Dragon Age (Nyitott)

Vishante Kaffas....Ez milyen nyelven van? Tevinteri? És mit jelent? Azért Ferelden nem a teremtő háta mögött van. Ha jól tudom, akkor az orlézek szerint Andraste és a teremtő mindig rájuk tekint, bár kérdéses, hogy honnan. Egyáltalán lehet neki háta? A levegőben terjengő szagokat? * A levegőbe szippant, majd oldalra biccenti a fejét és elmosolyodik. * Talán túl közelre teremtette a teremtő az ember száját az orrához. Akinek mocskos beszéd hagyja el a száját meglehet, hogy az illata is mocskos.

Én eddig azt tapasztaltam, hogy vagy jóval magasabbak, vagy alacsonyabbak ennél a magasságnál. Láttam már öklömnyi lidércet 40-es... halomban? Csordában? Nyájban? Mi erre a szó lidércek esetében? Gyülekezetben? * Kérdezte, majd a seprű után Dorian kezére pillantott. * Szóval ékes kezű naplopó. Nem olyasvalaki, aki valaha is tisztességes munkát végzett.

Hivatalos ügyben egy "tiszteletbeli" mágus. A tiszteletbeli az azt jelenti itt, hogy kontár, csak megtűrik nem? Egy tiszteletbeli tag sosem teljes értékű. A botod is ajándékba kaptad? Álmatlanná az én éjszakáim? Az kizárt, nem tudsz olyant mondani, erre fogadni mernék veled a bajszodba.
Engem a lendület hozott a fény irányába... * Lentről megérzett valamit, egyfajta áramlást, ami miatt maga alá pillantott. A pillantása végigfutott a padlón követve az alattuk haladó szörnyek útvonalát. Az egyiket erősebbnek érezte, jóval erősebbnek, talán haragdémon lehetett. Összevonta a szemöldökét, majd végigmérte a maga előtt álló férfit. * Nem hozzád tartoznak igaz? * Kérdezte, bár a választ sejtette. Előhúzta a kardját és sarkon fordulva indult meg lefele. Amíg nem látta senki varázsolhatott, így a saját és társai fegyvereinek az élét fagyvarázslattal erősítette meg, hogy egy-egy szerencsés vágásnál teljesen megfagyasszák az ellenséget. *

*Nem hagy rá időt. Caleb ezt a saját szemeivel látta nem is olyan rég. Ugyan akkor bármennyire nem értett mindenben egyet a templáris ezekkel a módszerekkel, a saját taníttatása lévén pontosan tudta, hogy nagyon hasznosak tudnak lenni. Legalábbis az elf számára ez volt a legpraktikusabb és leghatékonyabb megoldás. Nem mintha ő nem tett volna már hasonló dolgokat, és nem mintha szánta volna azokat a banditákat vagy gyilkosokat akiket a másik életéért küldtek. Az életben senki nem volt fehér vagy fekete, ezzel tudatosulni és őnön gondolatokkal rendelkezni meg néha fájdalmas volt a valóságban.*

Erek.... *Engedett meg a férfi egy halvány mosolyt. Mimikái annyira keveredtek a környezettel, hogy nem lehetett tudni pontosan mi fogalmazódik meg a fejében ezzel kapcsolatban. Hogy az arcán végig szántó alig észrevehető undor a témához kapcsolódik e, vagy sokkal inkább az előttük heverő sokat megélt roncsokhoz.*
A lírium ha valóban élő, sok mindent megmagyarázna. Vagy legalábbis alapokat. Aki líriummal érintkezik általában feláldoz érte valamit. A lírium használata fényes de sosem volt ingyen.
*Jegyezte meg csendesen, kissé hűvösen. Ez az eget verő igazság mindenhol ismert volt, csak volt ahol még ennek ellenére sem tették közhírré.*

Részvétem....de jelen esetben csak hasznos lehet a tapasztalat. *Ezt pedig nem csak Fenrisnek mondta, hanem saját magának is. Egészen Ostagar bukásáig nem kötött bele abba, hogy ha egy vérmágust vagy kóbor mágust elfogtak, elcipeltek vagy ellenállás miatt megöltek, hogy az emberséges dolog, vagy sem. Ő szentül hitt abban, hogy védi az életet, és korlátolja a mágia felhasználását...mert az hatalom, és a hatalmat nem mindig úgy kezelik ahogyan kellene. Caleb nem tartotta magát rossz embernek, de tudta, hogy nem voltak csak tiszta cselekedetei. Ilyen volt az élet templárisként. Ezzel járt a kaland amiről kisgyermekként a mesék után álmodott.*
Érzem.
*Jegyezte meg, azzal kivonta a nehéznek tűnő, de lényegesen könnyebb fegyvert. Törpemunka, egy utolsó ajándék. A másik irányba fordította a fejét, majd a hátát nekifeszítette az elfének. Több jött.*
Készülj fel....
*Caleb várt...türelmesen. Ha elérik a tisztítás hatósugarát, megpróbálkozik vele. Minden másodperc fontos lehet a számukra, ha erősebb démonnal, vagy többel van dolguk.*

Úgy látom, neked nem kell bemutatnom, milyen a lírium... habár, amelyikkel ti dolgoztok, egy kevésbé tömény és finomított változata. * Jegyezte meg, mert tisztában volt vele, hogy a Káptalan fényes páncélban pompázó lovagjai nagy árat fizetnek a képességeikért. A mágusok kordában tartása megérte az áldozatot... ugyanakkor hallott egy másik szervezetről is, amely hasonló képességekkel bírt, mégsem követték a módszereiket. Ezt nem teljesen értette, viszont a pillanat egyáltalán nem volt alkalmas arra, hogy kérdezzen vagy ehhez kapcsolódó tényeket közöljön. Ellentétben a fiatal mágussal, neki volt érzéke hozzá. Az utóbbiban az is segítette, hogy makacsul kerülte a felesleges beszélgetéseket. Ha szükség volt rá, vagy kérdezték, magyarázott és közölt bizonyos tényeket, a véleményével fűszerezve, de a kezdeményezést a saját részéről minimálisra csökkentette.

* Úgy lépett és emelte a fegyverét, hogy ne akadályozza vele a férfit. Egy kezén meg tudta volna számolni, hányszor harcolt együtt ilyen módon valakivel, de nem voltak kételyei. Tudta: Caleb már választott oldalt és nem fog eltántorodni mellőle, csak mert felbukkant néhány szörnyeteg. Ezek talán még inkább okot adtak a hivatásában. *

* Nem kellett kétszer mondania. Felkészült a támadásra, megtámasztotta a talpait a talajon, ugrásra készen. A teremben lévő romok árnyékai aránytalanul megnyúltak, amelynek köze sem volt a kintről beszűrődő tompa fénynek. A sötétségből három teremtmény emelkedett ki, részben áttetszőek maradtak, mert teljesen nem léphettek át ennek a világnak a síkjára. A testük olyan volt, mintha csak szakadozott rongyokból állnának, a fejükön kámzsa volt, épp csak egy világító szempárnak adva teret az arc helyén tátongó sötétségben. Mögöttük az ódon padló felizzott, karmos mancsok támaszkodtak meg a kiégett lyuk szélén. Az árnyak mellett egy haragdémon is megjelent, magából fényt és forróságot árasztva a viszonylagos sötétségben. *

* Fenris türelmesen várt, a tisztítás egy jó kezdés volt, amit az előnyükre fordíthattak a túlerővel szemben. *

Tevene... vagyis igen, tevinteri. Az ősi nyelvezet relikviái. S lám, használunk ilyen színpompás szófordulatokat is. Szó szerint azt jelenti, hogy " a nyelvemre szarsz", de inkább csak afféle szitok, amit az ember elmormol az orra alatt.
Néha az az érzésem, hogy egész Thedas az ülepe alatt hever, itt pedig a szagok is megvannak hozzá. Másként vélekednél, ha jártál volna északabbra. Finom parfümök, széles kikötők, tengerek, füstölők, lágy fürdők. Máris honvágyam van. * sóhajtott halkan. * Az én beszédem mocskos? Ez volt az első szó, amely úgy megfogott téged az elhangzottakból... Érdekes ízlésed van.

Lidércek 40-en...? Ezt leginkább úgy hívják, hogy pech. Igen, ez a legmegfelelőbb szó rá. Az egyszerű balszerencse túl árnyalt lenne a helyzet valódi mivoltához képest. * Felvonta a szemöldökét. * Nem csak az a tisztességes munka, amitől vízhólyagos és durva a tenyered. Vannak sokkal kifinomultabb tapintást igénylők is... * Húzta mosolyra az ajkait, ami miatt sokkal csibészesebbnek festettek a vonásai. *

Ha provokálni akarsz, akkor nagyon rossz helyen keresgélsz... Erre csak egy féleszű ugrana. * Nevetett rajta. * Oh, nem a szavak miatt nem tudnál aludni... Vannak olyanok, akiknek az információ értékes és te, kis barátom, sokkal inkább vagy olyan helyzetben, hogy vallassanak érte. A bajszom pedig nem fogadás tárgya... így tökéletes, ahogyan van.
* Látta, ahogyan a fiú tekintete követ valamit a padlón keresztül... Ő is érezte. Ez arra engedte következtetni, hogy van valami kapcsolata a mágiával, de még nem vonta le a végleges következtetést. Vagyis... nem teljesen. *
Ha hozzám tartoznának, akkor nem tudtál volna meglepni... Igazi nyomozó típus vagy, mi? * Dünnyögte. Inair után indult el, pár lépéssel maradt le, némi teret hagyva neki. Ha ellenség, akkor nem árt a távolság maguk között, ha barát, akkor pedig úgyis megvárja majd. Ugyanez vonatkozott a lentiekre is. Valószínűnek tűnt, hogy a mókus-képű fiatallal vannak, ezért érdekli ennyire a démonok jelenléte. *

* Ahogy aktiválta a fegyvereken a plusz sebzést és érezte az árnyakat megjelenni a folyosón ahol haladt lelassította a lépteit. Maga mögé pillantva látta a férfit, majd a kardját visszakézbe fogva emelte védekezően, mert az árny felé támadt. Nem voltak túl sokan, csupán pár elkószált példány, a többi lent a haragdémont követte. Inair egy pillanatra összerezzent, ahogy megérezte a démon leheletét, azaz az erejének a kicsapódását a levegőben. Erős volt, bár bízott abban, hogy a rögtönzött csapata ellátja a démon baját. Az árnyat ellökte magától, majd bevárta Doriant, mint egy tesztként. Sokat elárul egy személy jelleméről az, ahogy a nála sokkal gyengébbekkel báni és ezt akarta kihasználni... *

Azt mondod kevésbé tömény? Kíváncsi vagyok mire képes akkor a tiszta....
*Jegyezte meg kissé féloldalas vigyorral. Ahogyan Fenris kijelentette a dolgokat, biztos volt benne,hogy ő pontosan tudja mivel jár együtt a templáris élet. Ha nem is teljesen, de az árnyoldalának egy aprócska de igen nagyot nyomo részével biztosan tisztában volt. Ugyan akkor ha erről valóban társalogni akartak volna, nem a legjobb időt találták meg rá. Caleb érzékelte, hogy ezt az elf is tudja, mert több megjegyzés vagy kérdés nem jött. Majd késöbb sort kerítenek rá.*

*Gyakran harcolt másokkal együtt. Ritka volt, hogy egyedül mentek volna bárhova is. Ostagarnál elszakadt a megmaradt csapatától, igazából a mai napig nem tudja, hogy mennyien maradtak onnan életben. Ez azonban nem jelentett semmit. A jelenben nem számított, csak az, hogy harcolnia kell. Kivont kardját lendületesen emelte hátrafelé, hogy  meglegyen a kezdő lökése, azzal a pajzsot tartó kezét kissé előre emelte és várt. Mivel Fenris adta nekik a "munkát" bízott benne, és tudta, hogy nem fog elmenni. Az enyészet fattjyaival nem lehetett szórakozni.*

*Elhúzta komoran a száját ahogyan az árnyak között a haragdémon megjelent, az öröm az ürömben azonban az volt, hogy még ő is tudta, ez a démon típus hiába erős, a többihez képest még így is a legostobább volt. Azelőtt kell vele végezniük, hogy használhatná valamelyik tűz elemű csapását. *
Jobb ha túlleszünk rajta mielőtt beindulna nagyon....
*Halkan az orra alatt mormolt el valamit, mire hirtelen egy fény jelent meg körülöttük, és kékes füsttel egyre nagyobb kört írt le a helyiségben. Ebben még bőven benne volt a négy démoni teremtmény, akik láthatóan nehezen viselték el a terület megtísztitását. Kihasználva a parányi lehetőséget emelte maga elé a pajzsot és lendített a fegyverével.*

* A tisztítás határozottan előnyükre vált az Enyészet lényeivel szemben. Szerencsésnek nevezhette volna magát, amiért ilyen társasága akadt a harcban, ugyanakkor erős túlzás lett volna ezt a legkedvezőbb helyzetnek nevezni. * Megszabadulok a kisebbektől, addig rád bízom a nagyot. Hamarosan becsatlakozom. * Jelentette ki, majd neki lendült. A hatalmas kardot úgy forgatta, mintha alig lenne súlya, hála a képzésének és a líriumnak, jóval kevesebb gondot okozott neki a fegyver mivolta, mint bármelyik hasonló fizikumú elf társának.
A lendületet kihasználva felugrott, az ugrás erejét használta fel arra, hogy egyetlen csapással kettéhasítson egy árnyat. A mozdulat után megperdült, így a sötét karmok már csak a kard lapját érték el. A fegyvert maga mellé emelte, széles vágást indított a következő célpontja felé... ezt azonban már nem fejezhette be.

Fentről törmelékek zúdultak alá, ha nem áll meg és vetődik félre, akkor az üszkös romok maguk alá temetik. A plafonon tátongó lyuk széle izzott. A tűzmágia ötletét elvetette, mert túl közel volt hozzá a démon... Amikor korábban, még a tisztítás előtt mozdult a lény, arrafelé támadhatott. Elkerülte a figyelmét korábban és ez roppant módon bosszantotta. Persze nem annyira, mint ami következőnek történt: még egy mágus. A mókusképű mellett. Összeszűkítette a szemét, fontolóra vette, hogy ha tőlük megszabadulna, talán a démonokkal sem kellene foglalkoznia.
A bajszos alakot nem ismerte... de messziről orított róla, honnan származik. Minden mozdulata és lépése elárulta: tevinteri. Ha Danarius embere lett volna, akkor minden bizonnyal felismeri, viszont nem tudott hozzá emléket társítani. Amióta eljött onnan, a volt gazdája szövetségre léphetett másokkal... nem tudta biztosra. Amilyen lendülettel és magabiztossággal a feladathoz állt, annyira érezte kicsúszni a talajt a lábai alól, aminek legkisebb jelét sem mutatta. Megtanulta, hogy az első gyengesége a bukását jelentheti. *

* Felvonta a szemöldökét, miközben végigmérte az ellenfeleiket. A haragdémon volt az egyetlen, aki némileg nehézséget okozhatott neki, messziről érezte a lángok perzselését, szinte hallotta a fülében a tűz pattogását. Amikor elég közel ért a fiatal férfihez, lassított a léptein, drámaian felsóhajtott. * Ez nem volt benne teljesen a szerződésemben... * Maguk elé támasztotta a botját, így fogadva a védelmébe a nála gyengébb mágust. Gömbszerű pajzs vette őket körül, amiről már a következő pillanatban lángok pattantak le, a haragdémon nyitotta a támadások valódi sorát. Alig peregtek le a csóvák, a pajzs elrepedt, ebből nem kevés energia szabadult fel és hátralökte egészen a terem faláig az árnyakat. * Komolyan? Lent van alattunk és felfelé támad a padlóból? Még sosem hallott a párbaj etikettről. * Alig fejezte be a mondatát, a padló nem sokkal előttük megnyílt, és beszakadt egy nagy, kör alak formájában. Épp csak el tudott onnan lépni. Alattuk látta a furcsa külsejű elfet, a Káptalan hű katonáját... és természetesen a démont is, amelyik nem gondolta teljesen át a tűz kártékony hatásait a széles fa gerendák alatt... *

Most akarod hallani a rossz híremet, vagy még halasszam valamelyest? Inkább leegyszerűsítem... * A szabad kezét behajlítva hátrébb húzta, a tenyerében tűzlabda jelent meg, amit az ellenfele felé vetett. A mágia ereje hátrébb tántorította a démont, az ugyan felüvöltött, de a becsapódás üszkös helyén kívül nem látszott rajta komolyabb sérülés. *
A tűzmágia vajmi kevés, ha az ellenfeled már eleve lángol... de ahogy észrevettem, tudsz egyet s mást az ellenkezőjéről. * Elmosolyodott és végigsimított a bajszán. Megpörgette a botját, a sarokban heverő csontváz azonnal összeállt, lilás derengés vette körül. A csontok felkaptak egykori gazdájuk kardját, azzal rontottak neki a nem evilági lényeknek. * Ráérsz vele, ezek még ellesznek egy darabig. Akár le is ülhetnénk addig... * Szemmel láthatóan nem vette igazán komolyan a harcot, ez kevés volt hozzá. *

* A tisztítást megérezve vett egy mélyebb levegőt, majd kifújta, hogy a kissé érces aura távozzon, majd éppen hogy sikerült csak megállnia a lyuk előtt. A jobb szeme kettőt tikkelt, ahogy lepillantott a haragdémonra. * Elment az eszed? És, ha leesek? * Kiabált le rá, majd egy lépést hátrébb lépett. Bár nagyon könnyű volt, nem akarta, hogy beessen az árnyak közé. Sikerült elkapnia Fenris pillantását és nyelt egyet, majd Calebet kereste a "tömegben", talán védelmet remélve. Bár a két férfi erős volt és nem valószínű, hogy vesztenének a harcban, annyira nem álltak jól, hogy minden sérülést megússzanak. A bajszos tevinterire pillantott, majd biccentett. * Kösz...   * Motyogta. * Rossz hírt? * Kérdezte, majd a tűzgömbre pillantva nevetni kezdett. * Hát ez neked pech...  Én? Én nem vagyok mágus... * Mondta, majd beharapva az alsó ajkát pillantott lefelé. Morogni kezdett, majd ökölbe szorította a kezét. Nem akarta felfedni magát, főleg nem a templár előtt, de, ha nem lép, akkor kellemetlen helyzetbe kerülhet lent a két férfi. Calebet kedvelte, szimpatikusnak találta, Fenris pedig... Fenris megkímélte korábban az életét, így adósának érezte magát. A tevinteri mágusra pillantott, elkeseredett volt a pillantása, majd megint le. A férfi egyértelműen érezte róla, hogy mágus, így már előtte sem volt mit titkolni. Szitkozódni kezdett, nagyon is sokat, miközben a hátsó tartóból elővette a rongyokba csavart máguspálcát * Hé Kaczkiás... Ha nem lennél ennyire béna, akkor nem kellene felfednem magam, Köszönöm! * Mondta morogva, majd amíg a csontváz körülöttük lefoglalta az árnyakat az ajkaihoz emelte a botot és ráfújt az obszidián kristályra a tetején. A kristályon, mintha dér jelent volna meg minta kezdett kirajzolódni, apró hópihék jelentek meg az éjfekete kristályban. A levegő elhűlt körülötte, majd a bot végén a kristályt a haragdémon felé szegezte. Halkan motyogott, mire egy kékes csapás indult útnak nagy sebességgel a démon felé. Ahogy a támadás elérte a mozdulatai lelassultak és megálltak, látszott, ahogy kialszanak a lángjai és az olvadék, ami a testét alkotta először megszilárdul, majd vaskos jégréteg borítja. Inair Calebre és Fenrisre pillantott. A botot nem húzta el, tartotta ezt az állapotot. * Nem sokáig tudom így tartani, törjétek össze!

Legyen így.
* A megbeszéltek szerint a kisebbeket az elfre hagyta, míg ő maga minden tapasztalatával és képességével a haragdémon ellen ment. A pajzs is hasonlóan könnyed fémből készült, mint maga a fegyvere. Habár erejével nehezebb fegyvereket is elbírt volna, a törpe munka nagyban segítette ,hogy valamivel gyorsabb mozgása lehessen a harcokban. Ettől függetlenül a fém, fém volt. Aránylag gyorsan forrósodott át, így tudta, hogy amilyen gyorsan lehet, úgy kell végeznie a démonnal. Mindenkinek így lenne a legjobb.
A kezdeti támadásaira jól reagált, láthatóan nem örvendezett a pengének amely a fénylő húsba vágtak, és a pajzsnak amivel reflexszerűen hárították a karmait. Caleb észrevette, hogy a démon még nem rá figyelt, hanem felfelé támadt. Első gondolata a fiatal elf felé száguldott, ezért felhúzva az orrát felmordulva mély hangon csapott ismételten ellenfelére.*

*Az egyik csapás kissé hátrébb lökte, de éppen csak pár lépéssel. Ekkor figyelt fel a törmelékek, az izzó fadarabok és lécek becsapódására. A haragdémon még mindig a fentiekkel volt elfoglalva és a templárisnak nem tetszett az, hogy odafent Inair nincs egyedül....méghozzá nem tudja, hogy éppen miként.  Ismételten maga elé vonta a pajzsát, kissé felszisszenve a lángoktól amik a külső oldalt érintették. Fél szemmel látta, hogy a fenti mágus Inair védelmére segédkezett és Fenris is úgy tűnt, hogy megúszta eddig. Ismételten előre lódult s támadott. A démon immáron rá is figyelt, így nagyon is sejthető volt, hogy a pajzsa nem sokáig fog menedéket adni a számára.  A beszédek, az emberi hangok mind eltűntek, szinte csak a tűz perzselésére tudott koncentrálni. Ha nagyon vészes lenne a helyzet, tudna még valamit alkalmazni....de a mágus túlságosan közel van, szellemsebzést meg nem akart okozni az idegennek, főleg mivel segített. Morgott az orra alatt, azzal hátrébb kellett lépnie. Lejjebb eresztenie a pajzsát, mert érezte, hogy a felhevült fém szinte már égeti a bőrét a kesztyűn keresztül is. Szusszant egyet a fájdalom ellenére s kihúzta magát. A csontvázon nem kellett volna meglepődnie.....de ha éppen nem egy harc közepén lett volna, valószínűleg még őt is megdöbbenti a holt elevensége.*

*Egy pillanatra megrebbentek a szemei amint látta, hogy a kis elf mit csinált. Elkomorodott. Mielőtt bejöttek ide észlelt valamit, de nem adott neki hangsúlyt. Nem figyelt fel a beléjük táplált érzékekre.....vagy nem akart. Szemei elárulták Inairnak, hogy valószínűleg ezután egy beszélgetésre majd sor kerül...de most nem volt erre idő. Elengedte a forró pajzsot s hagyta, hogy a törmelékek közé hulljon, majd kissé megpörkölt kezeivel, lendületből rontott a lefagyott démonnak s egy erőteljes csapással törte apró darabokra.*

* A pillanatnyi szünetből egy sötét villanás miatt eszmélt fel. Az árny karmai eltalálták volna, de hamarabb lépett. A testét körbe ölelte a kékes derengés, javarészt áttetszővé vált és a karmok keresztül mentek rajta, mintha csak a levegőbe kapott volna. * Takarodj vissza a mesteredhez... * Reccsent rá fölényesen. A kard markolatával visszább lökte magától, majd megperdítve a fegyvert, megszabadította a fejétől a támadóját. *

*A szeme sarkából figyelte a többieket, tudta mi történik a harctér többi részén. A mágia, amely megbénította a harag démont, nem kevés gyűlöletet ébresztett benne, amelyet mind a két mágus könnyedsége tetézett. Mintha nem azzal játszanának, hogy förtelmekké válhatnak... Mintha csak egy mindennapi dolog lett volna, ami teljesen természetes.
Végül nem avatkozott közbe, hagyta, hogy a templáris elintézze a megtermett lényt, amíg a lángok nem emésztették ismét őket. Ebben a pillanatban lépett vissza a megszokott állapotába, immáron nem volt áttetsző. A hátára tette a kardot, karba tett kézzel lépett közelebb a lyukhoz. Nem szólalt meg, a gyilkos pillantás rengeteg dolgot elárult. Ezt még leplezni sem próbálta, felesleges erőfeszítésnek érezte. *

* Dorian érdeklődve nézte a fiút, felvonta az egyik szemöldökét. * Kérd el tőle a panaszkönyvet, hátha legközelebb kétszer is meggondolja, mit mikor éget át... Biztosan szívére veszi, nagyon... lelkesnek tűnik, ami az égést illeti. * Enyhén oldalra biccentette a fejét, tudta, hogy nem téved. Látta a mágiát a fegyvereken és ezt egy rúna nem képes egyik pillanatról a másikra megidézni. A rúna folyamatosan aktív a pengében, habár jó esetben nem fagyasztja le, esetleg pörköli meg a tulajdonosa hátát. Főzet nem lehetett, mert ahhoz csepegtetnie kellett volna a kardokra belőle. Csak a mágia jöhetett szóba. Alapvető, de hasznos húzás, ha valaki a csapatmunkára épít és nem az egyénire... Tevinterben túl kevesen vennék hasznát. *
Hogyne. Annyira nem, amennyire én sem vagyok az. A Kaczkiást kifejezetten cz-vel kérem, jobban passzol, mint egy egyszerű c. * Hagyta rá. * Ha egy kétségbeesés démon előtt állnál, akkor hálát adnál értem... Nem győznél magasztalni. * A hátát kényelmesen a falnak vetette, türelmesen várta a csata végét. a háttérben a csontvázhoz másik kettő csatlakozott, így erőfölénybe kerültek az árnyakkal szemben és rövidesen győzedelmeskedtek is. *

Nektek szurkolok, jó urak! * Kiáltott oda a lent a harcolóknak, mint egy bíztatásul. Ha nagyon akart volna, akkor talál olyan mágiát, amelyik hasznos a helyzetben, vagy segíti a többieket, de boldogultak anélkül is... ráadásul ez kényelmesebb volt. Vész esetben biztosan közbeavatkozik, addig viszont nem. *

Hmmm, pont mint aki citromba harapott... * Dünnyögte, látva az elf mogorva tekintetét. * Mindig ennyire vidám és derűs?

* Ha zavarta is, hogy fel kellett fednie magát, az erejének azért arról az oldalról örült, hogy a Nagyon  magas templárisnak így tud segíteni és nem sérül meg. Még akkor is, ha egy ilyen erős és célzott támadás gyakran minden erejét leszívta. Nem volt ideje igézetre, vagy koncentrációra, így sokkal több energiába került neki a támadás. Talán mondhatjuk, hogy ő a rövidtávon nagyon veszélyes kategória..

 Megkönnyebbüléssel engedte le a máguspálcát, amikor a démon összetört és megfogyatkozott az összes ellenfél. Ahogy lepillantott a lukon először Caleb morgós pillantása miatt lépett egyet hátra, majd ahogy meglátta Fenris tekintetét végigfutott a hideg a hátán és felhúzva magát kiáltott le. * Te ne nézz  már így rám, hiszen tudtad! * Kiáltott le mérgesen ökölbe szorított kézzel, majd a másik mágusra pillantott.. * Ne kend másra, ez az egész a TE hibád, egyes egyedül a tiéd. 

Cz mi?  Inkább egy cö, többet nem érdemelsz. * Mondta, majd mivel még mindig magán érezte a hideg pillantást megborzongott. * Folyton borong valami miatt szerintem, bár annyira nem ismerem. Nézd meg az arcát, nincs rajta sem ránc, sem szarkaláb, tuti nem mosolygott még életében egyszer sem... * Motyogta, majd visszacsavarta a pálcát és elrejtette a korábbi helyére és ásítva megdörzsölte a szemeit. Érezte, hogy nehezülnek a szemhéjai így egyszerűen a kimerültségtől állva elaludt. Nem horkolt, csak szuszogott, ha valaki hozzáér egyszerűen eldől, mint egy krumplis zsák. *

* Rántott egyet még a kardjával, majd vissza tette a helyére. Nyugodt léptekkel sétált vissza a pajzsáért. Amint úgy tűnt, hogy viselhetővé kezd válni, vissza tette azt a hátára. Már örült annak, hogy nem alkalmazta a templáris képességei egy részét. Nem csak egy mágusról volt szó..... hanem kettőről. 
Mély, öblös sóhajjal húzta ki magát, azzal a lyuk felé lépegetett és Fenris mellett állt meg.
Kezét az elf vállára helyezte .* 
Segítettek, ezt figyelembe kell venni. Nézzünk szét amiatt ami érdekel. A többit rendezzük utána.
*majd felfelé bökött az állával.*
Értékeljük a segítséget. Jól vélem, hogy nem egy Fereldenit köszönthetek önben?
*Majd lassan emelte át a pillantását Inairra. Még kissé szigorúan szuggerálta. A maga stílusában akart vele elbeszélni. Ha most valóban a káptalan alatt lenne szolgálatban, és nem csak járkálna a sokat vesztet országban, nem lenne választása és talán nem is gondolkodna ezen. Jelenleg azonban nem kívánkozott ölni a káptalan nevében.
Észrevette, hogy a kis elf elaludt, halk sóhajjal biccentett felfelé.*
Ha csatlakoznátok hozzánk - remélem nem gond, hogy tegeződöm - akkor beszélhetnénk. Nem mellékesen, ha megkérlek löknél egyet a kölykön. Elkapom, de nem szándékozom felmászni érte.
*Azzal valóban előre tette a kezeit. Nem félt attól h ne kapná el.*

Másra kenni? Egyedül te próbálkozol vele, de nem töröm össze a kis álomvilágot, ahhoz túlságosan nagylelkű vagyok. * Mondta a fejét csóválva, de egyik sértés sem érte el igazán. Egyszerűen csak leperegtek róla a szitkok, amivel a fiatal mágus bombázta, vagy csak gellert kaptak az auráján... * Legyen inkább Dorian, kellemesebben hangzik... * Ellökte magát a faltól, diszkréten meglapogatta a lyuk szélét a talpával. Amikor megbizonyosodott felőle, hogy nem omlik le, leguggolt, így közelebb lehetett valamivel a lentiekhez. * Vagy az éghajlat teszi... Egyszer szeretnék úgy találkozni tevinterivel, hogy nem ordít róla már messziről a tény. Csak mi tudunk ennyire őszintén fanyarul nézni, valódi kiváltság. * Viccelte el. Valószínűleg ha közelebb van az elfhez, valamennyire visszafogja magát: még ő is érzékelte a feszültséget körülötte. *

* Fenris nem válaszolt a fiúnak. A mondatával gyakorlatilag elárulta, hogy Caleb nem a kísérője, hanem egy gyanútlan "áldozat", akit a fiú átvágott. * Egyszer hagytalak futni... * Szűrte végül a fogai között. Csak ezután fordult Dorianhoz, * Biztosíthatlak, mágus, nincs bennünk semmi, ami közös lenne. Még a te Tevintered sem.
* A templárisra pillantott, a közelsége egy pillanatra kizökkentette a sötét gondolatok közül. * Ha találunk is valamit, nem változtat a tényen... Talán mind a ketten benne vannak abban, ami itt történt.

Azt hallom... * Húzta féloldalas mosolyra az ajkait Dorian, majd felnevetett. * Micsoda intrikák és összeesküvések, kár, hogy nem állják meg a helyüket. Kiadhatnád egy könyvben, úgy hallottam, errefelé szeretik a szövevényes konspirációkat. * A figyelmét inkább a lovagnak szentelte, látta, hogy az acsargó elffel nem sokra megy. * Vajmi keveset tettem, de csak természetes. Jól látod, amit látsz.
Hmm, ha leejted, akkor nem én löktem... * Épp csak megérintette Inair vállát, az kibillent az egyensúlyából. Amint a fiú landolt, Dorian is követte a csenevészt, habár ő zuhanás helyett egy elegáns mászást és finom landolást választott. * Talán jó ötlet lejönnöm, talán nem... de mégsem járja, hogy csak a magasból kiáltozzak alá. * Parádésan meghajolt. * Dorian Pavus, a Mintrathous-i Kör elismert mágusa, tagja a Pavus családnak, altus és még sokáig sorolhatnám, de nagyon hamar ráunnék.
Érdekes csapatotok van... Be kell valljam, először azt hittem, zsoldosok, és azért érkeztetek, hogy bosszantsatok... de úgy fest, ti is kerestek valakit vagy valamit.

A kölyök megmarad? Amilyen pukkancs, annyira rosszul kamatoztatja az erejét.

Ha szerencséje van, nem éli meg a reggelt. * Morogta. * Ne hidd el egy szavát sem... Amennyire tudjuk, akár fejvadász is lehet. * Vágott közbe szigorúan. *

Amennyire tudom, te is az vagy, mégsem szaladgálok körbe a teremben ezt kiabálva...

* Ahogy eldőlt valamit érzett, hogy nem lesz jó, mert a régi tapasztalat, ahogy elpuffan a talajon elmaradt, helyette esett tovább. Amikor megérezte, hogy elkapták attól kezdett ébredezni. Kómás, bágyadt arccal pillantott fel, majd mocorogni kezdett. * Tegyél le... kérlek... * Mondta halkan, majd ahogy talpra állt a táskájában kezdett kotorászni. Egy kis fiolát vett elő, hogy megigya a tartalmát. A líriumtartalmú gyógyszere volt benne, ami segített neki abban, hogy 1-2 perc alatt visszarázódjon a valóságba, bár még elég sután állt és szédelgett. Megdörzsölte a szemét, majd Fenrisre pillantott. *Sajnálom, de nincs szerencsém... Paraszt... * Tette hozzá a végét motyogva, majd Calebre pillantott. * Őhm... elkaptál... Kösz. Biztos megszédültem...

Talán, de nem lehetünk benne biztosak. Ne enged le a védelmed, de ne is hagyd, hogy a gyűlöleted miatt kicsússzon a talaj a lábad alól.
*Hosszan nézte Fenrist. Szavai nyugodtak voltak. Nem örült az újdonságoknak, de látva a másik reakcióját, jobbnak látta, ha ő marad valamennyire nyugodt. Elvette kezét az elf válláról, úgy pillantott ismételten fel az idegen felé. Bizalmatlan volt, de igyekezett a társadalmi tiszteletet és általánosságokat megtartani.*

Nem fogom leejteni. *Azzal így is lett. Inair teste könnyedén huppant a karjaiba. Éppen csak egy aprót szisszent fel a pajzsot tartó keze miatt. Tenyerén valószínűleg apró hólyagok lesznek....majd lekezeli. Biccentett az idegen mágus felé. Legalább körbéli.... ez megnyugvással töltötte el.*
Caleb Ahearne vagyok, örvendek.
*Biccentett a megszokott módon. Nem szándékozta Inairt, vagy Fenrist bemutatni, lényegében az utóbbi bizalmatlansága miatt. Ezt a részt rájuk hagyta.*
Úgy tűnik. Tevinter egy mágust küldött a Veszedelem múltával....vagy egyéb indok állhat a találkozónk mögött?
*Érdeklődött, bár mivel a figyelme ezután szinte azonnal  Inair felé terelődött, úgy tűnt nem várt azonnali választ.*
Nem hiszem, hogy baja lesz......
* Felsóhajtott, de nem nézett a mellette álló elfre.*
Inair jelenleg az én felelősségem. Mint a káptalan egy embere, majd terelgetem....míg nem jön rendbe minden, hogy a körhöz csatlakozhasson.
*Ez félig meddig beszéd volt, hogy elkerülje mind Fenris, mind Dorian további kérdéseit. Majd későbbiekben átgondolja ezt...de először majd megpróbál beszélni Inairral. Még ő sem tudta pontosan, hogy vissza akar e menni,.... így ezt nem erőltette a kölyökre sem.*

*Letette Inairt ahogyan az kérte, de még fél kezével kicsit fogta a karját, hogy ne dőljön el. Láthatóan az elf még nem volt a legjobb állapotban. A következtetésnél bólintott.*
Hozd rendbe magad, hogy körbe tudjunk nézni. Később pedig szeretnék veled beszélni.
*Kijelentette, de érezhető volt a megjelenésében most, és a hanghordozásában h nem nagyon fogja eltűrni ha ellent mondanak neki. Elvonta a kezét, maga felé pillantva kissé megmozgatta, majd ellépett h jobban körbenézzen a romok között.*

* Hogy parasztnak nevezték, Fenris elengedte a füle mellett, mert a véleményén senki kedvéért nem változtatott volna. Megfordult a fejében, hogy meglöki Calebet, csak ki kellett volna nyújtania a karját oldalra, egy apró mozdulat... és Inair a padlón landol. Ez némi elégtétel lett volna azért, amiért a kölyök ennyire fennhordta az orrát. Ami a hazugságát illette és ezt a kis szerepet, amit félreértelmezett... már sokkal sötétebb gondolatok övezték. Hallotta ugyan a templáris figyelmeztetését... és értette is... de nehéz volt követnie. A gondolat, hogy ezek a dolgok bosszantották, ugyanúgy idegesítették, mint valami örök körforgás.
A kiállása egyértelművé tette: egyetlen rossz mozdulat bármelyik mágus részéről, és végük. *

Örvendek a szerencsének... * Dorian nemet intett a fejével, csak utána folytatta. * Itt valami félreértés lesz, nincs köze a Veszedelemhez, habár úgy hallottam, az orlézektől jobban tartanak a környéken. Nem ismeri a helyi szokásokat, de gondolom az itteni Körnek is megvannak a maga kis csecsebecséi egy díszes raktárban. Tabuk, amelyeket néha leporolgatnak, és roppant büszkék rá, ha hencegésről van szó. Egy vagyok hivatott hazaszállítani, ugyanis egy mágusunk elegáns módon disszidált vele. Önként jelentkeztem a feladatra, de ha tudom, hogy derékig érő sáron kell átvágnom egy ponton, biztosan visszautasítom.

* Egy pillanatra felvonta a szemöldökét, de leesett neki, pontosan miről is van szó. * Oh, igaz is... itt egy kicsit másként működnek a dolgok. Nem értettem, miért van szüksége a fiúnak felügyeletre. * Emiatt adták a hivatalos engedélyt a kezébe, hogy ne legyen gond a fereldeni Káptalan nézetei miatt. Megőrizte a papírt, mert fontosnak ítélte, és talán hamarosan használnia is kell. *

* Fenris gyanakodva szűkítette össze a szemét. Dorian túl könnyedén beszélt, Calebben pedig kételkedni kezdett. Mintha meglepett lett volna a mágia miatt, most pedig azt állítja, mindvégig vigyázott rá és kísérte. Passzolt volna ahhoz a múlthoz, amikor a fiatal mágussal találkozott és a legközelebbi Körhöz küldte, de közbe szólhatott a Veszedelem. Logikus... de ha mágiáról van szó, a logika sosem járható út. A varázserővel bíróknak sosem volt erénye a gondolkozás. * Legyen. * Mondta végül, ezzel jelezve, hogy Inair pillanatnyilag lekerült a célpontok listájáról. *

Ha nem bánjátok, akkor betársulok... ugyanis az a valaki, akit keresek, itt haladt át. Több szem többet lát. Egyedül ráadásul unalmas is.
De bánjuk... * Morogta az elf, aki ellépett tőlük, ezzel indítva a keresést. A többiek majd összekaparják magukat. *

* Az, hogy nem állt a lábain túl stabilan enyhe kifejezés volt. Talán a részegséghez hasonlatos volt az az állapot, amibe belekerült. Felpillantott a nagyon magas templáriusra, majd inkább oldalra pillantott és le maga mellé. Nem akarta megtéveszteni a férfit, mert nem hitte ellenségesnek, csak mindenkivel bizalmatlan volt alapesetben, aki ezt a ruhát viselte. Oka volt, hogy nem a körhöz ment, hanem inkább önálló életet kezdett a veszedelem idején, és ezt az okot majd el akarta mondani a férfinek, de nem most, nem mások előtt. Hallgatta a bajszos férfit, majd, mivel ő nem hallotta a nevét bemutatkozott neki. * Inair Warore vagyok... Neked mi a neved Kaczkiás?

* Amikor a férfi kijelentette, hogy az ő felelőssége meglepetten pillantott fel rá, majd beleegyezően biccentett. Először a férfi karjába kapaszkodott, majd megfogta a kezét, amelyik megsérült és melléállt. Bár még kótyagos volt mágiát használt a sebek begyógyítására.Ez a fajta képesség mindig is erőssége volt, még csak nagyon oda sem kellett figyelnie rá, hogy használhassa. * Rendbe hozom máris... * Az oldaltáskájában kezdett kotorászni, majd egy fiolát vett elő, aminek megitta a tartalmát. A gyógyfőzet erős volt, de nagyon rossz ízű. Ahogy lehúzta elfintorodott, látszott, hogy kezd bele visszatérni az élet, már nem olyan sápadt, mint percekkel korábban. * Bocsánat... Nem akartalak akadályozni titeket... * Fenris pillantását kerülte, sőt, próbált úgy helyezkedni, hogy minél távolabb kerülhessen az elftől, akitől félt. * Engem nem zavarsz, nem érezlek ellenségesnek... Valaki más sokkal ellenségesebb... * Mondta Fenris tarkójára pillantva. *

Ferelden és az Orlézek között már béke honol...ugyan akkor sokan valószínűleg nem felejtették el a régi időket. Ez lehet az, amit úgy mond, hogy inkább tőlük félnek.  Megtapasztalták a kegyetlenséget, míg a Veszedelemmel ebben az életben csak most találkoztak sokan.
*Amikor Az Orlézokkal szemben fellázadtak annak idején, mikor a Lázadó királynő tettei majd halálhíre tovább ment.... Caleb még tervben sem volt. Ugyan akkor, sokkal inkább eltud képzelni egy csatát az Orlézek ellen, mint azt amit Ostagarnal látott.*
Ha egy ilyen tárgyról van szó, miért nem a királynőhöz fordultak politikailag?
*Vonta fel a szemöldökét, de végül csak megrázta a fejét jelezve, hogy nem muszáj Doriannak válaszolnia.*
Ha a körtől jött, gondolom van róla hivatalos papírja, hogy Fereldenben van dolga.
*nézett vissza Fenrisre. Látta rajta, hogy a bizalmatlansága nem fog megváltozni, amivel nem is volt gond, mert valamilyen szinten ezt Caleb is igyekezett tartani, de felmérve a mostani helyzetet, tudta, hogy neki ez kevésbé volt adott. *

*Nem pillant vissza Inair lepett pillantására. Úgy tesz, úgy jelenti ki a dolgokat mintha az elejétől fogva így akarta volna. Habár ez messze volt az igazságtól. Fél szemmel pillantott inkább a morcosra. Várt a válaszra. Mivel jelenleg hárman együtt dolgoztak...illetve most megjelent valaki még, ezért adott arra, hogy minimális béke honoljon a csapatban, és adott Fenris szavára is. Amint beleegyezett egy mosolyt engedett meg a férfi. Csak akkor szólt utána mikor elindult.*
Mindjárt megyünk mi is!
*Kissé lepetten nézett rá Inairra amikor az a karjába majd a kezébe kapaszkodott. Eddig leginkább csak durrogott mögötte vagy vele. Ahogy megérezte a kezénél lévő apró forróságot megrázta a fejét.*
Hagyd csak. Még gyenge vagy és amúgy is begyógyul....
*Caleb csak felsóhajtott, majd megrázta a fejét.*
Inair, jelenleg segítünk neki...ne legyél ellenséges. Inkább viselkedjetek mindketten jól....és gyertek, ne hagyjuk, h lehagyjon minket.
*Indult meg ő is erős léptekkel. Ugyanakkor már eldöntötte hogy fél szeme mindig rajta lesz Inairon. Nem csak mert mágus, hanem a védelme miatt is.*
Nem én vagyok az ötletgazda, így felőlem jöhetsz Dorian. Már ha nem gond h nem magázódok.... *nézett még vissza a válla felett.* De ne maradjatok le és ne okozzatok gondot.

* Figyelte, ahogyan a mókusképű fiatal kezd visszatérni közéjük, pár pillanatig tényleg aggódott miatta. * Igaz, lemaradtál... úgyhogy csak a rövidebb változatot kapod meg belőle. Dorian Pavus. * Mutatkozott be neki is. * Caleb Ahearne és Inair Warore... Azt hiszem, megjegyeztem. És a borongó tag? Nem mintha túl lelkes lenne a bemutatkozások terén... Olyan érzése van tőle az embernek, hogy leharapja a fejét egyetlen ártatlan kérdés miatt.

* A háttérből mintha valaki azt motyogta volna: nem borongok. *

* Felderült a tekintete, amikor látta a gyógyítást, határozottan tetszett neki. * Tehetségnek nem vagy híján, pár év gyakorlás és egész jól fog menni. Megtanulod alaposan beosztani az erődet, nem fogsz kidőlni ilyen hamar. Tevinterben többre vinnéd, mert nincs annyi korlát a tanulásban... Már bocsánat. * Legyintett a templáris felé. * Ez nem rendszer bírálat, csak nagyjából ismerem a szerepeket.
Ami a politikát és a királynőt illeti, inkább kihagynám. Vannak dolgok, amikről a felsőbb köröknek nem feltétlenül kell tudnia... * Közölte féloldalas mosollyal. * Határozottan hajlamosak apró-cseprő dolgokat felfújni, még a végén háborút kiáltanának egymás között és a Veszedelem után arra van a legkevésbé szükségünk, nem igaz? Nem olyan drasztikus a dolog, de mind a két oldalon bőven akad olyan, aki szereti... megkeverni a fekáliát. Akkor is, ha alapesetben nyakig benne ül.
* Bólintott. * Természetesen van. Elfogadod a szavamat vagy villogtassam a pecséteket rajta?

* Fenrist szemmel láthatóan nem érdekelték a magyarázatok, arra sem reagált, hogy Caleb biztosította őt a küldetésük folytatásáról. Némán ment előre, a csendjét csak a páncélja apró csörrenései törték meg. Tudta, a többiek nem fognak lemaradni, viszont a mágusoknak nem lett volna előnyös, ha a közelükben marad. Előbb le kellett rendeznie a dolgokat magában valamelyest. *

* A többiekkel együtt indult el, nem igazán zavartatta magát. * Nem te vagy az ötletgazda? Hmm, pedig te tűntél leginkább a vezetőegyéniségnek ebben a helyzetben. * Észre sem vette, hogy mikor kezdte tegezni a templárist... vagy egyáltalán magázta-e, ebből sosem csinált nagy ügyet. * A formaságok bosszantóak... Semmivel sem szebb, ha azt mondom: nyalják meg a halak, mint a nyaljanak meg a halak. A tisztelet nem a szavak ezen formájában jelenik meg igazán. Gondot? Ugyan, hova gondolsz. Sokkal inkább vagyok praktikus, mint nehezék, ha csak nem lángoló ellenfelekről van szó. * Legyintett szórakozottan. *
Akit én keresek az Osmar Porteus névre hallgat, tevinteri mágus és mint kiderült, remek csempész. Saját zsoldosai vannak, igazából mindent elvállalnak, ami pénzt hozhat, így csapolták meg a mi gyűjteményünket is... Korábban láttam mozgást a téren, de inkább idejöttem. Néhány árnyat leszámítva üres volt az épület... Reménykedtem, hogy találok valami feljegyzést, merre mennek vagy kivel találkoznak... Hátha voltak olyan ostobák.

* Fél szemmel Inairra sandított. * Fehérebb vagy, mint a frissen meszelt fal. Minden rendben?

* Továbbra is fogta a férfi kezét és nem engedte el, amíg Caleb el nem húzta, vagy valami közbe nem szólt. Így biztosabbnak érezte, ráadásul érintéssel könnyebben is gyógyított *  Begyógyul, de nem mostanában. A tűzben volt valami az enyészetből, ami miatt az ilyen sebek el is üszkösödhetnek. Jobb biztosra menni. Már találkoztam korábban haragdémonnal.

Hmmm? Én viselkedem, nem én neveztem borongónak, még ha az is. * Fenris után indult Caleb mellett, majd elengedte a kezét mégiscsak, amikor úgy érezte teljesen rendbe jött a keze. Dorian dicséretére meglepetten pillant a férfire. * Tehetséges? Én? Nem, nem kifejezetten vagyok az, ezekkel elboldogulok, aki tehetséges, az máshoz is ért.

Osmar. Nem ismerős a neve, pedig ismerek pár csempészt ezen a vidéken. Mondjuk, a jó kalóznak nagy a hírneve, a jó csempészt meg onnan ismered fel, hogy nem hallottál még róla. Mit loptak el? Milyen... csecsebecsét? * Kérdezte, majd szúróssá vállt a pillantása és inkább a férfi látszólag termetes egójára próbált hatni. * Nyilván valami apróságot, ha egy ilyen papírnehezék mágust küldtek, aki még egy kis tábortüzet sem képes eloltani. * Mondta, majd lassított a léptein, amikor kicsit megszédült. * Én. Jól vagyok, csak kevés gyógyszert vettem be...

Nem vagyunk egyformák. Neked is csak azt mondom amit Inairnak. Ne piszkáljátok és akkor nem lehet gond. Biztos mindenre megvan az oka, ha gondolja elmondja.
*És így is volt. Habár nekik elmondta Fenris a dolgokat...ez azért is lehetett, mert együtt dolgoznak most. Habár most Dorian csatlakozott hozzájuk, nem Caleb dolga volt ezeket felhozni. Elmosolyodott kicsit feléjük.*

Én is, ezért tudom, hogy meg tud gyógyulni. *Nyomogatta meg kicsit  a tenyerét miután a kis mágus meggyógyította. Csak ezután engedett egy kedvesebb mosolyt Inair felé. A feje tetejére tette a kezét, kissé atyásan simított bele a hajába.*
Köszönöm.

*Hagyta, hogy a két mágus beszélgessen de hallgatta őket. A mágia ezen terére nem tudott beleszólni. Hogy ki mennyire tehetséget, nem látta ezen a téren át. Mégis méregette a szavak miatt a kicsi elfet. Ha mindennek vége...és valóban tanulni akar, még az is megfordult a fejében h valóban lehet nem lenne neki rossz Tevinter....talán. Amint Dorian szabadkozni kezdett a Fereldeni szokásokkal, csak a tenyerét emelte kicsit intve, hogy nem vette jobban zokon.*
Nem mondom, hogy tökéletes, de azért van értelme is. Fereldenben legtöbb esetben a mágusok és a templárisok meg tudnak egymás mellett élni. A figyelem nem minden esetben rossz. Talán Tevinterben szabadabbak...de jól tudjuk mi történt annak idején a mondák szerint Tevinterben. Köztes út lenne talán a legjobb, de mivel ez még kivitelezhetetlen, jobb ha a figyelem és elővigyázatosság megvan. *vont vállat mialatt haladtak.*
Ebben nem tudok ellent mondani. Lényegtelen melyik vidéken vagyunk, mindenhol vannak ilyen emberek....... Elfogadom.....

Jelenleg? ....Bevallom nem. *Figyelt arra mennyit mondjon ha már előzőleg a védencének jelentette ki Inairt.* A gondot elsősorban nem a harcra gondoltam.
*Engedett meg egy szájszéli mosolyt. Érdeklődve méregette az előttük lévő romos folyosót ahogyan elgondolkodott a neven. Végül csak megrázta a fejést.*
Nekem sem ismerős a név.  A fenti emeleten voltatok, nem találtál ott semmit?
*Caleb bólintott. Mindent elvállalt az a férfi..... Fenris után pillantott. Hosszan méregette....lehet, hogy akkor elvállalta azt a munkát is, ami Fenris megtalálásával jár. Elkomorodott.... Hogy a két ügy kapcsolódjon egymáshoz, nem volt túlságosan kedvező. Ugyan akkor, így több információjuk lett volna.*
Úgy tűnik semmi baj...a szája mint a nagykapu ismételten.
*A mosolya nem vált neheztelővé, de mégis megtorpant amint a kis elf lassított.*
Van még nálad gyógyszer? A másik is?
*Utalt itt a vérszegénységre...mert igen. Nem felejtette el. Vissza lépett hozzá, majd hátát fordította felé.Leguggolt h elérje őt Inair.*
Mássz a hátamra. Nem haladunk ha összeesel és lehet csak kint tudunk neked szerezni normális gyógyszert.

Én nem is piszkálom. * Motyogta Calebnek, majd maga elé pillantott bűnbánóan. * Mindenkinek megvannak a saját okai...

* Ahogy Caleb a fején simított végig mérgesebben pillantott rá. * Most összekócoltad... * Morogta, majd kibontotta a haját és újra lófarokba kötötte össze. *

Az elementáris mágiával és a gyógyítással nincs gondom, amikor épp nem pénzt keresek, akkor ezeket fejlesztem. Az alakváltás ösztönszerűen és könnyen megy, csak... van egy ág, ami nem megy, bár nem is bánom. Sokak szerint az a mágia egyik legkegyetlenebb formája. * Hallgatta a férfit az ellopott urnáról, majd nemet int a fejével. * Szóval egy halott mágus hamvai. Az sosenem jó... * Calebre pillantott, a tekintetében látszott, hogy az, ami az eszébe jutott megrémisztette. * Nem, nem tudnak megférni. Amikor...  * Fenrist kereste a pillantásával, hogy mennyire hallhatja, amit mond. * Engem elküldtek a kör egyik tornyába tanulni... Nem fedtem fel magam, hogy mágus vagyok. Sokat meséltek a lecsendestésről, hogy azzal megakadályozható, hogy valaki förtelemmé válljon, viszont, ha túl fiatal a mágus, vagy túl beteg akkor ez nem használható. Egy szekéren utaztam egy kereskedővel, és velünk párhuzamosan egy pár templárisból álló csapat... A környeő falvakból és városokból összeszedték azokat a gyerekeket a káptalan megbízottjai, akik bármilyen enyhe mágikus erőt mutattak és kivégezték őket a templárok. Úgy beszéltek a gyerekekről, mintha csak férgeket tapostak volna el... * Mondta, majd Dorian kérdésére is válaszolt. * Nem, nem csak erre. Születésem óta vérszegény vagyok, a főzeteim, vagy bizonyos ételek nélkül hamar legyengülök.

* Tevinter említésére felpillantott a mennyezet felé. Meg volt a véleménye a rabszolgatartó népről, viszont megengedett magának egy mosolyt arra, hogy a férfi valószínűleg nem osztotta ezeket a nézeteket. Ahogy Caleb hátat fordított neki meglepetten pillantott a férfire, majd megengedett egy mosolyt. * Köszönöm, elfogadom. Szerintem így tudok majd pihenni is egy keveset... * Nem kellett erősködni neki, megkapaszkodott a férfi karjában, majd ahogy már mókusként az apró karmai kopogtak a páncélon a férfi nyakánál a páncélhoz bebújva elnyúlt és elhelyezkedett. Kényelmes volt a páncél és elég nagy volt a hely, hogy félálomban szundíthasson, amíg hatnak a gyógyfőzetek. Most nem volt több nála ami meggyorsítaná a felépülését. *

Ugyan.... *Sóhajtott fel a kisebb zsörtölődésén. Mialatt mentek s hallgatta Dorian magyarázatát maga elé komorodott. Nem igazán talált a kettő között összefüggést....talán ez volt a jobb eset. Átgondolta a lehetőségeiket, majd aga elé nézett. A veszedelem után valóban minden éppen csak kezdett újra épülni....éppen ugyan így a királyság is, és az alatta felsorakozó nemesek, bannok. Az emberek lassan gyógyultak fel az emlékekből, a gyászból.... még túl sok minden emlékeztette őket arra amit elvesztettek. Egy ilyen időszakban, valóban éppen csak egy kis démonidézés kellene, hogy talán 'ok' nélkül támadjanak a birodalmak egymásnak. Caleb bármennyire is találta ezt kellemetlennek, a feltételezésnek hitelt kellet adnia....Nem gondolta, hogy cseberből vederbe fogja magát találni.* És egyedül jöttél Dorian, hogy megtaláld Porteust?

*Észrevette Inair ijedt tekintetét amint mesélni kezdet, és látta rajta, hogy a látottak valóban megrémisztették. A legnagyobb baja a férfinak meg az volt, hogy nem tudott ez ellen bármit is felhozni. A mágusok és a templárisok között is sokféle ember van.... néha kelletlenül több abból amelyikből nem kellene. Nem védte egyik oldalt sem. Ő is ölt már mágust, és mágus is ölte már meg egy bajtársát, csak azért mert a kőrbe kellett volna vonulnia. Ebben a történetben talán ami igazán zavarta a tény volt, hogy a gyerekeknek nem adtak esélyt arra, hogy megválasszák a körben az útjukat....., hogy a döntéseik által legyenek jó avagy rossz emberek.
Inairral szemben, Caleb arca kemény volt, kissé érzéketlen, mint egy szikla. Ekkor tűnhetett csak ki a tapasztalat amelyet eddig az eltelt évek adtak számára. Csupán a szemeiben lehetett csak megtalál az érzelmek részlegéből valamennyit, leginkább  szemfüleseknek.
Elvonta az arcát, nyugodtan haladt tovább. Ellenvetést nem hozhat fel ha nincs, kekeckedni vagy azon vitatkozni, hogy kinek van igaza pedig teljesen felesleges lenne. Ijesztő a konfliktus...ami a mágusok és a templárisok között egyre inkább megmutatkozik.Ijesztő, hogy az utóbbi hónapok után valóban egyre gyorsabban.*

Leginkább mindenki szíve ahhoz húz a legjobban, ahová valósi. Azokba a szokásokba született, azokba nőtt bele. És még ha nem is szereti, se tudja teljesen feledni, kiirtatni magából.
*Mialatt várt Inairra, felpillantott a lépcsőző mágusra. Fenrist már nem látta.*
Azért ajánlottam fel. Pihenj kicsit, később beszélünk és beszélek Fenrissel is.
*Kihúzta magát amint érzékelte a kis körmök koppanását a páncélján. Megilletődött, de halk sóhajjal, kedvesen fogadta a kis állatott. Felé nyúlt, amolyan buksisimi miatt, de a keze megtántorodott félúton. Eszébe jutott amit Inair nemrég mondott így vissza tette a kezdőpozícióba a kezét s elindult a lépcsőn ő is.*
Akkor nézzünk szét ismételten. Azt mondtad csak ezek az enyészeti lények voltak itt. Ember nem volt már senki a közelben mire ideértél?
*Ahogyan felértek a lépcsőn körbepillantott a helyiségben és a folyosó felé. Borongós társukat kémlelte.*

Szóval... legalább annyira nem létezik Fereldenben, mint amennyire Tevinter sem tud róla. Mégis minket billogoznak meg érte, amikor ezen a környéken is valószínűleg ugyanannyira... * Elharapta a mondatot, mert rájött, hülyeséget beszél. Csak megrázta a fejét és felnevetett. * Majd legközelebb jobban belelovallom magam, addig megússzátok.
* Ahogyan hallgatta a történetet, elszomorodott valamelyest a tekintete. Csak azért megölni a gyereket, mert mágusnak született, amiről sosem tehetett, kegyetlennek vélte. Ez elég volt ahhoz, hogy csendre intse, legalább egy kis időre. *
A pukkancsságod nagyobb probléma emellett. * Cukkolta a fiút, de nem ment bele jobban. Annyi tisztelet benne is volt mások iránt, hogy ne kezdjen el betegségekkel viccelődni, ráadásul relatív, ki mit tekint igazi kórságnak. *

* Oldalra biccentette a fejét, úgy nézte a mókust. * Ha eddig nem szájaltál volna, azt mondom, végtelenül aranyos...

Hazudnék, ha azt állítanám, teljesen egyedül jöttem... * Válaszolt végül a templárisnak is. * Volt két testőröm és egy társam, de ők a furcsa véletlenek folytán lemorzsolódtak Kirkwallnál. Valószínűleg már feladták az egészet és zsörtölődve hazamentek. Mire visszaérek én is, majd lenyugszanak és egy üveg jó bor mellett nevetünk a múlton. Ez, vagy megpróbálnak párbajozni velem, amivel sokkal rosszabbul járnak. * Hanyagul nyújtózott egyet, nem titkolta, hogy bízik magában és a képességeiben. Talán túlértékeli, talán nem, de az egója mindenképpen termetesre hízta magát az elmúlt bő 20 éve alatt. *
Fenris? Így hívják a borongó elfeteket? A kis farkas... Mármint, azt jelenti. Érdekes választás...

Az embereknek jobban örültem volna, velük szót lehet érteni... Szóval nem, nem találkoztam rajtatok kívül senkivel sem. Még érződött a gyertyák füstje, talán csak néhány perccel érkeztem későn.

* Fenris, habár már az emeleten volt az egyik kisebb helyiségben a nyomokat követve, mindent hallott. Részben hálát adott a tervezőnek, amiért ennyire visszhangos folyosókat épített ki, részben talán átkozta is, mert okkal távolodott el a csoporttól. A helyére akarta tenni a gondolatait, az igazi feladatra akart koncentrálni... amitól el fogják téríteni. Nem volt annyi arany és remény a világon, amiért hagyta volna egyedül kószálni a tevinteri mágust, nem beszélve a kicsiről. Biztos volt benne, hogy szóvá teszi a templáris számára is, mert neki a kötelessége szemmel tartani őket...
Nem ment le, majd úgyis beérik... Inkább a romok között kotorászott, hátha talál valami használhatót, illetve olyasmit, ami előreviszi a történtek között. *

* Ahogy kényelmesen bevackolta magát a férfi nyakához lehunyta a szemeit, majd csak résnyire kinyitva lesegetett körbe. Elcsendesedett, nem mocorgott túl sokat, úgy hallgatta a két férfi beszélgetését. Caleb reakcióját a simire már várta, így kinyújtotta a nyakát, de visszakucorodott, mikor az elmaradt. bár mókusképén nem látszott, de elmosolyodott a reakcióra, még ha a férfi nem is fejezte be a mozdulatot. A következő, amire felkapta a fejét, az Dorian mondata volt:  "Ha eddig nem szájaltál volna, azt mondom, végtelenül aranyos..." Miazz. hogy eddig? Kérdezte magában, majd ezt a helyzetet kihívásnak vette. Sok szívet megdobogtatott már, így a jelen helyzetben is úgy érezte be kell dobnia magát. Kiült Caleb vállára, majd elkezdte a legcukibb dolgot, amit mókus tehet és elkezdett lassú mozdulattal mosakodni, közben hallgatta őket. Figyelt, nem akart semmiről sem lemaradni. A kis műsor után visszakucorodott Caleb nyakához és lehunyva a szemét pihent.. *