Dragon Age (Nyitott)

*Caleb csak nehéz léptek mellett hallgatta a beszélgetését a két mágusnak s csak akkor szólalt igazán bele, amikor felé intézték a szavakat. Nem teljesen értette Dorian be nem,fejezett mondatát, de pont emiatt hagyta leginkábbrá. Ugy tünt a mágus szeret beszélni, legalábbis ha tudja miről van szó.
Biccentett, tekintete pedig folyamatosan a környezetett, a romokat vizslatta. Kereset, kutatott..*

- És szerény is.... *jegyezte meg Dorian mondatai végére.*
- Pedig abban lehet igazuk van, hogy lehet lassabb lett,volna a munkátok, de jóval biztonságosabb. Néha el kél több kéz, szem és láb. Van amit "képtelenség" egyedül megoldani. Nem tudom pontosan a Tevinteri szokásokat, de ez általában, mindenhol így van. Az a három jóhiszemüen lesznek rád mérgesek.

*Amint elért egy ajtót bepillantott a szobába, majd kisebb várakozás után belépet. Érezte, hogy Inair mozgolódik a páncélján a kis körmeivel, erre pedig ismételten elmosolyodott. Ő nem,síkitott fel az aranyos látványon, mint mondjuk egy nő. Elég érett férdit nevelt belőle a káptalan. Vagy ha nem is az, akkor az élet. Ennek ellenére még ebben a rövid távlatban is örült jelenleg annak h uj ismeeősei lettek.*

*Nem sokkal késöbb, apró szuszuszogást hallott nyaka felől. Ez elég volt arrs h ne tegyen hirtelen mozdulatokat, ha szükséges. Leguggolt a romok között.*

* Dorian figyelte a mókust, a mosakodás miatt felcsillant a szeme. Közelebb lépett a templárishoz, az ujjbegyével finomab simogatta meg a kisállat fejét. * Pofátlanul visszaél a helyzettel... Nézd milyen cuki... nézd azokat a kis gombszemeket... * Kezdett gügyögni, de megköszörülte a torkát és távolabb lépett egy kicsit. * Mármint... aranyos.

Szerény? Némi szarkazmust érzek a hangodban. * Nevetett rajta. * A szerénység túlságosan álságos. Csak arról szól, hogy megvárod mások dicséretét és elismerését, hiába vagy tisztában a képességeiddel. Inkább maradok a nyílt belátásnál.
Nem igazán jeleskedünk a csapatmunkában, ahogy a mellékelt ábra is mutatja. Majd kiheverik egyébként, unalmas a hablatyolásukat hallgatni, amikor tele van hamis tényekkel és ismeretek hiányával. Túl sokszor tudnám őket kijavítani, ez pedig lehúzza a munkamorált... Nem mintha lenne.

* Csillogó szemekkel figyelte a mókus további fészkelődését, épp csak visszafogott egy visítást. Végtelenül édesnek tartotta a szőrmókot, de annyi tartása volt, hogy ne gyerekként reagáljon az egészre. Kissé lemondóbban pillantott oldalra, szinte csak magának jegyzte meg a következőt. * Túl élénk a fantáziátok ahhoz, hogy folytassam... * Ehelyett inkább a feladatra próbált koncentrálni, eszébe jutott, mit is akart korábban tenni. *
A másik szobában van egy polc, előtte sokat időzött valaki. Láttam egy ládát is, de még nem volt időm átkutatni... Talán érdemes lenne. A csörömpölésből ítélve, a barátotok is éppen arra tanyázik...

Vagy nem...

* A falon tátongó lyukon Fenris lépett át, gondosan félretolva egy feldőlt szekrényt az útból. A bútordarab hangos puffanással landolt, az elf nem igazán zavartatta magát. *
Csak néhány csapdát hagytak hátra ezen a részen... és maradékokat. Valószínűleg itt szálltak meg pihenni, és tovább indultak, amint a merénylet kudarcba fulladt. Annyi tartásuk sincs, hogy a saját társaikat mentsék. * Köpött undorral a porba. *

* A gügyögés elégedettséggel töltötte el, elérte a célját. A szája szegletében megjelenő apró buborék és a halk szuszogása jelezte, hogy elaludt. Nyugton és csendben volt, egészen addig, amíg meg nem hallotta álmában a puffanást. Nem ébredt fel rá, legalább is nem azonnal. Volt egy kellemetlen emléke egy villámcsapásról és egy erdőtűzről régebbről, így az álma is arrafelé terelődött. Menekülniük kellett, méghozzá gyorsan. Kellett pár másodperc neki, a kicsi szíve nagyon hevesen vert, a légzése is szapora volt, amikor felriadt. Pihegve pillantott körbe, majd hamar le is nyugodt, ahogy látta, csak Fenrisszel futottak össze.  *

*A pillantásával Dorian és Inair,mókus alakja között járkált. Egészen furcsának hatott, hogy egy éret férfi az ő vállánál gügyögjön egy szörmóknak. Igen, Caleb lassan kezdte azt érezni, hogy a mai nap eseményei egészen parodikusak az eddig letöltött,éveihez mérten. Kissé felvont szemöldökkel méregette a,mágust míg az végül nem hátrált két lépést. Csak utána somolyodott kissé el.*

Meglehet.... *hagyta rá az elgondolást, majd vissza,pillantott előre.* Értem. A munkamorál és a megszokások beleívódtak gondolom az emberekre a generációk alatt. Tslán ezért ennyire különböző a a népeknél bármerre is nézünk.
Elismerem, van abban valami amit mondasz, de.... a csapatok nagyrésze sosem tökéletes. Ha mindig lerázod őket nem lesz csiszolódás. Persze, ha ez csak átmeneti egyesülés, nem is lesz késöbbiekben gond belőle.

*Hagyta, hogy Inair elfoglalja a helyet, amit felajánlott neki. Nem zavartatta magát, és az előzmények tudatában felvett egyfajta tartást azzal szemben, hogy most hagyja kicsit a kis mágust. A falra pillantott.... illetva az azon tátongó lyukat. Kis vigyort engedett meg.*
Hát....ennyit arról, hogy körbenézzünk. A ládét megnézted?
* Döntöttem meg a fejem. Elpilkantottan a válla fölött komorabban bentre. Hallgatva a dolgokat.*
Dorian, körbe akarsz még nézni?
Ötlet arra, hogy merre mehettek tovább?

Hmm? Igaz, nem voltam éppen egyértelmű. A csapat is lehet jó, ha nem inkompetens okostojásokból áll az egész. Felénk megesik. Sokszor. Valaki, aki egy arkón negyvenedik dédunokájának vallja magát, elvárja a hajbókolást, miközben egy korrekt tűzlabdát sem tud megidézni. A lököttek pedig hasra esnek az első szikra előtt. Mielőtt álszentnek tűnök: én legalább tehetséges vagyok abban, amit csinálok. * Pödörte meg a bajszát, miközben félig karba tette a kezeit, amennyire a magával cipelt mágusbot engedte. *

* Fenris belépője miatt legyezett párat, de még így is tüsszentett egyet a felvert por miatt. * Ha hatásos belépőkről beszélünk, győztél, barátom.

Nem vagyok a barátod, mágus. * Szűrte a fogai között. A kérdés miatt Calebre pillantott. * Ládát? Nem találkoztam vele...

Persze, hogy nem találkoztál vele. Túlságosan is fennhordod az orrodat ahhoz, hogy meglásd a szekrény alatt a szemközti falon. * Halkan felsóhajtott. * Megyek, megnézem, habár annnak azért örülnék, ha velem jönnétek, mert a végén egyesek rám fogják, hogy kifosztottam a kincseket. * A végét egészen könnyedén tette hozzá, nem igazán érte el Fenris gyűlölete, legalábbis nem úgy, ahogyan várható lett volna. *

* A borongó (nem borongó!) elf nem válaszolt a mágusnak. Egy pillanatra felizzott a karjában a lírium, enyhe kékes derengést kölcsönözve a perc töredékéig. Vett egy mélyebb levegőt, kihúzta magát. Végezni akart a tevinteri mágussal és a kicsi is jó úton haladt felé, de fékezte magát. Caleb miatt. A dolgok miatt, amiket tanult. Le akarta küzdeni a gyűlöletet, amelyet Danarius táplált belé, mert ezzel is csak a kedvére tett...
Megvárta, amíg Dorian előre megy, majd engedte a templárist is tovább haladni, csak a nyomukban indult el ő is. *

* A tevinteri mágus pontosan tudta, hol keresse a dobozát, mert egyszer már kirángatta a rejtekhelyből. Most is megtette, de megvárta a többieket, csak utána nyitotta ki. Lassan. Nagyon lassan. * Hmm, mágikusan zárták le... Ez könnyen jelentheti, hogy csapda... * Mondta csendesen, sejtelmesebb hangon. * Robbanni fog! * Kiáltotta el magát hirtelen, miközben felcsapta a fedelet. Semmi sem történt, és erről is tudott. Hátrapillantott, hogy a vicce milyen közönségre talált, viszont hátulról Fenris gyilkos pillantásával találkozott, ami miatt inkább előre fordult. * Khm... mindegy.
Nini... bor. Valakinek jó ízlése van. Pár arany... Egész jó akasztás, ha engem kérdeztek. Hmm, levél. Ez érdekes lehet. * A kezébe vette a darabot, hangosan kezdte olvasni a szövegét. *

Portheus!

Vonuljatok ki a zsoldosokkal a városból! Habár az az elf sokat ér, felültettek titeket, láttam korábban harcolni. A Kör már a nyomotokban van, Gereon Alexius pincsijét küldték az ereklye után. Nem jelenthet gondot, mert elkényeztetett... * Rosszallóan húzta össze a szemöldökét, megköszörülte a torkát. *
Sok szeretettel és baráti üdvözlettel: egy jó akaród.
Komolyan... semmi stílus, csak az olcsó mutogatás. Pont azoktól, akik képesek voltak egy ilyen ládát hátrahagyni. Egyáltalán ki az a félőrült, aki így válogatja össze a csomagok tartalmát?

* Csendben meghúzva magát hallgatta Caleb, majd Dorian szavait. Viszont, amikor Fenris-szel találkozott a pillantása kirázta a hideg. Inkább a rémálom, az kevésbé volt félelmetes, mint a kegyetlen elf pillantása, ahogy látta felfényleni a kezét megrémült, ő már ismerte ezt a jelenetet. Lehátrált Caleb válláról hátra a nyakához és megbújt, amíg nem érezte, hogy Fenris lenyugszik. Az, hogy Dorian egyáltalán nem zavartatta magát ezekben a pillanatokban meglepte. Nem tartott a férfitől egy kis ideig sem, ez látszódott a pillantásán, így ez őt is lenyugtatta, már nem vert tízezerrel a kicsiny szíve. 

A mágus viccén nem nevetett, egyszerúen még a nagy fekete mókusszemeiből is apatikus pillantás válaszolt. Ahogy felnyilt a láda közelebb akart menni, de nem akart belemászni, így másik megoldást választott. Elrugaszkodott Caleb vállán, dobbantott egyet Fenrisén, majd Dorien köpenyébe belekapaszkodva felmászott a vállára, onnan pillantott bele a ládába és a levélbe. Mivel eddig nem nagyo volt mondanivalója nyugodtan magán tartotta a mókus alakot. Gyermekként 5 éves koráig ebben élt, így okkal kényelmesebbnek érezte sok esetben, most viszont mondanivalója akadt így visszavette az emberi formáját, miután leugrott Dorian válláról. * 

Én ismerem ezt az írást. Pár éve együtt... éltem, egy zsoldoscsapattal, akik rám találtak gyerekként és magukhoz vettek. Amolyan mindenes voltam, vértet javítottam, varrtam, ilyesmik. Az egyik megbízáskor kaptak három ládát, az egyikben líriumos vésetekkel ellátott bilincsek voltak karra és lábra. Ahhoz volt ilyen levél, csak akkor az aláírás egy név volt, a névre nem emlékszem... A baráti üdvözlettel, ugyan így nézett ki az írás, ez, meg e a vonal akkor is visszafele hajlott, holott szabályosan előre kellene neki... Meg is jegyeztem akkor Garratnak, aki a csoport vezetője volt, hogy csúnyának tartom ezt az írást.

Tehetséges, és megfontolt? Nem elég az egyik, ha nincs meg a másik. Erre kellet rájönnöm az évek alatt, míg a Káptalan szolgáltam. Ez nem csak neveltetett elvek, hanem tapasztalat. Sok helyzet elkerülhető lett volna, ha mindkét oldalon megvan a kellő tapasztalat és megfontoltság....nem csak a te általad említett tehetség és hajbókolás.
*Nem sértésnek szánta s ez lerítt tapasztalt vonásaiból. Mosolygott, ez kellemesebbé tette arcát. Templáris létére nem volt ellenséges.*

Mindenki megy mindenhova. *Halkan sóhajtott fel. Most kezdte érezni igazán, hogy lassan milyen szerepet kell betöltenie átmenetileg az összeeszkábált csapatban. Biccentett Dorian felé.* Természetesen megyünk mind.
*Még ha az izzást nem is vette észre, az, hogy Inair apró remegéssel menekült ő rajta, nagyon is árulkodó volt. Mialatt elindult a mágus után, még megfogta a borongó (nem borongó!) elf csuklóját s apró fejrázással jelezte, hogy ne tegyen semmit...... csak utána lépett tovább, miután elengedte s előre emelte a pillantását.*

*Az apatikus és gyilkoló pillantások közepette kirít Caleb rángatózó szeme. A vigyora jelezte, hogy tudta, hogy nincs csapda mert észlelte volna, ugyanakkor a próbálkozás nagyon is mulattatta. Ha tudta volna, hogy nem tőr ki egy esetleges megmásíttathatatlan háború, elnevette volna magát. Mielőtt ez kiderülhetett volna a mellette lévőknek, inkább nagy tenyerébe temette az arcát, míg megszüntette az elfojtott nevetést.*

Hova tűnt a jó ízlés? ... Inkább ne kérdezzem meg mit köhintettél el, igaz?
*Kérdezte meg mosolyogva, azzal elgondolkodott kicsit komolyabban miután meghallgatta Inair történetét is.*
Akkor láthatóan a Jó akaró, nem először intézkedik így Fereldenben....távolra elnyúlnak a kezei, túlságosan is. De az aranyat is itt hagyták...szóval sokkal jobban tartottak.... *Itt Fenrisre pillantott elkomorodva egy pillanatra.* tőled, minthogy bármit is elfogadjanak a jóakarótól.
Kezdő zsoldosok vannak nagyrészt emellett a Portheus mellett, de a másik.... lehet az aki téged kerestet? A líriumos bilincsek és a figyelmeztetés nagyon is erre utal...
*Azzal közelebb ment. Leguggolt lassan Dorian és Inair mellé.*
Nyomnak több, mint a semmi. Erről a Portheusról te tudsz.... ha tudja, hogy a nyomában van a "pincsi" ....akkor merre mehetett?
*Figyelte komolyan a nála fiatalabb, bajszos mágust.*

Megfontoltat mondtam volna...? * Köhintett egy aprót. * Előfordult már néha, nem szeretem túlkomplikálni a helyzetet... de tetszik a gondolkodásod. Magam alatt vágom a fát ilyen szemfüles társaságban. * Gesztikulált mellé szélesen. *

* Fenris nem látta, ahogyan Inair bújik előle, Doriannek viszont szemet szúrt. Csak elmosolyodva csóválta a fejét, részben értette, hogy miért tarthat a másik ennyire a mogorva elftől. Nagy mennyiségű lírium, elfojtott gyűlölettől égő pillantás, egyéb esetben pedig elhagyatott kölyökkutya pillantás... Ez a párosítás sosem jelentett túl sok jót.
Az elf fancsali grimaszán csak erősített, amikor apró mókustappancsok dobbantottak a válláról, amin a mágus igencsak jól szórakozott. Automatikusan megemelte a kezét, hogy az ujjbegyével megsimogassa a kisállat kobakját. Túlságosan aranyos volt ahhoz, hogy ellen tudjon állni a csábításnak. *

Szóval a rejtélyes jóakaró nagyon szeret leveleket írni... Érdekes fejlemény és nem várt. Mintha csak egy kifacsart színdarabban lennénk. Ármány, szerelem és árulás... Habár a középső még kimaradt, de előbb-utóbb felüti a fejét.

* Fenris vett egy mélyebb levegőt, félig elfordult a csapattól, de hallgatta a beszélgetésüket. Ennek az oka nem sértettség vagy bosszúság volt, hanem pont Caleb reakciója. Rendre intette, ebből tudta, hogy átlépett egy határt... és a megtartásához szüksége volt egy kis időre. A bajszos mágus pengeélen táncolt... a vakmerő viselkedése pedig önbizalmat adott a kis mitugrásznak is, ez pedig komoly lavinát indított el a gondolatai között.
Éppen csak az jelentett némi elégtételt, ahogyan a rejtélyes levélíró minősítette a Minrathous-i Kör küldöttét. *

Rágalmakat... aljás rágalmakat. * Nevetett fel. * A jó ízlés a fél országban kihalna, ha kimondanám ezeket a szavakat fereldeni nyelven. Erre sokkal inkább ékes az ősöké, mert burkolt, s mégis fennkölt fordulatokkal illeti meg, de... Nem szidnám magamat ilyen pondró módon, ha megengeded.
* Fürkészte a sorokat, hallgatta a többieket. * Egy dolgot biztosra vehetünk... Aki a levelet írta, sok mindent tud, és valahol a közelben tartózkodik, másként nem ért volna ide a levele előttünk. Túl sokat tud... túl sokat... drága barátaim. * A megszólítás egy elégedetlen morgást váltott ki a háttérben. *
Kérlek, a pincsit felejtsük. Engem nem az definiál, hogy kitől tanultam, hanem a mit. Ha egy nagyképű és arrogáns mágus lennék, aki azt hiszi, minden az övé, merre mennék? A legközelebbi olyan településre, ahol találok egy jó kereskedő, legalább két korrupt politikust és egy jó fürdőt... És még csak nem is viccelek. A legközelebbi ilyen mi lenne?
Amaranthine... Talán Gwaren. * Szólt közbe a szigorú hang is. *

Melyikben több a megvesztegethető hivatalos fél? Mellesleg... A te jeleid tökéletesek ahhoz, hogy magunkhoz csaljuk őket, bármerre is megyünk. Ha pedig találkozunk velük, esetleg megkérdezhetjük, ki merre keressünk. Biztosan nem utasítanának vissza egy kellemes csevejt velünk.

Nehéz eldönteni rólad, hogy tényleg ennyire ostoba vagy-e, vagy csak túlságosan fennhordod-e az orrod...
Összetöröd a szívem... * Közölte megjátszott bánattal, már-már túl színpadiasan. *

* A korábbi simogatás és buksisimi kellemesen érintette, mindig is kedvelte, amikor valaki játszik vele, vagy vakargatja. Felpillantott Dorianra, majd felvonta az egyik szemöldökét.* Szerintem a szerelem is megvan, ahogy észrevettem te mindennél jobban szereted a bajszodat. * mondta elgondolkodva, majd Fenrisre pillantott. Félt a férfitől, ez egyértelműen látszott, bár valamennyire próbálta magát tartani és kihúzni, hátha az előbbit senki sem vette észre. *

* Amikor a borongó elf látszólag kicsit hátrébb vontatta az agarakat ő is megnyugodott és már felszabadultabbnak érezte magát. *Inkább az lehetett rágalom, ami a jó ízlésedet pártolja. A többi csak ösztönző kritika, amit meg kellene fogadnod nem?
Gwarent ismerem, az közelebb van. Kicsit halszagú, de sok pénz megfordul ott. Kevésbé őrzik, mint Amaranthine-t, több a csempész is, még úgy is, hogy messzebb van a vállalható kereskedelmi útvonalaktól.
Azok a zsoldosok, akikkel... laktam..... Ők is ott jöttek Fereldenbe, Ha jól tudom Kaitenből jöttek a szabadgyepűkről.

*Enyhe vigyort engedett meg Dorian felé. Próbált rájönni, hogy  a kijelentése mögött szarkazmus állt e, vagy sem. A gesztikulálást figyelve, aprót sóhajtott majd fel.*
Úgy vélem, ez esetleg Tevinteri szokás lehet. Nincs mit vágni....
*Mosolyodott el szélesen.*

*Caleb még fél szemmel a kissé arrébb vonult elfet figyelte, majd csak utána lépett pár erősebb lépéssel a két mágus felé. Leguggolt, úgy pillantott rá a láda tartalmára. Hosszan mérte fel, ám csak ugyan azt tartalmazta, amit már az imént Dorian közölt. Caleb megtámasztotta magát, egyik kezét a térdére rakva. A nehéz páncél fémes surlodó hangot hallatott a mozgásai alatt.*
Ugyan akkor ez a valós élet...... *Kis mosollyal fogadta Inair közbeszólását, majd csak mosollyal megrázta a fejét. Komoly mimikákat kellet magára erőltetnie.*
Nem szükséges akkor. Jelenleg olyan helyzetben vagyunk, hogy hinnem kell neked, mellékesen. Az információ csekélyke jelentősége az, ahol éppenséggel téged becsmérelnek. Szóval nézhetjük tovább a többi sort is.

Gwaren kikötő város..... jelenleg is Mac Tir fennhatósága alatt van, habár nem tudom pontosan, hogy mennyire viselte meg a Veszedelem...... Az való igaz, hogy leginkább hajóval lehet megközelíteni, így nagy a forgalma, nem csak kereskedelmi részen.
*Pillantott Inairra kitoldva szavait, majd a két mágusról Feris felé.*
Ha Gwarenbe ment, akkor ott egy részét megtalálja a felsoroltak közül.... korrupt politikus ügyében azonban jelenleg nem tudok érdemleges információval szolgálni. A mostani viszonyai között Fereldennek, nem lehet pontosan tudni, ki mennyiben maradt meg a régi elvárásokban s ki váltott a jobbért.
*Felállt s megcsapkodta nagy, erős kezeivel az idősebb mágus felé eső vállát.*
Jelenleg közös ügyünk van Dorian, ezért kérlek, egy kicsit próbáljatok meg, másnem elvegetálni egymás mellett.
*Sóhajtott fel, majd megigazgatta a páncélzatát. Fél szemmel Inair felé sandított.*
Menjünk Gwarenba. A legjobb ha kicsit puhatolózunk. Ha valóbab ennyi midnent előre tud ez a jóakaró....akkor valószínűleg azt is tudni fogja, hogy odamegyünk. Ezzel számolnunk kell.
*indult meg az ódon épület egyik emeleti ablakához. Hosszan nézett kifele merengve.*
...... Gwarenben nem léphetnek túl nagyot ha ott is vannak. Mindenképp az a legjobb megoldás most ami jöhet.

Kérlek, ez csak az általános elégedettség a megjelenésemmel. Látod ezt az arcélt? Márványból tudom leginkább elképzelni... * Mondta a szerénység legapróbb jele nélkül. * Ösztönző kritika? Az öszöntző kritika másként hat, ez kifejezetten ostoba. Ez egy becsmérlő utalás arra, ki adta át a tudása egy részét és mutatta meg a mágia bizonyos oldalát. Leginkább az beszél így, aki féltékeny, mert neki kevesebb vagy rosszabb jutott, de nem hibáztatom az ostobaságért... Majd kinövi.  S remélem te is, mert nem feltétlen jár kellemes következményekkel, ha alaptalan rosszallással illetsz másokat.
Vagy talán az is a rossz ízlés mellett szól, hogy aranyosnak találtam egy mókust?

Még a végén a ti Gwarenetek miatt lesz honvágyam... * Nevette el magát. * Egész otthonosnak tűnik, már csak hatalomtól megrészegült vérmágusok hiányoznak.

Kétlem. A magadfajtáknak itt nincs helye. * Amikor Caleb a láda mellé guggolt, Fenris is közelebb lépett, a háttérből kis híján ágaskodva nézett bele a ládába, mert feltűnést ugyan nem akart, de nagyon is kíváncsi volt a benne lévő tartalomra. Ha valaki hátra pillant vagy felé fordul, akkor gyorsan elfordul, mintha köze sem lenne az egészhez. *
Gwaren felé induljunk... Ha ők közvetlenül nem is lesznek ott, jó eséllyel találunk valamit. * Mondta végül, elpillantva. Habár korábban leszögezte, hogy nem tart velük, változott a helyzet. Remélte, hogy a többiek erre annyira nem emlékeznek, vagy legalábbis nem kérdeznek rá. Egy tevinteri mágust szabadon hagyni... egyszerűen elképzelhetetlen volt. Lehet mellékvágányra viszi, de ott kell lennie. *

Ugyan, nekem semmi problémám a vegetálással... Habár egy fokkal több vidámságot el tudok képzelni, de azért szokható. Érdekes csapatotok van, az egyszer biztos. Elképzelni sem tudom pontosan, hol találkoztatok. * A botra támaszkodva egyenesedett fel. *
Azonnal tervezzük az indulást, vagy megvárjuk a pirkadatot? Engem nem csábít, hogy volt romok és volt csatamezők között botladozzak a hold sápadt fényében, reggel talán még lovat is kaphatunk, vagy kifogunk egy csapatnyi kereskedőt.

Vágni? Mit vágni? * Kérdezte a férfitől, majd nemet intett a fejével. * Mac Tir állítólag bolond, elvette az eszét a veszedelem. * Mondta, amit egy kocsmában hallott korábban, ahol enni állt meg. Csendben hallgatta az elfet, majd a bajszos mágust, végül felsóhajtva Caleb mellé ment és mellette megtámaszkodott a falnál. * Én azt az arcélt inkább vájogból képzeltem el. A márvány sírna és szégyenében elporladna, ha ilyen formára faragnák. Nem nem, az nem rossz ízlés, az csak a jó megfigyelés eredménye. Te pedig.... * Mondta, majd Fenrisre pillantott. * Nem úgy volt, hogy nem szűröd össze velünk undorító csúnya gonosz mágusokkal a levet és külön utakon jársz? Vigyázz, még a végén kiderül, hogy a rasszizmusod alaptalan és nekünk is jogunk van az élethez. * Mondja puffogva, látszik, hogy valami miatt egyre ingerültebb, majd vakarni kezdi erősebben a tarkójánál a haját. *  Francba már ne csípj te szemét... Hmmm? Lovat? Én... én nem tudok lovagolni... Azaz, az egyik zsoldos egyszer meg akart tanítani, de akkor a táborra törtek pont. Mondjuk nem értem azóta sem, hogy miért akart levetkőztetni hozzá... * Mondja elgondolkodva. *

*Mivel a vágást előzőleg Dorian szóhasználata miatt használta, jelenleg csak nemet intett a fejével és nagy, erős kezével Inair felé. Nem kezdett bele, hogy kimagyarázza a dolgot. Amint az idősebb Mac Tir jött szóba, rábólintott kissé elkomorodva. Még ő is hallotta a régi hős tetteket, amik miatt egy közember ilyen magas rangra juthatott, amiért Ferelden ismét az lehetett ami. A saját népéé..... egy ilyen nagy ember örületét elfogadni annak, aki csak ezeket a történeteket ismerte igazán....nehéz volt. Ugyan akkor, ténylegesen bizonyított.*
Igen, nagyon úgy tűnik, hogy ez történt. Legalábbis, mindenhol erről lehetett hallani. Ugyan akkor Gwaren még mindig a Mac Tirek fennhatósága alatt áll. Anora Mac Tir, most a koronázott királnyő, de szerintem a családi bírtokot és területet nem fogja elhánytatni.
........
*Caleb hosszan méregette Doriant és láthatóan gondolkodott. Azon töprengett, vajon a férfi szavai valóban ennyire......szerénytelenek e. Kissé apatikussá vált a pillantása végül, és csak arra kapta fel a fejét, mikor lassan észlelte, hogy a rögtönzött csapata tagjai, vagy legalábbis annak egy-egy része egymást fúrja. Halk sóhaj mellett nyomta kicsit erősebben lefelé Inair fejét. Nem tekintett rá, beszélt tovább.*
Azért ennyire nem vészes Gwaren, hogy Tevinterhez kelljen hasonlítani.... tény, hogy sok mindent lehet ott, mivel kikőtő város, de azért ennyi gond nincs benne.

*Kihúzta magát, bólintott a két férfi felé. Úgy érezte, hogy talán most sikerült átmenetileg békét teremtenie....még ha csak egy kis ideig is. Ezt azonban hamar összezúzta a mókus, aki mellőle pattogott ingerülten. Megragadta a tarkójánál lévő ruhát, nem erősen, de a megemelte annyira, hogy a lába már ne érje a padlót. Másik kezével Fenris felé mutatott mutató ujjával, majd ezt vezette át Dorianra, de közben végig Inairt figyelte.*
Lehet, hogy gyerek vagy, de az alap tiszteletet én is elvárom tőled Inair. Nem tudom védeni a hátsódat ha magad alatt ásod a sírodat.......
*Kezdte, majd felvont szemöldökkel tette le a kölyköt akár rúgkapált, akár nem s előre döntötte a fejét. Feljebb húzta a textiliát a tarkójánál ahol nagyon vakarózott. Elkomorodott kicsit.*
Allergiás vagy valamire?

A lovaglás nem rossz ötlet, ha egyáltalán megtudjuk fizetni, egy kis séta azonban nem árthat senkinek. ......... *Egy idei g fürkészte Inairt, majd teljesen elengedte.*
Inkább ne folytasd..............
Fenris.... *pillantott felé.* Amondó vagyok, hogy várjunk reggelig. De te jobban ismered azokat akik követnek....

Számít, hogy bolond vagy nem, amikor lefejezték? Rengeteg fogadó hangos tőle, hogy a szürke kamarások, akik véget vetettek a Veszedelemnek, összetűzésbe kerültek vele személyesen, és Loghain Mac Tir visszatért a teremtőjéhez. * Fogalmazott árnyaltan, mert habár nem szimpatizált teljesen a döntéseivel a hallottak alapján, igyekezett neki megadni a tiszteletet. A gondolataiból az zökkentette ki, ahogyan a fiatal mágus habár csak verbálisan ugyan, de megtámadta. A tekintete ingerülten villant, miközben előrelépett, egyenesen a kölyök felé. * Ismételd meg, miközben a szemembe nézel és vállalod a szavaid következményét... Nem pedig egy gyáva féreg módjára bizonyítod be, mennyit érsz. * Szűrte a fogai között. *

Hmm... csak szerintem mindegy, kinek a fennhatósága alá tartozik? Nem mondanak túl sokat ezek a nevek, a hírek lassan érnek el Tevinterbe, főleg az ilyen időszakokban. * Csak felvonta a szemöldökét Inair megjegyzései miatt. * Vályogból? A vályog a maga módján nagyon is tartós tud lenni, noha annyira finoman nem formázható, mint a márvány, vagy akár a gránit. Az utóbbi kevésbé illene hozzám, éppen ezért a márvány lenne a legjobb választás. Idővel lesz neked is szépérzéked, csak gyakorlat kérdése. Adhatok leckéket belőle, mi alapján ítélj meg kellőképpen egy valódi remeket... De, nagy pozitívum, hogy legalább az önértékeléseddel nincsenek problémáid. * Veregette meg a fiatal férfi vállát, amíg volt erre lehetősége. *
Ez... övön aluli volt. * Sandított előbb Inairra, majd Fenrisre, húzva a száját, mert könnyedén érzékelte a feszültséget az elfben. * A mogorva barátunk nekem úgy tűnt, nagy lelkesedéssel vállalkozik a feladatra, csúnya dolog így leszólni miatta.


Bízz bennem, Tevinter sem annyira vészes, hogy Tevinterhez kelljen hasonlítani... * Karba tette a kezét, miközben elgondolkozott rajta. * Rosszabb a hírünk, mint a valóságunk. Vegyük alapul azt, amit az előbb mondtatok. A Mac Tir nevezetű férfi megőrült és úgy is cselekedett... Ez a hír egy hosszú utat fog bejárni és mindenki máshogy fogja átadni. Mire elérne a Birodalomig, nagyjából úgy fog hangozni: a fereldenieket őrültek vezetik, és titkon gyermekek vérét áldozzák a Teremtőnek. Ugyanígy működik visszafelé, majdnem. Ha gyerekek véréről hallotok, az félig-meddig igaz lehet. * Miközben beszélt, lejjebb csúsztatta a kezét a botján, hogy ha kell, gyorsan közbe avatkozhasson. Nem szerette volna végignézni, ahogyan a két elf egymásnak esik, és nem akarta egyedül Calebre bízni a hárítás feladatát. *

* Inairt az mentette meg Fenristől, hogy a templáris időben reagált. Behunyta a szemét és megállt, némán figyelte őket. Egyszer már megölhette volna, de hagyta futni, elengedte egy jóhiszemű ígérettel, mert ezt követelték meg tőle, viszont... a fiú nem tartotta be. Ha más körülmények között botlik bele így, már megölte volna. Visszafogta magát. Megerőltető volt, de visszafogta magát, mégis... valamiért csattant rajta. Keveset beszélt, hogy ne tűnjön túl ingerültnek vagy elkerülje a fiú alázását, viszont minden arrafelé mutatott, hogy ismét rosszul döntött. *
Ha ennyire véded, tiszteletben tartom a döntésedet. Egy ideig. * Közölte végül, ahogy ellépett a csoporttól, a tekintete már egyszerűen csak komor volt, szinte kiolvashatatlan, pontosan mi járhat a fejében. *
Éjjel csak botladoznánk. Több hátrányunk lenne, mint előnyünk. * Ahogy Inair ismét megszólalt, figyelmen kívül hagyta. *

* Lehet, hogy Fenris nem reagált, de Dorianból kitört a nevetés. * Így megfontolandó, hogy átfogalmazzam... majd keresünk egy hátast, ágyast pedig csak legközelebb. * Nevetett tovább. * Egyébként... szerintem bolhák. Abból ítélve, hogy csíp...

Azt nem tudtam, hogy meghalt, nem vagyok hírvivő, csak pár pletykát ismerek... * Mondta duzzogva, majd ahogy Caleb elkapta a ruháját rémülten pillantott rá. * Hé! Tegyél le, vagy... * Mondta, majd már ő is mérgessé vállt és rúgkapálni kezdett, hogy fejbe rúgja a templárt. Bár fájt a mozdulat miatt a nyaka beszélt, nagyon dühös volt és most hagyta szabadon engedni. * Nem tisztelek olyasvalakit, aki elítél azért, amit el sem követtem! Aki úgy néz rám, mint egy dögre, vagy egy kutya a romlott húsra, semmivel sem jobb, mint a volt gazdája, ha nem számít neki, hgy ki az áldozata, csak mágus legyen! * Mondta Calebnek, bár nagyrészt Fenrisnek címezte. A folyamatos méregetés és a pillantás a tarkóján már nagyon idegesítette... nem beszélve a csípésekről. Még be akart szólni Doriannak, már csak a megszokás címén, de az elmaradt, amikor Caleb letette. Ahogy le kényszerült hajtani a fejét fordult egyet, így szabadulva ki, majd elütötte a templár kezét.. * Ne merj még egyszer hozzám érni! * Kiabált már a férfivel, majd mivel érezte, hogy egyre ingerültebb Fenris is, egy egyszerűbb megoldást választott. Az ablakhoz lépve mókus alakot vett fel, majd egyszerűen kiugrott és a szomszéd fán landolt. Gwaren felé indult el fáról - fára ugorva feldúltan *

Amondó vagyok, inkább kerüljük azt, hogy egymásban, vagy egymás élőhelyén hibákat keresünk. Mindannyian tudjuk, hogy semmi sem tökéletes. Az elmúlt időszak ezt nagyon is bebizonyította.....
Együtt kell még egy ideig dolgoznunk....valahogy csak meg tudjuk oldani. Felnőtt férfiak vagyunk....nagyrészt.
*Pillantott Inairra.* Megy egy gyermek.

*Amikor Fenris megtorpant, majd neki szánta a szavait, megnyugodott. Örült annak, hogy végül sikerült rendet tennie. Mélyről jövő sóhajt hallatott.*
Hálás vagyok a türelmedért.....
Akkor legyen...reggel megyünk tovább...esetleg hajnalban, mikor lát látni rendesen. Nem messze van egy fogadó ahol meg tudunk szállni. Nem drága, és ahhoz képest jól is főznek.

*Meglepte Inair hirtelen váltása, hirtelen makrancos viselkedése. Az még jobban, hogy fejbe akarta rúgni, amit habár sikeresen kikerült, de ez esélyt adott arra, hogy elcsapja a kezét.*
Inair...
*Kezdte kissé feszülten, bár inkább aggodalommal töltve a fiatal mágus miatt, amikor az hirtelen átalakult és az ablak felé vette az irányt.  Utána rontott, nagy lépései miatt összecsörrentek a páncéljainak darabjai. Rávágott az ablak keretére, ami kissé berepedt.*
Megkeresem addig ti keressetek szállást....
*Kezdte feléjük fordulva, de hamar felfogta, hogy nem lenne nyerő kombó, ha így tennének. Eddig nem ült ki a feszültség az arcára, ám most már nehezebben rejtette el. Az orrnyergét dörzsölte inkább miatta, hogy ne legyen feltűnő.*
Keressük meg előtte.... lehet, hogy mágus, de még csak egy gyerek. Akármennyire is erős, bajba kerülhet. Főleg ebben az állapotban. Nem akarom, hogy esetleg a közelben lévő templárok közül valaki, emberek közül vagy az enyészet lényei közül valaki elkapja..... Andraste nevére!
*Morrant ,majd nehézkes léptekkel, magához mért gyorsasággal lódult a lépcső irányába.*

Ostoba kölyök. * Jelentette ki tömören. Nem tartozott neki magyarázattal. Főleg nem azok után, hogy egy ideje hallgatott, kerülte a megjegyzéseket, engedte futni... Pusztán azt nem tűrte el tőle, hogy rajta próbálgassa az elmésnek hitt megjegyzéseit. Úgy vélte, éppen eleget alázták már életében, egy pukkancs kölyök meggondolatlan szavai nem hiányoztak. És mégis... rajta csattant.
Pontosan megértette, hogy nincs itt semmi keresni valója. A templárisban bízott, a hozzáállása és a távolságtartása miatt, valószínűleg a tevinteri mágus nem tudna hatni rá, ha valóban rossz szándékkal érkezett is. *

* Behunyta a szemét, gondolkozott. Hallotta a többieket, viszont nem szólalt meg, nem látta értelmét annak, hogy szaporítsa a szót. Amíg Caleb lefelé indult, ő a párkányhoz lépett. A nagy kard ellenére könnyen kimászott az ablakon, a lírium miatt nem sérült a zuhanásban. Nyugodt léptekkel haladt, követte a kis mágust. Amikor megfelelő távolságban volt, leakasztott valamit az övéről. Meglendítette, az ágon landolt, éppen Inair előtt. *
A fizetséged. Elválnak az útjaink. Menj vissza a többiekhez. Keresnek. * Közölte vele ridegen. Egyenesen előre nézett, tovább indult, az utat figyelte maga előtt, nem várta és nem érdekelte a válasz. *

* Dorian lemondóan felsóhajtott a történtek miatt. * Még az orlézeket is lepipálja a drámában... Eléggé... tűzről pattant. * A templárisra pillantott, bólintott. * Ebben egyetértünk. Nem biztos, hogy egészséges, ha ezzel a természettel egyedül barangol a sötétben... Majd utána visszatérünk a fogadóba... * Szintén a lépcsőt választotta, még látta a mogorva elfet átlendülni a párkányon. *
Jobb lesz sietni... Mielőtt a csendes társ találja meg... * Köhintett egy aprót. *

* Haladt egy darabig, majd megállt az egyik ágon. Találkozott pár mókussal, így bemászott a fészkükbe és ott bújt el, amíg meg nem érezte a lírium közeledtét. Megállt, hátha a férfi nem veszi észre, majd amikor az erszény előtte landolt visszavette az emberi alakját és eltette a szütyőt. * Ahhoz képest, hogy mennyire próbálsz félelmetesnek és hidegnek tűnni elég sértődékeny vagy. * Mondta miközben az egyik lábát a másikon keresztezte. * Hééé... Héééééé Borongó elf, neked beszélek. Háááálllóóóó... * Kiállt utána, majd mókus alakra vált, beelőzi a fákon és kicsit lejjebb megy, egy lentebbi ágra, majd újra emberi alakot vesz fel. * Tudom, hogy csak le akarsz csalni innen, hogy ne kelljen a kardoddal kivágni a fát alólam, látom a szemedben... hééé... Én... Sajnálom, hogy kutyának neveztelek... és hogy a gazdádhoz hasonlítottalak... és, hogy majdnem fejberúgtam a nagyon magas templárt... * Mondja, közben visszadobja Fenrisnek az erszényt. * Nem fogadok el olyasmit, amiért nem dolgoztam meg...

A tűzről pattant nem kifejezés! Szörnyen kiütközik nála a pubertás időszak.....
*Morrant az orra alatt mialatt a lépcsőfokokat vette hozzá képest gyorsabb iramban. Nem kellett sok, hamarosan kilendült a bejárati ajtón, és az ódon épület melletti erdős részt célozta meg magának. Nem tudta pontosan, hogy merre kellett volna mennie...... így rá kellett kényszerítenie magát, hogy  arra koncentráljon amerre a Líriumot érzi.... főleg mivel a sarkában csak egy pár láb loholt.*
Tudom, nagyon jól tudom!
*Sóhajtott fel Dorian szavai után.*
Komolyan.... Mágus vagy. Nincs egy értelmes, tanácsod majd a számára? Lehetőleg ugy előadva, hogy meg is fogadja?
Próbálok rajta segíteni....de láthatod, hogy nem fogja fel, vagy nem kell neki. Mondjuk...megértem. Mindezek ellenére én Templáris vagyok.... sok mindent tettem és láttam előzőleg...viszont tudom, hogy mit bánok és mit nem.
Szeretnék neki segíteni, aztán Fenrisnek is és..... ha minden jól megy s az ügy kapcsolódik egymáshoz, akkor neked is Dorian.
*Pillantott végül rá a nála fiatalabb kaczkiás férfira. Őszinte volt Caleb arca.*
A Veszedelem után nincs dolgom....így végzem amit jónak látok, Andraste színe alatt.
Arra! *bökött előre az arcával.*

* Hallotta a kölyök hangját, viszont esze ágában sem volt válaszolni neki... főleg, hogy még most is csak megjegyzéseket tett. Érezte a mozgást, a váltást, a líriumnak köszönhetően. Amikor Inair visszadobta neki a fizetséget, megállt, behunyta a szemét. Hagyta, hogy a tasak eltalálja, majd leessen a földre. Átlépett felette, úgy indult tovább abba az irányba, amerre Gwaren volt. * Neki mondd... ne nekem. * Intézte el végül ennyivel. *

* Ahhoz képest, hogy mágus volt, nem volt fizikailag gyenge... legalábbis tudta tartani az iramot a templárissal, épp csak pár lépést maradt le tőle, szándékosan. *
Nagyon kölyök még, nem? Vagy legalábbis a természete olyan, mint egy... mókusnak. * Valahogy komolyabbnak tűnt a hangja, habár a dallamát megtartotta. * Ha én próbálnék meg tanácsot adni az életével kapcsolatban, nem lenne kevesebb, mint álszentség. Ami a mágiát illeti, bármikor... Egyébként az előadásmód nem minden... hiába önteném szép szavakba a véleményem, ugyanott kötnénk ki. Süket fülek...

* Kissé meglepettebben nézett Calebre, majd elmosolyodott. *
Túl jó szíved van, nem igaz? A kölykön tudnál segíteni, de ha megengedsz egy személyes megjegyzést... Fenris-en nem. Kevesebb a gondja a világgal, mint saját magával, ezt neki kellene lerendeznie először. Legalábbis ezt látom... Persze tévedhetek. * Vonta meg a vállát, visszavéve a könnyed stílusát. *
Ha a zsoldosokat keresitek, akkor együtt megyünk... felesleges lenne két utat választanunk, amikor már egyébként is ilyen jól kijövünk. * Sóhajtott fel drámaian. *

* Követte a férfit, kitartóan lépdelt a nyomában. *

Nagyon.......*Motyogta s inkább csak a gondolataiba folytatta a fejében tekergő gondolatokat. Hiszen mit is várhatnak? Inair nem volt tagja egy kőrnek sem, és mint hallották elszórtan, valószínűleg jó pár éve egyedül járkál különböző csoportok között. Nem volt mögötte sem háttér, sem biztonság. Lehet az erdei elfeknek is megvannak a maguk szokásaik, de mindenki mellett kell valakinek lennie, hogy tapasztalhasson. Még csak most futottak össze, de valahogy önkényesen úgy döntött maga a templár, hogy azzal az erős kézzel és tapasztalattal ami eddig megadatott, ideiglenesen egy háttér védelmet biztosít a mókusnak, s néha visszarántja, ha nagyon maga alatt vágná a fát. Persze...ez eddig nagyrészt nem volt sikeres művelet. Halkan felsóhajtott.*
Lehet.....

*Fél szemmel észlelte a változott mimikát, ezért hátra sandított jobban. A másik szavaira arcának komolyabb rezdülései, tapasztalatai nem változtak. Komolyan, kissé merengve nézte a férfit, majd előre emelte pillantását a fás részre ahol futottak, hogy lassan beérjék a mókust.*
Talán jó szívem van, de nem vagyok makulátlan ember. Andraste nevében élek, mégsem érzem magam mindig annak, főleg az elmúlt hónapok tapasztalatai után.
*Megrázta a fejét.*
Ne értsd félre Dorian. Nem erőltetem, mert ezt látom én is. Nem olyan fiatal mint Inair és nem ugyan olyan tapasztalaik vannak, ahogyan neked sem. Nem csak úgy lehet segíteni, ha beleszólok az életébe.
*Egy kis vigyort engedett meg a kaczkiás felé.*
Inairnál még igen, de az olyanoknál, mint Fenris elég ha mellette mész, és ha bukik felsegíted. Még pár év és megérted........ *Azzal elgondolkodott s felsóhajtott, csendesen morogva.*
Hirtelen öregnek érzem magam.....

Hmpppfff... * Elvonta a pillantását, majd valamit még puffogott az orra alatt érthetetlenül. A szütyőjéből kivett pár szem makkot, majd megsorozta vele Fenris tarkóját. A négyből kettő talált is, végül visszavette a mókus alakot és míg Fenris lent, addig ő a lombok közt indult útnak. Lényegesen gyorsabban haladt, ahogy az egyik fáról a másikra ugrott, mint a férfi, de nem hagyta le, a közelében maradt. Fenrissel ellentétben ő nem érezte befejezettnek az üzletet. *

Tudod, Nagyon Magas Templáris, az a legnagyobb probléma, hogy már megértem… Persze ez nem jelenti azt, hogy mindent követek is belőle, de a koncepciót érzékelem. * Jegyezte meg halkan nevetve, de megtartva némileg a helyzet miatti komolyságát. * Néha díjaznám, ha többen vallanának hasonló nézeteket, legalábbis ilyen téren… Szomorú... * Meglapogatta a súlyos páncélt a férfi vállán. *
Hé! Azok ott ők! Mindjárt beérjük… végre. * Szaporázta a lépteit, így beelőzte Calebet. Nem sokkal később félrehúzódott az útból és lassított, mert az úton egy erszényt vett észre; a csilingeléséből ítélve szép summa lehetett benne. *
Nocsak… ez még kapóra jöhet. Ha már itt várt ránk, hiba lenne elhagyni. * Megvonta a vállát, majd előrepillantott. Nem kezdett futni ismét, lassan követte a többieket, mert látta, hogy Fenris az élvonalban szintén nem kapkod. Talán lenyugodott. *

* Fenris nem törődött a feje mellett elsuhanó, illetve a tarkójának csapódó makkokkal; igyekezett tartani a nyugalom álcáját, amelyet már oly sokszor alkalmazott az évek alatt. Érezte, ahogyan Inair a lombok között ugrál, szándékosan nem követte a pillantásával, elég volt a jelenléte.
Lassan elérték az erdő szélét, néhány méterre a ritkuló fasortól megállt, összeszűkítette a szemét, úgy fürkészte a területet maguk előtt. Egy körvonalat látott… Embernek túl finom volt, inkább elf lehetett, habár a vonásait a jelenlegi helyzetéből nem láthatta.
Úgy tűnt, mintha várna valakit…
A figyelmét a fiatal és bosszantó mágusról az új jövevénynek szentelte, csak a füle apró rezzenése árulta el, hogy hallja a trappolást is a háta mögül. *

*A válaszra apró mosolyt engedett meg. Nem éppen erre számított, bár lassan úgy tűnt Caleb számára, hogy a mai nap csak olyan dolgok történnek vele, amikre nem számít. Mind cselekvésben...mind emberek megismerésében. Nem vette le az útról a pillantását, de szavait ennek ellenére, hasonló tónusban a másiknak szentelte.*
A nagyapám egyszer azt mondta, "Egy úton sosem követhetsz azonos lábnyomokat, hiszen vagy elnyelnek vagy alakítasz rajtuk. Egy dologra figyelj csupán. Érd el őket, mielőtt az eső elmossa előtted." Ha akarsz róla egyszer beszélni, egy korsó mellett megejthetjük.
*Azzal csak megrázta a fejét elvonva a férfiról a pillantását, mikor annak tenyere megérintette a páncélját.*
Az. Valóban az.

*Előre bökött ő is az állával.*
Látom bizony!
*Dorian könnyedén lehagyta, amit Caleb leginkább a páncélja miatti túlterheltnek tudott be. Mikor a másik megtorpant, beérte, majd még éppen finoman meg tudta csapni annak tarkóját mialatt leguggolt az erszényért.*
Ne maradj le!
*Nem állt meg, de hamarosan nem kellett nagyon megerőltetnie magát. Észrevette ,hogy Fenris nem mozdult. Mialatt közelebb haladt érdeklődve nézett rá, majd köre kezdet keringeni a fejével a faágak felé Inair miatt.*
Inair! Bújj elő.... *dörmögött végül, majd Fenris felé pillantott.*
Látsz valamit?

* Ahogy Fenris megállt az erdő szélén az elf ellökte magát a fától, aminek eddig támaszkodott. Egy széles, elégedett mosoly ült ki az arcára, hisz jó vadász révén sikerült meglepnie a prédáját. Zevran elmosolyodva tűrte el a haját a hegyes füle mellé, majd pár lépéssel Fenris elé lépett. * Rég láttalak, Szépségem... * Mondta színpadiasan meghajolva Fenris előtt, majd ahogy kipillantott mögé kérdőn vonta fel a szemöldökét a társaságra. * Nem figyelek rád egy-két hétig és barátokat szedsz össze? * Kérdezte a szokásos bájos hangján, majd végigmérte a két férfit. * Egy életben is csalódott templár és egy... tevinteri mágus... Pont rájuk nem számítottam, hogy hátat mernél fordítani nekik... * Már épp újból megszólalna, de a feje felett reccsent az ág és egy bot, miután az lepattant pedig egy törpemókus landolt ejtőernyőzésbe a fején. Megfogta a fiatal kisállatot a maránál, mire az kapálózni kezdett. * Nosztalgikus... * Elengedte, erre Inar Dorianhoz szaladt, felkapaszkodott a lábán és a derekánál elbújt a köpenye mögé ő nincs is ott, nincs is ott, nincs is ott... *