ATLAS-Projekt

- Megoldom....nem szeretném, hogy megismétlődjön. Nagyon megijedtem. *komorodott el a pillantása. És valóban, nem attól ijedt meg ahogyan Amanda felé tartotta volna a fegyvert, attol sokkal jobban, amit a férfival tett....vagy mikor a rövid dulakodás alatt Mikeot találta el a kábitólövedék. Amanda az ő testvére volt, nem akarta, hogy más szenvedjen.*
- Időm lesz....alakítok neki. Ne aggódj, a munkáim "fontosak" de megoldom, hogy jó kezekbe kerüljön arra a kis időre, míg kitalálok valamit. Fontos, hogy ne essen bajod.....bár azt hittem, hogy nem szívesen veszel rész erősítésben....
*Emelte rá végül kék szemét.*

- Nekem sem volt. *nevette el magát.* Igyekszem jól csinálni..vagyis...leginkább azt tudom átadni neki amit én is kaptam...vagy azt alakítva. A többi valahogyan jön belülről. Nem...talán laikus vagy, de jól bánsz velük. Aidaval legalábbis mindenképpen. A legtöbben nem állnának neki játszani egy gyermekkel.
*Felállt, elindult, hogy elmosogasson. Gyorsan végzett, ezután ment el a szobájába felöltözni és végül vissza a kislányt felkelteni. Csak akkor jöttek ki, mikor már Aida is fel volt öltözve. Elküldte a reggeli tisztálkodásra, míg megállt ismételten a kanapé közelében.*
- Úraságod éhes?

- Jobb lenne elkerülni... és azon leszünk. * Bólintott, ezzel bízta a dolgot Geenára. Tudta, hogy jól fog dönteni, és szem előtt fogja tartani mindazt, ami előnyös lehet a saját szemszögükből, főleg egy újabb konfliktus alkalmával.
A megállapítás miatt elcsendesedett, komorabbá vált a pillantása, és rövid ideig csendbe burkolózott inkább. * 
- Jól hitted. Hallani sem akartam róla... De úgy gondolom, hogy ez egy hasznos kiegészítés lehet mindamellett, hogy komolyabban kell vennem az edzéseket. Berozsdásodtam... 

- Érdekes, mert... először félni szoktak tőlem, de szerencsére hamar megtörik a jég. Jól kijövök velük. Különben is, ha egy gyerek azt mondja, hogy látott egy sárkányt az ágy alatt, akkor nem cáfolod, hanem megkérdezed, milyen színű volt. Hagyni kell őket, hogy gyerekek lehessenek... Nem tudom, mennyire lennék türelmes, ha lenne egy sajátom... távolról nagyon okos vagyok. 
* Ahogy egyedül maradt, talpra állt és rendet tett maga után, már amennyire tudott. *
- Nem, köszönöm, még korán van hozzá, szóval ne várjatok rám.

*Elcsendesedett....sejtette, hogy érzékeny területre tévedt. Hallgatta a férfit, végül megrázta a fejét.*
- Igyekszem majd a legkevesebb átalakítással megoldani a dolgot. Kitalálom hogyan.

- Ha ezek az alapok megvannak rosszabb már nem lehet.* mosolyodott el* Tudod... tényleg ösztönössé válik... mindenkinek a maga módján igaz, de mégis magától.
*Bólintott. Csomagolt pár szendvicset, azzal összepakolta még pár fontosabb holmiját amit nem szívesen hagyott volna az üres lakásban. A végén megfogta a két táskát, egyiket a vállára, míg szabad kezével a lánya kezét fogta meg.*
- Ha kész vagy, mehetünk.
*Aida mosolly figyelte közben Mikeot.*

- A változás részével majd megbírkózom... arra nem kell külön koncentrálnod. * Tudta, hogy ha tényleg drasztikusabb vagy erőteljesebb lesz a változás, akkor bele kell majd szoknia. Utálta még a gondolatot is... ugyanakkor tényleg szükségesnek ítélte. * 

* Amíg Geena és Aida a konyhában voltak, az övére csatolta a szerkezetet, amit általában a csuklóján viselt. A kabátját nem vette fel,  a vállára terítette úgy, hogy takarja vele a jobb karját, amely javarészt csak lógott, szinte teljesen élettelenül. 
Még egy utolsó pillantást vetett a helyre, nehogy elhagyjon valamit, ekkor akadt meg a tekintete a kék nyuszin. Felemelte a kávézóasztalról, Aida után vitte. * 
- Azt hiszem, Nyuszi úr zokon venné, ha itt hagynád... * Nyújtotta át neki. * Részemről indulhatunk.

- De szeretnék. *Mondta ki úgy, mintha ezzel lezárta volna a beszélgetést. Talán egy kicsit keményebben a megszokottnál, de ez is hozzá tartozott. A kutatás, a tervezés és annak kivitelezése hozzá tartozott. Ha ő úgy vélte, hogy könnyíthet a férfi terhén, és eldöntötte, akkor úgyis megteszi.*


- Nyuszi úr! *kapott a plüss után a kislány nagy mosollyal, majd megköszönve pillantott fel a férfira.* Nyuszi úr vigyázott rád! Megfogom dícsérni miatta!
*Geena csak elmosolyodott, majd hagyta, hogy kimenjenek, ,míg ő bezárt.  A gyermekkel beszélt addig, amíg elérték a kocsit, ott pedig miútán Mike kinyította az ajtókat, beültette őt, s csak utána foglalta el a helyét az anyósülésen.*
- A mama irodájában leszel egy ideig, míg neki beszélnie kell a fönökével. Adok majd ceruzát, papírt és ilyeneket, rajzolj nekem vagy Mikenak valami szépet, jó Aida? Csak ne nyúlj semmihez.
- Nem szabad?
- Nem, nem szabad. Mama munkája van ott.

* Meglepte a határozott tónus, ritkán hallotta ilyennek Morganát. Nem kezdett el vitatkozni vele, mert ő végezte a módosításokat, a tervezést, a szerelést.... Ha nem jelentett akkora plusz munkát a számára, akkor elfogadhatónak tartotta.
Amikor majd arra kerül a sor, lesz idejük megbeszélni a részleteket. *

- Bizony, vigyázott rám, nagyon ügyes volt... * Amikor leértek a parkolóhoz, először kinyitotta a csomagtartót, segített bepakolni a két bőröndöt majd először a hátsó ajtót nyitotta a kislánynak, utána az elsőt Geenának.
Teljesen automatára állított mindent, a központot adta meg célnak. *
- Mind a ketten kérünk valami szépet, az enyémet ki fogom rakni az irodámban vagy otthon... * Igazított közben a kabáton, mert ráült a sarkára. *
* Még nem voltak sokan az utakon, így hamar bejutottak a központba. Az épület csendes volt a korai órán, a tegnap történtek mintha egy másik dimenzióban zajlottak volna, minden a megszokott kerékvágásban haladt.
A recepciós elmosolyodott feléjük, köszönt, a kislánynak integetett is. *
- Jó reggelt. * Köszönt vissza Mike, megengedett felé egy halvány mosolyt, emlékül az első, kicsit rázósabb napokra. *
- Menjek veletek, vagy majd megejtjük a javítást a megbeszélés után?

- Éljen! Büszke vagyok rád nyuszi úr!
*A kislány boldogan ölelte át a plüsst s úgy tűnt ez az úton sem változott. Csupán a beszélgetés alatt pillantott fel érdeklődve. Anyja szavaira bólintott, Mike kijelentésére meglepősött.*
- Kiakasztod? * Kérdezte azzal újult erővel és hatáozottsággal állt az egészhez. Bólintott.
Geena nem szólt bele a beszélgetésbe, csupán elmosolyodott.*

- Jó reggelt! *A kislány bő integetéssel, hangosan köszönt a recepciósnak míg Geena a szokásos tonusában. Mikor elhaladtak mellette a lift felé, a férfihoz fordult.*
- Mr. Ironside szerintem még nincs bent szóval megejthetjük először a javításokat. Mire kész lesz, talán már beér, és akkor utána lesz időd a rendszer javítására is.
*mosolyodott el. A lift érkező hangja csillingelt.*

- Persze... Nagyon unalmas, kevés benne a kép... És azt csiripelték a madarak, hogy te szépen tudsz rajzolni. * Adta még válaszul a kérdésre. Habár nem találkozott túl sokszor a kislánnyal, aranyosnak tartotta és esze ágában sem volt megcsorbítani a jókedvét. A lelkesedése és a lendülete átragadt valamilyen formában Mike-ra is... A hozzá hasonlók miatt dolgozott... Egy olyan világért, ahol nem kell tartaniuk a támadásoktól. Nagyon távoli cél volt, de ha csak egyetlen lépést is tehetett felé, már sokat számított a nézetei szerint. Bízott benne, hogy akadnak még olyanok, akik így vélekednek. * 

- Akkor kezdjük ott, könnyen meggyőzhető vagyok, kivételesen... * A többiek után lépett be a liftbe, megnyomta az emelet gombját. A liftben csendben volt, a tekintete az elhaladók szinteket fürkészte... elgondolkozott. Akkor pillantott csak fel, amikor megálltak és kinyílt az ajtó. *
- Hölgyeké az elsőbbség... * Engedte őket előre. *

* Amíg Geena az irodába vitte Aidát, addig a folyosón várta meg őket, a falnak támaszkodott. Tudta, hogy pontosan hol van a kamera, még akkor is, ha épp csak egy pingpong labdányi felület látszott belőle. Fejben már a következő lépéseknél tartott ezeket illetően. *

*A kislány egyre nagyobb szemekkel nézett Mikera. Egyre boldogabb lett az ötlettől, így bősz bólintással egyezett bele.*
- Akkor sok szép rajzot készitek majd! És megmutatod hova tehetem az irodádban~

*Aida a liftben csendben volt, nagy szemekkel méregette a környéket. Az anyja sosem hozta meg el ide. Mikor a lift megállt, kiszálltak s körbepillantott.*
- Ahh.... nagyon.... új?
*Pillantott az anyjára aki nagy mosollyal biccentett.*

*Miután Geena elrendezte a lányát, kiment s intett a férfinak, hogy kövesse.*
- A részlegen van olyan "pöcök". Aida teljesen oda van...majd meg kell mutatnod neki az irodád....
*Vigyorodott el szélesen.*

- És otthonra is kérek majd egyet... Persze, majd megmutatom, hova tudjuk tenni, kiválaszthatod, szerinted hol mutatna a legjobban. * Mondta még a kislánynak, mielőtt elváltak volna. *

* Morgana mellett indult el a már jól ismert helyiség felé... Megint itt volt. Először úgy gondolta, hogy csak a kötelező felülvizsgálatok alkalmával jön be, de apróságok sokszor hozták végül erre. *
- Azt a pöcköt nagyon sokáig fogom még hallgatni, igaz...? Mondanám, hogy áruld el a nevét, de... valószínűleg nem fogom tudni megjegyezni, valahogy... az ilyesmikre nehezebben állok rá. * Csendesen felnevetett. * Tudom, már rájöttem, mibe kevertem magam. A kilátás biztosan tetszeni fog neki, még úgysem járt a felső szinteken. Nekik nem volt osztálykirándulás itt? Volt egy időszak, amikor a környék iskoláiból osztályonként átjöttek. Pár órát egy nap... Valami hasonlót tervezgetnek, hallottam, hogy Ironside hajlik rá.

- Pontosan, még naaagyon sokáig. Felesleges is elmondanom akkor. Ha megmutatod a legtöbben a részlegemnél úgyis tudják mire gondolsz. Mondjuk... jobban örülök ha ezekkel inkább hozzam jössz....
*Motyogta a végét. Ő rendezte nagyrészt a férfit már jó ideje a karbantartások alatt. Szeretett ő foglalkozni a saját munkájával.*
- Ne rémisszen el. Én sok olyan nem tudnék megjegyezni amit te használsz.
*Megrázta a fejét.*
- Még nem. Idén kezdett és nekik nem tartottak még ilyen kirándulásokat. Mondjuk örülnék ha Ironside ezt támogatná mert...a gyerekeknek nagy élmény lehet. Ha nem is mindnek.
*Mosollyal torpant meg majd a kártyáját lehúzva engedte be a férfit a helyiségbe.*
- Foglalj helyet.

- Eddig téged kerestelek és ha van rá lehetőségem, akkor így lesz a jövőben is. Megbízom benned... Az embereidben is, de téged jobban ismerlek, mint őket, és tudom, hogy jó munkát végzel. * Nemet intett diszkréten.* Ahhoz kevés. A csontjaimat sem tudom megnevezni latin néven, legalábbis nem mindet, és ez sem különbözik sokban. Legalábbis az elvet tekintve. 

- Csak egy részét hallottam a visszajelzéseknek, de azok többnyire pozitívak voltak. Egy-két szülő méltatlankodott miatta, hogy ilyesmire próbálják nevelni a gyerekeket... Amennyire tudom, csak olyan szintű túrát tettek idegenvezetővel, mint egy gyárlátogatás. Kaptak pár lufit, sétáltak egy nagyot és mentek vissza. Megnézték a kiállítótermet, a technikai fejlődésről... Szerintem más nem volt benne. * A megszokott székbe ült le, megtámasztotta a lábait és a hátát a támlának vetette, már nem először helyezkedett el így, automatikusan tudta, hogyan üljön és tartsa magát. *

* Egy darabig előre nézett, utána viszont inkább megtámasztotta a fejét és behunyta a szemét. Nem szerette látni, ahogy éppen szétszedik a karját... *

- Köszönöm. Én is sokkal jobban örülök ennek. Ha ne adj isten valaki elront valamit rajtad...az inkább én legyek, mintsem más. *mosollyal emelte a férfira zöld szemét.*
- Mivel én rendbe is tudom hozni.
- Elv részről nekem már elég. Ha mégis fontos, majd leírom neked nagyjábol, hogy tudd a fontosabb részeit a karodnak.

- Természetes, hogy nagy titkokat nem árulunk el nekik. *Nevetegt fel, csak utána rázta meg a fejét.*
- Az a baj, hogy ha ennyire ez ellen nevelik őket.... az késöbn rosszul csapódik le. Nem mondom, hogy ne legyen igazuk...csak egészséges keretek közótt, mint a te ellenszenved.
- Lehet, hogy egy gyermek itt látja meg élete célját....

*Mikor a férfi helyet foglalt, ő is így tett. Áttörölte a kezét, kikészítette az eszközeit és hozzálátott. Csendesen, nyugodtan dolgozott. Nem beszélt Mikehoz, látva ahogy behunyta a szemét meg jobbnak is látta ezt. Aránylag hamar kicserélte a megéget eszközt, és leápolva a tegnapi égést a bőrnél szerelt vissza mindent. Mikor végzett, finoman megsimította a férfi karját.*
- Mike.... kész vagyunk. Nagyon rossz volt?

- Inkább kihagynám azt a részt... mármint, hogy valaki valamit elrontson benne. Persze, előfordulhat, csak... szólj még azelőtt, hogy találkoznék a hibával. Például, hogy visszafelé hajlik a könyököm... * A végét nem komolyan tette hozzá, hogy oldja valamelyest a helyzetet. Ideges volt az egész miatt... Az, hogy most cserélni kell benne valamit, illetve a közelgő módosítások... de még így sem gondolta meg magát. * 

- Nem feltétlenül... Egy darabig persze, amíg befolyásolhatóak, de amikor saját képet alkotnak a világról, ez változhat. Sokszor változik is. Engem úgy neveltek, hogy legyek mindig nyitott és elfogadó, de... aztán fordultak a dolgok. Most azt mondanám, hogy nagyjából egyensúlyban vagyok, de kényes a mérce... Valószínűleg egy olyan gyerek esetében, akit arra nevelnek, hogy megvessen mindent, ami itt történik, szintén hasznos egy látogatás, mert oldhatja a nézeteket, kételyeket ébreszt, hogy saját maga járjon utána dolgoknak. Vagy csak egyszerűen megtetszik neki az a réteg, amely például a gyógyászatra épül... Valamilyen formában élmény lesz, ha más miatt nem, akkor társaságban volt a barátaival egy iskolától független helyen és kapott egy lufit.

* Rezzenéstelenül tűrte, ahogyan Geena dolgozott. A végefelé az utolsó kalibrációknál volt egy pillanat, amikor rándult a szemöldöke, épp csak visszafogta magát, nehogy belemozduljon valamibe, amibe nagyon nem kellene. *
- Próbálhatom? * Kérdezte, az érintésre kinyitotta a szemét. Lassan emelte meg a kezét, végigpergette az ujjperceit. * Egy tízes skálán úgy... erős hatos.

*A lehetőségre zavartan mosolyodott el. Nem szerette volna ha a férfi kényelmetlenül érzi magát miatta. Igazából.... maga Geena lett volna a legdühösebb magára ha ez megtörténik.*
- Nem lesz ilyen de....megnyugtatlak, hogy szólnék miatta.

- Vagy csak lógnak a suliból és kapnak lufit.
*Nevetett fel, kissé megrázta a fejét.*
- Ahh... nem is emlékszem milyen érzés volt ez.... lehet csak mi felnöttek túlozzúk el ezeket a kérdéseket. A gyerekek ártatlanul s tiszta szemmel néznek minden ilyenre.

- Persze... *motyogta, majd figyelte a férfi mozdulatát. Halkan sóhajtott fel. * - Az nem elég... kicsit erősebb, mint az elöző lehet emiatt kell megszoknod...de...
*Végig húzta a mutatóujját azon a részen a karon.**
- Megnéztem...a korrigálás jó volt. Kis idő kelhet míg felkuszik az érték...de ha bármi baj lenne... * Állt fel, hogy elpakoljon* akkor szólj nekem mindenképp.
És... hamarosan kitalálom, hogy mit kapjon a beteg... *kihúzta a fiokját.*
- Van.... karamellás cukorkám... zöld tea filterem.... egy mandarinom... vagy felajánljatok egy gyógypuszit.... *nevette el viccelődve.*

- Vagy az... Szeretünk mindent túl gondolni, nem igaz? 

* Először meglepődött, majd megemelte a kezét, mint egy időt kérve. * 
- Elgondolkoztam, félreérthető voltam. Úgy értem egy 10-es skálán úgy 6 körül volt kellemetlen. Ami a karomat illeti... Tényleg szoknom kell, de egyelőre nem érzem túl furcsának, vagy nagyon eltérőnek. Közrejátszik, hogy pár órát pihent? Természetesen szólni fogok, ha úgy érzem, probléma lenne vele. 

* Felkelt a székből, átmozgatta és forgatta a karját, mintegy gyakorlatként. Ténylegesen próbálgatta, hogy minden rendben van-e, úgy mozdul-e, ahogy azt elvárná. Csak a listát hallva figyelte fel, közelebb lépett Morganához és vele együtt a fiókhoz, lopva belepillantott. *
- Melyiken lepődnél meg jobban? Ha a nassolnivalókból kérnék vagy ha a gyógypusziért állnék sorba? * Kérdezett vissza derűsebb hangon, közben a kék szempárba nézett, kíváncsi volt a válaszra. *

- Vagy az.... ez a gond a felnöttkorral azt hiszem.

*A felemelt kéznél elhallgatott, csendesen figyelte a férfi magyarázatát.*
- Ahh...ahhh... megnyugodtam! *Emelte a szívéhez a kezét egy pillanatra.* Azt hittem a müködése....
- Igen... lehetséges, hogy amiatt mert pihent. Előtte elégé megerőltetted...ha nem is te, de a sokkolás mindenképpen..... a fájdalom meg... tényleg sajnálom. Igyekeztem finomabban. Sajnos ennél nem tudtam volna jobban.

- Hm... nem is tudom. *nevetett fel csendesen, azzal viszonozta a tekintetet.*
- Elöbbinél csak pótolnom kellene a fiókom tartalmát, utóbbinál el kellene viselned egy zavart nevetést. Nem szoktam felelőtlenül osztogatni gyógypuszikat... kivételt teszek, mert a 10es skálán 6os volt a fájdalmad...ez alatt csak nasi jár.
*Nevette el magát, konytából kilogó tincsét a füle mögé rejtette.*

- Nem, azzal minden rendben... Túl sokat aggódsz... Tényleg szólni fogok, ha valami gond lenne. * Megrázta a fejét. * Elkerülhetetlen. Megtettél mindent, amit tudtál és az már bőven elég. Tényleg kellemetlen, és ha nem tudnám, hogy választ vagy visszajelzést vársz, akkor nem is kényeskednék. 
- Szép munkát végeztél... 

- Tudod... így lehet nagyon könnyen mazochistát nevelni bárkiből... * A pillantása nevetett helyette. Pár másodpercig tétovázott, mert nehezen tudta megítélni, mennyire lenne a másik számára kellemetlen, ha hozzáérne. A legtöbb esetben hasonlóan nem tudott mit kezdeni egy-egy kézfogással, öleléssel... Volt, aki zavarba jött, mert egy művégtagot érintett meg, volt aki a kesztyűt vette egy furcsa szokásnak... Nehezen lavírozott ezek között. 
Végül tovább kergette a pillanatot, amit a kételyek kisajátítottak maguknak, félresöpörte őket a tudatából. 
A tekintete követte a kecses mozdulatot, amivel Morgana félretűrte a haját.

Odahajolt hozzá, az ajkai lágyan érintették az ajkait, miközben átkarolta a derekát. Párszor már megfordult a fejében, játszott a gondolattal, de a valóság sokkal kellemesebb és élénkebb volt, mint a puszta képzelet. *

- Csendes és jó alany voltál. A te érdemed is, hogy sikerült mindent....legalább ennyíre enyhíteni.
*Finoman rázta meg a fejét, elgondolkodva. Persze, hogy aggódott, főleg a tegnapi nap után.*

- Remélem nem mert akkor be kell szüntetnem egészségügyi szempontból és marad a karamellás cukor meg a mandarin.
*Nevette csendesen tovább. A pillanatnyi csend zavartá tette a légkört közöttük, legalábbis a nő számára. Közvetlen volt, viccelődött és Mike mellett úgy érezte elengedheti magát. Ezek az apróságok pedig önkéntelenül is megengedték maguknak a hasonló megjegyzéseket.*

*Megszeppent. Nem volt benne biztos, hogy a férfi valóban megteszi, azonban a pillanatnyi döbbenet után hamar mosoly fakadt szája szegletében mialatt érezte a másik ajkát, derekán pedig a hüvös érintést. Finoman viszonozta.*
- Ez talán több volt mint egy puszi.
*Jegyezte meg mosollyal, még ajkuk érintkezése közben.*

* Behunyta a szemét az érintés közben, hagyta, hogy a pillanat magával ragadja. Régen közeledett így valaki felé, és ebben a fő oka nem az volt, hogy az apró jelek könnyen megkerülték őt, hanem... Nem tudta elképzelni az egészet. Ugyanaz a gátlás fogta vissza, ami miatt ha tehette, elkerülte a hétköznapi dolgokat is... 
Az, hogy Morgana nem utasította vissza, sőt az egészet játékosabban vette, sokat számított neki. Visszaadott egy darabot abból, amit elvesztett. *

* Miután elváltak, nem engedte el rögtön, hanem a szemébe nézett, elmosolyodott felé. * 
- Arról nem volt szó, hogy milyen puszi és meddig tarthat... * Csendesen felnevetett. Lassan elengedte a nőt, a mozdulat alatt végigsimított a derekán, egészen gyengéden, mintha attól tartana, összetöri. * 
- Ezt megbeszélhetnénk valamikor... Nyugodtabb körülmények között?

- Igaz, igaz .
*Viszonozta a szemkontaktust. Valakinek az ilyesfajta közeledése régen történt vele... nem is. Nem volt annyira ritka, csupán Geena nem volt nyitott rá. Elöszőr azért mert teljesen tisztelte és szerette a férjét, az ő halála után pedig a gyász nem engedte. Mike kivételnek tűnt. Olyan kívételnek amit nem bánt. A gyengéd érintés megmelengette a szívét.*
- Ezt? *kérdezte csendesen de bólintott rá.* Munkahelyen kivül.... ha elrendeztük Ironsideal a dolgokat...esetleg..

* Megjegyezte mindazt, amit a másik vonásain látott, kellemesen érintette a helyzet, amibe cseppentek. Amennyire egy ártatlan viccnek szánta a kérdését, annál tovább léptek tőle. * 
- Hogy is volt? Most jön a zavart nevetés? * A folytatásra bólintott. * Igen. Nem szeretném, ha... Ha túl tolakodónak tartanál. Mondjuk az is eredmény, hogy nem képeltél fel. * Ellépett Geenától, magához vette a kabátot, amit korábban letett, még a javítás előtt. Nem vette fel, csak a karjára terítette. *
- Jobb, ha nem váratjuk meg Denzelt, valószínűleg már itt van...

*Nem válaszolt a kérdésre, hanem tényleg felnevetett. Már csak azért is, hogy szóba jött.
Megrázta a fejét.*
- Nem veszem tolakodásnak. Ez...tényleg olyan amit meg kell beszélnünk....Hm...nem vagyok nagyon erőszakos de ha gondolod pótolhatjuk.
*Vigyorgott a férfi felé hasonló zavarral. A pillanatott megélni könnyebb volt, mint átbeszélni.*
- Nem vagyok.... foglalt. Ha nem akartam volna...nem tudtad volna megtenni.
*Bibelődött még a fiókjával, majd becsukta s bólintott.*
- Igazad van. Jobb túlesni rajta.
*Indult meg, azzal bezárta utánuk az ajtót.*
- Remélem Aida elvan.....

- Technikailag az is módja lenne, hogy kiadd a feszültséget... De amilyen hegyes csontjaid vannak... * Felnevetett, pár percig még Geenát figyelte, a vonásait, a mozdulatait. * 
- És... kellemesebb, mint egy filter zöldtea... * Az ajtóhoz ment, elsőként lépett ki a folyosóra, csendben várta meg, amíg a kutató bezár maga után. * 
- Ha... gondolod, akkor nem feltétlenül szükséges lakást kérned erre a pár napra a cégtől, akár hozzám is jöhettek. Ismered a helyet, ami pedig nem gyereknek való, ahhoz Aida nehezen tudna hozzáférni, mert nem csak egyszerűen kóddal van lezárva a széf. Rádbízom, nekem nem okoztok gondot semmilyen körülmények között. 

- Szeretnél hozzá benézni, mielőtt felmegyünk?

- Shhh.... úgy érzem mintha búzdítanál rá.
* Elmosolyodott, bólintott. Valóban kellemesebb volt, és ha nem ebben a helyzetben lennének, talán hamarabb is megbeszélhették volna. Elgondolkodott a lehetőségen, bár elöször meglepődött rajta.*
- A...csók miatt? *csendesebben kérdezte, mert már a folyosón haladtak.*
- Mike csak ezért nem szükséges...vagyis... talán az lenne a legbiztonságosabb de tudom, hogy most sokat kell majd dolgoznod....
*Elgondolkodott, az ajkába harapott közben.*

- Nem.... jobb túlesni rajta és bízom benne, hogy maximum az asztalomat rajzolja össze.