Határvonal (Nyitott)

Látod? Nem is fogsz unatkozni... * Azért félvállról követi a motyogás is. * Vén alkesz... * Ezt követően halkan felsóhajt. * Akkor holnap délután. Valószínűleg itt fogsz megtalálni, ha nem, akkor a fánál keress, ahol délután megszabadultam a pajtásodtól... * Ahogy Rin távolodik, Kazumasa elkezdi nézegetni a hokoráját. Az ő drága kis hokoráját, amin az egyetlen dísz a moha... volt. A maradékot igyekszik visszatapicskolni a tetejére. * Legalább seggformája ne legyen... * Dünnyögi, amit az oni már valószínűleg nem hall.
Kicsit távolabb áll meg, hogy szemügyre vegye a helyet. * Még így sem olyan tökéletes, mint volt... De! Nemsokára egy hatalmas szentélyben fogok lakni, ahol papnők vesznek körül. Hühüüümmm! * Húzza ki magát belepirulva a gondolatba is. Végül csak letelepszik a kis szentély tövében és behunyja a szemét. *

*Mire végre megálltak, úgy érezte, hogy a szíve éppenséggel a torkában dobog. ha nem lett volna elég, mindaz ami eddig volt, most többszörösen törtek rá a fájdalom bizonyos fajtái..mint mondjuk ,hogy szúrt az oldala, mert rosszul vett levegőt a futás alatt. Hagyta ,hogy a számára idősebb férfi kifújja magát, míg igazából ő is azt tette.*
- Igen..sajnos járt már nálam...azóta futok..hogy járt nálam. Nagyon megijedtem tőle...
*Kezdte el, majd eszébe jutott az, amit az oni mondott. Félszegen pillantott a papra.*
- De..azért nem ölik meg...ugye?

- Hokora ?
*Lepődött meg egy kicsit, de azonnal eszébe jutott egy. Hiszen pont oda tartott előzőleg!*
- ühüm! Tudok egyet a közelben, oda tudom vezetni az urat....de.. bizonyosan segíthet?
*Indult meg abban a pillanatban, ámbár végül még vissza pillantott, meg-megtorpanva, mikor az bemutatkozott egy kis meghajlással. Széles mosollyal nevetett fel, mintha eddig nem törtek volna az életére.*
- A nevem Unmei Wotamin! Örülök a találkozásnak Omura-san! Köszönöm a segítséget!
*Azzal a kedves mosollyal indult tovább, mutatva az utat az ismerős kami Hokorájához. Csak őt ismerte.*

*nem igazán volt kedve belefolyni a kis küzdelembe, így hátrébb is ment és onnan figyelte, ahogy kis bábjai lefoglalják ellenfeleit. Halkan sóhajtott fel, azért figyelte őket. Nem akarta, hogy könnyedén meglógjanak előlük épp ezért kötötték le a figyelmét. Még egy darabig elvolt a két hölgyeménnyel, az viszont kissé meglepődött, mikor elolvadtak az ellenségei. Akkor nézett körbe csak igazán és tűnt fel számára, hogy a férfi valóban elvitte a lányt. Megingatta a fejét, majd szokásához híven elrugaszkodott és a tetőkön haladva ment el egészen a saját házáig. At út közben elgondolkodott rajta, hogy vajon merre vihette el  lányt, de a végére arra jutott, hogy inkább nem foglalkozik vele.. nem olyan nagy ez a város, hogy ne fussanak össze már csak véletlenül is. *

* A ház tetején állt meg és onnan nézett körbe. Feltűnt számára a nem messze lévő másik oni jelenléte, de csak pár pillanatra érezte mielőtt eltűnt volna. Halkan sóhajtott fel és a tető végére ült le és onnan figyelte a járókelőket.*

Nem bírod a futást mi? Pedig nincs rajtad, amit cipelni kellene. * Mondta, szinte már szomorúan, ahogy a lapos mellkasra pillantott. * Hmm... Nem lett volna szabad bejutnia. Főleg nem ilyen könnyedén. Most költöztetek ide? A háznak kell egy kis idő, amíg feltöltődik a benne élőktől. Egy olyan ház, melyben már évek óta laknak annyira felerősödik, hogy távol tartja az onikat. Kellemetlen, émelyítő érzés a közelébe menniük nekik és a szolgáiknak. Mármint a shikigamik az onit? Nem, nem hiszem, ennyire azért nem erősek, ha nem a hölgyeket küldtem volna, akkor nem lehetett volna ekkora szája. Hmm... Úgy érzem vissza is tértek. Menjünk. * A mosolygásra ő is elmosolyodik, majd felsorakozik a lány mellé. * Egyébként igen, biztos. * Egy pillanatra elgondolkozik, majd eszébe jut, hogy van nála aszalt barack, amit a kaminak ajándékozhat. *

- Nem arról van szó, hogy nem bírom..... Csak már régóta futok.
*Pillantott rá, majd szavaitól megilletődött, végül felnevetett kicsit. Zavartan vakarta meg szabad kezével a tarkóját.*
- Tudom.... sokszor mondták, hogy túl sovány vagyok, s emiatt nem bírom a strapát.
- Egy fél éve...durván. Előtte egy nagyobb városban éltünk, csak az apukám itt kapott munkát... szóval, akkor nem kell később tőle..vagy az ilyenektől tartanunk? Ez azért megnyugtató....
*Mosolyodott el egy kicsit, végül kicsit nyugodtabban bólintott. Habár még tartott az onitól. Megértette, hogy az nem akarta súlyosan bántani....*
- Ők neked segítenek?
*Pillantott érdeklődve a papra.*
- Valamilyen...védő szellemek?

- Akkor jó.
*Mosolyodott el. Kissé megnyugodott már, így elgondolkozva pillantott fel az égre.*
- Mond...a kamik, mind amolyan.... szórakozottak?

*hosszan nézett a tetőn ücsörögve. elgondolkodott a nap eseményein. Ahhoz képest ahogy elindult a nap elég érdekesen folytatódott. Már a 3 kis vendége akik betévedtek hozzá alapból feldobták a napján egy kissé, de legérdekesebb akkor is a lány volt. Nem gyakran találkozik olyanokkal akik látják és még egy kami is hozzá csapódott a szomszédjából. Halkan sóhajtva túrt bele a hajába. Pár percig még elücsörgött ott a tetőn, majd felállt és megindult a ház hátsó irányába*

- Kenki képességet ?...Úgy érted... mindenkinek..van esélye arra ,hogy megvédje magát?
*Érdeklődve nézi a papot. Már kiskora óta látta a szellemeket, a lelkeket, de sosem volt ennyire erős, és zavaros az egész, mint ebben a városban. Persze..ezt még inkább nem mondta ki.*
- Nem ismerek senkit...aki segíthetne ebben...magamtól meg ...nem igazán tudom, hogy...gyakorolhatnék.
*Ahogyan a férfi elmondta milyenek is ezek az onik, eszébe jutott a baleset, ahogyan látta az onit ott az anyukánál...majd később..ahogyan a másik megette azt a lelkeket. Felkapta a fejét.*
- Úgy érted....akkor ő...ember volt valaha?.... Hogy lehet valaki emberi léte után Oni? Olya..szörnyűséget kell csinálnia?
*Döbbenten nézte a férfit, végül elmosolyodott ahogyan hallgatta. Bólintott.*
- Nagyon szépek....

- Hát...ma találkoztam egy Kamival...ő hozzá megyünk most....ő inkább szórakozottnak tűnt...
*döntötte meg kissé a fejét ,majd befordult az egyik sarkon.* Innen már látni a hokorát....
*Direkt nem nézett arra, amerre tudta ,hogy a ház van....nem akart megint szembe találkozni azzal a dologgal.*

*hirtelen torpant meg még a ház tetején és hátra nézett. megérezte a lány jelenlétét, de még a papot is. Halkan mordult fel és hosszan nézett visszafelé az út irányába, de végül nem foglalkozott velük. Semmi kedve nem volt a másikkal bonyodalomba keveredni. Megingatta a fejét, majd leugrott a tetőről és megindult a telek hátsó része irányába. Az ottani bokrok ágai között vágott át, mivel azok egy pár fokos kis lépcsőt rejtettek. Nyugodtan lépdelt végig rajta, ami egyenesen egy szépen rendezett kerthez vezetett*

- Éértem...... *Gondolkodott el hosszan azon amit az onmyouji mondott. Ezekről a dolgokról nem igazán tudott, számára, mivel születésétől fogva ebben élt, teljesen természetes volt minden. amint felajánlotta  a dolgokat, felcsillanó szemmel hallgatta tovább.*
- Szóval tényleg tudnál segíteni? Nagyon megköszönném! * Végül a következő pillanatban kissé elhúzta a száját.* - Nem hiszem ,hogy nagyon elengedne apám ....messzire... ő... nem érti meg ezeket a dolgokat. Nem lehetne neki elmagyarázni.

- Ez...szörnyű....
*Motyogta csalódottan ahogyan hallgatta a férfit. Ennyi szörnyű lélek közepette.... még jó, hogy szereti pozitívan látni a világot, különben már rég gondok lettek volna. Azonban amikor ismételten a hölgyek kerültek szóba nagyobb mosollyal bólintott.* - Elhiszem!

*Amint elég közel értek, halk sóhajjal nézett körbe.*
- Nem tudom...először vagyok itt a hokoránál....
*Nézelődött kicsit, majd kezeit a szájához emelte, mintha az hangosítaná a szavait.*
- Kazu!! Kazu!!

* Kazumasa csak bóbiskol, de azt elég lelkesen teszi, ugyanis hatalmas nyálbuborék dagad nagyra minden egyes kilégzésnél és megy össze kisebbre a belégzésnél. Amikor hallja a hangokat a közelből, felriad, kinyitja a szemét és körülnéz. A közeledő emberek nem látják őt a hokora takarásából, így pár másodpercig csak fülel. Még hogy viharvert az ő gyönyörű kis hokorája! Csak mohás, koszos, elhanyagolt, lepukkant... tényleg viharvert. De akkor is! *
* Felkel a földről, majd úgy lép elő a szentély mellől, mintha korábban nem hortyogott volna. * Ne kiabálj már, Sütis lány, erre még a holtak is visszatérnek... * Megdörzsöli a fülét nyomatékosításként, közben végigméri az idegent. * Mondták már, hogy furák a haverjaid? * Kérdezi oldalra biccentett fejjel. Legbelül majd kicsattan az örömtől, hogy kettő látogatója is van, de ezt a világért se mondaná ki. * Ahelyett, hogy kritizáljátok, akár ki is söpörhetnétek legalább... * Még szerencse, hogy a fenéklenyomatot a tetőről majdnem teljesen eltüntette korábban, mekkora szégyen lenne. *

- Ahh...bocsáss meg!
*Hajol meg nyugodtabban, mosollyal, azzal amint kihúzta magát, meghallotta a következő mondatott s megdöntötte ugyan azzal a mosollyal a fejét.*
- Ma..elég furcsa napom van..meg kell hagyni..... ahh....
*Figyelte, ahogyan a pap kedveskedik a hokoránál a kaminak, majd tiszteletteljesen viselkedik. Wotamin egy pillanatra zavarba jött, hogy ő nem hozott semmit...igaz volt az is, hogy nem is készült még ide.... Csak a véletlen irányította lépteit vissza erre a környékre.*

- Bocsánat...de nem hoztam semmit..... Omura-san segített nekem nemrég, s ő szerinte...te tudsz segíteni nekem.. az onival szemben.
*Azt nem tette hozzá,hogy megint...mert lényegesen más fajta segítség miatt volt most itt. Meghajolt, szemeit is lehunyta.*
- Ígérem...kijárok cserébe a hokorádhoz és gondozom majd!

* Felvonja a szemöldökét, amikor a férfi bemutatkozását hallja. A formális beszéd és a gesztusok miatt egy csepp jelenik meg a homloka szélén, de szinte belepirul az örömbe. Végre valaki elismeri! Az, hogy ilyen kis fiatalnak nézik már nem igazán tetszik neki. Inkább hallgat egy darabig, figyeli, hogyan tűnik el a kosz egy része a kis szentélyétől és a barack is a helyére kerül. Az utóbbinál felcsillan a szeme, odalép a még meghajolt onmyoujihoz és úgy karolja át a vállát, mintha örök barátok lennének. * Tévedtem, ilyen haverokat bármikor hozhatsz ide! * Jegyzi meg vigyorogva a lánynak, majd elengedi Omurát. * Annyira nem ismerem jól, csak azt tudom róla, hogy nagyon szeretheti a sütiket és lát minket... meg hogy ügyetlen, esetlen... és elég balszerencsés.
* Kissé talán ingerült mosolyra húzza az ajkait, és ehhez a bájos pillantása elég fenyegetően hat. * Jóóóóval előtted születtem, kölyök... * Karba teszi a kezét és félig elfordul. * De most az egyszer megbocsátom neked. * Felnevet, majd a látogatóira pillant. * Egész jól adom már a sértődékeny és nagy hatalmú istent... Na, komolyra fordítva, itt születtem Okojotól nem messze, abban a faluban, amelyet porig égettek a háborúk alatt. Mikor is... a pontos évre nem emlékszem, valamikor a Jishou tájékán, még emlékszem Antokura... Személyesen nem volt olyan különleges, mint amit hallottam róla.

* Halkan, lemondóan sóhajt fel, ahogyan Wotát hallgatja. Ha tényleg lenne látogatója többször a hokoránál, akkor idevonzana másokat is... és ha többen járnának ide, még közelebb kerülne a céljához! De ugyanakkor... * Bocs, de ha ezért jöttetek ide, akkor felesleges volt az utatok. Csak szellemeknek adhatok munkát, embereknek nem. És, ahogyan a mellékelt ábra is mutatja, nincs sok erőm, kvázi: az onik számára nem vagyok ellenfél. Nagyon csábít, hogy idegyere mindennap, de nem akarlak megöletni, szóval... nem tudom teljesíteni a kívánságodat. * Felcsillan a szeme. * Visszaszívom! Van egy ötletem, de ennek bőven megkérem az árát! * Lendületesen fordul a lány felé, öt ujját mutatja felé. Sokan gondolhatnak itt a felvezetés miatt 5000 yenre, akár 50 000-re, vagy 500 000-ra, esetleg még többre! * 5 yen! * Mondja ki végül az árat. * A hokora ereje még a régi, ez egy megszentelt pont, ahova az onik odaléphetnek ugyan, de nem árthatnak sem neked, sem pedig az építménynek. Tehát: ha bajban vagy, akkor csak ide kell szaladnod és be kell kuporodnod oda. * Mutat a szűkös helyre. * Abban, hogy elérj ide, tudok segíteni... * Megvonja a vállát. Szánalmas kis engedmények, de több mint a semmi! * Vagy... menjetek egy kicsit feljebb, a nagy szentélyben biztosan meghallgatja valaki a kéréseiteket.

Jishou: korszak Japán történelmében, amely 1177-től 1181-ig tartott, a 81. császár, Antoku uralma alatt.

*A lány sokáig csak hallgatja ahogyan róla beszélnek. Sokáig nagy mosollyal, végül ahogyan egyre több negatívumot hall, szinte csak azt, a mosolya kezd lehervadni s csüggedten lógatja az orrát.*
- Nem igaz, hogy csak rossz dolgokat tudtok mondani rólam.... Lehet, hogy ezek nagy része igaz! De....de nagyon sok jó dologgal is meglettem áldva..kezdve azzal, hogy látlak téged...!
*Mutatott hirtelen a kami felé. Azzal, csendesebben hallgatta a beszélgetés töredékét. Figyelmes volt, mégsem mutatta ezt jobban ki..... Nem értette mi bajuk van vele....*

*Hirtelen pillant fel, majd húzza ki magát, hitetlenül meredve Kazu felé. Nem fognak neki segíteni? Miért?*
- De...*kezdi el csendesen ahogyan nézte, a körülbelül vele egy magas srácot, majd végül egy kis mosolyt enged meg......bólintva..csüggedten.* ... értem...

*A felvezetésre hirtelen pillant fel, apró döbbenettel vegyített pirulással. Ő nem tudja ennek a sóher kaminak kifizetni azt az összeget, hogy vigyázzon rá.... Nincs ennyi pénze....
Majd amint meghallotta a végeredményt, szinte hasra esett.*
- 5 yen?
*Kérdezett vissza, hogy jól hallotta e.*
- És..havonta..vagy hogy képzelted?
*Méri fel a szűkös helyet, ahová bújnia kell....éppen csak azért áldja az égieket, hogy ilyen kis törékeny alkatú lány lett....így talán még befér oda.*

*Zavartan pillant a papra, majd vissza a kamira. Még várat azzal, hogy megkérdezze, pontosan ez mit is rejt. Vár a válaszra....*
- Csak..egy kis ideig kellene...attól függetlenül, pedig tényleg eljárnék hozzád!... Omura-san azt mondta, hogy segít, hogy erősödjek.

Hyota? Egy oni mászkál a városban, amelyik azt állítja, hogy legyőzte, de kétlem, hogy ez lenne a helyzet. A prémjét megszerezhette, de nagyon ravasz az öreg. Amikor utoljára láttam, akkor északnak indult, hogy erőt gyűjtsön és még hatalmasabbként térjen vissza. "Mert így taníthat egy leckét a nagypofájú fiataloknak..." mondta két csuklás között, mert fenékig kiitta az áldozati szakét. * Az idézett mondatot elmélyített hangon, olyan tónusban közli, mint ahogyan az ősi kami tette volna. Az onmyouji ajánlatát hallva, halkan felsóhajt. * Nem kell ilyen mézes-mázas köntösbe bújtatnod a tényeket, pontosan tudom, mivel jár, ha adok a megszentelt földből... Nem ostoba vagyok, hanem a ti szemetekkel mérten alacsony. * Karba teszi a kezét, és habár nem mutatja a jelét, gondolkozni kezd a lehetőségeken. Ez most nem egy egyszerű kérés, hogy takarítson ki egy mosdót, vagy szedjen le egy macskát a fáról... sokkal komolyabb annál. *

* Csak az zökkenti ki, amikor Wota közbe szól. Elvigyorodik, közben a lány mellé szökken. * Ezek nem rossz dolgok, esetleg te tekintesz rájuk azokként. * Nem akarja jobban kifejteni, de talán az emögött megbúvó gondolatai miatt tekintenek rá bölcsként bizonyos szinten. * Haaaa? Dobd be abba az üvegbe és áll az alku. Nem havidíj, csak egyszeri alkalom, minek nézek ki? Telefonszolgáltatónak? * Felnevet. * Tudod, szégyen lenne azt kérnem fizetségül, hogy látogasd meg a hokorámat. Csak akkor gyere, amikor tényleg úgy érzed, hogy jönnöd kell... Ha nem érzel rá semmilyen késztetést, akkor pedig ne erőltesd. A mandarin fejjel más a helyzet... Neki kutya kötelessége lesz kitakarítani teljesen az egész helyet.

A földet még meggondolom, holnap megkapjátok a válaszotokat... * Közli végül, habár már pontosan tudja, mit és hogyan fog tenni. Egy kis meglepetés kell a halandóknak is! Ha mindent kikotyogna, akkor nem jutna sok... ráadásul fele annyira tűnne vagánynak, mint a hatásos belépővel, amit már alaposan eltervezett. *

*Hirtelen elvörösödött sértetten ahogyan az oni mellé lépett ,majd még hallgatta a pap szavait. Durcásan pillantott kissé maga elé.*
... Mióta csinálhatnak ilyet a papok..?
*Motyogta, azzal felkapta a fejét a kami nevetésére.*
.... Természetesen, ha már ezt megteszed értem...akkor érthetően legalább azt kötelezőnek érzem, hogy kijárjak a hokorádhoz. Máséhoz még amúgy sem járok a városban.

*Bólintott azzal ismételten meghajolt  a kami előtt. Holnap...holnapig csak nem lesz baj.*
Köszönöm szépen.
*Matatott egy kicsit a zsebeiben, hiszen a futás miatt nem igazán volt nála semmi. Végül szerencsére mégis talált annyit, amennyi kellet, így még mielőtt mentek volna bedobta a pénzt az üvegbe, s összecsapva a tenyereit, lehunyta a szemeit. Úgy imádkozott kissé. Legalább ez alatt megnyugodott.*

*A pap felé vonta a fejét ,majd bólintva lépett sietve hozzá. Elgondolkodott.*
Persze..megmutatom merre van...de...Omura-san. van hol aludnia ? azt mondja nem ismeri a várost....
*Még vissza pillantott Kazu felé, egy kis mosollyal.*

Kettő biztosan van a városban, ha nem több... Ma kettővel találkoztam. Van valami a városban, ami tudat alatt idevonja az onikat és a kisebbeket... Kamik sokszor megfordultak itt, mert többnek is akad szentélye. * Érdeklődve és elégedetten pillant az onmyoujira, akinek szemmel láthatóan nem tetszik az új "neve". * Igen, mandarin... mert olyan a fejed, mint egy érett mandarin, ha megdörzsöljük akkor talán csillogna is. A klementin nem hangzik jól, a narancs túl nagy... a többi pedig nem ide illik, szóval mandarin. Ha ő... * Itt Wotára mutat. * Lehet a Sütis lány, akkor te leszel a mandarin fej. * Közli, mert már úgyis eldöntötte, hogy így fogja őket szólítani. *
Mióta? Találkoztam már pár ilyennel... szóval régóta sóvárognak hölgyek társasága után, csak nem mind ilyen feltűnően közelíti meg a témát. Nekem úgy tűnik, hogy ha nem pap, akkor szatír lett volna belőle...
* Csak felsőbbrendűen legyint neki, szeret így játszani velük. * Menjetek csak, törékeny halandók... Fontos elintéznivalóim vannak. * Persze, aludni akar, de előtte beszerezni pár apróságot. *

* Amint kicsit távolabb érnek, odaperdül az üveg mellé, amit csillogó tekintettel kap magához és rázogatni kezdi. Csak néhány félig elkorrodálódott érme volt benne, amelyek mellett a lánytól származó pénz egészen szépen fénylett. Az üveg halkan csilingel, talán a távozók még látják és hallják is. *

Sütis...lány?
*Kérdezett vissza csendesen ,majd csak parányit elmosolyodott. Megvonta a vállát zavartan, végül csak ugyan ezzel a mosollyal pillantott át a papra, akiről imént az istenség azt mondta, hogy szatír lenne.....*

*Mialatt mennek, fél füllel hallja ,hogy a pénz megcsörren az üvegben. Lassan hátra sandít, azzal parányit elmosolyodik. Habár Kazu azt mondta, hogy ne jöjjön, ha nem akar. Ez lesz a legkevesebb amit tehet. Mindenképpen el fog jönni...mindenképpen. Hirtelen kapta előre a fejét, azzal bólintott.*
Akkor örülök...már megijedtem, hogy nem tud hova menni.
*Nézte hosszan, azzal még egy kicsit elgondolkodott.*
Azt mondta...hogy...tudod erősödni...igaz? Azt...merre lehetne amúgy?