Néha dézsmál a kamrában a szakéból és az édességekből, ezt nem mindig egyszerű kimagyarázni, de nem okoz galibát. Igazából segítünk egymásnak...

*Hosszan fürkészte a lányt borostyán szemeivel. Nem csodálkozott annak reakcióján, már csak azért sem mert pont ilyesmit akart elérni, arra nem számított, hogy ennyire hatásosak lesznek a szavai, bár attól ki nem ijed meg hogy ha valaki azt vágja a fejéhez hogy gond délkül felfalná a lelkét. Érdeklödve de még is kissé komoran figyelte, elgondolkodott a könnyeit látva. Csak megijeszteni akarta és nem megrikatni, de változtatni nem tudott rajta... hiába gondolta úgy hogy nem érdekli valahogy még is kissé zavarta és egy kosza gondolatként futott végig az agyán hogy talán túl messzire ment.*

*Éppen hátébb akart lépni, amikor a hirtelen  fájdalom nyílalt bele  ágyékába. Erre most egyáltalán nem számított, ellenállásra igen, de nem ilyen fajtára. A lökésnek hála no meg a fájdalomnak segre is ült és úgy bosszúsan pillantott után ahogy az kirohant.*
- te nyavajás kis szajha ... ezért kitekerem a nyakad....* mordult fel hangosan. Hallota léptei dobogását ahogy lerohant. Egy kicsit még ücsörgöt, majd lassan tápászkodott fel. Utána ment az alsó szinte, mivel megfordult a fejébe, hogy inkább a konyhában lévő nőt kapja el, de amint megpillantotta a "felfordulást" inkább lemondott róla és a lány után eredt. Amint kiért körbe pillantott, nem volt nehéz kiszúrni a rohanó lányt. Nem volt kedve a tömeghez, így maradt a már jól megszokott tetős utvonalaknál. Könynebben haladt mint lent a másik az emberek között. Hamar beérte, de inkább még egy kicsit előrébb ment. Két ház közé ugrott le és ott várt míg a lány oda nem érte, majd egy határozott rántással húzta be és a falnak tolta*
- értem én hogy beijedtél tőlem.... de csezd meg ez már akkor is túlzás volt!!

*Erősen zakatolt a szíve, lihegett mióta futott. Habár spórtolt, az nem volt ennyire túlzott,mint maga a futás, így nem is bírta jobban. Az íjászat... na az egészen más.
Az sem segített sokat, hogy kerülgetnie kellet az embereket, akik értetlenül néztek utána, vagy megrázták a fejüket, azt gondolván ,hogy Wota mennyire neveletlen. Ő azonban nem mert hátra nézni, nem mert megállni. Csak folytatta az útját.
A könnycseppek már felszáradtak az ellen széltől az arcán. Nyomuk sem volt a sós cseppeknek, csupán a lány csillogó szemeiből lehetett arra következni, hogy sírt.*


*Már kezdet megkönnyebbülni, amikor kiért a főútra, hiszen innen már nincs túlságosan messze a hokora, így egy-egy pillanatra körbe tudott pillantani, kerülve a tömeget akik éppen haza fele tartottak, de egyre inkább csak azt érezte, hogy értékes időt veszít el miattuk. Vele szemben meglátta a teaházat s tudta, hogy az ameletti utca rejti a gyorsabb útat számára a kami felé, ám mielőtt tovább juthatott volna a nyílt helyen, tovább az utca végéig, hirtelen érezte, hogy valami megragadja, majd behúzza. Halkan sikoltott, s habár pár ember vissza is fordult, nem láttak semmit és senkit már.
Wota ijedten nézte az onit. Tudta ,hogy dühős volt...megértette...de.*
- Miért lenne az? Megakarsz enni.....
*Húzta el a száját ,mialatt igyekezett tartani magát, hogy ne sírja el magát. Tényleg messzire ment... most már tényleg megeszik!*

Annyira régebben nem voltak érdekesek, hogy kövessem a mániákus tárgyhasználatukat, aztán később meg... meg... * Már nem érte utol a rohanó korszakot, ezért is tart mindent nagy becsben, ami régi. Érdeklődve hallgatja a kamit, majd elgondolkodik egy pillanatra. * De mi működteti? Tűz? Gőz? Mesterséges villám? Neked könnyű, már ebbe születtél. * Mondja egy cöh kíséretében. *
Én most akarom látni. Játékterem? Milyen az a játékterem? ebben a városban is van? Mutasd meg... * Mondja követelőző hangnemben, majd taktikát vállt. * Mutasd meg és.... Nálad a fenyegetés nem használ... Akkor mutasd meg és küldetek neked egy edény szakét.


Nem a táskád miatt kergetnének, azt viszont meg kell hagyni rád férne pár kiló, nem csak súlyban, hanem izomban is. Satnya vagy. Értem, tehát ilyen hosszú ideje veled van és nem csinált semmi galibát. Akkor ugye nem lenne értelme ártanom sem neki. Egyébként sem érzek belőle agressziót, vagy rossz akaratot. Most inkább csak félelmet, tőlem tart. A youkaiok és az ayakashik mindig is szerettek lopkodni, csenni. A fél pár zokni például az egyik youkai gyengéje... * Egy halk hümmögést ejtve pillant ki az ablakon, ahol elszalad az épület előtt egy fiatal lány. Érzi az őt követő ki erejét, ezért felkel és finoman biccent. * Bocsáss meg kérlek, sietnem kell, ha gondolod várj meg itt, nem kötelezlek. Yukihime... * Mondta, majd füttyentett, mire megjelent mögötte egy nő az asztalon. *  Amint lehetőséged lesz támadj.
Hai. * Fehér haj, fehér kimonó, világos kék szemek és kék ajkak, majd egy szökkenéssel követte az onmyouji-t kifele a teaházból. Senkinek sem tűnt fel a shikigami, csupán Seiki láthatta az ottaniak közül. Vagy öt fokot hűlt a levegő pusztán egy pillanatnyi jelenlététől és a közelben lévők poharában megfagyott a víz. A halk sikolyra érkezett a sikátorhoz, majd azonnal kántálni kezdett és egy papírt vett elő, amit a mantra végén az oni felé dobott. *
Naumaku sanmanda bodanan kyarankeishin bariyaharahata juchimaraya sowaka!

Ebben születtem? Naaa azt azért nem mondanám, egy kicsit még azelőtt, hogy az ilyesmik elterjedtek volna. Mi működteti? Áram. Olyasmi, mint a villám, csak vezetékekben irányítják, amik a házak falaiban, a padlójában futnak. Kifejezetten érdekes dolgaik vannak, szerintem egész ügyesen oldják meg a dolgokat. * Az ajánlatra csak halkan felsóhajt, majd a kisujjával vakarni kezdi a fülét. * Hiába mutatnám, most nem lenne értelme. Holnap délelőtt gyere ide, majd akkor... és ne felejtsd el a szakét, megjegyeztem ám.

Nem vagyok satnya... Természetes, hogy fél. Kicibáltad a táskámból, megrángattad, azon filozofáltál, hogy talán el kellene pusztítanod vagy űznöd. Engem túszul ejtettél egy teaházban... * Sorolná még, de az onymouji felpattan az asztaltól. Amikor a nő is megjelenik, Seiki meglepetten méregeti, majd megborzong a hirtelen hidegtől. Nem szól semmit a férfi távozására. Tökéletes lehetőség, hogy megszökjön a kellemetlen társalgás elől. Moit a táskába teszi, majd ő is kifelé indul, amikor a pincér megállítja. *
Nem felejtettél el valamit? * Kérdezi, miközben megemeli a számlát. *
Anou... * Zavartan megvakarja a tarkóját. Néhány perc múlva a tárcáját és minden zsebét kiürítette, hogy kifizethesse a fogyasztást. Egy kevéssel így is adós maradt, de ezt nagylelkűen elengedik neki, csak azután oson ki az épületből és futni kezd hazafelé. *

*Kezével közvetlenül a lány feje mellett támasztotta meg a fajalt. Komoran nézte borostyán szemeivel. Nem volt badarság amit mondott... de szavai egy pillanat alatt fárasztották le. Felsóhajtott miközben egy pillanatra lehunyta szemeit* 
- istenem segíts.... fekete vagy de még is szőke...* hirtelen vonta rá tekintetét és hosszan fürkészte a lányt*
- ha meg akartalak volna enni, akkor szerinted, nem tettem volna már meg egy ideje??... okos lánynak tűnsz, még is úgy viselkedsz, mint ha nem lenne semmi logikád... megijeszteni akartalak, ami igen jól is sikerült... de attól még nem kellett volna lerúgni a golyóimat... nem kellemes érzés... * förmedt rá miközben hosszan figyelte a lányt. *

*Borostyán szemei elkomorodtak. Halk szavakat hallott és nem nyerték el a tetszését. Elvonta kezét a faltól és csettintett egyet, amivel porrá égette a felé repülő papírt még mielőtt el is érte volna. Kiegyenesedett és fejét a férfi irányába fordította. Pillantás ismét teljesen rideggé vált.*
- lám lám... egy onmyouji... csak nem hősködni akarsz? * lépdelt arrébb felé fordulva. sejtette hogy a lány ki fogja használni az alkalmat és elmegy, de most az volt a legkevesebb ami zavarta*

*Az ijedelem szépen lassan kezdett átváltozni döbbeneté, amint figyelte, ahogyan az oni elkezdi magyarázni a dolgokat. Maga sem értette az egészet, de ,még ha nem is vette magára, kivette a gúnyokat is. Nem volt nevezhető éppen bóknak..nemde ? Összevonta szemöldökét egy pillanatra s szipogott. Már csak azért is ,hogy normalizálja az érzelmeit.
Amint a másik konkrétan megemlíti ,hogy mit csinált, zavart mosollyal, ismételten elvörösödik. Ismételten a szégyenérzet elfogja....*

*A hangra oldalra kapta a fejét. Az a nyugalom ami azzal az ismételt boldogsággal töltötte el, amit akkor érzet, mikor a kami megmentette s rájött ,hogy nem halt meg, újra erőt vett rajta. Csak most az oni tett valami hasonlót. Amint az elfordult érdeklődve nézett az idegenre.*
- Bácsi, meneküljön gyorsan!
*Szólalt fel hirtelen ijedten, végül meghúzta magát s ő lépkedett el. Látta a férfit...és a mögötte megjelenő nőt... gyönyörű volt... Csak nézett... annyi újdonság volt itt...és fogalma sem volt hová tegye őket.*
- Bácsi kérem!

Áram... Mintha már hallottam volna róla. * Egy pillanatra morfondírozik, majd az eszébe ötlik valami. * Az egyik szolgámba villám csapott, ami a földből indult ki, amikor rászállt az egyik oszlopra. Elég kellemetlen volt neki, azóta kerüli is azt az oszlopot, míg egy másik kiélvezi. Olyankor mindig az emberek tűz nélküli lámpásai vibrálni kezdenek, mint a gyertya lángja, amit enyhe szél fúj. Haaa? Holnap délelőtt? Addig unatkozzak? * Kérdezi, majd felsóhajt. * Megkeresem inkább azt az ifjú anyukát, hogy addig se unatkozzak. * Mondja miközben intett  Kazunak és elindult arra, ahonnan a korábban is érzett ikigimot érezte. *

Hmmm... * Elmosolyodott, amikor meglátta az oni technikáját, a tűz eleműek ellen ugyan is jócskán fel van fegyverkezve shikigamikkal. A lányra pillantott, majd a mellkasára. * Milyen... lapos... * Motyogta halkan, majd felsóhajtott. Végül is ő is egy nő volt, még ha a nemi jegyei nem is a legerősebbek, de egy nő, akit meg kell védeni. A pillantását újból az onira emelte. * Ne aggódjon... * Mondta, majd Yukihime támadásba lendült. Jégdárdája amihez hozzáért azt megfagyasztotta és az onit vette célba, Amura pedig egy újabb kántálásba kezdett. *
On abiraunkyan sharakutan... * Mondta, hogy egy kötést, béklyót helyezzen az onira, amíg elviszi mellőle a lányt. *

* Érdeklődve figyeli az onit, miként töri a kobakját. * Jah... az oszlopok. Az oszlopokat vezetékek kötik össze, abban mennek a mesterséges villámok, amelyeket szinte minden házban használnak. Például emiatt világítanak a lámpák is. * Karba teszi a kezét és ráncolni kezdi a szemöldökét. * Ne menj annak a családnak a közelébe... Egyébként mehetünk most is, de már nem fogod tudni őket kipróbálni és működés közben sem láthatod. Ezért mondtam a holnapot... Csak ebben az esetben mutatom meg, ha ma éjjel egyetlen halandót sem ölsz meg, vagy kezdesz manipulálni. Később sem pótolhatod be a ma kiesett áldozatokat... * Szögezi le a feltételeit a játékokkal kapcsolatban. *
* Nem próbálja meg megállítani Rint. Ha nem tetszik neki az ajánlat, akkor hagyja menni: jelenleg nincs abban az állapotban, hogy visszatartó erő legyen, bármennyire is kellemetlenül érinti. *

*Hosszan nézte a férfit. Tekintetét nem vette le róla, mikor a lány arrébb is ment. Gond nélkül hagyta hogy eltávolodjon tőle. Volt más ami most jobban lekötötte volna figyelmét. Hiába motyogott gond nélkül meghallotta szavait és egy apró, halvány mosoly kúszott szája szélére*
- na ebben legalább egyet értünk, hogy nem épp erős...  *fűzte hozzá halkabban. Borostyán szemeit a nőre húzta át. Na ő valamivel mutatósabb egy látvány volt, még akkor is ha úgy tűnt megfagy körülötte a levegő.*

*Figyelmét ha akarta sem tudta volna elkerülni a dárda. Elkomorodott azt látva, de nem igazán ijesztette meg vele, viszont érdekesnek találta. Még nem volt szerencséje egy onmyouji-hoz és annak segítőihez.  Halkan sóhajtott fel. Megemelte karját, mire oszlop szerűen törtek fel hirtelen körülötte a lángok. Mindössze pár pillantat telt csak el és már csillapodtak is a lángcsóvák, de ő nem volt azok körében. A másik férfi mögött jelent meg és egy teljesen nyugodt mozdulattal kopogtatta meg a vállát*
- biztos hogy bele akarsz menni egy teljesen felesleges harcba??.... csak mert nem áll szándékomban harcolni veletek... nincs kedvem hozzá...

*Nem értette, és nem is hallotta, amit a pap motyogott, illetve amit még az oni hozzá tett, amint az akciűba kezdett. Amíg tartott az egész, sietve hátrált ki a környezetből, nehogy a végén, még inkább bele keveredjen valamibe. A papnak majd megköszönni.... s habár csak reménykedik abban, hogy nem lesz ennek nagyobb gondja. Aztán...a lángok fellobbantak, így egy pillanatra ismételten hátrahőkölt. Volt valami...amitől nagyon félt születése óta...a tűztől. Hátrált, szinte sokkolva, a lángok színeitől, a hirtelen hőtől ami keletkezett, majd eltűnt. A furán öltöző nő megjelenése hozta el a változást....s csak nézett. Nem igazán látott ilyen küzdelmet....ezelőtt. Kihagyva a mait.*

*A sikátor végén megállt, s figyelt. Nem akart elmenni, amíg nem tudja ,hogy a papnak nem esik bántódása.*

* Megpördülve a lábán szinte durcás arcot vágott, mint egy gyerek, akinek elvették a játékát. * De addig unatkozni fogok, én.. én játszani akarok. * Morogja, majd az eszébe villan valami. Negyedhold van és csillagos este, a környéken élő ayakashik és youkaiok ilyenkor midig az erdőben gyülekeznek és egy sakéforrást fakasztanak mulatozásaikhoz. Elmosolyodott a gondolatra, hiszen a holdfény melengette saké az egyik legfinomabb. * Juuniji hogaraka (Éjféli vígság) * Mondja ki a gyülekezés már már elhíresült nevét, majd szélesen elmosolyodik. * Rendben... Hagyom a nőt, ma már úgy is jóllaktam... Holnap találkozunk... Kora délután * Egészíti ki, reggel nem lesz használható állapotban.. Az a macskajajj. * Fordul meg mosolyogva, már szinte érzi a szaké ízét a szájában.

Yukihime jege a pokolból való... Jobb, ha vigyázol vele, mert tűz sem olvasztja könnyen... * Ahogy a kocogtatást a vállán érezte elmosolyodott, majd a mosolya groteszk módon kiszélesedett. * Még sosem harcoltál onmyouji ellen igaz fiam? * Kérdezi nevetve. * Először is, az igazi varázsigéket nem olyan könnyű elégetni, mint az újságpapírt, ugyan is, amit az omnyouji magánál tart, mint egy potpourrit, az megtöltődik a spirituális erejével és védelemmel látja el. Az illat védelme sokat számít egy kenki képességgel nem rendelkezőnek. A youkaiok nem érinthetik meg, vagy ha meg is próbálják iszonyú fájdalom éri őket. Másodszor pedig ne gondold soha azt, hogy van olyan pont, ahol egy onmyouji védtelen marad. * Hátrafordulva elmosolyodik, majd a teste változni kezd, leolvad róla a jégpáncél, amivel a fényt törték, hogy felvegye Omura alakját. A másik Yukihime állt Dante előtt és lendült támadásba. 
Omura, legalább is az igazi eközben bekacsint a lány mellőli saroknál a sikátorba, majd próbál pisszegni a fiatal hölgynek.* Hé... Fene... *  Amíg az onit a két Yukihime köti le az egymás utáni csapásaikkal, addig megragadva a lány kezét kezd el futni. * Ne légy ostoba... Futás egy-kettő

- azt elhiszem... de az én lángjaim nem épp hétköznapiak... bűnöm táplálja őket... ne becsüld alá se engem se annak az erejét.*Hosszan nézte a férfit és hallgatta meg szavait. Valóban nem harcolt még onmyouji ellen így még érdekesnek is tűnt amiket mondott. Mindezek ellenére túl nyugodtnak találta a viselkedését, és ezt furcsállta. Kis csalafintaságot sejtett ebben az egészben, ami be is bizonyosodott ahogy az megfordult.*

*Elkomorodott. Nem számított rá, hogy a nő képes a fénytörést használni és azzal álcáznia magát. Épp hogy csak pár centire sikerült kikerülnie a támadást. Kénytelen volt behátrálni pár métert, hogy azért némi távolságot legyen köztük. Pillantását egyikről a másikra vonta. Megingatta a fejét*
- kettő egyen ellen?... ez nem épp tisztességes... se jól van... ha így akarjátok ám legyen...*hangja ridegen csendült fel. Ezúttal a lángok nem körülötte csaptak fel, hanem több helyen szétszórtan bukkantak fel és azok össze fonodásából két alak jött létre, amik habozás nélkül ugrottak neki ellenfeleinek. Lekötötték figyelmét így azt nem vette észre, mikor a lányt elvitték, bár nem is zavarta volna oly annyira. Amíg a két kis bábja szerzett számára némi időt halkan motyogott maga elé pár szót mire ismét gyűrű formában csaptak fel a lángok a két nő közvetlen környezetében*

* Döbbenten figyelte, ahogyan még egy nő megjelenik s immáron ketten lesznek az oni ellen. Így már kezdte azt érezni, hogy végre az idősebb férfi, bizonyosan túléli az adott helyzetet! A férfi felé pillantott...és mintha mondott volna valamit, de Wota nem hallotta. Csak nézte, értelmesen a borostyán szemeivel.....de semmi.
A következő pillanatban meg már felé tartott. Vett egy nagy levegőt, hogy megköszönje neki, ám akkor az elkapta a kezét. Bukdácsolva követte.*
- Fu...futás ?!
*Lepődött meg, majd zavartan ette fel a számára valamennyire "öreg" pasas tempóját.*
- De..de tudja az oni hol lakom.. ho, hova megyünk?
- Amúgy..köszönöm!