Dragon Age (Nyitott)

* A Veszedelmet legyőzték. A nemzetek szinte egyként küzdöttek Ferelden Hősének oldalán, hogy megakadályozzák Thedas pusztulását és az éjfattyak előretörését Fereldenben. A csata rengeteg áldozattal járt, egész települések vesztek oda, nem beszélve a hősiesen küzdő harcosokról, az ártatlanokról, gyermekekről és idősekről egyaránt. Mégis… ahol a csata elült, a földből új élet sarjadt, reményt adva mindenki számára.

Csak idő kérdése volt, amíg mindenki talpra áll és elkezdték újjáépíteni a háború által megtépázott világot. A fogadók megteltek a szokásos zsivajjal, az utcák forgataga a régi lendülettel nyüzsgött, ha nem nagyobbal. A kereskedők már meg merték nyitni a standjaikat; a bedeszkázott ablakok nyitva álltak, a kereten belül függönyt lebegtetett a nyári szellő. Minden normális volt, mintha az elmúlt időszak őrülete csak egy lidérces álom lett volna.

A régi konfliktusok természetesen megmaradtak, amelyek pedig feledésbe merültek egy rövid ideig, újra elfoglalták a maguk kis terét a szívekben. A hírek gyakran számoltak be az utakon portyázó banditákról, erre-arra tévelygő éjfattyakról, kóbormágusokról és legendás lényekről, amelyek kevés kegyelmet ismertek. Szükség volt a kardforgatókra, a Szürke Kamarásokra és mindenkire, akire az átlagemberek felnézhettek, vagy éppen tarthattak tőlük.

A törékeny egyensúly miatt a mérleg hipnotikus táncot járt, attól függően, melyik oldal folyamodott elkeseredettebb megoldásokhoz. *

* Denerim épületeit lassan felújították, visszatért az élet a város falai közé. Sokan kerestek itt munkát, és akadt is bőven.
Széles táblát állítottak fel a Káptalan temploma előtt, amelyre többen is tűztek ki ajánlatokat, akár egyszeri alkalomra is. Ezen a táblán függött egy tépett szélű papíros, amelyre egy Marius nevű kereskedő üzenetét rótták fel, sürgős feladat címszó alatt. Az üzenet szerint a kereskedőnek azonnali segítségre volt szüksége alkonyattájt, bővebb információt abban az időpontban a tábla mellett ad majd. A végére busás jutalmat ígért, viszont a hirdetésére eddig még senki sem csapott le, lévén fent hagyták az üzenetek között. *

*Már nem számolta a napokat,heteket, hónapokat, mióta úton volt. Habár a nagy csata már elmúlt, és a veszedelemnek is véget vetettek, ez az egész sok mindent változtatott meg. Bizonyos dolgokat csak részben, átmenetileg, és voltak, amiket teljesen.
A férfi a káptalan előtti hirdető táblánál állt és figyelte hosszan az arra kitett felhívásokat. Úgy gondolta, hogy lassan eljöhet az idő, mikor haza látogathat, megtudni mennyi pusztítást végeztek az otthonában a szörnyetegek....de a nagy harc után Greagoir arra hívta fel a figyelmüket, hogy a jelenlétükre itt sokkal jobban szükség van, mint Fereldenben máshol.
A bűztől és vértől tocsogó holtestek tömegét elszállítani, a szükséges segítséget nyújtani azoknak akik túlélték. A káptalan körébe vinni a sebesülteket......
Az elmúlt időszakban nem aludt sokat, és a béke, amely lassan kezdet vissza térni Denerimbe, nem rántotta őt magával vissza. Zöld szemeivel fáradtan, mégis ki nem meríthető erővel figyelte tovább a táblát. Leszakította róla a megmaradt cetlit s annak szentelte magát. Nem a jutalom ígéretes mennyisége vonta fel a figyelmét rá, bár utólagosan megfordult a fejében, hogy haza juttathatná az összeg nagy részét. Segítve ezzel a megmaradt családját, már ha maradt belőle valami.*

*Caleb közelében gyerekek futkároztak, és a nevetésük elterelte a figyelmét. Az egész csak egy kis ideig tartott, mivel ezután a nem messze álló idős nő szavalása kötötte le. Ismerte, ahogyan a legtöbbet tudnia is kellet neki is. A harcok nem ölték ki belőle ezt a tudást, de változást okoztak. Lehunyta a szemeit, majd eltéve a cetlit indult el a piac felé. Társaival ellentétben, ő nem ment be a tisztelendő anyához, hogy imát kérjen, s habár lojalitásában nem történt változás, hitében annál inkább.
Lépéseit a páncélzatának egymáshoz való érintkezésének hűvös, nyers hangja kísérte.*

* Halk gyomorkorgás volt a kísérője a fiatal elf fiúnak, ki a kezében egy töltött zsemlét tartott és igyekezett eltűntetni, a szó kevésbé varázslatos és mágikus értelmében. Már nagyon éhes volt, így a feladatának jutalma mellé kapott zöldségekkel töltött pékáru tökéletes válasz volt az idősödő hölgytők, akinek a lányát kellett megkeresnie. Bár a nő nem volt maradéktalanul elégedett, hisz csak a lány csontjait találta meg, melyről a patkányok már rég lepucolták a húst, de a csontok és a mellettük talált ékszer legalább megnyugvás az anyának, hogy nem szenved a szerencsétlenül járt többet és eltemetheti. 

Inair lomhán, csendesen lépdelt, majd ahogy a káptalan templomához közeledett naaaagy ívben elkerülte a környéken visítozó és nevetgélő apró förtelmeket. Bár az étel finom volt, a gyerekek jelenléte undorral teli fintort csalt kicsi, de hegyes orrára. Az ő útja a tisztelendők táblájához vitte, hogy szűkös erszényét szorgos munkával megtömhesse. Denerimben elég rosszul bánnak a tolvajokkal, így igyekezett nem ehhez a trükkhöz folyamodni. Alkonyattájt lehetett, amikor a tábla elé állt végül és hangosan felsóhajtott. Cetlimaradványok voltak csak ott, de feladat az egy sem. Bár az ételt elfogyasztotta már szinte megint érezte, hogy éhes lesz. Megvakargatta a tarkóját, éjszaka a városfalon kívüli erdőben egyedül nem szívesen éjszakázna... *

* Ahogy a nap lassan a horizont alá bukott, Denerim lakói, legalábbis a többség, a házaik nyugodt oltalmába rejtőztek. A Veszedelem előtt az éjszakai élet nagyon is jellemző volt a városra, a kocsmák és fogadók vendégei hajnalig mulattak. Most is akadt pár, aki erre vállalkozott, de talán a csend bizonyította a változásokat, amelyek végbementek.

Már majdnem sötét volt, amikor egy köpenyt viselő, nagyon idegesnek tűnő alak állt meg a tábla előtt. A csuklyát lehajtotta a fejéről ugyan, a vonásait próbálta rendezni, de közben a kezét tördelte. Egy darabig várt, végül a hirdetésekre pillantott. Az övét levették... Tehát jönnie kellett valakinek... Jönnie kellett...? És ha már ott volt?
Marius szeme megakadt a fiatal fiún, valamivel nagyobb termetű és fenyegetőbb munkaerőre számított. Kételkedett benne még, hogy köze lehet hozzá. Várt, türelmesen várt. A távolban egy macska nyávogott, ami miatt megugrott, káromkodott egyet, de végül megszólalt. Amennyit a Teremtő adott, annyit legalább el is vett tőle: zömök volt, széles vállú és hosszú szakállat növesztett az évek alatt... viszont a hangja meghazudtolta volna akár egy gyerekét is. *

A munka miatt vagy itt...? * Kérdezte dohogva a korábbi ijedelem miatt, ekkor látott még valakit a helyszínre érkezni. *

*Nap közben volt még bőven mivel elfoglalnia magát, végül úgy délután úgy döntött ,hogy átmenetileg leteszi a lantot és pihen egy keveset. Volt tető a feje felett, ennyi pedig pontosan elég volt ahhoz, hogy ha nem is jól, de kialudja magát. Alkonyat előtt még bőven volt ideje pár falatra, mielőtt visszaindult volna a táblához.*

* Nehézkes léptei megtörte az utca csendjét, amit a lassan eljövendő éjszaka készített elő. Minél közelebb ért, annál inkább kíváncsivá tették a szavak, amelyekkel a feladatott illeték. Már nem volt messze, amikor két alakot vett észre a céljánál. A fiatal fiú nem tűnt olyannak, mint aki teljesíthette volna a leírásban foglaltakat, így sejtette, hogy a másik alak lesz az, aki a munkát adja. Amint elég közel ért, kissé biccentett, de tartásában és arcán is ott ült az a szigor, ami a templárisokat jellemezte.Még ha nem is bújt meg mögötte jelenleg semmilyen érzelem, akkor is ilyen volt az arcuk. Mint valami szikla arc vagy álarc, úgy tették ezt a "képességet" magukévá az évek alatt. Elővette a délelőtt leakasztott papirost, majd a férfi felé tartotta.*
Gondolom őn akasztotta ki. Miről lenne szó?
*Azzal karba fonta a kezeit. A fiatal elf fiúra csak fél szemmel pillantott. Még nem tudta, hogy "riválisként" tekintsen rá, vagy éppen a férfihoz tartozik.*

* Egy pillanatra végigfutott a hátán a hideg, amikor a gyerekhangot meghallotta. Csak akkor sóhajtott fel ismét, amikor a férfit megpillantotta. Végigmérte, majd erőt vett magán. Először a táblára pillantott, utána a férfire és végül nagyon bólintott. * Igen, munka miatt vagyok itt... * Pár pillanattal később hallotta meg a harmadik fél lépteit közeledni, így elcsendesedett. Ahogy a férfi melléjük ért felnézett rá.  Valahogy... kicsinek érezte magát, nagyon kicsinek, mint egy kismókus. A mellette álló férfire pillantott, majd rámutatott. * Ő volt... És ő fogja a részleteket is ismertetni... * ~Gondolom...~  Bár, ezt csak gondolatban tette hozzá. *

* Riadtan ugrott arrébb egy lépést, majd már kezdett volna magyarázkodni, hogy ugyan neki köze sincs semmihez, amikor ráeszmélt az ellenkezőjére. Megköszörülte a torkát, és megigazította a köpenye nyakát, ezzel nyerve némi időt. * Hát... ha mind a ketten erre a munkára jöttek, végül is... Többet ajánlani nem tudok, csak annyi pénzem van, mint amennyit kiírtam eleve, kénytelenek lesznek elfelezni vagy legalább osztozni rajta, ha így akarják. 3 arany 60 ezüst jó tarifa.

A nevem Marius... és... köszönöm a gyors választ. Kereskedő vagyok, afféle mindenes, amiben éppen egy kis üzlet van, többnyire legális kereteken belül. Andraste szeplős fenekére is! Mindenki benne van egy kicsit kétes dolgokban is, nem? Rábeszéltek, aztán ez lett a vége... * Morogta, majd visszatért a tárgyra. * Az a helyzet, hogy a beszállítók meggondolták magukat és nem hajlandóak átadni nekem az árut, hiába fizettem ki őket. Itt vannak az egyik raktárban, a fogadó után tovább egyenesen, majd balra az utolsó ajtó. Kell valaki, aki bemegy oda, megfogja a cókmókot és kihozza. Könnyű a súlya... inkább csak azzal van gond, hogy a három jómadár lehet ott kotlik rajta.

Nem akarom, hogy vér folyjon vagy ilyesmi csak... egy kis leckét hadd kapjanak, ha még ott vannak... Szóval?

Mindketten.... *Pillantott a fiatal fiúra, majd halk sóhajjal fonta karba a kezeit.*
Nem gond, akkor majd osztozkodunk, elég lesz így is, ha valóban ki tudja fizetni majd.

*Amikor Andraste szeplős feneke, majd az illegális része jött a dolognak, vagyis szóban, kissé felvonta a szemöldökét. Úgy tűnt a férfi is pontosan tisztában volt azzal, hogy nem a legmegfelelőbb személy előtt tárja fel a kártyáit, mégis mennyire lehetett kétségbe esve, ha megtette ennek ellenére?
Ez egy pillanatra elgondolkodtatta Calebet, bár az egész csupán egy másodpercnyi árnyként vonult át az arcán.*

Rendben van. Én vállalom. Ha ott van, kivételesen elhozom, de a későbbiekben mindenképpen szerezzen be papírt az áruk megvételéről. Már csak azért is, mert akkor sokkal könnyebb úton is vissza tudja szerezni, nem beszélve arról hogy nem kerül bajba, ha éppen megvizsgálják.
*Ezt inkább jó tanácsnak adta, mintsem másnak. A fiúra pillantott, majd kissé felvonta a fejét, állát.*
Jössz, vagy maradsz?

* A fejét enyhén oldalra biccentve hallgatta a férfit, majd felsóhajtott, remélte nem egy líriumcsempészbe botlott megint, mert azokkal mindig csak a gond van. A teljes történet miatt kérdőn pillantott a nagy emberre, majd vissza a kereskedőre. * Andraste szeplős feneke? Ilyent sem hallottam még... Könnyű a súlya... * Elgondolkodott egy pillanatra, majd ahogy a templárius elfogadta az ajánlatot ő még pár másodpercig gondolkodott rajta. Végül is, veszíteni nem veszthet semmit... * Én is csatlakozom hozzá, viszont... Tényleg ildomosabb lenne vigyáznia a kétes ügyekkel. Sok a kóbormágus és így csempészetnek be líriumot a nagyobb városokba, lehet ezt az árut is fedőként akarták használni, vagy használták...

Ha nem tudnám megadni érte az árat, akkor nem írtam volna ki... Lehet balszerencsés vagyok, de becsületem és büszkeségem nekem is van.

* A tanács miatt megtorpant, megvakarta a tarkóját, amit utána a kéztördelés követett. * Utoljára foglalkoztam ilyesmivel, van nekem elég bajom a sok őrültség nélkül is. Öreg vagyok már hozzá. Higgye csak el, mindenképpen megfogadom. Sokkal jobb pénz volt a csigánybőr kulacsokban és penészes orléz sajtokban. Bah... meg fele ennyi a kockázata is. Még hogy álmatlan éjszakáim legyenek miatta... * Morogta az orra alatt, amit a szakállának ritmikus hullámzása kísért. *

LÍRIUM!? * Fakadt ki, hozzá pedig még prüszkölt is. * A Teremtőre! Tudjam még a Káptalant is a nyakamban, nem csak azt a pár mamlaszt, akik lenyomták a portékákat? Mindegy is... ha vissza tudják szerezni, akkor hálás leszek. Ha lehet, akkor nem mennék annak a raktárnak a közelébe, valószínűleg számítanának rám... Lehet csapdákat is állítottak a kurafiak, végül is, sok mindent tehettek már el így. Legyenek óvatosak... Én addig majd elmondok néhány imát a sikerért, mást úgysem tehetnék. Sántán, fájó derékkal. * Indokolta meg azonnal azt is, miért nem ment eddig maga az üzlete után. *

Ezt örömmel hallom. Így kevesebb a kockázata, hogy esetlegesen vissza kellene néznem őn után a késöbbiekben, vagy jelentenem kellene a káptalannak. Éppen elég probléma van még Fereldenben. Kell még egy kis idő, míg minden helyre áll.
*Nézte hosszan a férfit ,majd bólintott, s szigorú pillantása mellé, megengedett egy apró mosolyt. Habár úgy tűnt minimális vaj volt a férfi füle mögött, a testbeszéde inkább volt árulkodó. Caleb éppen ezért engedte el. Megcsinálta a feladatot, elvégre a káptalan is elvárta volna, hogy segítsenek a "felebarátnak."*

Azt hiszem meg tudjuk oldani, hogy a legkevesebb gond legyen ebből. Ha líriumról lenne szó, majd lefoglalom a káptalannak, és a maradék árut, amely tiszta maradt, vissza jutattom.
*Hosszan nézte a férfit ,majd kezet nyújtott felé. Míg hárman voltak, nem kívánt nagyobb időt pazarolni a "segítő társra", habár az már felkeltette az ifjú elfel szemben a figyelmét, hogy ahhoz képest, hogy nem tűnt beavatottnak, ismert pár dolgot.*
Pihenjen le, és majd jelentkezünk a végén.
*Azzal zöld szemeit a fiúra emelte.*
Mennyire tudsz segíteni?
*Kérdezte egy rövid felmérés után.*

* Inair csak elmosolyodott a reakción, majd elővett egy pamutzsebkendőt és a férfinek nyújtotta, hogy megtörölhesse a verejtékes arcát. * Nem kell visszaadnia... * Mondta, majd aprót biccentett a templárius felé és némi magyarázatot próbált adni a korábbi megjegyzésére. * Korábban segítettem egy kereskedőnek átjutni a Brecilian erdőségen. Ő mesélte, hogy az egyik fivére lírium csempészetbe keveredett. A jelenlegi Tevinter felé ez hatalmas üzlet, de nem a Fereldeni hajóútvonalakon és a Szabadgyepűn át. Nagyon sok kiépített hajóútvonal van, Orzamarból, végig a szárazföldön Denerimen át a Erdőségig, majd onnan az Amaranthine óceánon az Arlathan kikötőkig. Bár sokkal hosszabb az út, számukra így a legbiztosabb. Nos, a kereskedő mesélte, hogy az óceánon egy hatalmas viziszörny lehúzott és lenyelt egy hajót a rakománnyal együtt, csak a fivére maradt életben. A lény ma is a líriumtól fénylik a víz alatt. Legalább is, ezt mesélte. Nos.. Ő mondta, hogy fedőárút szoktak használni a nagyobb mennyiségeknél.

Mennyire... Gyors vagyok, lomhább ellenfelek ellen hasznos, de a nagy ütéseket nem tudom könnyen hárítani, csak ha sikerül kitérnem... A felderítés és a nyomolvasás jól megy, de a csapdákhoz egyáltalán nem értek...

Kifizetem, amit értem tettek, és még Denerimet is elkerülöm egy darabig... Néha olyan érzésem van, hogy az éjfattyak főnyeremények voltak a szabadon kószálóvérmágusok és banditák mellett. * Morogta tovább a bajsza alatt. * Azt már most is biztosra állíthatom, nincs benne olyan, ami érdekelné a Káptalant, de felőlem át is kutathatják, csak ne nyomják le. Mármint... akkor nem érdekli, ha tud nélkülözni egy fél kódexet, ami egy normál szállítmánnyal járna... * Forgatta meg a szemét. *

Köszönöm, majd megszárad az... * Utasította el a zsebkendőt. * Nem játszok én urat...

A líriumot meghagyom azoknak, akiknek nincs jobb dolguk... és kötélből vannak az idegeik is. * Szórakozottan legyintett, látszott rajta, nagyon szeretne már túl lenni az egészen. *
* Köszönésként intett nekik, a taktikai részt egyszerűen nem akarta már hallani. Odalépett a próféta szobra elé, féltérdre ereszkedett, a kezeit összetéve kezdte el fojtott hangon morzsolni a Fény Dicséretét. Tompán hallotta, amint a két munkása lépései távolodnak az utca kövein. *

* Ahogy a nap lenyugodott, úgy az utcák is szinte teljes csendbe borultak. Néhány kóbor macska nyávogott a távolban, vagy éppen neszeztek a sikátorokban, miközben a patkányokat kergették, de... embernek nem igazán volt nyoma a helyenként még romos épületek között. Az ablakokon kevés fény szűrődött ki, javarészt a hold világította meg az utcákat.
A kereskedő valóban nem túlzott, tényleg közel volt a raktárépület, amiről beszélt. A hely megviseltnek tűnt, a falon lévő széles repedést, csak úgy mint az ablakokat is, deszkákkal fedték el. A kopott, fából készült ajtó alatt látszódott, odabent egy fáklya égett, a láng narancssárgás fénnyel táncolt. *

* A raktár belsejében nem sok minden volt, a háború alatt alaposan kifosztották. A hordókat, amelyek a fal mellett sorakoztak, vastag por borította, mint ahogyan a padlót is. A porban lábnyomok rajzolódtak ki, ezek egyenesen egy láda felé vezettek, annak a teteje félre volt csúszva, de az ajtóból nem lehetett látni a tartalmát. Újonnan kerülhetett oda, mert az sokkal tisztább volt, mint a többi holmi. *

/ Leírtam előre, majd ha odaértek, akkor hasznosítjátok Addig nem szólok bele :3 /

*A férfi az üzleti részen beszélt. Rábólintott Caleb, mert tudta, hogy valószínüleg ebből próbálja fentartani magát, és még véletlenül sem akart volna a rakományból jóval több mindent elvenni, vagy tönkre tenni, mint kellet volna. Ezért is remétle, hogy a liriumot most kihagyhatják ebből az egészből. Magának sem akart az egésznél több munkát.
Az újabb információkra kissé összevonta a szemöldökét, ahogyan az elfet vizslatta. Jóval többet tudott, mint sokan, bár lehetségesnek tartotta azt is, hogy igaz amit kijelentett. Nem tűnt haramiának, így inkább az utóbbira tudott gondolni. Habár, sosem tudhatta biztosan. Maga elé pillantott. Az ügy érdekesebbnek igérkezett, mint eddig képzelte volna.*

Akkor kiegészítjük egymást. Ha lehet maradj mögöttem, úgy biztos nem esik bántódásod. Ha üres a hely, akkor körbe nézhetsz.
*Nézett fel. Még fél füllel hallotta az imádságokat. Némán nyilt szét az ajka, mintha ő is mondaná a férfival együtt, ugyan akkor semmit nem lehetett hallani.*
Csapdák....hm.......majd meglátjuk mit tudunk kihozni belőle.
*Azzal nyugodtabban ment tovább. Csend volt, valóban az, amit várt is. Nem kellet sokat talpalniuk, hogy a távolba már észre is vehesse a raktárat.*
A zárványból szöktél meg, vagy az egyik családtól? Ritka, hogy egymagában járkáljon egy elf  környéken. Még így a nagy harcok után is.

* A kántálásra csak egy enyhe fintort vágott, majd a figyelmével az előtte lévő utat tüntette ki. * Mögötted? Rendben.. Amúgy sem vagyok túl... harcias, így az a pont pont megfelelő lesz a számomra... Nem szeretem a vért sem... * Mondta, majd kirázta a hideg. A vérről mindig a vérmágia jutott az eszébe, ahogy a legenyhébb használata miatt is rosszul lett és napokig feküdt lázban és verejtékben miatta. Ahogy ez az eszébe jutott a táskájában kezdett kotorászni, majd amikor megtalálta a kis gyógyfőzetes üvegcsét kinyitotta és felhörpintette a tartalmát.  Ez volt az a fajta amit a vérszegénységre szedett, távolról is könnyen érezhető, egyértelműen vas és gyógynövényillata volt. Az íze is a szagára emlékeztette. Húzta is az orrát és megrázta a fejét. * Fúj... Olyan rossz íze van...

Igen... Ki. Ahogy elnézlek te pont a nagyobb darabok ellen vagy hatásos... Végül is te is elég nagy darab vagy. * Mondta, közben felnézett  a férfire. * Hmm?  Csapdák? Hol? * Kérdezte, majd egyet kiszúrt a láda mellett. * Áh, már látok egyet... * Mondta, majd inkább elhallgatott. Mágikus csapda volt, azért vette észre, azt még ő is hatástalanítani tudja. Meglepetten pillantott a férfire, majd elmosolyodott. * Nem igazán vagy otthon az elfek tetoválásaiban igaz? Amit az arcomon látsz, az folytatódik a fejemen és a tarkómon át a gerincem mentén lefele a farcsontig. Ez egy pagonyelf tetoválás, sosem éltem zárványban, vagy voltam cseléd... Bár tény és való, mondhatni cselédkedtem nem is olyan régen...

* A láda körül valóban volt egy mágikus csapda. Az óvatlan szemlélődőt elcsábította volna a félrecsúszott fedél gondolata, így egyenesen belesétált volna... viszont az avatott szemek előtt nem maradt rejtve. Egy rúnajelet róttak fel sötéten vöröslő anyaggal a padló kopottas deszkájára, közvetlenül a láda előtt. 

Mintha csak hallották volna az elf halk szavú megállapítását, két haramia rontott ki az oldalsó helyiségből. Mind a ketten könnyű páncélt viseltek, az egyikük arcát csuklya is takarta. A másik kezében két rövid kard volt, megforgatta őket, kérdés nélkül rontott rá a frissen érkezett duóra, nem sejtve, kikkel van dolga.
A csuklyás sokkal taktikusabb volt. Élénk tekintettel fürkészte a terepet, szinte az árnyékokba olvadva kerülte meg őket. Hátulról akart támadni, a kezében gondosan élezett tőr pengéje csillant meg. Próbálta megtalálni a gyenge pontjaikat... tökéletes munkát akart végezni. Arra bérelték fel, hogy őrizzék a raktárat, amelynek a hátuljában drága mérgek és líriumos főzetek lapultak. Várható volt, hogy valaki megneszeli a hírt és szinte biztosak voltak benne, a két idegen csak amiatt jöhetett. Ezért is hallgattak. *

* A tartásukon és a mozdulataikon látszott, mindent megtesznek az ügy érdekében. Bármi áron megszabadulnak a raktárban settenkedő nagyobb termetű férfitől és a cingár elftől. *

Ha nem szükséges nem fogunk vért ontani. Annyira nem szeretem én se, hogy mindig látni akarjam. De ha olyan esetről van szó, mint amit leírtál.....szükségesnek vélem majd. Nem fogják hagyni, hogy elhozzuk az árut csak úgy.
*Kissé felvonta a szemöldökét, mialatt átgondolta a lehetőségeket. Ha valóban erről volt szó, akkor az is biztos, hogy maga a védelem is erősebb. Valamilyen szinten. Mindenképpen figyelnie kell majd erre. A gondolatait a gyógynővényes illat rázta helyre. Pillantását hirtelen kapta a fiú felé, majd ismételten felmérte.*
Vérszegény vagy...... 
*Motyogta maga elé.*

Nem csak a nagyobb darabok ellen. * Előre biccentett a ládák felé, de hamarosan a fiú is észrevette. * Készültek ránk....vagy legalábbis....valakikre.
*Megtorpant s ugyan ezt tette a fiúval is. Nagy kezével megállította, mialatt úgy tűnt, hogy elsődlegesen őt hallgatja. Ez részben így is volt, ugyan akkor, nagyon is figyelt a környezetre és a szinte néma mozgolódásokra.*
Szóval pagonyelf vagy.... nem. Valóban nem tudok sokat rólatok.
*Figyelte meg a fiatal férfi tetoválását.*
Denerimben, vagy Ferelden legtöbb városában, kisebb falvában nem nagyon látni elfeket másként...... csak szolgaként vagy zárványban.  Kérdezhetném, hogy mi oka volt egy erdei elfnek abban, hogy kilépjen az erdők védelme közül......de most nem ez az idő a legalkalmasabb erre rá.....
*Pont ahogyan befejezte, rontott ki a két alak. Caleb ugyan abban a pillanatban maga mögé rántotta a fiút. Komolyan mérte fel a két alakot, s figyelt a helyzetükre.*
Úgy lépett mindig, hogy a fiú mögötte legyen, és a másik kettőt szemmel tudja tartani. Még nem rántott kardot, de sejthető volt, hogy hamarosan meg kell tennie.*
Figyelj arra az alakra pici elf, aki az árnyékokban bújik meg. Egy kis penge csillanását láttam. Kerüld el ha lehet, gyorsan elintézem addig a másikat.
*Azzal kissé meglökte, s ugyan azzal a lendülettel vonta ki nagy kardját, aminek pengéjén megcsillant a hold fénye.*

* A kijelentésre meglepetten néz a férfire, nem hitte volna, hogy csak az illatából megállapítja, hogy  milyen főzet van nála. Aprót biccentett a kijelentésre, majd maga elé pillantott. * Igen... de... nem én akartam, már születésem óta...

Igen, pagonyelf,de nem vándorló családból. A mi törzsünk, illetve a családunk egy elrejtett faluban él a Breciliai erdőségben... Kicsit... Mások...
Igen, ez igaz, valamiért a népünkre mindig is félszerzetként tekintenek az emberek, talán, mert alapból sem túl nagy termetűek nem vagyunk, sem széltében, sem hosszában és mert kevesebben is vagyunk, mint a törpök, vagy az emberek. Legalább is ezt hallottam. Nem sokat beszéltem eddig zárványban élő elfekkel... Hmmm? Miért? Értem...

* Meglátta a két férfit és nem sokkal később a templárius mögött kötött ki meglepetésére, pedig a teleportáció nem is tartozott a repertoárjába. Majdnem felkiáltott a meglepetésében, de erőt vett magát, hisz a férfi őt védte. Ahogy a férfi mögé került elmosolyodott. * Pici elf.. Inair, ha kérhetlek nagyon magas templárius. * Amíg a férfi háttal állt neki maga elé emelte a tenyerét és egy kis hógömb jelent meg benne. Ráfogott a gömbre s ezzel az árnyékban búvó szerencsevadász felé küldött és telibe talált vele. Az orgyilkos fagyottan dőlt ki oldalra, közben Inair visszafordult Caleb felé, mintha mi sem történt volna és előhúzta a kardjait. * Vele már nem lesz gond...

* Habár a megbízójuk kikötötte, hogy észen legyenek és óvatosan járjanak el minden tekintetben... ez valahogy már nem érte el őket. Az orgyilkos jól haladt, ehhez tökéletes elterelés volt a két kardot forgató férfi... legalábbis az ő nézeteik szerint. Már csak a tompa puffanásra kapta fel a fejét, amivel a társa fagyottan landolt a porban. * Rohadékok! * Ez volt a legnagyobb motivációja a kétségbeesett támadásra. Ha eddig kötötte is valami, erre a pillanatra feloldódott.
A templárius volt leginkább a célpontja, éppen a páncél és a határozottabb kiállás miatt. Még csak elképzelni sem tudta, hogyan történhetett ez a társával. *

* Ahogyan előre lendült, vadult csapkodott a felváltva a kardjaival, az eszeveszett sebesség és hirtelen erőbefektetés túl sok sebezhető pontot fedhetett fel az avatott szemek előtt.
Valószínűleg sosem tanulta a kardforgatást, sötét sikátorok mélyén szerezte a tapasztalatait, ahol egy-két erszényt vagy torkot kellett legfeljebb elmetszeni. *

* Bárki, aki esetleg figyelemmel kísérte volna az eseményeket, hamar rájön: a harc egyoldalú lesz és kifejezetten rövid... *

/Nyugodtan írjatok hozzá a banditához bármit még Kis tölteléknek szántam, nemsokára jön majd a nagyja... Pontosabban ha kiléptek az ajtón. /

* Amikor a csata zaja és a gyors léptekkel felkavart por ismét elült, csend lett. A fáklyák halkan sercegtek, a lángok táncoltak a repedéseken beszökő huzatban. A láda, feltehetőleg a rémült kereskedő ládája, teljesen üres volt.... *

*A saját tekintete is egy pillanatra lepett volt, arról nem is beszélve, hogy a szavai után azonnal találkozott a fiúéval, aki valószínűleg jobban megilletődött ezek miatt. A magyarázkodásra megrázta a fejét, majd leintette a kezével, mialatt ismételten előre fordította a fejét.*
Ne mentegetőz olyan miatt, amiről az ember nem lehet. Így rendeltetett, inkább élj vele óvatosan.

Mások..más kultúra.....értem.
*Bólintott a szavaira, hiszen többet nem is tehetett volna hozzá. Szeretett csacsogni, de csak a megfelelő időkben, a jelenlegi munka, pedig nem az volt.*
Vagy azért, mert valóban nem találkozni veletek csak úgy.....legalábbis a magam nevében tudok beszélni. Nem sok elffel találkoztam eddig.
*A kérdésnél egy kis ideig elgondolkodott.*
Magam sem beszéltem, vagy találkoztam sokkal. A zárvány...zárt "város" a számukra.

*Habár nem vétette el a figyelme az ellenfelét, a pici elf szavaira mosoly került az arcára. Eddig még senki nem hívta "nagyon magas templárius"-nak, és ez valamiért mégis hirtelen furcsán hangzott. Furcsán kedvesnek annak ellenére, hogy semmi különös kedvesség ,vagy rajongás nem volt benne. Épp csak egy pillanatra nem figyelt az oldalsóra, már valami baja is lett. Kissé felvont szemöldökkel emelte szemeit a fiúra aki maga mögött volt, hiszen nem értette az egészet.....rákérdezni azonban már nem tudott, mert a kiáltás, láb dübögés jelezték, hogy valaki közelít felé. Beállt a kezdőpozícióba ahogyan a kardforgatásnál tanulta és várt. Túl könnyű volt....túl könnyű volt az egész. A férfi annyira nem tudott harcolni, mint ahogyan ő nem tudott főzni. Nem akarta megölni, így csak egy halk sóhajjal lökte arrébb Inairt, majd ellépett a támadó elől s mielőtt felé fordulhatott volna a kard markolatával vágta tarkón. A bandita azonnal a földre rogyott eszméletlenül, míg ő vissza tette a fegyverét.*
Kár lett volna elvenni az életét.....
Menjünk Inair.....az én nevem Caleb.
*Azzal kezet nyújtott felé. Erős, férfias szorítása volt, ehhez mérten nagy kezekkel a másikhoz mérve. Vissza húzta magához közel, majd elengedte és tovább ment be az épületbe.*

*Bent körbe nézett. Fülelt még a kinti zajokra, körbe pillantott, nem e lát csapdát, de semmi nem volt bent már. Felvonta a szemöldökét.*
Nem tetszik valami...
*Pillantott a ládák felé.*

Tudom, tudom, csak mindenki megilletődik rajta, amikor megtudja és nem szokták így a szemembe olvasni. * Mondta az arca közben kicsit durcásabbnak hatott. *

Én sem sok templáriussal...  * Ezt a részt érthetetlenül motyogva teszi hozzá: szerencsére * pedig ahogy hírlik vagytok elegen... Zárt város... Én inkább úgy hallottam, hogy börtön és nyomornegyed, hogy még a latrina szennye is az ajtajuk előtt folyik el. Legalább is ezt beszélik...

* A férfi kérdő pillantására nem reagált, nem érezte, hogy kellene, hiszen nem láthatta mi történt. Mikor az utolsó férfi a földre kerül aprót biccentett, majd felpillantva a férfire kezet fogott vele. Az ő kézfogása  bár próbált bele némi erőt vinni, annyit, mint a másiknak nem sikerült és el is veszett a keze a másik tenyerében, de mégsem volt egy "döglött hal" fajta * Caleb. Azt hiszem meg tudom jegyezni...

A láda körül volt egy csapda, ha jól látom a nyomát, de már deaktiválódott. Látod azokat a rovátkákat? Az jelezte, egy ismerősöm mondta... A láda üres. Szerintem minket megvezettek. ha nem a kereskedő, akkor az itteniek. Menjünk ki, nézzünk körbe, hogy hátha találunk valami nyomot...

Elnézést.....nem gondoltam volna, hogy ilyen érzékeny lélekkel áldottak meg egy olyan kis elfet, mint téged.
*Engedett meg egy kis vigyort, ebből lehetett következtetni, hogy az arca nem mindig olyan komor, mint amilyen eddig volt, és, hogy valószínűleg nem az a rideg típus fajta, annak ellenére, ami a szakmája.*

És mégsem elegen. Folyamatosan távozunk ilyen vagy olyan indokkal..mindig elkél a pótlás. Tudod...nem túl életbiztosítás a szakmánk....főleg ha az elmúlt időszakra gondolok vissza.
Ezt beszélik...nem tudom ezt megerősíteni vagy cáfolni. De....maga a te verziód elégé negatív. Régóta ott élnek,...csak nem ennyire rossz a helyzet.

*Habár furcsának vélte a dolgot, nem tudott pontos választ adni a dolognak, így jelenleg nem is ment jobban bele, hanem elengedte a gondolatai mellett a dolgot. A kézfogása nem volt erős.....sőt...de nem szorított rajta túlságosan nagyot. Nem kívánt hiúságból menőzni az erejével...főleg nem egy olyan elf előtt, aki láthatóan fizikailag gyengébb nála.*
Az Inair sem nehezebb.

Volt de jelenleg nem aktív ahogyan mondtad. Észre vettem volna. 
*Lépett még oda, hogy közelebbről is megnézze. Belenyúlt, végig húzta az ujjait a kérges doboz alján. Üres volt....poros....régóta lehetett nyitva.*
És nem is volt ebben semmi.
Nem a kereskedő volt...nem lett volna sok haszna belőle, hiszen nem tudhatta ki vállalja el a munkát.
*Pillantott vissza Inairral mialatt összecsapta nagy tenyereit. A por hirtelen szállt fel a lendület alatt.*
Túl kevesen voltak. Kaphattak egy fülest, vagy pedig csak megvezették magát a kereskedőt is....bármelyik is, akarnak még valamit.
Menjünk ki. *Bólintott.* De figyeljünk a környezetre. Szerintem előbb-utóbb társaságunk fog akadni.

* Az utca látszólagos nyugalmát léptek zaja és páncélok csörrenése törte meg. A raktár felé egy felfegyverzett csapat haladt, amely összesen 6 főt számlált, ha a vezetőjüket és a felderítőt, akik lemaradtak tőlük, nem vesszük számításba. A fegyveresek sötét színű páncélt viseltek, amely motívumaiban ugyan fereldeni volt, de a díszeik és a pajzsokon szereplő címerek a Tevinter Imeprium formavilágát idézték.
Egyenesen a raktár felé haladtak, amelybe a kereskedő Calebet és Inairt küldte, két sorban álltak meg az ajtó előtt, így véve fel a harci alakzatot. A kapitányuk jóval hátrébb várakozott, az utca kanyarulatában állt és figyelt, amíg a felderítő valahol a látómezőn kívül bóklászott és őrködött, nehogy a város őrei közbeavatkozzanak. *

* Türelmesen vártak, hogy a személy vagy személyek felbukkanjanak a rozoga épületből. Amikor ez megtörtént, az egyik elmésebb, aki az első sorban állt, a társaihoz szólt. *
- Ezek valószínűleg nem azok, akik nekünk kellenek... hallottátok a múltkor, hogy...-
- Azt a parancsot kaptuk, hogy végezzünk azzal, aki kijön a raktárból.
- ELŐRE! * Kiáltották egyként, és rátámadtak a templáriusra és a vérszegény vérmágusra. Egyszerű zsoldosok voltak a harcmodorukból ítélve, akik ugyan szereztek már tapasztalatot, de nem a legprofibbak sorait gazdagították. *

Ha még egyszer kihangsúlyozod, hogy kicsi, akkor felugrok a fejedre és letaposom a füleidet...  * Mondta szinte durcás arccal... Ééésss komolyan gondolta. Nagyon mozgékony volt és nagyot ugrott mindig is, mint egy mókus. * A felmondások miatt nem csodálkozom. Ahhoz nem csak elhivatottság kell, hanem... más is...

Nem ennyire rossz?  De... * Mondta, de jelenleg ő sem firtatta. Nem értette egyett a bánásmóddal, ahogy a városi elfeket kezelték, de a pipogya városi elfekkel sem, hogy csak tűrnek és tűrnek. Ilyen szemszögből nagyrészt a pagonyelf nézeteket vallotta. *

A szerencsétlen nem lesz boldog. Nem elég, hogy eltűnt az árúja, még minket is ki kell fizetnie...

* Ahogy kiléptek a raktárból és rápillantott a zsoldosokra az arcára megrökönyödés ült ki. Lerítt a pillantásából a gondolata: ~Már megint miért én?~ A belső énje felsóhajtott, majd elővette az egyik kardját és védekezőpozíciót vett fel, míg a másik kezével hátra nyúlt az övéhez és két diónyi fiólát vett elő az erszényéből. Az egyik korábbi megbízása során szerzett néhány sűrített savbombát, most ezek a túlerővel szemben voltak hasznosak. Ahogy az első négy támadó a közelükbe ért közvetlenül a lábukhoz hajította őket. A hajszálvékony burok az ütés hatására megpattant és a benne lévő nagy anyagsűrűség miatt nagy erővel robbant szét, beterítve a négy férfit. *

Inkább kihagynám. *Ugyan azzal a kis mosollyal közölte ezt a másiknak amivel az imént viseltetett iránta. Ennek ellenére, szemeivel hosszan vizslatta még egyszer meg, jelenlegi, átmeneti társaságát, már csak azért is, vajon sikeres lenne e a próbálkozás, ha tényleg erre vetemedne. Szavaira kissé komolyabban vonta fel ismételten a szemöldökét. Ismételten előre pillantott hosszan.* Más...mi?
*Kérdezte csendesen, szinte csak magától.*

Meglehet. *Hagyta a témát ennyiben. Alapjáraton máshogy vélekedtek erről, Nem csak a faji hovatartozásuk miatt. Nem hagyta ,hogy gondolatait most ez vegye át. Elsődlegesen a munkára koncentrált. Majd utána ráért gondolkodni ilyeneken.*

* Nem lepődött meg annyira azon, hogy már kint vártak rájuk. Inkább csak gyorsabban történt minden, mint ahogyan előtte felvázolta a dolgokat. Kissé felvont szemöldökkel figyelte az előttük két sorba sorakozó hat férfit. Hosszan megfigyelte a ruházatukat, a mintákat..... kelletlenül húzta össze a szemeit.*
Zsoldosok.... *morogta kissé a fogai között. Könnyed mozdulattal vont ki a kardját. * csak óvatosan Inair. Ne kapkodj.....maradj biztonságban.
*Mondta de ekkor amint az első négy lépett valami kisebb bomba robbant előttük. Caleb fél kezét maga elé emelte, már csak a színéből és szagából tudta ,hogy mivel is van dolga. Arrébb húzta kis társát, hogy valamivel nyíltabb terepen legyenek ahol jobban tudnak mozogni, már csak a főlény miatt is.*
Többen nem lesznek. Az már túlságosan számottevő és figyelem felkeltő lenne.
*Nézett az elfre.*
Ügyes volt...... próbálj meg vigyázni magadra.
*Mondta azzal kivont kardjának éle hirtelen csattant a maradt kettősével akik kikerülve a sav bombát követték őket s lendülettel támadtak feléjük. Caleb tudta, hogy hamarosan a másik négy is megpróbálja annyira össze szedni magát, hogy utánuk jöhessenek így gyorsan kellet dolgoznia. Elhúzta a száját, nem szeretett ölni.
Kivont pajzsával egy erőset lökött a támadjon majd a hirtelen szünetet használta ki arra, hogy leszúrja, csak ezután tudot foglalkozni a másikkal. Mivel nem tudta pontosan, Inair mennyire is tud harcolni, mindig tartott a támadó és a fiú között pár lépé távolságot.*