Sable kincsei (Serahime, Armblast) [+18 / nyomokban yaoit tartalmazhat]

De ez is miattad van! *Szipogta ,majd miután elengedte s a másik a homlokát a sajátjának döntötte, hosszan nézte zöld szemeivel a másik sötétebb pillantását. Elgondolkodott egy kicsit, végül a férfi szavai kijózanítótták és rádöbbent, hogy megint sokkal hamarabb beszélt, mint gondolkodott volna. Apró zavarral engedte el, puffogva.*
Miért? Hát nem ezt mondtam volna?

Nem arról van szó, hogy alapjáraton nem értem mit mondtál....csupán úgy gondoltam,hogy ezzel együtt nagyon magányos lehetsz....ezért gondoltam segítek. De nem szükségszerű természetesen...majd ugyan olyan leszek, mint eddig!
* Fordult meg, azzal a nagy lendülettel magára rántotta a takarót. Zavartan pillogott maga elé, ezért inkább csak lehunyta a szemeit, parányit folytatva a puffogást.*
Pfff...mintha tartanom kellene tőled....ezt úgy mondod.
*Húzta egyre feljebb a takarót a fejére is. Habár a sírást sikerült vissza vennie, nem szerette volna, ha a férfi ezt látja rajta. Vagy bármi hasonló.*
Aludjál, mert fáradt vagy és össze-vissza beszélsz. Az előbbi kis incidenst még megbocsátom neked....lásd mennyire nagylelkű vagyok.

Miattam?! Komolyan rám akarod fogni...? Jó... lehet, hogy volt hozzá egy kis közöm... * Dünnyögte a végét. Ahogy Véla kimondta a dolgokat, Inayat felsóhajtott. A táncos nagyon is jól tudta, hogy miről van szó, csak sokkal nyíltabban fogalmazta meg az egészet. * Nem tagadom... tényleg magányos vagyok néha. Ha dolgozom vagy Hazimmal, Alleyohval vagy a húgaimmal vagyok, akkor nem tűnik fel... Talán ők azok, akikben a legjobban bízok, illetve, azt hiszem, benned is. Csak nem akarom, hogy pátyolgass, vagy esetleg ugyanúgy körbeugrálj, mint a szolgálók többsége. Hazim is hajlamos rá... Ebben szerintem nincs semmi különleges, vagy olyasmi, amire különösebben koncentrálni kellene. Egy kicsit belebonyolódtam. Azt akartam mondani előzőleg is, hogy egyszerűen csak légy önmagad. Ne akarj nekem vagy bárki másnak megfelelni...

* Ahogy Véla elhúzódott tőle, belehasított a felismerés. Hátat fordított neki, derékig magára húzta a takarót. * Ki tudja, milyen titkokat rejteget... Talán én magam sem... * Tette hozzá az utóbbit csak gondolatban. *
Mintha csak én hadoválnék össze mindenfélét... * Felnevetett rajta. * Aludj jól, Véla... és pihend ki a mai napot. Ami pedig a kis incidenst illeti az előbbről, eszem ágában sincs bocsánatot kérni miatta.

* Kényelmesen elhelyezkedett és behunyta a szemét, pár perc alatt mély álomba merült, amiről a hangosabb szuszogása adott bizonyosságot. *

Azt hiszed bennem is ? *vonta fel dünnyögve a szemöldökét még, csendben utánozva a férfi szavait. Remélte, hogy bízik benne....és hogy ez több, mint az, hogy azt hiszi. Halkan sóhajtott fel. Inkább nem akart bele menni. És nem akart másképp viselkedni vele, ha nem volt muszáj. Amit ma tett, azt gőgből és sértetségből tette. Nem akarta, hogy a másik kedves legyen azok után vele.....de...igazából mélyen sokkal azt kívánta, hogy figyeljen rá. Véla mindig is szerette ha figyeltek rá....ezt pedig sosem tagadta. Imádta ha ő van a középpontban...talán ezért is került sokszor emiatt érzelmileg bajba. De...most érezte, hogy ez a trónörökössel szemben más. Nála nem arra vágyott, hogy őt nézzék..vagy figyeljenek rá..hanem szépen lassan, azt értette meg, hogy azt akarta Inayat nézze csak. Ő figyeljen rá...ő nevessen rajta....ő dícsérje meg. Úgy vélte Véla, hogy ez hasonló mély ragaszkodással járó barátság volt, mint annak idején a másik. S habár így gondolta...valami mélyen riasztotta, hogy ez nem teljesen így van.*

Sejtettem...miért is kérnél...
*Dünnyögte még, de nem akaródzott megfordulni. Nem bírt még elaludni, érezte, hogy  szíve hevesen vert még mindig. Kis idő után meghallotta a férfinak a hangját. Ezzel tudta, hogy elaludt. Halvány mosoly mellett érezte, hogy ő is megnyugszik, s nem is emlékezett ezután rá, hogy hogyan, mikor aludt el.*

*Reggel nem akart kikelni. Érezte, hogy valami nem stimmel...de nem akarta kinyitni a szemeit és nem akart felkelni. Habár végig aludta az éjszakát, a tegnapi nap olyan mély nyomott hagyott benne, hogy még mindig fáradtnak és kialvatlannak érezte magát. Halkan nyögött párat, nem értette miért olyan nehéz megemelnie a kezét...vagy éppen miért nem megy.*

*Janan csendben szökött ki a szobájából ismételten reggel. Ugyan azzal az indokkal, csak most már tudta, hogy kit keressen. Kis mosollyal lépett a kertbe, amint lerázta az őrőket, majd nézelődött egy picit. Nem akart lebukni, de ahogyan megfogadta, ismételten találkozni szeretett volna a szerinte különleges kertésszel. Habár még nem látta meg, megtörölgette a szemüvegét, majd lehajolt az egyik virághoz kis mosollyal.*
Jó reggelt~

* Az éjszakája nyugodtan telt, nagyon is fáradt volt már... Habár este még szívesen beszélgetett volna Vélával, egyszerűen nem tudta nyitva tartani a szemét. Egészen hajnalig mozdulatlanul aludt, épp csak akkor helyezkedett, amikor a kezei zsibbadni kezdtek. Hajnalban ért el odáig, hogy újabb pózt keressen, ezt viszont már Véla sem úszhatta meg teljesen. A trónörökös hozzászokott, hogy az ő ágya jóval szélesebb, így ha társasága is van, bőven akad még helye... itt viszont kicsit más volt a helyzet. Azzal a lendülettel, ahogy félig hasra fordult, lavinaként temette maga alá a táncost. Ebből a "balesetből" ő semmit sem észlelt, ugyanolyan kényelmesnek tűnt az ágy, mint korábban. Kettőt cappogva folytatta az álmát.

Nem túl sokkal később arra kezdett ébredezni, hogy valami megpróbál alatt mozogni. Meghallotta Véla nyögését, ekkor már sejtette, mi történt. Lassan kinyitotta a szemét, először szemrevételezte a helyzetet, csak utána gördült le róla. * Jó reggelt... * Mormolta halkan, az oldalára helyezkedve. Szinte teljesen természetesnek vette, hogy a férfi ott van mellette. Még fáradt volt ahhoz, hogy tisztázódjanak előtte a tegnap történtek vagy éppen a tény, hogy megcsókolta őt. * Még korán lehet... pihenj te is... * Dünnyögte álomittas hangon. *

* A kertész pontban ugyanakkor érkezett, mint amikor szokott. Először ellenőrizte a növényeket, csak utána kezdte őket rendbe tenni. Ahol szükség volt rá, alaposan megtisztította a leveleket a portól, megöntözte őket vagy éppen vizet permetezett rájuk. Szerette a munkáját és minden pillanatot élvezett, amit itt tölthetett. Amikor elérte a tölcséres, sárga színben pompázó virághoz, amely annyira tetszett a hercegnőnek, egy kisebb hajtást vett le belőle. Ügyelt rá, hogy szép és egészséges ágacskát válasszon, biztosra akart menni. A hajtást gondosan elültette egy kisebb cserépbe, a cserepet pedig egy indamintával díszített kaspóba csúsztatta.
Remélte, hogy újból láthatja Janant, szerette volna megajándékozni ezzel a kis aprósággal. Már jó néhány bokorral arrébb járt, amikor meghallotta a lány hangját. Felegyenesedett, úgy pillantott rá. Szinte azonnal magához vette a hajtást, egyenesen a kisasszony elé lépett. * Jó reggelt... Örülök, hogy itt vagy. * Üdvözölte kedvesen mosolyogva. Még mindig zavarban volt a társaság miatt, de már könnyebben nyitott, mint az előző nap folyamán. *

* A gondosan őrzött cserepest a szemüveges lány felé nyújtotta. * Láttam, hogy tegnap nagyon megtetszett... és szerettelek volna meglepni valamivel. Ha olyan helyre teszed, ahol sok napfény éri és reggelente megnedvesíted a talaját, akkor nagyon sokáig fog illatozni és virágozni.

Pihennék…ha mondjuk, nem rajtam fetrengenél…. elaludtam…nem…elaludtad a karomat és a végtagjaim! *Morogta csendesen miután felsóhajtott, hogy végre szabad lett. Fél szemmel, fáradtan egy ideig hosszan nézte a férfit, aki úgy tűnt nem zavartatja magát, hanem alszik tovább, majd ő is inkább az oldalára fordult s lehunyta a szemeit. Érezte, hogy a szívverése ismételten felgyorsult, habár nem tudta ennek a pontos okát. Annak vélte be, hogy Inayat miatt nem tudott sokat aludni…
Ahogyan fáradt elméje parányit tisztult esett le neki ismételten az egész, s az a dolog, hogy valójában a teste miért érzet zavart. Hiszen Inayat szinte rajta aludt, ami azt jelentette, hogy a testük megint sokkal közelebb volt egymáshoz, mint kellet volna…. A keze hozzáért a másikhoz, a bőre a bőréhez….
S abban a pillanatban akaratlanul is beugrott a csók emléke, ami a férfi közelségét és forró leheletét vonzotta magával.
Szemei hirtelen pattantak ki felülve. Mintha lidérces álomból ébredt volna…csak hogy ez ijesztően kellemesnek tűnt…. A szívére emelte kezét, amely zakatolt érthetetlen módon.*
Nem bírok aludni! Így hogy lehetne…..hallod?!Nem bírok miattad aludni!
*Kapta fel a párnáját, majd vágta azzal a puha dologgal fejben a másikat lendületből. Utána megpróbált iszkolva kikúszni az ágyból, hogy legalább a zavarán enyhítsen, de nem ment egyszerűen. Zsibbadt tagjai felmondták a szolgálatot, s ténylegesen lezúgott az ágyról.*
 

*Két cipőt vett észre, ezekhez pedig hamarosan a hang is társult. Lepetten emelte fel a szemeit a srácra, majd boldogabb mosoly jelent meg ajkán, amint meglátta. Felismerte és beszélt hozzá, mi több ismét itt volt, s ez jelenleg nagy örömöt okozott a lánykának. Felegyenesedett, hirtelen felállt, majd nagy mosollyal nézte.*
- Jó reggelt! Eljöttem, ahogy ígértem. Örülök, hogy te is itt vagy!
 

*Döbbenten nézte az ajándékot, majd lassan vette át a kezeibe. Nem volt drága holmi, de volt benne valami, ami Janan szívét most kitöltötte, és nagyon boldoggá tette. Ez a valami pedig azt is elérte, hogy a fiatal lány úgy érezze ez az ajándék a legszebb, amit valaha kapott. Figyelmesen hallgatta az utasítást, bólogatva. Még nem lehetett cserepes nővénye, ezért a fiú figyelmessége annak ellenére, hogy még csak egyszer találkoztak meghatotta. Kinyitotta az ajkait, mialatt sötétebb szemeivel hosszan nézte a növényt, de kellet egy kis idő mire hang jött ki a torkán.*
Köszönöm….
*Suttogta végül mosollyal.*

* Valahol tompán érzékelve, a távolból, de hallotta Véla kifakadását. A valóságba csak akkor tért vissza, amikor a párna a fején landolt, illetve meghallotta a koppanást, amit a táncos és a padló találkozása idézett elő. Félresöpörte a párnát, felült az ágyban és nagyot ásított. * Miattam nem bírsz aludni, amikor a padlón kucorogsz...? * Végigpergette a gondolatai között: általában horkolt; nem beszélt álmában, csak ritkán... Semmi olyat nem talált, amely ténylegesen akadályozhatta volna a férfit. Megvonta a vállát, csak utána kelt fel. Lassan állt talpra, amit nagy nyújtózás követett. * Akkor használd ki a lehetőségeidet és pihenj... Lehetőleg ne a földön, mert akkor arról fogsz panaszkodni, hogy elfeküdted a hátadat... * Épp indult volna a fürdő felé, hogy megmosakodjon, de lassított a lépésein. * Fel tudsz kelni onnan, vagy segítsek?

* Még egy rövid ideig várt; meggyőződött róla, hogy a helyzet fele annyira sem volt komoly, mint amilyennek tűnt. Magára hagyta Vélát, úgy ment el mosakodni. Hamar végzett, kifelé jövet bújt bele a köpenyébe, amelyben tegnap érkezett. * Komolyan mondtam, tényleg pihenhetsz... Sok a dolgom, ma keveset fogunk találkozni... Ha esetleg van kedved hozzá, akkor este táncolhatnál nekem valamit. * Itt elmosolyodott. * Mondjuk úgy, hogy megtisztelnél vele.

* Az ablak felé pillantott, ahol a horizonton már megjelentek a nap első sugarai. * Elaludtam... * Dünnyögte csak magának. * Talán később találkozunk... * Köszönt el a fiatal férfitól és az ajtó felé indult, az ékszereiről is teljesen megfelejtkezve. *

* A kertész először meglepődik a lány reakcióján és megijed, hogy rosszat tett az ajándékával és esetleg mást jelenthet az uralkodói ház tagjainál. A köszönetet hallatán megnyugodott valamelyest, elmosolyodott, amit egy halk, alig hallható sóhaj kísért. * Féltem, hogy nem fog tetszeni... Amikor tegnap nézegetted őket, erre gondoltam. Biztos vagyok benne, hogy nálad jó helyen lehet és nem esik bántódása... Ráadásul egy virág akkor igazán gyönyörű, ha van, aki csodálja... * Magyarázta. *

* Gondolkozni kezdett azon, hogy mit mondhatna vagy mit kellene tennie, de rájött: fogalma sincs. Nem töltött túl sok időt az emberek között, így sosem bocsátkozott hosszas társalgásba sem, amely a virágokon kívül szólt volna bármiről. Egy kicsit zavartan pillantott oldalra, mert csak egyetlen mondat jutott eszébe. Csak annyira tűnt jó ötletnek, mint a hallgatás, de végül megtette. Megtörte a rövid csendet. * Ragyogó vagy ma reggel... Valami jó dolog történt, igaz?

Bezzeg ilyenkor fel tudsz kelni....
*Motyogta csendesen a másik szavaira, azzal zöld szemeit kis sértettség kiséretében emelte rá. Valóban fáradt volt még, de dolgoznia kellet ma is. Habár úgy tűnt, hogy a tegnapi nap óta sok minden megoldódott, éppen annyi gondot és káoszt teremtett a trónörökös a táncosban. A tudatlanság pedig nagy ellensége bizonyos helyzetekben Vélának. Legalábbis ha azokat a dolgokat vette szemügyre, amik vele érintően kapcsolatosak voltak.*
Fel tudok kelni...megoldom....
*Motyogta, azzal igyekezett feltolni magát a földről. ELőször is megemelte a csipőjét.*

*Amíg a férfi elment fürdeni, Véla össze szedte magát, majd amennyire tudta, igyekezett életet is vinni saját magába. Bár ez nem sikerült nagy sikerrel. Egyik pillanatról a másikra, ásitva dőlt vissza az ágyba, átölelte az egyik nagyobb párnát. Amint Inayat kijött, Véla ráemelte kissé álmos, nagy zöld szemeit s hosszan nézte továbbra is, követve őt.
Szinte csak mélázott, nem gondolkodott....arra kapta fel hirtelen a fejét, amint a kérést meghallotta.*
Táncolni? *ismételte meg, majd zöld szemei megcsillantak* örömmel! Addigra szerintem kipihenem magam.... *Abban a pillanatban nem jutott el a tudatáig az a pár szó, mondat, ami előzőleg Inayat száját elhagyta a csók előtt. Ha talán így lett volna, az öröme hamarabb zavarrá torkollik.* Van kívánságod?

Talán? *vonta össze szemöldökét s tovább nézte ahogyan a korai órában, a szobai félhomályban a másik távozni készült.*
Ha csak talán, akkor nem tőröm magam.
*Motyogta, azzal megfordult az ágyon, s mialatt fél szemmel körbe nézett vette észre, hogy a trónörökös pár ékszere ott maradt. A szemei megrebbentek, majd hirtelen próbált felállni.* Inayat várj! *szólalt fel, remélve még elkapja a szobában a férfit, azzal felpattant s megragadva az ékszerek egy részét, ugyan azzal a lendülettel törtetett a férfi felé, ám mielőtt elérhette megbotlott, ledöntve a másikat maga alá. Hosszan nézte, értetlen pislogással amint felfogta a dolgot, majd ártatlan vigyorral emelte meg az ékszert.*
Itt hagytad volna....

Az egyik kedvencem a kertben! *Magyarázta nevetve mialatt hol az új kis ajándékát s a kertész fiút vizslatta szemeivel. A váltakozás végül abbamaradt s csak a növényre koncentrált.*
Azt megígérhetem, hogy csodálni a nap minden percében fogom amint meglátom.
*Jelentette ki kissé megcsillanó szemekkel, azzal zavartan elmosolyodott.*
Persze...ha tudok rá vigyázni és nem lesz semmi gond....


*Észre sem vette a srác küszködését, annyira lefoglalta ez az újdonság. Szavaira azonban lepetten pillantott fel, mert azok hirtelen ütötték meg a fülét. Párat pislogva nézett rá, majd halkan nevetett kicsit megrázva a fejét.*
Igazából nem.....inkább csak baj... de ha valóban ragyogok...az azért van, mert boldoggá tettél nagyon!
*Emelte meg a kis cserepet nagy mosollyal, valóban boldogan.*
Nagyon szeretném majd meghálálni ezt.....

Hmm, ma feltűnően lelkesnek tűnsz... * Jegyezte meg egy mosollyal, amikor Véla beelegyezését hallotta a táncba. * Nincs semmi kívánságom, rád bízom, mit találsz ki... csak látni akarom, ehhez ragaszkodom. Szeretnél kimenni a kertbe? Ha jól emlékszem, a múltkor nagyon tetszett...

* Már éppen a kilincsért nyúlt, amikor Véla utána kiáltott. Meglepetten pillantott a táncos felé és fordult oda, csak azért, hogy tökéletesen lássa, amint az megbotlik és gyakorlatilag magával sodorja. Nem maradt ideje megkapaszkodni, így a lendület ledöntötte a lábáról és egy halk nyekkenéssel landolt a padlón. Reflexszerűen támasztotta meg Véla hátát, amit pillanatokkal később önvédelemnek titulált. Nem szívesen ismerte volna be, hogy pár másodpercig aggódott miatta. *

* Eddig is nehezen szabadult a gondolattól, hogy tényleg megcsókolta őt. Még mindig érezte, ahogy a puha ajkak az övéire tapadtak és ez teljesen kizökkentette a normális kerékvágásból. Azért kelt fel olyan hirtelen, mert menekülni akart ez elől, no meg a késztetéstől, hogy magához vonja és úgy aludjon tovább. Így, hogy véla gyakorlatilag az ölében ült, teljesen kizárt volt másra figyelnie. * Lett volna okom később szünetet tartani a munkában, és eljönni értük... de jó, hogy szóltál. * Nyögte ki végül, ami Inayat nyelvén annyit tett: köszönöm, tényleg elfelejtettem őket. *
* A táncos szemébe nézett, vett egy mélyebb levegőt. Egy ideig csak a vonásait fürkészte, majd lassan elengedte, a háta mögött megtámaszkodva félig felült. Egyedül arra ügyelt, hogy az ékszereket fogó fiú ne billenjen ki az egyensúlyából miatta. * Kényelmes?

* A kertész elmosolyodott, egyrészt megnyugtatásul, másrészt mert ritkán találkozott olyanokkal, akik ennyire lelkesednének a virágok miatt. * Biztos vagyok benne, hogy tudsz rá vigyázni... Azt hiszem... Azt hiszem, ez furán hangzik... de a nagyapám mindig azt mondta: ha egy virág fontos, akkor sokkal nehezebben esik baja, mert érzi a gondoskodást és a szeretetet. Ezért nem tartok tőle, hogy rossz helye lenne nálad.

Baj? * Kérdezett rá utat engedve a kíváncsiságának, utána viszont gyorsan megrázta a fejét. * Nem kell válaszolnod, ha nem szeretnél... * Mentegetőzött rögtön. * Ah... nem azért akartam odaadni, hogy megháláld. Ha gondozod, az tökéletesen elég. * Nyerte vissza a mosolyát. * Nekem... dolgoznom kell tovább, de szívesen beszélgetek tovább közben, örülök a társaságnak. * Mondta, majd lehajolt, hogy magához vegye a vízzel töltött kannát, amivel az egyik nagyobb márványcserép felé indult korábban. *

Ha táncról van szó, akkor mindig ugyan olyan lelkes vagyok....mellesleg. Van valami amit ki szeretnék próbálni...akkor is ha nem is gondolnád....
*Fonta karba a kezeit apró mosollyal, majd még tovább gondolkodott, parányit fáradt fejével. Sok dolga volt ma is.....sőt, talán ma még több. Erre az eszmefuttatásra pedig valahogyan érezte, mintha hirtelen lett még fáradtabb, mint volt.*

*Nemcsak, hogy puhára esett, de érezte, hogy valamennyire még meg is tartották. Egy pillanatig megszeppent, majd csak nézett. Nem így tervezte, de hirtelen nem sikerült olyan gyorsnak s ügyesnek lennie, mint amilyen szokott lenni. Márpedig, ő az szokott lenni.
Zöld szemeivel hosszan nézte a férfit pár pillanatig, s érezte, hogy valami furcsán kavarog a gyomrában....... majd az egészet megtörte annak szavai s hirtelen rebbentek meg a szemei. Visszatért a pillanatba, ekkor hagyta meg a zavart vigyort.*
Azt mondtad, nem lesz ma időd nagyon rám....gondoltam megsprórolók neked egy utat...
*Amint a másik elkezdet felülni, érezte, hogy kissé lejjebb csúszott ami miatt zavartan pislogott. Fáradtsága miatt elégé lassan fogta fel a dolgokat, így a kérdésre is első pillanatban lepetten vissza kérdezett.*
Mi? *Majd hirtelen esett le neki a dolog, s mint aki hirtelen megijedt volna, szinte leugrott a másikról, csak az ékszereket dobva, hagyva annak ölében.*
Bocs....véletlen volt.

*Janan érdeklődve emelte vissza a szemeit a srácra. Ahogyan hallgatta elgondolkodott a hallotakon. Úgy tűnt a férfi valóban sok mindent tanított, mesélt a fiúnak. Sok kedves dolgot. Egy parányit Janan érezte ,hogy féltékeny volt, de ez nagyon hamar tovaszállt, mivel csak egy kedves mosollyal bólintott rá.*
Nagyon szépen köszönöm.....
*Motyogta.* 
Legyen úgy.....


 *A vissza kérdezésnél felkapta a kertészre  a pillantását. Habár nagyon is közvetlen volt, nem igazán mondta volna ezt sokaknak. Mégis, most úgy érezte...bátrabban oszthatja meg ezeket a dolgokat is. Így szabad kezével kicsit túrt bele sötét tincseibe.*
Kicsit összevesztem a bátyámmal....de már megoldódott...csak...kellemetlen volt....
Tudom, de....... majd szeretném.
*Azzal bólintott hirtelen többet, szaporábban s apró lépésekkel követte, mint egy kis kacsa, mialatt a cserepet a kezében cippelte. Habár korán volt, figyelt arra, hogy ne vegyék észre.
Türelmesen és gondosan figyelte ahogyan a másik dolgozik. Szerette volna, valóban sokáig gondozni az ajándékát.....ehhez pedig úgy vélte ez szükséges.*
Veled tartok......

* Először felvonta a szemöldökét, csak utána kérdezett vissza. * Ki akarsz próbálni valamit? Nocsak, beavathatnál pár részletbe, kíváncsivá tettél. Azaz... ha a tánccal kapcsolatos, akkor legyen titok, mert úgy nagyobb a meglepetés és az újdonság varázsa... nem mintha szükséged lenne bármelyikre is ezek közül ahhoz, hogy elkápráztass...

* A megállapítás miatt halkan, lemondóan sóhajtott fel. * Azt mondtam, talán... Még nem tudom előre az egész napom minden mozzanatát és ez jobb is így. Ha tudnám, unalmasabb lenne... még a szokottnál is unalmasabb. * Ahogy Véla felpattant róla, teljesen felült és magához vette az ékszereket. Felvette őket, csak utána pillantott ismét a táncosra. * Bocsánat kérés elfogadva... * Jegyezte meg, de a hangjából érezhető volt, hogy eleve nincs miért. Egyszerűen csak megjegyezte a tényt, nem bosszantotta különösebben. * Másodszor kötünk ki így... Valaki az égiek közül csúf viccet űz velünk, vagy túlságosan szeretik a helyzetkomikumokat...

* Felkelt a földről, könnyed mozdulattal igazította meg és porolta le a ruháit, nem mintha az utóbbira szükség lett volna. * Pihenj még... ha egész nap kétballábas leszel, akkor le kellene mondanom a táncodról is. * Szemtelenül elmosolyodott, ezzel leplezve a gondolatait. Ösztönösen érezte, hogy át akarja ölelni Vélát, minél közelebb tudni magához, ettől pedig a tegnap esti csók sem rettentette el... mindössze a józan eszének mondott volna ellent, így ennek nem mutatta különösebb jelét. Minden további szó nélkül lépett ki a folyosóra, becsukta maga után az ajtót és sietős léptekkel indult vissza a szobájába. Az volt a menedéke, és most vágyott rá, hogy bevackolhassa magát oda... az összképen csak a munka előtte lebegő mivolta rontott. *

* Ahogyan a magyarázatot hallgatta, a kertész elmosolyodott. * A viták mindig kellemetlenek... de... sokszor valami jót is hozhatnak. Ha nem lennének, akkor sokan nem látnák be a tévedéseiket, esetleg a hibáikat... azzal pedig ugyanúgy bántanának másokat... Ezért néha jó, habár nehéz.

* Nem haladt túl gyorsan, mert most nem kellett minden növénnyel foglalkoznia. A vízigényesebbeket alaposan megöntözte, a levelekeit vízzel permetezte, hogy felfrissítse őket. Utolsó lépésként az elszáradt virágokat szedte le, gondosan összegyűjtötte őket, nehogy szemetet hagyjon maga után. * Hamarosan felkel a nap... szeretnék neked mutatni valamit. Este is látni lehet őket, de akkor nem ennyire élettel teliek... * Elindult előre, a kert egyik szeglete felé haladt, ahol egy kisebb szökőkutat oszlopok vettek körbe. Az oszlopokon széles levelő növények futottak, amelyek a hajnal és esti órákban virágoznak. Hatalmas, tölcsér alakú virágaik sárga, kék, rózsaszín és piros színben pompáztak. Szinte szemmel látható gyorsasággal nyíltak, az őket cirógató fénnyel gyönyörű látványt adva. * Minden reggel megnézem őket... ahogyan köszöntik a napot...

Táncal kapcsolatos, szóval semmiképpen nem mondok el addig semmit. Még kicsit át kell gondolnom.....de mindenképpen tesztelni szeretnék valamit rajtad. 
*Vigyorodott el az előzőek, s a fáradtság ellenére teli vigyorral. Ez érthető volt, hiszen ha  a tánc szóba került, lényegtelen volt minden más.*

Vagy csak nem bírom elkerülni az apróbb szerencsétlenségeket...... Nem, várj.... Most magam ellen beszéltem? *Döbbent rá, egy pillanatra maga elé pislogva, majd zavartan sóhajtva fel. Ugyan ezzel a mimikával vakarta meg a tarkóját, mialatt a másikra vonta zöld szemeit.*
Azt mondják az istenségek mindig is szerettek játszani......
*Fűzte csendesen inkább hozzá.*

*A zavara enyhült a másik szavai miatt döbbenet ,majd apró durca váltotta fel. Karba fonta a kezeit, s parányit felvonta az orrát.* 
Nem is tudom ki miatt gémberedtek el a végtagjaim...... Legközelebb akkor ne így használj párnának.... komolyan, mint egy telhetetlen, zsémbes öregember....
*Morogta az orra alatt. Habár ezeket nem gondolta komolyan, s Inayat ezt sejthette is, Véla így terelte el a figyelmét mindezekről. Próbált majd rájönni a dolgokra, de most túl fáradt volt.... Mire ismételten felemelte a fejét, s szóra nyitotta  a száját, a másik már nem volt ott.* Legalább elköszönhetett volna.....pfff...

Tudom...vagyis....igazad van, csak....*Gondolkodott el, kicsit elhúzva a száját.*  Azt hiszem a legtöbben ösztönösen kerüljük.... nehogy a dolgok erősítése helyett elveszítsünk valamit, ami igazán fontos nekünk.
*Kedvesen mosolyodott el a kertész felé.*


*Mint valami kis kacsa követte a srácot mindenhova a kertben ahová az ment. Hosszan figyelte, ahogyan dolgozik. Nem azért ,hogy hibát találjon, sokkal inkább azért, hogy tanuljon így némán is. Amikor azonban hozzá intézték a szavakat egy pillanatra megtorpant
s mint aki fülön csíptek volna, meghúzta magát. Csak amint felfogta az elhangzottakat, akkor emelte fel sötétebb szemeit, amelyekben a kiváncsiság fénye csillant.*
Mi az? Mi az? Mi az?
*Hadarta akár egy kisgyerek azzal, türelmetlenül kullogott tovább a másikat követve. Amint elértek ahhoz a helyhez, hosszan nézte amint a nap első kellemes sugarai láttán, a virágok szétnyilnak, pompás színeikben. Hasonlot sem látott még ezelőtt, s csak most jött rá, mennyi minden mellett elment az évek alatt. A gyönyörűségtől a szemei csillogtak, úgy emelte őket, nagy mosoly kíséretében a kertészre.*

* Miután Inayat a szobájába ért, becsukta maga után az ajtót és be is zárta, hogy ne zavarják. Akinek fontos közölnivalója van, az úgyis kopog majd, vagy üzen, aki pedig ostobaságokkal próbálja zavarni, azt így szavak nélkül utasíthatja el. Leheveredett az ágyára, semmi kedve nem volt behozni a lemaradásait, amelyeket már egy ideje tolt maga előtt. Maga elé vette a feljegyzéseket és a papírokat, és habár olvasta a sorokat nem értette meg őket. Odáig már nem jutott el. A gondolatai egészen másfelé csavarogtak, egymást kergették a fejében a kérdések és a válaszok, amelyek aggasztották, és amelyek most lavinaként zúdultak rá a csendben. *

* Azon kapta magát, hogy csak bámul kifelé az ablakon, a napfelkeltét nézi, mintha tőle várna valami választ vagy akár a megváltását. Kezdte belátni: az elmúlt időszak történései túl soknak bizonyultak és egyetlen olyan napot sem tartott, hogy valamilyen szinten ne folyt volna bele a munka vagy bármilyen konfliktus. Ráadásul magának is csinálta: egyszerűen nem tudta megérteni, miért vonzotta Véla. Nem tudta, miért akar mellette lenni, miért akar neki jót, és miért nem érezte cseppet sem kellemetlennek, amikor az este... Te jó ég! Tényleg megcsókolta. *

* Próbálta visszaterelni a gondolatait a fontos feladatokhoz. A lépésekhez, amiket meg kell majd tennie a palota miatt, az emberek miatt. Sürgősen ki kell találnia valamit, ha nem akarja veszélybe sodorni a birodalom jövőjét... A szórakozás, a pihenés és a társaság túlságosan vonzották. Úgy érezte, pusztán nagy szavak mögé burkolózik, nem alapozott meg semmit sem egészen. Egyetlen fuvallat és a kártyavár összeomlik, a hírek pedig nagy szelekről meséltek... *

* Ashrafot boldoggá tette, ahogyan a virágok nyíltak és ahogyan a hercegnő arca is kivirult a gyönyörű látvány miatt. Nem csak egyszerűen gyönyörű, hanem magával ragadó, inkább így jellemezte volna. * Esténként is nyílnak, amikor az ég már kezd vörösleni napnyugtakor, de akkor nem ilyen tündöklőek... A harmat megfesti őket...

Úgy hallottam, hogy kőből készült asztalt és székeket is akarnak állítani a kertben. Arra gondoltam, köré építek majd valamit, amire hasonló virágokat futtatok fel. Nap közben árnyékot adnak, reggel és este pedig színpompásak. Szerinted másoknak is tetszene? * Kérdezte, majd megrázta a fejét. * Rosszul kérdeztem... azt... azt akartam kérdezni, hogy neked tetszene? * Javította ki magát. Nehéz volt közvetlenül kérdeznie, nem pedig elbújni a személytelenség mögött, de erőt vett magán. Ezt mindenképpen Janan hatásának tudta be, mert a lány nagyon kedves volt vele és a lendülete mindent sodort magával, amit csak ért. *

*Az idő csak telt, Véla pedig betartotta, amit mondott. Az első két órát az ágyban töltötte. Alig telt el pár perc, Inayat távozása után s már aludt is. Nem mintha ennyire rosszul aludt volna az éjszaka....de valóban, minden tagja kívánta a csendes pihenést, akkor is ha nem volt már olyan mély az. A reggelit kihagyva, később, talán a déli órákban kelt fel a saját gyomorkorgására. Halkan csititva simogatta meg a zavargó pocakot, végül ki kellt az ágyból és a fürdéshez tért át.*

*A terveken gondolkodott amiket már összeírt, mialatt a folyosón haladt a konyha felé, hogy beüljön a szakácsnéhoz és falatozhasson valamit. Remélte nem késte le a közös ebédet és talán még Hazimot is elkapja. Inayatot nem akarta zavarni a munkában...meg hát az hogy nézne ki? Nem kívánkozta jobban megmutatni azt, hogy szeretett a másik társaságában lenni... így is elégé úgy tűnt az előző este....
Parányit megrázta a fejét! Természetes volt, hogy figyelt rá...hiszen alapjaiban meg is igérte Hazimnak, ha nem nézi, hogy valóban barátként kezdet tekinteni a trónörökösre.... Ugyan akkor az idős férfi szavai is ott voltak a fülében. A sustorgások, amik akaratlanul is ő róla és Inayatról hangzottak. Habár eddig sosem vélte, hogy lenne alapja, a tegnap este után....zavarba jött, mert már nem tudta teljes öszinteséggel tagadni! Akkor is...ha tudta, az a kis csók, csak a kíváncsiság és értetlenség szüleménye volt..* 
Jobb is annak.... csak egy kis hiba.
*Jelentette ki, de valamiért nem lett boldogabb. Felpillantott, és rájött, megint elkalandozott, pedig az ünnepségen lévő táncon kellene agyalnia. Hiszen ha az meglesz, hazamehet, ahogyan tervezte!
Megtorpant amint ez eszébe jutott s lepetten nézet maga elé..... haza...akart menni?*

- Sokszor csak úgy van időm, vagy ha a bátyámmal jövök, úgy van időnk, hogy parányit napközben vagy pedig sötétedés után. Így még ennyire pompásnak nem láttam....vagy nem figyeltem meg. Szóval..köszönöm most.... mindenképpen megmutatom majd Inának....
*Vallotta be őszintén ahogyan tovább figyelte nagy mosollyal a növényt. Gyönyörű volt, és nem igazán tudott betelni azzal...még akkor is, ha sejtette ,hogy nem fog sokáig tartani.*




-Nem hallottam...de lehetséges, hogy akarnak. Sokszor ilyen "apróságokat" nem kötnek a hercegnők orrára.... *nevetett egy picit ,majd a kertészt nézte hosszan ahogyan megkérdezte. Már éppen válaszolt volna, mikor Ashraf kijavította magát. A kérdés hangvétele miatt hosszan nézte ,majd nagyobb mosoly jelent meg arcán.*
- Hát persze, hogy tetszene! Gondold csak el...ahogyan leülsz és ez a gyönyörűség ott lenne...
*Nézte ismételten meg a virágot, majd csak azután vissza.*
- Bár....ha ránéznék biztosan te jutnál eszembe...neked köszönhetem ,hogy láthattam először így.Szóval köszönöm Ashraf! Köszönöm azt is, hogy vigyázol a kertünkre. Inának és nekem...nagyon sokat jelent ez a hely.

* Némi meglepettség ült ki a pillantására, majd inkább a virágokat figyelte. Egyértelműen zavarban volt amiatt, amit a hercegnő mondott neki. Éppen emiatt csak egy hosszabb szünet után szólalt meg. * Én... szívesen csinálom. Szeretem ezt csinálni, mert a virágok nagyon kedvesek és hálásak... Nem a köszönetért... * Gondolkozott, hogyan válaszolhatna, végül meghajolt a lány előtt. Ha nem Janan állt volna vele szemben, de hasonló szavakat hall, valószínűleg ugyanígy reagált volna. * Jó ezt hallani... hogy sokat jelentenek ezek a növények. Szeretném, ha a kert nem változatna... vagy ha változna is, csak még szebbé válna. Mindent meg fogok érte tenni.

* Felegyenesedett és elmosolyodott. * Jó veled találkozni... Azt hiszem, ideje mennem, mert későre jár. Remélem, még találkozunk... hamarosan.

// Ezt most csak ilyen rövidke, Inával kövi körön írok //

*Janan lepetten vette észre, amint a kertész meghajolt előtte ismételten, majd úgy köszönte meg a dolgokat. Rosszallóan sóhajtott fel, de külön szóvá most nem tette a dolgot. Remélte, hogy a fiúval tud másképp is beszélni....éppen ezét nem számított hirtelen erre. Le is intette saját magát erről a gondolatról. Amint felé fordult, éppen csak megérintette kicsit a vállát, egy széles vigyor kíséretében.*
- Figyelj.....ha továbbra is ápolod a kertet....már csak boldog lehetek, mert talán még több csodát láthatok. ...S ha örömödet leled benne...az természetesen nekem is kellemesebb.
*Válaszolta őszintén ,majd bólintott halk nevetéssel.*
- Nem szeretném, hogy sokat változzon, vagy ne az előnyére...ha kell emiatt beadok peticiót magánál a Szultánnál!


- Ashraf... * Szólalt hirtelen fel Janan, amikor a másik elköszönt.* 
- Máskor is találkozzunk...jó? 
*Kérdezte megint meg, ahogyan az előző nap, mintha attól tartana, hogy új "játszópajtását" elveszíti egyik napról a másikra.


*Bent ült a konyhásnéni mellett és evett. Már elmentek a legtöbben, így ő egyedül lehetett tényleg csak azzal a kis kőrrel, akik később szoktak ebédelni a szolgálók közül. Csendesen, elmerülve evett, majd időnként felkapta a fejét a poénok áradata s a kedves, közvetlen csevejek miatt. Bár legjobban a pletyka ütötte meg a fülét. Akkor még a villa is megállt a kezében.*
- Ezt honnan veszítek?

*Janan egy ideig lepetten nézte a srácot, majd halkan felnevetett.*
- Csak kicsit hangzott furán...nyugi... de én értettem. A nagypapád is nagyon szerethette ezt a helyet.... csakis ezért nézhet így ki...ezért ápolhatod te is ilyen odaadással...és ezért szeretik annyian.
*Amikor rájött, hogy a fiú miért maszatos állandóan, halkan nevetett fel, de inkább igyekezett vissza tartani, hogy ne hozza túlságosan kellemetlen helyzetbe.*


*Csak figyelte ahogyan a fiú szinte elfutott a felkelő nap fényei miatt. Még intett neki, de még a fülében csengtek a szavai,s valamiért boldog lett tőle. Új barátja majd találkozik még vele...ez egyszerre volt megnyugtató és kellemes. Kis mosollyal nézett maga elé. Lényegesen más társaság volt a fiú, mint mondjuk a nővérei. Amint meghallotta a távoli mégis erős léptek zaját, felkapta a fejét s sietve indult meg, hogy még időben, az őrváltás előtt ki tudjon osonni a kertből.*


Inayat? Hát nem tudom...én nem hallottam erről....
*Vonta fel kissé a szemöldökét apró sóhajjal, mialatt a fiatal lányt nézte, majd amint észbe kapott, hirtelen folytatta.* Persze....ez simán lehetséges, hiszen ki vagyok én, hogy ilyesmit tudjak tőle....
*Tette még hozzá, azzal még egy falatott vett a szájába, de a gondolat menet nem tudta hidegen hagyni. Éppen csak parányit nézett ismét a lányra, miután a  konyhás néni rosszalló fejcsóválással ki nem ment, mert hívták. Akkor hirtelen nézet szét,majd közelebb csúszott a dolgozó nőhöz.*
Mondtak még valamit erről a témáról? Mert sok félét beszélnek össze-vissza....én is mindenfélét hallok...
- Ha meggondoljátok a pletykák nagy része üti egymást.... *tette szét a kezeit az egyik inas sóhajtva. * Itt van például a halk pletyka rólad.... *mutatott ott Vélára.* Majd az, hogy Őfelsége, a szultán már kinézte a fiatal jelöltet a trónörökös számára. Azt is mondják, hogy messzi hercegnőről van szó, aki az ünnepségen fog részt venni.

Az, hogy "legyeskedek" nem helyénvaló megfogalmazás..... ugyan úgy, mint nektek nekem is parancsolhat, nem mellesleg én vagyok a felelős a táncért az ünnepségen, így muszáj a téma miatt néha zavarnom.
*Fonta karba a kezeit s hasonló hanghordozást, meg mimikákat alkalmazott, mint amit Hazim szokott, hogy valóban olyan komolynak tünjön, mint amennyire ezt komolyan gondolta. Amint a lány áttért arra, amitől Véla tartott s olyan szavakat kezdet használni a kisebb csoport előtt, mint "szaftos", szemei hirtelen kerekedtek ki s döbbenetében még egy hang sem hagyta el a torkát. Fél szemmel nézett végig zöld szemeivel az ott lévőkön, de páran csak bólogattak, mások meg nem szólaltak fel..... lényegében mindenki tudott eről a pletykáról. Véla fejébe beugrott az előző napi csók, a férfi forró ajka...az erős karjai....és hirtelen vörösen csapott az asztalra. Érezte amint a szívverése az eget verdesi és nem tudott ellene tenni. Nem volt értelme a pletykáknak! De pont az előző nap miatt nem mondhatta, hogy nem lett volna icike picike alapja. Ezt viszont a többieknek nem szabad tudniuk! Inayat csak kíváncsi volt...semmi több!!! *
Természetesen nem igaz! És nagyon is zavaró, hogy ilyennek járnak körbe a palotában! Gondoljátok csak el, hogy ezzel őt mennyire is rossz színben tüntetik fel...nem mellesleg engem.... *nyögött fel.*
A hárem tagjaként sem vagyok több egy táncosnál...ezt ne felejtsétek el... az ünnepség miatt sokat dolgozik Inayat...valószínűleg csak ez lehet az oka, hogy hanyagolja a hölgyeit.
*Vont vállat s igyekezett terelni, lenyugtatni magát.*

Leendő feleség ? A hercegnők házassága ? *Kérdezett vissza a fiú, mikor már újra ült a helyén. Láthatóan meglepődött az elhangzottak miatt.*
- Véla, te hol élsz egyáltalán? Te vagy a legközelebb a trónörököshöz és egy-két hercegnőhöz, mégsem hallasz semmit?
*Csóválta a fejét az inas, mire a fiú lesütötte a szemeit, s lebiggyesztette az ajkait. Megrázta a fejét, így a férfi folytatta.*
- A szultánról szoló pletykákat én is hallottam...csak kicsit másképp. A lényeg, hogyha a pletykáknak van alapja, akkor valószínűleg minden ezért lett ennyire megsiettetve hirtelen.
*Véla egy pillanatra elszomorodott. Nem csak azért, mert az a gondolat, hogy Inayat feleségül vesz valakit, akit talán nem is ismer számára furcsa volt....bár ahogyan vissza emlékezett az egyik ilyen társalgásukra, pontosa tudta, hogy a férfi megteszi a birodalomért, hanem mert pár hercegnőt jobban is megismert már, és sajnálta volna őket, ha ugyan erre a sorsra jutnának.* Mindegyik...hercegnőről? *vonta fel zöld szemeit, mire az inas bólintott..*
- Ha a szultán valóban elkapott valamit, a hercegnőknek kellene először a legbiztosabb helyet megkapni....és mi más lehetne ez...ha nem egy befolyásos férj?
*A leendő feleségről már nem mert kérdezni. Valószínűleg amúgy sem tudnának többet mondani, de az, hogy az ünnepségre jöjjön a nőszemély, egy kissé megriasztotta. Már úgy tűnik, nem csak a népnek kell megfelelnie, s így Inayatnak is...hanem egy idegennek is.....
Máskor maga az új "varázslat" az ég robbanás nagyon is izgatta volna, de most kivételesen teljesen lefoglalta minden más. Kitámasztotta a fejét, úgy ette az utolsó falatokat.*
Amiről te beszélsz, azt úgy hívják máshol, hogy "հրավառություն" (hravarrut’yun), vagyis tűzijáték. Különböző kémiai hatásokkal érik el, hogy a kilőtt "հրթիռ" (rakéta) végül felrobbanjon amint elég magasra érkezik és különböző fény effekteket kreáljon. Kissé olyanok..mint a virágok...színes virágok a sötét égen, remény az elveszeteknek....
*Mosolyodott el, ahogyan mesélt a dologról. Ezelőtt sok helyen megfordult, s pont ezét emlékszik arra nagyon jól, őt is mennyire lenyűgözte amikor először látott hasonlót.
Az inas lepette nézte a fiatal fiút, mert ezelőtt nem hallotta ennyire okosan megnyilvánulni valamivel szemben s ez ki is tűnt arcán ahogyan a lánykára pillantott. Aztán már nem tudott megszólalni, mert a konyhás asszonyság hirtelen csapta őt is és a lánykát is fejen a ronggyal.*
- Nem az a dolgotok, hogy mindenféle hazugsággal traktáljátok szegényt! Te...leányom azonnal menj vissza a dolgodra! Ha nem tartod a szád, soha nem tudsz meg semmit, és nem is érsz el semmit. Tiszteld azokat akik enni adnak neked! Shhh...kölyök.

* A szolgálólány egy kicsit bűntudatot érzett a fecsegése miatt, de hát... a pletyka az pletyka. Ő is csak hallotta a dolgokat. Először az ajkába harapott, utána oldalra biccentette a fejét. * Ne úgy mondd, mintha én találtam volna ki... Csak beszélnek ezt-azt és kíváncsi voltam rá. * Csípőre tette az egyik kezét, végül felsóhajtott. * Egyébként is. Ha mindenki tudna mindent biztosra, akkor nem lennének ilyen sutyorgások... És különben is! Szerintem nincs gond azzal, ha két férfi... * Lendülne bele a fantáziálásba, de elharapja a mondatot, mert nem akarja még kellemetlenebb helyzetbe hozni a táncost. *

* A lány rátámasztotta az állát a seprű nyelére, ahogy figyelt. A tekintete szomorkássá vált. * Régen mindig hercegnő akartam lenni, de... lehet, hogy nem is annyira jó. Végül is megmondják, hogy kihez kell férjhez menned, vagy mikor mit csinálj... Nehéz lehet részben. De lennének szép ruháim, ékszereim, sorban jönnének hozzám a kérők...

Hmm? Te honnan tudsz ilyesmikről? * Felcsillant a szeme. * Ah, ezeket a szavakat sosem fogom tudni megjegyezni. Tényleg olyanok, mint a virágok? Egyre jobban várom az ünnepélyt. Az a rengeteg vendég, a finom ételek, olyankor nekünk is jut ám bőven a legfinomabb falatokból is. * Kacsintott rá. Ekkor találta el a rongy, ami miatt meglepetésében felsikkantott. * Naa! Kivételesen nem is csináltam semmit! Jó... tudom... ez a gond. * Dünnyögte. Felkapta a seprűjét és indult is gyorsan a dolgára, de még visszafordult a srác felé. * Azért még egyszer beszélgethetnénk! * Integetett neki és eltűnt az ajtó mögött. *

* Inayat napja mozgalmasan telt. Nem annak indult és nem is annak szánta, de mégis azzá tették a kavargó gondolatok. Igyekezte minden figyelmét a feladataira fordítani, de lépten-nyomon elkalandozott. Eszébe jutott Véla, a csók, amikor megölelte, vagy ahogy mellette ébredt. Nem érzett vele kapcsoltban viszolygást, olyasmit, ami taszította volna. Egyszerűen csak vele akart lenni...
Próbálta megtalálni azt a pontot, amikor így kezdte látni a táncost. Amikor már... amikor...
Az ajkai elé emelte a kezét. Kezdett kétségbeesni, egyáltalán nem értette magát. Ugyanolyan szemmel mérte végig a fiatal férfit, mint a háremhölgyeit. Kecses alkat, formás csípő, bájos arc... és olyan személyiség, akit meg akar ismerni. Nem csak egyszerűen megismerni, hanem közelebb kerülni hozzá, érinteni... *

* Ehhez a ponthoz érve, nemes egyszerűséggel feladta. A fürdőbe ment, a fejét benyomta a vizes csap alá és csak hagyta, hogy a hűsítő folyadék csak folyjon rá. Reméltem, hogy a hideg segít megszabadulni a furcsa képektől, amelyek teljesen idegenek voltak a számára. Korábban meg sem fordult volna a fejében, hogy egy férfit mérjen végig így, Véla azonban mindent megváltoztatott. Minden a feje tetejére állt. *

* A rövidebb pihenő után visszatért a munkájához, és egészen addig nem kelt fel a papírok mellől, amíg be nem fejezett mindent. A nap már lassan lenyugodni készült, emlékeztette magát a tegnap megbeszéltekre. Az egyik szolgálóval üzent a táncosnak, ő maga pedig elindult a kert felé. Még meghagyta, hogy minden irat kerüljön vissza a helyére, ne pedig tornyokban hánykolódjon a szobában. *

*Elvörösödött amint a szolgálólány kifejtette, hogy ő szerinte az afféle kapcsolattal nincs is semmi probléma! Ezzel persze nem lenne semmi gond, ha nem Vélát nézte volna ki ennek a célpontjának. A fiú úgy érezte, mintha akaratlanul is turkálnának benne, vagy a múltjában....a lány úgy tűnt még koránt sem tapasztalt meg annyi mindent, mint ő maga...de ettől még....*
Nekem azonban nincs mondanivalóm....
*Jelentette ki kissé szűrve a fogai között. Zavarba jött..nagyon is ,de nem akart ebbe jobban belemenni.*

- Nem csak ebből áll minden... *sóhajtott az inas a lányka ábrándozásaira.
Véla csak akkor mosolyodott ismét kicsit el, mikor ismételt kérdések jöttek.*
Pontosan..a legtöbb úgy néz ki, mint valami virág. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog neked....és sokat utaztam ezelőtt...tudod...ha ezt eddig nem pletykálták volna. Majd máskor, keress meg~
*Csak fél szemmel figyelte, ahogyan az asszonyság fél perc alatt a helyére tesz mindent. A középkorú nő megveregette Véla vállát ,majd mosollyal állt a mosogató fölé.*
- Ne foglalkozz velük, csak a szájuk jár, fiam.
*Elmosolyodott a nő kedvességén, majd felállt s mellé sétált. Megrázta a fejét.*
Köszönöm......
*Azzal segített a nőnek a munkájában, habár tudta, hogy nem kérték, és nem is kellet volna megtennie. De ő szerette volna.Mert valóban, az asszonyságnak sokat köszönhetett még.*


*A délután munkával töltötte, hogy tökéletesítse a terveit. De elég nehéz volt, mert folyamatosan a pletykák keringtek a fejében. Nem tetszett neki, hogy ezekről szó volt. És nem tudta, hogy mennyi időbe kerülhet, míg mondjuk Inayat fülébe jut vissza...... többször félbe hagyta a munkát, mert nem bírt koncentrálni..majd ismét elkezdte s inkább utána a ruháit nézte át miben is legyen majd......egy pillanatra elkomorodott.*
Ha a feleség jelölt itt lesz....
*Nem értette pontosan miért zavarta ez a gondolat, de csak egy sóhajjal válogatott pár darabot össze. Ezeket majd később megnézeti Janannal is.*

*Észre sem vette, hogy eltelt az idő. Már a kert felé sétált, mert nemrég szóltak neki ez ügyben. Nem tudta...hogy akar e egyáltalán a férfival találkozni...lehet miatta jó lenne szólni .....de még ezt sem tudta pontosan*
Ohhh...hogy az a ! 
*Mordult fel. Sosem szerette ha kételyek gyötrik és nem haladhat a kijelölt helyén. Az egyik szolgáló a kertbe nyíló kapuhoz vezette ,majd ott meghajolt és ott hagyta. Véla ajkába harapva nézett utána, csak ezután lépett ki a még mindig gyönyörű helyre.* Inayat... *suttogta zavartan ahogyan halkan lépegetett körbe-körbe nézve.*

* Út közben Hazim érte utol, néhányt szót váltott a szolgálóval, így pár percet csúszott ahhoz képest, mint ahogyan eltervezett mindent. Talán éppen emiatt, Véla hamarabb érhetett oda a megbeszélt helyhez. A trónörökös az utolsó métereket már sietősebb tempóban tette meg. Az őröknek még kurtán biccentett, ahogy átlépte a kaput, ami rövidesen be is csukódott mögötte. Ez és a lakosztálya voltak azok a helyek, ahova semmilyen körülmények között nem engedte be a kíséretét. Egyébként is nehezen megközelíthetőek voltak, ő pedig úgy tekintett rájuk, mint a privát terére. *

* Már messziről látta a táncost, a találkozó vele most egyszerre tűnt keserűnek és édesnek. Hangosabban fújta ki a levegőt, nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy mennyire örül a fiatal férfi társaságának. Halványan elmosolyodott, ahogy felé indult; a léptei nem csaptak nagy zajt. Véla mögé lépett, a vállára tette a kezét. * Még a dzsinnek is csak akkor bújnak elő az elvarázsolt lámpásokból, ha háromszor mondják a nevüket... Nekem pedig be kellene érnem egy elfojtott suttogással? * Elengedte a táncost és előre indult, de csak miután megbizonyosodott róla, hogy a társasága is vele tart. *

Jobb színben vagy, mint tegnap. Hogy telt a napod? Azért meg kell hagyni, a smink nem állt túl jól. * Felnevetett rajta. Egészen a szökőkútig ment, ott leül az egyik márványból faragott padra. Ha a kertben volt, általában mindig itt kötött ki, mert ez volt a kedvenc helye. *

*Annyira elkalandoztak a gondolatai, hogy amikor egy kezet érzet a vállán, valóban megrezzent ijedtében. Néma sikolyt hallatott s csak az ismerős hanghordozásra nyerte vissza a lélekjelenlétét. A férfi úgy tűnt jókedvű, ez pedig akaratlanul is mosolyt csalt a táncos arcára. Kellemes melegség járta át erre a gondolatra, s egy pillanatra elfelejtette a pletykákat is.*
Hát...ahhoz hogy legalább még kétszer elsuttogjam a neved, ki kell érdemelni. És akkor még csak suttogtam.
* Fűzte vicces hangnemben hozzá a másik szavaihoz. Nyugodtan követte, habár az első léptek, gyorsabbak voltak, hogy beérje a férfit.*

Eltelt....dolgoztam, meg beszélgettem a többiekkel. És köszönöm.....én sem tervezem, hogy sokszor jelenek meg sminkben...habár azt mondják általában az inkább szépíti az embert, így ezt nem tudom ,hogy ezt burkolt sértésnek vagy bóknak vegyem e.
*vigyorodott el a végére, s csak ezután jutott ismételten az agyáig a mai hírek tömkelege. Mialatt a kertet csodálta, legalábbis úgy tűnt, valójában a fejében futott végig az egész ebédidő, úgy próbálta helyére billenteni a dolgokat. Fél szemmel emelte zöld szemeit a férfira mialatt az leült. Valószínűleg túl sokat beszéltek a fejébe, vagy csak a béke és a környezet tette.... de másképp nézett rá...vagy másképp látta. Hirtelen fonta össze a háta mögött a karját, majd hátrébb lépdelt.*
Neked milyen napod volt?
*Kérdezte s beállt, hogy a válasz után nyithassa a táncot.*

Rossz a lelkiismereted, hogy így ijedezel? Még a végén azt fogom hinni, hogy valamiben sántikálsz. * Nevetett fel jóízűen rajta. * Ki kell érdemelnem? Ez új... Beavathatnál a részletekbe, tényleg kezdek kíváncsi lenni, mivel lehet elérni. * Sandított rá, láthatóan belement a játékba. * Arról ne is álmodj, hogy jótevő szellem módjára foglak elhalmozni finom falatokkal és kincsekkel cserébe... * Figyelte Vélát, meg is felejtkezett azokról a dolgokról, amelyek egész nap a fejében jártak. Egyszerűen csak jó kedvre derült a fiatal férfi mellett, ezeket a perceket nem cserélte volna el a palota összes kincséért sem. *

Dolgoztál? Az ünnepségre készültél? Hmm, igaz, a smink a legtöbb esetben javít az összképen legalábbis ami az elméletet illeti. Mondjuk úgy, hogy te természetes szépség vagy, akit hiba lenne festékrétegek mögé rejteni. Mellesleg, a férfiakat általában nem szépíti meg a szemhéjpúder... Ha szeretnéd, akkor tekintheted bóknak, de nem vállalom a felelősséget azért, amit te értesz ki a mondandómból, csak azért felelek, amit ténylegesen közöltem.

* Felfigyelte Vélát, még ha nem is tűnt úgy. * Min gondolkozol ennyire? Kétlem, hogy a kert ennyire lekötné minden figyelmedet... Ismerem ezt a pillantást. * Jegyezte meg. * Nekem... hosszú leginkább. Sikerült behoznom a lemaradásaimat, de néhány dolgot illetően még nincsenek jó megoldásaim. Talán egy kicsit összecsapnak a hullámok a fejem felett, reméljük, hogy mindannyian jól megtanulunk úszni még előtte... * Összecsapta a tenyereit, majd elmosolyodott. * Mintha úgy rémlene, hogy valamit ki szerettél volna próbálni és tartozol nekem egy meglepetéssel. Szeretném látni...

Nem rossz....de nem szoktam meg ,hogy hátulról közeledjenek felém....
*Motyogta az orra alatt, ahogyan igyekezett a szívverését kicsit enyhíteni, végül érdeklődve nézett rá s sejtelmes vigyorra húzta a száját.*
Ugyan! Ilyenekre nem is gondolok! Tudom, hogy ahhoz te túl sóher lennél!
*Azzal tovább lépett párat.* Hát...találd ki~ Szerintem nem olyan nehéz.......


Igen..igen arra...még ha nehéz is elhinned, valóban dolgoztam!
*Sóhajtott ,majd tovább ment kis mosollyal. Igyekezett minden pletykát kiverni a fejéből,  s csak élvezni ezt a kertet. A környezetet és a trónörökös társaságát. Annak ellenére amit mondtak neki. Inayat bókján, sértésén majd megint bókján elmosolyodott szélesen, mintha csak belelátna a másikba s kivételesen emiatt, nem is kérdezett rá, vagy szólt vissza. Csak nézte, hosszan.... mintha megakarná igazán érteni...mintha szeretne olvasni a férfi gondolataiban.*


*A kérdésre lassan emelte szemeit ismételten rá. Nem érezte hirtelen azt, hogy valóban el kellene mondania...vagy pedig nem mindet....vagy...csak egy kicsit később.* Nem olyan fontos...csak elkalandoztam. Várom, hogy felkeltsék a figyelmem. *nevetett kicsit fel, majd csak hallgatta a másikat. Az első részen elmosolyodott, de mikor rátért arra, hogy valamiben megakadt kissé elszomorodott. .... Be kellet vallania, hogy aggódott a férfiért. Nagyon is.Még mindig emlékezett az ígéretére, amit Hazimnak tett....de ez most már más volt. Most már, saját akaratként kívánta megvédeni a másikat... lehet nem fizikálisan, hanem lelkileg. Főleg ha minden igaz...ami a szultánról szól.*
Akkor most...igyekszem a legjobb tudásom szerint elterelni a figyelmedet és kicsit könnyíteni a lelkeden.
*Vigyorodott el barátságosan, élénk zöld szemeivel, kedvesen és őszintén nézve a másikra. Habár néha úgy érezte harcolni akar a másik makacsságával, hogy a sajátja nyerjen, éppen ilyen sokszor volt az, vagy legalábbis úgy érezte, hogy fejet hajtott előtte. A tegnapi után...nem akart még egy olyat.*

*Kezeit lassan, kecsesen emelte ki oldalra, mialatt lehunyta a szemeit. Egyik lábáról helyezte az egyensúlyát a másikra, s halkan mégis kellemes hangon kezdet el dúdolni, ritmust adni. Most nem használt kellékeket, és semmit amivel leplezhetett volna bármit is. Tudása és kecsessége legjavát adta bele, mialatt mozgásával szinte utánozta a vizet, a levegőt. Mintha csak megszelídítette volna ezeket az elemeket, amelyek később a belső tűzzel együtt dolgoztak tovább. Más volt, mint az eddigiek. Őszintébb, valamivel érzelmesebb attól függetlenül, hogy erénye pont azon az elven alapult, hogy néha a kevesebb, több. Hangja selymesen csendült fel. Énekel mesélt el egy történetet.*