Határvonal (Nyitott)

*Wota az óra alatt elgondolkodott. Nagyon szerencsésnek érezte magát, amiért tegnap túlélte, amiért találkozott a pappal és a kamival, amiért lett egy barátja vagy olyasmi Seiki és az ayakashi személyében. Pár napja még nem érezte volna ezt.~
Hosszan figyelte a papírzsebkendó csomagot, amit kapott s már előre várta a délutánt. Úgy érezte, hamarosan kicsit jobb lesz minden.
Az óra lassan telt. Igyekezett figyelni, de valahogyan mindig elkalandoztak a gondolatai, amelynek következtében csak néha megcsavargatta rövid fekete tincseit.
A szünetben próbált lelkileg felkészülni a következő órákra, ám hirtelen torpant meg, majd tolatott vissza az előzőleg elhagyott ablak mellett, mert lent észrevette az omnoyoujit. Egy kis ideig csak figyelte értetlenül, majd mégis mosolyra húzott szájjal, ami csak akkor hervadt le, amint Seiki megjelenő alakját vélte felfedezni. Emlékezett arra amit a fiú mondott reggel, így hirtelen nekilendülve kezdet a folyosón futni.*

*Eltelt egy kis időbe, míg mindenkit kikerült és lejutott a földszintre, majd onnan ki az udvarra. Nagyon is boldog és büszke lett amiatt, hogy egyszer sem esett, vagy csúszott el ez idő alatt, így hirtelen érte amint a semmiben elbotlott és konkrétan a másik kettő előtt taknyolt el, nagy port felkavarva, bármelyik paródikus animébe beleillően.*
Konnichiwa~
*Nyögte a föld felől.*

Nem....jó szomszédaim vannak Nara-ban, nem itt.
*Rázta meg a fejét, majd hosszan kutatta még a másikat. Ismerte, régről, ugyan akkor időnként még az ö kellemes és hosszas türelme is megfogyatkozott, talán pont ez okból.*
Dolgozom és megvédem a hívőim.....neked is.... *kezdte de kipattant szemekkel meredt előre, ledöbbenve, ahogyan a másikat hallgatta. Ő nem ráncosodhatott!!! Ő NEM!!
Halkan köhintve próbálta a fejében lejátszódó drámát helyre tenni.*
Most már nem kívánod a társaságom? Kinek akarsz bizonyítani ebben az ostoba játékban?
*Kagu nem avatkozott általában bele mások dolgába, mivel ha azok nem érintették közvetlenül az ővéit, nem vélte olyan fontosnak, hogy lépnie kelljen. Ahogy a kamit nézte viszont elgondolkodott.*
Ahogy a mondás tartja...idős kami, nem vén kami....te neked ezt pontosan kellene tudnod Kazu.
*Mondta, majd egymásba tette kezeit, kimonója alá rejtve.*
Rád hagyom....a Rinnel való találkozás...nem kecsegtet annyira.

*Hosszan nézett végig az udvaron lévőkön. Először nem tűnt fel neki semmi különös, ahogy figyelte a torna óra résztvevőit. Hirtelen kapta fel pillantását, meg egy kis zavaró jelenlétet érzet, aminek egyhamar meg is találta a gazdáját. Elkomorodva ismerte fel az onmyoujit akivel múltkor is összefutott. Megforgatta a szemeit, de egyenlőre még nem ment el. Kíváncsian figyelt, mert volt egy olyan sejtése, hogy a lány miatt jött ide, de egy hamar ez az ötlete szerte foszlott, hisz egy srác lépett oda hozzá. Érdeklődve nézte meg alaposabban és el is gondolkodott, hogy vajon milyen közük lehet egymáshoz*

* Nyugodtan várt, ahhoz távol volt hogy bármit is halljon a beszélgetésből, de az megint csak felkeltette az érdeklődését amint a lány megjelent. Egy csepp görült végig az arcán ahogy végig nézte miként nagyon ügyesen beesett a másik kettő elé*
- ezen mért nem lepődök meg? -.-"

Ezt úgy mondod, mintha én nem védeném meg a sajátjaimat... * Tette karba a kezeit, közben durcásan csücsörített hozzá. Ebből az zökkentette ki, hogy látszólag jól telibe találtak a megjegyzései. Ismét elvigyorodott, a mosolya legfőképpen szemtelen volt, kissé gyerekes. Habár a civódásuk rövid volt, mégis javított a hangulatán... Oldott azon a nyomáson, amit az előtte álló feladat jelentett. Rin játéka nehéz volt a számára. Amíg egy erős kami könnyedén megtalálta volna a megszállott halandót, addig neki ez időigényes volt... mégis... bízott benne. Talán az ereje növekedése tette mindezt, talán csak fontosnak érezhette magát a zsebében rejlő üvegcse miatt. *

Nem bizonyítok senkinek... A munkámat végzem. * Válaszolta komolyan, és azzal a tónussal, amely leginkább a régi időkben jellemezte. * 
Hai-hai~ Ha egy ilyen vénség mondja, kénytelen leszek a végén elfogadni tényként. * Legyintett rá szórakozottan, mintha az előzőek meg sem történtek volna. *
Még lesz alkalmad rá bőven... ahogy elnéztem, nem csak egy-két napig lesz a városban. Túlságosan otthon érzi magát... * Még egyszer ellenőrizte a szenteltvizes palackot, majd a kollégájára nézett. * Szívesen csevegnék még, de szólítanak a halaszthatatlan teendőim.
* Hanyag intéssel köszönt el, az első lépéseket sétálva tette meg, utána viszont futni kezdett. *

* Seiki egy pillanatra megtorpant, felfelé nézett, mintha érzett volna valamit, majd megrázta a fejét és inkább elhessegetett egy kellemetlen gondolatot. Sokszor érezte ezt a furcsa, nyomasztó dolgot, mintha tekintetek szegeződnének rá vagy a környezetében lévőkre.
Ehelyett a figyelmét Omurára összpontosította... amíg Wota nem tarolt. Szeretett volna a pórul járt lány után kapni, de akárcsak az onmyouji, ő is elkésett vele. Moi kidugta a fejét a táskából, ijedt sipítást hallatott, majd a porfelhő miatt tüsszentett egyet. *
Jól vagy...? * Guggolt le hozzá, majd odanyújtotta a kezét, hogy felsegítse. *


* A mozdulat közben összeszűkítette a szemét, úgy sandított a kopasz szerzetesre. * Bocsánat kérés elfogadva... és ... köszönöm, de inkább nem akarok rendezni semmit. * Dünnyögte neki. Nem szívesen emlékezett a történtekre, még akkor sem, ha már nagyobb részét ismerte, hála Wotának.
Gyors mozdulattal visszanyomta a kicsi ayakashit a táskájába, mielőtt ismét a témánál tarthattak volna. *

*Wota arca teljesen vörössé vált a zavar miatt. Kissé elszégyelte magát az egész miatt. Féle emelte borostyános szemeit a másik két alakra, végül zavart vigyort eresztett meg.*
- Haiiii~ Gomene.... nem láttam, hogy lenne ott valami.
*Elfogadta mindkét segítséget, úgy állt fel. Leporolta magát, a szoknyját, ingjét. A térdein apró karcolások éktelenkedtek, ahogyan az orrán is egy apró, amikről fogalma sem volt.
Halk kuncogás kiséretében vakarta meg a tarkóját.*
- Gomenasai az aggodalmakért. Nincs semmi bajom. 
*Azzal mosollyal emelte szemeit a két ismerős felé.*
- Csak megláttam, hogy az Omyouji-san éppen Seiki-sanhoz tart és........ úgy gondoltam köszönök én is......
*Füllentette, mert lényegében leginkább Seikinek szeretett volna kevesebb kellemetlenséget.*
- Sikerült szállást találni éjszakára Omyouji-san?
*Érdeklődött terelve a témát kedvesen, amint Seiki úgy tűnt lezárt valamit. Próbált segíteni ifjú barátján, ám végül hirtelen megilletődve pillantott maga elé. Kihúzta magát s úgy nézet sét borostyán szemeivel. Ugyan azt érezte, amit előző nap. Kereste a pillantásával az illetőtt aki megkeverte a chit a környéken. Nem akart gondot, és nem szerette volna, ha bajba kerül újdonsült barátja. Hiszen annyira boldog miatta!*

Menj csak..... amíg nem okoz gondot a portámon, nem zavartatom miatta magam.
*Legyintett, azzal figyelte, ahogyan Kazu elindult. Hosszan figyelte. A kis változást észrevette, ezért felvonta a fejét. Amint a fiatal kinézetű kami már eltünt a pillantása elől, megengedett egy vigyort. Tetszett neki a változás.....és remélte,hogy nem csak ennyi lesz. Habár sosem közölte a szomszéddal, de örült volna, ha olyan lenne ismét, mint hajdanán. Addig csak pesztrálni tudta a maga módján. Lehunyta szemeit, mialatt kezeit a kimonó ujja alatt összefonta.*
- Kagu-Okami-Sama!
- Máris megyek.
*Mondta nyugodtan, majd lehunyt szemmel indult vissza a szentélyébe.*

* A tető szélén foglalt helyet és onnan nézett végig a egyre jobban kiözönlő gyerekhadon. A nyüzsgéstől már elszokott a hosszú évek alatt így nem igazán nyerte el a tetszését. Halkan sóhajtott fel, miközben borostyán szemeit egyenesen a kis csapatra vonta. Hosszan figyelte őket ahogy beszélgetnek, miközben elgondolkodott. Akaratlanul is egy régi emlék jutott az eszében még az előző életéből. Megingatta a fejét, hogy azzal próbálja hessegetni egy kissé, de nem igazán jött össze neki. Idegesítette hogy akárhányszor meglátta a lányt szinte egyből régi képek törnek rá az érzésekkel együtt. Lassan vonta tekintetét maga elé és kezére pillantott. Pár percig csak nézte majd halkan sóhajtva túrt bele a hosszú fehér tincseibe.*

* Egy kis idő után tápászkodott fel és állva nézett végig az alatta elterülő udvarra és a rajta lévő embereken. Nyugodtan lépdelt végig a tetőn egészen annak a széléjig, majd elrugaszkodott róla és az egyik fán landolt, ami a kis csoport közelében van. Nem csinálta feltűnően így nyugodtan helyezkedett el az ágon hogy kényelmes legyen és a fa törzsének támaszkodva hallgatózott egy kicsit*

* Az omnyouji a helyre pillantott, ahol Wota elcsetlett és egy újabb cseppet eresztett meg a homlokán. * Nem láttad, mert... nincs is ott semmi. Viszont a cipődet beköthetnéd, mert megint el fogsz esni. * Seikire pillantott, majd Moira és nemet intett a fejével és a fiú kezébe nyomta a kis csomagot. * Ezt nem csak te kapod, mivel nem csak neked okoztam kellemetlenséget. Ha tudni akarod, hogy elutasítja-e, akkor kérdezd meg tőle is. * Mondta, majd a ruhája ujjába nyúlt és egy ujjnyi potpurit vett elő, amit odaadott a lánynak. * Tessék. Neked nagy szükséged van rá. Ezek a fajták az apróságoknak nem ártanak, ahhoz más illat kell, ez a nagyobbak ellen jó... Hord a nyakadban a ruha alatt.  Hai, találtam szállást, köszönöm a kérdést. Jut eszembe, van még valami, amit adni szeretnék nektek. gy sejtem, hogy már kitárgyaltátok a másik helyzetét a pillantásotokból  ítélve. * A táskájában kezdett kotorászni, majd három három papírt vett elő. A szokásos pecsétekhez képest kicsi, 5*2,5 centis üresnek tűnő papíok voltak, tapintásra egész melegek. * Ha úgy érzitek, hogy segítségre van szükségetek, akkor tépjétek el az egyik papírt... A kicsi youkainak magyarázd el, hogy csak akkor rágja meg, ha baj van. Ez meg a névjegyem, rajta van a telefonszámom... Ha csak beszélni szeretnétek, vagy bármiben tudok segíteni, akkor hívjatok fel nyugodtan... Ezeket... Szerettem volna elmondani.

* Rin a játékot már kezdte unalmasnak találni, így újba kezdett. Nem ugróiskolázott még, így szívesen kipróbálta volna. Igazából teljesen meg is feledkezett a kamiról. Elhagyta a gyerek testét és a saját fiatal alakját vette fel. A haja két copfban volt feltűzve,, hogy ne legyen útban. Először ugróiskolázott a többi gyerekkel, majd három kislányhoz állt be negyediknek, hogy míg ketten pörgetik az ugróköteleket, ketten bent ugrálnak és ritmusra tapsolnak. ez a játék is új volt a számára, így nevetgélve lekötötte amíg letelt az egy óra. *

* Seiki felhúzta a bal lábát, hogy a táskát a térdére támaszthassa, úgy kezdett kotorászni az egyik zsebben. Egy csomag ragtapaszt szedett elő belőle, amit odanyújtott Wotának. * Ez... legyen inkább nálad. * Mosolygott rá bátortalanul. Úgy gondolta, hogy a lánynak mindenképpen nagyobb szüksége lehet rá, főleg egy ilyen esés és a karcolások után. Egyik sem tűnt mélynek, de... lehet jobb lett volna bekötni, csak a biztonság kedvéért. *

* Hamar rájött, hogy a lány menteni jött a helyzetet, amiért hálás volt neki. Mondhatni, valamelyest megkönnyebbült, mert nem kettesben kellett lennie a vénemberrel, aki miatt az előző nap olyan csúnyán beégett a teaházban.
Az ajándék, amit kapott, meglepte. Nagy szemekkel nézett a férfire, Moi viszont nem tűnt annyira meglepettnek. Inkább örömmel fogadta, kiugrott a táskából, végigmászott a fiú karján és szaglászni kezdte. * Anou... mi van benne...? * Nyögte ki végül. Nem merte kibontani, attól tartott, árhat vele a kicsi ayakashinak. *

* Ahogy az ajándékok listája folytatódott, bűntudata lett, amiért olyan negatív véleménnyel volt korábban az onmyoujiról. Összeszorította az ajkait, végül elmosolyodott. * Köszönöm, és... érti, amit mondanak neki, szóval már csak meg kell ígérnie. * Szúrós pillantással nézett rá, mire a kicsi lény szaporán bólogatni kezdett, utána felköltözött Seiki feje tetejére, mint egy sapka. *


* Kazumasa, miután elköszönt a kollégától, sietősre vette a lépteit. Magas pontot választott magának, ahonnan átláthatta a területet, közben próbált rájönni, Rin mire készülhet pontosan. Erős túlzás lett volna azt állítania, ismeri az onit, de néhány dolgot megértett vele kapcsolatban... Szeret játszani.
Először a játékteremre gondolt, de az még nem jöhetett szóba; más helyet kellett találnia. Az iskola elég jó tér lenne hozzá, de a tanulás mellett unalmasabb lehet, ez pedig nem puszta szórakozás. A következő gondolata a játszótér volt. A környéken négyről tudott, a hirtelen ötlettől vezérelve vizsgálta át őket.

A harmadikkal akkor végzett, amikor már bő 45 perc letelt az idejéből. A negyedikre alig maradt ideje, ráadásul... ha nem is játszótéren van, kifut az időből, ami azt jelentené, hogy közvetlenül ő veszített el egy életet. Hirtelen nem volt annyira magabiztos, de folytatta a játékot... legalábbis azt a vágtát, ami Rinnek játék volt csupán.
57 perc telt el, amikor elérte a negyediket. Látta. Ott volt. Az egyik lámpaoszlop tetejéről ugrott le, ebből az emberek csak annyit érzékeltek, hogy a homokozó porát felkavarta egy kisebb fuvallat. * Mitsuketa!

*Wota zavara egyre csak fokozódott, ahogyan az idősebb pap kijelentette, hogy valóban nem volt miben megbotlania. Mint valami rossz, kellemetlen átok, úgy ragadt rá ez az egész, és nem bírt tőle szabadulni.....talán már ezzel született. Halk nevetéssel próbálta csak megtörni ezt a kelletlen érzést, majd végül inkább leguggolt s megigazgatta a masnit a cipőjén.  Hagyta, hogy a pap és újdonsült barátja beszélgessenek picit. Amint felállt, észrevette, hogy Seiki felé nyújtott valamit. A dobozon lévő írásból tudta, hogy azért kapja, mert elesett, és ez az apró figyelem, még akkor is ha a szerencsétlensége miatt volt, zavarba hozta. Apró pírral fogadta el, s azzal a lendülettel hajolt meg a srác előtt.*

*A kezében landoló potpurit kezdte szemrevételezni, mialatt a másik kettő ismételten szóváltásba kezdet. Már ez a segítség is fontos volt a számára, ezért boldogabban bólintott a férfi felé. A tenyerébe szorította a kapott ajándékot.*
Úgy lesz! Nagyon szépen köszönöm! Szükségem lesz rá!
*A kissé baljós érzés éppen csak enyhült, így nem kívánt átmenetileg több figyelmet adni felé. Ha ez a valami valóban segíthet rajta, akkor mindenképpen fogja hordani. Szorgalmasan.*

*Érdeklődve szemlélte a papírt és a névjegykártyát is amit kaptak. Egy ideig puhatolózóan próbálta elemezni a tárgyakat, majd végül felemelte borostyános pillantását a férfira.*
Az Omyouji marad még a városban...ugye?
Nagyon szépen köszönöm a segítséget.....
*Emelte Seiki felé is kis mosollyal a pillantását.*
Mindketten köszönjük...igaz?

* A mi van benne kérdésre elmosolyodott. * Főként tea, citromfű és hozzá való kandiszcukor. Utóbbiból jóval több van, mint ami a teához kellhet, mert említetted, hogy a kis... barátod, főként édességet szeret csenni. Illetve egy potpuri. Hord magadnál, az ilyen kis lényekenk nem árt, nem is érzékelik az erejét, csak az illatát. És... Voltam a teaházban, hogy elnézést kérjek, amiért kellemetlen helyzetbe hozhattalak. Souka, tehát akkor sokkal erősebb köztetek a kommunikáció. Ezt örömmel hallom.


* Wota kérdésére aprót biccentett, majd egy pillanatra elgondolkodott. * Igen, még legalább egy hónapig itt fogok tartózkodni. Az egyik szentélyben kaptam szállást. Ie... Nem szükséges megköszönnötök Seiki sannak ezzel tartoztam.


* Rin pont befejezte a kört, amikor meghallotta a kami hangját a háta mögött. Integetve köszönt el a gyerekektől, majd Kazu felé szaladt egy széles mosollyal az arcán * Na? Na? Na? Kinyitottak már ugye? * Kérdezte érdeklődve. A korábbi fenyegetésére már nem is emlékezett, igazából nem volt éhes. *

Iie... iie... Ne köszönd. Azt mondják, ilyesmit egyébként sem szabad... * Mentegetőzött, talán enyhén zavarba jött miatta, mert nem gondolta végig hirtelenjében a dolgokat.
Még bizonytalanul, de valamivel pozitívabban kezdett a dolgokhoz állni, mint amikor a szerzetes felbukkant a közelükben. * 
Arigatou gozaimasu! * Hajolt meg felé, mert mindig arra tanították, hogy legyen jól nevelt, még ha ez nem is jelent meg mindig azonnal a viselkedésében, ha valaki nem volt neki túlságosan szimpatikus... és Omura ebbe a kategóriába tartozott attól a pillanattól kezdve, hogy megragadta Moit. * 
Szerencsém volt, hogy maradt még annyi a zsebpénzemből... de azért nem megyünk együtt következőnek teaházba... * Nevette végül el. * 


Megkérdezhetem, hogy melyik szentély...? Arra az esetre, ha... valami gond lenne.
Mostanában elég nyüzsgő minden... * Itt a lányra pillantott, szinte kérdezve, hogy ő is tapasztalt-e hasonlót. * 

* Meggörnyedt, úgy fújta ki magát, majd amikor felegyenesedett, csak lemondóan sóhajtott. * 
Nyilván... Megnézhetjük akkor... csak ne okozz több gondot... * Legyintett kelletlenül, kissé elhúzva a száját. Nem félt Rintől, ez egyértelmű volt a viselkedéséből. * Gyere. * Intett neki, azzal elindult komótos tempóban a játékterem felé. * Hmm... elhagytad valahol a dicsőséges muslinca glóriádat...

*Seiki szavaira ráemelte lassan borostyán pillantását. Aprót bólintott az elhangzottakra. Lassan húzta ki magát, de még mindig játszott a kis vendégével.*
Csak nemrég költöztünk ide, de..... sosem voltam még olyan városban, vagy faluban, ahol ilyen intenzív lenne a spirituális jelenlét.... 
*Motyogta, azzal elpillantott a távolba révedve egy pillanatra. Eszébe jutott az a kellemetlen érzés ami egy ideje üldözi.*
Van egy elhagyatott ház..... bár az ottani oni levan láncolva, nem igazán tud ártani, de.... *lassan pillantott vissza. Eszébe jutott az oni nő felbukanása.  Az, hogy az ereje milyen nyomásként helyezedett a közelében Wotára.*
Ijesztően.....élénk a város.... *motyogta a végére.*

* A két tenyerét összeérintette és tiszteletteljesen meghajolt. Általában, talán pont a fiatalsága miatt, nem érződik ki belőle a papok erénye, de most az alázatot és a segítőkészséget engedte a felszínre törni. A nevetés miatt elmosolyodott. * Vagy ha megyünk is előre fizetek.


Hmmm? Óh, Kagutsuchi no Okamié. A szentély mellett a szálláson kaptam egy szobát, az egyik szerzetest korábbról is ismertem. Az elég nyüzsgő az... értem, hogy mire gondoljátok, rengeteg mozgolódást érzek. Biztos a tavasz miatt van, ilyenkor minden megelevenedik.


Elhagyatott ház? Merre? Megmutatnád nekem az iskola után? Megvárlak a szomszédos étteremben * Nézett Wotára. * Ijesztő? Mi ijesztő neked Gyermekem? * Kérdezte érdeklődve. *


Yeyyyy... * Ugrott fel örömében, talán még mindig zsong benne némi alkohol is, hogy ennyire közvetlen. * Galibát? Eddig sem okoztam, teljesen türelmesen vártam, hogy megtalálj. * Mondta, majd a fiú mellé szegődött. * Nem volt muslinca glóriám, csak odaképzelted. Hol van a játékterem? Nem nagyon jártam a városban az elmúlt... 10-15 évben.

* Wotamin mindent érzékelt, amit Seiki is... talán még többet nála, és emiatt a fiú elgondolkozott. Korábban is sok hasonlót tapasztalt, de az utóbbi hónapokban megsűrűsödött. Tényleg nagyon kellett figyelnie az utcán, hova lép, mindenhol látott apróbb teremtményeket. Lézengtek, csak cirkáltak az utcákon, de nem okoztak gondot, mert a legtöbbjük semlegesnek bizonyult, ha teljesen jónak nem is. *
Nem hiszem, hogy csak a tavasz miatt.... Mármint... régóta itt élek, és sosem voltak ennyien, mint most... és egy szerzetes is érkezett, nem igaz? * Biccentette oldalra a fejét. * 
Én is megyek. * Jelentette ki a szokásos stílusánál határozottabban. * Jobban ismerem a környéket és jó, ha az ilyesmikkel tisztában vagyok... * Adta meg végül a magyarázatot egy kisebb vállvonás mellett. * 

Komolyan... * Csippentette az ujjai közé az orrnyergét. * Nem akarom tudni, hogy milyen, amikor türelmetlenül várakozol. 
Erre. * Mutatta az utat, ahogy tovább haladt az utcán. Kikerülte az embereket, mert beléjük ütközött volna, igaz, utána rögtön elfelejtik azt is, hogy valaha látták. * Azt észrevettem, hogy nem mostanában voltál errefelé. Elég erős vagy ahhoz, hogy megérezzelek a közelben. Miért pont most?

Kagutsuchi no Okami? Ismerős a neve, bár még nem voltam a szentélyénél.
*Elcsendesedve gondolta át azt, hogy valójában mitől félt, végül bólintott arra, ahogyan Seiki közbeszólt.* Fél éve élek csak itt de az elmúlt héten.... úgy érzem, mintha hirtelen változott volna valami.....
*A háznál megfordult, a másik utca felé mutatott.*
Kazumasa Hokorájának a közelében van az elhagyatott ház, amihez egy Oni van láncolva. Vagyis..... azt mondta nem, de úgy gondolom, hogy mégis köze van a házhoz és ha azt nem bolygatjuk, akkor ő sem jelenik meg..... Omyouji-san emlékszik amikor a minap megmentett? Az Oni akkor nem akart önbe belekőtni. 
*Lesütötte a szemeit, a kezeit tördelve.*
A városban sok az Oni.... többet is találkoztam és tölük tartok. Nem tudom....megvédeni magam.... 
*Eszébe jutott, hogy talán el kellenne mennie Kagutsuchi no Okami szentélyéhez kérni a védelmét, de szinte azonnal eszébe jutott Kazumasa és az ígérete. Vigyázz a Hokorájára. Nem szerette volna ezt megszegni.*

Egy szerzetes? Óh, mármint én. Igen, igen. Én csak látogatóba jöttem, mert a gyermekkoromat itt töltöttem. Néha visszahúz a szívem és egy... ösztön is. Szóval azt mondjátok, hogy valami miatt most változott a helyzet. Erőviszony változás is lehetett. Egy kami halála, vagy egy oni-é, aki egy nagyobb területet ural felboríthat egy helyet. Ha meg a terület ura hal meg, akkor ott kemény idők jönnek. Nem messze innen van egy hegy, aminek egy Karasu tengu a jelenlegi ura. Nagy háború volt az előző úr halálakor is. Őhmm... A terület ura, vagy úrnője egy olyan feladat, ami nagy erőt igényel, de nagy hatalommal is jár. Az élet, minden élet, minden síkon összekacsolódik egy érben, ami a föld alatt húzódik. Ez az érhálózat föld alatt és víz alatt behálózza az egész bolygót. * Mondta, majd belekezdett volna a tanításba, de hallotta a csengőt. * Azt hiszem, hogy vége a szüneteteknek, menjetek vissza. Azt a házat nem nézzük meg jelenleg, de egy shikit odaküldök körbenézni. Viszont, ha akartok beszélni, akkor szívesen magyarázok a határvonalakról és az érrendszerről... Most menjetek, ne kapjatok büntetést miattam.


Volt már aki megtapasztalta. Kérdezd Gu-t, ő nagyon ól tudja. * Mondta, majd elnevette magát. * Már ha még az életben vissza meri erre a környékre tolni azt a zsémbes képét. Folyton csak ráncolja a szemöldökét, nem csoda, ha már öregszik is. * A kérdésre a szeme sarkából pillantott a férfire, majd lehunyta a szemét. * Akármennyire is akarjátok elterjeszteni rólunk, hogy csak a pusztítás és a falás éltet minket ez nem igaz. Az életnek nincs úgy értelme, ha csak ülsz és nézel ki a fejedből, ha nem élsz, csak létezel. A változás idegen, de hasznos, ha változik valami, akkor nem unalmas. 20 év a kastélyom környékén ugyan azokkal az arcokkal, miközben körülöttem a világ folyamatosan változott. Hosszú idő, még akkor is, ha sokan nem így vélekednek. Én nem voltam soha az, kinek az érdeklődését ne keltené fel egy új játék, tánc, vagy mulatság.

Hmm... Elég népszerű, mármint sokfelé szerepel a neve. * Ráncolni kezdte a szemöldökét, ahogyan elgondolkozott a dolgokon. * Ha nála imádkoznánk, akkor talán tudna adni valamit, például tanácsot, mivel védhetjük meg magunkat. A nagymamám mindig azt mondta, hogy aki látja a szellemeket, az olyan a számukra, mint egy erősen világító fény a sötétségben. Messziről észreveszik és vonzza őket. Ha tényleg többen vannak ezen a helyen és... tényleg úgy van, ahogy Omura-san mondta, akkor... jó ötlet lenne lépni valamit, mielőtt nagyobb bajba keveredünk. Már így is fucsán néznek ránk, ha nem akarunk egyik oldalon sem galibát okozni... 
Kazumasa hokorája...? sosem hallottam a nevét... * És valóban. Még azt sem tudta, hogy ott egy hokora áll, mert inkább kerülte a lepukkant környéket. * 


* Elkámpicsorodva pillantott az iskola épülete felé. * 
Egyszer... szívesen meghallgatnám a folytatást. * Ismerte be dünnyögve, inkább kerülve a szerzetes pillantását. * 
Majdnem mindennap kések... nem kellene még több büntetést összeszednem... Akkor később még találkozunk. * Köszönt el ismét elmosolyodva mind a kettőtől, meghajolt feléjük, úgy vette sietősre a lépteit. * 

Nem, inkább nem kérdezném, de kösz a lehetőséget. * Legyintett rá szórakozottan, miközben megengedett egy cseppet a homloka szélén. * Te is folyton ráncolod, tudod... * Dünnyögte a végét. * 
Hmm? Ezt főként ti terjesztitek magatokról, kettőnk közül nem én akarok feltétlenül félelmetesnek tűnni. Egyébként maga a falás és a pusztítás adja az erőtök nagy részét, ezt azért nem tagadhatod, szóval a kijelentés annyira nem légből kapott. * Maga elé pillantott, utána elmosolyodott és nagyot nyújtózott a feje felett. * A változás, mi...?
Szóval eljöttél a kastélyodtól egy poros kisvárosba azért, hogy egy kamival menj játékterembe. Ha ezt bárkinek is elmeséled, nem fogják elhinni.
* Hamarosan tényleg elérték a termet, ami pár perce nyitott ki csak. A korai óra miatt kevés volt bent a vendég, pusztán néhány visszajáró vendég volt a gépeknél, a csúcsot az iskolai órák vége jelentette főként. 
Kazumasa már otthonosan mozgott, próbálgatta a játékokat párszor, elvegyült, kíváncsiskodott és végül jól szórakozott, néha eljárt ide... Amit ismert, azt megmutatta Rinnek, de végül hagyta kibontakozni a maga módján. 
Amikor az első diákok megérkeztek, elköszönt az onitól, meg kellett találnia valakit... A Sütislányt. 

Egy lámpaoszlopról ugrott le mellé, a vállát átkarolva akaszkodott rá. * 
- Ohoho... Kit látnak szemeim, a kedvenc halandóm... * Vigyorgott szélesen, vidáman. * Tessék, aztán el ne törd... * Pattintotta át a kezébe könnyedén az üvegcsét a megszentelt földdel. * Hol hagytad a barátodat? A Mandarin fejűt...

- Világítunk?...... Így...már mindent értek. *sóhajtott kissé lemondóan. Alap esetben nem zavarta volna, de félt. Attól leginkább amiket látott a napokban.*
- Nem hallottad még? Kicsi hokora és koszos de.... tényleg létezik.
*A szerzetes történetét hallva elkerekedtek a szemei, nagy levegőt véve szólalt fel. A félelmét elnyomta az izgatottság érzése. Egész életében látta és érzékelte ezeket a dolgokat.  Így nőtt fel, éppen ezért számára ez volt a természetes világ, mégsem tudott szinte semmit az emögött rejtöző dolgokról.*
- Ennyire szerteágazó ez az egész? ..... Valóban ennyire igaz minden hasonló tanítás? Határvonlak?..... *Seikire pillantott vissza pislogva párat. Bőszen bólintott a szavaira. Mikor a fiú elfutott még vissza pillantott a férfira. Meghajolt előtte.*
- Én is szeretném egyszer hallanni! Köszönöm Omyouji-san!
*Azzal sietve lódult a termébe.*

*Az órák után elkámpicsorodva figyelte az udvaron a papírt amit kapott a tanáruktól. A szüleinek kellenne majd adnia és megemlítik rajta a mai késését is. Halk sóhajjal gondolt a reggelre, vagy éppen az információkra. Éppen eltette a papírost, mikor megérezte, hogy valaki ráakaszkodik. Lepetten nézett a megjelenő kamira, halvány zavarral fogva fel, hogy az utcán karolják át a vállát. Éppen erre kívánta figyelmeztetni Kazumasat mikor megkapta az üvegcsét. Lepetten nézte meg azt.*
- Ez....ez az amire gondolok? *Apró meghatottsággal pillantott vissza.* Arigatou Kazu! Ahh... Omyouji-san? Reggel találkoztam vele. Azt hiszem Kagutsuchi no Okami szentélyénél van. Azt mondta ott szállásolták el.
*Elkalandozott egy kis időre, végül bátrabban pillantott a szőkés alakra.*
- Omyouji-san szerint valami felborította az itteni rendet, ez pedig ijesztő. Egy barátommal arra gondoltunk megkérjük Kagutsuchi no Okamit, hogy vigyázzon ránk, de Kazumasa-kun már egyszer megvédett. Azt hiszem, ha vigyázok a Hokorára, akkor nem lehet bajom. Igaz? Nem ismerem ezeket a dolgokat elégé.... annyira természetes volt, hogy érzékelek mindent.
*Sóhajtott oldotabban, széles mosollyal.* Amennyire balszerencsés vagyok ..... elképzelhető, hogy valóban világítok ennyire..... 

*Kagutsuchi meghallgatta az imákat amiket hozzá intéztek. Csendesen figyelte az embereket, a Shinto papokat akik körbe járták nagy szentélyét. Kimonójának ujjába rejtve kezét sétált kint s úgy nézett végig a városon. Hallotta a híreket, ismerte a felfordulást, a haláleseteket amiket szerencsétlen véletlennek hittek. Ő viszont tudta, hogy egy Oni van a hátterében és nagyon is rosszul érintette, hogy Rin megint az ő városában tevékenykedik. Azonban nem tett ellene semmit, legszívesebben ő is elkerülte volna a nőszemélyt.A "baleset" miatt újabb fohászok érkeztek hozzá naponta, ám még nem kívánt eleget tenni nekik. Rin csak átmeneti felfordulást jelentett, harcolni miatta, vagy vele pedig felesleges konfliktusnak tűnt még. Kagutsuchi tudta, hogy naponta vesznek el 1000 életet és naponta adnak legalább ennyit is, ha csak a szülei konfliktusából indult ki. Ahogyan eddigi hosszú élete alatt, úgy most is a passzív utat választotta. Habár pár dolog ennek ellenére felkeltette a figyelmét kis városában.*

* Az ifjú szerzetes elköszönésképpen finoman meghajolt, majd ahogy látta beszaladni a két fiatalt az épületbe még egy kis ideig nézett utánuk, amíg elmerengett, majd magához térve elmosolyodott és az étterem felé vette az irányt, de nem elsőre. Először felkeresett egy nyilvános telefonfülkét, majd felhívta a rendet és beszámolt nekik az eseményekről. Részletesen beszélt, jól esett neki az ismerős hang is. *

Az terjeszti, aki akarja, de sajnos mind a két oldal. Nem, nem tagadom, de nem csak az erőnket adja, hanem szinte létszükséglet is. Élhetnék állatok ikigimóján is, de az kevésbé ízletes. Valami komoly dolognak kellene történnie, hogy változtassak ezen. * A helyzet levezetésén pár másodpercig gondolkodott, majd bólintott. * Főként poros, de kicsinek annyira azért nem kicsi. A szomszédos város kicsi. egy gyár, pár ezer lakos, egy iskola, egy kórház. itt majdnem mindenből kettő kell.
* Rin csak jó 20 perccel később vette észre, hogy Kazu lelépett, minthogy az megtörtént volna, mert annyira belefelejtkezett az egyik játékba, hogy nem is figyelt a szőke kamira, de nem is zavarta. Nagyon megtetszett neki, így hangosan kacagva élvezte ki a lövöldözős játékot. Úgy tűnt, hogy nagyon is jól ment neki. Egy órával később, amikor már sok volt az ember unta meg és hagyta el nyújtózkodva  a játéktermet. *

* Omura Körülbelül akkor végzett, amikor az utolsó óráról is kicsengettek, majd az iskolához közeli étterembe ment, hogy megebédeljen. Épp kihozták a levesét, amikor érezte, hogy valami csavarja az orrát és hangosan tüsszögni kezdett. * Vajon ki emleget? * Az ablak mellett ült, így a kint sétáló embereket nézte, amíg evett. *

- Először is vigyázz, hogy mennyit beszélsz és hogyan kapálózol, mert rajtad kívül más nem lát engem... Jelenleg a kezedben van egy fiolányi föld és hajlongasz a semminek, csak mondom. * Közölte vele pimaszul dallamosan. A játéka hamar abbamaradt, amint meghallotta a nevet. Elégedetlenül felszisszent, megvakarta a tarkóját. * Ez némileg probléma... Jó kollégák vagyunk... de nem feltétlenül kell tudnia mindenről, amit csinálok, és per pillanat kell nekem a szerzetes. Yoooosh! * Csapta össze a tenyereit. * 
- Te fogsz nekem segíteni, Sütislány. Besétálsz oda és kihívod a szentélyen kívülre az öreget, mármint a a kevésbé öreg öreget. 

-Hmm? Megkérni Kagut? Pfft... * Felnevetett rajta. * Ha belelendülne, kap egy hidegzuhanyt és a legtöbb esetben inkább nem szól bele a halandók dolgaiba. Ugyanakkor... erősebb nálam, ezt nem tagadom... de csak idő kérdése! * Peckesen kihúzta magát, megperdült a sarkán. Végigmérte a lányt, hallgatott egy kis ideig, utána valamivel komolyabban folytatta. * 
- Meghallgattam a kérésedet és az imádságodat, aminek kifizetted az árát is... Nincs más választásom, minthogy teljesítsem, mert a nevem kötelez rá. Ha bajba kerülsz és szükséged van a segítségemre, akkor kiáltsd a nevemet, meg fogom hallani. Jelenleg egy erősebb onival szemben csak az időt tudom húzni, de az éppen elég hozzá, hogy visszafuss a hokorához, ahhoz nem érhetnek ártó szándékkal. Igazából pont emiatt akarom megkeresni a Csodálatos Mandarint... * Vált komolytalanabbá ismét. * Fegyver nélkül is roppant hasznos vagyok, de azzal könnyebb dolgom van. Mivel az ő feje olyan szépen csillog, tökéletes figyelemelterelés, amíg teszem a dolgomat. 

- Világítasz...? Azt hiszem, értem, mire célzol... és még ügyetlen is vagy mellette.

- Po...Pont erről beszélek én is! * Vágott vissza apró zavarral a fiatal, végül csak durcásan fogta össze két kezével a tenyerében pihenő üvegcsét. Óvatosan sandított oldalra, hogy vajon mennyien nézik most.... így is több kellemetlenség érte a héten, mint eddig bármikor.Seikin kivül a legtöbb osztálytársa a múltkori után elkezdte kinézni és ez..... kivételesen zavarta Wotamint. A folytatásra vissza pillantott, igyekezett csak akkor szólalni, ha nem figyelték, vagy szükségesnek ítélte.*
- Omyouji-sant? *lepődött meg.* És ha nem akar a Hokorádhoz jönni? Seiki-kun azt mondta, hogy ..... sosem hallott a hokorádról... *csüggedten nézet el. Érdeklődve figyelte a környezetüket.* Nem lehetsz valami híres..... 
*A nevetésnél felvonta a szemöldökét egy pillanatra. A szőke fiú egyáltalán nem tűnt annak ami volt, aminek mondta magát. Halkan sóhajtott fel.*
- Szólnom kell akkor Seiki-kunnak róla majd.....

*Amint Kazu pillantása komolyabb lett, megszeppent egy pillanatra. Borostyán szemei zavartan csillantak meg. A szavakra elmosolyodott, halkan nevetett fel, mialatt a csipőjére csapta a két kezét. Igyekezett visszafogodtan reagálni.*
- Azt hiszem akkor el kell mennem Omyouji-sanért. *indult meg, de pár lépés után megtorpant s vissza pillantott a szőkeségre.* Merre találom Kagutsuchi no Okami szentélyét?

- De legalább ismernek. *csűcsőrített mellé.* Le kell takarítanom a Hokorádat ha azt szeretném, hogy megvédjen.... kár, hogy keveset tudok a shintó tradiciókról és mitószokról....
*Motyogta ahogyan haladt az előzőleg megadott uticél felé. Nem kellett sokat mennie, hogy megtorpanjon, mert az üvegen keresztül észrevette at ismerősen megcsillanó kopasz fejet. Nagy mosollyal örült meg, azzal sietve futott az ablakhoz s integetett bőszen a szerzetesnek.*
- Omyouji-saaaaan! Omyouji-saaan!
* Mikor a férfi úgy tűnt talán észrevette, sietve indult be, igaz olyan szeleburdi lendülettel tette mindezt, hogy a ismerős asztala előtt csúszott meg és esett előre.*

- Hai-hai... persze, hogy erről beszélsz... magadban. * Legyintett rá szórakozottan. * Gah... * A szívéhez kapott a folytatás miatt, enyhén meg is görnyedt. * Tudod, ez szíven döfött... csak ne forgasd meg benne még jobban a tőrt! Mellesleg, szerzetes, neki kötelessége a szakmájából kifolyóan visszamenni a hokorámhoz és kitakarítani... vagy legalábbis felajánlást hagyni. * Karba tette a kezeit, a súlyát az egyik lábáról a másikra helyezte. * 
- Te pedig nem vagy túl szerencsés, mégis életben vagy még... * Morogta a választ kelletlenül. *

- Elkísérlek a határáig, de oda be már nem követlek... * Sóhajtott fel végül. * Túl hosszú és túl kellemetlen beszélgetés lenne. 

- Hmm? Nem tudsz semmit róluk? Egyre megy... A lényeg, hogy elismered a létezésemet és egy kéréssel, valamint felajánlással fordultál hozzám. * Mosolyodott el ismét szélesen, ahogy haladt a lány mellett az utcán. * Mellesleg, a tudatlanság nem végleges állapot... Mit látsz...? Oh, vedd úgy, hogy nem szóltam... 
* A Seiki nevűre szándékosan nem kérdezett rá, úgy vélte, a lánynak valami barátja lehet, az pedig jelenleg őt nem érintette különösebben. * 

* Komótosan követte Wotamint az épületbe, a kezeit zsebrevágta, úgy nézte végig a csúszást. *
- Megint... Valószínűleg a sok süti húz le ennyire a földhöz... * Figyelte egy kis ideig mind a kettejüket, így rövid szünet után szólalt csak meg. * 
- Elfogadtam az áldozatot és úgy döntöttem, hogy megvédem a kétbalkezes lányt... viszont ez csak úgy magától nem fog teljesülni. Te rendelkezel némi tapasztalattal, őt pedig tanítani akartad, ez tökéletesen kapóra jön. Ki kell mennem ahhoz a kámforfához, amelyet az energiaörvény körülvesz.

- Legalább akkor nem lesz nehéz dolgom meggyőzni, hogy jöjjön velem a Hokorádhoz.
* A pimasz játékos görnyedésre csüggedt pillantás volt a válasz. Érezte a Kami hanglejtésében megjelenő változást, emiatt a végén felengedett, zavartan nevette el magát.*
- Ez igaz...... A balszerencsében is van valami szerencse, tudod.


*Érdeklődve hallgatta a mellette haladó szőkét.*
- Régóta ismered Kagutsuchi no Okamit? ..... eddig főleg kisebb yokaiokkal volt dolgom...pár gyengébb lénnyel. Furcsa, hogy egy Kamival beszélgetek.... * Csendesen beszélt, figyelve a környezetre. Felnevetett saját magán.*
- A legfurcsább, hogy nem nézel ki olyan különlegesnek, mint ahogy egy Kamira gondolnék.... a többiek is ilyenek? Kagutsuchi no Okami is?.... vagy az Onik? A horror filmekben olyan ijesztőek...
- Szeretnék több mindent megismerni. *bólintott rá.*


- Ahh..AHH! Arigatou Gozaimasu! *Reflexszerűen kapta össze magát. Láthatóan nem volt ritka, hogy hasonló dolgok történnek meg vele. Páran feléjük néztek mire zavartan ejtette le a fejét.* Gomenasai Omyouji-san! Ühm...vége van mára.
*Leült a férfival szembe, hogy ne legyen furcsa a beszélgetés Kazu jelenléte folytán.*
- Omyouji-sant kerestem. Szerettem volna ha segít nekem s eljön Kazumasa-san Hokorájához.....
*Megdöbbent egy pillanatra s fel pillantott Kazu felé. Apró zavarral mégis hálás mosollyal pillantott előre ismételten.*
- A segítségét kérem Omyouji-san. *hajolt aprót meg amennyit az asztal engedett.*