Concrete Shark's

// Előzmény: klikk ide //

* Elmosolyodva léptem közelebb Almához, majd nemet intettem a fejemmel. * Mire várjak? Már szeretnék letusolni. Köszönöm, Chad. * Mondtam, amikor beállította a hőfokot, majd odalépve hozá lábujjhegyre állva csókoltam meg köszönetképpen. Még ha nem is látszik rajtam alapesetben azért kedves id tudok lenni vele. Alma viszont látszólag beijedt. Talán túl gyors neki ez a tempó, de, majd úgy is hozzászokik egy idő után. Kinyújtottam felé a kezem, majd az alsójára pillantottam. * Az sem fog kelleni hidd el. Hmmm? És mi a baj azzal, hogy élek? Na várj. * Odalépve hozzá megfogtam a kezét és a mellkasomra húztam. Két mély lélegzet. * A szívverésem érzed? Ezt egy halott sem adhatja meg neked. * Mosolyodtam el. *

Mire? ....ööö...nem is tudom,....... *Motyogtam, végül inkább a bezárt ajtónál néztem körbe. Úgy tűnik nem fogok tudni menekülni...ismételten. Ugyan akkor, a nadrágomtól nem szerettem volna megszabadulni. Tamara ismételten felém fordult....nem kegyelmezett. Nem tudtam eldönteni, hogy kedves, vagy kegyetlen e ebben a pillanatban.*
Lehet....de szeretem hordani. Tudod már egymáshoz nőttünk az évek alatt....
*Kezdtem el...habár a hangsúlyomból kilehetett venni, hogy nem teljesen komolyan mondtam. Inkább csak ezzel próbáltam ellensúlyozni a zavaromat és a gyávaságomból keletkező riadalmamat.*
Ne érts félre....nincs baj vele, egyszerűen...áhh...nem rád értettem én....csak.
*Megszeppentem, főleg mikor magához húzta szabad kezem. Nyeltem egyet, és éreztem mennyire ég az arcom is. Zavartan pillantottam az arcára. Mosolygott....*
Igazad van....csak.....


* Az ablakból beszűrődő fény zavarja a szemeimet, de nem akarok....és nem is tudok felkelni. Nem merek szétnézni magam körül, csupán csak a párnába nyomom a fejem. Inkább alszom még.....talán.*

* Reggel fáradtabban ébredt, mint normál esetben szokott. Korán volt még, de ez nem zavarta igazán, kiosont a szobából és a konyha felé ment megdézsmálni a készleteket. Evett néhány falatot, utána pedig befoglalta a fürdőt egy tus erejéig. Felöltözött, végül a közös társalgóban telepedett le, a telefonján olvasgatta a friss híreket. Éppen elnyomott egy naaaagy és tompa ásítást, amikor neszt hallott kintről. *
- He? Ilyenkor ki a tököm rugdos kukákat... ? A főnök még horpaszt... * Motyogta magának, igen, ennyire futotta a gondolataiból még ilyenkor, félálomban. *

* Felkelt a kanapéról, az épület eleje felé indult. Nem zavartatta magát különösebben, még út közben is gigantikusakat ásított és a hátsóját vakarta... Csak azért, hogy egy nagyon morcos katonával találja szemben magát a folyosón. *
- Ez rossz... nyilván... * Dermedt meg egy pillanatra. *

* Ha a külső zajra nem is keltem volna fel, Chad kiabálása miatt kinyitottam a szemeimet. Jobbra fordítottam a fejem, ahol Alma készült magát egy párnába fojtani. * Azért levegőt vegyél... * Felültem az ágyban, majd Chad egy hosszabb pólóját lenyúlva keltem fel. Tiszta fehérneműt vettem magamra és a pólót így indultam ki ringóléptekkel kifele a szobából a nappali felé.Álomittasan, kócos hajjal értem ki, majd apatikus szemmel vettem tudomásul, hogy a fal ledől és egy tank érkezik be hangos robajjal. Az ÉN nappalimba... Tönkretette az ÉN leopárd mintás kanapémat. Még a szőnyeg nem is zavart volna, a tv sem, sőt, az a jópofa kis asztalka sem, de a kanapé. Az a kanapé az Én helyem volt... Volt. Tikkelni kezdett a szemem, majd ökölbe szorítottam a kezem. Hallani lehetett, ahogy ropognak az ujjaim, majd felkiáltva ütöttem bele a tankba. A páncélzat behorpadt és jó két métert hátrébb csúszott. Hallottam, ahogy a katonák ijedtükben felkiáltottak, amitől még inkább dühbe gurultam és a tank után futottam, hogy újabbat üssek bele, most nagyobbat, lendületből. *

*Halk érthetetlen morgással adtam a nő tudatára, hogy még életben vagyok, csupán az alsó részen lévő sajgást próbáltam valamivel enyhíteni. Annyira elfoglalt a saját nyavalygásom, hogy csak a már nagyobb zajokra kaptam fel a fejemet. Ijedten rándultam meg, de a hirtelen mozdulatnál felszisszentem. A magam tempóján keltem ki az ágyból, majd kaptam magamra valami uniformis féleséget, ami nem messze volt ledobva a szekrényre. Jobb lett volna fürödni de..... 
Hirtelen kaptam fel a szemeimet amikor nem messze tőlem betört az üveg és pár egyenruhás katona állt velem szemben. Felsikoltottam mikor a fegyverek csövével néztem farkasszemet.*
- Kapják el őket.
NEM NEM NEM NEM! 
*Mantráztam azzal hirtelen elvontam előttük a kezem és kifutottam. Nem láttak, és megzavartam az érzékeiket is. Egy ideig ropogtak a fegyverek, végül a saját nyögéseik mellett haltak el. Sikoltva futottam, míg egy tankot meg nem láttam...akkor már sírni is akartam.*
TAMARA! CHAD!
*Kiáltoztam ijedten. El is feledkeztem a fájdalmaimról.*

- Ohoh... * Motyogtam, mert hallottam az épület belsejéből a hangos csattanásokat és az ablakok csörömpölését. A katona, aki velem szemben állt, szélesen elmosolyodott. Pont az az önelégült és diadalittas mosoly terpeszkedett az arcán, ami előléptetést jelentett a számára. Megtalálta a lázadókat, nagy szám, nem igaz? *
* A katona a fegyveréért nyúlt, és meghúzta a ravaszt... Én pedig a következő pillanatban már az épület előtt álltam, a kezemben egy tőrrel... a kedvenc pólómat pedig vér áztatta. Nem így terveztem a reggelt. Végig akartam olvasni azt a cikket a bébi koalákról a helyi állatkertben, utána gondoltam megiszok egy kávét, aztán ráveszem az újoncot, hogy üssön össze valami reggelit, mert az instant rámenhez nem volt túl sok kedvem éppen. Ehelyett tessék... *

* Hallottam a kiáltást bentről, így futásnak eredtem feléjük. Sűrű köd követett, a látótávolság körül-belül egy- másfél méter lehetett, és ez jól is volt így a nézeteim szerint. *
- Tamara! Alma! * Körbevették a terepet! * Kiáltottam nekik, ebben a pillanat elrepült mellettem egy tank, utána pedig egy nagyon morcos főnök trappolt... a másik kedvenc pólómban!  *

- Neked is jó reggelt... * Elléptem mellettük, mielőtt magamon találhatnám a tankot, épp idejében nyújtottam ki a kezemet, hogy elkapjam Alma copfjának a végét. *
- Hékás... ne rohangálj össze-vissza. Találkoztál a többiekkel...? Reggel óta nem láttam senkit... alaposan felültettek minket. Ne keveredj el, legalább te...

* A sikításra lettem figyelmes, finoman mozdult a fülem és leengedtem a lábamat, amivel épp megint rúgni készültem. Hallottam a nevem, íg megfordultam, hogy segítsek Mondynak és az újoncunknak. Gondolatban egy elégedett mosolyt csalt az arcomra, hogy nem szökni próbált a kölyök, hanem inkább minket hívott. Talán az este lehetett rá ilyen jó hatással? Megfordulva láttam, hogy Chad már hozza az újoncot, ekkor ért a felismerés, nincs nálam a szokásos holmim. Visszaindultam a szobába, majd a szemem sarkából a fiúkra pillantottam. Chadet nem féltettem, hisz én sem tudtam eddig kinyírni, a katonaságnak főleg nincs esélye hozzá. * A hátsó kijárathoz vidd a kölyköt, láttam az előbb elhúzni  a fiúkat az első felé, utánuk eredtek páran. * Visszamentem a szobába és a szekrényhez lépve felvettem a cuccaim, egy övet, két nyaklánc és két vaskos karkötő. Az egész szett úgy nézett ki, mint valami törzsi ereklye, csontok és hosszú gyöngyök alkották. A gyöngyök szárított és festett bőrből, fémekből, műanyagból, ásványok, gyémánt is szerepelt a listán. * Alma, mi a címed? Chad, vidd oda, feltartom őket, ha végeztem utánatok megyek... és Chad, bízom benned...

*Úgy tűnt a kiáltásaim hamar célt értek, mert szinte másodpercekkel később, már éreztem a compfomon egy szoritást. Kissé könnyes szemmel habogva meredtem Chadre, majd csak némán ráztam meg a fejemet.*
- Még nem láttam senkit...már erre a zajra...keltem...ki...
*Azt nem mondhattam, hogy fel, mert egy ideje már belegubóztam az ágyban az önsajnálatomba. Megrezzentem ahogyan ismételten a fegyverek ropogós hangjára lettem figyelmes. Tamara jöttére óvatosan biccentettem, majd ha akartam volna, ha nem, máris Chad nyomába szegődtem. Túl akartam élni ezt!*
- Én nem ezt akartam.... azt mondtátok veletek biztonságosabb lesz!
*Nyögtem ríva, azzal még vissza pillantottam a nőre.*
- Ahh...rendben...a címem... ismered az útcát a régi templom mellett, aminek a végén elhagyott épületek vannak? Nem messze van onnan ahol tegnap voltatok...
*A végét már Chadnek szántam, s tapodtat sem mozdultam mellőle. Éppen csak a kezeim ráztam néha meg, amint közelebb jöttek felénk. Azok a katonák hirtelen torpantak meg. Én tudtam, hogy nem látnak, azért.*

- Jah, biztonságosabb... gondolj bele mi lenne, ha odakint lennél, haverok nélkül. A tank a te nappalidban állna, és fele annyira sem lennél happy, mint most. Nézd a pozitív oldalát. Nem kell szűzen meghalnod. * Elvigyorodtam rajta, majd felnevetettem és vállon veregettem Almát. *
- De komolyan... egyedül jobban megszívnád, ezt nyugodt szívvel elhiheted. Nem vagyunk életbiztosítás, de csapatban mindig is több volt az esélyünk. Különben is: nekünk sokkal vagányabb a tankunk, mint nekik. * A hüvelykujjammal mutattam Tamara felé, ezzel jelezve, hogy bízom a képességeiben. *
- Nem véletlenül vagyunk mi a Concrete Shark's.

* A főnök kijelentésére bólintottam, majd nagyot nyújtóztam, mintha semmi sem történt volna. *
- Csak meg ne bánd azt a nagy bizalmat... Ne maradj le túlságosan, Tamara. Még a végén kimaradsz a legjobb részéből. Valószínűleg valaki felnyomott minket, különben nem találtak volna ide ilyen hamar.

- Azt hiszem, tudom merre gondolod, legfeljebb korrigálsz menet közben. Na jó, nyomás, különben innen megyünk nyugdíjba. * Megvártam, amíg a beszélgetés lezárul, majd intettem egyet. Ez egyszerre volt köszönés és a képességem aktiválása is: orkánszerű szél kerekedett, amely törmelékeket és tárgyakat sodort a katonák felé. Mire teljesen felélénkült, addigra az embereket is képes volt elsodorni. Odakint nem tehettem volna meg ezt, viszont az épület kedvezett nekem. Almával a nyomomban, könnyedén lépkedtem előre, minket minden kikerült. *
- Ha kiértünk az épületből, futunk. Egyenesen előre, és lekanyarodunk az első sikátorba, odáig nem fognak tudni követni. Ott megbeszéljük a többit.

A bizalmam épp kitart addig, amíg oda nem érek. Te tudod a legjobban, hogy ha a kölyöknek baja lesz, akkor minden nap hétfő lesz, szóval tuti, hogy nem fogod hagyni. * Mondtam nevetve, majd a tank megjegyzésre ördögi, gonosz vigyort engedtem meg magamnak. * Kész legyen a reggeli, amíg odaérek... * Mondtam, majd a katonák felé indultam, hogy egy kicsit elszórakozzak velük. Valószínűleg robbantani is fogják a helyet, így nem foglalkoztam azzal, hogy a cuccaimat összeszedjem, egyedül a mobilom volt az a plusz, amit vittem. A képességem használva támadtam a támadókra. Valószínűleg én jobban élveztem ezt a rajtaütést, mint ők. csak akkor hagytam el a terepet, amikor már biztos voltam benne, hogy nem maradnak szemtanuk, akik felismerhetik Mondy-t, vagy Sundy-t *

*A szemeim megrebbentek, és kissé sértetten villantak a másik felé, aki láthatóan még ebben a helyzetben is jól érezte magát. Legalábbis jobban, mint én. Az orrom hegye és a füleim végei pirosodtak be, így morrantam vissza felé, de a szavaim ellenére szorosan lépkedtem mögötte.*
Örültem volna, ha kivételesen nem emlékeztetsz az éjszakára.....
*Valamilyen szinten úgy éreztem, hogy átvertek, kihasználtak, játszottak velem......ugyanakkor zavarba ejtő volt a gondolat, hogy még a fájdalom ellenére is kellemes újdonsággal leptek meg, hogy minden akaratom ellenére, nem hagytak megszökni, sőt.....
Megrebbentek a szemeim s egy pillanatra megtorpantam.......mazochista lennék??? *
Tankunk? jah..igen..igaz...
*Tértem vissza a gondolataimból és csak félig meddig figyeltem fel arra, hogy Tamara még elmosolyodott. Ezután külön váltunk, én pedig csendben, néhol kissé ámuldozva a másik kettő képességeitől igyekeztem Chad után.*
Hát...ha van otthon kaja csinálok....
*Nyögtem még a végén.*

Ha kiértünk, miért lehetséges, hogy ne érjünk ki?
*Pánikoltam be egy pillanatra. Igen, éreztem, hogy visszatértem a valóságba. A szagok, a körülöttem lévő egyre csak növekvő káosz pontosan ezt bizonyította. Nem éppen ilyen reggelre számítottam. Mikor kiértünk behunyt szemmel kezdtem futni a megbeszélt irányba. Csak mikor odaértem kaptam el Chad vállát ijedten. Bentről egyre nagyobb robaj s kiáltások hallatszódtak. Ahogy elhagytuk az épületet, úgy tűn Tamara belelendült.*
Hogy jutunk oda? A kocsik.....
*Néztem szét, majd rámutattam egyre, ami habár nem hozzánk tartozott, még aránylag jó állapotban volt.*
Majd....az anyósülésről irányítlak....

* Habár hallottam a kérdéseket és éreztem a bizonytalanságot, félelmet Almáról, mégsem foglalkoztam vele. Próbáltam a képességemre és a feladatainkra összpontosítani, már amennyire tudtam a magam módján.

Amikor beértünk a sikátorba és az újoncunk elkapta a vállamat, a sikátor félhomályát erős reflektorok világítása törte meg. Magam elé emeltem a kezemet, hogy árnyékoljak és ne vakítson teljesen el a hirtelen fény. Elégedetlenül felszisszentem, miközben leráztam magamról a mancsot és előre indultam. *
Nem ebben egyeztünk meg... * Mondta dühösebben az előttem álló katonáknak. Mire azok lekapcsolták a lámpákat. Ekkor vettem csak észre a lányt, aki az első sorfal mögött állt, mellette pedig egy rangosabb tiszt, fegyverrel. A lány körül-belül 16-18 évesnek nézett ki, jóval fiatalabbnak a valódi korától, vékony alkatú volt, alacsony... a haja kékes lila árnyalatú, míg a szemei inkább a bíborhoz hasonlatosak. Ebben mindig is egyeztünk. *
Raven... * Mondtam ki a nevet, miközben elmosolyodtam felé, de ő ezt nem viszonozta. Kétségbeesetten és dühösen nézett rám. *

Hülye... ezt máshogy is meglehetett volna oldani... * Mondta, szinte elcsukló hangon. A tiszt fojtotta belé a szót. *
Fogjátok el azt a kölyköt, és haladjunk tovább... Még a főnökük hátravan. * A sorfal elindult felénk, velük együtt a lány is. Raven Bailey. Chad Bailey ikertestvére. *

* Az események ettől a pillanattól fogva felgyorsultak, legalábbis amennyit tapasztaltam belőlük. Chad tényleg át akarta adni a barátait a katonaságnak, én pedig menekülni akartam onnan, ahova követett... az árulása során. Amikor mellém ért, elkaptam a kezét. Ez elég volt hozzá, hogy lemásoljam a képességét: ez volt az én erőm. Akit megérintettem, annak lemásoltam a képességeit, megkaptam néhány emlékét... Pár hónaponként egyszer tudtam használni, ezért mindig alaposan átgondoltam, szükségem van-e rá. Most volt.
Nem ismertem a Concrete Shark's-t, de biztos voltam benne, hogy jobbak, mint a kormány emberei... és bármit is forgatott a fejében az az idióta, nem ért ennyit. Nem ért ennyi életet.

Abban a pillanatban, ahogy megfogtam a kezét, már éreztem. Kihasználtam a lehetőséget, az idő megállt körülöttem. Elléptem a katonáktól, a testvéremtől és a hibáitól, a riadt képű srác mellett álltam meg. A köd most minket pártolt, teljesen elrejtett az előttünk állók elől is. Amikor ismét peregni kezdtek a másodpercek, felpillantottam a bandatagra, egyértelműen közéjük tartozott a ruháiból ítélve. *
Te tudod, merre kell menni, nem? Akkor tűnés innen! * Böktem oldalba a könyökömmel. Idegesen préseltem össze az ajkaimat, folyamatosan abba az irányba pillantottam, amerről a katonák közeledtek dobogó léptekkel. *

Raven! * Hallottam Chad kiáltását, de nem akartam vele foglalkozni. Csak el innen... *