Living Hell (Nyitott) [+18]

*A férfi hasonlításához , és válaszára, csak elmosolyodott. Persze.... hogy azért nem kelt fel. Nem akart most hozzászólni ehhez, bár tudott volna mit mondani. Nagy volt a kísértés, hogy a labdát vissza dobja, amit a beszélgetéseiknél szokott érezni, most mégis lemondott erről a nagyszerű lehetőségről. Az italt nézte, mialatt kicsit billegtette a csészét.*

A férfiaknak alapjáraton hamarabb nő a hajuk és a körmük, de, utóbbi inkább zavaró a dolgunkban. Az előbbi még nem vészes. Amúgy sem azért jöttél ide James, hogy felszedj valakit. Nem szükséges cicomázni.
Nekem utoljára 14 éve volt hosszú hajam.... már azt sem tudom milyen.
*Vont vállat, s belekortyolt az italba. A tea nagyon zamatos volt, annak ellenére ,hogy tudta, nem egy nagy fajtáról van szó. Végül rájuk pillantott amint a fej borotválásról volt szó. Számára ez nem volt annyira újdonság, látta már így  férfit, de inkább nem vette el a doktor kedvét.*

*Amint a férfi ismételten felé pillantott, most ő is rávonta kék szemeit. Szavainál nem jött zavarba, vagy bármi hasonló, bár tisztán értette a szavak mögött mire is gondolt. Aprót sóhajtott mialatt egy pillanatnyi időre lehunyta a szemeit, majd ismételten rámeresztette őket.*
Ha annyira zavar, akkor legközelebb helyet cserélünk, hogy a hátad ne adja meg magát.
Ezt egyikünk sem tagadta  Die-Die. Szerintem a teremben nem csak neked van ebben tapasztalatod.
* Azzal elment mellette, egészen Lienig s leguggolt mellé.*
Habár motorozni nem, a bácsi elégé jól fut... meg síkit.. majd egyszer megmutatom neked... jó?
*Bólintott, ahogyan ismételten kihúzta magát s vissza pillantott Jamesra.*
A Sake jó, főleg ha tudod meddig ihatod.... és igen. *Pillantott vissza a Dokira, abban a pillanatban ahogyan kimondta a kakaót és a forró csokit egy pillanatra megrezzent ,majd inkább elpillantott. Szívesebben ivott volna ő is azt.*
Ha hazaértünk... lógsz nekem egy kakaóval James....
*Motyogta.*

*James nagyot nyújtózik és a Doki szavainál rápillant és elvigyorodik.*


- Lehet hogy frissebb kiadás vagy, mégis úgy recsegsz. De a "test edzésed" igen egy oldalú lehet, főleg ha ennyire megterheli öreg csontjaid. *Direkt heccelte most ezzel. Kicsit elterelvén a helyzetről a gondolatait. A tőrrel való borotválkozásnál csak elvigyorodott.*


- Nyugodtan megnézheted, semmi újat nem fogsz látni és köszönöm a felajánlást, de meghagyom neked a borotvádat. Nem veszem el, mert a te pofázmányodnak is kelhet. Yoi... igen igazad van, nem csajozni jöttem, de attól még nem kell ősemberként kinéznem. *Mondja teljes nyugodtsággal és lassan teljesen eltüntette a kávéját. A kislányra pillant elmosolyodva, majd vissza a többiekre. Csendben hallgatta ahogy a kakaóról és a csokiról esett szó.*


- Yoi... ha innen élve kijutunk akár minden reggel csinálok neked kakaót. Úgy ahogy régen. *Akaratlanul is eszébe jutottak azok az idők, mikor Yoi még hasonló korú volt mint Lien, s keserédesen elmosolyodott a tudatra, hogy Yoinak nem adhatott olyan múltat amit megérdemelt volna. Az asztalra könyökölt és az üres bögrét kezdte el piszkálni.*


- Nekem inkább a Sake hiányzik most... Józanul sokkal nehezebb ezt elviselni... *Állapította meg inkább magának.*

*Lien csendben reggelizett s Yoira pillantott elmosolyodva, amikor mellé guggolt és a Dokiról mesélt. Bólintott.*


- Rendben. *Mondja kedves mosollyal, majd mikor fel egyenesedett és elfordult tőle hirtelen ölelte át hátulról, hogy megköszönje a reggeli Teát és kedvességét. Nem igazán tudta, mit is kellene tennie, hisz azt még ő is látta elégé rossz helyzetbe kerültek.*

*Nem ébredtem fel se Lien ébredésére se arra mikor kimentek. Mocorogva fordulok meg az ágyon és az ablakon beszűrődő fény miatt kezdek el ébredezni. Nagyot ásítva megtámaszkodva mögöttem dörzsölöm meg kezemmel szemeim, hogy ébredjek. Mikor valamennyire már tisztul látásom akkor nézek körbe. Látom a többiek már nincsenek itt. Ethan még alszik és valamiért megnyugvás költözik szívemben, ahogy látom őt aludni. Akaratlanul is elmosolyodom és lassan oda húzódva az ágy végébe, egy óvatos puszit lehelek homlokára. Nem akarom felébreszteni. Kikelve az ágyból a mosdóba megyek elintézni a dolgom, s utána arcot mosva lépek vissza ki a szobába ahol aludtunk. Nem akarom Ethant magára hagyni, de érzem a reggeli üzemanyag fröccs nélkül nehezen akar indulni a motor. (Igazi motor mániás:D)

Vissza ülök az ágyra és lábam felrakva nézem meg a sebem. Ahogy letekerem nem éppen örülök annak amit látok. Gennyes lett. Remek már csak ez hiányzott. Körbe nézve a szobába friss kötszerért és fertőtlenítő után kezdek kutatni szemeimmel.*

Még felszedhet valakit, ha titkon nekrofil... * Mondja csendesen, miközben oldalra pillant és fütyörészik. Szándékosan nem mondta olyan hangerővel, hogy a gyerek is tisztán hallhassa és nem fogja megismételni sem. * Hmm, egyébként annyira nem egyoldalú... van benne elég csípőtorna, ujjmozgás, összetett mozgáskoordináció, nyelvgyakorlatok... * Mondja ki nyíltan, amire gondolt csak pusztán cizelláltan megfogalmazva, mert ez a rész egy gyerek számára sem vet fel olyan sok kérdést... legalábbis reméli. Csak torna, nem? *

Tuti nem kell? Három van nálam... De nem azt kalkuláltam bele, hogy bármelyikünknek piperészkedni támad kedve, mielőtt megkérded... csak szimplán hasznos, ha van nálad plusz egy penge. Éééés mivel siettem induláskor, egyszerűen csak így túrtam be a hátizsákomba.

* Ráncolni kezdi a szemöldökét, és ökölbe szorítja a kezét... * Yoiiiii... * Mondja kísértetiesen dallamos hangon. * Meg ne próbááááád... Ha megteszed, akkor nagyon csúnyán megütheted a bokádat. * Közli elsötétülő pillantással, de a következő másodpercben már kedvesen mosolyog. *

Szaké... ha tényleg leültök egyszer szakézni, hívjatok meg... Akad egy-két jó sztorim a pia mellé. Állítólag kedves részeg vagyok, szóval megéri velem addig is jól bánni.

* Ethan nem ébred fel a mocorgásra, ahhoz túl mélyen alszik... ellenben az ajtónyitás! Amikor Elise kimegy a mosdóba, az ajtó halk nyikorgására kipattannak a szemei. Körülnéz a teremben, részben megnyugszik, amikor rájön ki vagy mi volt a zaj forrása. Behunyja a szemét, úgy pihen még egy keveset, habár már nem alszik vissza. Félszemmel követi a nő mozdulatait, majd amikor kutakodni kezd, megszólal. *

Bal oldal, felső szekrény... legalábbis ott láttam, de jobb lenne, ha megvárnád vele a Dokit... Eddig is ő foltozott össze minket, nem hiszem, hogy egy éjszaka alatt elfelejtette volna, hogyan tegye... Inkább pihentesd. * Nyújtózik egy nagyot, majd a helyére billenti a székét. Ahogy felkel, megropogtatja a nyakát. Habár még most is fáradt, már sokkal jobb színben van. *

* Odalép a nőhöz, egy apró csókot ad az ajkaira. * Remélem, tudtál pihenni egy keveset... Hogy van a lábad?

Hát...erről nem tudok, de lehetséges ,hogy szereti a veszélyes nőket...
*Sandít a néger férfira, mialatt ő is csak csendesen teszi a Doki megjegyzésére a pontot. Ám utána már nem osztozik ennyire egy véleményen a férfival. Rápillant a kislányra, habár reméli szerencsésen nem érti a másik miről beszél. Eszébe jut valami vicces, de ha ezt ebben a pillanatban árulná el neki, nem lenne teljesen önmaga. Így inkább megtartotta magának, habár halvány mosolyt adott világos arcára a gondolat.*
Legalább ennyiben kimerül nálad a mozgás fogalma.
*Tette le az üres bögrét. Megitta a teát.*

*Ebben a pillanatban, habár eddig ügyet sem vetett az ilyen dolgokra, mégis ha belegondolt, örült annak ,hogy ázsiai, és sokkal kevesebb baja van az ilyen dolgokkal.*
Azt csinálsz amit szeretnél.... én már láttalak piperkedni a fejeden.... a Dokit jobban érdekli ez a mozzanat.

*Habár a maszktól nem látszik, a férfi szavaira rásandít, s az élénk szemein látszik ,hogy vigyorog. Sőt, jól mulat ezen a dolgon. Nem válaszol,de a pillantása sokat sejtetőek. Kész lenne elébe menni a dolognak,..... kivételesen.
Elégtételként veszi fel a férfi reakcióját, úgy áll fel, kihúzva magát, így igen csak meglepi a kis erőtlen ölelés ami éri. A mosoly hirtelen tűnik el s a szemei is inkább zavartá vállnak. Megemeli, megrezzenő kezét, majd egy sóhajjal túrja meg a kislány haját, mialatt végig simít a fején. Így tudta kimutatni, hogy viszonzott az ölelés által leírt érzelem.
Tudta ,hogy fél a kislány....érezte és megértette.*
Nem lesz baj Lien....
*Suttogta neki mialatt maga elé pillantott kék szemeivel s csak utána emelte rá.*
Nem lesz baj.

A kakaót elfogadom James! Együtt Liennel, biztosan szeretné ő is.
*Amint sikerült vissza szereznie a lélekjelenlétét, még csüggedten, de végül felkapta a lányt s felültette az asztalra.* A bácsi finom kakaót csinál.
Szaké..... csak akkor megyek oda, ha már nagyon kell rátok figyelni.

*Stevenson, elgondolkodva tette félre a bögréjét az asztalon és dobta vissza ugyan oda a mappát amelyet éppen olvasgatott. Tudnia kellet , hogy azok ketten hova rejtették el a formulát! Volt sejtése, de jelenleg nem tudott annak közelébe jutni. Jelenleg, bárhogyan is akart, elég nehéz lett volna ezt véghez vinnie.
Felállt, hájas testével elsétált az irodájának egy másik szegletébe s ott nézett szét. Megfogta az egyik díszes dobozt, s miután azt kinyitotta, meglátta benne a chipet. Nem rejtette el jobban, mert csak ő tudta ,hogy létezik és csak ő tudta ,hogyan használható.....de még nem tökéletes. Már éppen tette volna vissza amikor hirtelen megmozdult valami alatta és kiejtette a kezéből. Idegesen "ugrott" utána ,majd ,mintha valami kincset fogna vissza tette a dobozba, amit megbízható helyre rakott. Nagy testével sietősen haladt kifele, mialatt szaporábban vette a levegőt már ettől a kis mozgástól is. Látni akarta ,hogy mi történt. Amint elért az ablakhoz kinézett, látta ,hogy a felső szint egy része füstölög. Elkomorodott. Valószínűleg a mozgás miatt eldőlt valamilyen maradék szer.*

*Yoi éppen átadta a bögrét a négernek ,hogy csináljon kakaót nekik ,mikor megmozdult a "föld". Reflexből ,hirtelen fordult meg és kapta le a kislányt az asztalról ,nehogy leesen vagy valami ,majd amint elmúlt az egész a többieken nézet szét. *
- Megnézem mi történt .
*Kirohant, kicsapta az ajtót.*
- Stevenson! Mi történt ?
- Az emeletre!

-Nem vagyok se nekrofil, és a veszélyes lányokat se szeretem. Egy nő legyen finom és kellemes megjelenésű. *Mondja kis James az állás pontját kissé morogva. Nagyot sóhajtva hagyja inkább annyiban a témát, mert ez így eléggé kellemetlen, főleg egy gyerek előtt.*


-Tuti nem kell. Borostás vagyok, de jelenleg ez a legkissebb gond. A fejemen meg ha kinő a haj hát legfeljebb meglátjátok mennyire is ősz már. *Jegyzi meg és megvonva vállát néz hol a dokira, hol pedig Lienre. A kislány jót reggelizik és láthatóan van átvágya ami csak jót jelent.*


- A szake... ahm... isten bizony innen kiszabadulunk meghívok mindenkit szakezni. Csak jussunk ki élve. *Mondja nagyot sóhajtva és lassan befejezfe a reggelit áll fel és mossa el a tányért amiről evett.*


*Lien szorosan öleli Yoit és hallja a mondatait és jól is esik neki. Mikor felveszi nyakába kapaszkodik és csak akkor engedi el, mikor az asztalra teszi maga elé. Mosolyogva néz fel a nőre és bólint.*


- Nagyon szeretem a kakaót. *Jegyzi meg a kislány kedves mosollyal.*


*Miután elmosta James a tényárokat és megkapja a bögréket szét néz, hogy van-e minden a Kakaó elkészítéséhez. Szerencsére még volt, így neki is állt megcsinálni a két kért kakaót.*


- Két perc és készen lesznek. *Mondja jó kedélyel és hirtelen mozdul meg a föld. Megkapaszkodva néz körbe gyanakvó szemekkel. Mikor abba marad Yoira és a kislányra néz, majd a dokira.*


- Minden rendben mindenkivel? *Kérdi atyai aggódással majd biccent Yoi felé. Ahogy a nő kilép Stevenson jelenik meg és azt mondja az emeletre mindenki. Nem tudja elképzelni mi történhetett.*


- Yoi kérlek vidd Lient én megyek felébresztem Ethant és Elist. *Mondja és azzal lerakva mindent hagyja ott a dolgokat és indul meg kifelé a konyhából, hogy vissza menjen a szoba felé.*

*A keresés közben Ethan szólal meg. Hirtelen kapja oda a tekintetét és haloványan zavartan mosolyodik el.*

- Bocsánat nem akartalak fel ébreszteni. *Mondja lágy hangon és ahogy mondja merre is találja a kötszert ki is veszi onnan. Mire felegyenesedik Ethan már ott van mellette. Lassan emeli fel tekintetét és a csókra behunnya szemeit. Jól esően viszonozza, bár nem épp itt kellene kimutatniuk az érzéseiket, azonban ez már oly keveset számít. Ha nem itt lehet nem is lesz rá több alkalmuk. Kérdésére lassan nyitja ki a szemeit és hosszan néz a férfi tekintetébe.*

- Igen sikerült pihennem. Szokatlanul mélyen aludtam. *Adja meg a választ, majd lenéz a sérült bokájára.*

- Nem vészes igazából nagyobbnak tűnik a baj, mint ami. Igazából felszini sérülés, bár amiatt, hogy törékenyebb a csontozatom, örülhetek, hogy nem tört el vagy repet meg. Na de mindegy is. Én jöttem ide és nem azért hogy nyavajogjak. Gondoltam, hogy sérülni fogok, bár nem hittem, hogy kapásból az elején. *Jegyzi meg és mondata végére megremeg alattuk az épület. A hirtelen rengésre Ethanba kapaszkodik meg, de együtt huppannak le az ágyra. mert hát Ethan is sérült így nehéz lenne talpon maradniuk.*

- Ez meg mi volt? Mi történt? *Kérdi aggódón körbe pillantva.*

* A Doktor érdeklődve hallgatja Yoit és James-t. Attól függetlenül, hogy az egész sziget hemzseg a fertőzöttektől, nem érzi olyan komolynak a helyzetet. Legalábbis addig nem, amíg meg nem látja Stevensont, hogy a kellemetlen alak emlékeztesse mindenre, ami annak idején rosszul érintette. Már éppen csatlakozna a témába, amikor a padló megmozdul a talpa alatt. Elveszti az egyensúlyát, nyekkenve kapaszkodik meg a pultban és félig James-ben, mert ezek voltak a legközelebbi stabil pontok. * Ez nem jól indul... nagyon nem jól. * Amikor stabilabban áll, megigazítja a félrecsúszott szemüveget. * Ha futnunk kell, akkor problémás helyzetben vagyunk. A szöszke és a főnök nincsenek éppen futkározós állapotban... Senkit sem cipelek a hátamon, Lien kivétel. * A végét kedvesebben elmosolyodva teszi hozzá, a kislányért aggódik valamelyest. *

Veled megyek! * Vágja rá szinte azonnal Yoinak. Megfogalmazódik benne, hogy a zombik esetleg áttörték a barikádokat, és ha így történt, az elsők között akarja látni a módszerüket. Kíváncsi, mert tudni akarja, mennyire tanulékonyak a lények... Egy részével tisztában van, de az kevés. A genetikai programozás egy részét ő és a csapata végezték, de a folytatást nem látta. *

* A gondolati extázisból a kövérkés férfi megjelenése rántja vissza. Elsötétül a pillantása, de azt feléri ésszel, hogy hiába a dac, kénytelen lesz utána menni. * Vonszold magad, különben itt maradsz kísértetnek... és két bűzlő lihegésed között elmesélhetnéd, hogy mi folyik itt... * Közli vele, ahogy Yoi helyett mégiscsak hozzá kénytelen társulni a többiekkel együtt. *


Nem ébresztettél fel... * Válaszolja még csendes hangon. * Nem szoktam mélyen aludni, szakmai ártalom.

* Amikor rengeni kezd a föld, reflexből elkapja Elise-t, de nem tudja megtartani mindkettejük egyensúlyát és az ágyra huppannak. * Ez nagyon nem jó... * Amikor stabilabb a helyzet, felkel, és felsegíti a nőt is. * Gyere... ha bármi gond van, itt nem leszünk jó helyen. Keressük meg a többieket... * Úgy tartja a nőt, hogy ne szabadulhasson könnyen a tartásából, de tudjanak haladni előre. * Kapaszkodj, ne terheld a lábad, amíg nincs átkötve... 

Valószínűleg fél úton találkozunk velük, nyilván erre felé tart legalább egy valaki. Az itteniek már biztosan kialakítottak egy biztonságos szobát vész esetére...

*Ahogyan rohant a folyosón, örült annak abban a pillanatban ,hogy Lient ott hagyta a Dokinál. A képzések miatt is, elég hamar lehagyta őket, nem is nézett hátra, ahogyan a folyosó végére ért, kicsapta az ajtót ahol felmehetett lépcsőn az emeltre ,majd ott szaladt tovább. Nyugodtan vette a levegőt, jól beosztotta magának. Hirtelen fordult be a terem felé ahonnan a füst jött ki. Páran már álltak ott, próbálták oltani a tűzet, legalábbis nagyon úgy tűnt. Valamit kiáltottak felé, de nem értette pontosan mit, s csak a reflexének volt köszönhető, hogy megtorpant a küszöbnél, még ha kicsit meg is ingott. Döbbenten nézett szét, hiszen az iroda hiányzott. Egy hatalmas lyuk tátongott, mialatt iratok halmazát fújta el a szél, s minden más, aminek töredékei megmaradtak a helyiségben, összetörve, zúzva, elégve voltak. Hátralépett egyet, immár picit nyugodtabban körbe pillantva. Ekkor rohant az egyik itteni túlélő hozzá, kezében egy poroltóval.*
- Majdnem lezuhant!
- Csak majdnem.... *nézet szét Yoi csendesebben.* - Mik voltak itt tartva ?
- Nagyon sok írat, bizonyos szerek amik megmaradtak, egyik sem volt hígítva.... ez okozhatta a tűzet és a nagyobb robbanást.
- Akkor nem a kutatásokból szerzett szereket tárolták itt...igaz?
- Nem....de......
- A robbanást lehet azok okozták, de annak is kellet valami.
*Nyúlt az oldalához ösztönösen és eszébe jutott ,hogy jelenleg egyiküknél sincsenek a fegyvereik. Elkomorodott egy pillanatra, majd legyintve küldte hátrébb az alakot ,mialatt ismételten előre nézett. A mögötte álló ijedten hátrált míg Yoi világos kék szemei elkomorodtak.*
- Még többen jönnek! A tűz...a tűz ide vonzotta őket!
- De az alsó szintek nem sérültek..nem tudnak bejönni.... *állapította meg a félvér nő, azzal ahogyan felpillantott hirtelen lökte félre a másikat és ő is félre állt. Pont abban a pillanatban, közöttük a falon loccsant valami vöröses.*
- Vé..é...vér... *hátrált ijedten a férfi, majd amint a falon megmozdult a folt Yoi döbbenten nézett. Ilyet még nem látott.*
- Tűnés, vissza, vissza! Ne engedj fel az emeletre senkit!
*Azzal meglökte ,majd futott utána. Keresnie kellet valamit amivel átszúrja . Szemei a futás alatt csak ezt keresték.*

*Stevenson haladt ahogyan csak tudott, de csak érdeklődve nézte ,hogy a nő már nem volt sehol. Természetesen Detrich is megelőzte, de azt még mindig be tudta valahogyan érni. A lányka ott volt, csak nézte ,majd mintha valamit észrevett volna rajta elgondolkodott. Megtorpant mielőtt a folyosó végére érhettek volna, nekitámaszkodott a térdeinek. Szaporán vette a levegőt. Csak ezután nézett rá a kérdés miatt.*
- Nem tudom. Én is csak a mozgást vettem észre, meg hogy füstölög az emeleten az egyik terem. Igazából, nagyon is kíváncsi vagyok, hogy mi történt.... ha a kicsikéim jutottak be, az mindenképpen fejlődés!
*Vigyorodott el hosszan. Úgy tűnt még mindig büszke volt arra amit teremtett, még ha , pontosan még maga sem tudta azokból mik lettek.*
- Hol vannak a többiek ?

*James látta ahogy társai megindulnak, így a kislány az ő nyakán marad. Remek hát akkor ez van. Lient a hátára kapva siet a teremfelé ahol Elist és Ethant hagyták. Ahogy a folyosón halad megpillantja őket.*


- Jobb reggelt. Az első emeleten történt valami. Meg nem mondom micsoda. Az a kövér tudós azt mondta mindenki oda. De ha épp a járkálók törtek be ott... nem biztos, hogy oda kellene menni. *Mondja el véleményét, Ethannak és Elisnek.*

-Egyet értek. *Mondja ajkába harapva miközben Ethannal együtt áll fel. Ethan biztosan tartja meg és nem engedi kiszabadulni a karjai közül.*

- Nem, tudok menni. Nem terhelem, de téged se kellene. *Mondja aggodalmasan, de végül csak nem tud ellene mit tenni bele karolva Ethanba indulnak meg. Igyekszik sietősen bicegni, és mikor már a fájdalmat nem érzi már gyorsabban bicegés nélkül halad. Bokája sérülése nem szakad fel és szerencsére nem is mély, mint inkább fájdalmas.*

- Igen reméljük, bár bízom benne, hogy nem ez a helyzet. *jegyzi meg és út közben találkoznak Jamessel és Liennel.*

- Neked is jobbat. *mondja és a kislányra néz egy kedves mosollyal.*

- Ne félj James bácsi meg véd téged. *mondja kedvesen, majd vissza néz a néger férfira.*

- -Szerintem utánuk kellene menni. Csak nem olyan ostoba, hogy oda híva az összes embert ahol betörtek a járkálók. *Mondja ki véleményét elgondolkodva.*

* Yoi sokkal jobb kondícióban van, így hamar megelőzi. A Doki kitartóbb annál, és érdekli a helyzet, úgyhogy nem adja fel, nagyjából ugyanazt a tempót tartva lépdel a nő nyomaiban. Habár Stevenson előtt jár, még messziről is hallja a lélegzetét, ami egyre inkább idegesíti. Ha nála lenne a fegyvere vagy a kése, akkor biztosan ráfogná a bosszantó egyénre. Csak a puszta keze marad, ahhoz viszont túlságosan is undorodik tőle. Ha arról lenne szó, hogy boncoljon fel egy fertőzöttet, vagy gyűjtsön mintákat róla, nem zavarná... viszont egy kézfogás Elliottal annál inkább. A puszta gondolattól is kirázza a hideg, habár nem egészen tudja alapos indokokkal alátámasztani, de ez jól is van így a nézetei szerint. * Tehát... valami gond van az emeleten, te pedig odatoborozol minden fegyvertelent, hogy ha valami betört az épületbe, akkor garantáltan mind ott dögöljünk... Zseniális. De tudod... ha én meghalok, magammal viszlek.

* Lassít a léptein, majd visszapillant rá. * Hmm? Ethanre és a csajra gondolsz? Pihennek... Ha nem nyomtad volna tele nyugtatókkal, valószínűleg már itt szaladna velünk és tudná védeni a hájas seggedet...

* Mormolja neki félvállról a választ, majd ráerősít az iramra. Az ajtó előtt lassít, már messzebbről látja, ahogy Yoi félreugrik. A nő szemmel láthatóan keres valamit. Amikor a folt megmozdul, egyértelművé válik: egy fegyver. Felkap a földről egy fadarabot, ami az ajtó tokjából szakadt ki, egyenesen felé dobja. * Yoi! Kapd el!


* Ethan ráncolni kezdi a szemöldökét, amikor megpillantja James-t és a kislány a folyosón. A vonásai nem tükröznek sok mindent a megszokott hideg nyugalmon kívül. Sikerült valamelyest visszatérnie a normál kerékvágásba, hála annak a kis pihenésnek, amit maga mögött tudhat. * Hallottam a robbanást... 'Reggelt neked is. * Bólint. * Először is tudnunk kellene, hogy mi történt... Ha a fertőzötteknek sikerült áttörnie a védelmen, akkor itt sem vagyunk jó helyen. Másrészt, ha fent nyitott az épület, ott is bejuthatnak a mutálódottak... 

Láttam egy konferenciatermet még tegnap idefelé jövet... Az ideális pont a két helyszín között, Elise, menj oda a kislánnyal együtt. James, mi megnézzük, hogy mi történt. Jobbak lennének az esélyeink a fegyverekkel, de majd improvizálunk. Yoi és a Doki? * Teszi fel a kérdést, habár sejti, hogy ők ketten már az emeleten vannak az események közepében.

" Yoi! Kapd el! "
*Hallotta meg s arra azonnal a hang irányába fordult s egy fél fordulattal kapta el a fadarabot, melyet azután ugyan azzal a lendülettel a támadóba szúrta. Úgy érezte egy pillanatra ,hogy teljesen megfagyott, míg a vér a kezeire s ruhájára fröccsent. Vett pár mély levegőt míg kihúzta magát de nem eresztette el a fadarabot ami átmenetileg örökös fegyverének lett előléptetve. Hosszan nézet szét élénk szemeivel, szinte semmi nem kerülhette el a figyelmét, legalábbis úgy vélte. Csak ezután nézett vissza a Dokira aki az imént kiáltott felé.*
- Ne engedj fel senkit.... nem tudom ,hogy van e még ilyen....

*Mögötte közben az előző férfi ijedten futott el a Doki meg Stevenson mellett.*
- Uram, ne menjen fel! Veszélyes! A zombik erre jönnek a robbanás miatt, nem tudom mi volt az, de....de...
*Remegett ahogyan hátrafelé mutatott, majd elfutott a férfi mellett tovább. A lényeg ,hogy csak egyre messzebb kerüljön attól a részlegtől. Amúgy is meg akarta nézni ,hogy sérült e bármi más. Hamarosan elfutott Jamesék mellett s megtorpant. Megrázta a fejét.*
- Ne menjenek fel oda! Inkább valami biztonságos helyre!

*Stevenson mialatt futott (valamennyire) a doki mellett, csal elkomorodott a szavaira. Semmi kedve nem volt most ahhoz ,hogy gyilkolják egy kicsit egymást. Elsőre is értette a férfi fenyegetéseit, és abba s nagyon biztos volt ,hogy ebből egy jó ideig nem fog bekövetkezni semmi ,mert Ő rá mindig is szükség van. Amíg ez az egész fen áll, addig biztos , utána pedig nem fog esélyt adni arra ennek a pszihopatának ,hogy meg tudja tenni. ötletei voltak, de várt a kivételezéssel. *
- Jó okom volt rá, hogy beadjam azt a nyugtatót neki. Ha nem vetted volna észre a sérülései kellemetlenek voltak, és ha nem vizsgálom át, még féltek volna az embereim, hogy esetleges mellékhatásai is lehetnek.
*Amint meghallotta Iza hangját, majd látta ,hogy embere milyen gyorsan és ijedten fut el, már bizonyossá vált számára, hogy az egyik drága teremtménye valahogyan feljutott ide. Elég sok alkotásban volt a fejes, elég sokat köszönhetett még annak idején Iza apjának, majd ennek tökéletesítését Dietrich-nek, s a végszót pedig az a két ember tette meg. Bár még sok mindenben így sem mondhatta a vírust 100%-osnak. Voltak gyenge pontjai, vak foltjai s ezzel együtt elégé kellemetlen mellékhatásai. Bár a fekete piacon már így is nagyon népszerűnek számított. Ezt azonban nem Stevenson döntötte el...ő csak a nevét akarta adni a világ legszebb dolgának. Amit ő annak tartott. Épp csak fél szemmel pillantott ki a doktor mögül a nő felé. Amint meglátta a teremtményét elmosolyodott egy kicsit.*
- Mennyire hihetetlen.....szörnyűség egy ilyen csodát elpuszitani.

*Yoi felkapta a fejét a férfi szavaira s elkomorodva nézte hosszan. Ritkán lehetett érzelmeket látni ennyire az arcán, de most úgy érezte a férfi megérdemli...aztán mielőtt az észrevehette volna sietősen adott le belőle.... nem. Stevenson ezt csak kihasználná. Yoinak meg kell tartaia a póker arcát.*
- Ez egyáltalán nem csoda. Inkább menjen Stevenson és szerezze vissza a fegyvereket. Nem tudom hogy jutott ez a valami ide, ilyen magasra. .....
*Indult vissza fele, lassú és figyelmes léptekkel az épület oldalán tátongó lyukhoz.*
- ....de ha bejutott, akkor más is bejuthat.
*Amint kimondta ezeket a szavakat ,mintha valakit látott volna. Éppen csak egy pillanatra, így nem tudta biztosra mondani, de ösztönösen indult meg jobban és a szakadék szélén megállva, kapaszkodott meg a fal maradványaiban. Úgy nézett hosszan szét, bár már nem látott semmit...semmi olyan mozgást, amit annak tudhatott volna be.
Helyette érezte a friss szelet, ahogyan a fekete tincsei fújta, s kellemesen simogatta a bőrét. Egy pillanatra olyan hihetetlennek tűnt ez az egész, ám ezt csakhamar szertefosztotta a dülőngélő hullák hangja , látványa. A vér ami még mindig ott volt sok helyen, volt ahol még a vihar sem tudta lemosni.*

*James bólintott Ethan szavaira, és a remegő kislány kezét elengedve adta át Elisnek. Ekkor rohant el mellettük a fickó össze vonva a szemöldökét elégedetlenül morrant fel.*


- Elis... vidd Lient és tedd amit Ethan mondott. Talán a tanács terembe rejtették el a fegyvereinket. Minél hamarabb vissza kell szerezni. Ethan... gyere szerezzünk kést a konyhából. *Mondta határozottan és elindul öles léptekkel a konyha felé.* -Jobb híán a kés is meg teszi, csak vigyáznunk kell ne karmoljanak meg ezek a dögök... *morogja inkább magának miközben barátjával és bajtársával a konyha és az emelet irányába haladnak. Belépve vesz magához két kést és a folyosón adja oda és indulnak meg az emeleti lépcsők felé.*


- Yoi előre rohant az emelet felé és a Doki is utána ment ahogy a pohos Stevenson is... Nagyon remélem, hogy nem jutottak be ezek a dögök ide, mert akkor nagy bajban vagyunk. *Morrog végig az orra alatt és szavait alig lehet kivenni.*

*Elis finoman veszi át a remegő kislány kezét aki annyira megszeppent, hogy szólni se bír. Bólint a két férfi utasítására. Első a gyerek védelme plusz bónusz, ha sikerül lófegyvert találnia.*

- Nagyon vigyázatok magatokra. *Mondja komolyan és mielőtt Ethan elléphetne felsőjének nyakát megfogva lop tőle egy csókot.* -Hozzon szerencsét. *Apró mosolyt enged meg, majd komoly arccal néz rá.* -Menj és egyben gyere értünk. *Mondta komolyan és azal a kislány kezét fogva indult meg az említett tanácsterem felé a folyosón. Út közben berohant a terembe ahol aludtak és felkapva a táskáját sietett tovább a kislánnyal amennyire csak tudott. Bízott benne, hogy a tanácsteremben lesz valami kötszer, vagy valami amivel rögzítheti a bokáját.*

*Nem sok idő kellett és a kislánnyal beértek a tanács terembe és az ajtót bezárta maguk után. A kislányt az egyik asztal alá bújtatta és székekkel torlaszolta el.*

- Maradj ott Lien! *mondta neki parancsolón az utasítást, amire a kislány csak bólintott. Fegyverekért kezdett kutakodni, na meg kötszerért. Az egyik fiókban talált egy adag fáslit és leülve az egyik székre húzza fel magához a sérült bokáját és fáslizza be, majd az egyik szék támlájának tartó dísz lecét kirántva teszi a bokájához merevítésnek és azt is rá fáslizza. Gyorsan és már szakszerűen rögzíti a bokáját. Nem egyszer kellett már ezt csinálnia. A művelet végeztével az ablakhoz menve néz ki, látja a felfordulást odakint és az ide tartó járkálókat. Nem deríti fel szívét a látvány.*

-Mi történik Elis? *Szólal meg kisvártatva a lány remegő hangon. Elist ez a kérdés húzza vissza gondolataiból.*

- Nem tudom Lien, de maradj ott egyenlőre. *Mondja a lányra az asztal alá, majd rögzített bokával kezdett el a teremben kutakodni lőfegyverek után.*

* A Doki összeszűkíti a szemét, amikor meglátja, hogy a nő mire támadott. * Szép... Ettől függetlenül inkább ne hősködj, lövésünk sincs arról, mibe szúrtad a karót. Ne nyelj a vérből, lehetnek apróbb mellékhatásai. * Közelebb megy a robbanás helyszínéhez a figyelmeztetés ellenére is, mert mindent látni akar. * Ez így nagyon nem jó... Az a nagy horda egyenesen felénk tart. Ha mind nekifeszülnek a védelemnek, akkor pillanatok alatt áttörik, vagy ha egymásra taposnak, akkor átmásszák. * Feszültnek látszanak a vonásai és az ajkaiba harap. * Gyorsan megoldás fog kellene... de vaktában kitörni őrültség. Kíváncsi vagyok, hogy a többiek mit szólnak hozzá.

* A szeme sarkából mozgást lát, az állával int Yoinak abba az irányba, miközben ő lemarad és a lépcsők felé lépked. Nem akar a harc központjában lenni, csak hátráltatná a félvér nőt és ezzel tisztában van. * Hmm, annyira nem szörnyűség... Meglátjuk, mennyire változik a véleményed, ha szemtől szemben találkozol vele és nincs ott senki, aki megvéd... * Veti oda Stevensonnak. * Miért van egy olyan érzésem, hogy te pontosan tudod, mi volt az? * Néz rá szúrós pillantással. *

* Yoinak csak igazat tud adni, így bólint egy aprót. * A magasság nem feltétlenül akadály nekik... abból ítélve, amelyiket feldaraboltam a világítótoronynál...


Konyhakés... mióta vagy ilyen házias? * Enged meg magának néhány könnyedebb megjegyzést. * Remélhetőleg nem csak vajazót találunk... * Amikor a nő átkarolja a nyakát és megcsókolja, pár másodpercre magához öleli. Miután elváltak, még a szemébe pillant. * Légy óvatos. Csak akkor nyissatok ajtót, ha a mi csapatunkból érkezik valaki... * Toldja még hozzá. * 

*Futva indul el James mellett, habár ez inkább csak kocogásnak tudható be, ennél többet még nem akar bevállalni. Ha komolyabbra fordul a helyzet, akkor több energiára lesz szüksége, abból pedig nincs olyan sok. A konyha ajtóban várja be a barátját, átveszi tőle az egyik kést, megpörgeti a kezében. * Lehetne élesebb, de megteszi. Nyomás, ha nagy gáz van, akkor kelleni fogunk. A legtöbb ittlévő civil, egy éles helyzetben pár percnél nem bírnának többet.

* Felfelé tartanak, amikor elfut mellettük a riadt egyén. * Inkább add vissza a fegyvereinket, sok múlhat rajta. * Reccsen rá, és tovább halad felfelé, teljesen kizárva a figyelmeztetést. Rövidesen beérik a fent lévő triót, akik már intézkedtek a vérnyomokból ítélve. * Mi történt? * Teszi fel a kérdést, részletes beszámolót várva a saját csapatától és az unszimpatikus tudóstól is. *

*Hátra sandít a férfira s habár nem mond semmit az kiláthatja a tekintetéből ,hogy valami ilyesmit gondol. " Ne nézz már hülyének az istenit!". Ezután arra sem szól ,hogy közelebb jön, lassan szinte maga mellett tudhatja. Vesz egy mély levegőt s csak akkor pillant a férfira amikor az int a fejével. Megszorítja a fegyverét s úgy fordul arra ,mialatt szabad kezével hátrafelé int. Szerencsére nem kell semmit mondania, mert a férfi magától elindult vissza. Óvatos, nesztelen léptekkel indult előre ....... Nem tudja megmagyarázni mit érez. Sokszor volt hasonló helyzetben csak élő ellenfelekkel. Így valahogyan egészen másképp állt a helyzet. Nem félt...legalábbis nem úgy ,mint  a többiek. Picit elkomorodva figyelt inkább minden zajra, előjelre. Amint a folyosó végére ér, hirtelen lépett be oda s nézett túl a sarkon. Egy pillanatra visszatartotta a levegőt és......nem volt ott semmi.  Lejjebb engedte a kezeit s kihúzta magát. Körbenézett.*
- Ez nem tetszik....
*Suttogta.*

*Stevensonnak azon kívül amit mondott, esze ágába sem volt közelebb menni. Amint Dietrich vissza lépkedett mellé, felé emelte szemeit. Megigazgatta, most kicsit zsíros ,szőkés haját.*
- Szükségetek van rám...ergo lesz aki megvédjen, akkor is ha ez nem tetszik nektek.
*A kérdésre csak sejtelmes vigyort enged, azon az általában nyájas módon, amit annyira utálnak benne az ellenségei. Megrázza kicsit a fejét.*
- Nem tudhatom pontosan...sok apróbb kísérletünk volt, habár szerintem az egyik legjobb részéből való, amit a legjobban értékeltem.
*Tárta szét kezeit ,majd amint Iza hátrébb lépett ő is ezt tette a lépcsők felé.  Átpillantott egy kicsit a Dokira.*
- Szerintem szólj neki ,hogy figyeljen jobban.....rám nem hallgatna.


*Amint megjelenik James és Ethan Stevenson rájuk pillant hosszan, majd előre mutat a hatalmas lyuk felé.*
- Valami beindította a maradék robbanásra alkalmas vegyületeket és felrobbant az iroda mint látjátok.  Akik az emeleten voltak, láthatóan meghaltak .*Mutatta a véres falat ,meg a földet.*
- Illetve... *Kezdett bele de szemei összeszűkültek ijedtében ahogyan fél szemmel meglátta ,hogy valami megint csapódik be a lyukon s kicsit hátrébb. Míg hátul ,mintha megint robbant volna valami, addig ő úgy döntött ,hogy lefut a lépcsőn. Szinte fellökte Ethant és Jamest is eközben.*

*Yoi a kisebb robbanás miatt megtorpant ,majd mivel nem volt messze tőle, egy kis időre elvesztette az egyensúlyát és elesett. Leült a fenekére.*

*Újabb robbanás rázza meg az épületet, pontosan felettük. A tanács terem felett, mert még a plafonról törmelékek estek le. Az egyik az asztalra, de szerencsére nem lett semmi baja, kibírta a csapódást, így a fedezék, melyet Elis a kislánynak állított jónak bizonyult. Eddig...*

*Lien aprót sikkantott a robbanásra, de azt elnyomta a robaj. Elis pedig a falhoz lépet és teljesen neki préselődött, hogy ne essen rá törmelék. Szerencsére nem lett bajuk. Elis mély levegőket véve nyugtatja a szívverését. Lassan lépked a keletkezett Lyuk felé a plafonon. Óvatosan néz fel. Nem nagy épp csak átlátni azon. Nem volt sok ideje tovább gondolkodnia, mert a fegyvereket kellett keresnie, így újra annak látott neki.*

*James Ethanra néz könnyed megjegyzésén, de jelenleg feszültsége miatt, csak egy könnyed mosollyal tudta nyugtázni bajtársa lassacskán vissza térő humorát. könnyedén felbaktatott a lépcsőn. A figyelmeztetőre ügyet sem vetve. Hamar felértek és amit épp hallott és látott, nem örült a dolgoknak. Sőt! Mondhatni kifejezetten bántotta a szemét.*


- Minél hamarabb ki kell találnunk egy evakuálási tervet. *Jegyzi meg halkan miután végig hallgatta a pohos tudós beszámolóját, majd érkezik a robbanás és utána Yoit látja a földön. Úgy lódul előre, mint akit puskából lőttek ki. A kést felemelve maga elé siet oda fogadott lánya megvédésére. Yoi számára olyan, mint ha a lánya lenne. Még ha nem is mondja sose, de nagyon szereti a lányt. Idős katona lévén, már rég aktakukac lenne, de sose bírta az iroda kötöttségeit, és annak idején Ethannal meg is fogadták, hogy egymás oldalán fogják végig harcolni a nyugdíjig hátra lévő időt. Ez egy kis megszakítással úgy tűnik sikerül, bár nem a nyugdíjig... hanem a halálig.*


*Yoi elé lépve védelmezőn emeli a kést és néz a robbanás helyére befelé. Mi okozhatja ezeket a robbanásokat. Mi lehet ez? Teszi fel magában a kérdéseket tanácstalanul.*

Amíg mindenki alszik, védtelen leszel. Ismerek pár trükköt, hogy ne tudj disznó módjára visítani, miközben élve kibelezlek. Ébren leszel... Minden egyes bemetszést érezni fogsz, de nem tudsz majd mozdulni, ez hogy tetszik? Valószínűleg arra is találnék megoldást, hogy életben maradj egy ideig, amíg egyesével szedem ki a szerveidet, hogy érezd, miként borul fel a tested teljes háztartása. * Elégedetten felsóhajt, szinte euforikusan. Habár színjátéknak szánta, a célja, hogy Elliot egy pillanatig se érezze magát kényelemben vagy nyugalomban, mégis egészen lenyűgöző volt belegondolni a tényekbe. Csak addig tartja a pszichikai hadviselést, amíg nem folyamodhat a fizikaihoz. * Várom a pillanatot, mindennél jobban.

Megoldhatnánk nélküled is, de érezd magad fontosnak, ha annyira szeretnéd. Tudtad, hogy az emberi hús íze olyan mint a sertésé, csak édesebb? Miközben nézlek, a genetikai hasonlóság egyre inkább kitűnik előttem... Mellesleg sajnálom azt a fertőzöttet, aki téged kóstol majd... Habár nem tudom, osztozzam-e a prédámon. * Közli mindezt széles mosollyal, a gesztikulációk egész tárházát bemutatva, hogy még nagyobb nyomatékot kapjanak a szavai. A végére elhalkul, még a hangja is mélyeb tónust ölt, ahogyan egy pillanatra elhatalmasodik felette a vágy, ami Stevenson kivégzésére sarkallja, amióta csak meglátta. Még folytatná, nagyon szívesen vetítene a férfi elé változatos halálnemekről részletgazdag képeket, de ebben megakadályozza James és Ethan felbukkanása. Kénytelen visszafogni magát valamennyire, így csak a gyűlölködő pillantása marad meg, azzal a sötét, megmagyarázhatatlan szikrával. *

* Mire felérnek a lépcsőn, Ethan lendülete igencsak fogyni kezd, de már egész ügyesen leplezi ezt. Nem akarja terhelni a tudattal sem a csapattársait, sem pedig a gyengeségét mutatni a többi túlélőnek. Tisztában van vele, hogy erősnek kell maradnia anélkül, hogy ostobaságot csinálna vagy bármit is kockáztatna. Egyedül a homlokán gyöngyöző izzadtságcseppeket nem tudja titkolni. Könnyed mozdulattal, a kézfejével törli le őket. * Ha kicsit több információ jutna el hozzánk, úgy sokkal könnyebb lenne...

Például nagyobb eséllyel védenétek meg a hájas seggét? * Kotyog közbe a Doki, szemmel láthatóan semmit sem veszített a gyűlöletéből. * Vannak bőven tények, amiket nem óhajt kinyögni... Egy tudós ne ismerné fel valamelyik gyermekét, akit évekig lombikban pátyolgatott? Ugyan. * Ekkor következik be az újabb robbanás, amely megrázza az épületet. A Doki elharapja a mondatot, a karjait oldalra tartva igyekszik megtartani az egyensúlyát. Látja, hogy Yoi elesett, James szerencsére fedezi őket. Előrelendül hozzá, féloldalasan elmosolyodik, miközben a kezét nyújtja. * Csak azért, mert találtam bennünk valami közöset, amit egyre tisztábban látok. * Jegyzi meg neki, de a tekintete közben már a falon tátongó hatalmas lyuk környékét figyeli. A füst és por miatt még homályosan lát... de valami kétségkívül mozdul. *

* Habár Stevenson kis híján elsodorja, miután visszanyerte a teljes egyensúlyát, Ethan előrelép James mellé, maga elé emeli a kést, hogy támadhasson, ha úgy hozza a helyzet. * Ezt nem csak néhány vegyszer okozza, valami nagyobb annál... Ha szerencsénk van, az épület kitart addig, amíg mindenkit kimenekítünk... * Elégedetlenül felszisszen. * Az utak túl veszélyesek... talán a csatornák. Bármi is legyen itt, egy maréknyi emberrel nem tudjuk tartani az egész épületet a horda ellen és közben a robbanások után nyomozni. Vagy kitalálni, mivel állunk szemben... * Összeszűkíti a szemét. Érdemes lenne Stevenson után menniük és kifaggatni, ugyanakkor hátat fordítani az ellenségnek hatalmas hiba. *