Dragon Age (Nyitott)

* A zsoldosok nem voltak annyira összeszedettek, hogy megtegyék az első lépést. Talán éppen azért, mert ők jóval létszámfölényben voltak és elbízták magukat... talán csak nem érezték, miért kellene erre a két szerencsétlenre támadniuk, amikor egy sem hasonlított a megbízó által leírt személyre. Jó, az egyik elf volt... de... csenevész.
A sav bomba a lábaik előtt pattant a földre. Páran megpróbáltak hátravetődni, de kevés sikerrel jártak, már így is késő volt. A maró anyag kikezdte a könnyű páncélokat, a nehezebbeket megmarta. Az egyik a földre vetette magát, abban a reményben, hogy az út pora enyhít a hatáson, miközben megszabadul a vérttől. *

* Ketten azok közül, akik a hátsó sorban álltak, megúszták találat nélkül. Elképedve nézték, ahogyan a társaik sorfala leomlik, az egyikük kezében egy pillanatra megremegett a kard. A csatakiáltás térítette magához, már jóval elszántabban lendült támadásba. A férfi hárította a csapást, az egyiküket félrelökte a pajzzsal és... lesújtott. A magabiztosságuk, ha lehetett, akkor még inkább megcsappant, amint a társuk teste elérte a földet. *

Mit műveltek, idióták!? * Reccsent rájuk a vezetőjük a távolból. * Intézzétek el őket, valamelyikük a rabszolga lesz! Minél hamarabb megkapjuk a fizetséget, annál hamarabb mehetünk haza... Minden kutyáktól bűzlik. * Morogta. Semmit sem sejtett róla, hogy a felderítője már percek óta nincs az élők soraiban. Mindez olyan gyorsan történt, hogy nem volt ideje kiáltani... *

* Halk léptek nesze, és egy páncél csörrenései törték meg a hátsó utcák csendjét. A tulajdonosuk már messziről hallotta a küzdelem zajait, és úgy vélte, kénytelen lesz közbe avatkozni. Mindenképpen látni akarta őket, de a kereskedő leírása miatt, főleg a fiatal kölyök kapcsán, nem akart kockáztatni. A zsoldosok rettenthetetlen vezére nem hallotta meg az ő közeledését... Pusztán már csak egy halk hangot, amely annyit súgott: * Nem vagyok rabszolga.
* Az este sötétjét egy kékes derengés törte meg, ahogy a karmos páncélt viselő kéz átnyúlt az ellenfele páncélján és a testén is, határozott mozdulattal húzta el a kezét a tevinteritől. A halott arca még tükrözte a megrökönyödött grimaszt, miközben összecsuklott. *

Nagyon helyes... * Motyogta. *
* Az, hogy Caleb megpróbálta kihagyni a harcból már megszokott érzés volt a számára, általában ezt a reakciót váltotta ki a nála erősebbekből, akikkel csapatként dolgozott, pedig jól bánt a fegyverrel. Amikor az egyik férfi összeesett kicsit kisegítette Calebet azzal, hogy elmecsapás varázslatot küldött a vele harcolóra, így az összezavarodott, nem látta jól, hogy mit támad... *

* Bár az idegent nem látta közeledni érezte, hogy végigfut a libabőr a hátán és a homloka hideg verejtékben úszik. Pár másodperc alatt teljesen leizzadt, ahogy az ismerős érzés,  a lírium nagy koncentrációjú közelségét megérezte. Nem maga a lírium volt, ami meglepte, hisz egy keveset is hamar kiszúr, mint valami kutya, ami kiszimatolja a csempészárut. Hanem a lírium mennyisége, mozgása, finomsága... Egyszóval felismerte azt, akihez tartozik. Mikor meglátta a kék derengést egész elfehéredett, majd görcsbe rándult a gyomra a kellemetlen emléktől. ~Ne ne... ne ne-ne ne-ne ne~ Nyelt egy nagyobbat, majd összerezzent, amikor a férfi földet ért. *

*Nem voltak erősek, sem elégé gyakorlottak...főleg nem egy templárus ellen. Kelletlenül húzta ki a véres kardját, majd lendítette a másik felé, aki furán, kissé zavarodottan mozgott. Összevonta a szemöldökét. Érezte a mágia kis esszenciáját, de még nem tudta behatárolni honnan, vagy..... még nem akarta behatárolni pontosan. Rásandított a maga mögött lévő hozzá mérten kicsi elfre, de nem szólt semmit. Nem hozta szóba......a sejtelmeit. Az elől üvöltöző férfi hangja felé kapta a fejét, majd annak élettelen testét figyelte. Felvonta a fejét, de még nem tette el a fegyverét.
Inair mozgolódása zavart lett, kissé megremegő.....nem csodálta...még ő is érezte a Lírium mennyiségének erejét........
Halvány félvigyort engedett meg az idegen, világos hajú elf láttán.*
- Jól gondolom, hogy igazából nem is minket vártak?
*Kérdezte, szinte csak megjegyzés szinten, mert pontosan tudta a választ.*
- Elég brútális módot választottál. Mit kívánsz egy elftől és egy katonától?
*Bökött előre a megjelent felé.*

* Csak rövid ideig nézte a csata nyomait, a folyamat egyébként sem számított... csak a végeredmény, az pedig határozottan jól ment. Először a káptalan jellegzetes páncélját viselő férfire pillantott, csak utána következett az elf... A mókus vonásokkal. A mókus. Enyhén összeszűkítette a szemét miatta, de mivel egy templárius mellett volt, egyelőre nem kérdőjelezte meg. *
Biztos vagyok benne, hogy ellenkező esetben ő sem gondolkozott volna a módszereken. A leggyorsabb. A legkézenfekvőbb. * Lerázta azt a pár csepp vért is a páncélkesztyűről, amely rátapadt, úgy lépett közelebb a pároshoz. *

Joggal érezhetitek úgy, hogy átvertek titeket... Emiatt elnézést kell kérnem. * Mondta valamelyest megenyhülve. * Sosem lehetek elég óvatos. Valóban nem titeket kerestek, hanem egy tevinteri mágus parancsait követték a tulajdona visszaszerzésére, névszerint értem jöttek. A kereskedő jól választott, nem amatőrre bízta a feladatot, ahogy látom. * Az övéről egy tarsolyt akasztott le, az elf és a templárius felé nyújtotta. * A fizetségetek.

* Kirázta a hideg, amikor a tetovált elf végigmérte, majd ahogy a pillantás lekerült róla szinte felbátorodott. Bár, igaz ami igaz, az is közrejátszott benne, hogy lassan és nem túl hirtelen mozdulatokkal begrasszált Caleb háta mögé. A nagyon magas templáriust védőfalként használva szólalt meg hátulról. * Már elnézést, de egyáltalán nem ez volt az egyezszség. Arról nem volt szó, hogy zsoldosok üldöznek valakit.  Úgy lett volna tisztességes, ha legalább a fele igaz a történetnek. * Megböködte Caleb páncélját, bár amaz valószínűleg nem sokat érzett belőle. * Mond meg neki te is, tényleg átverve érezzük magunkat... Ha testőrt akar keríteni magának mi benne vagyunk, csak legyenek tiszták a kártyalapok... Egyébként... Minek kell egy szellem egy tevinteri mágusnak?

*Karba font kezekkel, határozott kiállással, felvont fejjel figyelte a tetovált elfet. És valóban, a szavainak igazat kellett adnia. Ez a hozzá állás...és maga a liríum szag ami áradt az elfből érdekessé tette a dolgokat. Sosem találkozott ezelőtt ilyen egyénnel. Nem volt mágus.... mégis a lírium ami belőle áradt.... jóval több volt a normálisnál, a megengedettnél. Habár jelenleg nem volt a helyi káptalan szolgálatában, tudta, hogy elsődleges dolga lenne jelenteni....... Lenne. A templárisokhoz való lojalitása mit sem változott...de a vallásban megütközött... a Veszedelem benne is változásokat okozott.
Megrázta a fejét, majd lesandított a mögötte megbúvó kis elfre.*

*Látta ahogyan Inair mögötte bujkált s onnan szólt előre. Kis mosolyt engedett meg a számára gyermek felé. Onnan bátorságot meríteni bizony más is tud....de nem szólt. Meghagyta ezt a csenevésznek. Vissza pillantott előre s már enyhültebb vonásokkal találkozott.*
Ez így sok mindent megmagyaráz. Habár megértem a szándékaidat.... igazat kell abban adnom a kis társamnak, hogy valóban előnyben részesítem, ha fair szabályok elé állítanak és igazat mondanak. Nem mintha nehéz lett volna a feladat.....
*Tette el a kardját. Nem vélte szükségesnek, hogy továbbra is elől tartsa. Hosszan nézte a tarsolyt, majd Inair szavaira ismételten halk sóhajjal rásandított a válla fölött.*
Ne kíváncsiskodj, főleg ne ilyen csípősen.....
*Túrt bele nagy kezével a másik hajába, végül szabad kezével elvette a tarsolyt.*
Gondolom, akkor ezzel le lenne zárva az üzlet....vagy, van esetleg más valami?

* Halkan sóhajtott és karba tette a kezeit. * Akkor legyen ilyen éles a nyelved, ha előttem állsz, nem pedig más árnyékából kiáltozol... * Vetette oda. Szemmel láthatóan Inair felé ellenségesebben viselkedett, mint a káptalan embere felé. Egyedül az zökkentette ki, amikor szellemnek nevezték. Halkan, alig hallhatóan nevetett, majd megköszörülte a torkát és talán enyhébbnek hatottak a vonásai. * Elismerem, furcsának tűnhetek... Ezek a jelek * Itt megemelte a kezét, felfedve, hogy a tenyerén és az alkarján is végigfutnak a jelölések. * líriumból készültek, egészen a húsomba égetve. A tevinteri mágus, Danarius, ezt szeretné visszakapni igazán, nem pedig a korábbi rabszolgáját. * A Danarius nevet, habár nem is vette észre, szinte égő gyűlölettel ejtette ki. Önkéntelenül történt, és a haragja nem a páros felé irányult. *

Közvetlenül nem bérelhetek fel akárkit, mert akik követnek, pontosan tudják kit keressenek, én viszont nem ismerem az összeset. Kellett egy középső ember, akin keresztül megtörténhet. A zsoldosok terve az volt, hogy nyílt terepre csaljanak és sarokba szorítsanak, ezért nem szállhattam szembe velük egyedül... Nem akarok hálátlannak tűnni, mert ez áll a legmesszebb tőlem.
Megkérdezhetem, hogy mi volt abban a ládában, ami a raktárban volt?

* Nem zavartatta magát különösebben, a zsoldosok vezetőjét a hátára lökte, úgy kezdte átkutatni a páncélját nyomok után kutatva. Végül egy papíros akadt a kezébe, amelyre mindössze egyetlen vörös pecsétet nyomtak. * Nos... az tőletek is függ. Ugyanez a pecsét szerepel az egyik romos épület ajtaja felett. A segítség jól jön... és hasonlóképpen meg tudlak fizetni.

* Ahogy először Caleb pillantott rá felnézett, majd ahogy Fenris szólt oda hozzá egy nagyon egyszerű és egyértelmű kifejezést választott, hogy a tetovált elf tudtára adja a nemtetszését: Kiöltötte rá a nyelvét. * Blőőő... Talán egy súlycsoporttal kellene kezdegetni. Ha én is a húsz centivel kisebbnek szólnék be akkor igen nagy legény lennék. * Mondta, majd felpillantott Calebre... Aki jóval magasabb volt nála. * Nem kistárs. Társ, de nem kistárs... A csapatunk felét én adom... Naaaa... * Elhúzta a fejét, majd kibontotta a haját, hogy újra összekösse, ha már a melák tönkretette a frizuráját. * Legközelebb ezért megharaplak. * Fenrisre pillantott, majd nemet intett a fejével. * Nem tudom, hogy mit keresel, de nem volt benne. Üres volt. * Mondta, majd a hasonlóképpenre felcsillant a szeme. Egész j fizetségnek ígérkezett. * A csapatnak ez a fele... beleegyezik. * Mondta, majd kinyújtotta a kezét Caleb felé. * Kérem az erszényt. Majd én megőrzöm...

*Hagyta, hogy Inari beszéljen, nem csitította jobban le, csak néha ciccentett amikor már úgy érezte elég lesz. Ugyan akkor időnként kissé megrázta a fejét a magasabb elf felé, hogy ne vegye túl komolyan. Úgy tűnt csak Caleb gondolt a mókusra gyerekként.....
Amikor Fenris a morgást egy nevetésre cserélte, majd magyarázatra jobban odafigyelt. Nagy kezét az állához emelte, gondolkodó pozitúrát felvéve.*
Nem pontosan vagyok tisztában a Tevinteri szokásokkal...de nem hiszem, hogy nagyon szabad lenne ilyesmit tenni.... jogilag sem, nem mint emberileg.
*Döntötte meg a fejét.*
Az, hogy még ide is utánad küldött zsoldosokat.... sok mindent jelez. Főleg ,hogy mellé vesszük, hogy Ferelden az utóbbi időkben nehéz időkön ment keresztül.
*A kistárs, társ szavaknál megütközött a gondolat menetében így nem adta nyilvánosságra a többit. Vissza pillantott az elfre.*
Ugyan....ne legyél ellenséges. Sem kistárs...sem kicsi elf....
*A fenyegetésnél csak egy kisebb, mély nevetést hallatott. Vissza tette kezeit a csípőjére. Valóban úgy kezelte Inairt mint egy gyereket, ezért tudott vele ennyire közvetlenül viselkedni.*

*Bólintott ,majd úgy folytatta.* Üres és csapdákat helyeztek el körülötte. De szerintem nem is volt eleve benne semmi. Csupán biztosra akartak menni.
De gondolom valamit kerestél..vagy van sejtésed arról mi lehetett volna ott. Ha valóban eljöttél volna érte.
*Nézett rá ismételten. Az ajánlaton hosszan elgondolkodott, ám végül csak Inair szavai miatt bólintott rá. Nem volt jelenleg dolga...és ha valóban így mennek a dolgok, és Fereldenben egy Tevinteri mágus zsoldosai voltak...jobb volt, ha figyel.*
Legyen akkor. 
*Egyezett bele, de csak kissé összevont szemmel nézett a kisebb elfre.*
Ha eltűnsz a részemmel, csak jelzem előre, hogy megtalállak.

* Amikor néhány hónappal ezelőtt találkozott a vérmágussal, akkor egyáltalán nem tűnt ilyen bátornak. Élénken élt a pillanat az emlékei között, mert a fiú nem elég, hogy lopni akart a táborból, hanem ennek ellenére is életben hagyta. Egy mágust. Egy kóbormágust. Meghagyta neki, hogy menjen a Körhöz, csatlakozzon hozzájuk és szerezzen magának felügyeletet, amit valószínűleg a nagyobb termetű templárius lát el jelen pillanatban. Az utóbbi időszak kiforgatta Fereldent a megszokott rendből, ennek tudta be a páros jelenlétét is a városban. * Lépj elő és úgy folytasd. * Közölte mindezt rideg nyugalommal, amely úgy festett, mint a vihar előtti csend. *

* Caleb jóval több tiszteletet érdemelt ki tőle, javarészt azért, mert ő is úgy beszélt vele. * A Tevinter Imperium híres és hírhedt a mágusairól és a szokásairól... de ez... nem tartozik a mindennapos dolgok közé. Ettől függetlenül inkább elismeréseket vált ki, ellentétben Thedas ezen részével. A rabszolga tartás teljesen elfogadott dolog, jogaik pedig nincsenek. Senki sem fogja kérdőre vonni, hogy az alanya beleegyezett-e.
Ami a vadászokat illeti... Biztos vagyok benne, hogy jóval nagyobb összeget ígérnének értem, mint amennyit fizetek nektek, de minimális eséllyel fogják betartani. Végeznének veletek, nincs kétségem felőle.

* Csendben figyelte, ahogyan egymás között diskurálnak a társról... kistársról... Nem tetszett neki túlságosan. Nem érzett közöttük elég távolságot fizikailag és verbálisan sem. *
Nagylelkű... * Engedett meg némi fölényt az elffel szemben. *
Értem... tehát üres volt. Talán túl sokat reméltem. Igen, számítottam valamire, de végül csak csali volt, ennyit elég tudnom.
* Megigazította a hatalmas méretű kardot a hátán, után lépett előre. * Induljunk, jobb lesz sietni.  Te pedig... * Itt Inairra nézett. * ne próbálkozz semmivel. Hamarabb tudni fogom, mint hogy igazán belekezdenél.

Nehogy azt mond, hogy nem látszom. Tudom, hogy kicsi vagyok, de ennyire nem. * Mondta motyogva, majd összerándult a gyomra a borongó elf pillantására. Nem szerették egymást, ez nagyon hamar megmutatkozott. Bár igazából attól is tartott, hogy az elf leleplezi a templár előtt, hogy mágus egy elszólásával, hisz eddig úgy tűnik nem jött rá, hogy ők nem egy csipet csapat, csak ideiglenes partnerek. *

Én hallottam a tevinteriekről, Állítólag ott egy rabszolga kevesebb értéket képvisel, azaz egy átlag rabszolga, mint egy kutya, vagy egy háziállat. A nagyon drága rabszolgák érnek 1-2 lovat. Egy könyvben olvastam még régen, de már nem emlékszem a címére. * Mondta, majd elgondolkodott, vajh mi lehetett a becses mű címe. A kicsi elfre kapta fel a fejét, a szókörnyezetet nem hallotta. * Kicsi elf? Nagyon magas templárius... * Mondta, majd morrant egyet, ami inkább volt csipogás, vagy nyüsszögés. *

Nana... * Mondta, ahogy az elfre pillantott. * Az első megbízó a lényeges, nem a nagyobb összeg. Csak a tisztességteleneket lehet elcsábítani nagyobb összeggel egy olyan ügytől, amire már elígérkeztek. Ha megegyezünk, hogy segítünk, akkor nem fogunk elpártolni... * Mondta szinte kihúzva magát, majd felpillantott Calebre. * Ugye? * Noszogatásként a könyökével meg is böködte a férfi oldalát, bár amaz a páncélon keresztül vajmi keveset érezhetett belőle. Ahogy megkapta a nehéz erszényt elmosolyodott. * Minek tűnnék el? Akarok majd mutatni a munka végeztével egy jó helyet. Egyben sütik a malacot és alma van a szájában. * Mondja mosolyogva. * A malac fele az enyém lesz... * Ahogy megint Fenrisre pillantott összeszűkítette a szemeit. * Pedig terveztem, hogy megdobállak, ha hátat fordítasz. * Mondta, majd megint kiöltötte a nyelvét. *

*Caleb nem szólt jelenleg jobban bele a két elf vitájába, habár pontosan azt még nem sikerült eldöntenie, hogy ennek indoka amolyan fajon belüli, vagy pedig régebbi ismeretségé. Figyelt, de nem lépett míg nem látta szükségesnek. Hagyta kicsit, hogy kiforrjon az egész kettejük között. Amint felcsendült az újonnan csatlakozott rideg mondata, kissé megdöntötte a fejét, halk sóhajjal. Valójában, tényleg kezdte úgy érezni magát, mintha gyerekek lennének körülötte. S ez most főleg nem Inair megjelenésére korlátozódott.*

*Derekához emelte erős kezeit, úgy gondolkodott el a hallottakon. Bólintott, jelezvén, hogy érti amit az idegen mond.*
A Tevinter Ipmerium mindig is kissé különc volt, legalábbis hozzánk képest. Ugyan ez vonatkozik a szabályaira és a mágusaira, persze...ez inkább az én véleményem, mielőtt gyanúsítgatnának és valami nagyobb káosz keletkezne belőle. Hagyjuk, hogy Thedas most újra virágozni kezdjen a Veszedelem után. *Tárta szét a kezeit, ezzel is jelezve az álláspontját.*
Ami a rabszolgatartást jelenti.... nem mondhatom, hogy nincsen hasonló Fereldenben, ugyanakkor, úgy vélem a legtöbbnek több joga van élni. Persze, ez mindig főleg a családtól is múlik "akié" a rabszolga.
*Vissza gondolt a saját családjára, az idősebb rabszolgájukra, aki rengetegszer vitatkozott jó kedéllyel a nagyapjával, akik néha férfiasan förmedtek egymásra annak ellenére, hogy nagyon is messze álltak rangban egymástól. Caleb úgy vélte, a két férfi között inkább barátság húzódott mindez ellenére, éppen ezért nem hagyta el a rabszolga a családját, miután a nagyapja meghalt. Bár maga a kifejezés az ő esetükben nem volt helytálló, főleg ahogyan végigmérte az előtte leledző elfet akinek vonásain jóval több, komorabb nyomott hagyott ez a dolog. Inair szavaira hirtelen kapta felé a fejét. Kis mosolyt engedett meg.*
És még olvasott is vagy! Ügyes!
*Kezdte de a csipogás miatt megilletődött egy pillanatra. Kissé értetlen vigyorral mérte végig a most a semmin dacoló kölyköt. Ugyan ezen mimikák megtartásával pillantott át a másik elfre viccelődő szavakkal.*
Tévedtem.

Természetesen. *sóhajtott fel s még az oldalán lévő kard végére csapott kicsit. Habár Inair bökdösését egyáltalán nem érezte a páncolon keresztül.* Ez az egyik alapelvem. Andraste nevére, minek tűnök?
*Csak megszokásból jelentette ki a nagy nevet, de amint viccelődve feltette a kérdést, hamar elpárolgott a jókedve. Amíg nem rendezte magában ezt a vitát a vallás és a hívatása között, addig nem megy vissza egyik káptalanhoz sem, hogy megtalálják a templárisok. Ennek ellenére amerre kicsit megy, segíteni fog. Ezt eldöntötte..... ám bár nehezebb volt, mint elsőre gondolta.*
A malac jól hangzik....az almát meg majd megoszthatnák friss társunkkal, mit gondolsz?
*Bökött előre az éppen készülődő felé. Bólintott az ő szavaira is.*
Induljunk hát. Jut eszembe, ha már átmenetileg együtt utazunk. A kis társunk neve Inair, és meg Caleb vagyok. Caleb Ahearne.
*Felsóhajtott azzal nagy tenyerét Inair fejére nyomta s kissé lenyomva őt borzolta a haját.*
Viselkedj fiú! Viselkedj!

Nem látszol, mert tökéletesen takarásban állsz. Az orrod hegyét dugod ki és úgy acsarogsz. * Vágott még vissza, mert nem hagyhatta szó nélkül, ahogyan a kis termetű mágus beszólogat neki. *

* Enyhén felvonta a szemöldökét, úgy hallgatta a rövid összefoglalót az "otthonáról". * A rabszolgák értéke változik nemtől, kortól és megjelenéstől függően. Ha a személyes példámat vesszük alapul, akkor bőven megéri a számtalan zsoldos, akit utánam küldtek már. Egy birodalomban, amelyet mágusok irányítanak, a lírium óriási kincs.
Ha Thedas virágzását varázslatokra és Tevinterre bízod akár csak egy minimális mértékben is, már rövid távon bukás lesz a végeredménye. A hatalomvágy és a fegyelem hiánya kegyetlen dolgokra képes.
* Enyhén felvonta a szemöldökét. * Nocsak... Úgy tudtam, hogy Feredelben törvény tiltja a rabszolga tartást. Cselédeitek és szolgálóitok vannak, akik fizetést kapnak a munkájukért, nem pedig portékák és eszközök... Meglep, hogy néhányan ennek ellenére is gyakorolják ezt az életmódot... Igaz, a törvény nem minden, ha nem tartják be... * Fejtette ki a véleményét. *

Nem tartok tőle, hogy ellenem fordulnátok. Mindössze tisztázni akartam a tényt. Ennyi az egész.

* Nem kívánt beszélni az eszmecserébe a sültről... és az almáról, de amikor az utóbbi lehetősége szóba került, megkordult a gyomra. Félrepillantott és rezzenéstelenül haladt tovább, mintha a zaj nem is tőle jött volna. Csak a szél hozta valamerről... *
A helyedben nem tenném... * Közölt ennyit sötét és fenyegető tónusban a mágussal. Csendes volt a hangja, mégis, nem kis mértékben fenyegető. *

* A léptein csak akkor lassított, amikor a bemutatkozást hallotta. Megfelejtkezett róla, pedig nem akart udvariatlannak tűnni a segítőivel szemben. Caleb felé fordult, halványan elmosolyodott a másodpercek töredékére. * Elnézést... nem akartam titkolni a nevemet. Fenris. * Mutatkozott be, amit a fereldeni szokásoknak megfelelő mozdulatsor követett. *

Ha takarásban állok, akkor hogy nézel a szemembe ha? * Kérdezte, majd felpillantott a védelmére és inkább kicsit jobban meghúzta magát. Persze, most mer dumálni, de ha nem lenne a kettejük közt a templár már régen sírva és visítva menekülne a férfi elől, még akkor is, ha sejti, hogy nem bántaná. "De nem sejti, sőt, meg van róla győződve, hogy ha kettesben maradnak a szellem kifilézi egy vércsepp nélkül. Há-há. Egy vércsepp nélkül. Akkor sem vérezne, ha felvágnák, legalább is nem nagyon"... Ez a gondolatmenete kiült a vonásaira is. *

Akkor te a lírium miatt vagy csak értékes? * Kérdezte kíváncsian, tényleg érdekelte a válasz. * Csak mert alapból elég stramm vagy egy elfhez képest... Gondolom a nők és a fiatalok értékesebbek. Csak elfek vannak? Itt csak elfek és főleg az itt élő tevinteriek tartják őket ahogy hallottam, meg pár befolyásos család. Szerintem az sem jó, ha csak harcosok, vagy csak asszonyok irányítanak. Egy nézőpont kevés, az igazi vezetéshez szerintem nem vér, vagy erő árán, hanem választás árán lehetne eljutni az lenne a jó. Megválaszthatná a nép a képviselőjüket egyenlő szavazatokkal és ők dönthetnének a fontosabb ügyekben. Ha páratlanul vannak, akkor mindig meglenne a döntés. Van olyan hely, ahol ez működik, például néhány pagonyelf csoportban.

Persze, hogy olvasott vagyok, butának nézek ki? * Kérdezte mérgesen a borzolás miatt érett Calebnek, hogy valaki meg fogja harapni. Még ha páncél van rajta mindenhol akkor is. A megosztásra Fenrisre pillantott, majd vissza Calebre és biccentett. * Nem kis társ már jajjj... Inair Warore, az Északi szirtekről. Hééééé! * Ahogy a tenyér a fején landolt megelégelte és bokán rúgta a férfit... Ami nem tett jót a lábának a vékonyka bőrcsizmájába. Feljajjdult és bekönnyeztek a szemei, majd a lábfejét fogva ugrált kettőt és utána bicegett. * Én jól viselkedem!

Úgy, hogy kidugod a fejed a fedezékedből...
* A kérdés miatt először felvonta a szemöldökét, utána viszont ténylegesen megadta a választ. * Nem. Amellett, hogy a lírium nagy értéket képvisel és bizonyos előnyei is vannak, képzett harcos vagyok, kevesen birtokolják ezt a tudást. * Ha nem egy elf mondta volna ezeket a szavakat, talán más értelmet nyernek, így viszont valamiféle pozitív megerősítésként könyvelte el. *
A szereptől függ, amit nekik szánnak. A gyerekek jó alapanyagnak számítanak, ha ki akarják őket képezni egy speciális feladatra... így dolgoznak például az Antívai Hollók is. Gyerekeket vásárolnak, hogy aztán különböző tesztek vessék alá őket, a túlélőkből pedig orgyilkosokat képeznek.
Ami a nőket illeti, rájuk javarészt házimunkákat bíznak, takarítást... a főzés már nem egy rabszolga feladata, mert kórokat terjeszthetnek és koszosak.
Ha nehéz munkáról van szó, vagy harcokról, akkor férfiakat keresnek... * Egyéb funkciókat, amiket mind a két nem betölthet, inkább nem részletezett, az túl zavarba ejtő lett volna, ráadásul a lényegen nem változtat. *
Az elfek vannak többségben, de hasonló sorba juthatnak a többi faj tagjai is.

Értelek. Tehát a szerepkör határa elmosódik a felelőtlen döntések miatt... Ez sok helyen jellemző, Orléziában is.

A pagonyelfek módszerei és ideái szépek, ha kellőképpen távolról nézed őket. A legtöbb arrogáns és nem hajlandó elismerni a világ változását. A büszkeségük a legnagyobb ellenfelük.

* Ahogy a kis mágus bosszankodását és szövegelését figyelte, egyszerre tartotta szórakoztatónak és szánalmasnak. Aki ennyire nem tud uralkodni magán, az nem képviselheti a mágiát hatalmas kockázatok nélkül. Túl könnyen engednek a csábításnak, mert gyerekes és öntelt. *
Mielőtt elhagyjátok a várost? Nem tervezem, hogy veletek maradnék miután lezárult a feladatom itt, de a megfigyelés helyes. Tényleg jól esne pár falat, viszont jelenleg fontosabb feladatunk van, mint leülni és falatozni.

* Néhány utcányit haladtak csak a romosabb épületek felé, amikor egy nagyobb ház előtt állt meg. A tető helyenként beomlott, a külseje arról árulkodott, hogy elhagyták még a Veszedelem előtt, mégis: az emeleten lámpás világított. A homlokzatra ugyanazt a pecsétet festették vörössel, mint ami a levélen volt. * Ez az az épület...

Chhh... Már megbocsáss, de én a helyedben nem mennék bele egy elf-nem elf vitába. Amíg a legtöbb ember úgy vélekedik, hogy a városokban a zárványok jól működő rendszerek és amíg egy városi elf a legtöbbször csak cseléd, vagy tolvaj lehet addig inkább kerüljük ezt a beszélgetést. Ha én zárványba születek, akkor már rég nem élnék. * Mondta felpillantva a magas férfire. És bizony ez igaz volt. A zárványokban élő elfek nem tudják felnevelni a beteg, vagy sérült gyerekeket, magas a halálozás. A gondolatmenetéből az ragadta vissza, hogy megállt és nem akart lemaradni a két férfi mögött nagyon, főleg, hogy láthatóan Caleb atyáskodott felette és terelgette. Nem mondható el, hogy kellemetlenül érintette, inkább csak meglepte. *

Értem, akkor ezek szerint harcos vagy... amit kiegészíthetsz.. ezzel. Nem tudom, a jeleket miknek nevezed? Van nevük? Egyébként a formája jelent valamit? Ha más formájú lenne... * Eszébe jutott, ahogy korábban átfénylett a jel Fenris páncélján, majd bevillant neki valami. * Igen, azt hiszem van jelentősége. Ha más lenne a formája nem működne... Másokon is kísérleteztek? Gondolom te voltál az egyetlen, aki túlélte.
* Ahogy hallgatta a férfit aprót biccentett. * Az Antívaiakról valamit hallottam, állítólag az egyik legjobb orgyilkosok nem?
Gondolom sok mindentől függ, adósság, vagy az, hogy hova született. Igazából szerencse kérdése.

Orléziában? Orlézia milyen? Kevés róla az írás...

* Felpillantott a templárra, majd felsóhajtott. * Én ettem, mielőtt idejöttem. Vehetnél példát rólam felkészülésből. Egyébként... Miért én haladjak középen? Meg tudom védeni magam... a legtöbbször, nem vagyok már kisgyerek.

Igazad van, arrogánsak, beképzeltek, lekezelőek és a saját népükre vonatkoztatva önzők is, viszont képesek olyan közösségeket alkotni, hol tárgyalással oldják meg a problémákat, nem kardokkal és vérrel. Mindennek megvannak a maga hibái, de ezeket feltárni kell és megoldani, nem felhánytorgatni, a kettő közt van különbség... * Mondta, majd ahogy megállt felnézett a jelre. * Ismerős jel. Jól lopakodok, bemenjek körbenézni?

Antívai Hollók.... róluk már én is sok elbeszélést hallottam. Ha pedig hozzávesszük a mostaniakat, akkor megerősítést nyertek az előzmények.
*Nem volt itthon sem minden tökéletes, de még így is hálát adott az égnek a templáris, hogy Fereldenben élhet, hogy ide valós.....ide tartozik. Bizonyos szokásokat nehéz levetkőzni, főleg ha évek alatt nevelték bele az ember gyermekébe.*
Értem. Sok minden függ akkor a "vásárló" igényeitől. A pénz és a hatalom így pedig elsőrangú Orléziában.
*Szétnézett. A saját igazságérzete és a templárisok által belé nevelt eszmék, együttesen dolgozták fel a kapott információkat. Nem mintha kötelezően így kellett volna tennie. Még a templárisok között is sokan nem foglalkoztak a külhoni incidensekkel. A Veszedelem miatt, most össze kellet volna fogniuk.... Andraste kegyes volt, hogy sikerült még itt megállítani, annak ellenére, hogy mennyi mindenki veszett oda.*
Akkor talán nem mindenhol olyan vészes a helyzet. A felelőtlen dőntések pedig nem minden esetben zárulnak rosszul, ugyan akkor a helyzetek többsége ha súlyos, megkövetelné a megfontolást.

Vannak kérdések amiket nem illik így feltenni Inair....
*Jegyezte meg a kisebb elf felé, s csak ezután figyelt fel jobban azokra a jelekre, amikről éppen a mókus kérdezett. Nem értette azoknak a rendszerét és csak találgatott az eredeti koncepcióra. A mágus férfi a líriummal valami új módszeren dolgozott. Talán több hatalmat kívánt. A gondolatmenetre felfigyelt a jelek megegyező formáira. Azonban Inairon kívül, ő nem kérdezett erre jobban rá. Caleb számára a mágia csak olyan forma volt, amit kordában kellett tartania. Erre nevelték, ezért ismerte fel az alapokat, érezte meg. A lírium ő rá is hatással volt. Ennek ellenére maga a mágia világa jobban nem érdekelte. Csak a szükséges része. Ő harcos volt. Persze, értett ahhoz amihez kellett, de a fegyvere nem mágikus szavak, mozdulatok, hanem penge él volt.
Elvonta Fenrisről  a pillantását, s átemelte a kis társára. Reggel még csak nem is így tervezte meg ezt az egészet. Haladt az árral.
halk sóhaj mellett nyomta le kicsit a kis társa fejét.*
Fékezd a nyelved és a kíváncsiságod. Amit hallottál elvileg helytálló. zsoldosok, orvgyilkosok...és már a módszerüket is tudjuk.
Ez mindenhol így van Inair. Mindenhol. Szerencse vagy sors, ki minek nevezi.

*Caleb csak elmosolyodott Inair zsémbes szavain. Most nem szólt közbe, csak tántoríthatatlanul sétált hátul. Kezét a fegyverén pihentette. Kényelmes póz volt.* Az indokom viszont roppant egyszerű. Lehet nem vagy gyerek, de én vagyok a legöregebb.
*átpillantottam Fenris felé. Próbáltam az állításomat igazolni, hiszen...nem fordult meg a fejemben, hogy esetleg a harcos elf, idősebb vagy velem egykorú lehetne. Bár...az elfeken ezt mindig sokkal nehezebb megállapítani. A férfi a következő lépésnél ismételten felsóhajtott, ahogyan ezúttal a magasabb elf emlékeztette az elvállalt feladatukra. Caleb kezdte úgy érezni, nem veszik talán elég komolyan....Megsimogatta a hasfalát takaró páncélt*
Nem is úgy értettem, hogy most azonnal. Csupán támogatom Inair ötletét.
*Egy tarkó vakarással gondolta ismételten át a szavakat. Félreértelmezte a beszélgetés egy fonalát, így elkalandozott annyira, hogy esetlegesen a feladatuk a városon kívülre szól. Ezt azonban nem kívánta bevallani, így nem is reagálta le. Csupán elment a téma mellett. Azzal, hogy a városban maradnak, csupán az idővel és energiával spórolnak.*

Az emeleten ég valami. Lámpás...esetleg gyertya, szóval nagy a valószínűsége, hogy vannak bent.
*Pillantott a másik két társára.*
Ha csendben akarjátok ezt elkezdeni, akkor én várok. Veletek ellentétben, én magam nagyobb zaj forrást nyújtok.
*Mély hangján nyugodtan, valamennyire elemzően mégis csendesen beszélt. Ismételten felmérte Inair testi adottságait....nem tudott letenni azonban arról, hogy számára mennyire törékenynek tűnik....ám éppen ezért volt elég hasznos jelenleg.*
- Ha valóban bemész kerüld a fényt mindenképpen. Nem tudhatod kik vannak bent. Egy járatos, tapasztalt szem még a lopakodást is kiszúrja.

* Kissé gunyoros mosolyra húzta az ajkait. Így vélekedett a zárványokról, a mimikája tökéletesen kifejezte szavak nélkül is. Visszataszította, hogy valaki addig képes süllyedni, ameddig a legtöbb zárványban élő elf. Megvan a szabadságuk. Megvan a szabad akaratuk, mégis olyan számba sorolják magukat, mint a rabszolgák és úgy is viselkednek. A zárványok korlátok, bizonyos téren... de mégsem olyan erős kötelékek, mint maga a rabszolgasors. Nem díjazta a pagonyelfek határtalan büszkeségét és fennhéjázását sem, a kettő közötti egyensúlyt tartotta volna ideálisnak. Ritkán beszélt erről, mert némileg álszentségnek tűnhetett volna a részéről, de a gondolataihoz makacsul ragaszkodott.
Ami Inair részét illette... hozzá sem fűzött több reményt, mint a zárványok elfjeihez: nem egy esetleges betegség vagy gyenge fizikum a legnagyobb ellensége. A saját ereje. Pontosabban azok a teremtmények, amelyeket ez az erő vonz. *

Nincs nevük. Csak vannak. * A folytatásra először nemet intett a fejével, de végül úgy döntött válaszol. * A formájukat Danarius és a tanítványa tervezték, a pagonyelfek vér írását, a Vallaslint vették hozzá alapul. A jelek egy elf esetében a felnőttkort jelzik; a tetoválást akkor kapják meg, amikor elég érettek egyfajta átalakulásra. Nagyobb felelősséget vesznek a vállukra. Ugyanezt jelképezték az én esetemben is... Engedelmes rabszolgából testőr.
A kulcs maga a rituálé, amire nem emlékszem és amit előtted akkora sem fednék fel, ha tisztában lennék a részleteivel, illetve a lírium formája és mennyisége.
Az enyém... egyedüli eset. Amit nem kellene elismételnem, ha megjegyezted volna a korábban elhangzottakat a lírium értékéről a Tevinter Imperiumban.
* A Hollókra érkező kérdésre egyszerűen csak bólintott. *

Felesleges szócséplés lenne jelenleg. Nem órát tartunk, hanem feladatunk van. * Tudott volna mesélni, legalábbis arról a részről, amit látott belőle és amit ismert, viszont nem akart túl sokat beszélni a kicsi, de annál idegesítőbb mágussal. *

* Pár pillanatig nem értette, Caleb miért méregeti, miután elhangzott a megállapítása. Amikor végül koppant, megenyhültek valamelyest a vonásai, csak utána válaszolt. * Meghagylak a tudatodban, hogy te vagy a rangidős. Nem emlékszem a pontos koromra, de valószínűleg 23-25 körül lehetek. * Ennyivel ráhagyta, túlságosan is igyekezett koncentrálni az előttük álló feladatra, és természetesen arra is, hogy milyen borzalmak várhatnak rájuk abban az épületben, ahol a volt gazdája valamelyik csatlósa megfordult.
A zsigereiben érezte, hogy vérmágiát használtak az épületben. A lírium miatt pusztulás és halál szagát érezte a levegőben; a gyomrába mart, mintha csak megütötték volna, emlékek és lehetőségek formájában kúszott az elméjébe.
Enyhén összeszűkítette a szemét, úgy pillantott fel a pislákoló fényre. *

Felesleges bárkinek is egyedül mennie... Lehet, hogy figyelmeztettelek a feladat veszélyeire titeket, ugyanakkor ostobaság lenne kockáztatni. A szétválásnak csak akkor van értelme, ha a bent lévők figyelme nem a felderítőre hárul. Abban a pillanatban tudni fognak a jelenlétünkről, hogy átlépjük a küszöböt, ismerem a fajtájukat.
* Alaposan végigmérte az épületet. * Kölyök, kerüld meg az épületet és lassan nézz körül. Mi bemegyünk a főbejáraton, így téged nem fognak észrevenni akkor sem, ha a bejáratot mágia védi. A bejárati csarnokban találkozunk majd. * Calebre pillantott, benne jobban megbízott, mert tapasztaltabban állt a feladathoz, mint a csenevész elf. Ha hibát lát a tervben, szóvá fogja tenni, vagy kiegészíti a maga részével, ebben biztos volt. *

Ráadásként elméletileg nem csak jó orgyilkosok, de híres és buja szeretők. Valamit hallottam egy kocsmárostól korábban. Hmmm? Vásárló? * Kérdezte a templárra pillantva. Pár másodperc bárgyú képű gondolkodás, amíg leesett neki, hogy miről van szó. * Áh, értem, vásárló. * Mondta, majd az elfre pillantott aki válaszolt a kérdésére... felettébb kurtán. * Paraszt vagy... Nem vagyok hülye, tisztán értettem, hogy mit mondtál, viszont épp ezért sejtettem, hogy miért a hulládra fáj a foga és nem a fejedre, vagy az összes fogadra bizonyítékaként, hogy meghaltál. Ha jól tudom, akkor a legtöbb helyen a rabszolgákat a fogazatuk alapján tartják nyilván és 4-5 fogból már pontosan meg tudják mondani, hogy kihez tartozott. Nekem nagy fogaim vannak, velem könnyű dolguk lenne. Igazából oda akartam kilyukadni, hogy a bőrödbe olvasztott teljes lírium mennyiség visszanyerhető, ha a tetemet savba dobják és hagyják feloldódni. A lírium szilánkok, azaz nevezzük inkább pornak feljön a sav felszínére, mert könnyebb, mint a folyadék és elfgyökérrel a maradék maratóanyag közömbösíthető. Szóval, lehet, hogy te vagy a harmadik, vagy akár a negyedik, akinek a testébe ugyan ezt a lírium mennyiséget beolvasztották, csak az elődeid félresikerültek és egy nagy fém vagy üvegkádban végezték. Hmmm nem volt a kísérleti helyen egy nagy kád? * Kérdezte ciccegve, majd Calebre akart nézni, de nem jött össze. * Héééé... Fékezem én. Ő borong folyton... Chhh... öregurak... * Morogta még halkan az orra alatt. *

* Az épületnél finoman megemelte a fejét, majd a levegőbe szimatolt. * Fent parfümszag van... * Mondta halkan, majd végigfutott a hideg a hátán ahogy Fenris hozzászólt és ráparancsolt. Először meg akarta kérdezni, hogy miért ne hatástalanítsa a mágikus csapdát, aztán rájött, hogy nem lenne jó, ha Caleb ezt látná, a borongó meg utálja a mágiát. * Az én lopakodásomat kevesen szúrják ki ha szükséges. * Mondta, majd Fenrisre nézett. * Még te sem láttál. * Ellépett a két férfi mellett és elindult hátra. A léptei halkak voltak és nesztelenek, mintha csak egy apró mókus haladt volna az úton. Az épület hátuljához érve újból a levegőbe szimatolt, majd amikor senki sem látta alakot váltott. Egy apró, de hatásos repülőmókus képét vette fel. Lompos farát az égbe emelve apró lábain kezdett el némán "trappolni". Beért a házba, az alsó szinten nyitva volt egy ablak. Lent csend volt, nagyon is csend, így arra indult amerről korábban az emeleten fényt láttak. Gyorsan és ügyesen haladt fel a lépcső korlátján, majd bázisugrással a padlóra érve battyogott sebesen tovább. Az ajtó résnyire nyitva volt és a résen gyertyafény szűrődött ki. Az ajtóhoz lépett, majd a pillantását kitöltötte egy fenék. Nem messze az ajtótól valaki épp egy polc alá behajolva egy ládában papírok közt kutakodott, látszólag keresett valamit. Inair lelke mélyén mindig volt egy kis veszélyt jelző hang, ami figyelmeztette az ártó szándékra, most viszont nem csipogott, így közelebb kommandózott, de már az eredeti alakjában és megszólította. * Keres valamit?

Fogalmam sincs Inair miért ilyeneken járatod a fejed....
*Motyogta a férfi maga elé, ahogyan valahogyan a harcról a buja szeretőkig jutottak. Aztán megint csak hallgatott. Egészen addig míg Inair elégé durva dolgokról nem kezdet beszélni, csak azért, hogy esetlegesen alá támassza az igazát. Persze a szavaiban lehetett valami, lehetett igazság alapja, hiszen ha Fenrisre látott, máris egy elég kegyetlen tett jutott eszébe. Ugyanakkor pont azért, mert a templáris látott hasonlóan kegyetlen dolgokat, még ha nem is ezen a pontosított téren, tudta azt, hogy Inair kezd messze túlmenni azon a határon, ami illő volt. Kissé keményebb, megrovó pillantásokkal nyomott a fején ismételten lefele. Nem fájdalmasan, de elég erősen, hogy a másik ne tudja kihúzni magát. Hangja is kissé komorabb, megrovóbbá vált.* Fékezd is, mert netán véletlenül nem fogok figyelni és tényleg egymásnak fogtok esni.

*Hosszan mérlegelte a lehetőségeket, figyelve a házat. Megemésztette Fenris szavait, Inair ellenvetését, majd azt, hogy mégis belement.*
Fizikális úton előállított csapdát se nem érzékelek, se nem látok. Ha van akkor az mágikus.
*Összevonta a szemöldökét. Megtudná tisztítani a területet, ezzel is eloszlatva a csapdát, de az valószínűleg kihatna Fenrisre is és.....
Fél szemmel pillantott le Inairra még. Szemei még inkább össze szűkültek de nem szólalt meg. A terület tisztítás határai amúgy is korlátoltak. Végül bólintott, megpaskolva az oldalán feszítő kardot.*
Menjen csak Inair hátul, ebben egyetértek. A bejárati csarnokban találkozunk, ahogyan Fenris mondta. Ne csinálj galibát és ne menj nekik egyedül.
*Azzal miután Inair elment, még átpillantott az ott maradt elfre komolyan.*
Ha több mágus van bent, akik nem lesznek könnyű diók.... csinálok egy terület tisztítást, így pár méteres hatósugárba majd maradj le ha jelzek. Nem vagy mágus...de a lírium és amiatt amit veled tettek, valószínűnek tartom h rád is kihatással lenne.
*Végül egy vigyort engedett meg magának.*
Mehetünk?
*Emelte erős kezét előre az ajtó felé.*

Felettébb értetlen vagy és idegesítő. * Calebre sandított a szeme sakrából, ő volt az egyetlen ok, amiért a fiatal mágusnak még nem az utca kövein pihent a szíve. * Csak az ostoba kölykök igénylik, hogy újból és újból elismételjenek nekik valamit, mert nem látják a szavak valódi értelmét.
Furcsák a véletlenek... * Kommentálta, kiegészítve a lovag megjegyzését. *

Miattam ne legyenek kétségeid. Immunis vagyunk a legtöbb mágiára és a hozzá kapcsolódó lépésekre. A lírium miatt erősebb a kapcsolatom az enyészettel, noha nem fenyegetnek a démonok, mint egy mágust, mert leginkább a fizikai formámra korlátozódik. * Magyarázta csendes hangon, miután a mókusképű fiatal már elindult. Határozottan bólintott, de az első lépést meghagyta az embernek. A megítélése szerint az ő páncélzata több sérülést hárított, habár kevesebb mozgást engedélyezett neki. *
Ha a helyzet komolyra fordulna, ne próbálj megvédeni. Gyorsabban gyógyulok, mint te vagy a védenced.

* Miután átlépték a küszöböt, becsukta az ajtót maguk mögött. A ház levegője nehéz volt, de leginkább nem a portól. Volt benne egy furcsa, kénes szag, amely talán démonok jelenlétéhez volt köthető. Hatalmas előcsarnokba léptek, amely szinte romokban hevert. A bútorokat elhurcolták, egy részüket darabokra törték. Az egykor elegáns szőnyegek megégtek, kiszakadtak, meggyűrten nyújtóztak a törmelék alatt. A súlyos, bársonyfüggönyök megtépázódtak, leszakadt karnisokról lógtak ormótlanul. *

* Először csak egy villanást látott a szeme sarkából, ez elég volt arra, hogy leemelje a súlyos kardot a hátáról és készenlétben álljon. *


* Nem tudta volna megsaccolni, hogy az alsó szintet még hányan védik... vagy éppen mik. A korábban itt járt mágusok közül valaki hátrahagyott néhány árnyat, azokkal az emeleti szobában végzett. Sosem volt igazán nyomozó alkat, pusztán a józan eszére hallgatva maradt ebben a helyiségben, hogy átkutassa a feljegyzéseket. Egy lépéssel lemaradt a célpontjától és ez... bosszantotta. Nagyon.
A gyertyákat tűzmágiával gyújtotta meg, sosem spórolt a módokkal, hogy kihasználhassa és megmutathassa a tehetségét... még ha csak aprócska lángokról is volt szó. *

* A lehullott vakolat és a padlót borító szemét és törmelék között ösvények alakultak ki, valószínűleg előtte is mászkáltak ebben a helyiségben. A legtöbb hely a könyvespolc előtt volt, az a valaki itt matatott a leghosszabb ideig, a fiatal mágus pedig a nyomdokaiba lépett. Egy darabig a könyvek címeit nézegette a bajszát pödörgetve, majd észrevett egy ládát, pontosabban annak a csücskét lent, egészen hátracsúszva. Leguggolt, a botját nekitámasztotta a szekrénynek. Éppen a benne lévő feljegyzéseket olvasgatta teljesen elmerülve, amikor meghallotta a hangot a háta mögött. * Vishante Kaffas... Ne lopakodj így a hátam mögé. * Közölte mindezt túl könnyedén. Felegyenesedett, hogy a betolakodóra pillanthasson, nem teljesen erre várt. Nem egy kis termetű elfre. * Hmm, nem vártam látogatót mára... igaz, nem is otthon vagyok, hogy számíthassak rá. Igen, keresek. És te? Vagy már meg is találtad? * Kérdezte, majd felnevetett és magához vette a botot arra az esetre, ha valaki egy szép kis csapdát talált volna ki, amibe ő egyenesen belesétált. *

Vish...hánte Kaffás... Jól mondom? * Kérdezte, majd végigmérte a férfit és a mágusbotját. * Hogy tud elrejtőzni az árnyak elől, amik alattunk hömpölyögnek ilyen szagfelhőben? vagy épp ez az aroma tartja őket távol? Mondjuk érzékeny orrúaknak, mint nekem is kellemetlen. Túl erős, túl... pézsmás. * Körbepillantott a szobában, majd végig a földön, a lábnyomokat nézte. Neki nem voltak lábnyomai, amik odavezettek volna a lábaihoz, mókusként puha léptekkel a lábnyomokban járkált, így nem volt észrevehető a nyoma. * Nem lopakodtam, legalább is az utolsó lépést már nem szándékosan. * Mivel a férfi tekintete először a feje felett pillantott el rándult egyet a szemöldöke és a bal szeme is. * Nem nőhet mindenki ilyen egetfestővé... Látszik, hogy nem otthon vagy. Ott egy seprű a sarokban mégsem álltál neki takarítani. * Mondta stílust váltva, először érzelemmentesnek hatott, most már igazi kötekedő kis pukkantsnak. * Mit keresel itt, ha nem itt laksz? Sunyi tolvaj vagy? Betörő? Kacska a bajszod, túl sokat piszkálod.

Értem. Ez valamennyire megnyugtató. Amennyi előnye van a képességek ilyen kiaknázásának, néha éppen annyi hátránya is. Van konkrét mágia tipus ami hat rád? Vagy igazából inkább csal vegyes? használótól függ?
*Caleb komolysága megnyerő vigyora,mögé rejtőzött. Habár elég komolyan vette mindig is a feladatait gyakran megmutatkozott az is, hogy ennek optimistább oldakát is szereti közhírré tétetni.
A bólintásra csendesen benyított, majd beljebb lökte az ódon nehéz ajtót.*
Ez is amolyal mellékhatása a líriumnak ami benned van?
*Kérdezte csendesen, de figyelmesen. Az ilyen alapokat jó tudni, főleg ha harcok előtt állnak.... állhatnak.*

*Amint belépet a mosoly lefagyott az arcáról. Az orrát elöntőtte az ismerős kén szag, szemeit meg sok borzongató pillanatra hajazó látvány fogadta tárt karokkal. Legszívesebben mindkettőt kihagyta volna...*
Ugy sejtem bőven teper utánad az az Orléz mágus..... Remélem Inair nem keveredik bele semmibe.
*Jegyezte meg. Ha a szag és a látvány nem lett volna elég, az érzet ami az ajtó átlépésével nővekedett benne, az volt. Nem,tudta, nem figyelmen kivül azt a tényt, hogy itt bizony,megbolygatták az enyészet határait. A megérzésből kiindulva meg több démonról is lehetett szó.... a kérdés az volt hogy mekkorák. Összevonta a szemöldökét, apróra huzva a szemeit.*
Harcoltál már démonnal?

Igen, akad előnye is... és ostoba lennék, ha nem használnám ki. * Egy pillanatra talán elgondolkozott a válaszon, de végül nem talált kifogást, ami miatt visszautasítaná. * Az erősségétől függ, leginkább. Egyszerű elf vagyok, pusztán valamelyest nagyobb az ellenállásom a varázslatokkal szemben. Egy részük lepereg, de a töredéke így is elér, legyen szó az elementális ágakról vagy éppen az elme befolyásolásától... Habár ilyesmikre ritkán hagyok időt.

* Bólintott. * A lírium természetéről meglepően keveset tudunk a széles felhasználás ellenére. Tevinterben úgy tartják, hogy egy fém, amelynek saját akarata van, éppen ezért nem tűri magán úgy a bányákban a robbantások vagy a csákányok által okozott sebeket. Az én esetemben a minták jelképezik az ereket, amelyek a sziklában találhatóak. * Ahogy átlépte a küszöböt és felzárkózott a templárius mellett, elcsendesedett, rosszalló pillantással mérte fel a terepet. Ahogy ráncolta a szemöldökét, teljesen úgy festett, mint aki éppen citromba harapott, habár ezt leginkább a mágia közelsége ébresztette benne. A megjegyzésre nem válaszolt, igazából feleslegesnek ítélte, mert nyilvánvaló tényként kezelte. *

Sokkal többször, mint amennyiszer elfogadható lenne. * Felelte keserűen. Nem csak a démonokra tekintett démonokként, hanem a mágusokra is, akik a zsoldosok mellé álltak és vadásztak rá, vagy azokra, akik förtelemmé váltak, esetleg vérmágiához folyamodtak. *
Jönnek. * Mondott ennyit, miközben maga elé emelte a súlyos fegyvert, Lethendralis-t. *


Vishante Kaffas. * Ismételte meg, majd felnevetett rajta. * Itt vagyok Fereldenben a Teremtő háta mögött és káromkodni tanítok egy... mókust. Nem ezt tekintem a karrierem csúcsának. Hmm? Erős? Előfordulhat... valamivel el kellett nyomnom a levegőben terjengő szagokat, hogy ne bántsák az orromat. Ez a sok sár... * Sóhajtott lemondóan. *
Oh, de nem ám... Viszont az árnyak, a lidércek és a démonok leginkább abban a magasságban tanyáznak, s én nem számítottam másra. Esetleg förtelemre, vagy roppant dühös zsoldosokra. * A tekintete néhány pillanat erejéig a seprűre vetült, majd visszapillantott a fiúra. * A takarítást meghagyom másnak, ilyen ékes kezekben nem mutatna jól a seprű. * A beszólások és a kötekedés egyszerűen lepergett róla, mintha észre sem venné. Még ha nem is volt látható, de az aurája éppen olyan harsányan csillogott, mint amennyire erős a parfümje volt. *

Aljas rágalom. * Élt jó kedélyűen a drámai szófordulattal, mellé szélesebben gesztikulálva. * Hivatalos ügyben érkeztem, a Minrathous-i Kör tiszteletbeli mágusa vagyok... a többibe nem kevernélek bele, mert kellemetlen dolgok miatt válnának álmatlanná az éjszakáid. Nem csak egyszerűen eltűnt a könyvtárunkból valami fontos, hanem csatlakozott hozzá a raktár pár becses darabja is. Majdnem olyan fontosak, mint Andraste köpőcsészéje... * Halkan sóhajtott. * Választ a válaszért. És te? Téged mi hozott éppen ide? Nyilván nem a fényre jöttél, akárcsak a molyok az éjszakában...