DKI (Zárt) [+16]

~ Beszélgetés részlet a DKI központi irodájából a mai nap folyamán , amelynek részleteit mindenki megkapta, akit Roger Dalton a feladatra irányított ~

* Reggel a korai órákban kopogtattak az iroda ajtaján, amelyet a titkárnő nyitott ki. Egy elegáns hölgy várakozott kint, sötétkék kosztümöt viselt, barna haját laza kontyba fogta a tarkója felett. Hullámos hajából néhány rakoncátlan tincs megszökött, azok a finoman megbúvó állkapcsát csiklandozták. A korai időpont ellenére is úgy festett, mint egy igazi üzletasszony. A nő tekintete élénken csillant, azonban a vonásai aggodalmat tükröztek. Éppen emiatt érkezett... *
* Roger Dalton ekkor már a helyén volt, mintha csak várta volna a nőt, mégis elterelték a figyelmét a friss hírek. A nő egyenesen az asztalához lépett, megállt előtte, majd megköszörülte a torkát. Nem történt semmi. Ismét megismételte az apró gesztust, mire Roger felkapta a fejét. *
- Ms. Scott! Korábban érkezett.
- Már Mrs. Dowell, két hónapja volt az esküvőnk Andrew-val, amire elfelejtettél eljönni... * Halkan felsóhajtott, de az ajkai szegletében mosoly bújt meg. *
- Foglalj helyet, mi szél hozott erre?
- A segítségedet akarom kérni... * Mire ideért a mondandójában, a titkárnő is felkelt a helyéről,  hogy kávét főzzön és azzal kínálhassa meg a vendéget. *
- Történt valami? * Kérdezett rá a főnök a szemöldökét ráncolva. *
* Mrs. Dowell bólintott, majd mély levegőt vett. Az elejéről akarta kezdeni, így kellett neki egy kis idő, amíg mindent alaposan végiggondolhatott. *
- A nővérem nem rég megvette azt a kastélyt Oak's Town szélén... Még az esküvő előtt beköltöztek, tehát körül-belül fél évvel ezelőtt. Először olyan volt, mint egy álom. A kastély öreg és sok mindent felújításra szorul a mai napig rajta, de emellett is gyönyörű és viszonylag jó állapotú. Az első hónapban minden rendben ment, a hónap elteltével azonban... furcsa dolgok történtek. Isabelle többször felhívott, hogy éjszakánként nem tud aludni, mert állandó neszezést hall a felsőbb szintekről. Azt hitték, patkányok vagy más kártevők lehetnek, viszont több cég is járt kint, de egyik sem talált semmit. Az ellenőrzések után a helyzet tovább romlott. A kaparászó és kopogó hangokat először suttogáshoz hasonló morajok és távoli kiáltások követték. A nővérem próbálta rávenni a férjét, Danielt, hogy töltsenek néhány éjszakát távol, de hajthatatlan volt. Ő azt állította semmit sem hall az egészből.
Mivel nem volt más lehetősége, így Isa az emeleti hálóból a földszintre költözött. Rémálmok kezdték el gyötörni, ezekről sokszor beszámolt nekem... Sötétben csörgő láncokról, sírásról mesélt, egyszer valaki fojtogatta is, miközben a kezei össze voltak kötözve... Hátborzongató volt az egész. Daniel nem hitt neki... és én is kételkedtem benne. Emiatt elment orvoshoz, aki altatót írt fel neki, de a gyógyszer egyáltalán nem segített. Nappal tudott aludni, de éjjel nem... és nem tudta elterelni a figyelmét sem a zajokról.
Ezek után szakadt meg a kapcsolatom velük... Amikor következőnek telefonáltak, a nővérem orvosa keresett. Egy intézetbe szállították, mert érthetetlenül motyogott maga elé és kezelhetetlenné vált... A férje a házban maradt. Tegnap előtt este felhívott, hogy a lányuk, Katie nyom nélkül eltűnt, ma pedig már ő sem válaszolt a telefonra. Aggódom értük...
Roger, kérlek... nézzetek szét abban a házban... Talán tényleg nincs ott semmi, de... ha mégis, akkor... Katie még gyerek, az Isten szerelmére! * Fakadt ki, ahogy a kezei ökölbe szorultak. *
- Mindent megteszünk... * Jelentette ki az őszes férfi. *

~ A beszélgetés elhangzása után nem sokkal, Alex lakásában ~

* Úgy rémlik, valami nagyon kellemeset álmodtam, ebből rázott fel az éles sípolás, amit a pokolba kívántam... volna, ha egyáltalán tudatosult volna bennem, mit is hallok pontosan. Percek teltek el így, amíg kábán próbáltam megtalálni a kiutat a takaróm alól, amit valamikor az éjszaka folyamán gubóként fontam magam köré. Amikor beláttam, hogy a takaró-Alex kombó csak együtt hajlandó mozogni, kiszabadítottam az egyik kezemet. Ekkor már tudtam, hogy a telefonom csörög, amelyet valahol a nappaliban hagytam az előző éjjel. Megpróbáltam talpra állni, amelynek eredménye egy hatalmas zakózás lett, szerintem kimozdultak a Richter-skálák mutatói is. * Auuu... fene... * Mormoltam elégedetlenül. Jobb ötlet híján és tanulva a természet példáiból, kúszni kezdtem kifelé. Először állal horgonyoztam le, majd a fél kezemmel is hozzádolgoztam. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy amatőr szellemeknek kísértési módokat tanítok majd, kezdve a szürreális kúszással. Mindezeket félresöpörve a csörgésre igyekeztem koncentrálni. *

* Mire elértem a nappali ajtaját, már félig leküzdöttem a béklyómat, így jóval gyorsabban haladtam. A telefon kijelzőjén baljósan villogott Mr. Dalton neve. Tekintve, hogy régóta csörget, munkáról lehet szó... a sejtésem beigazolódott, amikor a vonal másik végéről egy kissé ingerült hang kezdte villámtempóban hadarni az instrukciókat, helyeket, neveket, időpontokat...
Amikor a hívás megszakadt, letettem a mobilt az asztalsarkára, az erőfeszítéseimet megkétszerezve levetettem a bábomat. Talpra ugrottam, készülődni kezdtem, hatalmas rumlit hagyva magam után. Bő egy órával később már a metróra vártam, készen arra, hogy a lehető leghamarabb nekivágjak a feladatnak... Abból, amit Roger elmondott, sok pont volt ismerős. A hangok... ami a nővel történt... Talán közelebb visznek majd a saját céljaimhoz is; még emellett is az eltűnt gyermek a legfontosabb, ezen nem volt mit vitatni. *

* Mivel nem rég értem vissza egy munkával kapcsolatos útról, így ruhák terén nem volt sok lehetőségem. Mondhatni, hogy a véletlenek folytán kissé a kastélyhoz öltöztem, ugyanis, az öltözékemet egy középbarna, kordbársony nadrág, egy fehér ing, illetve egy fekete mellény alkotta, amit nem gomboltam be. A mellényem belsejében lévő kisebb tartókat indulás előtt feltöltöttem: volt benne néhány fiolányi só, szenteltvíz, porított zsálya, emellett a felszerelésemet még egy öngyújtó és fehér kréta alkotta. A magammal hozott kisebb válltáskában a telefonom. az irataim és némi kötszer kapott helyet, hogy csak a főbb dolgokat említsem. *

* A metróról a város szélén szálltam le, a maradék utat taxival tettem meg a közeli Oak's Townig. Észrevettétek már, hogy a taxisok mindig beszélgetni akarnak? Én igen... Innen küldeném őszinte szeretettel Rihannától a Shut up and drive című számot.
Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy nem egyedül jelöltek ki az események felderítésére és ez be is igazolódott, amikor végül megálltunk a hatalmas, kovácsoltvas kapu előtt és kiszálltam a kocsiból, miután kifizettem a lelkes sofőrömet... *

* A megszokotthoz híven kicsit álomittasan ébredtem meg. Az éjszaka folyamán dolgozni voltam a TV-nél, hajnali 3 fele érhettem haza. Ahogy átfordultam az ágyon, hogy átkaroljam kedvesemet a kihűlt takaró ébresztett fel igazán. Persze, hiszen ő már rég elment dolgozni, hogy 10-től a megrendeléseket fogadhassák. Halkan felsóhajtva nyújtózkodni kezdtem, amikor a mobilom valahol a párnák közt csörögni kezdett. Bár némítva volt a vibrációjának a hangja mindenképpen felkeltett volna. Álomittas hangon szóltam bele, közben felkeltem és újból nyújtózkodtam egyet. * Tessék... Igen? Jó reggelt... Igen... * A férfi hangja a túlvégről határozottan csendült és a munka, amit felajánlott sem tűnt rossznak. * A honoráriumom? * Kérdeztem érdeklődve, (na nem, mintha az eltűnt gyerek miatt nem vállaltam volna akár ingyen is...) majd aprót biccentettem rövid hezitálást követően. * Kérem, átküldené a pontos címet a telefonomra? Nagyon köszönöm. További szép napot. * Mondtam, majd az elköszönés után letettem a telefont és az ágyra dobtam. az első utam a konyhába vezetett, feltettem két adag kávét főzni, majd amíg a kávé elkészült a fürdőbe mentes és a zuhany alatt sikerült teljesen felébrednem. Ez után már minden gyorsabban zajlott. Nem egész egy óra alatt el is készültem. *

* Már a reggeli pirítóssal a számban vettem fel a kosztümömet és pakoltam össze a holmijaim a táskámba, amikor eszembe jutott valami. A szekrényhez lépve egy kicsit kotorni kezdtem az övegek közt és találtam egy csomag cukorkát. Mosolyogva vettem magamhoz, bár én nem szerettem, de úgy éreztem, hogy kelleni fog. Ezzel a plusz kiegészítővel és a táskámmal indultam ki a kocsihoz, majd indítóztam és kitérő nélkül a megadott címre hajtottam. Az út kellemes volt, bár az ég kissé beborult és esőt sejtetett, de az előrejelzések szerint csak 1-2 futózápor várható. Ahogy megérkeztem a kovácsolt van kapuhoz leparkoltam a kerítés mellé, majd épp közelebb léptem volna, amikor egy taxi közeledett az épület felé. Megvártam, amíg a taxi megáll, majd az utasa fizet és kiszáll a kocsiból. *
Jó reggelt. * Köszöntem oda egy szelídebb mosollyal. *

* Még egy intéssel és egy félmosollyal köszöntem meg a taxisnak a kora reggeli "gyóntatást", majd egyenesen a kapuban várakozó nő felé fordultam. Valahol már láttam... ismerős volt az arca, de nem tudtam rájönni, merre találkozhattam vele. Valószínűleg ráncolhattam a szemöldökömet is, és minden bizonnyal kissé furcsának találhatta a grimaszolásomat. Elmosolyodtam felé, hogy mentsem, ami menthető, majd megszólaltam. Hiába, ha csak vigyorgok, mint a tejbetök, azzal nem igazán vagyunk kisegítve. *
Jó reggelt. * Üdvözöltem én is. Itt eszembe ötlött, hogy Mr. Dalton említett egy apróságot: nem csak az iroda vesz részt a munkában, hanem lesz külsős jelentkező is. * A megbízás miatt jött, igaz? * Kérdeztem rá az előbbi tippem alapján, mégiscsak első a kíváncsiság. * Elnézését, de találkoztunk valahol? Nagyon ismerős az arca, de ha meglincselnek, sem tudom, hol láthattam...

*A nő mellett lopva pillantottam a kastély felé. Hát... bármelyik unalmasabb horrorfilmet fel lehetett volna dobni azzal, ha egyszerűen csak bevágnak róla egy képet. Ebben ráadásul egy család próbált meg lakni... Most komolyan! Ki az az őrült, aki képes lenne beköltözni egy olyan helyre, amelyet még maga Drakula gróf is megirigyelne? *

* Az épület régen valóban szép lehetett. Régen. Nagyon régen. A parkban lévő növények nagy része kipusztult, a maradék pedig olyan szinten elburjánzott, hogy a kipusztultak már nem is igazán hiányoztak... legalább a kompozíció kiegyenlített maradt. A borostyán dús indái felkúsztak az épület oldalára, néhány ablakot teljesen kitakartak, másokat sejtelmesen kereteztek. Az alsó szint ablakait berácsozták, valószínűleg a betörők ellen védve vele a helyet. A falak fehérek lehetettek, az ablakok környékén és a sarkokon gondosan megmunkált díszek törték meg az egységet. A vakolat sok helyen lehullott, kilátszottak alóla a téglák. A tetőn, és a kaputól befelé vezető ösvényen látszott egyedül, hogy valamiféle felújítás kezdődött, ami mára tragikus módon szünetet vett.
Erről a kégliről a legnagyobb laikus is elhinné: tömve van gonosz szellemekkel, akik éjjelenként a láncaikat csörgetik a kihalt folyosókon... *

* A ház baljóslatú aurájával még nem foglalkozok, hisz úgy is az egész napomat vele kell majd eltöltenem, inkább a taxiból kiszálló férfire koncentrálok. Meglepőnek tartom a ruházatát, amire a helyszín nem igazán adhat magyarázatot, de nem teszem szóvá. * Igen. Ön Mr. Dalton megbízottja igaz? Nagyon örvendek a nevem Irina Radoslava, de kérem, szólítson nyugodtan csak Irinának. * Mint nő, úgy illik, hogy én nyújtsak kezet a férfi felé, de jelen helyzetben még kissé hezitáltam. * Igen, azaz nem, csak láthatott. Sokat szerepelek a 4-es csatorna éjszakai Eljövendő percek nevű műsorában. * Az épületre pillantva elmosolyodtam, majd egy halk sóhajjal válaszoltam egy fel nem tett kérdésre. * Minden bizonnyal nagyon gazdag lehet a család, aki ideköltözött. Az ablakok régiek, több helyen innen látszik a hibás illesztés. Csak az évi fűtésszámlából lehetne venni egy kisebb, meghitt családi fészket. * Mondtam, majd a bátorságom összeszedve nyújtottam a kezem kézfogásra a bemutatkozás lezárásaként. * Még nem is mondtam, örvendek a szerencsének.

* A kérdésre először bólintottam, a bemutatkozásából már egyértelművé vált, hogy szerencsére nem egy tipikus hisztérikával van dolgom, aki le akarja söpörni a szellemeket a vállaimról. * Igen, habár a megbízottat azért nem állítanám. Inkább parancsra érkeztem. * A végét nem teljes komolysággal tettem hozzá, ezt valószínűleg Irina is érezhette a hangomból. * Alex vagyok, Alexander Shadier, de szólítson csak nyugodtan Alexnek. * A felismerés megcsillant a szememben nyilván, mert úgy éreztem, mintha felkapcsoltak volna egy égőt a fejemben lévő félhomályban. * Akkor innen! Régen láttam már a műsort, de párszor néztem... Nem mondom, hogy oszlopos rajongója vagyok a shownak. Huhh, ebből nem jövök ki jól... * Mondtam mentegetőzőleg. *

* A megállapításra bólintottam. * Igen... Mondjuk megvenni egy ilyen épületet alapból egy vagyon. Még ebben az állapotában is gyönyörű, képzelem milyen lehetett régen. Ha nem munka miatt lennék itt, valószínűleg azután sóvárognék, hogy megnézhessem a belsejét... Így is, csak nem éppen ugyanazok az okok. * Irina felém nyújtotta a kezét a bemutatkozás miatt, de valamiért bizonytalannak láttam a mozdulatát. Még sosem fogtam kezet azelőtt médiummal, így nem igazán értettem a visszahúzódását, de egy biztos. Valahol tudat alatt átragasztott rám egy keveset belőle. * Részemről a szerencse. * Mondtam, majd viszonoztam a gesztust. *

Nem kell, hogy dicsérje, csak egy munka, én sem repesek érte. * Mondtam ki a nyilvánvaló igazságot, hisz vajon ki az, aki szeret egy TV jósdában dolgozni? * Parancs? Mondjuk, a felettese, szóval ez ebből a szempontból érthető. * Elmosolyodok és egy halk, visszafogott kuncogást is megengedek magamnak. * Meg kell hagyni Mr Dalton hangja eléggé... tekintélyt követelő, én is majdnem haptákba vágtam magam, amíg telefonon beszéltünk, pedig kedves volt. Szóval Alex. Egyébként ez az épület tényleg gyönyörű, ha csak egy kis időt eltöltenének azzal, hogy az eredeti állapotot visszahozzák, akkor egy álomkastéllyá válna. * Látszott a férfin, hogy ugyan olyan bizalmatlan az érintéssel szemben, mint én, lehet pont miattam, de már késő ezen gondolkodni. Ahogy megérintettem a kezét a megszokott érzelmi töltést éltem át. Nem tartott az egész sokáig, csak két-három másodpercig szorítottam a kezét, majd elengedtem és elkaptam a kezem tőle. * Elnézést. Kérem, ne nézzen bolondnak emiatt... * Mondtam, miközben bekönnyeztek a szemeim. A férfi legerősebb lenyomatai negatívak voltak és ez mindig kihat a hangulatomra. Főleg az érzékenyebb napokon. * Szerintem menjünk beljebb...

Nem negatív róla a véleményem, inkább csak egy kicsit összetettebb. Ha egy démon jön velem szemben, akkor nincs semmi gond, de ha valaki a jövőmet akarja megmondani? Hát... sikítva menekülök, mint egy kislány. Érdekes lehet tudni, de ugyanakkor oda a meglepetés. * Magyaráztam. A főnökről szóló rövid mesét kötelességemnek éreztem kiegészíteni még pár aprósággal. * Ha feladatosztásról van szó, akkor olyan, mint bármelyik katonás filmben a rettegett kapitány, aki előtt mindenki vigyázzban áll. Rosszabb napjaiban Görény tizedes. * Motyogtam halkabban a végét. * Mellette szóljon, hogy tényleg jó érzéke van a csapatok kialakításához. Azon sem lepődnék meg, ha titkon itt ücsörögne egy bokorban és hallgatná a beszélgetésünket...

* A kézfogás enyhén szólva furcsa tapasztalat volt a számomra. Amikor Irina eltávolodott, nemet intettem a fejemmel. * Ilyen miatt ne kérjen elnézést. Azt hiszem, nem éppen egy bulizós este képeit nézte végig, habár az is megrázó lehet. * Előkotortam egy zsebkendőt, amit felé nyújtottam. * Ha korábban mondja, hogy érintés alapján is érzékel, akkor megértem... Egyikünk sem sértődékeny a csapatban, legalábbis jó esetben, ne feszélyezze magát apróságok miatt. * Igyekeztem egy kicsit megnyugtatni, ha már szemmel láthatóan lesokkoltam egy puszta kézrázással. Ahhoz képest, elég jól tartotta magát, elég profinak tűnt... * Még érdemes várnunk, szerintem még jönnek... Nevezheti előérzésnek. * Elvigyorodtam, mert Roger ismertetője alapján még tőlünk várható valaki. *

* A reggeli futásból értem vissza. Mint minden reggel, most is csak egy tompa pillantással vélem felfedezni a fényviszonyok változását. Mikor elindultam egy órája még sötét volt, most meg már a nap sugarai egyre jobban adnak fényt a polgároknak. Napfény...
Miután beléptem a lakásba, magamra zártam az ajtót. A kis törülközővel megtöröltem szőke tincseimet. A frottír anyag csak ezután került a nyakamba, hogy felszárítsa a maradék sós cseppeket, melyek a testem különböző részen jelentek meg. Csörgött a telefon. Monoton hangon kérlelte ,hogy vegyem fel. A kijelző fényéről már tudtam ,hogy miről van szó, így amikor a vonal túlvégén meghallottam Mr. Dalton hangját nem lepett meg az amit kér. Munka van. Csendben hallgattam meg a beszámolóját, csak a végén pillantottam a falon logó ősrégi órára. Még az első évben vettük, amikor ideköltöztünk.*
Rendben, Oak's Town nincs messze, fél óra.
*Azzal letettem. A fürdő felé indultam. Bizonyosan tudtam, hogy ennyi idő bőven elegendő lesz.*

*A fű elhasalt a cipőm alatt, ahogyan előre lépkedtem, közelebb a házhoz. Fél óra, bőven elengedő volt ,hogy megtaláljam a helyet, amiről reggel értesítést kaptam. Felpillantottam. Az ódon kastély...vagy kúria számomra nem nyújtott semmilyen érdeklődést. Olyan, mint bármelyik másik. A fényezése helyett, szemeimben sokkal inkább kitűnt gyengesége. Talán immáron szakmai ártalom, hogy rögtön felmérem az adott helyett, s annak képességének , állhatatosságának határait. Megtorpantam, kezeimet összefontam a hátam mögött, kihúzva néztem továbbra is a vészjósló építményt. Éreztem, amint az ereimben megindul valami.... amint egy fél mosoly húzódik végig az arcomon. Szerettem ezt az érzést.... Olyan élettel teli*
Majd nem sokára.

Vagy utónak, mert mint mindig, most is késet.
*Jelentettem ki mély hangomon, nyugodt, mégis erőteljes tónusban, ahogyan feléjük lépkedtem. Mire ideértek kívülről körbe tudtam nézni a területen. Ha tudtam volna, hogy ennyi időm lesz...
Rideg kék szemeimet a kollégámon pihentettem, csak azután telepítettem át az ismeretlen arc felé. Kezeim, mint általában, most is a hátam mögött pihentek összeakadva.
Habár ruhája, civilnek volt mondható, mégis az összhatása egy uniformis érzetét keltette. Alex mellett túlságosan is kitűnt, hogy szőke haja, milliméter pontosságra be van állítva, hogy a gallérján egy csöppnyi gyűrődés sincs, s valószínűleg többet is aludt ,mint a másik.*
Yoseob Henrich Von Klustein. Maga a külsős, akit Mr. Dalton hívott, igaz?
*Nem beszéltem gyorsan, sem túl sok különböző hatással. Szavaimnak egy hangsávja volt, amelyben mellőztem mindenféle elragadtatást, vagy érzelmet. Felesleges lett volna.*

* Elmosolyodom, hisz a gondolataim közé minduntalan belopózik Mr. Dalton képe, ahogy terepszínű uhában, ágakat aggatva magára bokornak álcázza magát és kezdi követni kicsiny csapatunkat egy éjjellátószemüvegben. Már épp arcomra is kiült a gondolataimban helyet foglaló mosoly és terveztem, hogy megemlítem ezt az eszmefuttatást Alexnek, amikor egy újabb hang csatlakozott a beszélgetéshez. Mivel itt kint furcsa jelenlétet nem éreztem, alex szája nem mozgott az én elmém meg csak a saját hangján volt hajlandó megszólalni, ezért részben megfordultam, hogy lássam a hang irányából érkezőt. A pillantásom gyorsan végigfutott a férfin, majd megállt pár másodpercre a vállánál utána újra a szemei következtek. Lehunyva a szemeimet biccentettem aprót, válaszként a kérdésre. * Jó napot. Igen, a nevem Irina Radoslava, de kérem, szólítson nyugodtan csak Irinának. * Mondom kedves hangnemben, majd a férfi vállára, karjaira pillantok és megszakítom a mozdulatot, hogy kezet nyújtsak. Érezhető a tartásából, hogy nem kívánt érintés lenne a számára, így nem erőltetem... Kjáááááá, de akkor meg bunkó leszek.... Halk sóhaj, majd határozottan kezet nyújtottam. Ha elutasítja, akkor ő lesz a bunkó, nem én, máris szebb a világ. *

* Szinte villámcsapásszerűen éreztem meg magamon a pillantást, hirtelen abba az irányba fordultam, a mosolyom sokkal zavartabbá vált. * Fene... megint megelőzött. Az orrom alá dörgölheti, hogy késtem... de nem is késtem! * Kommentáltam a gondolataim között kissé bosszúsabban. * Ne nézzen oda, Irina... rosszabb, mint egy démon. Döndöndööööööönnn... ez Yoseob. * Hagytam egy egy kis hatásszünetet a sejtelmes suttogásomnak, de végül felnevettem. A kollégám felé fordultam teljesen, és készültem, hogy bemutassam a médiumot neki, de megelőzött. *

* A kézfogás baljósan közeledett, így jobb terv híján egyenesen közéjük vágtam és nekifeszültem a kollégának, hogy arrébb tessékeljem. * Azt hiszem, már elég időt vesztegettünk el kint ácsorogva, nem? Ideje lenne bemennünk és utána nézni a dolgoknak, elvégre azért vagyunk itt. * Yosh-t elvontatni nem is olyan egyszerű, mint amilyennek gondoltam, de remélhetőleg megteszi a ténykedésem annyira a hatását, hogy elhárítsam a kézfogást. * Ha már itt ácsorogsz egy ideje, akkor miért nem szóltál hamarabb? Rád vártunk, tudod... * Jutott eszembe az ultimate figyelemelterelés. *

Egyébként nem olyan félelmetes a tag, mint amilyennek kinéz... Igazából arany szíve van, csak titkolja. * Magyaráztam Irinának. *

*Felvontam a szemöldököm mialatt hallgattam, ahogyan Alex éppenséggel egy színdarabot kezd előadni a saját maga szórakoztatására. Sosem értettem teljesen a férfi viselkedésének főbb formáit, de nem volt okom jobban ez alá ásni. Ha munka volt, nem volt vele probléma, a szövegelésére nem kellet mindig figyelnem. Más társaságom úgysem nagyon akadt a legtöbbször.*
Úgy érzem túlzol.
*Jegyeztem meg, ámbár az előadás ment tovább. Rájöttem,hogy hamarabb vége az egésznek ha ráhagyom a férfira, így a nőre pillantottam ismételten, mialatt az bemutatkozott. Bólintottam.*
Irina, üdvözlöm. Gondolom a főbb dolgokat már elmondták önnek.
*Észrevettem, hogy meg-meg torpanva, de úgy tűnt kezet kíván nyújtani, ha tényleg így van, akkor természetesen kezet fogok vele. Bizonyosan másképp néztem a világra, már csak a katonaság után is, de az alap etikettet ott is belénk verték.*

Udvariatlan vagy, mint mindig.
*Rendületlenül, mindenféle hangzatos él nélkül jelentettem ki Alexnak, amint a nálam vagy egy fejjel alacsonyabb férfi közénk állt, s azzal a határozott mozdulattal próbált tovább tessékelni. Legalábbis erre tudtam gondolni, habár azt nem teljesen értettem,hogy miért vetemedett erre. Mintha lenne esélye...
 Szavaira, ahogyan azt felém fordítja érzem ,hogy hirtelen megrebbennek a szemeim. gondosan forgatja a malmot maga felé, erre egy pillanatra összeszűkítem kék pillantásomat felé. Ellépek, megigazítom a felsőmet, hagyom hadd essen orra azzal a nagy erőlködéssel amit az én elhárításom miatt próbált előhozni.*
Mivel még öt perce sem volt itt senki, gondoltam körbenézek. Éppen azért jöttem, hogy elkezdjük a feladatott.

*A megjegyzésére nem néztem hátra, tovább mentem előre, a ház bejárata felé.  Nem szorultam rá ,hogy magyarázkodjak.*

* Az, ami tudatosult bennem az a kép velt, ahogy Alex szinte átölelve a nálánál jóval erősebbnek tűnő férfit próbálja arrébb tessékelni. A kezem megállt a mozdulatban és biz isten, ha egy animéből léptem volna elő, akkor egy olyan jó nagy izzadságcsepp gördült volna le a homlokon szélin, mint egy jól megtermett görögdinnye. Először csak egy elfojtott tüsszentésre emlékeztető hang, a visszafojtott nevetés hagyta el a számat, majd mosolyogva kaptam a szám elé a kezem a jelenetre. A korábbi búskomorságnak, ami rám települt már se híre, se hamva nem volt. * Arany szíve? Érdekes. * Elindulok a ház felé, majd ahogy belépek a kinyitott kerítéskapun, mintha egy villám cikázott volna a gerincem mentén. A szemeim kikerekedtek, a pupilláim kitágultak, mintha egy végtelenül sötét verembe estem volna. Pár másodpercre nem láttam és nem hallottam semmit. Hideg volt körülöttem minden, hideg és sötét. A lábaim szinte legyökereztek, nehéznek, mintha mázsás bakancsok lennének rajtam éreztem a végtagjaimat, amik húznak lefelé. Leguggoltam önkéntelenül is, szinte fullasztó volt a csend, alig kaptam levegőt. A lélegzetem lehűlt, a kilélegzett hideg párát szabad szemmel is látni lehetett a kellemes melegben, mint amikor kinyitunk nyáron egy fagyasztót. Üres pillantással néztem magam elé. Segítségre volt szükségem, egy élet érintése kellett, hogy visszatérjek a valóságba. Ilyen helyzetekre szoktam venni és magammal hozni egy kisebb rovart, vagy rágcsálót, mert annak az élete segít megtartanom a helyzetem. *

Nem... egyáltalán nem túlzom. * Válaszoltam nevetve. * Amikor a legutóbbi közös munkánk alatt egyszer csak megjelentél mögöttem a semmiből, azóta gyanakszom. Egyáltalán hogy tudsz úgy osonni?! * A kis magánakcióm úgy festett, hogy sikerrel járt és Irina megmenekült az általa felajánlott kézfogástól. Yoseob talán "kellemesebb" emlékekkel rendelkezik, mint én... és ha a sajátjaim ennyire sokkolták a nőt, akkor az övé még inkább adna egy plusz töltetet. Tényleg kicsinálnánk még a feladatok előtt, ami nem feltétlenül nyerő. Már csak arra kaptam fel a fejemet, amikor a médium próbálta visszafojtani a nevetését mellettünk. Ez azért mindenképpen megnyugtatónak tűnt. *

* Amikor Yosh félrelépett, meglepetésként ért. Nem tudtam reagálni, a lendületem vitt tovább előre... így ismerkedtem meg közelebbről a kapu rácsaival. Rácsok, Alex. Alex, rácsok. Orr, rácsok... * Auuu... ez kegyetlen volt... * Morogtam, miközben az orromra szorítottam a kezemet és felegyenesedtem. A többiek nyomában indultam el befelé, közben összeszűkített szemmel hol a házat, hol a kollégámat figyeltem. Nehéz lett volna eldönteni, melyik lesz károsabb hatással rám... *

* Irina hirtelen torpant meg, ami miatt én is lassítottam a lépteimen, majd amikor rájöttem, mi történik, sietni kezdtem felé. Nem tudtam, mennyire jó ötlet a tervem, de talán nem rontom vele tovább a helyzetet... A vállára tettem a kezemet, leguggoltam mellé. * Irina! Irina! Hall engem? Yosh! Gyere és segíts! * Szóltam a kolléga után, mert valljuk be. Ha médiumokról van szó, egyáltalán nem vagyok a helyzet magaslatán. Hiába a szakmám ide vagy oda, még csak párszor találkoztam velük, abból egy kamu volt. *

Semmi ördöngösség nincs benne.
*Gondoltam magamban, de nem adtam hangot a szavaimnak. Felesleges lett volna, most hirtelen magyarázkodni, s nem is én lennék. Természetesen a szavak, ettől függetlenül még nekem is jól estek most. Na, nem mintha nem tudnám, hogy milyen erősségeim vannak. Ha a terepen vagy, mindenképpen tudnod kell ,hogy mik a határaid, mégsem hangoztatjuk, általában az erényeinket. Így a hasonló bókok, mindig egy kicsit jobb érzetet adnak az embereknek.... Még nekem is. A médium nevetni kezdet, úgy tűnt kollégám magánakciója felé irányult, s nem én ellenem.*

Csupán te okoztad magadnak az egészet, ha nem törtetsz ennyire, ez sem történt volna meg.
* Néha elgondolkodok azon, hogy miért kell megjegyeznem dolgokat. Ez a társasági szokás. Mondhatni. Régen, mindig azt hányták a szememre ,hogy nem vagyok elégé nyílt vagy beszédes.Azt nem mondhatom, hogy ez sokban változott volna, szerettem így lenni s engem koránt sem zavart. De tény, hogy mióta nem kellet egy egész csapatot vezetnem, azóta nem is találtam több okot a beszéd eme forrására. Alex ostobaságai jól jöttek.*

*Már beljebb  voltam, mégis összehúztam a szemeimet. Habár az előbb már kintről többet láthattam, amint a vasrácson belülre értünk az egész megváltozott. Felerősödött. Dalton előtt nem akartam ezeket észre venni, azóta nem volt más lehetőségem. Megtorpantam mert mögülem ritkultak a lépések, ám csak a férfi hangjára kaptam oda a tekintetem. Szemöldökömet összehúztam ,mialatt sietettet léptekkel indultam vissza. A nő nem nézett jól ki.... már láttam hasonlót.*
Van nálad valami.....
*Kezdtem de ahogyan Alex értetlen arcát láttam, rájöttem jelenleg felesleges lenne folytatnom. Lehúztam a kezemről a kesztyűt, majd erősen megragadtam Irina kezét. Szorosan fogtam meg azt, nem eresztettem. Miután Alex megismerkedett a vas kellemes társaságával, lassan kezdett derengeni vajon miért igyekezett ennyire az üdvözlés eme formája ellen lenni.*
Ha hasonlót látsz, meg kell törnöd azt ami éppen éri. Mivel nincsen nálunk élő állat, és talán magunkat sem mondhatjuk erre tökéletes példánynak, más formát kell keresnünk.
*Teljes nyugodtsággal magyaráztam, mintha biztos lennék abban ,hogy ez működni fog. De nem voltam benne, mert nem tudtam milyen hatás érte eredetileg, és mire pontosul most a figyelme. Ugyan akkor azt akartam, hogy Alex lenyugodjon és legközelebb maga cselekedjen.  Kellemetlen lenne ha a legelején elveszítenénk a vendéget ,akit maga Dalton kért fel.*
Irina!

* A képek egyre inkább tobzódni kezdtek az elméjében, majd nyomást érzett a vállain. A nyomás erősödött, súlyossá, terhelővé vált, majd a képek megváltoztak. A hideg sötétség eltűnt, helyette egy forró, sivatagos helyen volt. Halottak vették körül, lőtt szúrt sebekkel, volt, akiket egy gránát, vagy löveg marcangolt szét. A korábbihoz képest ez a képsor teljesen más volt. Inkább érzett belőle szomorúságot és némi aggodalmat, mint a nyers és hideg dühöt a másikból. Nem kellett sok, csak pár pillanat, amikor újból magához tért. A könnyei patakokban folytak, majd szipogni kezdett. Nagyokat pislogva szipogott, majd a két férfire nézett. * Köszönöm... Már... már jól vagyok. * Mondja, majd a szőke férfi kezére pillant és elmosolyodik. * Önnek rémes emlékei vannak... Mégis... megtenné valamelyikőjük, hogy nem enged el, vagy... vagy keres nekem egy élőlényt? Én... Nem szeretek ebben elmerülni. Ez a hely hideg... nagyon hideg. Évek óta nem találkoztam ilyen épülettel. Sokan voltak... halálra fagytak. Gyerek... gyerek nem volt köztük, mind csak felnőtt, az évek alatt, és nem csak télen. Vicces, mert általában, ahova mostanában megyek mindig kiderül, hogy nincs semmi, de ilyenkor... Ilyenkor átkozom az egészet. * Mondta, majd köhögni kezdett. Pár apró jégkristályt köhögött fel, amik megfagyott vérből voltak. * Óh... Hoppá... Azt hiszem valamelyikőjüknek tényleg vállalni kell a nemes feladatot, hogy, mint a kiscsoportban a kirándulás alatt fogja a kezem. Na? Ki lesz a nyertes? * Kérdezi már elmosolyodva, majd újabbat szipog. *

Majdnem olyan rossz, mintha te nyomtál volna orrba... * Motyogtam válaszul, mert ha nem is éreztem magamat igazán sértettnek a helyzetben, kötelességemnek éreztem valamelyest rájátszani. Aggódtam Irina miatt, ezt nem is tudtam volna letagadni. Még nem tapasztaltam korábban hasonlót, és habár a pánikhelyzetből bőven jut, ez azért messze állt tőlük. *

* Amikor Yosh odasietett mellénk és belekezdett egy mondatba, felvontam a szemöldökömet. Már utólag tudom, mit kellett volna tennem, de akkor és ott? Nem. * Legközelebb kérek használati utasítást is, ha médiummal fogunk együtt dolgozni. De komolyan... Erre nem voltam felkészülve. * A szőke férfire szegeztem a pillantásomat, közben oldalra biccentettem a fejemet, mert a kíváncsiságom készült a felszínre törni. * Honnan tudsz ilyesmiket? * A kollégáról ismét a nőre szegeztem a pillantásomat, már kezdett jobb színe lenni. Legalábbis mondhatni... a színe a hullakékről inkább fehéresbe váltott át, amit javulásnak tituláltam. Szerencsénkre rövidesen meg is szólalt, így megkönnyebbülten sóhajthattam fel. * Megyek gyíkot fogni... * Jelentettem ki és indultam volna a kert magas gyepén, de hirtelen megtorpantam. Ez az. Ez tűnt olyan furcsának a környéken, ami miatt tényleg nyomasztó hangulatot árasztott a terep. Nem volt körülöttünk semmi: ez alatt azt értem, hogy nem csiripeltek a közelben madarak, nem percegtek a bogarak vagy motoszkáltak más állatok a parknak is beillő elburjánzott kertben. Az állatok érzékelése jobb, mint a miénk, ők talán már régóta kerülték a házat... vagy az a valami tüntette el őket, ami az ódon ház falai közé fészkelte be magát. *

* cseppet sem tetszett az, amit a médium mondott. Yoseob nyugodt vonásairól keveset tudtam leolvasni, de talán hasonlóan gondolkozhatott, mint én. Itt valami tényleg nincs rendjén. Elővettem egy zsebkendőt, elmosolyodva nyújtottam oda Irinának. * Nem lenne jobb, ha mind a ketten a közelben maradnánk? Csak a biztonság kedvéért... Egyáltalán jó az, ha pont mi vagyunk a biztosíték?

Észrevettem ,hogy nem.
*Hosszan néztem a nőt, láthatóan kezdett jobban lenni s ez azért mélyen megnyugtatott. Végül is, sikerült az amit gondoltam...így nem kellet bevallanom ,hogy leginkább spontán cselekedtem. Alex kérdésére, nem pillantottam oda, szemeimet inkább igazítani próbáltam ismételten a hűvösség különös mintájára. Ilyeneken nem szoktam aggodalmaskodni, habár, nem is szoktam mások életét kockáztatni..ha mellém voltak rendelve.*
Maradjunk annyiban, hogy nem csak ülök a fenekemen, ha egy téma megnyílik előttem. Neked...valóban nem volt tudomásod ezelőtt rendes médiumokról..igaz?
*Csendben néztem körbe, nem igazán ijesztett meg a helyzet, sokkal inkább értette meg velem, hogy ez sokkal komolyabb, mint aminek először hittem. És...ez a nehézség, inkább tetszett .... úgy érezem ,hogy most legalább méltón cselekedhetek. Az adrenalin eme fajtája nem volt olyan, mint amit régen éltem meg. De nem lehetett azért figyelmen kívül hagyni sem. *
Senki sem tökéletes.
* Jegyeztem meg csendesen, mindenféle érzelem nélkül. Bólintottam.*
Ha jól láttam, akkor Alex éppen most keres valamit, bár, ahogyan megfigyeltem...még egy tücsök sincs itt, nem hogy valami gyík. Szóval lehet marad a megoldás, amit felhozott, Irina.
*Gondolataim rendszerezte mialatt észrevettem ,hogy Alex  rám pillantott. Minden apró részletet igyekeztem magában elraktározni, amit a nő mondott erről a helyről. Lassan segítettem fel, azzal a jegessé vált vért néztem hosszan.*
Úgy tűnik itt sokkal erősebb dologgal állunk szemben, mint vártuk.
*Vissza pillantottam rájuk.*
A jelentés szerint, gyerek is tűnt el...de a látomásában nem volt...ez azt jelenti, hogy a kölykökkel egyfajta kivételt képezhet...

Ha találsz valamit ami él itt, akkor az lehet jó biztosíték... ha nem akkor nincs más választásunk.
*Azzal a másik kettőre pillantottam. Nem tartottam egészen különlegesnek,hogy ilyen dolgot tegyek.*
Alex elég gáláns ,hogy vállalja ezt a feladatott... jobb ha valaki fedez titeket...ahogyan..mi mondjuk.

* Elmosolyodok, a korábbi hideg elhagyta a testemet az érintésre, így már könnyebben lélegezhettem. Körbepillantottam az épületnél, majd a megállapításra határozottan bólintottam. * Nem... Egy gyerek sincs a közelben... élő sincs, a kislány biztosan nincs bent, viszont... valaki más igen. Aaazt hiszem, nem vagyok benne biztos, mert nem értem el, csak a hangját hallottam. * Először újból felsóhajtottam, kiélveztem, hogy a friss levegő szabadon áramlik a tüdőmben, majd elfogadtam a felajánlott zsebkendőt. * Hálásan köszönöm. * A házra pillantok, majd pár könnycsepp gördült le az arcomon, amiket igyekeztem sebtiben és feltűnésmentesen eltüntetni. * Olyan hideg... Mintha, egy jeges tóban fuldokolnának. És... Egyik hangot sem tudtam tisztán kivenni, mert olyan nagy a zűrzavar, olyan sok a hang. Ha beléptünk lehet, hogy épp ez miatt tehetetlen leszek. Utoljára egy vesztőhelyen találkoztam ennyi hanggal. * Amikor Yosh Alexre hárította a csoporttárs szerepét rávigyorogtam. * Akkor leszel az őrangyalom? Cserébe, ha úgy adódik a helyzet megmutatom, amit látok. Legalább szerzel némi tapasztalatot milyen is ez.

Díjazom a kíméletlen őszinteséged, mondtam már? * Tettem fel a kérdést egyenesen a kollégámnak szegezve, közben pedig mosolyogva. Ha jobban belegondolok, valószínűleg Yosh agyára mentem a hozzáállásommal, a "felelőtlen" viselkedésemmel, de piszok módon élveztem minden pillanatát. Nem azért, hogy idegesítsem... pusztán csak visszavágóként tekintettem rá. Ő legalább annyiszor gorombított le a maga tömör, rideg módján, szóval: EGÁL! ... ... Lett volna, ha a következőket nem teszi hozzá. * Én sem csak ücsörgök... csak nem ugyanazokhoz értek, mint te. * Makacsoltam meg magam. * Hmm? Tényleg nem dolgoztam még eggyel sem. Pár műsort láttam a TV-ben, és nagyjából ennyi az egész. A valóság sosem egy hollywoodi film, nem igaz?

Jah... de csak eltűnt. Ha a halálra fagyottak között nem volt gyerek, akkor még jól állunk. Katie-nek hívják egyébként, egy 7 éves kislány. Talán még életben van, reméljük a legjobbakat. * Visszatérek Irina mellé, kissé bocsánatkérően biccentek. * Nincs semmi a közelben... Még egy légy sem, nem hogy gyík vagy mókus...

Naná, hogy vállalom! Jól fog mutatni az önéletrajzomban az ideiglenes testőr szerepe, még ha nem is hosszú távú munkalehetőség volt. * Megfogtam Irina kezét, határozottan pillantottam előre a házra. * Szóval... A lányt nem érzékelte a közelből...? Furcsa, pedig Mr. Dalton biztosra állította, hogy az épületben tűnt el. Talán van valami járat, ami esetleg kifelé vezehet... vagy olyan pontja az épületnek, ami "szigetel". Vannak olyan csomópontok, amelyek nem engednek át magukon semmilyen energiát, ha Katie egy ilyen zárványban van, az megmagyarázná a... * Megráztam a fejemet. * Elnézést, egy kicsit előreszaladtam.

Már mondani akartam korábban is, de mi lenne, ha tegeződnénk? Mire kimondnom, hogy "Irina, legyen szíves vigyázni, mert a padló beomolhat"... * Ezt elmélyített, fennkölt hangon közöltem. * addigra már rég benne vagy. Sokkal egyszerűbb szimplán azt visítani, hogy: vigyááá! * Minél közelebb értünk az épület bejáratához, annál inkább egy különös érzés lett úrra rajtam. Sosem láttam a szellemeket, vagy minden túlvilágit, épp csak azt, amelyik mutatni akarta magát előttem, de éreztem a jelenlétüket. A ház egy erős, nyomasztó légkörrel bírt, ami szinte összepréselte a mellkasomat. Minden idegszálamat arra igyekezett sarkallni, hogy elfussak; addig rohanjak, amíg csak a lábam bírja, de... felülkerekedtem rajta, mint már megannyiszor. Ha így letaglóz, akkor a beköltözött család tagjai miért nem érezték? Miért mentek beljebb és maradtak itt? Persze... a ház sokáig állt üresen, a benne lévő erők szunnyadtak és a lakók keltették fel őket... *

Ha végeztünk, mindenki vendégem egy forró kávéra... * Jegyeztem meg, megengedve magamnak egy mosolyt. * Ami pedig a látást illeti, még hálás is lennék érte.

Yosh, azt hiszem, rád vár a nemes feladat, hogy ajtót nyiss előttünk. Hmm, ez tök jó, többször kellene így mennünk, mert jó téged ugráltatni. Egyébként hatalmas az épület... Merre felé lenne érdemes keresgélnünk? Személy szerint a hálószobákat kutatnám át elsőnek, hátha találunk valami nyomot...

Nem tudom. Ha mondtad is, valószínűleg nem figyeltem rád. *Folytattam továbbra is a szokásos menetet. Irina szerencsés volt, mert részese lehetett azoknak a "pillanatoknak" amikor Alexel osztottak be valahova, s amikor, ki-ki a maga módján, de szóhoz jutott. Lényegesebben többször Alex. Annyiban viszont örültem is a dolognak, hogy ezzel legalább tényleg olyan társaságom volt, aki egy kis zajt adott mellém. Akár a televízió sokaknak. Hiszen én döntöttem el, éppen mikor érdemes figyelnem arra, amit a másik éppenséggel produkál.... s ezt nem is kötöttem túlzottan az orrára. Megtévesztés.*
Nem nézek olyan kitalált moslékokat.

*A következő beszélgetésekbe inkább nem folytam bele jobban. Azon gondolkoztam, mely információk már a tudásomban voltak, s azokon amiket kitudtam szűrni a beszélgetésükből. Jeges tó.... Mintha láttam volna a hátsó udvar felől valamit, habár azt már jó ideje teljesen benőtte a gaz. Meg... még ha köze is van hozzá, nem hiszem, hogy olyan teremtménnyel lenne dolgunk, ami vízhez kötött. De érezhetően múltja van ennek a helynek. Az, hogy a kislány nem itt van, vagy nincs olyan "vészesen" veszélyben, jó előjel. Végre mond is valami értelmeset.*

De nagyon is lehetséges. Ha így van, akkor az is lehetséges, hogy a kislány kell neki valamire.
*Jeges pillantásom keresztűzébe vonom őket. Úgy tűnik, ez sokkal hosszabb lesz, s sokkal mélyebb, rétegesebb feladat, mint ahogyan Mr. Dalton gondolta. Ezáltal ,sokkal több jegyzék is kell majd róla.
Még mindig néztem őket, nem lesz baj. Egyik sem civil teljesen. Hátha nem szükséges ,hogy tartsam majd a hátam. Figyelni meg persze ,majd figyelek, míg ők másra koncentrálnak...pont mint egy árnyék.*


Ne szokj túlságosan hozzá.
* Még nem érte el Alex nálam azt a pillanatot, amikor azt érzem ,hogy be kell ellene vetnem azt a lefegyverzést, ami végül elcsendesíti. Még messze nem ért el odáig. Kinyitom az ajtót, s megcsap az, amit idekint is elégé kellemetlennek éreztem..nem hogy beljebb. az egész bénító lehetne.... ha nem lennék ezekhez szoktatva. Bár az élet eme oldalán, egészen más dolgokal kellet szembenéznem. Beengedtem őket, s csak utána csuktam be az ajtót. Körbe pillantottam..... láthatóan laktak benne, és mégis, olyan kietlennek tűnt az egész...ez a kettős érzés, nagyon is eltúlzott volt...*
A lényeg, hogy lehetőleg maradjunk egy helyen. A szoba jó kezdésnek, utána pedig a főbb pontokon is körbe tudunk nézni. Javaslatom szerint a gyerekszobában kezdjük. Az orientációt ismerjük.

* Elmosolyodok, majd Alex és Yosh közt vándorol a pillantásom. * Még ha be sem vallják úgy hiszem jól szórakoznak a másik társaságában. A valóság néha egyébként rosszabb, mint egy film, hiszen utóbbiban ott vannak a tabuk, amiket nem mutatnak be. De persze egy kétfejű cápáról, ami egy tornádóban lakik, vagy egy szellemcápáról, ami földön és vízen is támad már csinálnak filmet. * Mosolyom kiszélesedik, ezzel is biztatni akarom a két férfit, hogy minden rendben velem, ne vonjam el a figyelmüket a munkáról. * Egy nagyon jóvágású testőr, szóval nyugodtan kihúzhatja magát. Őőőő, nem, egyáltalán nem. Nem volt időm sajnos, pedig szerettem volna egy tervrajzot kikérni a városházától az épületről. Mr. Dalton, a gyerek miatt ragaszkodott hozzá, hogy haladéktalanul jöjjek ide. Egyébként már akartam kérdezni, de... hogyhogy ilyen a munkájuk? Tudom, ha médium vagyok tudnom kellene. A férjem mindig ezzel viccelődik, ha megkérdezem, hogy mi lesz a vacsora. * Mondom viccelődve, hogy megelőzzem a már megszokott kérdést. *

* Alex kérdésére rápillantok, majd aprót biccentek egyetértésem jeleként. * Részemről nyugodtan, Alex. És ugyan ez vonatkozik önre is, Mr Klustein. Alex, a forró kávé remekül hangzik... Főleg a forró része.meg fogok fázni mire végzünk. * Elmosolyodok és ahogy a házhoz érünk a korábbi nyugtalanság vissza ül az arcomra. Nem vagyok ijedős, kölyökként sem féltem már a szekrényben lakozó szörnyektől, vagy a nőtől, aki rendszeresen rajtam akarta levezetni, hogy összeveszett a fiával. Most mégis, a lelkem mélyén visító őrangyalom rendre azt próbálta üvöltve a tudtomra adni, hogy menjek innen. Belépéskor körbepillantottam az előszobában, majd elfintorodtam. Az orromat poshadt víz és hányásszag töltötte meg. Az előszobában lévő nagy, ódon bükkfából készült díszes keretű tükör előtt megálltam, majd picit beleheltem és elővéve egy zsebkendőt megtörölgettem, hogy láthassam a már a portól matt felületen az arcomat. A kereten már pattogzott fel a festék, repedések tarkították, mégis, ahogy végigsimítottam rajta az ujjam síma felületet tapintottam. Persze, hisz azóta felújították. Óvatosan átléptem egy tárgyat a földön, egy játékot, majd tovább haladtam befelé. Lenyomva az ajtókilincset léptem be a hallba. * Yosh ás Alex, kérem, leírnák, hogy mit látnak? Főleg a jelen lévő tárgyak elhelyezkedésére és állapotára vagyok kíváncsi. Ha lehet emeljék ki, ami nem passzol a többihez.

Na, pont erről beszéltem... * Dünnyögtem halkabban, de végül is... tényleg. A kollégám legalább bevallotta, hogy mesterien ignorálja a megjegyzéseimet és ahogy elnézem, a puszta jelenlétemmel is végre tudná hajtani ezt a nemes gesztust. Ezt gyakorlatilag kihívásnak vettem: a közeljövőben addig kell bosszantanom Yosh-t, amíg kénytelen lesz figyelni. Mondjuk... talán éleshelyzetben ez nem lenne éppen korrekt. Sebaj! Majd utána! Vagy nem, mert hulla fáradt leszek, de a szándék a fontos. * He? Te komolyan nem nézel filmeket? Pedig néha nagyon hasznos dolgokat lehet belőlük tanulni, bizony ám. * Bólogattam serényen, majd elvigyorodva néztem a mogorva kollégára. * A hétvégén moziba megyünk. * Jelentettem ki olyan hanglejtéssel, ami ellentmondást nem tűrt, majd a médiumra pillantottam. * Irina, velünk jössz te is? Ha közre fogjuk, akkor nem tud menekülni... * Sandítottam itt ismét a kolléga felé. *

Ha bevallanám, hogy tényleg jól szórakozok mellette, akkor rám pirítana, hogy nem mulatni jöttünk ide, úgyhogy majd csak később árulom el. * Megnyugtatott, hogy Irinát tényleg nem taglózta le annyira a hely és az általa látott képek, mint gondoltam. * A szellemcápát egyszer meg akartam nézni... de az utolsó pillanatban eléggé elbizonytalanodtam.

* Amikor elhaladtunk Yosh mellett, rávigyorogtam. * Nem fogok-nem fogok... pedig tudnám díjazni ezt az előzékenységet, amit Irina helyett zsebelek be. Hmm? Hogy lett ez a munkám? Ez egy rázós történet, maradjunk annyiban, hogy belesodródtam, a többiet pedig majd elmesélem, ha végeztünk itt. * Mondtam, közben követtem befelé a többieket, alaposan felmérve a terepet. * Szóval... könnyen lehet valamihez szükség a lányra... nem tudom, melyik eset a jobb. * Mormoltam az orrom alatt, mert javarészt csak hangosan gondolkoztam. *

Nem olyan nehéz tájékozódni az épületben... a legnagyobb nehézséget inkább a titkos járatok adják. Valamikor a századfordulón épült, nem néztem utána pontos dátumot nem tudok mondani. Akkoriban nagy divat volt, hogy a kellemetlenkedő vendégek elől a házigazda elrejtőzött vagy éppen valami ürüggyel kiment a helyiségből, hogy aztán egy rejtett folyosón visszatérjen és egy festmény mögül hallgassa és figyelje a bentlévőket. Ha valamelyikünk bekerül egy olyan folyosóba, akkor inkább kezdjetek dörömbölni a falon, de ne induljatok el, mert utána sokkal nehezebb megtalálni, mint közvetlenül a bejárat előtt. A legnagyobb helyiségek kandallói, festményei és szekrényei is rejtenek hasonlókat, de az ajtók lehetnek akár a tapéták mintájában is megbújtatva... * Magyaráztam azt, amit már jól tudtam ezekről az épületekről. *

Hmm? Mit látunk? A bejárati csarnokban vagyunk, amit viszonylag szépen felújítottak. A bútorokat gondosan kifényezték és talán újra is lakkozták már egy részüket, vékony porréteg ül rajtuk, úgy egy hetes... Újonnan szerelték be a riasztót, de nincs bekapcsolva, a kocsikulcs és a félredobott telefon szintén az új lakóké. A falak mentén festmények vannak, közülük néhány lent van a földön, egyet pedig fel is szabdaltak... egy fekete szakállas, mogorva tekintetű pasasét. Minden egyéb úgy néz ki, mintha mindig is itt lett volna, épp csak egy kicsit letakarították. Két oldalt lépcsősor vezet fel az emeletre, egy kisebb galériához, onnan egy dupla ajtó vezet a fenti folyosókhoz. A szőnyegek kopottak, azokat legfeljebb csak kiporszívózták, nincsenek tisztítva... * Mondtam, mert foglalmam sem volt róla, hogy a médium pontosan mit szeretne hallani. Yosh-ra pillantottam, hátha ő tud valami érdemlegesebbet hozzátenni. Szinte mindig elmésebb megfigyelései voltak, mint nekem. *

*Hagytam, hogy előre menjenek, azzal együtt pedig lefoglalják egymást. Fél füllel természetesen hallgattam a beszélgetésüket, már csak azért is ,hogy tudjam minden rendben van. Jelenleg együtt dolgozunk és nagyon fontos volt, hogy mindannyian a legcsekélyebb sérülés nélkül megússzuk az egészet. Nem győztem hangsúlyozni. Még ha csak magamban is. Mr. Dalton nem csak siettében válogatta össze a csapatot. Terve is volt az egésszel, ezt pedig lassan próbáltam magamban tisztázni. Az okok, talán onnan is következtettek, hogy bármennyire is különbözünk kollégámtól, a legtöbbször ha együtt dolgozunk, az ügy simábban oldódik meg. Ezt még nekem is be kellet vallanom.
Az a lépés, pedig ,hogy egy külsős médiumot is bekért a csapatba, jelezte azt, hogy nem egy egyszerű, se nem egy hétköznapi ügyről van szó. Minden egyes új lépés, egy újabb információ csomagot rejtett.
Rájuk pillantottam komorabb pillantásommal, annak azért "örültem", hogy a nő jobban viselte a kinti dolgot, mint vártam.*
- Nem kívánok elmenni egy moziba sem.

- Tévedsz. Amíg nem hangoztatnád többször, hogy milyen jól mulatsz, addig nem pirítanék rád. Ha nem veszélyezteted a dolgokat, vagy a társaid életét, sajnos nincs módomban, hogy leállítsalak.
*Tudtam ,hogy nem nekem mondta, de jobbnak véltem ,hogy tisztázzuk az adott dolgot. Tény, hogy időnként szűkszavúan, vagy szigorral bántam Alexel, s ezen nem kívántam változtatni, de mivel egyenrangúak voltunk Mr. Dalton szempontjából, nem irányíthattam, ha nem követelte meg a helyzet.
Ez már nem a csatatér.*

*Csendben figyeltem, ahogyan Irina hozzá ér, egy-egy tárgyhoz, mialatt nem engedi el Alex kezét, mégis körbenéz a maga módján, ahogyan csak tud. Csendben , mindenféle zavaró szó nélkül hallgatom meg amit látnak, az észrevételeket. Magamban persze rábólintok arra amit mondanak. Alex is egészen szépen leírta ami körülöttünk van, a lényeget kiemelte...  Irina kérdése viszont nem lep meg. Valószínűleg ő mást is lát.*
Itt a földszinten, a hátsó részen van két szekrény, könyvekkel pakolva. A legtöbb gondosan  be van igazgatva, milliméterre pontosan. Habár nem fedi egyiket sem por..úgy vélem senki nem nyúlt hozzájuk. Egy azonban a második szekrénynél kijjebb van, az egyetlen ami kiáll, s éppen úgy az egyetlen, amely elég vastagnak tűnik, hogy valamit elrejtsenek a belsejében.
*Tovább vontam szűk pillantásomat balra. Oda böktem.*
A másik oldalon a földön a festmények között hever egy nagyon ódon könyv..... bár inkább fotó albumnak nevezném a mai szavakkal. Nem minden eltépett és szaggatott részlet való a festményből.
*Arra lépkedtem, felemeltem pár darab az összetépett fényképekből.*
Nem az új lakóké...s hacsak nem emiatt vagyunk itt *mutattam közben egy még talán jobb állapotban lévő ,fekete-fehér fényképet ugyan arról a személyről. Ugyanazt a férfit mutatta, akinek a festménye szét volt szaggatva.* Akkor ennek a személynek a családjában kell keresnünk a választ.
Nem mellesleg, a galérián, a folyosó végén látni, egy festményt. Épp csak egy keveset látni belőle, e ha engem kérdezel az van a legjobb állapotban. Egy nőt ábrázol valószínűleg.
*Pillantottam rájuk hosszan.*

Fent az emeleten pedig az ajtó mellett két fém gyertyatartó van...szerintem még az első időkből maradt ott s nem akarták őket kicserélni. Habár már át lett alakítva fali lámpává. A jobb oldali, kissé szokatlan módon van fordítva. Ha abból indulunk ki amit Alex mondott...akkor személyes megjegyzésem szerint, a fali lámpák többségét, főleg ha ilyen régi, nem szoktuk forgatni, hacsak nem rejtünk valamit el.

* Kuncogni kezdtem Alex mondandóján, majd a kérdésre ráemeltem a pillantásom és határozottan bólintottam. * Mi leszünk az erősebbek. Ha másképp nem megy, akkor megkérem a férjemet, hogy kötözze le a székbe. * Mondom elmosolyodva, a férjuram ugyan is egy elég... méretes ember. Amikor mesét néztünk régebben mindig mondtam neki, hogy az Armstrong család (FMA) tökéletes tagja lenne. a pillantásom egyből szomorúvá válik, ahogy Yosh élből visszautasítja Alex ajánlatát. * Pedig most van egy II. világháborúról szóló film, ami szerintem érdekelné. Josh mesélt róla nagy lelkesedéssel, ő már látta, bár kiemelte, hogy az orosz mesterlövész, akit a filmben játszanak élő személy és nem szarvas, hanem mókusvadász volt az Urál hegységben. Elméletileg azért változtatták meg a történetet, mert így a női nézők sem éreznek haragot iránta.

* Alex kitérő válasza miatt egy aprót biccentettem, valószínűleg nem egy idegennel foga megosztani és főképp nem egy ilyen helyen. Körbepillantottam, a tekintetemet a leírásoknak megfelelően követtem végig az épület belsején. * A korábbi kérdésre válaszolva, most már tudok nyilatkozni. Vannak olyan pontok, amik... taszítanak, úgy értem, amik nem akarják hogy tudomásom legyen a helyről. * Végigpillantok a padlón, majd megemelem a lábam. Vízbe léptem, lassan csordogáló vízbe, de a cipőmön a textil nem sötétlett el tőle, tehát csak én látom és érzem az érintését. * Fentről, az emeletről víz csorog le több helyen is. A nagy része a jobb oldali lépcsőn, mintha valaki nyitva hagyott volna egy csapot a fürdőben. Nem nagy mennyiség, de... 

* A pillantásomat végigvezettem a padlón egy vonalon, majd elindultam. Az egyik lábamat szándékosan vonszolva magam után, hogy a finom porban nyomot hagyjak az útvonalon. Alex kezét kicsit erősebben szorítottam, mint utána, majd a fal egy pontjához értem, ahogy a nyomok véget értek, mintha áthúzták volna rajta. * Itt.. ezen a vonalon... Ott, ahonnan kiindultam valamit áthúztak a vízen és nyomott hagyott maga után. Idáig húzták... elég széles valami lehetett, mint amikor egy zsákot húznak... Ide... innen kitaszítanak.... * Visszamentem a korábbi helyre, majd tettem két lépést a deszkán. * Itt pedig eltűnik a víz a deszka alatt. Már rég fel kellett volna gyűlnie, lehet itt van egy repedés és lefolyik a pincébe... Őőő Alex... miért van olyan érzésem, hogy uborkát kíván?

* Lopva többször is Yosh felé sandítottam, minden alkalommal ugyanolyan rezzenéstelen tekintettel nézett hol felénk, hol pedig a környezetünket méregette. Nem először dolgoztam vele, de... egyszerűen nem tudom megmondani, mi járhat a fejében. Egyszer úgyis kiderítem! Ebből a gondolatmenetemből a határozott visszautasítás rántott vissza, mire oldalra biccentettem a fejemet. * Nem kérdés volt, hanem kijelentés. * Makacsoltam meg magamat, de közben nem tudtam levakarni a mosolyt az arcomról. * Naaa, gyere már! Arra a filmre fogunk beülni, amelyiket választod! * Próbáltam rávenni, habár nem tudom, mennyi sikerrel, ugyanis a tekintetében továbbra sem sikerült olvasnom. * Oookééé, marad a B-terv. Mégiscsak a székhez kötözés a legcélravezetőbb. * Irinára kacsintottam. *
Mókusvadász? Azt hiszem, ez a legfurább dolog, amit eddig ma hallottam. Milyen lehet mókusokra vadászni? * Próbáltam kideríteni magamban, de csak megráztam a fejemet, mert egyre hülyébb ötletek villantak be megoldásként. Egy mókus kicsi... na most, mindegy milyen puskát veszek figyelembe, még akkor is irreálisan nagy a lövedék, hogy ne robbantsa fel a szegény rágcsálót... Hagyjuk, ez túl morbid még az én lelkemnek is. *

Szóval az emeletről... az emeleten vannak általában a hálószobák és szalonok. A házurának a hálója külön fürdőszobás, a kisebbekhez pedig kettesével jár általában egy fürdő. Ennek utána kell nézni... * Válaszoltam Irinának, majd ismét a kollégához fordultam. *

Nem tudom, hogy melyik a kegyetlenebb... amit mondasz vagy ahogyan mondod. * Megvakartam a tarkómat, a tekintetem elárulta, hogy egyáltalán nem sértésként vagy negatívumként tekintettem ezekre a rövid, és talán kissé csípősebb hangvételű beszélgetésekre. Hiába, volt egyfajta fűszerük, ami szórakoztatóbbá tette az egészet. Tényleg nem mulatni érkeztünk ide, ez igaz, viszont a gonosz szellemek a komorságra előbb lecsapnak, mint a könnyedségre. Úgy gondoltam, ha így tudom folytatni, azzal mindannyiunk dolgát megkönnyíthetem. *

* Amíg a kollégám folytatta a leírást, addig elhallgattam és inkább figyeltem. Tényleg furán álltó az a falikar, így egy pillanatra összeszűkítettem a szememet. * Arra majd érdemes lenne rápróbálni... ha nem is most rögtön, de hamarosan. Normál esetben akkor marad így a nyitószerkezet, ha az ajtó nem csukódott be teljesen, ha pedig így van, akkor valaki a közelmúltban használta. A kérdés, hogy hol van az ajtó. * Itt rövid csendet tartottam, majd beleharaptam az ajkaimba, miközben gondolkoztam. Az utóbbit valószínűleg észre sem vettem, olyan lett, mint egy rossz szokás... Adja az ég, hogy nem egy tinilány szelleme szállt meg. * Könnyen lehet, hogy nem is az eltűntek nyitották ki... hanem az "őslakosok" egyike, aki itt ragadt. Az utóbbi esetben viszont cinkes lenne bekukkantani...

* Amikor a médium elindult, vele tartottam minden további nélkül. Abból ítélve, ahogyan a kezemet szorította, valami kellemetlenebbet láthatott. A leírását figyelmesen hallgattam, ezek nagyon is fontos információk lehetnek majd a későbbiekben. * Miért van olyan érzésem, hogy a zsákban nem a frissen mosott ruhák voltak? * Víz. Repedés. Lecsorog. Pince... NE! Nem akarok még több kappát! Úgy tudtam, hogy kellett volna legalább három-négy uborkát hozni, de végül tovább mentem a zöldséges előtt! Úgy tudtam! *
* Habár lelkiekben már régen térdre borultam és picsogtam, közben a jól ismert MIÉRT?!-et kiáltoztam, addig a valóságban megköszörültem a torkomat. * Rossz tapasztalatok a pincékkel...