Living Hell (Nyitott) [+18]

*Mikor Yoi meg érkezik a Dokival és az szinte leugrik a motorról reszkető lábakkal csak néz rá és elvigyorodik.*

- Mi az Doki nem bírod a sebességet? *Kérdem kicsit felnevetve.*

- Ugyan Doki tudom hogy szeretsz minket, csak a félelem beszél belőled most... *Mondom vigyorogva.*

- A fejlemények viszont az, hogy könnyedén el tudunk menni a motorokkal két motor csónak van itt szóval egy motor itt egy motor ott... persze csak ha gondoljátok. Doki akarsz most velem jönni? Remélem behányni nem fogsz a vízbe. *Mondom piszkálódva.*

- Nyugodtan utálj Doki, de én nem tettem ellened semmit. *mondom komolyan ránézve én nem röhögök rajta és még mosolyt se csal az arcomra.*

- Nekem teljesen mindegy csak induljunk...

*Csak figyelte a férfit ,s hallgatta ahogyan az sértetten mondja a magáét. Tetszett ez most neki, s kitűnt, mivel arca finomabb, simább lett, fehéres bőrén meg megjelent egy kis mosoly. Igaz ezt csak azok vehették igazán észre, akik jó megfigyelők voltak, vagy már ismerték egy kicsit. Yoinak volt egy sajátos humora, amit időnként szeretett alkalmazni, bár nem mindenki értékelte, s úgy tűnt ez történt most is. Ritkán engedett ennek a kiváltságnak, hiszen általában csendes és komolyabb volt, de azért időnként megengedhetett magának egy-egy ilyesmit.
Most sem szólt semmit. Felesleges lett volna, hagyta ,hogy James piszkálja kicsit a férfit.*

*Amikor a csónakokról esett szó, ő is rájuk pillantott. A néger férfi szavaira rábólint. Nem volt ellenvetése. Odalépdelt Elishez ,majd vissza pillantott a motorra.*
Segítsek beletenni a csónakba, vagy megoldod?
*Kérdezte s inkább nem mondott többet, mert így is túl sokat elárult még mindig a lány viselkedése. Természetesen azért ő is aggódott Ethan miatt, de sosem mutatta ki igazán az érzéseit, így ez most sem volt túlságosan feltűnő. Érzéketlen természetesen nem volt, hiszen a férfi méltán kiérdemelte fél év alatt a bizalmát. Nem erről volt szó, de mivel bízott benne, tudta ,hogy nem lesz komolyabb baja még ennyitől. Ismét megigazgatta a bőrkesztyűt a kezén, a kiválasztott csónakjukra pillantott.*
Ezt most te vezeted, jó?

*Aztán meghallotta ,ahogyan a Doki még felé szól. Ráemelte kék pillantását, látta már ,hogy a stég végén van. Szavaira megrázta a fejét. Ismét egy kicsit hűvösebbé vált.*
Felesleges lenne. Ő nem fél a gyorsaságtól, illetve ő fog vezetni nem én. A másik meg, hogy úgy tűnik nem éppen olyan hangulatban ,mint akivel lehet bármi mást is kezdeni. Csőlátással haladunk majd előre. De a vízre természetesen figyelünk.
*Pillantott a szőke lányra hosszan. Igazat mondott, és nem szánta bántásnak, nem is gondolta ,hogy az lehetne. A csőlátás tökéletes kifejezése volt annak, amiről lassan mindenki tudott itt a körükben, ami most lehetett.*
Rendben...menjünk.

*Azt is hallott ami a néger és doki között ment le, de már nem figyelt komolyabban rá. Elraktározta a memóriájában ,de már csak Elisnek segített, hogy minél gyorsabban haladhassanak. Hiszen a szőke lány ezt akarta.*

*Nagyot sóhajtva helyezem a motorom a csónakba és töltök a csónak motorjába és a Dokira pillantok annak felém irányuló szavainál.*

- Ugyan Doki szerintem inkább te bánnád meg azt ha kettesben maradnánk... tudod az izmom nem csak a karomon nagy hanem máshol is jelentős.*Mondom szélesen elvigyorodva belemenve a játékba. A doki mellett már meg edződtem és nem veszem fel az udvarlását.*

- Nos akkor lerögzítem a motort és mehetünk is. *Mondom miközben ezt teszem és miután ez is meg van a Dokit megragadva emelem be a csónakba, majd oldozom el és indulok el nyugodtabb tempóban.*

*Yoira nézek aki épp mellém lép és nem is figyelek már a Doki csípősebb megjegyzéseire viszont az,hogy csőlátónak neveznek, nem éppen tetszik, még akkor se ha Yoi mondja. Mély levegőt véve tolom a csónakhoz a motort és emelem be finoman.*

- Nem gond... vezetek. *Mondom komoly hangon. A motort lerögzítve ellenőrzöm a dolgokat én is. Mikor Yoi beszál a csónakba szótlanul lépek a kormányhoz és indítom be. Ugyan olyan nyugodt tempóban kezdek el haladni mint James nem sokkal mögöttük lemaradva. Tudom nem vagyok jó társaság most, de most azért sértett is vagyok.*

-Nos Doki... mit is szeretnél vele kapcsolatban elsőnek megtapasztalni? Szólok előre én lukam nem bejárat... a tiéd annál inkább. *Rájátszva nyalom meg ajkaim a Dokira nézve.*

*AZ úton csendben volt. Hátradőlt az ülésnek, s hunyott szemekkel pihent. Előző napokban nem tudott sokat pihenni, mert az előkészületek alatt, még ki-ki küldték ,hogy szerezze be ezt, intézze el azt. Ahhoz képet ,pedig még mindig nagyon jól bírta és nem tűnt fáradtnak. Most is csak egy kicsit kívánt pihenni. Ez a 15-20 perc pont tökéletesen elég lesz rá.
A csendet semmi nem zavarta meg. Gondolatait üríthette, érezte ,hogy béke járja át. Kicsit élvezte ezt a pillanatot.
Elis nem szólt, tudta ,hogy nem is fog. Látta rajta ,hogy nagyon magára vette a dolgot, de nem fog bocsánatot kérni olyanért, ami igaz. Elis nagyon aggódik Ethanért, ezért a legelső számára ,hogy megtalálja. Ez jelenleg az ő csőlátása. De nekik sajnos nem csak erre kellet figyelniük, mivel többen voltak.
Nem szólt...nem nyugtatta meg. Mivel..talán nem is tudta volna, illetve, mert tudta a lány nem ezt várja most.*

*Csak nézem a Dokit ésa felállós cselekedeteinél nem kicsit kerekednek el a szemeim. Oké poénnak és viccelődésnek tökéletes, de hogy meg is tegyük na nem! Azért annyira nem vagyok kiéhezve. Ezen gondolataim arcomra is kiülnek majd mikor megszólal ismét szemöldököm rángatózni kezd, miközben behunyom a szemem.*

- Igen kivételesen ezt most te nyerted. *Mondom fancsali arcal, majd mikor ismét Elis a téma ő is a másik csónakban lévő hölgyekre pillant.*

- Lehet igazad van. Minden esetre rajta tartjuk a szemünk, és nem hagyjuk, hogy ostobaságot csináljon. *Mondom határozottan megkomolyodva, majd én is a közeledő part felé nézek ahol látom én is a vérfoltokat és az ott hagyott dolgokat.*

- Te hát igazad volt Doki... résen kell lennünk. *Mondom őszintén mikor megpillantom a börtönből ott maradt mellényt.*

- Ott egy börtön zubbony... érdekes... akárkié is lehet... de bízzunk a legjobbakban. Minden esetre ma estére az első amit találnunk kell az üdülő szigeten az a biztos jól védhető menedék... *Mondom határozottan és a rádióba is bele mondom a dolgokat.*

- Csajok! Sajnos a sziget is megfertőződött. Kikötés után a motorokat kirakva nagyon résen kell lenni. A hotel felé tutira nem megyünk, mert arra visznek láthatóan a véres nyomok... ma estére fedezéket kell keresnünk, mind addig, míg le nem száll az este. Értetted Elis?! Az a börtön zubbony pedig nem biztos hogy Ethan-é. *Mondom ki a rideg valóságot remélve, hogy bízik bennem és helyesen dönt.*

*A vizet és a szigetet fürkészem. Ahogy közeledünk én nekem is szembe tűnik a parton heverő sok sok holmi és a véres foltok melyet a víz még nem mosott el. Egész úton csendbe voltam és mikor megenyhültem hátra nézve Yoira láttam elszundított, így nem szólaltam meg. Nem akartam felkelteni. Nemsokkal ezután a rádió megszólalt és végig hallgattam James parancsát. Felvéve a rádiót szólalok bele.*

- Igen tudom James... az is lehet, hogy azé a fertőzötté aki itt is elterjesztette a kórt... de az is lehet dögevő madarak hozták ide a vírust... nem tudni. *Mondom végig gondolva a dolgokat nyugodtabban válaszolok. Már nincs bennem az a kapkodás, mint volt. Egyszerűen csak tudom, hogy meg fogom találni. Így vagy úgy de meg fogom találni Ethant.*

- Értettem James. Igen a jól fedezhető menedék az elsődleges feladatunk most. Nem sok időnk van napnyugtáig és nem ismerjük annyira a helyet, hogy tudjunk éjjel fedezéket keresni. Meg nézhetnénk majd a vízre épített kunyhókat. Ha nincs ott járkáló, talán ott lenne a legjobb, bár van egy nagy bökkenője... ha kifogytunk a lőszerből csak a vízbe ugrás marad... nincs más menekülési útvonal onnan. Doki... tudsz úszni? *Kérdem a rádióba, mert ha mindenki tud, talán tényleg jó hely lenne egy fedezéknek, ha nincs ott járkáló.*

Kivételesen? Nekem úgy rémlik, hogy a legutóbbit is én nyertem... azok a csúnya gátlások. * A Doktor csak felsóhajt. * Túl evidens volt. Innen kellett érkeznie annak a fertőzöttnek, aki letarolta a fegyházat... viszont ha innen jött, akkor vitték magukkal a szigetet is. Talán valamit elszúrtak a laborban. Ha többet akarunk megtudni, akkor érdemes lenne meglátogatnunk őket, de oda csak egy sereggel a hátunk mögött érdemes menni. Nem csak egyszerű fertőzöttek vannak lent, hanem néhány kedves kis háziállat is... törődés nélkül igencsak kiéhezettek és magányosak lehetnek. Látod? Mindenkinek szüksége van egy kis társaságra. * Toldja a végét még a korábbi megjegyzései mellé. *

* Csendben hallgatja a terveket, közben a terepet fürkészi továbbra is. * Tudok úszni... Gondolkoztam valamin... A víz ezen a részen sekélyebb, legfeljebb két méter körüli lehet a parthoz közelebbi szakaszokon. A halottak nem tudnak úszni, és még nem annyira frissek, lebegjenek a víz felszínen... Könnyen lehet, hogy odalent ácsorognak páran. Az első órákban érdemes lesz figyelni ezt az oldalt is a biztonság kedvéért.

Az épületeket könnyebb lesz védeni, bevackoljuk magunkat az egyikbe, és elbarikádozzuk az ajtót... a víz felől nem tudnak bemászni, talán. * Fejtegeti éles adásban. *

~Néhány perccel korábban, az öbölben~

* Ethan csak homályosan kezdte érzékelni a környezetét. A tompa sötétség még lefogta, de távolról hallotta a tenger moraját, szapora léptek dobogását, kiáltásokat... Próbált mély levegőt venni, de köhögni kezdett; nem volt annyi ereje, hogy megforduljon. Újból próbálkozott... Érezte, hogy valaki megragadja a vállainál, valamelyest megemeli, majd jókorát sóz a hátára. A köhögés még erőteljesebben tört rá, hogy aztán hamarosan újra kortyolhasson a levegőből. Lassan kinyitotta a szemét, homályosan látott. *
Hé! Ember! Siess már!
Találtam egy túlélőt!
Nem harapták meg?
Nem, teljesen egészségesnek néz ki... a víz moshatta partra.
Baszki, ez a börtönből jött. Hagyd itt a francba, nem hiányzik, hogy valami elmeroggyant legyen és kicsináljon mindenkit a csapatban.
Ne hülyéskedj már! Ugyanúgy ember, mint mi! Ha itthagyjuk meghalni, akkor mi is olyanok vagyunk, mint azok a szörnyek...
Ezt még meg fogjuk bánni. Nézd, ébredezik... Tch. Mutassuk meg a dokinak, hátha tud vele valamit kezdeni.
Öreg, hallasz? * A férfi már nem tudott válaszolni a kérdésre, mert a sötétség újból magához hívta. Még érezte, ahogyan a két ismeretlen megtámasztja és vonszolni kezdik a parton... A távolról mintha motorcsónakok zúgását hallotta volna. *

*A pihenés alatt elaludt, így bár fél füllel hallotta a dolgokat, azt amit James, meg amit Elis mondott, mégsem reagált semmit rá. Túl nyugodt volt most, úgy tűnt ez a kis pihenés szükségesebb volt a számára ,mint gondolta volna.
Az időérzéke nem jelentett ebben a pillanatban semmit. Minden másképp jelent meg ,mint volt. Túl gyorsan telt a pihenéssel töltött idő, egy parányi része az agyában attól tartott, hogy nem lesz elég. De késöbb ezt el is vetette. Már hozzá szokott ezekhez a parányi időtartalmú nyugalmi állapotokhoz.*

*A fejében kósza képek jelentek meg homályosan. Nem túl tiszták, sok hangzavarral, mintha valami történt volna. Két ember beszélt egy nő s egy férfi, de a szavaikat nem tudta kivenni. Vitáztak.... legalábbis a hanghordozásból ez jött le, a nő végül megfordult, úgy tűnt hajthatatlan volt ..... aztán hirtelen váltás és a zsivaj és zaj helyett teljes csend állt be. Ebben a frusztráló környezetben ,csak a neon lámpa kattogása törte meg a csendet. Fehér környezet volt, gépeket látott... aztán egy mély hang visszhangzót a teremben, ez az egyetlen hangforrás volt a kattogáson kívül. Nyugtató próbált lenni, de nem volt teljesen az. Még mindig nem értette pontosan amiről szó volt, de mivel más nem volt ott, csak neki beszélhetett.*
Az emberi sekélység és butaság csillapíthatatlan és időnként túlságosan elvezet a romláshoz. Nem véletlenül vezet általában túlságosan is mélyre. A ponyva irodalom és a média által uralt hálózat beférkőzik az elmébe mellyel később az irányíthatóvá válik. Az átlag ember ezzel mit sem törődik. Úgy véli van nagyobb gondja, a család, a munka vagy valami más. Pontosan e miatt nem figyelnek arra ami a háttérben történik. Ahogyan mondani szokták : Panem et circenses! - Kenyeret és cirkuszt, a népnek! *Azzal felnevetett, lassan próbált megfordulni.* De persze ezt te nem érheted. A legjobb az lenne, ha te is inkább a tömegbe tartoznál...néha az igazság sokkal fájdalmasabb és csúnyább, mint maga az illúzió. *Az ajtó kinyilt s egy újabb hang tört fel, majd az egész elsötétült.*
- Kezdődik a gyűlés!

*Hirtelen kelt fel s nyitotta ki a szemeit. Kicsit megdörzsölte a homlokát s úgy tekintett előre. Észrevette ,hogy kikötöttek...hát ezért nem érezte, hogy menne csónak. Lassan felállt s a többiekre pillantott. Most érkezhettek pont....... és úgy tűnt igaz volt minden. Elkomorodva nézett távolra, azzal lassan lépkedett ki.*
Nem egy festményre illő tájkép.

---------
*A széles férfi megdörzsölgette gömbölyded állát s úgy lépkedett sután a folyosón. Tudta ,hogy nem lesz itt baja, emiatt nem is aggódott. Szemei szélén a ráncok most is mosolyogtak, úgy tűnt az idő nem koptatta meg őket. Megigazgatta kerek ,régies szemüvegét. Hamarosan elért az egyik terembe, amely úgy tűnt most gyengélkedőként szolgált mert mindenféle doboz, kötszer és különféle eszközök voltak kitéve. Ezekre nem is figyelve ment tovább, a másik két alakhoz, akik az eddig üres ágy mellett álltak. Eddig....igen, mert most volt benne valaki, s ez a férfit annyira izgatottá tette, hogy még szapora légzésére sem figyelt fel. Nem volt a híve az ilyen sportolásnak. Közelebb ment, erőszakosabban félre tolta a nála jóval magasabb férfiakat s úgy nézett az idegenre. Szája szegletében széles vigyor húzódott.*
Van rajta valamilyen sérülés?
*Kezdte tüzetesen megfigyelni.*
Úgy tűnik a börtönből került ide....hm...talán az ár hozhatta el a testét, kész csoda ,hogy túlélte!
*Azzal a kezével kezdett jelezni.*
Kössétek le a végtagjait az ágyhoz! Nem akarjuk ,hogyha felkel máris nekünk támadjon..nem igaz? Átmenetileg jobb ha itt marad. Majd mindjárt megvizsgáljuk , talán a hasznunkra lesz.

-Az nem lehet hogy az egyik biztonsági őrük sérült meg és nem vették észre, így elengedték? Vagy egy fegyencet immúnisnak gondoltak, holott csak lassabban fejtette ki hatását a vírus, éd fertőzötten vitték vissza? *Kérdem elgondolkodva, bár nem akarok találgatni.*

- Azért jó lenne tudni, hogy mi a helyzet, de igen ha nincsenek ott járkálók, akkor jó lesznek azok a kis bungalók. Résen kell lennünk. Lehet oda kellene egyből menni. *Mondom elgondolkodva és a Doki utalására direkt nem figyelek már. Elég volt a játékból.*

- Nem jó mert a motort akkor hogy szedjük ott ki... mindenképp a parton kell megállnunk. A motorokat kirakjuk és a csapat két tagja elviszi a házakhoz a csónakokat, ha nincs ott járkáló. *Mondom őszintén Addig is a vízen a két másik ember biztonságban van és jobban szemmel tudja tartani a partot. Amondó vagyok a Labort majd akkor látogassuk meg, ha már a többiek is visszatértek. *Mondom ki a gondolatom majd a bungalók felé nézek. Lassan megérkezünk a parthoz és teljesen kivontatjuk a csónakot a száraz földre. James a hatalmas izmaival kötelek segítségével teszi ezt meg. Nem okoz neki gondot. Yoi akkor ébred fel és mosolyogva pillantok rá mikor kikötünk.*

- Sikerült pihenni? *Kérdem kedvesebben és segítek neki fel állni.* Nagyjából látjuk a házakat, de ott semmi mozgást nem érzékelek.*

-Elis... akár már most távcsővel is megnézheted és akkor a motorosok se kockáztatnak akkorát. *mondom őszintén és kicsit nagyobb levegőket véve nézem a bungalókat.*

- Szemmel láthatóan nincs mozgás ott, de azért távcsővel ellenőrizd kérlek. *Mondom és kiemelem a motorom a partra és a Dokira nézek.*

-Gondolom el tudod vinni a motort a bungalókhoz. *Nézek a Dokira.*

-Igaz James. *Mondom és elengedve Yoi kezét és a puskámhoz lépve veszem fel és távcsövébe nézve pásztázom át a helyet. Alaposan nézem végig és nem akarok tévedni. Az egyik ott hagyott konzerv dobozba lövök bele, mert a zajra előszoktak jönni a járkálók ha vannak ott, de semmi.*

- Tiszta... még a zajra se jött elé senki és semmi. *Mondom hosszabb percek múlva Jamesre nézve, majd Yoira.*

-Ezt a csónakot viszed oda, vagy inkább a motort?

Ahm... már kellet azt hiszem.

*Hosszan néz messzire, szemeivel teljesen feltérképezi a környéket,majd kicsit elkomorodik. Bár a környék arról tanúskodott, hogy elégé durva dolgok folytak ott le, most mégis túlságosan csendes volt minden. Miútán mindent megnézett magának, átmenetileg a többiekre pillantott. Bólintott.*
Akkor legyen így.
*Nézte ahogyan a Doki éppen ismét zsörtölődik egy kicsit, most a homok miatt, majd ismét a motorra kerül szó. Aprót sóhajt vissza pillantva James-ra, aztán ismételten Elisre.*
Rendben... majd viszem én a csónakot, a motor mégiscsak a tied.
*Pillant vissza a vízi járműre. Szándékosan nem tekintett az épület felé amely ott fent tornyosult. Emlékezett a homályos szavakra amikkel álmodott. Már nem zaklatták fel, de mindig egy kicsit többet adtak vissza. Akkor nem tudta ki az, de most így éberen már feltudta dolgozni, s picit ki tudta elemezni. Aztán az jutott eszébe, hogy vajon, ha neki ezek a dolgok kellemetlenségeket okoznak...akkor a Doktornak mit? Hiszen ő lényegében többet volt erre...vagy ezekkel.
Így érte el a csónakot.*

-Remek akkor oda megyünk. -Mondom határozottan és a motort oda adom a dokinak.*

-Éppen a csónakot is oda viheted, bár nincs messze és nem hiszem hogy túl tanácsos lenne beindítani a motort, szóval told csak. Elis te menj előre. *mondom ki és kikapom Elis motorját is a csónakból majd sajátunkba bepattanva irányítom a bungalókhoz.*

*Yoira pillantok és bólintok. Nem fogom faggatni, hogy mi lehet a baj. Most itt biztos hogy nem. Zavar a túlzott csend, majd a Dokira nézek.*

-Igyekezzünk akkor. *Mondom és elkezdem feltolni a fa híd szerűségre a motort és könnyedén sikerül. Szerencsére jó állapotban van, de itt is tiszta vér minden ami nem tetszik. Egy kis kézi fegyver lapul a kezembe, ha mégis lennének itt járkálók akkor elő tudjam kapni.*

- Doki azért legyél résen. *Mondom komolyan és csak előre fele nézek és körbe, majd hátam mögé. Szerencsére nem hallok a saját lépteinken kívül mást. A legutolsó háznál járunk már ami előtt támasztom le a motort. A pisztolyt felemelve lépek az ajtóhoz. Odabentről, mint ha motoszkálást hallanék. Jamesnek jelentkezek, hogy a víz felől nézzen be.*

*Látom melyik házat választotta ki Elis ami talán a legjobb választás, bár lehet a legrosszabb. Könnyen csapdába eshetünk, de a motorokat ott hagyva a víz felé tudunk menekülni. Amint jelez oda hajtok az ablakhoz és benézve nem látok senkit.*

-Tiszta. *Mondom határozottan, mert tényleg nem látok senkit.*

*Furcsállom a dolgot, de benyitok az épületbe lassan és óvatosan. Körbe nézek és tényleg semmi, de tényleg hallottam itt motoszkálást. Kinézek a Dokira majd vissza és továbbra is nézek körbe. újra hallok egy neszt és afelé fordulok és a pisztolyom is arra fordítom. Az asztalon borult el egy váza, ami elégé különös, holott nincs itt senki. Lassan guggolok le, de semmi, majd a szekrény ajtó csapódását hallom és oda kapom a tekintetem. Lassan haladok felé.*

*Leállítva a motort kötöm ki a csónakot és lépek ki a stég szerűségre. Gyors léptekkel megyek oda és a Dokira nézek.*

-Nos mi a probléma? *Kérdem de a választ nem megvárva lépek be a házba és látom hogy Elis a szekrény felé tart. Nem kicsit meglepődve nézek rá.*

- Te meg mit csinálsz? Nincs itt senki... *mondom ismét körbenézve, de nem látok senkit.*

*Jamesre nézek kicsit megijedve, és már majdnem lőnék mikor tudatosul bennem, hogy csak James az. Mérgesen nézek rá, de nem válaszolok a szekrényre nézek. Megfogva a kilincset nyitom ki a szekrényt és a pisztolyt magam mellett tartva készülök az emelésére, de nem teszem meg. Egy kislány kucorog a szekrénybe remegve. Nem kicsit nézek nagyot.*

-Szia. *Köszönök neki és eltéve a fegyverem guggolok le hozzá. El se tudom képzelni szegény kislány mit élhetett át.*

-A nevem Elis... kérlek nyugodj meg én nem vagyok olyan. *mondom nyugtatólag, de a kislány láthatóan nem akar kijönni.* -Kérlek gyere ki. Ugye nem sérültél meg. *Mondom kedvesen érdeklődőn. A kislány megrázza a fejét.*

-Nem...*Mondja a fejrázás közben.* -Nem sérültem meg. El... elmentek már? *Kérdi remegő ijedt hangon és lassan lép ki a szekrényből.*

*Nem kicsit lepődőm meg a kislány láttán a szekrényben. Hátrébb lépek és nem akarom hogy a félelme tárgya én legyek.*

-Csak óvatosan Elis... lehet fertőzött. *Mondom halkan.*

*Mikor kilép végig nézem, hogy tényleg nem sérült-e meg de ez a lakás a legtisztább a kapkodás okozta rumlin kívül itt nem volt semmi. A hátizsákomat óvatosan leveszem. Lassan mozgok, mert nem akarom megijeszteni. Ki veszem az egyik szendvicset és oda nyújtom neki.*

-Tessék. Biztos éhes lehetsz. *Mondom de a kislány csak hirtelen rohan oda hozzám és szorosan öleli meg a nyakam és tör ki sírásba. Nem kicsit lepődök meg a dolgon és már épp nyúltam volna a fegyverért mikor érzem az ölelését. Nem bánt nem fertőzött. Valószínű, hogy a szülei kérték hogy bújjon el és ne menjen ki innen. Óvatosan ölelem át és nézek fel Jamesre.*

-Remek...*Mondom miközben látom az egészet. Örülök, hogy nem fertőzött a kislány, de annak nem, hogy most már a nyakunkon lesz ő is.*

-Nem maradhat itt... *mondom Elisre nézve.*

- Nem hagyhatjuk magára. *Mondom komolyan.* -Majd én vigyázok rá. *mondom határozottan és próbálom nyugtatni a vállamon pityergő kislányt. El se tudom képzelni mit élhetett át itt.*

*James mögött haladt pontosan tartva a kiszabott távolságot. Amint ő is elérte a stéget, leállította a motort, kikötötte még a biztonság kedvéért a csónakot s utána indult utánuk. Már fél füllel felfigyelt arra ,hogy Elis elkezdett bemenni az egyik kis bungalóba. Úgy tűnt a néger férfi követi, majd a Doki is arra indult. Ezután ő is arra felé ment. Amikor odaért ,már mindannyian a házban voltak, s csak akkor torpant meg amikor a kislányt észrevette. Döbbenten nézte egy ideig, majd inkább elfordította a fejét s vissza lépett. Az épületnek dölt s lehajtotta a fejét. Ajkaiba harapott.*
Vannak túlélők....akár családok....de.... az is lehet ,hogy csak ő maradt....
Egyedül.....

*Mély levegőket vett, lesütötte a szemeit. Majd megdörzsölte a homlokát kicsit. Pár pillanat telt csak el, megnyugodott. Egy sóhajjal kihúzta magát s a távolba meredt. Túl nagy volt a csend.Hosszan nézett szét. Előrébb sétált körbe pillantott. A parányi, sós tengeri szellő most megtáncoltatta rövid sötét fürtjeit. Élvezte, még ebben a káoszban is....most kicsit élvezte.
Ismételten vissza pillantott, majd a kisebb zajokra vissza sétált. Megtorpant ismételten az ajtóban, enyhén nézzet a kislányra, most szomorúan.*

Mi.... mi a neved?
*Kérdezte csendesen.*

-Én is tudom. *Mondom és mély levegőt véve nézek rájuk, majd ki az ablakon.*

-Ma estére itt maradunk. Yoi toljuk be a motorokat el férnek idebent és azzal torlaszoljuk ez el az ajtót. *Mondom ránézve és kimegyek és leszedve a támasztékról a motort tolom be, majd Elis motorját is. Mikor Yoi bejött a kis házba becsukom az ajtót és elé támasztom le a két motort.*

- Őrködést én fogom kezdeni pihenjetek le. Yoi te is pihenj egyetek és aludjál, mert te fogsz engem leváltani, utána Elis... Doki, te kérlek a kislánnyal foglalkozz, vizsgáld meg és bízzunk benne, hogy nem fertőződött meg. *Mondom teljesen komolyan és a kislányra nézek.*

- Én sem harapok és ki fogunk innen vinni. *mondom határozottan, bár nem igazán örülök a dolognak, de még sincs szívem itt hagyni főleg mert le is szavaztak. Amúgy se tudnék egy túlélőt se bajban hagyni. Ledobom a hátizsákom és kiveszem én is a szendvicset belőle és azt eszem meg és iszok is rá vizet.*

*A kislány még mindig pityereg és remeg a karjaimban. A Doki viselkedésén kicsit meglepődöm, de ez most igazán jól jön a kislánynak aki fel is néz rá és hálásan bólint.*

- Gyere egyél. *Mondom neki de még mindig nem hajlandó elengedni. Lassan leülök és ölembe ültetve adom oda neki a szendvicset.*

-Köszönöm. *Mondja hálásan szomorú sírósabb hangon.* -Lien... a nevem Lien. *Mondja miközben Yoira pillant és szinte mohón kezdi el enni a szendvicset amit kapott. Elégé éhes, bár eddig a félelme nagyobb volt. Nem lehet idősebb 10 évesnél.*

-Most már biztonságban vagy. *mondom megsimogatva a hátát.* -Ha kérsz még csak szólj. Van még ennivaló és innivaló is. *Mondom bele túrva a táskámba és veszem elő a másik két szendvicset és a flakon vizet amit elcsomagoltam. Van még egy pár konzerv benne. A Dokira pillantok hálásan, majd vissza a kislányra.*

- Mióta voltál itt egyedül? *Kérdem érdeklődőn.*

-2 napja... 2 napja történt, hogy a mólóra szörnyegetek támadtak anyu mondta, hogy bújjak el a szekrénybe és meg ne moccanjak és egy hangot ne adjak ki. Apu és ők is kirohantak a ricsajra és becsukták az ajtót. Nem jöttek vissza. Egy olyan 4 óra után másztam elő a szekrényből, de nem mentem ki a házból, mert egészen ma reggelig végig itt voltak a szörnyek. *Mondja el síros hangon az eseményeket.*

*Türelmesen hallgatom és megsimítom a fejét.* -Értem kicsike. Nyugi nem hagyjuk, hogy bántsanak a szörnyek. *Mondom őszintén és a fejére adok egy puszit.*

Nyugi, vigyázok rá... * Elis és a kislány mellett foglal helyet, akárhányszor a kicsire néz, mindig visszatér a vonásaira az a gyengédség és kedvesség. * Szép neved van, Lien. Engem Dietrich-nek hívnak, a többiek pedig Dokinak... Doktorbácsi vagyok, de tőlem nem kell félned, csak azoknak szoktam szurit adni, akik gonoszak a többiekkel. * Látja, hogy a kislány elég bizalmatlanul néz a nagydarab néger felé, ezen halkan felnevet. * Tőlem sem kell félned. Nagydarab és csúnya bácsi, szerintem úgy néz ki, mint a krampusz, de igazából ő az egyik legkedvesebb a csapatban... * Magyarázza neki, miközben a hátát cirógatja, hogy megnyugtassa. *

Nagyon bátor voltál, én biztos sokkal jobban féltem volna a helyedben. Nézd csak, még most is remegnek a térdeim. * Szándékosan rázza a térdét, hogy oldja egy kicsit a hangulatot. Nem kerüli el a figyelmét, amit a kicsi mondott a történtekkel kapcsolatban, de szándékosan nem kérdez bele, mert nem akarja emlékeztetni. * Ha ettél, akkor gyere velem egy kicsit... Megnézem, hogy minden rendben van-e, mert nem szeretné egyikünk sem, hogy beteg legyél... Utána cserébe mondok neked egy mesét. A békakirályt hallottad már? * Csak a szeme sarkából figyeli, hogy James és Yoi miben mesterkednek. A barikádot jó ötletnek tartja, így nincsenek akkora veszélyben. *



* A két túlélő a frissen behozott fegyenc mellett ácsorog, láthatóan egyikük sem örül annak, hogy őrködniük kell az idegen mellett. Már messziről hallják, hogy az orvosuk közeledik, azok a lépések összetéveszthetetlenek. A férfi szinte becsapódik közéjük, így egy jókora lépéssel arrébb állnak. *
Nem láttam rajta semmilyen sérülést, de nem volt időm alaposabban megvizsgálni... A víz sodorta ki a partra, majdnem megfulladt. Pár pillanatra magához tért, aztán úgy döntött, újra bokszzsákot játszik. Gondolja, hogy a börtönt is ellepték a zombik? * A másik túlélő fürgébb, lekötözi az idegent az ágyra. * Mást nem tudok róla... Csak nem akartuk kint hagyni a parton, mert ha már idáig eljött, legyen egy szerencsés napja a rókának... Hát...
Mi megyünk is, itt leszünk az ajtó előtt. * Vágja rá gyorsan a másik, majd kihúzza a társát a folyosóra. *

* Ethan néhány perc múlva kezd ébredezni, lassan nyitja ki a szemét. Emelné a kezét, de béklyó szorosan tartja. Hirtelen pillant fel, megemelkedik, amennyire tud. Először a helyszín tisztázódik előtte, utána pedig az ágyánál álló személy. * Hol... hol vagyok? * Teszi fel az első kérdést kissé rekedtes hangon. Szüksége van néhány percre, amíg újabb mondatot nyög ki. * Nem vagyok fertőzött, és nem próbálok szökni sem... eloldozna?

*Segített barikádozni a férfinak, majd amikor végeztek vele, csak akkor csapta össze kezeit, dörzsölgetve ,hogy a homok és a por lekerüljön róla. Még bólintott James felé, felfogta ,hogy ő lesz a következő, aki őrködni fog, és ezzel nem is volt semmiféle gond. Rengetegszer csinált már hasonlót. Sőt, ha a néger férfi kérte volna, még helyette kezdett is volna, hiszen legalább az lekötötte volna ,a most, néha szállingózó gondolatait, ám ezt sajnos elvetette lassan. Megfordult és ekkor találkozott a tekintette a kis kialakult csapattal akik a másik oldalt foglaltak a fal mentén helyett. Nézte ahogyan leültek. A kislány bemutatkozott..... és őt nézte. Egy pillanatra zavartan döbbent le, hiszen nem tudta mit kellene tennie, majd inkább hirtelen elkapta a fejét onnan és parányit gyorsított léptekkel ment el a bungaló másik szegletébe, amely azoktól a legmesszebb volt. Ott a sarokba leült s elkezdte piszkálni a maszkját. Jobb is ,hogy nem ment oda a kislányhoz..... nem csak mert....valószínűleg nem tudná kifejezni azt....hogy megérti...pedig így volt, illetve megijeszteni sem akarta. A maszkkal, illetve anélkül is elég ijesztő lehet a kislánynak. Így inkább elvonult....csendesen...magában.*

*Egyenes háttal, a térdein ült. Ez alapjáraton hosszú távon nagyon fárasztó pozitúra volt, de ő már hozzá szokott a gyerekkorától kezdve, így bírta. Kék szemeit időnként lehunyta, hagyta pihentetni pár percet. Nem aludt, ebben a helyzetben nem is tudott volna, így inkább csak fülelt. Hallotta amit ott hárman beszélnek. Elis szavai és viselkedése nem lepte meg, ilyennek is gondolta.... a Doki viszont annál inkább. Tudta...hogy van ilyen része, a játékuk alkalmával, ha véletlenül is, de észrevett pár véletlen finom megjegyzést..vagy őszintét, de ez a gyengédség amit a kislány fele tanúsított nem volt ahhoz hasonlítható. Megint egy másik oldalát mutatta meg a férfi. Mintha csak egy kirakós lenne. S talán a Legfurább az volt, hogy így...most emlékeztette ő rá. Nem értette miért, talán a hanglejtése....de egy kicsit emlékeztette.
Lien szavaira elkomorodott, s kicsit kinyitotta a szemeit. Itt voltak...sokáig. Viszont ha elmentek, valószínűleg azért mert találtak valami mást. Ez azt jelenti ,hogy vannak még túlélők. Ha szerencséjük van akkor a zombik nem térnek vissza reggelig...de semmiben nem lehettek biztosak. Ethan már a parton lehet....talán, nem...biztos biztonságban, mivel reggel óta nem voltak erre a dögevők.*

* A férfi túlbuzgó figyelemmel látta el az idegent ,mialatt bólintgatott bőszen a másik két túlélőre. Amint az egyiknek megeredt a nyelve ismételten bólintott.*
- Helyes...helyes. Majd megnézem akkor én, ha felkelt.
*Majd még rájuk pillantott, várta ,hogy a másik befejezze a mondatott, de ekkor kimentek. Széltében vigyorodott el.*
- Hihetetlen mennyire buták.
*Mondta azzal vissza pillantott a férfira, körbe sétálta az ágyat. Úgy 10 perc után hajolt kicsit közelebb.*

- Felkelni Csipkerózsika!!
*Mondta, majd nem messziről egy kis fém széket tudott az ágyhoz hozni és leült rá. Közben legyintett.*
- Ugyan, ugyan! Majd elengedlek kicsit később ha teljesen megvizsgáltalak!
- Ethan Grey, a neved megelőzött a Pharmánál, és még máshol is a kormányban! Olvastam tólad...sokat is.
*A kövérkés férfi még most is jóízű mosollyal nyúlt a bordós mellénye alá egy kicsit, s úgy folytatta.*
- Te nem ismerhetsz engem, de én többet tudok rólad. Az is csoda,hogy túlélted a börtönt! Jut eszembe....mit láttál ? Nagyon érdekelne, hogy ugyan az e van ott ami itt.
- Ha jó fiú leszek elengedlek! Addig viszont, így ártasz nekem a legkevesebbet!

*Picit mosolyogva nézek a kislányra és simogatom a hátát.*

*A Dokira néz és bólogat szavaira. Amikor a térdeit rázza meg a férfi picit elmosolyodik, de hamar el is tűnik arcáról.*-Nem voltam bátor... ha bátor lettem volna anyuékat is bent tartottam volna és akkor nem váltak volna ők is szörnyeteggé. *Mondja maga elé nézve elszontyolodva és újra enni kezdett, mert nagyon éhes már. Nem csoda két napig alig ehetett.*

*Mikor mondja, hogy látta a saját szüleit járkálóként én is elszomorodva nézek rá, majd a Dokira aki folytatja a vigasztalást aminek igazán örülök, mert nem tudtam hogy vigasztalhatnám meg most.*

-Rendben. *Mondja már kicsit nyugodtabban, de látni lehet rajta, hogy megviselték a dolgok. Nem is csoda ilyen fiatalon ezt átélni.*

-Nem nem ismerem azt a mesét. *Mondja fejét rázva és kíváncsiság csillan meg szemében, majd az őt figyelő maszkos alakra pillant tágra nyílt szemekkel, majd látja hogy hogyan is ül le az átellenben lévő sarokba.*

- Maszkos bácsi miért oda ült? *Kérdi érdeklődőn, majd fel néz Elisre.* - Téged hogy hívnak? *Kérdi, bár igazából örül, hogy valaki jött érte. Még egy szendvicset meg eszik közbe, majd mohón kezdi el inni az ásvány vizet amit Elis ad a kezébe. Nem régen fogyott el az innivaló otthonukba és ma reggelre már pedig az étel is elfogyott.*

-Jaj milyen neveletlen is vagyok. Az én nevem Elis. *Mondom kedvesen elmosolyodva és megsimogatom ismét hátát, majd a Dokira nézek. Nekem sose mutatkozott be teljes nevén, így örülök, hogy közvetve de legalább tudok egy részletet a nevéből. Nem akarom megzavarni a kedvességében. Most igazán örülök, hogy ezt az oldalát ismerem meg. Ismét a kislányra pillantok, aki láthatóan jól lakik a két szendviccsel és felállva néz Dietrich-re.*

-Kész vagyok. *Mondja és vissza pillant Elisre.*

- Köszönöm Elis néni, az ennivalót és az inni valót. *Mondja és utána vissza néz a férfira.*

- Dietrich bácsi... ugye nem fog fájni? *Kérdi érdeklődőn és egyenesen áll most előtte.*

*Figyelem a kis csapatot, majd Yoira pillantok, majd ki az ablakon. Remélem nem jönnek vissza mindaddig, míg innen tovább nem állnak. Kémelem a hosszú fa hidat. Ez az egy út van ahol jöhetnek. Kicsit elgondolkodom.*

- Kimegyek benézek a többi házba, hogy van-e még túlélő. *Mondom Yoira pillantva.* -Addig kérlek vedd át a helyem. Nem kell a torlaszt elvenni kimászok az ablakon. *Mondom és pisztolyt magamhoz lépve nyitom ki azt és kezdek kimászni. Hamar kijutok és úgy indulok meg előre a fa úton. Óvatosan nézek körbe, de igyekszem minél hamarabb átvizsgálni, mert kezd sötétedni és mielőtt le menne a nap jó lenne átkutatni a házakat.

Egyre jobban haladok, már a 3. házat nézem meg, de még nem találtam újabb túlélőt. Ahol nyitva van az ajtó ott minden csupa vér oda bent. Mindenhol végig nézem a szekrényeket és egyéb búvóhelynek használhatót, de semmi. A nap erősen lemenőben és találok egy szintén zárt ajtót. Az ablakon lesek be előbb. Tiszta, odabent csak a sietségbe felborogatott kupi van, de semmi vér. Itt lehet van egy túlélő. Óvatosan nyitok be és nézek körbe. A szekrényekbe is belesek, de semmi. Lehet csak a kislány van itt túlélő. Bár jobb átnézni a házakat. Már csak egy nagyon kicsi látszik a napból a horizonton mikor egy tisztának mondható házba lépek. A szekrényeket ellenőrzöm amikor egy serdülő fiú kuporog benne.*

- Szia. *Köszönök rá és döntöm oldalra a fejem.*

- Megsérültél? *Kérdem érdeklődőn.*

*Félve tekint fel a nagydarab négerre, de mikor látja, hogy annak pisztoly van a kezében kicsit megnyugszik és felegyenesedve lép ki a szekrényből ahol megbújt.*

- Nem, nem sérültem meg. *Mondja határozottan és láthatóan félve pillant körbe.* -Elmentek már? *Kérdi és újra fel néz a nagy darab fickóra.* -Vannak még túlélők? *Kérdi azt ami érdekli.*

-Igen vannak, de gyere velem. *Mondom és megfogva a kezét sietősen megyek vissza a búvó helyünkre, és mutatom neki, hogy másszon be*
-Yoi engedj be minket. Nincs sérülése. *Mondom határozottan és el is áll Yoi az ablakból. A srác be is mászik én pedig utána*

-Öhm... jó estét... *Szólal meg zavartan és előrébb lép, hogy James is bemehessen. Zavartan néz az ott lévőkre amikor a nő ölében meglátja Lient. Oda siet és leguggol elé megnyugodva simítja meg a fejét.*

- Húgocskám, de jó hogy te túl élted. *Mondja halkan, majd a nőre pillant akinek az ölében alszik már. Nem ébred fel a hangokra. Talán két napja nem aludhatott.*

- Köszönöm, hogy értünk jöttek. *Mondja hálásan, bár látszik nem tudott róla, hogy húga életben van, csak reménykedni tudott.*
/Bocsi srácok az előre rohanásért. Most buzog bennem az ötletek halmaza /
__________________________________
~ Egy órával korábban~

*Amikor James kimászik az ablakon csak utána nézek, majd ahogy a Doki megvizsgálja a kislányt és szerencsére tényleg nincs semmi baja. Vissza ül az ölembe és a mesén el is alszik. Nem teszem le, hagyom hogy mellkasomon aludjon. A szívverésem valószínű megnyugtatja azért sikerült elaludni. A falnak döntöm hátam és próbálok én is aludni, de nem igazán sikerül. Az ablaknál álló Yoit figyelem. A nap lemenőben és csendben kicsit feszülten várjuk vissza Jamest, aki épp, hogy a teljes sötétedés előtt tér vissza, de egy fiú társaságában. Kíváncsian figyelem, de örülök, hogy van még túlélő. Mikor oda guggol elém és a kislány elé végig mérem érdeklődőn.*

-A nevem Elis és csak a véletlennek köszönhető, hogy tárok találtunk. *Mondom el őszintén a dolgot fojtott hangon.*

-Én azért köszönöm. Örömmel tölt el, hogy a húgom jól van. Engem Dereknek hívnak. *Mondja majd a Dokira pillant.*

-Szóval ő a húgod? *Kérdem a dolgot a sráctól és Yoira pillantva bólintok, hogy feküdjön le aludni, már itt vagyok és őrködök.*

- Yoi feküdj le aludni, vagy szeretnél inkább te őrködni tovább? *Kérdem érdeklődőn, mert látom, hogy a gondolatai még mindig elégé kuszák.*

-Igen ő Lien a húgom. *Mondja határozottan és rajta is látszik, hogy kicsit megviselte a dolog.*

- Láttam a szüleinket azok között az élőholtak között... Hogy kerültek ezek ide, nem úgy volt hogy Zombik nem léteznek? *Kérdi érdeklődőn, látszik, hogy a srác sok horrort nézett már. Elégé rémült, de össze szedettek a gondolatai. Legbelül ő is elégé fél. A nő mellett ülő férfira pillant.*

- Van aki tud erre magyarázatot adni? *Kérdi szinte követelőzőn.*

*Amikor kezdi felemelni a fiú a hangját rosszallón nézek rá.*

- Hagyd aludni Lient... és tudjuk a nevét elárulta... kapsz idővel mindenre választ, és sajnos nem egy horror filmben kaptál szerepet... ez a valóság. Hidd el itt mindannyiunk szeretné, ha ez csak egy lidérces álom lenne, de nem az. Fogd vissza a hangod Derek. *Mondom halkan de határozottan amire láthatóan lehajtja a fejét és halkabbra veszi hangját.*

-Bocsánatot kérek. Nem akarom felébreszteni. Ő se aludhatott már 2 napja, bár én nem tudom mikor mehettek el innen azok a zombik... Nem jöttem ki a szekrényből nehogy zajt csapjak és rám törjék az ajtót. A szekrény résein keresztül láttam ki és az ablakba láttam meg a szüleim olyan dögök ként... *Mondja elszomorodva és mély levegőt véve ül le Elissel szemben és megsimogatja húga fejét.*

-Hány éves vagy öcsi? *Kérdezem egyenesen ránézve. Hangom most a szokottnál is keményebb, most nem igazán tudok finomkodni, bár a kislány elégé visszatartó erő, hogy durva legyek, de nem hagyhatok semmit sem figyelmen kívül.*

-Én 17 vagyok Lien pedig 9 éves. *Adja a választ a feltett kérdésre, majd a Dokira néz.*

- Ön tudós? *Kérdi érdeklődőn, mert szemmel láthatóan a nő és a mellette ülő férfi "civil" lehet, vagy okostojás. A néger az tuti katona, vagy csak volt katona. Az a fura alak a maszkkal, pedig nem tudja beazonosítani mi vagy ki lehet.*

* Megigazítja a szemüvegét, hogy leplezze a tekintetében kiütköző gondolatait. Hamar félresöpri őket, újból a gyerekre pillant. * Hmm? A maszkos? Nézd meg egy kicsit közelebbről... * Mondja halkan a gyereknek, amit a csapatból valószínűleg csak Elis hall. * Nagyon szigorúak a szemei, de csak azért, mert próbál másokra vigyázni. Kicsit olyan, mint a krampusz bácsi, csak ő nem szereti megmutatni, hogy mennyit törődik másokkal. Majd szaladj oda hozzá és öleld meg, biztosan örülni fog neki.

* Miután a gyerek jóllakott, odanyújtja érte a kezét. * Megígérem, hogy nem fog fájni. Hopp, gyere csak, sózsák. * Megemeli a kislányt, odaülteti a térdére. * Nem fáj a pocid? Nagyon hirtelen ettél ám... Kérem a kacsókat. * Óvatosan nézi át sérülések után kutatva, de közben gondoskodik róla, hogy a kislánynak se legyen túl kellemetlen a helyzet. Beszél hozzá, itt-ott megcsikizi, hogy elterelje a figyelmét a valódi vizsgálatról. * Hajajj, de csúnya bibit szereztél a térdedre... nagyon megütötted, igaz? * Kérdezi, ahogy a lábán lévő kisebb lila foltot nézi. * Meg is vagyunk, visszaadlak Elis néninek, jó? * Óvatosan emeli meg, hogy könnyebb legyen átkászálódnia a nő ölébe. Félig féljük fordul, úgy kezdi el mondani a mesét neki. Nem csak egyszerűen elmondja a szöveget, hanem közben játszik a hangjával és a mimikájával is. A tekintete közben őszintén tükrözi, hogy élvezi, amit csinál. Látja, hogy Lien elálmosodik, úgy halkítja lejjebb a hangját is, végül pedig csendben marad. *

* Tudja, hogy James még a vizsgálat közben lépett le, így úgy sejti, hogy hamarosan visszaér, ha nem történt semmi baj. Valóban felbukkan az alak, és hoz magával még valakit. Az újabb túlélőt már nem fogadja azzal a kedvességgel, amivel a kislányt. * Hmm, a bátyja... Legalább maradt valakije. Két szemed a lányon... * Mondja neki megvillanó tekintettel. * De, úgy volt, hogy nincsenek zombik... Látod? Ezért volt kár bemagyarázni azt is, hogy nincs télapó és húsvéti nyuszi, ha ezek itt járkálnak, azok miért ne? * Kérdez rá nem kevés szarkazmussal a hangjában. A nevét szándékosan nem mondja el, nem szereti kiadni senkinek sem az igazi kilétét. *

Éppenséggel van magyarázatunk, de nem mondhatom el neked. Ha megteszem, nem lesz esélyed túlélni a szigetet. Nem, nem miattam. Én csak egy ártatlan civil vagyok... * Szélesen elmosolyodik, így sok mindennek hat, csak ártatlannak nem. Végig csendesen beszél, nem akarja felkelteni a kislányt. * Azt hiszem, téged kedvelni foglak, ha kapásból tudósnak néztél; tényleg az vagyok. Viszont választ a válaszért... Miért nem itt voltál a testvéred mellett?

* Ethan lassan, de végigméri a helyzetet, nem kezdi el rángatni a kezeit, mert annak nem látja értelmét. A kövérkés férfi tónusa és mondanivalója nyugtalanító; úgy vonja a céget a beszélgetésbe, mint aki jól ismeri... talán nekik dolgozott, talán közvetlenül a kormánynak. * Szóval ezekben a berkekben ennyire népszerű vagyok? Akkor mégiscsak jól kellett végeznem a munkámat. * A tekintete mosolyt tükröz néhány másodpercig. *

Azt mondod ismersz, nem úgy lenne fair, ha cserébe én is kapnék egy nevet? Nem hiszem, hogy itt túl sokat tudnék neked ártani, de ahogy jónak látod. * Hangosan köhint egyet, mert még mindig érzi a torkában a sós vizet. * Szóval tudja, hogy mi a helyzet a börtönnel? Nem lep meg. Őszintén nem... Talán maradtak túlélők, de a hely az élőholtak játszótere lett...

Miért ragaszkodsz ennyire a vizsgálathoz? Mert attól tartasz, hogy fertőzött vagyok, vagy pont az ellenkezője?

/Seeemi baj :3 Gondolom estére nem terveztek zombitámadást...csak később..másnap..nem? /

*Fél szemmel sandít csak néha a másik csoportra, hogy tudja mi történik. Látja ,hogy bánnak a kislánnyal, aminek igazából mélyen örül, mégsem tudta kifejezni. S talán nem is akarja. Ha egy ilyen komoly és éles helyzetben, amibe kerültek, pont ő kezd el gyengülni....annak nem lenne túl nagy haszna. Vissza vonja a szemeit, Jamest nézi. Nem akar aludni, mivel ha bármi történik akkor nem lenne abban a pillanatban fit, illetve, ha alszik, időnként felvillannak dolgok a fejében. Ezek meg korántsem könnyítik meg a dolgát.
A következő pillanatban visszatér gondolataiból s a néger férfira néz hosszan. Annak szemeire komolyan bólint s feláll. Odalép ,ahol imént még a másik állt.*
Vigyázz magadra.

*Mondja csendesen ,hogy csak az hallhassa, s még követi kék szemeivel az alakot, amíg lehetséges. Ezután komolyan, minden előző gondolatot kisöpörve az elméjéből teszi a dolgát. Parancsot kapott, ő meg azt rendesen megcsinálja...véghez visszi ahogyan régebben is. Sok idő telt el ,de semmilyen mozgást nem látott.... nagyon csendes volt minden. Fél füllel hallgatta a mesét, az ablaknál állva a maszk alatt, kicsit elmosolyodott ezen. Ezt neki is mondták még. Mint egy cölöp állt, és meg sem mozdult. Egy parányit sem, talán ahhoz lehetett volna hasonlítani ,mint az angol palotánál álló nagy sapkás örök. Ugyan olyan kitartóan és rezdületlenül figyelte az eseményeket.
Ahogyan sötétedni kezdett, parányi aggodalmat kezdett érezni. James még mindig sehol. Lassan vette elő a fegyvert, csak tartotta maga mellett ha szükség lenne rá. A szél egy picit hallatta már a hangját, de más semmi. Aztán egy árnyat vett ki...majd még egyet s feltartotta a fegyvert, bemérte.*
Máshogy mozognak.... James talált valakit...
*Felvonta a szemöldökét, majd félre állt amint belépet a férfi az idegennel. A fiú elég fiatal volt. Kamasz....a meggondolatlan korosztály egyike. Kicsit komoran pillantott utána,de amint az kijelentette ,hogy a testvére a kislánynak, valahol kicsit megnyugodott. Vissza állt az ablakhoz, de most nem pillantott a négerre, hiába intézte neki a szavait.*
Pihenj egy kicsit...majd őrködök én.

*Hallotta a hátul zajló eseményeket. Csak egy pillanatra sandított hátra, már forrt az elméjében valami ,hogy a túlbuzgó kölyköt megállítsa, de ekkor sikerült elcsendesíteni. Jobban járt ezzel a módszerrel. Vissza fordította teljesen az elméjét, a tekintetét a kinti tájra. Várt. Egyre jobban szállt le rájuk az est...és leginkább ez zavarta. Ha este tűnnének fel, akkor nehezebb menekülniük a fiatalokkal...ha egyáltalán menekülni akarnak. Ha csendben vannak, akkor nem figyelnek fel rájuk.*
Nincs senkinek külső sebesülése..igaz? Semmi..ami vérezhetne.
*Hanga komoly volt, és most valamennyivel csendesebb. Közelebb húzódott kintre s úgy figyelt.*
Ha nincs, akkor nem kell az este tartanunk tőlük.... de ha van, akkor ne aludjatok túl mélyen.

- Jól..Jól...
*Ismerte be a maga módján, és kicsit felvonta szemöldökét a férfi mosolyára. Erre egy elégé gúnyoros mosolyt engedett meg.*
- De nem túl jól. Ne legyen magával elragadva Grey.
- Nem lep meg, mivel az egész egy friss terv része volt. Igaz.... nem teljesen így. Tudtam ,hogyha pár ész nélküli fráter intézi akkor csak baj lehet belőle. A terv elméletileg nem az egész hely "átvétele" volt.
*Itt félre lépkedett ,majd fém dobozból kivett egy pár gumikesztyűt amit fel is húzott a kezeire. Ez elégedett mosolyával, elégé ijesztőnek tűnt volna egy normál embernél. Még kutakodott a dobozban mialatt beszélt.*
- A nevem Elliot Stevenson.
*Kivett egy fecskendőt és valamit töltött bele. Majd megnézte ,hogy működik e, s a kis löttyiből egy kevéske került a padlóra.*

- Rendben van.... Nem félek magától Grey, mint látja nem véletlenül vagyunk itt.... csupa ostoba alakkal vagyok körülvéve akiknek nem sok hasznát veszem. A legtöbben fertőzöttek lettek, szomorú ez egy olyan embernek ,mint amilyen én vagyok. Az egyetlen vigaszom, hogy maradtak amolyan izomagyú pupákok, akik képesek engem megvédeni. És meg is védenek, ha olyan árat kapnak érte, amit remélnek. Nélkülem...nincs innen menekvés, sem erő..vagy hatalom.
*Közelebb lépdelt ,majd a férfi karját lefogta. Ahhoz képest ,hogy nyeszlett pasas volt, jó pár úszógumival, a karja erőről tanúskodott. Talán csak ott volt erős. Leszorította a karját ,majd beadta neki.*
- Ne féljen...ez csak mezei igazságszérum. Nem akarom még jobban belekeverni. Majd ha eljön az ideje.
*Azzal leült a már közelebb húzott székre ismételten. Előre dőlt és összekulcsolta a kezeit.*
- És most...meséljen szépen.

*Még mindig a tudósra néz és lesüti a szemeit, ám igazat mond.*

-Anya átküldött a barátnőjéhez, hogy vigyek sütit abból amit éppen sütött...Össze kaptam anyámmal, mert nem akartam átvinni... de mégis megtettem ám ott maradtam egy kicsit. A barátnője mindig is tetszett nekem, jó idősebb volt tőlem, de nem érdekelt... tűzögettem. Egyedülálló volt. Mindegy nem is ez a lényeg... mikor sikoltozásokat hallottunk én kértem, hogy maradjon idebent, mert valami rossz érzés fogott el, de ő kiment és bezárta maga mögött az ajtót én pedig mikor megláttam azokat a zombikat bebújtam a szekrénybe. *Mondja el őszintén a dolgot és lesüti a szemét amennyire tudja.*

- Aggódtam, de féltem is... nem mertem ki jönni a szekrényből. Aggódtam, hogy mi lehet anyuval és apuval na meg persze Liennel... de még se tudtam ki jönni... igen féltettem a saját bőröm. *Mondja és a Dokira nézve vesz egy nagy levegőt majd felsóhajt.*

-Mégis mi a fészkes fene folyik itt... *Mondja magában töprengve.*

-Nézd Derek... minden ember a saját bőrét félti. Ez természetes ösztön. *Mondom majd a Dokira pillantok és elmosolyodom picit, de közben tartom Lient könnyedén az ölembe. Picit mocorgok meg mikor kinyújtom a lábamat.*

-Igen ő a mi tudós Dokink. A legjobb a szakmájában. *Mondom őszintén és így is gondolom.*

-Eddig csak azért nem mondtam neki, nehogy elbízza magát. *Jelentem ki és a kislányra nézek, majd fel Yoira.*

- Nekem nincs vérző sérülésem és olyan bajom sincs... *Mondom burkoltan, de Yoi tudja mire gondolok.*

-Derek... keress pokrócokat és takarókat... te vagy itthon. Tedd hasznossá magad és teríts le egy párat amire Elis lefeküdhet a húgoddal. A Dokinak pedig utána hagyd hogy megvizsgáljon. *Mondom határozottan ellent mondást nem tűrően, majd a Dokira pillantok.*

- A kislányon nincs sérülés? *Kérdem őszinte kíváncsisággal és némi aggodalommal a testi épsége miatt.*

*Kicsit mérgesebben néz fel Jamesre.*

- Maga nem az apám, hogy parancsolgasson. *Sziszegi a fogai között amire Jamestől egy erősebb fejest kap.*

-Nem, nem vagyok az apád de rajtam függ az életed, szóval tedd amit mondok! *Mondom kicsit hangosabban amire Elis néz rám rosszallóan és mély levegőt véve ülök le a sarokba ahol Yoi ült. Onnan nézem a srácot.*

*A fejes meg tette a hatását és lehiggadva felállt és elkezdte keresni azt amit kért a nagydarab néger és mikor megtalálta így is tett. Leterített Elis mellé kettőt és rakott oda párnát és egy egy takarót, majd a Dokinak és magának is.*

- Kész... *Mondja durcásan és sóhajjal áll meg.*

- Mit tegyek Doki? *Kérdi unottan nézve a férfira.*

*Csak figyelem a tockost, ami ki járt a fiúnak, majd ahogy az feláll és megteszi azt amire kérték. Finoman fekteti le Lient és fekszik mellé úgy hogy továbbra is halhassa a szívverését, mert míg nem feküdt be láthatóan nyűgösebb lett. Jól gondolta az egyenletes szív dobogás megnyugtatja és nem hagyja rosszat álmodni. Befeküdve mellé takargatom be és takarózom be én is.*

- Liennek sincs vérző sérülése, csak játékban szerzett zúzódások halványuló lila foltjai. *Mondom felnézve Jamesre és behunyom a szemem, de csak félálomba vagyok.*

* A Doktor csendben hallgatja a suhanc beszámolóját, a végére felsóhajt, majd aprót biccent. * Végülis túlélted. * Megvonja a vállát, és már éppen folytatná, amikor Elis is közbeszól. Felvont szemöldökkel, érdeklődve pillant rá. * Állj. Ezt mondd még egyszer. Most. * Néz rá szigorúbb tekintettel, majd felnevet rajta. * Nem gondoltam volna, hogy pont te fogsz ilyet mondani... de kösz. Tényleg. * Kissé talán zavartan áll a helyzethez, nem szokta meg a dicséretet a banda tagjaitól. *

* Amikor a fiú akadékoskodni kezd és James hárítja a helyzetet, kicsit félrehúzza az ajkait. * Auuu, ez nekem is fájt. Hé, nehogy betöröd a kölyök koponyáját, mert dupla ennyi melónk lesz vele. Nehogy már túlélte a hordát, és te nyírd ki... ha mindenképpen a vesztét akarod, akkor hagyd inkább rám. * Közli a tőle megszokott széles mosollyal, ami miatt most nehéz eldönteni, hogy csak szórakozik-e. * Gyere velem... * Intézi Derekhez a szavait, miközben felkel ültéből és a fiút a konyhafülkébe terelgeti. *

Gondolom nem akarod, hogy a többiek előtt vizsgáljalak meg... * Nem foglalkozik azzal, hogy a srác tiltakozna-e, határozott mozdulatokkal nézi alaposan át. * A hátadon lévő pattanásokat kezeltesd majd, nem jönnek be a csajoknak, ha csak nem akarsz buborékfóliát megszemélyesíteni... Mehetsz vissza a többiekhez, végeztünk. * Derek után tér vissza a másik helyiségbe. * A kislány és a srác is rendben vannak, én pedig nem sérültem. Yoi, női gondokkal hogy állsz? * Kérdez rá minden további gondolkozás nélkül. Letelepszik a földre terített rögtönzött fekhelyre Elis és a gyerek mellé, leveszi a szemüvegét is, amit olyan helyre tesz, hogy a többiek ne léphessenek rá. * Ha ezen a szigeten négycsillagos kérnél, akkor egyszerűen lebontják a fejed felől a tetőt. * Jegyzi meg magának. A karjait a feje alá húzza, így téve kényelmesebbé a fekvőhelyét. *


Ha annyira lenyűgöznének az eredményeim, akkor nem kerültem volna az Ashcroftba, ezt mind a ketten ugyanolyan jól tudjuk. * Bár az érzékelése még elég tompa, látja, hogy az ismeretlen alak mire készül. Összeszűkíti a szemét, hiába próbálna szabadulni, most nem tudna. * Nem fél tőlem? Talán kellene? * Kérdez vissza. * Ha jól emlékszem, akkor sosem fenyegettelek...

A menekülést és a túlélést azért cáfolnám... Talán inkább a fordítottja. Nélkülük nem élheted túl, és a fordítottját magyarázod... * Elégedetlenül felszisszen, amikor a tű a bőre alá hatol. A fáradtsága mellett egy furcsa, tompa bódultság lesz úrrá rajta, amely egy átláthatatlan ködként telepszik a gondolataira. Próbál szabadulni az érzéstől, de nem tud... valószínűleg a beadott szer hatása. * Mit akar tudni? * Az ajkain szinte akarata ellenére csúszik ki a kérdés. *