ßalance

Én is csak a baráti körrel szoktam néha leülni egy egy körre, mert tudom hogy ők nem csalnak. Idegenekkel már nem igazán szeretek... meg amúgy is... póker ide vagy oda... még ha szórakozni is mész az is csak akkor jó ha azokkal vagy akikkel jól érzed magad * mosolyodott el*

* Megingatta a fejét, miközben a másik mellett lépdelt. Kissé elhúzta a száját a taktikáján, hisz egyértelmű visszautasítást kapott a sráctól, amin kissé elmosolyodott ugyan. Hiába voltak egy oldalon, néha jól esett neki szórakozni a másik bénáskodásán. Rávonta kék szemeit is megingatta a fejét*...Kellett neked ennyire rányomulni * súgta oda neki miközben nyugodtan lépdelt utána. Csendben hallgatta végig a mondandóját, ami már lassan kezdett unalmassá válni, legalább is számára. Sosem volt oda úgy mond a "kötelező" körökhöz.  Amint elérték a szobákat megtorpant egy pillanatra és a srácra vonta a tekintetét. Egyből kis mosoly kúszott a szája szélére ahogy megtudta közös a fürdő. Szinte abban a pillanatban futott át agyán a gondolat hogy belülről bezárja a másik ajtót és elfelejti kinyitni, de Evan hamar szétrombolta a kis gondolat felhőjét. Kissé elhúzva száját sóhajtott fel*.. milyen kár...* Lassan pillantott rá lányra és sunyi mosolya vissza mászott az arcára miközben aprót mozdított felfelé vállain*... na majd máshogy... * motyogta maga elé, majd kuncogva lépett a kis társaságtól és kinyitotta az ajtót. Hosszan nézett szét a helységben, ahogy egyre beljebb lépdelt. Még egész tűrhetőnek találta, volt ő már ennél rosszabb helyen is.

Én baráti körrel sem. Ostoba játék, ahol az egyéni képességeket abban mérik, hogy ki mennyire jól tud hazudni és rizikóztatni. Én a szobatársammal, meg néhány szaktársammal, ha van szabadidőnk, akkor HKK, vagy Yu-gi-oh! nagymeccset szoktunk játszani.
* Asmodai kijelentésére nemet intett a fejével, majd megszólalt. * Nincs semmi baj, csak ne tegyél teljesen felesleges mozdulatokat és gesztusokat. A vállveregetés amúgy is ósdi szokás, főleg idegenek közt...
* Ahogy az új lakók elfoglalhatták a szobákat egy lépést hátrált, nem akart túlságosan a helyzetbe belefolyni. Dinah lépett oda hozzá. * A felsőbb évesek fognak keresni majd titeket, illetve valamikor majd a hök többi tagja is jelentkezni fog, hogy megmutassa magát nektek. Én az informatikai résszel szoktam foglalkozni, tárgyfelvétellel, vagy a e-learningel kapcsolatban ha probléma van, akkor abban én vagyok az illetékes, párat én kezelek, például Dr Fim összes anyagát. * Csipogott a telefonja, amit elővett és ránézett. A neve hallatán figyelt fel újból, majd kérdőn vonta fel a szemöldökét. * Minek? Bocs... Ez egy elit és nagyon drága iskola, nagyon szigorú szabályrendszerrel. Bárkihez fordulhatsz segítségért, nem fognak becsapni, ha erre gondolsz. A szakkörökről és a tantárgyakról is van leírás a csomagban, amit kaptatok, de csak vázlatos, hisz én nem mondhatom meg neked, hogy mi érdekeljen, amelyik tetszik és nincs egyben óráddal, arra tudsz jelentkezni. Amúgy... Mindig ilyen bizalmatlan voltál az emberekkel szemben? Úgy tűnik, hogy akkor nem jó körökben mozogtál eddig... Hirtelenjében van esetleg még valamilyen kérdésetek?

*Dinah kissé értetlenül hallgatta a másik hármast. Nem akart pontosan rákérdezni ezekre a játékokra, így sem értette pontosan a megnevezéseket. A Menny a maga nevében nem volt elmaradott, és sok mindenre figyeltek ami a földön volt de...... tény, hogy a szórakozási lehetőségek ezekben csak minimálisan szerepeltek. Meghúzta magát, el-el pillantva. A külföldi szavak, azok keveredését értette, sokkal inkább az elektronikai részt ami mögötte megbújt volt idegen számára. Maga elé pillantott....*
~ Urielt meg kellet volna kérni, hogy mutasson pár dolgot nekünk....~
*Nyögte magában, majd a válaszon, s ahogyan a kiválasztott válaszolt megilletődött.A mosoly lefagyott az arcáról s a kérdés miatt, miszerint mindig bizalmatlan volt e az emberekkel szemben, szíven ütötte. Valószínűleg minden angyalt kellemetlenül érintene egy hasonló kérdés...legalábbis ezzel próbálta magát győzködni.
Lesütötte megcsillanó kék szemeit, s elpillantott, félre, kissé kipirosodott arccal. Olyan zavar lett úrrá rajban, ami utoljára kisgyermeknek volt. Csendben gondolkodott el, de nem
válaszolt. Füle mögé türte az egyik oldalt, világos haját, ezzel leplezve az egészet, majd a kérdésre felpillantott. Megrázta a fejét.*
No. Adeo multum etiam mecum. (Nem, eddig is sokat segítettél - latin) *mosolyodott el egy kicsit.* Köszönjük. Mindjárt hozom a kártyát, nem szeretnénk feltartani.
*Azzal bement a szobába a "testvére" mellé. Még ha zavarba is hozták, vagy kissé kényelmetlen helyzetbe került, hangja ugyan olyan nyugodt és kedves maradt. Nem lehetett mást kiérezni belőle, ebből lehetett tudni, hogy mindezek ellenére őszintén beszélt.*
Sikerült megtalálni?

* Asmodai felvonta a szemöldökét, majd megvakarta a tarkóját. * Le ne tekerd a fejemet, mert tetszik valami, ami neked nem... * Pillantott fel a mennyezetre. * Egyébként akkor még nem játszottál jó meccset, de nem fárasztom magam tovább. * Nevetett fel rajta, mit sem veszítve a lelkesedéséből, legalábbis látszatra. * Értem, tehát ósdi szokás... hivatalosan is nevezhetsz régimódinak. * Pillantott egy rövid időre a kiválasztott szemébe. *

* Végül belépett a közös szobájukba, némi elégedetlenséggel mérte végig a helyiséget, de ezt már csak Forneus láthatta. * Nem elég, hogy ilyen bosszantó helyzetbe kerültünk, még ez a hely is túl... jellegtelen. Még szerencse, hogy legalább lehetőségeink vannak bőven. * Kommentálta mindezt olyan hangerővel, amit csak a másik démon hallhatott a helyiségben. * Na, mi is kell neki...? * Morogta, ahogy kibontotta a csomagot és megkereste benne a darabot, amiről korábban szó volt. Szó nélkül túrta elő a másik csomagból is, habár azt kevésbé rendezetten hagyta, mint a sajátját. * Túl bonyolítják. * Dünnyögte, mielőtt visszatért volna a folyosóra. Elégedettséggel töltötte el, ahogy az angyal nyálas közeledését ugyanúgy a háttérbe szorították. Kis híján felnevetett, nehéz volt visszafognia magát, ám mégis sikerrel járt. * Van-e kérdésünk? Igen... csak egyetlen egy. * Mosolygott továbbra is. A hangja nem volt túl hangos, kellemesen csengett még ebben a környezetben is. *

Mennyire dekorálhatjuk ki a szobákat? Hmm, korrigálok, kettő van. A mobilokért vagy más személyes tárgyakért nem szólnak?

* Habár Rafael bent szöszmötölt a csomagokkal, mert nehezen találta benne, amire éppen szükségük volt, mindent hallott odabent. Rengeteg idegen szó, amelyet sosem hallott azelőtt... ráadásul volt egy olyan kellemetlen érzése, hogy ez a feladat sokkal bonyolultabb lesz, mint amire eredetileg gondoltak. Nem csak egyszerűen jó felé kellett terelniük a kiválasztottat... nem... Evant a démonokkal szemben, hanem elég erőteljesen alkalmazkodniuk kell majd az emberek szabályaihoz, módszereihez és a rohanó világukhoz, amelyet ők maguk tettek ilyenné.
Kissé fájt látnia, hogy ez megtörténhetett...

Épp akkor emelte ki diadalittasan a kártyát, amikor Jophiel belépett az ajtón. * Tessék, itt a tiéd is... * Nyújtotta át neki. A csomagok egyikén sem látszódott, hogy belenyúlt volna, nem hogy bő 5 percen keresztül lázasan kutakodott. *
* A húgával együtt tért vissza a fiú mellé, halványan mosolyogva pillantott a szemébe. * Köszönjük a türelmedet... sokan lettünk és nem egyszerű kérdésekkel halmoztunk el.

* Hosszan nézte a helyet, majd pillantása épp társára vetült mikor elégedetlenül nézett körbe. Halkan kezdett el rajta kuncogni miközben megingatta a fejét* Mért mit vártál??.. Ez egy kolesz... azok mindig jellegtelenek és lerobbantak.... láttam már párat és még azokhoz képest még egész tűrhető... * Vonta rá tekintetét a másikra széles vigyorral az arcán. Még ha egy csapatban is voltak, akkor is élvezte hogy a másik vala miatt bosszankodik. Hosszan figyelte ahogy előszedi a szükséges kártyákat. Halkan sóhajtott fel ahogy a másik kissé rendezetlenül hagyta ott a másik csomagot, bár őt ez annyira nem zavarta. Sosem volt nagy híve a nagy rendnek. Nyugodtan lépdelt utána és az ajtófélfának támaszkodva figyelte őket.*
* Széles vigyor kúszott az arcára amint feltűnt számára, hogy a kiválasztott ugyan úgy lepattintotta az angyalokat is mint nem régiben társát. Jót szórakozott rajta. Igaz sikerült megállnia azt hogy felnevessen, de mosolyát ami a másik kettő felé irányult, már nem bírta eltüntetni az arcáról*

Nem terveztem. A fejed nélkül minden bizonnyal nem lennél ennyire impozáns látvány. A régimódisággal nincs gondom természetesen, csak elég fájdalmas pontra tapintottál... * Ahogy Asmodai belépett a szobába Dinah felé fordult és finoman biccentett a mondatra. * Nihil me habere vellent beati esse. (Nincs mit szívesen tettem.) * Válaszolta szelíden elmosolyodva. A latin is tetszett neki, ez volt a kedvenc nyelvek egyike. *

* Ahogy Asmodai kilépett a szobából és feltette a kérdését Evan biccentett. *  Ki lehet dekorálni, akár ki is festethetitek, annyi a fontos, hogy vallási, politikai és erkölcsi szempontoknak megfeleljen...  Mobil, PDA, laptop is behozható, vagy ha szeretnétek, akkor televíziót is hozhattok be, ami ilyen drágább személyes tárgy ajánlatos regisztráltatni a biztonsági szolgálattal. Nem gyakori, hogy lopás történik, inkább az elvesztés szokott előfordulni, de így könnyebb megtalálni őket. 

* Rafaeltől és Asmodaitól is elvette a kártyákat, majd leírta róluk a számokat és visszaadta őket. * Tessék.. Nincs mit... Ha egyenlőre más nincs akkor én megyek is, pakoljatok ki nyugodtan...

* Dinah egy pillanatra megtorpant, s kissé lepetten pillantott vissza a fiúra. Szemeiben egy kicsit megcsillant a kíváncsiság és a boldogság egyfajta szikrája. *
Gratias ....Intelligens Gaudeo sermones meos ausculta. His diebus sunt rara. (Köszönöm.... Boldog vagyok, hogy valaki  érti a szavaimat. Manapság ritka.)
*Azzal biccentett, és bement.*

*Mosollyal ecsetelte, hogy Rafael megtalálta a kártyákat. Biccentett felé, majd kilépett vele egyetemben. Ugyan akkor mögötte állt meg, kissé elbújva. Nem volt szándéka jobban kimenni ismételten Evan felé, csak elköszönni, inteni szándékozott a kiválasztott felé.
Mégis örült, mert úgy tűnt, hogy talált a fiatal fiúval szemben egy közös pontot, témát. Valahogyan ugyan azt az érzést érezte belőle maradni, mint ami őt is átjárta, ha beszélhetett ezen a nyelven.*
Köszönjük szépen Evan.

*Kerülte most a démonok pillantását. Szerette volna, ha egy kicsit lenyugodna a helyzet, illetve Evan is pihenhet majd egy kicsit. Ő pedig beszélhet a "bátyjával" . Kellet......*

Mit vártam? Valami... életet. Egy kicsit több stílusra, ha már az emberek a nagyzásukról olyan híresek. * Jegyezte meg, ahogy elégedetlen tekintettel nézett végig a szoba elemein ismét. Végül csak vállat vont és a negatív véleményét inkább megtartotta magának, illetve a szobatársának címezve. Nem sokszor járt ilyen helyen. Házakat látott, szállodákat, fogadókat, iskolai kollégiumokat viszont kevésbé. Általában a gyerekek játszadozása kimerült Véres Mária megidézésben vagy a táblákon mutatók szándékos csúsztatásában. *
* Az, ahogyan az angyalok szintén nem szereztek pontot, megnyugtatta... Már nem is bosszantották annyira a fényes kis tollseprűk. Az ő erejük ugyanúgy hatástalan volt Evan felé, mint ahogyan a sajátjuk is. Ez pusztán tényleg csak a lehetőségek kiaknázásának játéka volt a szemében. A tökéletes kihívás. Bosszantó, de bizonyos téren érdekes. Kezdett megbékélni a helyzetben, legalábbis ebben a pillanatban. *

Szóval elég nagy szabadságunk van benne... Ez jó hír. Túl... üres így. * Elmosolyodott a kiválasztott felé. * Kösz a tippet. * A felét nem értette annak, amit Evan mondott... de arra rájött, hogy kütyük lehetnek, amiket az emberek használnak, mint például a telefon, amit nekik is adtak. Igaz, annak kicsit más a funkciója...*

* Amikor elvette a kártyát, a vörös szemeivel a fiú szemébe nézett. * Kellemes estét...

* Rafael hallotta és értette a latint. Kellemes pontként gondolt rá, hogy a kiválasztott beszéli ezt a gyönyörű, mégis háttérbe szorult nyelvet. Ő nem szólt most közbe, inkább csak megfigyelő volt, amíg a számokat le nem írták. Miután visszakapta, finoman meghajolt. Ott volt a nyelvén az angyalok általános köszöntése, de az utolsó pillanatban visszafogta magát és igyekezett kevésbé hivatalosan reagálni. *
Még egyszer köszönöm a húgom nevében is. Pihenj jól és sok szerencsét. * Habár a vonásai nyugodtak voltak és nem sok érzelemről árulkodtak, mégis érezhető volt a tartásán egy szelíd mosoly. *

Azt hiszem, hosszú napunk volt... Ideje búcsúznunk. * Célozta a két démon felé is. * Nyugodalmas éjszakát... * Ezt jóval szigorúbban mondta, mint a kiválasztottnak. *
Nyugodj békében te... * Mormolta Asmodai. *

*Megforgatta a szemeit ahogy hallgatta annak szavait. Valahogy nem csodálkozott rajta hogy őnagyságának ne felel meg a szoba stílusa.* Szerinted majd pont diákoknak fognak nem tudom milyen fullos szobákat csinálni, mikor azoknak is a nagy részük szinte csak aludni jár be  szobájába....* Mondta nyugodt hangon. Őt ez nem igazán zavarta, hisz ha valamit változtatni akar, hogy otthonosabb legyen a helység azt úgy is meg teszi egy szó nélkül. Karba fonta kezeit ahogy továbbra is csak figyelte őket. Megvárta míg visszakapják a kártyákat. Pillantását egyikről a másikra vonta és végül csak széles vigyor kúszott az arcára amit kuncogás is kísért. Elismerte hogy a másik jól leplezte hogy halvány lila fingja sincs hogy Evan miről is beszél, de ezen legalább egy jót múlatott. Hirtelen kapta fel kék szemeit az angyalra mivel szavai nem kerülték el a figyelmét. Halkan mordult fel. Az ilyesfajta szólásait már abban az időszakban sem szerette mikor maga is angyal volt* .... Isten nyugosztaljon....* szúrta oda majd azzal csak bólintott a kiválasztott irányába és visszament a szobába*

Sed non est hie vere pulchra? (Pedig igazán szép nyelv nem?) * Kérdezte,  majd szinte lovagiasan finoman meghajolt. Tényleg szerette a latint ezért is járt be a különórákra. Intett a fiatal lánynak,  majd rámosolygott a másik angyalra.  Asmodaira emelte a pillantását, majd biccentett. Most, hogy nem a fájó vállán volt a fiatal férfi keze és nem nyomult, már nem is tűnt annyira ellenségnek. Viszonozta a férfi pillantását, majd biccentve adta vissza a kártyát. * Igen, szerencsére ilyenben nagyon jól személyre lehet a helyet szabni, csak az a lényeg, hogy ha mondjuk fali konzolt szereltettek fel tv-hez, akkor a levétel után helyre kell állíttatni a falat... Köszönöm. Szép estét neked is Yves. És neked is Leon. * Mondta Forneusra pillantva, majd ahogy elköszönt mindenkitől kicsit értetlenül pillantott a nyugodalmas és nyugodjos megjegyzésekre, de elengedte őket a füle mellett, majd elindult le a számokkal a biztonsági szolgálathoz. Holnap úgy is elkészítik az újoncoknak a fénylépes kártyákat, gy jó, ha már most megvannak a számok. Miután végzett a következő útja a mosókonyhába vezetett, végzett a szárítógép, így összeszedte a ruháit, összehajtotta és a szobájába vitte, hogy összerakodjon. Kicsit takarított még, utána leült és megírta a leckéjét, valamint megtanulta a szóbeli anyagokat. Szeretett tanulni, ez látszik is tanulás közben az arcán. Miután végzett körülbelül fél órát beszélgetett Roberttel, megfürdött, majd beült a gép elé játszani. Feltette a fejhallgatót a fejére, majd egy együttműködős játékkal kezdett játszani. Aznap este csak körülbelül fél órát aludt, amíg várta, hogy a játszótársa megfürödjön, de ennyi elég is volt neki, előzőnap kipihente magát. *

De, mindenképpen. *Mosollyal jegyezte még meg a kiválasztottnak. Kedvesen figyelte Evant, mert ugy tünt, hogy valamivel közvetlenebb lett így a végén velük. Nem volt könnyü eset és ehyáltalán nem ígért könnyü munkát sem a kédöbbiekben, de Jophiel mindenképpenvérdekesnek találta a srácot. Intett utána majd mosollyal emelte a pillantását Rafael felé. A kölcsönös elköszöbésnél felsóhajtott, majd végül Forneus szavai felé kapta rosszallóan a pillantását. Magában elmormolt pár imát, de csak némán s inkább a szobába ment vissza. 
A délután nagy részében kipakolta a kapott dolgok nagy részét, bár bizonyos dolgoknak nem igazán tudta a jelentését. Csak ezután kezdte tanulmányozni azt amit még Evan adott.* Szigoru iskola... de a szabályzata teljesen korrekt. Tetszik... *mosolyodott kicsit el majd hirtelen vált a pillantása esetlenné.* De vannak olyan kifejezések, amiket nem tudok hova tenni... ami azért furcsa, hiszen minden nyelven beszélek.... *sóhajtott fel, ugy emelte kék pillantását a bátyjára.* Te érted ezeket Rafael? *ült a másik angyal mellé s megmutatta neki az adott szakaszt.*

Nem kell fullos... csak lakható, egy kicsit elegánsabb. A régi, nyikorgós matracok hamarosan az őrületbe fognak kergetni, ezt garantálhatom. * Közölte mindezt szemtelen mosollyal a szobatársával. Attól, ahogyan elhangzott a mennyei atya neve, még a hideg is kirázta... talán túlságosan is belegondolt a ténybe. * Ezt inkább ne csináld mellettem. Máshol szórd az átkaidat... Cserébe kapsz valamit, amit garantáltan élvezni fogsz. * Válaszolta úgy, hogy csak Forneus hallja. Játszott vele, ez egyértelmű volt a pimasz pillantásából és a széles mosolyából. Ezek a szavak könnyedén az ajkaira álltak, a velük járó érzés pedig mindenhova kísérte. Jól végezte a munkáját, az emberek világa pedig tele volt az ő műveivel. *

* Miután elköszöntek, belépett a szobába, a kezét csípőre téve nézett végig a szobán. * Melyik ágy kell neked? Még hajlandó vagyok üzletelni.

Pfff... mit gondolsz a kiválasztottról? Nekem egy átlagos kölyöknek tűnik. Van benne némi kihívás, de semmi különleges vagy nehéz. Könnyebb lenne, ha tudnánk befolyásolni, de... elég erős a lelke. A tollpárnákat pedig magunkkal rántjuk. * Közölte kiszélesedő mosollyal. * Védtelenebbek, mint a szárnyaikkal és a gyomorforgató fényükkel... A bögyös szőkével alaposan el lehetne játszadozni.

* Rafael behunyta a szemét egy hosszabb pillanatra a negatív, szinte káromló köszönések miatt. Inkább figyelmen kívül hagyta, és az utolsó kis időben Evant figyelte. Érdekes személynek tartotta már a rövid ismertség után is, és nem azért, mert ő volt a kiválasztott... hanem mert ugyanannyi hajlandóságot mutatott a jóra és a rosszra is. Semleges volt, amennyire láthatta a lelkét és érezte a kisugárzásából. Ennek a világnak erre volt szüksége. Erre vagy a fényre.
Ha a dolgok talán nem is változnak igazán, már akkor is jó a végeredmény... De a prófécia szerint minden változni fog. *

* A délutánját arra használta fel, hogy a neki jutó részeket berendezte, a holmijait pedig kipakolta a szekrényébe. Ezután vette kézbe a szabályzatot és a leírásokat, Jophiel mellé telepedve kezdte átnézni. * Valóban szigorú... ugyanakkor ezekre szükség van ebben a világban. Néhol talán hiányosnak érzem, de addig nem ítélkezem felette, amíg nem láttam az eredményességét. * Halványan elmosolyodott a megjegyzése mellé. *
Túl keveset értek... Nagyon sok mindent kell még pótolnunk. Hiába figyeltük annyit az embereket, a technológiára nem fordítottunk kellő időt és energiát. Mielőtt komolyabban belekezdünk bármibe is, ezeket kell alaposan áttanulmányoznunk, különben túlságosan ki fogunk lógni közülük. Egy ideig lehetőség... utána átok és hátrány. * Jegyezte meg csendesen. *
Csak... én érzem úgy... hogy itt sokkal párásabb a levegő, mint otthon...? * Kérdezte némi szünet után, baljóslatú tónussal. *

- Ha annyira zavar akkor fogd meg magad azt alakítsd át ahogy akarod, engem nem igazán érdekel
* Megforgatta a szemeit ahogy bement a szobába. Már most előre látta, hogy lesznek itt még gondok, nem is kevesek és egyszerűek... bár abban reménykedett hogy ez csak az első időszakra lesz érvényes. Lassan vonta rá kék szemeit és hosszan nézte. Pontosan látta rajta hogy játszadozni akar és hogy ez nagyon is könnyen jött neki, bár ezen nem lepődött meg. Halkan sóhajtott fel, majd csak egy kis vigyor kúszott az arcára*
- Álmodozz csak királylány... * Lépdelt oda az egyik ágyhoz és leült majd el is feküdt rajta*.. nekem ez tökéletesen meg fog felelni * Tette feje alá kezeit és úgy pillantott rá a másik démonra a kérdése hallatán*

- Ne becsüld alá azt a kölyköt.. valóban csak egy hétköznapi srácnak tűnik, de nem hiába ő a kiválasztott... arról nem is beszélve, hogy csípőből lepattintott téged és a tollseprűt is* vigyorodott el szélesen ahogy eszébe jutott az ominózus pillanat*  Ami nekünk csak jó... sokkal nehezebben védekeznek akár ellenünk is ugy hogy ez egy érdekes feladatnak bizonyul * Mosolya kissé elhalványult de nem tűnt el ahogy a lányt hozta szóba. Attól még hogy elbukott még emlékezett a régi dolgokra, de ettől függetlenül inkább nem mondott ezzel kapcsolatban semmit*

Valóban így van..... *csűcsőrített egy kicsit, mialatt elgondolkodott, ám még mindig figyelte a szabályzatott amit Evan adott nekik. Értetlenül figyelt bizonyos pontokat, végül inkább összezárta s eldőlt az ágyon amin éppen ültek. Hagyta,hogy szőkés fürtjei szanaszét hulljanak. A plafont kezdte vizslatni.*
Azt hittem bőven elég...ha figyelek rájuk....de komolyabban nem szólok bele a dolgokban...nem megyek bele. Mondjuk Picasso óta nem is nagyon engedték Michaelék.
*Húzta el a száját s halkan, sértetten motyogta a végét.*
Pedig valóban véletlen volt...nem tettem semmit.

*A kérdésre Rafaelre pillantott. Látta a srác arcán átfutó mimikát amire csak hosszan elmosolyodott. Kék szemeit nem vette le róla.*
Alapjáraton kicsit melegebb, mint otthon de....szerintem jelenleg erről tehet a két...szomszédunk is.
*Azzal a fürdő felé pillantott hosszan. Lassan emelte maga elé jobb kezét. Hosszan figyelte a tenyerét.*
Még csak pár órája vagyunk itt....de..... sokkal gyengébbnek érzem magam.

Ha úgy lenne átalakítva, ahogy nekem tetszik, kicsapnának minket az iskolából, te pedig a füled hegyéig vörösödnél már az elején, vagy sikítva menekülnél, mint egy kislány... * Közölte mindezt mosolyogva, egy halk nevetés kíséretében. Pontos elképzelései voltak a kényelemről, a szoba pedig nem tartozott bele... és a két tollpárna sem a szomszédos szobában. *
* Felnevetett Forneus-on. * Ha elég időt töltesz a közelemben, idővel nagyon szép álmaid lesznek. Mozgalmasak, de szépek. * Leült a másik ágyra, fél kézzel megfogta a kispárnája csücskét és megemelte. * Az emberek komolyan ezeken alszanak még mindig...? Nem sokban különböznek a disznóktól... * Jegyezte meg leginkább magának. *

Neked sincs sokkal több jó pontot, inkább ne szállj el annyira magadtól. * Megropogtatta a nyakát, közben a mosolya kiszélesedett. * Ezt élvezni fogjuk. Legalábbis a végeredményt. * Magához vette végül a csomagot, átpörgette annak a tartalmát, amíg rá nem talált a szabályzatra. * Semmi kedvem sincs az ő előírásaik szerint játszani... * Vörös szemeit a társára emelte. Nem akart vele különösebben csapatmunkát, ugyanakkor szükségük volt rá bizonyos szinten. A tekintete villanása elárulta, hogy a "beilleszkedésük" első pontjaként a helyük biztosítását tartja. A saját módszereikkel. *
Holnap elfoglaltak leszünk... Engedjünk meg magunknak némi luxust és kivételesen aludjunk. Úgy könnyebben átvesszük ezt a... légkört.

* Figyelte Jophielt és a mondandóját is. Halványan mosolygott, gyengéden. Az előttük álló feladatot nagy kihívásnak ítélte meg, nem egy egyszerű, mindennapi rutinnak, már csak a komolysága miatt is, de a testvére mellett lehetett. Luciferék lázadása után már semmi sem volt a régi... eltávolodott a többiektől a kötelességei miatt, viszont az ilyen pontokban újból közel érezhette magát a régi időkhöz. Hiányoztak neki. Nem mondta ki. Sosem mondta ki. *

Picasso... * Behunyta a szemét, halk nevetést hallatott. * Nem láttad Michael arcát, amikor megtudta... Legalább olyannak festett, mint maga Picasso rajzai, csak megtestesülve a felhők és kerubok között.
Mindannyian hibázunk. Ezek a hibák olykor a végét jelentik egy-egy korszaknak, szokásnak... de... alakultak ki belőle jó dolgok is. Nem gondolod?
Sok minden történt már és még sok minden történni is fog... Azzal, hogy Atyánk megteremtette a világot, folyamatos mozgásra is ítélte. Nekünk csak ott kell lennünk, hogy megtarthassuk az egyensúlyát.

A... szomszédainknak elég akkor nagyobb figyelmet szentelnünk, ha ártani próbálnak valakinek. Érezni fogjuk.
* Aprót bólintott. * Alkalmazkodnunk kell az emberek világához... Túl nagy feltűnést keltenénk, ha erőnk teljében járnánk közöttük. Ha csak egyikünk lenne itt, akkor is érezhető lenne a kisugárzásunk, így viszont talán kárt tennénk bennük. Törékenyek...

* Megforgatta szemeit a másik szavaira. Inkább a nagyképűségétől lett volna képes elmenekülni nem az barom ízlésétől* Bocs hogy csalódást okozok, de nem igazán érdekel, ebből is látszik hogy fogalmad sincs hogy én milyen vagyok és mitől vörösödnék be... a te kis ilyen cuccaid, ahhoz kevesek... ahogy a silány kis trükkjeid is * legyintett egyet felé, majd ő teljes nyugalommal ült le az ágyra és a falnak döntve hátát nézte a másikat.* 
- Hát pedig kénytelen leszel ezzel beérni őnagysága... mert itt ennél jobbat nem fogsz kapni * ingatta meg a fejét majd előszedte azt a szabályzatos részt és elhúzta a száját*
- A fenét sem érdekli a szabályok.... a bukásomnak az egyik oka is épp az volt hogy folyamatosan szabályoztak.. utálom... ráadásul még az ővéket kövessem... arról nem is beszélve hogy itt van a két tollpárna is.... kész vicc * mordult fel miközben az asztalra dobta a könyvet. Kék szemeit ráemelte. Azt nem állította hogy ő lett volna az utolsó démon akivel együtt dolgozott volna csapatban, de nem is tartozott azok közé akikkel simán megtette volna, viszont kénytelen volt elviselni, mert másképp nem fognak előrébb jutni. Mélyen túrt bele tincseibe miközben halkan sóhajtott fel*
- jó.... legyen... jobb ötletem most nincs... épp elég volt  mai napban meglátni a képület és az a nő is betalált... kész katasztrófa...

Fogadok, hogy Gabriel és Metatron készen állt arra, hogyha szükséges akkor ugorjanak. *Elképzelte, így halk kuncogást engedett meg. Szerette...mindannyiukat, de valóban elképzelte volna azt a pillanatot amikor ezzel szembesültek odafent. Nem... mintha Jophiel másmilyen arcot vágott volna. Picassot választani, talán nem a legjobb ötlet volt....de elindított valamit azóta. Elmosolyodott kedvesen a másik angyal felé.*
De...ebben igazad van. A művészet azóta is folyamatosan változik...ugyan akkor megmaradtak a hasonló általános szépségek is... valahogyan....folyamatosan változik, de mindig képes újat mutatni. *tolta fel magát egy kicsit. Csillogtak a szemeit. Látszott rajta, szereti az embereket annak ellenére, hogy őseik kiűzésében szerepet játszott.*
Néha döbbenetes arra ráeszmélni... mennyire találékonyak. Még nélkülünk is....és mégis mennyire esendőek.... *tárta szét a kezeit.* Hogy átölelhessük őket...mikor igazán szükségük van ránk.

Azok...tudom.. *sóhajtott fel. Teljesen felült, felhúzta a lábait és átölelte őket. Elgondolkodott. Szavak tódultak a nyelvére, kérdések az elméjébe aminek oka leginkább a szomszéd páros volt. Ki kívánkoztak, és mégis végül lenyelte őket. Nem hagyta, hogy megingassák.... Elmosolyodott.*
Szeretném megvédeni őket....és örülök ,hogy ezért megengedték odafent ,hogy elkísérjelek.
*Azzal kékes szemeit a társára vonta.* 
Nagyon régen voltunk így együtt Rafael.... és... már nagyon hiányzott. Örülök, hogy végül veled figyelhetek rájuk.
*Engedett meg egy ártatlan mégis szép mosolyt. Habár az idők alatt volt, hogy lelépett az útról amelyre teremtették, mégsem tagadhatta sosem, hogy ő volt "isten szépsége".*

* Rápillantott a szobatársára, majd jóízűen felnevetett. * Már majdnem szórakoztató vagy... és hogy idézzelek... Ebből a megnyilvánulásodból látszik, hogy fogalmad sincs, milyen vagyok. Mindenki a saját szakterületén a legkíválóbb... ezt sose felejtsd el.
* A hely miatt csak elhúzta a száját. * Majd a javunkra fordítjuk.
Sosem fogom megérteni a magadfajtákat... Ott van bennetek az a végtelenül édes, magasztos szózat, amellyel születettek, és még a gyűlöletetek sem tudja beszennyezni... A füledben cseng, idáig hallom. A két tollas pedig emlékeztet rá... Öröm lesz őket letaszítani a felhőkről. Addig nem térünk vissza, amíg meg nem szereztük a Kiválasztottat és legalább az egyik el nem bukott... * Húzta széles, elégedett mosolyra az ajkait. Itt volt az idő, hogy bosszút álljon azért, amit Rafael annak idején tett vele. Talán sokkal nagyobbat sebezne rajta, ha Jophielt rántaná le...
Egyre inkább azt látta, ahogyan a lehetőségek kibontakoznak előttük. *

* A beszélgetés fonalát megszakította, helyette bepakolta a holmijait az egyik szekrénybe, majd egy gyors mosakodás után nyugovóra tért. Várta a következő napot. *


* Aprót bólintott. * Hárman kellettünk hozzá, hogy megnyugtassuk valamelyest és ne menjen utánad... Egy emlék még őrzi a pillanatot, de el kellett rejtenünk, mert Michael meg akart tőle szabadulni. Miután visszatértünk, emlékeztess rá, hogy megmutassam neked. Szórakoztató még így utólag is. * Mindent megőrzött, ami a régi időkre emlékeztette. Mielőtt a mennyek megsérültek volna, mielőtt a bukottak fellázadtak volna... nem volt szüksége ilyesmikre. Az utóbbi időben szeretett belekapaszkodni mindenbe, amely enyhülést nyújtott a vádak alól. *

Esendőek... de mégis erősek. Helyt állnak olyan helyzetekben, amelyekben mi talán elbuknánk. Atyánk ezért leli bennük ennyire az örömét.
* Egy pillanatig meglepetés költözött a tekintetére, majd szelíden elmosolyodott. * Tévedsz, Jophiel... Én kísértelek el téged. Szerettem volna idejönni... Sajnálom, hogy nem kérdeztelek meg róla, hanem önkényesen döntöttem.
Tényleg régen volt már. A teendőink távolabb sodortak egymástól...
* Habár nem a megszokott környezetükben voltak, ezt a pillanatot nyugodtnak érezte. Pár perc elteltével végül elmosolyodva kelt fel az ülőhelyéről. *

Ideje lepihennünk, az első nap megszegnünk az emberek szabályait nem lenne helyes. * Mindenben hagyta előre menni Jophielt, mert így tartotta helyesnek, és sosem kérdőjelezte ezt meg. Miután végeztek a pakolással és az esti teendőkkel, elfeküdt a saját ágyán, hamar elnyomta az álom. *

/Bocsi, hogy lezártam az estét, de már így is sokáig maradt ki szegény Kiválasztottunk /

*Zavartan pillantott a másik angyalra, majd ugyan ezzel az ártatlan bájjal vakarta meg kicsit a tarkóját.*
Sajnálom....de így utólag is nagyon hálás vagyok, amiért nem engedtétek utánam. Még így is, hogy véletlenül adtam Picasso kezébe ekkora lehetőséget.... ha ott kellett volna szembenéznem Michaelel....szégyenemben elsüllyedtem volna.....
*Motyogta ugyan azzal az apró megbánással, ám a felvétel hírére felkapta a fejét. Szemei gyermeki kíváncsisággal, pajkossággal teltek meg. Csillogtak.* Mindenképpen! Szeretném látni, szóval mindenképpen!  ~

Igazad van.....én minden ellenére nagyon szeretem őket. Akkor is ha néha szomorú rájuk pillantani.... máskor mégis olyanok, mint egy gyermek. Sosem lehet őket, egymáshoz hasonlítani. Talán ez....az az ajándék, ami különbözteti őket tőlünk....
*Motyogta. A fejében még jártak szavak. Szavak, melyeket sosem mondott ki és sosem használt. Szavak, melyek igazsága talán sokkal több fájdalmat okozott volna, ha közszemlére teszik ki. Hiszen.....talán pont emiatt az öröm miatt keletkezett régen a lázadás.... és emiatt vesztettek el régen oly sok barátot, és testvért. Bamba pillantása akkor vált ismételten lepetté, amikor meghallotta Rafael válaszát. Kerekded pillantásokkal méregette a szelid mosolyt, hiszen pont ez volt, ami egy időben sok vigaszt és erőt adott a számára. Boldogabb mosolyt csalt az arcára, megrázta a fejét.* Boldog vagyok, hogy önkényesen így döntöttél! ~
Ühm...

*Reggel időben kelt ahhoz, hogy rendbe szedje magát és még valamennyire áttudja tanulmányozni a szabályzatot. A kölcsönzött ruhatárából válogatott, a haját pedig kontyba kötötte hátul fel, hogy esetlegesen ne zavarhassa ha bármi történik. Fejében cikáztak a gondolatok, míg próbálta átgondolni, hogy milyen lépéseket tehetnek a kiválasztott védelmében. Főleg mert úgy tűnt, a fiúra semmi nem hatott....de ez valószínűleg nem így lesz a többi diákkal szemben. Maga mögé pillantott..... olyan régen rejtette már el hosszabb időre a szárnyait, hogy most furcsának hatott az egész. *
Rafael.... most, hogy lent vagyunk...akkor nekünk is ennünk kell rendesen, mint az embereknek igaz? *Biggyesztett ajkakkal nézett a másik után.*
Mert....honnan szerzünk akkor ételt? Lehet itt venni...vagy alapjáraton van külön ebédlő ahol alapjáraton adnak? Rengeteg a szabály....de néhány alap dolog is zavarba tud még hozni. *Sóhajtott fel, azzal eltette az összehajtott szabályzatot s felállt. Kedvesen nézett a szőke férfira.*
A mai nap kell kiválasztanunk a szakképesítést is ahová beosztanak minket...igaz? Igyekszem olyat választani, hogy a kiválasztott közelében lehessek.... tudod... érdekes ember. Talán csak a vére miatt....de szeretném megismerni...ez van bennem...mit gondolsz?
Lassan indulni kell....

* A reggel nagyon lassan jött el a számára. Olyan hajnali 3 óra felé megunta a játékot és inkább a leckének és a tanulásnak szentelte az idejét, hogy azzal is haladjon. Fáradt egyáltalán nem volt, kicsit irigyelte is ez miatt a többi ismerősét, akik képesek voltak 6-7 órákat aludni... Főleg Robert, aki egy bulis este után csak délután kelt fel és még horkolt is. A kevés alvás miatt eseménydúsak és gyorsak az álmai, mivel egy ideje fontolgatta, hogy elkezd róluk naplót vezetni, ezért félretette a könyvet és hozzálátott az elkészítéséhez. Egy üres, fekete borítású naptárkönyv volt az alapja, ahol minden lap egy új napot takart. Kikereste a mai napot, majd a fél óra alatti kuszaságot lejegyezte, nehogy elfelejtse. Arra gondolt, hogy csomózással készít majd rá egy borítót a makramészakkörön. Ahogy megszólalt a telefon ébresztője és Robert felkelt elmosolyodott, addigra ő már végzett a zuhanyzással és fel is volt öltözve. Kilépett a szobából, majd az útja a konyhába vezette. A szobájukhoz tartozó hűtőhöz lépve kinyitotta, majd kivette a reggelijének a hozzávalóit és dudolászva látott a két vaskos palacsinta elkészítésének. *

*Mosollyal pillantott a loknis férfira, majd a saját, már szépen rendbe tett hajára mutatott.*
- Ne aggódj, nem csak neked. Párás....és változékony. Igaz, régebben nem voltam ennyit idelent, legalábbis láthatóan, de.....*elgondolkodott vissza emlékezve a csupán 1-2 száz évvel ezelőtti időre.* - De akkor nem okozott ennyire gondot ez.
*Azzal még nézte, s kedves mosolyt engedett meg.*
- Jól áll~ Pont olyan, mint a régi festményeken ahogyan ábrázoltak téged ~

*Éppen megigazgatta a fekete térdig érő szoknyát és a fehér ing főlé vett mályva kardigánt, amikor meghallotta Rafael szavait. Felé pillantott, majd megrezzent, mint akit éppen lefüleltek. Zavart mosollyal pillantott vissza. Elengedte a ruháját.*
- Csak régen volt, hogy.... sok időre elrejtsem.
- Értem.... *halk sóhajt hallatott kis mosollyal.*
- Csak amiatt aggódom, hogy sok idő eltelt. Nagyon felgyorsult a világuk, míg mi éppen csak elpillantottunk. A régi szokásokkal teljesen tisztában vagyok.... éppen csak....
*Kezdte számolgatni az ujjain az időt.*
- Éppen csak.... durván száz évvel vagyok lemaradva...és az sok.
*Sóhajtott picit fel, majd közelebb ment a másikhoz. Mosollyal igazgatta meg a kardigánját.*
- Jó lesz~

- Ha ezt nézzük, azt hiszem jobb ha a művészeti részen maradok. Ténylegesen mindig is őket inspiráltam.... * mosollyal és büszkén jelentette ki, ám ismét eszébe jutott Picasso így zavart mosollyal kérte a tekintetével a másikat, hogy ne hozzák ismét szóba a férfit.*
- Ühm...ezt én is érzem...... éppen ezért nem szeretném elrontani.

*Mosollyal várta meg a másikat. Addig megnézte a cuccait és összekészítette a kártyákat amiket előzőleg kaptak. Tovább gondolkodott. Kissé kelletlenül nézett az ajtóra, zavarta a démonok jelenléte, ám most úgy tűnt egy halk sóhajjal kell ezt a gondolatot elhessegetnie. Ha hagyja, hogy állandóan magával ragadja, nekik ad örömöt és előnyt. Mikor Rafael visszatért elmosolyodott, majd lemondóan bólintott.*
- Majd megszenteljük a vizet....

* Ahogy az édesség elkészült elmosolyodott. A vörös áfonya és a banán illata kitöltötte a gondolatait, amikor a frissen sült palacsintákat a tányérjára helyezte. Bár nem volt épp mesterszakács, de a különélés meghozta a várt eredményt és önellátó lett. Még egy kis juharszirup került a fogásra, majd mielőtt hozzákezdett volna gyorsan elmosogatott és visszarakta az alapanyagokat a hűtőrekeszbe. Bár nem volt túl sok helyük a csomagmegőrző méretű rekeszben szerencsére a szobatársával hasonló az ízlésük, így ha nagyobb tételben is vásároltak valamit, az könnyen elfért náluk. Miután mindennel végzett kiválasztott egy csendes sarkot az egyik asztalnál, ahol kevesen ültek és egy újsággal maga mellett hozzálátott a reggelihez. Csak fél szemmel pillantott fel a testvérpár érkezésére és egy biccentéssel köszönt nekik. *

Ha mégis úgy hagyod, hadd lássam~ Régen láthattam....és szeretem a fürtjeid... jobban fel kunkorodnak, mint az enyéim. Nagyon vicces, de szép is egyben!
*Nosztalgikusan gondolt vissza a régebbi időkre, egy-egy közös feladatra.*

*Miután végzett az igazgatással felpillantott a másik kék szemeibe. Rafael szavaira figyelt fel apró lepettséggel, de végül a szemei miatt ragadt ott. Oly sok ideje láthatta, mégis mindig volt olyan pillanat amikor meg tudta lepni. A határozottság boldoggá tette, megcsillanó szemekkel bólintott a szavaira.*
Úgy lesz. Köszönöm!
*Megfogta a testvére kézfejeit, átölelve a sajátjaival őket. Akármennyire is volt tapasztalt, vagy intelligens Jophiel, mivel az atya úgy teremtette, hogy az ő szépsége legyen, ezzel együtt járt őszinte kedvessége, naivitása is. Ezek gyakran keveredtek, néha ellentétes reakciókat szülve.*
Evan mellett figyelni fogok a többi diákra is....és ha kell, jóvá teszem azt amit hibának írtak nekem annak idején fel.
*Zavart édes vigyorral bólintott.*

Ilyen szempontból jó ötlet volt talán minket küldeni.... *Apró mosollyal biccentett a másik angyal felé.* Mindketten valamilyen szinten részt veszünk ezekben.

Hm...neked volt előzőleg dolgod Asmodaiial...igaz? Van valami amit nem szeret?

És nem csak azt.... az épületet is jobban meg kell majd ismerni. Túl sok a terem...a szoba...a diák... *Azzal elgondolkodott mialatt mentek észrevette, hogy csak fiúk voltak mindenhol. Többen lepetten nézték őket.*
Azt hiszem..... ezen a szinten nem gyakoriak a lányok.....
*Motyogta, végül szorosan maradt Rafael nyomában. Amint beértek érdeklődve nézet körbe. Hamar kiszúrta Evant, hiszen az őt körbe ölelő aura különleges volt...legalábbis megérzésben a többiekéhez képest. A kimért köszöntést illően viszonozta, épp csak egy kedves mosollyal toldotta meg. Rafael után lépkedve figyelte, mit, mikor csinál. Amint oda értek, ő is oda tartotta a kártyát s az ételek felé pillantott.*
Hm..... te mit kóstolsz meg Rafael?
*Kérdezte csendesen...... bajban volt....*

*Csak mikor végeztek indult el a másik mellett Evan asztalához. Amint odaértek aprót biccentett kedvesen.*
Nem zavarna ha csatlakoznánk?