Living Hell (Nyitott) [+18]

* A Doki az ajtó felé indul, majd mellette kényelmesen megtámaszkodik, úgy várja, hogy az út ismét megnyíljon előttük. Megigazítja a szemüvegét, miközben végignéz a többieken. * Csak a robbantás... Azt hittem, hogy már túlléptünk ezen a szinten. * Felkuncog, de rögtön folytatja, mielőtt bárki is nekiugrana a megjegyzése miatt. * Ha robbantunk, akkor könnyen csapdába csalhatjuk magunkat és két tűz közé kerülhetünk... Biztonságos távolságból és helyből már más kérdés, de addig is eléggé elvetendő ötlet lenne még megfelelő eszközökkel is.

* Alexia éppen hozzászólna a túloldalon, de a rádió először hangosan sípolni kezd, utána pedig a hangja elveszik a statikus recsegésben. A nő dühösen az asztalra csap. * A fenébe! Már megint túl melegedett ez a... Áááh. * Morogja, miközben beharapja az ajkait. Felpattan az ülőhelyéről, egyenesen a többiek felé szalad, hogy tudassa velük a híreket. *

Szomorú... úgy tűnik, hogy a szomszédaink hallgatási szünetet rendeltek el... * Állapítja meg. Miután megnyílt a kijárat, a többiek után lép ki a szabad ég alá. A benti dohos levegő után részben felemelő lenne a számára, ha nem a szigeten lenne... és nem ilyen körülmények között. * Nekem mindegy, hogy kivel megyek... csak ne próbáljátok megöletni magatokat... * Közli lemondó sóhajjal, ahogy felül a motorra. *


* Az első pár lépése lassabb, kimértebb, utána viszont kihúzza magát és megemeli az állát. A szeme egy apróbb rezzenése jelzi, hogy érzi a sérüléseit, viszont minden másban igyekszik ezt leplezni. A nő pillantása és a gesztusa egy halvány mosolyt csal az arcára; apró biccentéssel köszöni meg neki. Mire elérik a céljukat, már kezdi elég kellemetlenül érzi magát. Ha nem is túlságosan, de a homloka csillog a verejtéktől. Úgy fest, hogy ilyesmik nem tántoríthatják el a terveitől. *

* Amikor megérkeznek a terembe, az ajtó mellett áll meg, és a falnak veti a hátát, hogy ne terhelje magát feleslegesen az ácsorgással. Némán hallgatja a rádióról elmentett adás foszlányait. A hangot egyértelműen felismeri: Alexia. A húga életben van, ráadásul nem egyedül... és ami még fontosabb, hogy a közelben. A három csapatnyi túlélő érdekes taktikai lépéseket igényel majd... Tudja, hogy a helyzet sokkal bonyolultabb, mint amennyire első pillantásra annak tűnhet. * A hotel közel van... * Az orvosra pillant. * Azt mondta, hogy megfigyelik a fertőzötteket és a mozgásukat... Mekkora az esély arra, hogy innen észrevétlenül kijussunk?

*Kilépett a körbe pillantott. Mélyen szívott a levegőbe. Felmérte a terepet, és egy-két hely egyre ismerősebben tűnt ki neki a távolból. Főleg egy hely. Hosszan nézte, szemöldökét egy pillanatra összevonta ,de makacsul ragaszkodott a kék szempár ahhoz az épülethez. Nem szerette....
Végül mégis inkább a többiek felé pillantott. Addig volt jó, míg nem jöttek erre a fertőzöttek. Nem veszíthettek időt, főleg nem, hogyha nem akartak két tűz közé kerülni. Az imént többet beszélt, ám ez most alább hagyott. Most volt más ,aki irányítson, vagy érdeklődjön. Elis szavaira, amikor megerősítésként rápillantott, rábólintott. Összefont kezekkel lépett közelebb.*
Vagy csak elment a rádió adás... az is kész szerencse ,hogy egyáltalán eddig működött.
*Ment el a Doki mellett , mialatt előre, az egyik irányba mutatott. Lehetett látni, hogy ott valamikor egy oszlop állhatott, ami az ilyen adásokat vihette.*
Meglepő ,hogy még mindig itt vannak. Azt hittem ha már a kormány ennyit költ erre, akkor átléptek a műholdakra.
* Azzal tovább ment majd megállt James mellett. Hosszan s komolyan pillantott rá.*
Menjünk, mielőtt ideérnek.


- Sajnos többet nem tudtam visszahozni... az adás megszakadt... meg mintha kapcsolódtak volna máshoz is... és..
*Kezdte de a Doktor leintette ,majd most félelmetesen rideg szemeivel hosszan pillantott rá.*
- Rákapcsolódni?
- Talán... nem vagyok benne biztos.. nagyon hamar megszakadt az adás......
*Motyogta a férfi ijedten. A nő a háttérből jelzett neki ,hogy nincs gond. Majd Ethanra pillantott.*
- Nem szeretne mégis inkább leülni ?
* Bár amint látta ,hogy nem kíván, már nem szólalt meg. Csak csendben figyelt. Nagy csend volt, mivel úgy tűnt tiszteletben tartották azt ,hogy a Doktor nem beszélt, így ők sem. Az pedig most bőszen elgondolkodott. Ő is felismerte a hang gazdáját. Fél szemmel pillantott rá Ethanra. Rideg mozdulattal igazította meg a szemüvegét.*
- A gond az ,hogy a fertőzöttek ,főleg ebben az időtájban nagyon is szeretnek a Hotel környékén lebzselni, nem pont ott, de a közelében. Általában ha nem történik valami nagy újdonság, akkor tartják ,szinte "ösztönösen" az időtartalmukat különböző helyeken.
*A nőre pillantott.*
- Azt mondtátok ,hogy erre is jönnek... igaz?
- I..igen...
- Akkor ez azt jelenti ,hogy valami igencsak megzavarta őket.... ez elgondolkodtató....
*Dörzsölte meg az állát s ismételten Ethanra pillantott.*
- Valószínűleg a kis barátai....

*Amint mindenki fel ült a motorra körbe pillantva látja, hogy az út felöl közelednek. Elhúzva száját néz le a bungalók felé ahonnan jöttek, de ott most nem lát egy fertőzöttet sem.*

- Úti terv változás. *Mondja röviden és kurtán.* -Elis kövess! *Mondja és beindítva a motor kerüli meg a világító toronyt. A szikla lankásabb részénél megállva néz le hossza vizsgálódva, majd mikor látja, hogy igaza volt és egy fertőzött nincs odalent elindul lefele a sziklafalon a motorral.*

- Kapaszkodj Yoi. *Mondja határozottan és a homokos partra hajt le gond nélkül, bár elégé zötyögős és nagyobb bukkanókkal. A lengés csillapítóknak igen csak oda tesz. Hátra pillant mikor leért, hogy Elis követi-e.*

*Miután James megszólalt hogy útiterv módosítás nem kicsit lepődöm meg. Természetesen utána indulok, de mikor a sziklafalnál meg áll még bennem is meg áll kicsit az ütő, de nem bírálom felül döntését.*

-Lien, Doki kapaszkodjatok. *Mondom én is és érzem, hogy a kislány szorosan ölel át elölről Doki pedig hátulról.*

~Én is szeretlek James ugye tudod... ha ezt túléljük agyhelyen verlek. Oké, hogy te letudtál menni... neked csak egy utasod van.~ *Gondolom magamba és én is megiramodva kezdek el lemenni a sziklán. A jelentős súly miatt nem könnyű lemennem és egyik sziklán meg is csúszik a hátsó kerekem, de megfogva megyek tovább. Épp, hogy megtudom fogni a motort és vele az utasaim is. Nem akarok lecsúszni, vagy épp itt veszíteni el az életem, így nagyon koncentrálok. Még a Doki mondatai se jutnak el most az agyamig. Nagy küzdelmek árán viszont épségben lejuttatom magunkat a szikla falon és ahogy leérünk James egyből tovább indul, én pedig utána.*

- Elvetemült... ha nem lennék jó motoros ennyire se úsztuk volna meg. *Mondom inkább magamnak de a rádióba halhatja Yoi mondataim. Érzem, hogy a lábamat elégé felhorzsolta az egyik szikla és fáj is, de most nem azzal foglalkozom. A homokos part mentén megyünk egészen addig a helyig, ahol benyúlik egy hosszabb homokos rész a vízbe és két szikla takarásában vagyunk. James itt állítja le a motort és szál le róla.*

- Innen gyalog megyünk tovább. *Mondja a társaságra nézve és cuccait kiveszi a motorból.* -Benzin sincs már sok az én motoromba, szóval a motorokat itt hagyjuk... Nem messze vagyunk már az Orvosi szobáktól. Valakinek van problémája a sziklamászással? *Kérdi végig nézve a Dokin, Elisen és a kislányon.*

-Ugye ezt nem gondoltad komolyan? *Kérdem és lassan leszállítom a kislányt magam mellől és mikor a Doki is fel áll én is. Féltérdre ereszkedve húzom fel nadrágom szárát, hogy sebemet jobban megnézhessem, de nadrágom sem bírta a kiképzést és a seb körül elszakadt.*

-Remek... *Mondom halkan magam elé és a motoromból kivéve egyik váltás pólóm tépem le az ujját és kötözöm be alaposan, hogy a vérzés elálljon. Így már minden kép sietnünk kell és ha a sziklán mászunk fel nem valószínű, hogy követni fognak tudni minket. Legalábbis én ezt remélem és szerintem James is.*

-Én nem tudok mászni. *Mondja félénken és látni rajta, hogy még mindig riadt a sziklán való lejöveteltől a motorral.*

-Lient majd én viszem a hátamon. Neki nem kell másznia, de induljunk! *Mondja határozottan és felvéve a csövet és a cuccait indul meg az úti céljuk felé határozott léptekkel. Elis is követi, miután elszorította a sebet, hogy az ne vérezzen. Hátára kapva a táskát indul meg Lien kezét megfogva.*

Tompul, kisasszony? * Kérdez rá a Doktor Yoi kijelentését hallva, de felkuncog. * Csak egy szófordulat volt a részemről, valószínűleg meghalt a rádiójuk, vagy szimplán túlmelegedett. Nem vagyok szakértő, de vagy egy szimpla szolgálati CB-t használhatnak, vagy a régi típusút, amit a halászok cipelnek magukkal... A kormány épületei átléptek a műholdas kapcsolatokra... de ha odakint tudják, hogy mi a helyzet a szigeten, akkor már régen lekapcsolták az összes eszközt a szigeten... Avagy néma telefonok, nincs adás a tv-ben, és a többi... Ez a protokoll első lépése, ha a szigeten kitör a vírus. A külvilágnak nem kell feltétlenül tudnia arról, amit éppen itt zajlik. * Magyarázza komorabban, miközben szórakozottan piszkálgatja az oldalán lévő pisztoly markolatát. *

* Ahogy Elis mögött ül, mindkét kezével a motorba kapaszkodik, a lehető legstabilabban tartja magát a járgányon. * Na nem. Nemnemnemnemnemnemnemnemnemnem... * Hadarja egy mantraként. * Meg ne próbálj lemenni azon a lejtőn, inkább gyalog megyek... James, te beteg állat! * Kiált a néger után. *

* Út közben nem szólal meg, de a szemét sem nyitja ki. Amint leértek és megálltak, szinte leesik a motorról, térdre borul a földön. * Utoljára vetettek rá, hogy felüljek arra az izére. UTOLJÁRA! * Ripakodik rá leplezetlen dühvel a többiekre. Amint összeszedte magát, felegyenesedik és hangosan kifújja a levegőt. Odaáll James elé, a mutatóujjával a mellkasa közepére bök. * Komolyan azért kellett felülnöm a motorra, hogy egy egyébként gyalogútnak szánt ösvényen lejöjjünk?! Remélem tudod, hogy ezért nem lesz elég egy tábla csoki vagy egy zacskó cukor, hogy kiengesztelj. Esküszöm, saját kezűleg végzek veled, amint lehetőségem lesz rá ÉS nagyon fogom élvezni. * Karba teszi a kezét, úgy fordul el a férfitől. *

Szép horzsolás... Ha fedezékbe értünk, akkor megnézem. Addig szorítsd össze a fogad. * Közli Elis-szel, közben a céljukat nézi. * Sziklamászás... egyre jobb. * Nem várja meg a többieket, rá úgysem osztottak feladatot, így közvetlenül James után indul. A tőle várhatónál jóval ügyesebben mozog, korábban már volt ideje hozzászokni ehhez a terephez... Korábban... A gondolatra elkomorodik, a korábbi játékosabb düh vagy a fertőzöttek iránti lelkesedése azonnal háttérbe szorul. *


* Valaki rákapcsolódott az adásra... az könnyen lehet egy másik csapat túlélő vagy akár James-ék is. Ráncolni kezdi a szemöldökét, de nem tesz rá megjegyzést. Elég gond a megszakadt adás... A vége nem úgy hangzott, mintha valami gond miatt lépett volna ki a húga. Az elmondottak alapján valószínűleg viszonylag biztonságban vannak. Karba teszi a kezét, miközben gondolkozni kezd a következő lépéseken. *

* A nő kérdésére felpillant. * Nem, köszönöm... * Zárja rövidre a témát. A szót hamarosan újból a doktor veszi át, aprót bólint, hogy megértette az információkat. * Nem feltétlenül. Rajtuk kívül is lehetnek túlélők a szigeten, az ő mozgásuk is ugyanúgy lehet befolyásoló tényező... Ha olyan eseményeket akar keresni, amelyek módosíthatják a fertőzöttek mozgási irányát, nem kell messzire mennie. Gyakorlatilag az egész sziget egy hatalmas "háborús" zónává vált, akik odakint vannak, a túlélésért küzdenek... Önök sem adták meg magukat csendesen, hanem fegyvert fogtak... ebből induljon ki. * Valahol legbelül érzi, hogy tényleg az ő csapatuk lehetett, mert azok a srácok nem fognak semmiről sem lemondani. Ha kell akkor foggal, körömmel, de küzdeni fognak. *

Csupán nem szoktam hozzá ,hogy ennyit beszéljek....
*Mozgatta meg végtagjait, mintha már előre készülne az előttük álló útra. Értette a sluszpóént a Doki kérdésében, de nem ment bele jobban. Amint az mégis kifejtette a rádiókról szóló elemzését rábólintott. Ő nem kívánta ennyire kimagyarázni, főleg mert arra már bőven nem emlékezett ,hogy miket használtak annak idején, de igazat adott rá. Valószínűleg csak erről lehetett szó.*

*Könnyed mozdulattal ült a motoron s várta a négert, majd amint az szintén felült ,megkapaszkodott benne. Úgy figyelte az utat. Teljesen kiürítette a gondolatait. Túlságosan elmerült eddig bizonyos dolgokban. Ez meglepően új dolog volt a számára, mivel jobban szeretett elmerülni az érzelem mentes világban. Ez a hely, és az elmúlt idő, viszont kihozta belőle azokat a kisebb érzelmeket, amiket azt hitte már rég elfelejtett. Erre a gondolatra parányit elkomorodott, de aztán elengedte ezt is ,mivel arra eszmélt fel ,hogy James irányt váltott.
Figyelmeztetésére egy kis élet villant be kék szemeibe. Bár a magasságot nem szerette ,de a sebességet igen. Azt meg tudta ,hogy James nagyon is jól vezet. Nem félt. Élvezte.*

*Hallotta ,hogy Elis nem rajongott az ötletért, s éppenséggel a Doki kiáltása is ezt mutatta. Nem volt újdonság, a tegnapi nap után. Ismételten szinte ugyan az játszódott le. Amint leértek, ő nem szállt le rögtön, de látta ,hogy a férfi szinte leugrik a járműről a földre, míg Lien csupán Elis segítségével teszi ugyan ezt.*
Rendben.
*Bólintott James szavaira, ismételten körbe nézett ,majd a sziklát hosszan. Egy parányit elvigyorodott. Egy kis mozgás! Ellépet a motortól, ekkor vette észre ,hogy a szőke nő megsérült. Nem tetszett ez neki.*
Mennyire vérzik a horzsolás?
*Kérdezte ,bár látható volt. És ez nem volt számukra túlságosan jó hír. Jobb ha mennek.*
Jobb lenne ellátni úgy a sérülést ,hogy ne érezzék meg. Felesleges lenne a Hotel felé csábítani őket.

*Úgy tűnt a többiek megoldják, így ő is a sziklafalhoz ment majd megigazgatta a bőrkesztyűt a kezén. Felkapaszkodott, és mászni kezdett. Könnyedén lépegetett, habár látszott jól meggondolja hova lép, főleg mert nem voltak kibiztosítva ,mégis fürgén haladt. Nem túl gyorsan, de jóval könnyebben ,mint a többiek.*


*A férfi nem mondott ellen Ethan érvelésének ,mert nagyon is volt benne logika, és felesleges lett volna ellent mondania. Ettől függetlenül magában megtartotta azt a vázlatott ,hogy mégis az idegenek keltettek hirtelen zavart a szigeten, hiszen a legtöbb túlélőt már megtalálták. Nem mindent...de a legtöbbet. Vagy ők, vagy a Hotelban lévők. Elég szép... odáig is eljutottak.... ez mindenképp kíváncsivá tette, de majd megbeszéli a nővel, ha már legalábbis ,egy fedél alatt vannak. Nagyon érdekes információ lehet belőle.... habár, még mindig azt tartja leginkább a szeme előtt ,hogy kijusson.
Lassan pillantott vissza a másik férfira.*
- Vissza hozható még a kapcsolat ?
- Hát..a gép úgy tűnik túlforrósodott, de később, ha ők is próbálnak kapcsolatot létesíteni, akkor lehetséges ,hogy fel tudom törni.
- Akkor ez legyen az elsődleges feladata! Majd mi elintézzük a többit. Azonnal szóljon , hogyha valami történik.
*Azzal a nőre pillantott aki felvonta hirtelen a fejét.*
- Maga, menjen és készítsen valami ételt. Azt hiszem a vendégünknek hamarosan szüksége lesz egy kis energiára, és én is kezdek éhes lenni.
*A nő bólintott ,majd felállt és kiment. A Doktor ekkor pillantott vissza a férfira.*
- Üljön le mielőtt össze esik nekem! Így hogyan tartja be a megállapodásunk önös részét? A húga él, nincs is túlságosan messze, ez már jó hír. De, amíg egy normális szinten nem ér el, nem engedem el innen. Nem magát féltem.... habár tudom elég hamar megtalálnák és a mostani állapotában csak pár óráig bírná odakint fegyvertelenül..... de bízom abban ,hogy kivisz innen, ahogyan megbeszéltük. Így egy kevéske figyelemmel kell kísérnem a cselekedeteit.

*A kislány hátára kapva kezd el mászni felfelé a sziklán.*

- Még nem a hotelhoz megyünk, hanem az orvosi épülethez. *Mondja miközben mászik felfelé és a hátizsák és a kislány is a hátán volt. Lassan de biztosan haladt felfelé és a lehető legbiztonságosabb úton megy felfelé a szikla falon.*

*Mielőtt elindulok a lehető legjobban elszorítom a kötést és fogaim össze szorítom. A lehető legjobbkor kell sziklát mászni. ~Örülök neked James... te könnyen beszélsz... nem vagy sérült és nem kellett azon az úton lejönnöd plusz két utassal csak eggyel.~ Teszem hozzá gondolatba és jóval utánuk ugrok neki a sziklafalnak és igyekszem nem terhelni sérült lábamat. Biztosan haladunk felfelé de én vagyok az utolsó. Látom ahogy mindenki fel ér a tetejére és biztonságban van én pedig most megállok egy élesebb szikla peremen hogy megpihenjek, mert a lábammal elégé nehéz felmászni. ~Atya ég mi fog még jönni?~ Teszem fel magamba a kérdést amikor újra neki veselkedek a sziklamászásnak.*

*Yoi és a Doki után érek fel a sziklafalra és a kislányt lerakva kapkodva levegőért ülök le a földre. Vélhetően itt az orvosi szobák mellett nincsenek fertőzöttek. A barrikádra nézek és már biztos vagyok benne. A közeli nagyobb fák teteje is le lett vágva, hogy a fáról ne tudjanak átugrálni a mutálódottak. Remek akkor jó utat választottam végül. A táskából kiveszem a kötelet és dobom le Elisnek.*

- Fogd meg és felhúzlak! *Kiáltom le neki és mikor érzem a súlyt elkezdem felhúzni. Lábam két sziklának támaszva maradok ülve miközben felfelé húzom Elist. Mikor sikeresen ő is felér lihegve dőlök ki.*

- A francba... már nem vagyok olyan fiatal. *Mondom kapkodva levegő után. Nemsokára tőlélő emberek rohannak oda hozzánk és fegyvert fogva ránk bizonytalanul kémlelnek. Felemelem a kezeim és úgy nézek fel a fegyver csőbe, Még mindig a földön fekszem.*

- Nyugi barátok vagyunk! *Mondom lihegve.* -Nem vagyunk fertőzöttek. *Elisre mutatok.* -Motorozás közben karcolta meg magát nem találkoztunk fertőzöttekkel, szóval nyugi! *Felállítanak minket és bevisznek az épületbe ahol egy szobába raknak be minket.*

- Hát... nem éppen szívélyes fogadtatás.* Jegyzem meg elhúzva szám.*

-Mégis mit vártál James? Hirtelen felmászunk a szikla falon és bejelentés nélkül megérkezünk és tárt karokkal várnak minket mindenhol? *Kérdem kicsit ingerültebben és az ágyra felhúzva lábam hagyom, hogy szellőzzön a sérülésem. A véres kötést egy kőre kötöttem és a homokba dobtam ami alattunk terült el. Figyelem elterelésnek talán megfelel. Szerencsére már nem vérzik.*
_____________________________________
*A rádió szobába egy Ethannal egy idős férfi megy be.*

- Professzor... vendégeink érkeztek... nem a fertőzöttek. *Mondja határozottan és Ethanra néz, majd vissza a dokira.* -Egy szőke hajó nő, egy nagydarab néger, egy pápaszemes orvos féle egy kis lány és egy... hát nem is tudom... egy maszkos alak. Az egyik gyengélkedőbe zártuk őket. *Mondja a profra nézve, majd Ethanra.*

- Talán maga ismeri őket. Viszont a fertőzöttek visszatértek napi rutinjukhoz és már a part felé tartanak.

* Alig várja, hogy felérjen a meredek falon, mindig is utálta az ehhez hasonló sportokat... Nem úgy, mint Helena. Még élénken él a tudatában, hogy hány ilyen kaptatóra mászott fel csak az ő kedvéért, hogy aztán végignézzenek pár naplementét vagy éppen a csillagokat a magaslatról. Nem sokkal James után húzódzkodik fel, és hangosan fújja ki a levegőt... ekkor hallja egy fegyver kattanását a feje mellől. * Nem harapok... * Közli, ahogy beharapja az alsó ajkát és felpillant. * Komolyan pisztolyt fogsz a csapat egyik leggizdább emberére? Nem vagyok fertőzött, akkor odalent nyáladzanék és hörögnék... * Lassan felegyenesedik, de felemeli a kezét és nem tesz egyetlen hirtelen mozdulatot sem. * Egész otthonos... * Kommentál, miközben az épületre pillant és féloldalasan grimaszolni kezd. * Orvos vagyok... Hamarabb megmondom rólad, hogy ideggyenge vagy, mint hogy elkezded érezni a jellemző tüneteket.

* Amikor Yoi közelebb ér a magaslathoz, csak óvatosan a perem felé pillant, majd odalép. Odanyújtja a kezét neki, hogy az utolsó lépéseket megkönnyítse: ha bármilyen harcra kerülne a sor, akkor Yoival az oldalukon sokkal könnyebb dolgok lenne. * Van valami vezetőtök? * Kérdez rá. * Ha együttműködik velünk, elég sokat tudunk nektek segíteni... * Közli, miközben követve az irányítást, az épület felé halad a többiekkel együtt. Egy gyengélkedőbe zárják őket, ahol elkezd sétálni a polcok mellett. * Fél siker... * Dünnyögi. Hamar megtalálja a kötszert, majd odalép Elis-hez.* Mutasd, így legalább nem koszolod össze... * Nem várja meg a választ, ellátja a sérülést egy fertőtlenítés után. Egyszerű kötést helyez fel rá, ennyi bőven elég. *


* Ahogy az orvos ételt rendel, gondolatban talán hálát ad neki valamilyen szinten. Valóban éhes... régen evett már, ez megmagyarázza a fejfájást is. Éhes. Csak most kezdi igazán érezni, hogy tudatosult benne. Az utasításra csak nemet int a fejével. * Nem ülök le. Tisztában vagyok a határaimmal és a sérüléseim szintjével... annál többet nem vállalok el, mint amennyit teljesíteni tudok. Felesleges lenne rájátszanom bizonyos dolgokra... * Egy hosszabb pillanatra behunyja a szemét. Nem teszi hozzá a magyarázathoz, de roppant egyszerűek az okai. Ha leülne, akkor kicsi eséllyel tudna felkelni, vagy továbbmenni az elkövetkezendő néhány órában. * Tartom magam az ígéretemhez. Ennyi.

* Az idősebb férfit hallgatva felkapja a fejét. * Látnom kell őket. Ha valóban ismerem őket, akkor könnyedén a hasznunkra lehetnek. * Az utóbbi az orvos miatt emeli ki, mert puszta jóindulat valószínűleg nem vezetné rá, hogy kiengedje őket. *

*A férfi kicsit felnevetett a dolgon mialatt megrázta a fejét.*
- Nagy franc maga Grey! Én nem vagyok ostoba, ne nézzen annak. Látom a mozdulatai, a szeme rebbenése alapján ,hogy nagyon is megerőltető a számára. De jó, legyen így.
*Bólintott.*
- Én is tartom.
- Hasznunkra ? Pár lövöldözős fél-örült ? Leginkább ott lehetnek biztonságban.
*Jelentette ki ,de látta ,hogy a férfi nagyon is találkozni akar velük. Összevonta a szemöldökét, mérlegelte a dolgot. Végül is... új információkkal szolgálhattak ,még a bolondok is megjegyezték az alkalmakat ha a fertőzöttekkel léptek kapcsolatba. Rábólintott, a belépő idősödő férfira pillantott.*
- Rendezze el ,hogy az étel a külön szobába kerüljön. Kicsit több tányérral. Megnézzem az idegeneket magamnak, de nem fogom elsőre étkezésre invitálni őket.
*Itt Ethanra pillantott.*
- Azt majd maga elintézi, ha valóban azok akikre gondol.

*A következő pillanatban az öregre tekintett ahogyan az bejött. A jelentésre bólintott, majd kicsit elkomorodott. A széles vigyora most eltűnt egy kis időre. A hírre a bent lévő másik férfi is felpillantott. Úgy tűnt nagyon is érdekli a dolog ,de nem mer semmit mondani a Doki jelenlétében.
A szőkés-barna hajú férfi ,megigazgatta, állandóan helyesen állt haját, majd szemüvegét s vissza emelte szemeit Ethan felé.*



*Fél füllel hallotta ,hogy fent társalgás folyik, még pedig olyan ami arra utal ,hogy idegenek is vannak ott. Fegyveresen.
Elfogatta a Doki kezét az utolsó lépéseknél, habár magától is megtudta volna tenni. Nem fáradt még ki annyira ,mint James, jobban tartotta magát. Igaz, olyan nagy darab és erős sem volt ,mint a néger férfi. Sem annyi idős.
Felállt, leporolta magát és hangtalanul, rideg tekintettel mérte fel ellenfeleiket. Szinte észrevétlenül megállapította ,melyiknél éppen milyen fegyver van, és körülbelül azt is figyelembe vette ,hogy milyen gyors lehet a reakciójuk. De azt is tudta ,hogy most nem egyedül van, így nem tehet semmit. Jamese is még fáradt, Elis megsérült egy kicsit, valószínűleg futni nem tudna, és akkor ott van még a Doki és Lien is. Nem áll helyt a dolog, így el is vetette, de azért figyelt. Karba fonta a kezeit, majd arra kapta a fejét szinte ijesztően amelyik pasas felé fordította a fegyverét. Nem szólt semmit, az most mégis sokkal ijesztőbbnek hatott .
A többiek próbáltak velük kommunikálni, de úgy tűnt nem hajlottak rá. Csupán fél szavakból, fegyverrel a kezükben kísérték őket az épületbe, majd onnan tovább egy szobába. Ő lépett be utoljára, direktbe zárta az uton végig a sort, hogy a többiekre figyelhessen. Amint mögötte bezárult az ajtó, rájuk pillantott.*
Ne most vitatkozzatok. Átmenetileg biztonságban vagyunk... legalábbis a fertőzöttektől biztosan.
*Lehunyta a szemeit egy pillanatra. Beljebb ment kicsit, nekidőlt a falnak.*

A fegyvereikből és ruháikból ítélve ,mint képzettek voltak. Ha éppen nem működtünk volna együtt velük, ott helyben lelőnek minket. Vagyis, ők a kormány emberei, itt dolgozók lehettek... katonák, örök, akik most magukra maradtak. Mivel vezetőjük nagy valószínűséggel van, erre utal ,hogy nem beszéltek, azt jelenti, hogy a férfi, vagy jó szónok akit tisztelnek s ezért követnek, vagy szintén egy kormány ember, nagy pozícióval. Bármelyik lehetőség is van,
*Nőnek direkt nem állította be a vezetőt. Tudta ,hogy ilyen helyzetben egy nő szava kevesebb a férfiak között, így vezetőként sem lehetséges túlzottan. Nézte ahogyan Doki ellátta a sérülését Elisnek, így addig Lien elé lépett, majd felkapta. Nehezebben tartotta meg ,mint mondjuk James, de biztos volt a tartása. Még mindig valamiért zavartnak érezte magát a lány közelében, de parányit kezdett már megbarátkozni a helyzettel. Leginkább a kislány ölelése óta. Komolyan pillantott rá a kék szemeivel, hosszan fürkészve a kislányét, ezzel akarta elérni ,hogy bízzon benne, és hallgasson rá.*
Maradj mindig mellettünk...bármit is mondanak. Nem tudhatjuk pontosan mit akarnak.
*A válasza után letette, de a kis kezet még nem engedte el. Az ajtó felé pillantott, mert nem sokkal később lépéseket lehetett hallani.*

*Erős léptek kíséretében érkezett meg a nála lassabb Ethanal. Hosszan nézett az ajtóra ,majd vissza.*
- Kérem... kíméljen meg a drámától.
* Azzal belépet a terembe. Először hosszan körbenézett, megfigyelte az arcokat magának, már amit látott.*
A néger férfi egy mamlasz, látszik ,hogy kifáradt, habár elég erős izomzata van és úgy tűnik ,hogy bizonyos téren nagyon is megfelelőek lehetnének a megfigyelések...de maradjunk távol a tudománytól egy kicsit.... még hasznos lehet....* azzal folytatta a sorrendet.* A szőke nő sérült... ez még gondot okozhat, de úgy tűnik ő vett minket észre a jelentés szerint, akkor talán valami mesterlövész. Abból sosincs elég....
Ahhh !
*Csillant meg a szeme egy pillanatra és a szokásos , kedves-nyájas mosolyát vette elő.*
- Kissaszonyka! Hát előkerült....
*Kezdte Lien felé, kicsit még leguggolva is, de abban a pillanatban valaki a kislány elé állt védelmezően. Kihúzta magát ,majd hosszan nézett az előtte állóra. Ő a maszkos... ahogyan mondták. Annak a szemei ijesztőek voltak, szinte érezte a zsigereiben ,mégis.... valahogyan nagyon ismerősek. Ez pedig szöget ütött a fejébe. Szétette a kezeit.*
- Ohh... nem bántanám én Lient! A szülei jó barátaim voltak!
*Azzal megrázta a fejét halk kacagással és az utolsó alak felé fordult. A szemében megcsillanó fény azonnal kihűlt és valami megmagyarázhatatlan került a helyére. Nem lehetett pontosan tudni ,hogy érdeklődés, vagy tartás van ott. Végül megigazgatta a szemüvegét és megköszörülte a torkát.*
- Milner! Milyen meglepő újra látni, látom megnövesztetted a hajad. Nem gondoltam volna ,hogy azután a pályán maradsz.
*Vigyorodott kicsit el ,majd mindegyikre pillantott, habár azért a másik Dokit nem engedte el a pillantásából. Tartott attól a félkegyelműtől.*
- Én is hoztam vendéget... azt mondta ismeri magukat.
*Mutatott Ethanra.*
- Látják.. nem vagyok én gonosz! A nevem Elliot Stevenson, ennek a helynek a vezető tudósa, és jelenlegi mindenese. Önök jöttek a motorcsónakokkal, igaz?

-Köszönöm Doki. *Mondom ránézve és miután bekötözte leteszem a lábam és kicsit megmozgatom. Nem igazán tetszik amit érzek, de nem fogom hagyni, hogy ez a kis semmiség hátráltasson abban, hogy megtaláljam Ethant. Yoira és Lienre nézek kicsit elmosolyodva.*

-Rendben Yoi. *Mondja bólintva a szemeibe nézve és mielőtt lerakhatná újra megöleli és mellette maradva fogja meg a kezét. Mikor kinyílik az ajtó és a doki elguggolva néz rá rémülten bújik Yoi mögé, majd szalad oda Elishez és mellé ülve bújik oda hozzá.*

*Örülök, hogy leülhetek és kicsit sziesztázhatok, de ez se tart sokáig amint az ajtó kitárul és az idős tudósnak kinéző alak belép felállva nézek rá szigorúbb szemekkel. Amikor Lienhez próbál nyájasan kedves lenni és a kislány láthatóan fél tőle Yoi mellé lépve takarom én is el, majd látom ahogy Elishez rohan és hozzábújik. Vissza pillantok a férfira és meg is látom mögötte Ethant aminek igazán örülök, még ha sérülten is, de épségben látom.*

- Eliot Stevenson... hallottam már ezt a nevet, de nem éppen jókat. *Mondom komolyan újra a férfira nézve.*

- De mivel bemutatkozott, talán nekünk is illendő lenne. *Mondom de tekintetem nem veszem le róla.*

- Az én nevem James North, a Dokit ismeri, a sérült hölgy Elis, az oldalamon meg Yoi. Elég ha ennyit tud egyenlőre róluk. *Mondom majd Ethanra nézek.*

- Mondtam hogy megkereslek és saját kezűleg nyírlak ki Ethan... De talán még a feltámasztással várhatok. *Engedek meg egy fél mosolyt.*

*Amint az ajtó nyílik és be jön az orvos mélyen szótlanul nézek rá. Mikor Lien hozzám siet védelmezőn ölelem át.*

- Nincs semmi baj...*Suttogom neki. Hagyom a többieket beszélni, mikor bemutatnak pillantok csak fel és a férfi háta mögött meglátom Ethant. Szemeim felcsillannak és kicsit megugorva indulnék, hogy megölelhessem, de hirtelen fékezem magam és őt fürkészem. Sérüléseit nézem, és látom, hogy nem éppen a legjobb állapotban van, de legalább él. James szavaira eszmélek fel és Lien mellől felállva megyek a néger mellé és vállába verek egyet, de ez megint csak nekem fáj.*

- Aucs...*Rázom meg a kezem, de nem mondok többet. Amit akartam volna mondani talán túlságosan is egyértelmű lett volna. Ethanra nézek ismét.*

- Jó látni, hogy élsz, még ha fél lábbal a pokolba is vagy. *Mondom végül csillogó pillantással és lágy kellemes hangon, bár mondatom, nem éppen volt az.*

Nem tagadtam, hogy megerőltető valamilyen szinten... viszont nem vállalok többet vele, mint amennyire képes vagyok. Meg merném kockáztatni, hogy még így is ki tudnám játszani magát, ha éppen ez lenne a tervem. * Az orvosra sandít. * Lövöldözős félőrült? Tudja, ennél egy kicsit többről van szó. * Szándékosan lehalkítja a hangját, hogy jelentőségteljesebb hangsúlyt nyerjen magának. * Azok a lövöldözős félőrültek képzett lövészek, akiknek módjában áll megtisztítani magának és az embereink a menekülő utat. Ehhez képest mérlegeljen és üssön rájuk billogokat, ha kérhetem...

* Amikor elindulnak az érkezett csapat felé, az orvos nyomában halad. A férfi léptei sietősnek hatnak a szemében, félúttól kezdve marad le mögötte néhány lépéssel. Látja, hogy melyik ajtóhoz megy, így az út végét már egyáltalán nem kapkodja el. * Drámától? Ön hamarabb fogja olyan mederbe terelni a beszélgetést. * Hagyja, hogy az idegen előre menjen, megadja neki az első szó jogát, mint a hely irányítója. Csak az első mondatok elülése után lép be a terembe. Valóban az ő csapata... James, a Doki, Yoi... és Elis. A kislány jelenléte valahogy háttérbe szorul a szemében, mert ő nagy eséllyel csak egy túlélő, akinek segítettek. *

* A pillanatnyi öröm után szemet szúr neki az orvos viselkedése: ismeri a gyereket... és az ő Doktorukat is. Az utóbbi nem meglepő, mert mind a ketten a PharmaLife-nak dolgoztak... Kicsi a világ. James megjegyzésére halványan, kissé fáradtan elmosolyodik. * Megtaláltál... de felélesztened még nem kell. * Beljebb lép a terembe, tesz néhány lépést a szőke nő felé. * Ha csak fél lábbal lennék benne... Most már talán teljesen, mert mindannyian itt vagytok... Boldogabb lennék, ha biztonságban tudhatnálak titeket... * Ritka, hogy engedjen az érzéseinek, de a megítélése szerint felesleges lenne teljesen visszafognia magát. Nem foglalkozik James-szel, vagy a többiekkel, magához öleli a nőt. Szorosan, de nem fájó erősséggel tartja, közben néhány másodpercre behunyja a szemét, hogy csillapítsa a gondolatait. Nem is igazán érdekli, hogy körülötte mi zajlik, pár perc pihenő neki is kijár az elmúlt időszak után. * Örülök, hogy nincs komolyabb bajotok...


Igen... képzettek... * Állapítja meg a Doki. * Kettőt felismertem, a kutatóbázison voltak biztonsági őrök... Miért van az, hogy minden őr izomagyú és egy értelmes mondatot nem tudnak kinyögni? * Kérdez rá elégedetlen grimasszal. * Ránézel és csak egy dolgot látsz a szemében: húúúúúúús. Ennyi. Se több, se kevesebb. * Közli miközben dühösebben felszisszen. * Becsuknak minket, mint valami vadat... * Szemmel láthatóan nem rajong a bezártságért, főleg nem a szigeten. A zsörtölődést nem folytathatja sokáig, mert léptek közelednek és nyílik az ajtó. *

* Egy számára ismerős alak lép be a terembe, aki először valószínűleg nem veszi észre, mert James takarásában áll. Kilép a néger mögül, undorodó grimasszal néz végig a pocakos tudóson. A tekintetében őszinte, vad gyűlölet lángol fel, de még nem ugrik neki. Nem a többiekre van tekintettel, hanem egyszerűen nem adja meg a másik félnek ezt az örömöt túl könnyen. * Amíg én a hajamat növesztettem, te a hasadat... Ugyanolyan gusztustalan vagy, mint korábban... * Lassan előrelépked. * Vajon ki miatt is kötöttem itt ki első sorban? * Felkuncog, de a hangja valahogy fenyegető. * Nem ismered véletlenül? * Összeszűkíti a szemét, de a mosolya nem csillapodik. * Három emberedet öltem meg akkor, és ha nem kezdesz el menekülni vonyítva és a behúzva a farkadat, te lettél volna a következő... nyomorult féreg. Úgy intézd, hogy ne legyek veled kettesben, mert megmutatom neked, milyen az igazi pokol. * Szűri a fogai között. *

Nevetséges, hogy amit ti elvetettetek, és amire rá akartad tenni a tömpe, zsíros mancsaidat, most mind az én kezemben van... Növessz gerincet, Elliot, utána tárgyalunk. * Karba teszi a kezét. * A kölyökre pedig rá se merj nézni... különben eljátszadozunk egy kicsit. Először a szemedet fogom kivájni, utána pedig élve foglak felboncolni... Még ezzel együtt sem lennénk kvittek. Érezd megtiszteltetésnek a figyelmemet... Arra sem lennél méltó, hogy a lábam nyomába csókolj... mégis szóba állok veled.

Ne hisztizz. Nem az volt a dolguk ,hogy veled társalogjanak ,hanem ,hogy őrizzék a helyet. Nem mindenkit készítenek fel arra ,hogyha veled találkoznak hogyan kell viselkedni.
*Igazgatta meg a bőrkesztyűjét, de nem engedte jobban el a kislány kezét. Kedvesen pillantott felé. Amint az elfutott ,még a mellé álló James-re pillantott . Valamiért kerülte a másik doktorral a szemkontaktust.*

*Ő is örül annak ,hogy Ethannak nem esett baja, de csak egy bólintással jelezte ezt, Elis és James szavai után. Felesleges lett volna ismételten elismételnie, amit már a többiek elmondtak... most amúgy sem ő volt a központban, és ezt elég hamar észrevette. Jamesnek múltja van a főnökkel, Elis meg.....
Ethan lépésénél egy kis ideig nézte őket ,majd elvonta a fejét. Ahogyan illet, nem nézte őket. Ha bajban meg is találják egymást...az jó.. nem? Legalább Elis is tudni fog majd figyelni a dolgokra. S talán a főnöknek sem lesz ez gond.*

*A kellemes elmélkedést és a gondolatait az zavarta fel ,mikor a doktor bemutatkozott. Döbbenten pillantott kicsit maga elé, arcvonásai is megváltoztak. Mialatt a doktor elvolt az ő Dokijukkal és a szópárbaj és fenyegetések elkezdődtek, addig Yoi szinte észrevétlenül lépett beljebb a mellette álló nagy és széles néger mögé. James elég nagy volt,hogy az alacsony nőt eltakarja, akinek most erre volt szüksége. Nem figyeltek rá, mindenki mással volt elfoglalva és ennek most igenis örült. Szorosan kapaszkodott meg a férfi hátán lévő felső anyagába, ragaszkodva ahhoz ,mintha az most menedéket adhatna neki. Homlokát parányit neki döntötte a férfi hátának, így takarhatta ,hogy keze meg-megremegett. Úgy érezte...az egész olyan ,mintha kezdene bekattanni. Szinte semmitől nem félt....a haláltól sem, de ez most kicsit megijesztette. A férfi vissza hozott olyan emlékeket ,melyek szinte felvillantak az elméjében, egy egy töredékként, egymás után, sokszor, váltakozva. Nem érthette őket teljesen meg, mivel nem volt elég idő rá, s az így kialakult káosz miatt érezte ,hogy kezd valami gond keletkezni a fejében. Fél szemmel a másik oldalra pillantott, ekkor a tekintette találkozott Lienével. Észrevette ,hogy a kislány mennyire fél, azt amit a szemeibe látott, nem tudott elfelejteni. Nézte ,majd lehunyta a szemeit. Túl akart lenni a kavaródáson a fejében, ismételten vissza akarta kapni a tiszta gondolatmenetet. Vett pár mély levegőt, érezte ,hogy kezd alább hagyni az egész.
Mire a férfi és a Doki a csatájuk végére ért, már jobban érezte valamivel magát. Minden pár perc alatt rendeződött le, mégis abban a pár percben úgy érezte, az egész sokkal tovább tart.
Bár még nem eresztette el James hátán a ruhát, a kislányra ,már bátorítóan és komolyabban pillantott, majd kicsit bólintott.*


*A férfi érzi ,hogy a bizalmatlanság nagyon is erős vele szemben, de nem változtat a viselkedésén. Mindent alaposan megfigyel. Sokkal érdekesebbnek véli az egészet ,mint képzelte volna. Látja ,ahogyan Ethan beszél a nagy darab férfival ,majd ahogyan a szőke nőt öleli, s azt is látja ahogyan az viselkedik a férfival szemben. Érzelem.... egy teljesen undorító dolog ami csak nagyobb bajt kavar az ember életében. Sosem értette, talán ezért is vált el tőle annak idején a felesége. Az is csoda volt, hogy előtte hozzáment, bár ő figyelmeztette erre. Ezután fél szemmel azt is észreveszi ,hogy Lien szinte elbújt a szeme elől, és lassan a maszkos alak is eltűnt a látóköréből. Elgondolkodva
csipegeti az állát ,majd felnevet.*
- James North? Én is hallottam ám már magáról! Bár a legszebben megírt jelentés az ön haláláról szólt! Úgy látszik tévesen!
*Nevetett ,aztán ez lefagyott az arcáról, amint a másik doki kimutatta vele szemben a foga fehérjét.*
- Ohh.. nem értem ,hogy miért vagy ennyire ellenséges velem Miler!
- Ki miatt ? Komolyan kérdezed? Te ölted meg pár emberemet, előtte meg majdnem magadat is... szóval azt hiszem ennek nem én vagyok a felelőse. Beszámíthatatlan lettél... érthetővé vált ,hogy távoznod kell, amúgy sem én tettelek ki! Menekültem ? Igen, minden normális ember menekül ha fegyvert fognak rá! Ahahahaha...
*Nevetett ismételten fel majd Ethanra pillantott.*
- Jobb ha így szervezed le a dolgokat, mert hallhatod mit kíván csinálni! Engem nem ölhet meg, az ígéretedet jobb lenne megtartani! Így én is megfogom.

*Megnézte a kezeit szórakozottan. Élvezte egy kicsit ,hogy ilyen mély nyomot hagyott a másikban.*
- Maradjunk annyiban, hogy a te alapjaid Conrad munkáján fejlődtek ki. Lehet ,hogy te érted el az áttöréseket, s ezeket később én kamatoztattam, de Buck nem érhette már mindezt meg. Nagyon is hasonlítotok valamiben... mindketten álmokat kerregtettek...ezért is tüntetek el a projektből.
*Igazgatta meg hűvösen a szemüvegét, bár mosolya még mindig ott volt. Legyintett a fenyegetésre.*
Mint mondtam... egy újjal sem érhetsz hozzám. Szóval köss magadra egy szájkosarat Miler. Helena sem lenne boldog ha így látna.
*Kezdte ,majd mielőtt folytathatta volna az ajtó nyitódott. A nő lépett be rajta.*
- Elnézést uram.... de készen van az étel... már tálaltam.
- Tökéletes... kérlek kísérd oda őket. Mégis megvendégelem őket.
- Mindjárt megyek én is. * azzal kiment de még intett nekik. Elgondolkodott, úgy ment az irodája felé. Kellet valami neki.*

- Kérem, akkor kövessenek......
*Indult meg a nő ,de bevárta őket.
Yoi megtorpant , már elengedte egy kis ideje Jamest, s amint a férfi kiment , vissza lépett oda. Hosszan nézet utána, majd megrázta a fejét és inkább a szoba végébe sétált.*
Nem vagyok éhes.... menjetek, én majd figyelek.

*Ethan szavaira elvigyorodom szélesen, majd mikor Elist öleli meg keresztbe fonom a karjaim.*

- Nézd már... én még egy kézfogást se kapok ő meg még ölelést is! Na szép barát vagy mondhatom. *Mondom és ekkor veszem észre ahogy Yoi a hátam mögé bújik. Direkt nem nézek utána és a kövér pacákra nézek.*

- Nem nyúlhatunk magához? Nocsak... micsoda elbizakodott kijelentés... Kérem szépen ezt az alakot itt mellettem csak ne merje fenyegetni, vagy épp sértegetni mert az öklömmel találja szemben magát, és már megbocsásson de Dokinak inkább fogok hinni mint magának. Egy éremnek két oldala van, de maga elégé sunyi. *mondom ránézve és a Doki vállára teszem a kezem, hogy érezze mi akkor is mellette állunk ki.*

- Ethan pedig mindig tartja a szavát és az alkuja ránk is érvényes, viszont a fenyegetőzést befejezheti... *Mondom határozottan. Mindig is utáltam, ha fenyegetik bármelyik csapattársam.*

-Szóval azt állítja ismer a jelentésekből. Nos had tájékoztassam uram azok a jelentések feleannyi valóságot nem tartalmaznak mint a maga szavai... Lehet hogy ön a legjobbnak a halálomról szólót érezte a legjobban megírtnak és a legérdekesebbnek, de mint látja ez is csak egy kacsa volt. Viszont jelentésekből fele annyira se lehet ki ismerni az embert... szóval lehet hogy maga állítja, hogy ismer... de biztosíthatom, hogy ez is csak az ön egójának az önös simogatása. *Arcomon a mosoly némi gonoszságot és őszinteséget tükröz, és valami hátsó rejtett "Most fuss, mert ha megint megszólalsz véged." grimasz ül végig arcán.*

*Mosolyogva nézek Ethanra és megrázom a fejem.*

- Úgy ismered Jamest, hogy ne próbált volna meg kiszabadítani a fegyházból? *Kérdem szemeibe nézve és számomra szinte megszűnt a külvilág. Persze mindent Jamesre kenek és utána érkezik a "támadás". Magához ölel szorosan biztosan. Eleinte széttárom a kezem, és nem tudom mit tehetnék, hisz nem akarom elárulni önmagam előtte. Yoi tud róla Doki is és valószínű James is, de előtte... nem akarom magam elárulni. Nem a hely és az idő se alkalmas rá. A fülembe suttogot szavaira behunyva szemem ölelem meg.*

- Annyira örülök, hogy épségben vagy. Mikor megláttalak a fegyház tetején igyekeztem segíteni... de... de nem tudtam... Sajnálom. *Mondom akadozva és igyekszem nem kimondani azokat a szavakat, de elégé nehéz megállnom. Hangom halk és lágy. Szavaim csak Ethan hallja.*

*Mikor Elis fel áll mellőle a legközelebbi menedéket keresi ahol a doki nem látja és az James mögött van de jóval távolabb a férfitól. Nyakláncát fogja meg amit szülei bíztak rá és levéve a nyakából szorongatja a kezeiben. Alig várja, hogy a dagat fickó kimenjen. Hallja a beszélgetést és mikor távozok a Dokihoz siet. Megrángatva az ingujját nyújtja oda neki a nyakláncát.*

- Milner úr! Ezt... ezt a szüleim hagyták rám és meghagyták, hogy... csak önnek adhatom oda. E... eddig nem voltam biztos benne, hogy valóban ön az... kérem... nyissa ki. *Mondja felnézve rá, majd bizonytalanul az idegennőre és a Doki lábát megfogva bújik mögé félénken.*

*Végig éreztem Yoi remegő kezét és ahogy a hátamhoz bújik, míg a köpcös alak ki nem megy. Ahogy mellém lép mélyen nézek szemébe, majd utána. A kis hölgyre nézek.*

- Köszönjük a vendég látást, de én se vagyok éhes és van nálunk étel. Úgy gondolom nem olyan finom mint az önöké, viszont az én gyomrom már nem bírja az új ételeket, csak a megszokottat. *Mondom és Yoi mellé ülök az ágyra és úgy nézek fel rá, de nem kérdezek még rá. Még túl sokan vagyunk a szobába.*

* Valahol felfogja, hogy Yoi visszavonult, de túlságosan elragadta a düh ahhoz, hogy visszavegyen a tónusából és hozzáforduljon. Ráadásul a nő valószínűleg nem igazán beszélne neki, de a későbbiekben tervezi, hogy mindenképpen rákérdez. * Miért vagyok ellenséges? * Hangosan, szárazan felkacag rajta. * Miért kérdezel olyat, amire valóban tudod a választ? Szeretnéd elérni, hogy vallomást tegyek az orrod előtt, miközben önsajnálatba burkolózva vergődöm? Ha jól emlékszem, ezen már túl estünk korábban... Pont akkor, amikor megpróbáltad első ízben ellopni az összes kutatási anyagomat! * Csattan fel ismét. * Csak annak vagyok beszámíthatatlan, aki nem mérlegel megfelelően... Szeretted volna, hogy átadjam mindenemet... de ezzel van egy kis gond. Nem fogom hagyni, hogy más arassa le a babérokat a munkámmal, amiért elég nagy áldozatokat hoztam. * Elsötétül a pillantása. * Ha nem kezdtek el szervezkedni a hátam mögött, akkor ez a helyzet most nem alakul ki!

Normális ember... Nem... a gyáva. * Diadalittas, széles mosolyra húzza az ajkait. * Az egyik alkalmazottadat a golyó elé lökted... Beborította az arcodat a vére, miközben ellökted a testét és futni kezdtél. Nagyon jól emlékszem arra, hogy mi történt akkor, Elliot. És tudod... * Itt már egészen könnyed, szinte nyájasan baráti tónust vesz fel. Lassan, kimérten körül sétálja a kövérkés férfit, miközben végigsimít a vállán. * Bármilyen egyezséget is kötöttél Ethannel, nem leszel mindig a szigeten. Odakint előkerítelek bármelyik apró ki sutból, és magammal rántalak a pokol legmélyebb bugyraiba. A szigeten kívül nem köt majd senkit semmilyen egyezség... Szomorú, nem igaz? Kezdj gondolkozni a következő lépéseden.... vagy találj módszert a megölésemre... Oh, de van egy kis bökkenő. Neked nincsenek meg az ellenszer kutatási anyagai, mert magammal vittem az összeset. Tudom, hogyan állítsam elő, és meg is tehetem... Még el kell érned, hogy jusson belőle... bár ezért a testért nem lenne túl nagy kár. * Felkuncog. * Legalább a külsőd is olyan lenne, mint a belsőd... otromba, nyáladzó, agyatlan szörnyeteg.

* Visszalépdel a többiekhez, karba teszi a kezét, de a jobbat megemelve megigazítja a szemüvegét. * Álmokat kergettünk? Sokkal inkább a valóságot... Az én valóságomat. Az emberiség egyetlen evolúciós buktatója, hogy mindenből fegyvert készít! * Ahogy Elliot a nő nevét említi, teljesen elsápad az arca és ökölbe szorul a keze. * NE MERÉSZELD FELHOZNI AZ Ő NEVÉT! * Kiáltja el magát, miközben visszatér a vonásaira az a fékezhetetlen düh, ami korábban is uralta a tekintetét. Ha az őszinte, tiszta gyűlölet nem fékezné a mozgását, azonnal megölné a férfit, és ezzel valószínűleg a többiek is tisztában vannak. *

* Kell neki jó néhány másodperc szünet, amíg ridegen elutasítja az ételt. * Nem vagyok éhes, köszönöm. * A hangja egészen csendes, szinte suttogássá szelídül. A tekintete nedvesen csillan meg, a tudatán kívül fojtja el a könnyeit. * Köszönöm, James. * Mondd csak ennyit a négernek. Korábban túlságosan elragadtatta magát, hogy teljesen felfogja: a férfi kiállt érte. *

Menekülj, drága Elliot, amíg megteheted... * Súgja még csendesen, de a pillanatnyi némaságban az orvos tökéletesen hallhatja. *

Legközelebb te leszel az első... de ahhoz előbb le kell kenyerezned. * Mondja egy félmosollyal a barátjának.
Ethan csendben hallgatja a Doktor kifakadását, és az unszimpatikus orvos válaszait. A gyanúi megerősítést nyernek, miszerint a férfi nem megbízható. Nem szól közbe, nem akar beleavatkozni mások személyes ügyeibe, amíg azok nem hátráltatják őket. Talán az ő Doktoruknak is jobb, ha valamelyest kitombolja magát a szigeten látottak után... Ha többet tudnának róla, lehetséges, hogy segíthetnének neki, de nem kényszerítheti semmire. *

Ne aggódj... jól vagyok... többnyire. Minden rendben lesz, ki fogunk jutni erről a szigetről... * Nyugtatja csendes hangon a nőt. Nem ezt akarta mondani. Egészen mást akart mondani, de ehhez sem a hely, sem az idő nem megfelelő. Talán ha ennek az őrületnek vége... De mi van akkor, ha valamelyikük nem jut ki élve? Ritkán szokták magukkal rántani a kételyek, de most mégis érzi őket, ahogy belülről lassan marcangolni kezdik. *

* Végül elengedi Elis-t, az ajtó mellett álló nőre pillant. * Köszönjük, de azt hiszem, mindannyian maradunk. Jobb ha megy, mielőtt a felettese megrója érte. * Mondja neki nyugodt hangon, mert tényleg nem szeretné, hogy a nő bajba kerüljön. Segített neki korábban, emiatt az adósa. *

* Nemsokára egyedül marad a csapattal, végignéz rajtuk, majd elindul a hozzá legközelebb eső székhez. * Muszáj leülnöm, ne haragudjatok... * Szinte lezuttyan az ülőalkalmatosságra, a séta és az állás sok volt neki egyszerre így hirtelenjében. * Azt hiszem, elég sok mindent be kell hoznunk... de előtte egyikőtöknek sem árt egy kis pihenő... Mindjárt elmondom az én részemet, csak kell egy kis idő.

* A kislány ekkor szalad oda a Doktorhoz, úgy tűnik, elég bátor... vagy csak szimplán nem tart az éppen tomboló tudóstól. Ethan számára az igazi meglepetés ekkor következik... *

* A Doktor izzó tekintettel, ökölbe szorított kézzel áll, legszívesebben Elliot után menne és addig ütné, amíg lélegzik. Enyhe húzást érez a felsője ujján, rögtön abba az irányba kapja a fejét. A gyűlölet a szeméből pillanatok alatt tűnik el, kedvesen, nyugodtan elmosolyodik, miközben leguggol a gyerekhez. * Hmm? A szüleid? * Fél karral, védelmezőn magához húzza a kislányt, miközben elfogadja tőle a nyakláncot. * Hogy hívták őket? * Kérdez rá csendesen, mert nem akar fájdalmat okozni Liennek. Kinyitja az ékszert, érdeklődve figyeli a tartalmát... tudja, hogy mit tarthat a kezében, mert ezt valamikor ő adta oda a két legmegbízhatóbb emberének, akik szintén ugyanabba a csapdába estek, mint ő. Akkor bízott benne, hogy tovább viszik a gondolatait és az elvei egy részét, megalkotják majd az ellenszert, amíg ő is ugyanazt próbálja majd megtenni valahol máshol... távol a kormánytól, ettől az átkozott szigettől és a folyamatos fúrástól és harctól. * Ne haragudj, ha megijesztettelek, Lien... Te is ismered a rossz embert?

* Mialatt ül az ágyon ,a saroknál helyezkedik el, fejét a falnak dönti, s szinte bele bújik oda. Szemeit lehunyja hosszan. Már jobban érzi magát, de még benne van az ,ahogyan megrezzent amint a Doki kiabálni kezdett a másikkal, meg ahogyan villantak a dolgok. Természetesen ez most már nem látszik különösebben, könnyen hihetnék ,hogy csak elfáradt s azért dőlt neki a falnak. Felfigyel arra ,hogy James nem megy el, majd a többiek sem, de a néger még mellé is telepedik. Kék szemeit kinyitja lassan, rápillant picit. Nem mond semmit ,pár pillanatig figyeli ,majd tekintette áttéved Lien felé, aki éppen a Dokinál van. Látja a változást a férfin, hallja a kérdést. Egy kicsit összevonja a szemöldökét mialatt hallja a kérdést.*
Az az ember bármire képes....
* Ezután átpillant Ethan felé, de még füllel. Bólint lassan ,majd inkább ismételten lehunyja a szemeit. Úgy hallgatta tovább. Nem félt Elliottol, nem erről volt szó, nem az zavarta meg, sokkal inkább, az emlék képek...*

*A nő bólintott kedvesen feléjük.*
- Akkor majd hozok később...
* Azzal kiment s rájuk csukta az ajtót.*


* Nem vette magára túlságosan a Doki szavait, tudta ,hogy előbb-utóbb elő fog ezekkel hozakodni, de ő is tudott mit mondani, s úgy tűnt az egyikkel pontosan telibe is talált....sőt nem csak az egyikkel ,mert az előtte lévők is mind-mind olyan részt érintettek amire a férfinak reagálnia kellet. Időnként súlyosabban is.
Amint az körbejárja, tekintetével követi, de amint megérinti a vállát, szinte megrezzen ,összehúzva magát és a pillantásában egy parányi időre riadalom ül ki. Majd átgondolja... hogyan érhetné el ,hogy a férfi ne jusson ki innen...de átmenetileg..még hasznos lehet...és mókás is az adott helyzet.*

*A férfi úgy gondolta az ebéd előtt bemegy még az irodájába. Ha megkapta a jelentéseket, amiket kért, s megtaláltak, akkor nem volt gond. Átnézte volna őket.... nagyon is élvezte a helyzetet. Nem félt a fenyegetéstől.
Sőt, az ,hogy itt volt a pasas, sokkal inkább még érdekesebbé tette a helyzetet. De azért veszélyes is volt....
Elgondolkodott mialatt a jelentésekre pillantott ,majd fel pillantott a polcra. Észrevette ,hogy ott vannak a régi jegyzetei így elővette őket. Abból kiesett egy kép, s amint felvette megnézte hosszan. Ekkor jött rá valamire.*

-Mindannyian kijutunk és megakadályozzuk a fertőzés átterjedését. *Mondom határozottan és lassan nyitom ki a szemem. Szívem ismét nagyot dobban és oldalra fordítva fejem indulok meg, hogy puszit adjak arcára, de megállítom magam és ő is elenged, majd a székre ül. Utána nézek egy kis mosollyal és a szék melletti ágyra ülök le felhúzva egyik lábam magam alá. A sérült lábam hagyom lógni. Ethanra nézek, majd Jamesre és végül a Dokira és Lienre. Hallottam a Doki kiakadását és a hirtelen hangulat változásait, de talán a kislány jelenléte az ő számára pozitív irányba tereli figyelmét. Magam elé nézek utána. Mindenkinek meg van a lelki gondja ami miatt ez a hely maga a pokol. Ethan sebesüléseire nézek és lassan pásztázom végig egész testét.*

-Na a lekenyerezés nem az én stílusom de nesze! *Mondom mikor már magunk maradtunk és oda dobok az ölébe egy doboz cigit benne egy öngyújtóval. Yoira nézek ismét és finoman megsimítva a vállát figyelem.*

- Ha szeretnél beszélni én itt vagyok. *Mondom ránézve csendesen. Reméltem tudok vele kicsit beszélni csendesen, de ekkor Ethan kérdez, hogy mi a helyzet.*

- Nos Alexia él és beszéltem is vele köszönhetve a zseninek. A közeli kis szigeten alakítottunk ki egy kisebb bázist, így ő onnan segít nekünk. A rádióm és a Doki rádiója is arra a frekvenciára van rá állva, így ha újra kapcsolatba tud velünk lépni, akkor tudunk velük egyeztetni. A Hotel 2. emeletén vannak a helyzethez képes biztonságban. A túlélőket mindenképp ki kell innen menekítenünk, minden más csak utána. Vannak mutálódott fertőzöttek, így már nagyon óvatosnak kell lennünk. Ezek a mutálódott dögök már vadásznak, de erről majd a Doki tud neked többet mondani. *Mondom röviden tömören.*

- A fegyházat megtisztították a srácok onnan már nem halad tovább a fertőzés, de itt... még igen sok dolgunk lesz. *Állapítom meg magam elé nézve.* -Röviden tömören ennyi amit én tudok mondani.

*Jamesre nézek és kicsit megfeledkezve magamról Ethan combjára teszem a kezem és megsimítva azt fogom meg a kezét.*

- Lien a tenger felé épített házak egyikében találtuk. Egy szekrénybe kuporogva találtam rá. Elégé rémült volt. Szerettük volna biztonságban tudni, így eljuttatni a hotelhez, de ezek a dögök keresztezték az utunk így a világító toronyból ide kellett jönnünk. Ide tudtunk úgy eljönni, hogy a fertőzöttek ne tudjanak követni. *Egészítem ki egy kicsit James gondolatait.*

- Alexiától megtudtuk, hogy te nem a Hotelban vagy és a világító torony tetejéről láttam a távcsővel, hogy itt nem fertőzöttek hanem emberek vannak, így úgy sejtettük te is itt lehetsz. Szerencsére beigazolódott a sejtésünk. *Mondom Ethanra nézve és ekkor veszem észre, hogy fogom a kezét. Szinte azonnal elkapom és zavartan magam türtőztetve nézek ki az ablakon.*

*A Doki szemeibe néz, majd maga elé.* -Elenor Hitomi és Jack Hitomi... de nem a vér szerinti lányuk vagyok... *Mondja fojtott hangon, de nem néz el oldalra.*

- Nem ijesztett meg Milner Doktor úr. Eliot bácsitól inkább tartok. Folyton bántott a anyut és mindig az idegeire ment a szüleimnek. Mikor ő bejött a laborba ahol eleinte voltam mindig elbújtattak, de tudott rólam még se engedték, hogy megvizsgáljon. Aztán elintézte, hogy anyu és apu ne folytathassa a kutatást és abba a házba vittek ahol megtaláltak. Derek nem a bátyám, csak meglett kérve anyuék által, hogy viselkedjen úgy velem mint ha a bátyám lenne... nem szerettem mindig vitatkozott anyuval és apuval... Nem tudom mi lehet a nyakláncba, én sose nyitottam ki, de anyu azt mondta ön tudni fogja mi az és tudni fogja mit kezdjen vele. *Mondja csendesen és a Doki karjaiba simulva dől neki.*

Nem csak a fertőzésre értettem... Ha... kijutottunk innen, akkor komoly bizonyítékaink lesznek a kormány ellen. Talán kissé idealistának hathat a megjegyzésem, de jó esélyünk lesz normális életet élni. Egy teljes sziget "eltűnését" nem tudják eltussolni, ennyi túlélő közül sokan kijuthatnak. Hiába vágják el a hálózatokat, az kevés lesz... * Közli a tényt. Érzi magán a pillantást, így Elisre néz; megenged magának egy halvány mosolyt. * Megmaradok... csak piszkosul sokat fogok aludni, amint hazakeveredtem. * Nem sikerül teljesen elkapnia a dobozt, így csak sután magához fogja a mellkasa előtt. * Oké, ha ennyire szeretnéd, akkor kezet fogok veled... de meg is ölelhetlek. Nem mondom, hogy feleségül veszlek ezért a dobásodért, de közelít. * Viccel a barátjával, talán ebből is látszik, hogy mennyire örül az egész csapatnak. *

* Ahogy a nő megfogja a kezét, az érintés részben megnyugtatja. Így, hogy mellette vannak a számára legfontosabb emberek a húga kivételével, könnyedebbnek érzi magát. James elbeszélést hallgatva aprót bólint. * A rádióadásból hallottam egy részletet... Ha jelentkezne és nem vagyok a közelben, akkor mondjátok neki, hogy már tervezzük a menekülést. * Az új fertőzöttek említésére ráncolni kezdi a szemöldökét. * Nem könnyítik meg a helyzetet... A bázis és a börtön szép munka volt... * Lien történetét csak csendben jegyzi meg, ahhoz nem szól hozzá feleslegesen. *

Az én oldalam kevésbé komplikált... Amikor átszállítottak az Ashcroftba, befelé menet leütöttek, mert nem voltam szimpatikus. Hajnalban tértem magamhoz, de addigra a helyen már elszabadult a fertőzés. Egy őr mesélt egy rabról, aki már betegen hoztak be... Tőle terjedt tovább. A pasas segített megszökni a cellablokkból, de a barikádok és a lézengő fertőzöttek között csak felfelé tudtam menekülni a tetőre. Hamar követni kezdtek, az ajtót nem tudtam eltorlaszolni. Láttam, hogy valaki figyel egy távcsővel, de nem mertem megkockáztatni, így ugrottam... * Itt tart egy kis szünetet. * Talán a túlélésem bizonyítékként kellene, hogy szolgáljon a felsőbb segítség létezéséről, de maradjunk a tényeknél. A tenger partra sodort... nem sok mindenre emlékszem belőle, mert nem voltam magamnál. Néhány túlélő idehozott, és... * Itt szándékosan kihagyja az orvosról szóló részletet. * ellátták a sebeimet. Nem rég tértem magamhoz, sokáig aludhattam. Elvesztettem az időérzékemet, fogalmam sincs, hogy milyen nap vagy hány óra van...
Volt néhány beszélgetésem ezzel a bizonyos Elliot Stevensonnal. Semmiképpen sem bízhatunk meg benne, de egyelőre szükségünk van egymásra. Vannak megfelelő fegyvereik és képzett embereik... ezen felül pedig kisebb tartalékaik. Ők segítenek nekünk, mi pedig segítünk nekik elmenekülni innen... Ennyi az egyezségem, amit korábban említett.

* Miután elhallgatott, végignéz a társaságon. A Doktor most valószínűleg nincs olyan állapotban, hogy a gyereken kívül bárkivel vagy bármivel foglalkozzon, Yoi pedig szintén kimerült. Ha beszél valakivel a társaságból, akkor James lesz az. Megkapaszkodik a hozzá legközelebb eső bútorba, úgy áll talpra. * És most magatokra hagylak egy kicsit... Nem megyek messzire, csak elszívok egy szál cigit... Elis? * Kínálja a nőt, bár jobban szeretné inkább csak magával invitálni. Elindul az ajtó felé, de ott még megáll egy szóra. * Yoi... fel a fejjel. * Mond neki ennyit bátorításul. *


* A Doktor leül törökülésbe a padlóra, úgy húzza a kislányt az egyik combjára. A nevek hallatán elmosolyodik. * Nem kell magáznod, prücsök... Nem vagyok olyan csúnya, szottyadt és öreg, mint James... * Próbálja kicsit oldani a gyerek hangulatát. * Csak vigyázz, meg ne hallja, amit mondtam. Hitomi... Igen, ismertem őket. Néhány évig együtt dolgoztam velük és egy másik nénivel. Olyanok voltak, mint a tanítványaim és... a családom. Biztos láttad azt a fényképet, mert anyukád az asztalán tartotta sokáig. Négyen voltunk rajta, a szüleid, én és... Helena Schönfeld. Olyan szélesen és boldogan mosolyog azon a képen, hogy másokat is vigyorgásra késztet. * Nosztalgikus ábrázattal gondol vissza a laborban töltött évekre, amik még a pokol előtt történtek... Vesz egy mélyebb levegőt, miközben visszarázódik a valóságba. * A szüleid jól tették... Nagy kockázatot vállaltak, de így volt a legjobb neked. Szerencsés vagy.

* A nyaklánc medáljából előkerül a kicsi memóriakártya, az a világoszöld darab, amit annak idején ő adott oda a házaspárnak egy levélben a távozása előtt. * Nagyon ügyes voltál, hogy vigyáztál erre... Büszke vagyok rád. * Beleborzol a gyerek hajába. Hallja a többiek beszédét, a helyzettel kapcsolatos információmorzsákat, de most a legkevésbé sem foglalkoztatják. Yoi szokatlan reakciója annál inkább... Elhatározza, hogy az első adandó alkalommal rá fog kérdezni. A nő tartozik neki egy válasszal... *

Ahm.....csak fáj a fejem James.
*Azzal ismételten lehunyta a szemeit. Nem akart gondot okozni, s nem volt itt az ideje ,hogy erről beszéljen. Eddig nem akart aludni, mert bevillantak időnként a dolgok, Stevensonnak hála azonban már nappal sem tudott úrrá lenni a gondolatain, legalábbis most így tűnt ki ez az egész. Aztán Ethan kérdésére mindenki elmondta amit tudott, ő nem szólt semmit, felesleges lett volna ,hiszen mindent elmondtak a többiek. Inkább csendben hallgatott, figyelmesen. Leginkább Ethan és Lien sztorija volt számára érdekes, hiszen a többit átélte ő is. Helena... a Doki ismételten szóba hozta a nőt, akit még Stevenson is. Hallotta az akkori kiborulását a férfival szemben és kihallotta ,most is ,a beszédéből ,hogy nem idegen volt számára. Ezek a dolgo habár új hírek voltak.... lassan tettek előre a játékban még egy lépést... habár, most a játékukra tudott a legkevésbé gondolni. Lien szavaira is elgondolkodott..... Stevenson közelébe nem engedhették.....*
Ismerted, az igazi szüleidet?
* Hangja csendben törte meg a szobát. Karba font kezeit kicsit előre tette.*
Azt mondod Ethan, ha kijutunk innen, akkor mindenki szabad lesz?
*Kérdezte Ethant még s lassan pillantott ismételten fel. Erre a dologra még nem is gondolt, és talán nem is akart. Ha mindenki szabad lesz ,mindenki elmegy. Mind haza mennek.... haza tudnak menni.
Csendben, elkomorodva pillantott maga elé..... ő hova menjen?
Végül Ethan végső szavaira, bátorítására parányit elmosolyodott bólintva, habár ez a maszktól nem volt látható.*
Hai.

*Elliot átnézte hosszan a jelentéseket. Elgondolkodott. Ha megmutathatná a visszatért doktornak, akkor még nagyobb áttöréseket érhetnének el ezekkel, de, nem bízott benne. Okkal. Ahogyan ők sem bíztak benne. A jelentést kicsit félre tolta, ahogyan a fényképet nézte meg. Már el is felejtette ,hogy ide tette. A jegyzetek.... a jegyzeteiben nem csak a kutatásról volt szó, minden más ami érdekelte. Volt egy számára normális, mások számára viszont elég kellemetlen szokása. Akikhez jobban köze volt, vagy valami rosszat okozott az életükben, azokról eltett egy-egy fényképet. Számára ezek nosztalgikusak voltak, emlékeztették mindig azokra a napokra. Elvigyorodott kicsit.*
- Lám...lám.... hát vissza tértél ide te is. Ez a nap egyre érdekesebb lesz.
* Összecsukta a jegyzetfüzetét, majd eltette egy biztonságos helyre. A dossziékat összecsukta szintén az asztalán, aztán a fehér köpenyének zsebébe nyomta a fényképet Úgy indult meg kifele.*

*Amint haladt a folyosón, látta még Ethan és a szőke nőt mialatt befordulnak valahol. Nem foglalkozott jobban velük ,mint kellene, inkább csak megtartotta ezt magának. Belépet az ebédlőül szolgáló terembe s hosszan nézet szét. Csak egy teríték volt.*
- No lám...csak nem esznek?
- Azt mondták nem éhesek uram....
- Akkor vigye be nekik..... sőt.

*Nem sokkal később a nő kopogott az ajtón ,majd belépet. Látta ,hogy máshogy vannak ott, de bevitte az ételeket, majd letette az asztalra.*
- Stevenson úr mondta , hogy egyenek. Különben nem tudnak később semmit tenni. Kell az energia.
És mivel nem kívánnak vele enni, így idehoztam.
*Majd rájuk pillantott hosszan s elmosolyodott, főleg a kislányra.*
- Higgye el, magának is fog ízleni.
*Pillantott James-ra ,majd lassan átvándorolt a tekintette a maszkos alakra.*
- Iza-san...... Stevenson úr azt szeretné ,hogy ott egyen ön.
*A névre Yoi szemei hirtelen nyíltak ki ,majd kapta arra a fejét, ám a nő szavaira ridegen pillantott rá. Megvonta a fejét.*
Mondja meg neki ,hogy nem fogok oda menni.

*Látom a kézfogásukat és tapintatosan nézek ki az ablakon, majd Ethan szavainál újra ránézek, bólintva nyugtázom szavait.*

- Menj nyugodtan. Látom hogy élsz és ennyi elég ahhoz, hogy nyugodtabb legyek. *Mondom, majd újra Yoira nézek és megsimítom a vállát.*

- Kérsz gyógyszer Yoi? Egy kis fájdalom csillapítót? Aludnod kellene az az igazság. *Mondom ránézve és mély levegőt véve látom ahogy Ethan magával invitálja Elist, aki biztos el fogja fogadni.*

*Ethan szavaira figyelek és közben Lien mondanivalóját is figyelem, de azok számomra olyan információkat tartalmaznak, amiket nem igazán tudok értelmezni. Egyenlőre még nem. Bólintok Ethan felé.*

- Igen gondoltuk, hogy az áramlatok ki fognak sodorni, pontosabban a Doki volt minket szives felvilágosítani, így utánad jöttünk. A parton megtaláltuk a zubbonyt, így tudtok hogy itt vagy, de csak reményeim voltak arra, hogy nem fertőzöttként. *Mondom és mély levegőt véve nézek magam elé. Mikor a cigit kínálja felém lerakva lábam állok fel hirtelen és a sérült lábamról is elfeledkezem. Mikor a súly ránehezedik ajkam elhúzva hunyom be a szemem.*

- Megyek. *Mondom végül és lassan óvatosan indulok el Ethannal kifelé. Őt követem, bár végül az egyik teraszon kötünk ki és ott veszem ki a dobozból a cigit és gyújtok rá. A távolba nézek a tengerre. Szabad kezemmel támasztom meg könyököm és karomat melleim alatt kicsivel helyezem el kényelmesen. Nem tudok Ethanra nézni, mert félek elvesztem a fejem és nem érzem úgy, hogy ez a hely alkalmas arra, hogy elmondjam neki az érzéseim, pedig elégé nehéz már nekik parancsolnom. Végül Ethanra pillantok. Hosszan nézek a szemébe és érzem hogy szívem hevesebben ver.*

- El se tudod képzelni mekkora kő esett le a szívemről, hogy életben látlak. *Mondom végül halkan arcát fürkészve.*

-Igen láttam a képet. Anyuék sokat meséltek. *Mondja a doki szemébe nézve és mikor megborzolja a haját duzzogón néz rá.*

- Naaah! Ez nem szeretem! *Mondja mi közbe megigazgatja a haját és Yoira nézek.*

- Igen... a kémcső és a lombik...*Mondja teljes természetességgel most már nyíltan. Már nincs mit takargatnia. Mondata után bejött újra a nő és csak még jobban a Dokihoz bújik, mert még benne se bízik hiába olyan mosolygós. Őt nem ismeri.*

-Köszönjük, majd eszünk. Yoi pedig ha nem akar nem fog menni. *Mondom őszintén a nőre nézve és lassan felállok.*

- Egy kérdésem viszont lenne önhöz... miért van még mindig amellett az egoista tudós mellett? Eskü ha innen kijutunk én betöröm az orrát és örüljön, ha annyival megússza. *Mondom komolyan. Ritka az az ember aki ennyire fel tud húzni, vagy alapjában véve kihozni a sodromból.*

* A Doktor felnevet a kislány reakcióján. * Vigyázz, mert összekócollak, ha rosszalkodsz. * A kémcső és a lombik említésére kicsit komorabb tekintettel néz a gyerekre. * Elmondok neked valamit... de jól figyelj rám. * Újból visszatér a mosoly az arcára. * Nem az számít, hogy a vér szerinti rokonaid-e vagy sem. Melletted voltak egészen a születésedtől kezdve, vigyáztak rád, megtanítottak nagyon sok mindenre és... ami a legfontosabb, hogy mindezt azért tették, mert szerettek téged. Ezért nem hagyták Elliotnak, hogy megvizsgáljon téged. * Egy puszit ad a kislány fejére. * Ne légy butus... Tudod, irigykedem rád, az én szüleim sosem voltak ilyen jófejek. * Amikor bejön a nő, és Lien hozzábújik, hátrapillant az újonnan érkezettre. * Köszönjük, majd élünk a lehetőségekkel... de ha Elliot nem szeretné, hogy a saját konyhájában belezzem ki egy vajazókéssel, akkor nem akar velünk enni... egyikünkkel sem. * Teszi hozzá a végét egy sötétebb tónusban. A pillantása szinte bájosan kedvessé válik, miközben folytatja. * Kedves öntől, hogy behozta az ételt... Ne vegye sértésnek, de lenne olyan kedves, hogy eszik belőle néhány falatot?

* James kérdését egy aprósággal toldja meg, ami ott van a nyelve hegyén és nem hagyhatja elúszni a lehetőséget. * Csak nem azért, mert Stevensonnak van néhány roppant befolyásos barátja, és tőlük várnak segítséget? Elárulom a nagy titkot... Ők sosem fognak jönni. A változó faktorokat is figyelembe véve, mi vagyunk a legjobb esélyük a kijutásra a szigetről. Hogy utána mi lesz? Az még számomra is rejtély... * Felkuncog. Egyre többször pillant Yoi felé lopva, rájön, hogy a kíváncsisága egyre inkább hajtja... Tudni akarja a választ. Hallani akar mindent. Már egyáltalán nem bánja az egyezségben ajánlott árat felé, bőven megéri még akkor is, ha valami kellemetlenbe kérdez bele.*


* Amíg kiérnek a kisebb teraszra, Ethan nem töri meg a csendet. Odakint a korlátnak támaszkodik, miközben elővesz egy cigit a dobozból és rágyújt. Ügyel rá, hogy ne a nő felé fújja ki a füstöt és a szél se vigye az arcába. * Ne haragudj, hogy ilyen hirtelen kirángattalak a többiektől... de így volt helyes. Mi ketten feleslegesek voltunk bent... A Doktor kifakadásából ítélve, most nem lesz éppen a legfényesebb hangulatban, jobb ha Liennel foglalkozik... Ami pedig James-t és Yoit illeti... Yoi addig úgysem beszél, amíg mindannyian ott vagyunk körülötte... * Felsóhajt. * És... szerettem volna veled egy kicsit kettesben lenni.

Nem csak neked... Azt hittem, megáll bennem az ütő, amikor berohantak Stevensonhoz és közölték vele, hogy láttak titeket. A leírás sok mindenkire passzolt volna, de... sejtettem, hogy ti vagytok itt. Csak remélni tudtam, hogy nem esett bajod... bajotok. Mi történt a lábaddal?

Nem bírok aludni James.... nem segít... hidd el.
*Suttogta még, most ,hogy csak ő halhassa, de a gyógyszerek miatt megrázta a fejét. Csak akkor szedett be, ha nagyon muszáj volt, amúgy nem szívesen.
Lien szavaira, amit még az ő kérdésére intézett picit összevonta a szemöldökét.*
Hallgass a Dokira... ha ennyire szerettek ,az nagy kincs.

*Hallja ,hogy a többiek is közbeszólnak. Igazából belül hálás kicsit nekik azért, hogy ebben egyetértenek vele. A nőre pillant ismételten.*
Mondja meg neki.
*A nő közben kicsit félszegen tátogott picit a kérdésekre ,majd megjegyzésekre, majd igyekezett megemberelni magát. Megigazította a fehér köpenyét.*
- Remek szakember... lehet ,hogy nem tökéletes, de ki az a mai világban? Abszolút tökéletesség nem létezik. De mint szakember nagyon jó, és rengetegen köszönhetik itt neki a munkájukat. Attól függetlenül amit maguk vagy mások mondanak.... nem csak a feketét figyeljük, vannak átmenetek is.
*Teljesen őszintén beszélt James felé ,majd átpillantott a dokira.*
- Ha gondolja bele ehetek. Én készítettem és mindenki ebből eszik. Nem ismerem magát, így nem ítélkezem, okom sem lenne arra ,hogy mondjuk elintézzem. A barátjuk sebeit is én láttam el! Ha nem éhes vagy így gondolkodik ne egyen belőle. Attól függetlenül ,hogy mi itt dolgozunk, nem vagyunk szörnyetegek.
*Azzal megindult az ajtó felé, de még vissza pillantott Yoira.*
- Iza-san.... nem erőltetem ,hogy fogadja el Stevenson úr meghívását, csak azt hiszem érdemes lenne.
Ohh igen.... Azt mondta még.. hogy tudni fogja mit jelent ha azt mondom 00.
*Azzal kiment.*

* Megpiszkálta a maszkját, a szélén húzta végig az ujjait. Egy pillanatra úgy érezte le kell vennie, kell egy kis levegő neki, de már a mozdulat kezdésénél megállt benne. Nem vehette le, még nem. Sokan voltak így is itt, így kezeit lassan vissza tette az ölébe. Maga elé pillantott, a gondolatai futkároztak az elméjében és sajnálta ,hogy nincs valami amivel leköthetné őket. Egy olvasmány....vagy hasonló.*
Vajon meddig maradunk itt?
*Ismét a falnak döntötte a fejét, majd véletlenül elkapta a Doki vizslató tekintetét. Egy pillanatra elkomorodott rá, majd elvonta a szemeit. A kékségben zavar tükröződött. Mégpedig olyan amire először magának kellet rájönnie... nem mondhatott nekik így semmit.. míg maga sem tudta pontosan miért vannak ezek... mik törnek elő.. mik dúlják fel... miktől viselkedik teljesen másképp, mint eddig. Aztán valami szöget ütött elméjében. Talán ha többet tudna.. megszünének ezek a dolgok.
00 ...... haloványan, de annál mélyebbről derengett az egész.*
Lien... nem vagy éhes? Megeheted az én részem is.... én nem vagyok.

-Tudom, hogy szerettek és én őket tartom a szüleimnek. *Mondja a kislány és a Doktor vállára hajtja a fejét.*

- Hiányoznak. *Mondja kicsit szipogósabb hangon és behunyja a szemét. Yoira pillant, majd a négerre és végül újra a dokira. A nőt ignorálja a környezetéből. Csak akkor pillant rá dühösen mikor Eliotról szól.*

- Az egy szörnyeteg! *Fakad ki a kislány.* -Folyton bántotta anyut, ha nem volt ott apu! *A kislányhangjában az őszinte gyűlölet izzott fel.*

- Lehet hogy jó szakember...*Ismétli a hallott szót bár értelmét nem tudja.* -De egyben romlott is. Ő tehet erről az egészről! Anyu és apu próbálta megcsinálni ennek a micsodának az ellenszerét de ő folyton csak hátráltatta őket! *Kiabált és mérhetetlen indulat lett benne úrrá. Felpattan a doki öléből és menne a nőhöz mikor James fogja meg ás magához húzva öleli át és simítja meg a hátát.*

-Jobb ha távozik. *Mondja kurtán. Nem igazán hiszi hogy Eliottal jól ki fognak jönni és egy igazi tenyérbe mászó alak. A kislány kifakadása csak még inkább arra a következtetésre juttatja, hogy óvatosan kell vele bánniuk. Lien a karjai között nyugszik meg és fakad sírva. James lassan adja vissza a dokinak. Az ölébe ül Lien a Dokinak és nyakát szorosan átölelve sírdogál. Amint a nő kimegy James Yoira néz.*

-Yoi... sose firtattam hogy mi van veled, vagy mit nem mondasz el... de azt hiszem épp itt az ideje, hogy elmond nekünk mi folyik veled. Még ha nem is látod a logikát benne vagy te magad se tudod mi okozza a gondjaid, de ha elmondod közösen több mindent megtudunk oldani. A dokival tudom hogy sok mindent megosztasz...de nekem semmit nem mondasz el és aggódom érted! Ígéretet tettem apádnak, hogy megvédelek és segítek neked... de ha nem hagyod ha nem mondod el a dolgokat hogy tegyem? *Teszi fel az ésszerű kérdést.*
___________________________________________

-Yoi ilyen. De az is lehet míg égy se fog elmondani semmit Jamesnek. Ahogy észrevettem inkább a Dokival osztja meg a gondjait, de ő meg nem adja tovább. Orvosi titoktartásra hivatkozik jogosan. *Mondom a távolba nézve.*

"szerettem volna veled egy kicsit kettesben lenni." *A szavai nyílként hasítanak agyamba és felé fordítom fejem és tekintetem. Hosszan csendben nézem és ezzel hallgatom is válaszát és kérdését. Zavartan talán kissé elpirulva nézek rá és a cigi a kezemben majdnem a feléig leég anélkül, hogy beleszívnék. Kérdése zökkent vissza és lehamuzva a cigiről szívok bele ismét.*

- A világító toronytól a szikla falon jöttünk le a homokos partra egy gyalogosok által kijárt ösvényen... Persze én vittem a motoron a Dokit és Lient... a kislány sokáig nem volt hajlandó elmenni mellőlem, vagy elengedni. Az a csoda hogy most kijöhettem, de a Doki még a másik favoritja...*Mondom el röviden.* -Persze James könnyedén vette mert neki csak a tapasztalt motoros Yoi volt az utasa... tőle sokkal könnyebb nő... nekem meg ott volt egy ugyan könnyebb kislány meg egy tőlem nehezebb fickó aki ráadásul végig sipítozta a motor utat... *Mondom kicsit bosszankodva a tengerre nézve, majd visszanézek rá.*

- E... Ethan... hogy értetted azt, hogy szerettél volna velem kettesben lenni? *Teszem fel a kérdést zavartan és ugyan nem mondom ki de testtartásomból már kitűnik a visszafojtott kényszer hogy karjaiba simuljak. Meg meg ingok hol megiramodok felé és mikor észre veszem vissza húzódom eredeti pozíciómba.*

-Jaj tudom ez buta kérdés volt. *Mondom megrázva a fejem.* -Fontosabb kérdés az hogy miért szerettél volna velem kettesben lenni. *Nézek fel szemeibe óvatosan.*

Tudom, hogy hiányoznak, prücsök... tudom... * Mondja csendesen a gyereknek, ahogy nyugtatni próbálja. * Éppen ezért a legtöbb, amit tehetsz, hogy vigyázol rájuk... Itt... és itt... * Mutat először a gyerek fejére, utána pedig a szívére. *

* A Doktor felvont szemöldökkel hallgatja a nőt, majd behunyja a szemét és lemondóan felsóhajt. Megigazítja a szemüvegét, csak utána szólal meg. * Nem véletlenül hangsúlyoztam ki, hogy nem sértésnek szánom a kérésemet. Amint láthatta, Elliot és én nem vagyunk éppen legjobb barátok... ami azt illeti, pont az ellenkezője. Ismeri a mondást? Két dudás nem fér meg egy csárdában. A kérésem magyarázata roppant egyszerű... Nem bízom benne. Amiben az ő neve is szerepel, annak bizonyára van hátulütője, főként a számomra... Ez könnyedén belevonhatja azokat az embereket is, akikkel egy légtérben tartózkodom. Nem hiszem, hogy olyan nagy bűn lenne a kérésem és az elővigyázatosságom... Ön talán elfogadna ételt az ellenfelétől úgy, hogy előtte nem kéri meg, kóstoljon bele valaki más? Ha igen, akkor még nem volt igazi ellensége... Nem ismerem a háttérfolyamatokat, nem tudom, hogy hány kéz alatt ment át a fogás az alapanyagok előkészítésétől kezdve, és hogy az a bizonyos személy járt-e a közelébe. Csak egyetlen falatot kérek öntől, amit előttem fogyaszt el. Semmi több. Semmi hátulütő... Nem tekintem önöket szörnyetegnek, még ha ez visszafelé nem sokáig lesz igaz... * Felkuncog. * Érdekes az emberi fantázia... sokkal több mindent látnak a mondandóm mögé, mit amit valójában közlök...

* Amikor Lien kikel magából, nincs ideje utána kapni, de szerencsére James menti a helyzetet. * Lehet, hogy rossz hatással vagyok rá. * Közli kuncogva, szinte csak magának. Amint a nő távozott, felkel a földről, nyújtózik egyet, hogy megmozgassa félig elgémberedett tagjait. * Nem kóstolta meg. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem nem éppen bizalomgerjesztő. Vagy sértésnek vette a kérésemet és tényleg ennyire mélyen megbántottam vele, vagy... vaj van a fején. * Az ételre pillant, majd inkább Yoi közelében foglal helyet. Megkeresi a telefonját, a kapott memóriakártyát pedig a készülékbe csúsztatja, kíváncsian, szinte türelmetlen izgalommal várja, amíg betölt. *

James... a megállapításod hibás, avagy fals. Nem beszélünk meg sok mindent... pusztán előszeretettel csikarok ki belőle válaszokat érdekfeszítő témákkal kapcsolatban. Rajta kívül mindenki más elszalad, ha az utolsó percek pszichológiáit firtatom, vagy éppen a megrendezett káosz teóriáját részletezem... * Felkuncog. Egy dolog biztos: Yoi tényleg kissé furcsán viselkedik. Ahogy a néger tovább feszegeti a témát, érzi, hogy izgatottság lesz rajta úrrá... A nő egy hatalmas rejtély, amelynek a kulcsa nincs a birtokában ennyi idő után sem... Talán most... 00... neki nem mond semmit a szám, de talán neki... *


* A motorút említésére felvonja a szemöldökét, a végére pedig felsóhajt. * James... ezért meglincselem helyetted is. Lehetett volna több esze... Ami pedig a sipítozást illeti, nem lep meg. Amikor költöztettük a rejtekhelyet, a Doktor akkor is nyavalygott a motorozás miatt... így került be a kocsiba préselve mellénk. * Ezzel szinte lezártnak is tekinti a témát, pontosabban a többiek részét. *

* Látja a vívódást Elis-en, így elnyomja a félig elszívott csikket azzal a szándékkal, hogy majd később folytatja. Közelebb lép a nőhöz, gyengéden, de határozottan öleli magához, és érezhetően hangosabban fújja ki a levegőt. * Sokszor mondták már, hogy pocsék az időzítésem, de... velem született képesség. Sok mindenen gondolkoztam az elmúlt néhány hónapban... és talán nem is hallod szívesen ezt egy frissen szökött fegyenctől... * Itt elmosolyodik és a szemébe néz. * de hiányoztál... Jobban, mint gondolnád. * Az egyik kezével elengedi, megérinti Elis állát, hogy kénytelen legyen kissé megemelni a fejét. Odahajol hozzá egészen közel, egy apró csókot ad az ajkaira. * Ígérd meg nekem, hogy vigyázol magadra, ha éppen nem lehetek melletted... és... ha kijutottunk innen, talán adhatnánk egy esélyt kettőnknek...

Annyira felidegesítetted ,hogy elment mielőtt megkóstolhatta volna, de szerintem nincs baja.....
*Nézte csendesen , ám mégsem akart enni. Amint James elkezdte a dolgot vele, felvonta a szemöldökét felé. Az ,hogy elkezdte kioktatni, vagy éppen követelőzni a válaszokért meglepte. Mert eddig leginkább csendben hagyta ,hogy azt tegye amit kell, és nem vonta kérdőre. Már éppen mondott volna valamit, amikor a Doki mellette foglalt helyet majd megszólalt. Szavaira bólintott. Ugyan ezt akarta mondani ő is. Karba fonta a kezeit parányit feszülten, habár ez nem tűnt ki abból, ahogyan ott ült.*

Lehetséges ,hogy az apámnak ígéretet tettél, de én ezt sosem kértem tőled, sem ,hogy betartsd.
*Mialatt magyarázott hűvösen beszélt. Amikor a férfiről volt szó mindig ez volt, habár, ahogyan az évek teltek, rájött a a gyermeki gyűlöletet csupán megszokás volt már, sőt időnként még hiányzott is neki a férfi.... időnként. Azért olyan mély kapcsolata nem volt vele. Valamennyire még most is haragudott rá. Ám fél szemmel most a néger férfira pillantott. Kék szemeiben lehetett látni ,hogy nem akarja ,hogy James előhozza az apját, azt meg főleg nem ,hogy a nevét kimondja a Doki előtt. Akkor a játékukban akaratlanul is előnyhöz juttatná a férfit. Ezt nem akarja...bár talán csupán azt nem akarja.... hogy bárki is tudja......*
Bajom.... azt mondod ,mondjam el a bajom, akkor is ha tudom és akkor is ha nem ,hogy mi az. Ez így értelmetlen James. Lehet abban van logika amit mondtál, de nem tudom elmondani neked ,ha nem tudom mi ez. A másik ,meg lehet nem is akarom. Nem most van az ideje ,és nem éppen szokásom ezeket kiadni.
Nem vagyunk olyan helyzetben ,hogy éppenséggel ilyen dolgokkal foglalkozzunk... nem igaz? A pihenés után következik ismételten a fertőzöttek kerülése.. gyilkolása. Nem hiszem ,hogy az érzelemnek forgatagán kellene most ugrálnunk....
* Vont kicsit hátra pár tincset, elől a hajánál ,egy pillanatra ,majd elengedte őket s azok vissza omlottak világos bőrére és világos szemeire. Lienre pillantott kicsit ,majd keresett egy olyan pontot, ahol éppen senki nem helyezkedett el.*
Békén hagysz akkor... ha valamit mégis mondok?

*Amint a választ megkapta várt egy kicsit ,majd elgondolkodott. Csak ezután tette hozzá halkan. Nem akarta ,hogy a kislány hallja...*
Időnként....úgy érzem.... kezdek bekattanni.... mintha valami gond lenne...itt. Ha alszom sem jó....és akkor sem ha ébren vagyok... hirtelen jön,majd megy el..... és nem tudom felfogni a dolgot.... az egész..egy káosz.
*A végére kis vigyort enged meg. Arra már rájött.. hogy ezek emlékek...de hogy pontosan miért... és mik, arra nem. Annyi ideje nem foglalkozott ezekkel, hogy el felejtette ,hogy voltak régebben. Hogy volt, amikor még nem a bandával volt. Miután kimondta elkomorodott majd felállt. Tudta ,hogy James attól még prédikálni kezd... ezt most nem akarta.*
Kinézek.
*Indult meg az ajtó felé.*

*Yoi arcát fűrkészem és látom, hogy ingerült lesz. Nem mondom ki édesapja nevét, mert tudom, hogy érzékenyen érintené és látom a szemébe csak még inkább olyajat öntenék a tűzre. A dokira nézek.*

- Az utóbbi időben én sem menekültem el, bár tény számodra semmi izgi nincs egy olyan vén ember fürkészésében, mint én. A másik, hogy én nem vagyok az a titokzatosság. *Mondom a Dokinak majd vissza pillantok Yoira. Hallgatom a szavait és keresztbe fonva karjaim dőlök a falnak.*

- Ha érzelmileg nem vagy jól a harc se megy úgy, mint akarod... akaratlanul is elterelődik a gondolatod, mint szeretnéd. Az érzelmileg instabil ember figyelmetlenné válik ami bajt okozhat. Igen eddig hagytam, hogy magadnak dolgozd fel, mert hiába tettem fel bármilyen kérdést nem válaszoltál rá. Lehet, hogy te nem kérted hogy tartsam be de katona vagyok és a szavam egyrészt köt, másrészt pedig a barátom volt, harmadrész én már csak ilyen atyáskodó vagyok. *Mondom és ránézek őszinte pillantással. Amikor tesz egy ajánlatot mély levegőt veszek.*

- Mivel nincs más választásom így igen. *Mondom ránézve és mikor elmondja elgondolkodom a szavain, de nem folytatom a faggatását és most prédikációt se fogok tovább tartani. Elmerengve nézek magam elé.*

- Maradhatsz is. *Bököm oda neki és innentől csendben maradok.*

*Telefon hamar feldolgozza a memória kártya tartalmát és mikor teljesen feldolgozza egy hosszabb üzenet jelenik meg.*

" Szia Milner! Ha ezt a levelet olvasod akkor sajnos nem mi adtuk át a memória kártyát hanem a kicsi Lien. Milner drága barátunk! Kérlek vigyázz a kicsi Lienre. A kutatásaink gyümölcse Mind a 4-ünké. Lien az ellenszer egyik kulcsa. De mindent megtalálsz a kutatási anyagaink közt, amit Eliot nem szerezhetett meg. Nem volt könnyű ezeket titokban tartanunk előtte, és remélem sikerült neked is folytatni a munkát és egészségben talál téged ez az üzenet. Sajnáljuk, hogy már nem találkozhattunk. Üdvözlettel Elenor és Jack"

A telefonon utána minden kutatási anyag már elérhető.*

*Csendben ült le a szemben lévő ágyra és egyenlőre ő se volt éhes. Még mindig mérges volt a nőre és mély levegőt véve hallgatott. Felhúzva térdeit ölelte azokat át.*
______________________________

*Felkuncogok a lincselést illetően.* -Ugyan ne bántsd Ethan nem ér annyit az egész mellesleg túl élem. Nem lesz gond. A lényeg, hogy nem tudtak követni a fertőzöttek. *Mondom szemeibe nézve és utána a távolba nézek. Ethan újabb szavaira felé pillantok ismét és látom, hogy elnyomja a félig elszívott csikket. Újra átölel amire szívem nagyot dobban és testem is beleremeg érintésébe. Hallgatom a mondandóját. Nem húzódok el. Nem tudnám megtenni pedig lehet kellene. Mikor az időzítésről esik szó felnézek rá és ujjam teszem ajkai elé, hogy ne folytassa nem akarom hallani. Nem nem bírnám ki a vallomást anélkül, hogy ne viszonoznám azt, ám Ethan elhajol ujjamtól és hirtelen kapom vissza a mellkasára a fejem és tekintetem. Ethan fél kézzel elenged és államnál fogva finoman emeli fel fejem. Pírral az arcomon nézek szemeibe és érkezik is számra a "támadás", ami az utolsó csepp. Behunyom a szemem és automatikusan viszonozom csókját. Mikor elszakad lassan nyitom ki a szemem és most már nem kapom el a tekintetem.*

-Eddig is vigyáztam magamra Ethan. *Mondom szemeibe nézve.* -De te is ígérd meg, hogy vigyázol magadra és mindenképp kijutsz innen. Velem együtt. *Kérem meg szemeibe nézve és nem bírom leplezni tovább az érzéseim.*

- Ethan pocsék az időzítésed, de... de nekem is... míg el nem kaptak nem tudtam mit is jelentesz nekem... Nem akartam itt mondani, mert nem akartam, hogy miattam ne tudj kijutni, mert értem aggódsz, de be kell valljam én akartam mindenképp jönni. James nem akarta, hogy jöjjek, de én erőltettem magam rá. Felszöktem a kompra, hogy ne legyen más választása, mint magával hoznia. *Mondom szemeibe nézve.*

- Mert látni akartalak és megakartalak keresni. *Szavaim őszinték és megsimítom állán a hegét.*

- Meg tudsz nekem ezért bocsájtani? *Kérdem újra a szemeibe nézve.*

Pedig kivételesen tényleg nem az volt a célom... * Mondja kuncogva. Nem igazán hatja meg, hogy esetleg megbántotta az idegent, azzal nyugtázza a helyzetet, hogy csak egy fontos óvintézkedésnek tett eleget. A figyelmét a kártyán lévő adatok kötik le, és bár úgy tűnik, hogy se lát, se hall, félfüllel mégis Yoi és James beszélgetését figyeli. Érdekes... Roppant érdekes. Tehát a nőt nem fűzi túl jó kapcsolat az apjához, erről pedig a néger is tud... Ha őt próbálná néhány információért megkörnyékezni... Nem. James sosem adná ki. Vele még csak olyan helyzetet sem tudna igazán teremteni, amiben valamilyen szinte elgyengülne, vagy befolyásolhatóvá válna... Kissé elégedetlen grimaszra húzza az ajkait. * De hogy jön a képbe Conrad? * Teszi fel magának a kérdést gondolatban. *

* Nem szól a beszélgetés közbe, addig olvassa a levelet, majd elkezdi böngészni az adatokat. Mindent hall, de nem feltétlenül reagál rá. Az utolsó mondatok egyikére vonja csak fel a szemöldökét, a szeme sarkából előbb James-re majd Yoira pillant. * Üdvözöllek a világomban... * Felkuncog. * Emlékszel arra, amit mondtam egyszer korábban? Káosz nem létezik... A káosz csak egy szó, a fogalmunk egy olyan rendszerre, amiben az agyunk ideiglenesen nem képes logikát és összefüggő események szoros láncolatát találni. Csak addig lesz "káosz" a fejedben, amíg meg nem találod a rejtélyek kulcsát. Ha lenne a kezemben néhány dobókocka, és bizonyos sorrendben tenném egymás mellé őket, akkor nagyobb valószínűséggel jelentitek ki azt, hogy véletlenszerűen pakoltam, alaptalanul és megrendezett káoszt alkottam, mint nézitek át és állapítjátok meg, hogy egy kémiai elemekből álló sorozatot szimbolizálnak. A megoldás valószínűleg az orrod előtt van... * Szélesen elmosolyodik. * Csak rá kell jönnöd.

* Felkel az ülőhelyéről, majd arrébb sétál a fal mellett elrendezett pultok felé. Átnézi a szekrényeket talál néhány olyan dolgot, amire rövidesen szüksége lesz. Nem kér engedélyt a használatukra, nem érdekli, hogy Elliot vagy bárki ezen a helyen mit fog szólni. Lienre is mindenképpen szüksége lesz, de előbb látni akarja, hogy az ő változata mennyiben effektív. Ha a két megoldást összevonja, egy egészen stabil ellenszert alkothat... *

Yoi... remélem nem felejtetted el, hogy adós vagy nekem egy válasszal. * Mondja, amikor a nő távozni készül a teremből. *


* Elis közelsége és a hangja pillanatnyi megnyugvást jelentenek a számára ebben a pokolban, amibe kerültek. Miközben hallgatja, elmosolyodik, végül halkan felsóhajt. * Hiába nem mondtad el... így is aggódtam. Azt terveztem, hogy megpróbálok kijutni hozzátok, de... még talán a sarkon sem jutnék túl így. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy most itt vagy... a többiekkel együtt. Elis... Tudod, sokkal jobban örülnék neki, ha valami biztonságos helyen lennél, távol a fertőzöttektől és ettől az egésztől... de felesleges lenne bármelyikünknek is a "mi lenne, ha" kérdésen rágódnia...

Most csak az számít, hogy végül megtaláltuk egymást és ki fogunk jutni. * Még folytatná, de észrevesz valamit a szeme sarkából. Odalent a fertőzöttek egy nagyobb hordája készül átvonulni, mire először ráncolni kezdi a szemöldökét, majd magával húzva a nőt guggol le a korlát takarásába, hogy a lentiek ne láthassák őket. * Ennyit a rossz időzítésről... * Mondja halkan. * Amíg nem csapunk nagy zajt és nem kezdünk el feltűnően mozogni, nem csaljuk ide őket... * Guggolásból félig térdelésbe ereszkedik, úgy könnyebb megtartania a saját súlyát. * Basszus... * A korlát egy résén figyeli a hordát, ahogy botladozva lézengenek. A hangjukat, az éhes nyögésekből kialakult dallamot csak foszlányaiban hallján a tenger távoli morajától. * Körül-belül százan lehetnek... a világítótorony irányába tartanak...