dream.NET
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

2 posters

Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Armblast Pént. 03 Ápr. 2015, 12:37

* Amikor vállalkoztak erre a feladatra, talán egyikük sem sejtette pontosan, hogy mi vár rájuk a célnál. A média hallgatott. A közemberek szemében minden szép volt és jó, ahogyan azt a PharmaLife vezetői kitalálták; ahogyan elrendelték, és végül a politikusok és a média is tökéletesen eljátszották a szerepüket. A rendszer annyira jól működött, hogy a hírek még az ellenállás tagjait sem érték el, hiába voltak kapcsolataik.
A vezetőjüket két hónapja fogták el, de ez cseppet sem jelentette a feloszlásukat, inkább csak megerősítette a köteléket az árnyékokban élő emberek között. Figyeltek, keresték az alkalmakat, hogy elegendő információt gyűjthessenek össze, ebben természetesen a Doktornak is szerepe volt. Mesélt néhány dolgot... Azoknak, akik talán kissé közelebb kerültek hozzá (pontosabban akikkel többet beszélt pár keresetlen szónál) végül elárulta, hogy korábban ő is a cégnek dolgozott. Ő sem tudhatta, mi van most pontosan a kutatóbázison, csak arról beszélhetett, amit annak idején látott. Néhány részletet szándékosan kihagyott, ezek javarészt a magánéletére vonatkoztak. Úgy gondolta, ezek legyenek rejtvények, legyen valami tétje az egésznek, amely megfűszerezheti a kíváncsiskodók pillanatait. Szórakoztatta a gondolat, hogy miket találhatnak majd, amiken az ő neve is szerepel... Sejtette, a kísérletek folytatódtak és jól haladtak... de erre ő sem számított. *

* Az egész egy mentőakciónak indult, meg akarták szöktetni a "Főnököt" a börtönből, így egy maroknyi emberrel a szigetre indultak. Nem tudtak a blokádról a tengeren. Nem tudtak semmiről, hiába készültek erre hosszú időn keresztül. Minden részlet megvolt, mindenre felkészültek, de ezek az eshetőségek valahogy távolinak tűntek. Hajóval utaztak, a kapitányuk megbízható férfinek sejlett elsőre, noha kissé eszelősnek. Erre a tényre a Dokinak igazán könnyű volt rávilágítania, fél mondattal ki tudta hozni a sodrából, amely még az ő szemszögéből nézve is rekordnak számított.
A sziget felé közeledve a szél erősödött, egészen viharossá fokozódott. A hajójuk egy sziklának csapódott, amely darabokra zúzta, az utasokat pedig a szerencsére bízta... Így kötött ki egyedül a parton. Amikor magához tért, semmi nyoma sem volt a csapatnak. Nem látta Yoit, az idegesítő kapitányt, sőt... senkit sem. A szemüvege a csodával határos módon, ott feküdt mellette a homokban, csak le kellett öblítenie a lencsét. Minden olyan csendes volt... Hallotta a saját szívverését, a lélegzetvételeit. Az egyedüli zajt a tenger mély, egyenletes morajlása keltette. Kelletlen nyögéssel ült fel, majd engedett a késztetésnek, köhögni kezdett. Még érezte a sós ízt a szájában, sok vizet nyelhetett. Csak ezután nézett körül, a látvány miatt felvonta a szemöldökét. A város felől füst felhők csaptak az ég felé, a kavargó gomolyagok tompították a nap fényét, amely még így is tikkasztó volt a víz mellett. A fekete ruha talán nem is volt annyira jó ötlet... a szokásos fehér köpenye sokkal stílusosabb és kényelmesebb lett volna, ugyanakkor talán nem annyira hatékony a golyók ellen. Nem mintha túl nagy szükség lett volna rá ezek után. A homokot vörösre színező vér arra engedte következtetni: nem sokan maradtak, akik ténylegesen képesek fegyvert fogni. Érezte a zsigereiben, hogy mivel állt szemben... A teremtés csodája... Végül is, az emberek mindig a káoszban és a pusztításban jeleskedtek. *

* Talpra állt, így valamelyest nyúlt a távolság is, amit beláthatott a parton. A közeli bár mellett egy test feküdt, üveges szemekkel meredt az ég felé, a némán eltátott ajkai körül legyek dongtak. A bikinibe bújtatott idomokon széles vágások és egyenetlen szélű sebek tátongtak, talán még valamilyen állat is megtépázta. Napok óta barnulhatott a déli órákban... *
Mázli, hogy nem arról fúj a szél... * Mormolta a Doktor. *

* Összecsapta a tenyereit, megmozgatta a nyakát és elindult... valamerre. Az elsődleges célja az volt, hogy legalább a többiek nyomára akadjon. Elég keménykötésű alakok voltak ahhoz, hogy túléljenek egy kényszeredett búvárkodó tanfolyamot. Menet közben ellenőrizte a combjára erősített tokot: természetesen elvesztette a fegyverét. Egyedül a kése volt nála, habár azt nem szívesen használta volna. Már értette a blokádot, és rádöbbent, hogy egy teljes hírzárlatot fogtak ki. A bulvár sajtó mindig tele volt vele, éppen milyen hírességek múlatják az idejüket a drága kaszinókban, vagy éppen a medencék, netán a tenger partján lebzselve. Ez elmaradt. Ha hamarabb végiggondolja, akkor tudhatta volna...
Akaratlanul is széles mosoly költözött az ajkára. Nem tudott bosszús lenni a helyzet miatt, amibe csöppent. Egyszerűen lenyűgözte, hogy milyen kevés idő alatt tudott végigsöpörni a kór ezen a helyen. Talán a városban még voltak túlélők, viszont az üdülőben? Minimális esélyt látott rá. Itt lenge ruhás dívák rázták magukat, a sikítás pedig sosem volt jó fegyver éles helyzetben.
Az egyik öltözőfülke mellett megpillantott egy ásót... talán egy itteni dolgozó tehette félre valamikor munka közben. Magához vette a szerszámot, mert a hosszú nyél nagyobb biztonságot adhatott vész esetén.

Nem kellett sokáig bolyongania, megpillantott még valakit a fövenyen. Láthatóan éppen társasága volt, hátulról nemes egyszerűséggel egy részegen botorkáló tagnak nevezte volna, de más volt a helyzet. Fölényes nyugalommal indult arra, még így is sokkal gyorsabban mozgott a fertőzöttnél. A mosolya mániákussá vált, miközben megemelte az ásót. A fémlap egy hangos, fémes kongás kíséretében találkozott a torz koponyával, amely reccsenés kíséretében tört össze. A Doktor felnevetett, letámasztotta a fegyverét, úgy mérte végig az ismerőst. *
- De nem akarok őrültek közé menni! - Válaszolta Alice.
- Oh, ez ellen nem tehetünk semmit, - mondta a Macska - mindannyian őrültek vagyunk. Őrült vagyok és te is őrült vagy.
- Honnan tudod, hogy őrült vagyok? - Kérdezte Alice.
- Annak kell lenned, - Szólt a Macska - más különben nem jöttél volna ide...

* Idézte az emlékezetes sorokat. * Üdvözöllek a világomban... És, mesélj, Édesem, hogy telt az utad? * Váltott át egészen nyájas, csevegő hangnembe. Fél kézzel még mindig az ásó nyelén támaszkodott, a másikat viszont kinyújtotta, hogy felsegítse a bajtársat a földről. *
Armblast
Armblast
Admin

Hozzászólások száma : 1489
Join date : 2013. Apr. 02.
Age : 33

http://ren-chan01.deviantart.com/

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Serahime Hétf. 06 Ápr. 2015, 16:41

* Nem készültek fel....Mindenre gondoltak, ám erre mégsem. A víz széjjel sodorta őket egymástól, ami alapjáraton csökkentette  túlélési lehetőségeit sokaknak. Azonban, amint találkozott az első "szörnyszülöttel", a romok és a romba döntött üdülő komplexum területén, már tudta, hogy a szövetségesei nagyon rossz helyzetbe kerültek. Maga miatt nem aggódott. Elég képzet volt ahoz, hogy ezt a helyzetet túlélje, s habár még nem találkozott ilyenekkel személyesen, nem lepődött miattuk meg annyira.
Halk sóhajjal nézet szét, mialatt a homokban húzta végig a kezét. Körülötte vérfoltok sötétedtek a szemcsék között. Összevont szemöldökkel állapította meg, hogy kicsit jobban kell majd figyelnie arra az időre ami alatt elintézi az ellenfeleit.
Fél kézzel letörölte a maszkjára ragadt homokszemeket, azzal a hajába túrt s megigazatta a fekete tincseit. Kellemetlenül érezt, ahogyan azok az arcához ragadtak az izzadságcseppektől.
A következő pillanatban csoszogás hangjára figyelt fel. Kék szemeit azonnal a dülöngélő férfi felé emelte, s már fél kézzel vette elő, jól elrejtett fegyverét, amikor észlelte, hogy valaki más s feltűnt.*

Gondolhattam volna, hogy túléled. Az olyanoktól, mint te, nehéz megszabadulni.
*Jegyezte meg csendesen, azzal a segítő kézre emelte a pillantását. Ahogyan a férfi gyenge kezét figyelte, egy apró, elfojtott nevetést hallatott a maszk mögül, majd magától felállt s leporolta magát. Egy parányit sajnálta jelenleg, hogy ebben a melegben is ragaszkodott a fekete ruhákhoz.*
Értékelem a próbálkozásod, de ha elfogadnám a segítséged, akkor csak te esnél el. Nem vagy olyan erős, hogy megtarts.
*Szétnézett, s ismét igazított a haján, majd kék szemeivel áthatóan vizslatta meg a férfit, s annak minden porcikáját.*
Megsérültél?
*A hangja szokásosan csengett. Hüvösen és érzelemmentesen. Tárgyilagos volt, még ebben a helyzetben is.*
Serahime
Serahime

Hozzászólások száma : 1432
Join date : 2013. Apr. 06.
Age : 31

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Armblast Hétf. 06 Ápr. 2015, 22:16

Tch-tch-tch... Mondták már, hogy eladtam a lelkemet az ördögnek, ezt a pletykát sosem cáfoltam meg. * Mondta, majd felnevetett. Ahogy Yoi elutasította a gesztust, visszahúzta a kezét és azzal a mozdulattal megigazította a szemüvegét. * Megsúgok neked valamit, lopva... de csak mert édes kettesben lehetünk. Tudod, valakinek el kell vontatni a részeg kreténeket a gyengélkedőig, és nem maguktól fekszenek az ágyba sem. Hozzád képest nehézsúlyúak... Talán ennyit még kibírok, de ha nem hát nem. Inkább fogd arra, hogy a büszkeségedbe tiporna, ha elfogadnád a segítségemet... * Magyarázta, közben széles mosolyra húzta az ajkait. * Melyik a könnyebb? Egy tetszetős hazugság vagy beismerni a valóságot?

Lássuk csak... nyeltem egy adag vizet. Gyűlölöm ezt az idióta hacukát, amiből mellesleg ezt a dög nehéz mellényt bármikor letehetném, ugyanis szükségtelen. Elvesztettem a pisztolyomat, a holmijaim nagy részét... Viszont remek a közérzetem, így nem foglalkozom azzal a pár zúzódással, amit még a roncsban szereztem. Kielégítő a válasz?
Hmm... az ott a te véred? Ha igen, gyanús, hogy fércelni kell...

* Kihúzta az ásót a puha homokból, majd az áldozatának szentelte a figyelmét. Átfordította a hátára egy jól irányzott lökéssel a szerszámmal, leguggolt mellé. * Hmm, kár, hogy nem sok maradt a koponyából, pedig szívesen megvizsgáltam volna. Látod ezt? Hibás programozás... nevetségesen trehány munka. Vagy túl könnyen mutálódik és terjedésében gyengül, vagy alapjaiban véve hibás. A koponya csont egészen elvékonyodott és nagyon könnyen törik, holott védenie kellene az agyat. Így könnyen elpusztíthatóvá teszi a gazdatestet... * Kissé színpadiasan, hangosan felsóhajtott. * Kontárok...
Ha van egy kis időnk, akkor bemehetnénk a vízimentők főépületébe... Biztos van valami steril üvegcséjük, vagy tárolójuk, amiben mintákat gyűjthetek. Legalább váljék a hasznunkra, ha már rossz az időzítésünk. * Magyarázta, közben felegyenesedett. *

Ennek fényében érhető, miért nem volt túl sok hír... Eltüntették a szigetet a médiából, mert gyakorlatilag egy nagy hangyabolyt készítettek belőle. Ha tippelnem kellene, akkor valamelyik félcédulás hibázott... Kíváncsi vagyok, hányan élték túl. Érdekes lenne tanulmányozni a szervezet reakcióit, amikor szánalmasan visítva próbálnak menekülni a fertőzöttek elől, de... nagyravágyás lenne ilyesmit kívánni. Van néhány személy, akin szívesen mérnék hasonlókat...
Armblast
Armblast
Admin

Hozzászólások száma : 1489
Join date : 2013. Apr. 02.
Age : 33

http://ren-chan01.deviantart.com/

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Serahime Hétf. 13 Ápr. 2015, 18:52

Valóban? Csoda....* Fűzte hozzá a férfi szavaihoz, azzal hagyta, hogy megvédje magát, mialatt vissza vonta a kezét. Nyugodtan fogadta a választ, kevés reakciót mutatott rá. Egy ilyen apróság alapjáraton nem kért tőle nagy figyelmet, csak azért emelte a szemeit mégis rá, mert jelenleg csak ketten voltak, s tudnia kellet minden információt a férfitől. Attól függetlenül, hogy milyen "örült", ugyan úgy a csapat tagja volt. Ebben pedig Yoi nem tett kivételt.*
Nem mondok olyat, ami nem igaz, és nem ismerek be olyat, ami nem fordult meg a fejemben. Viszont ha számodra ez jobban hangzik, akkor azt hiszel, amit akarsz.
A kérdésedre pedig...úgy vélem sokkal könnyebb sokszor hazudni, mint beismerni az igazságot. Ezért is vagyunk itt, nem?

Szükségtelen vagy sem, a biztonságod érdekében mindenképpen jó ha van. Habár úgy tűnik a szigeten teljesen eluralkodott a káosz, nem hiszem, hogy csak ezek vannak itt. Viseld csak szépen.
* Ismételten felmérte, majd bólintott.*
Ameddig nem zavarja a haladásunkat nem gond. Ha úgy érzed baj van, inkább keressünk helyet, ahol rendbe szedheted magad. Ha akarom, ha nem, pont szükséges vagy az itteni dolgokhoz és hogy a főnököt megtaláljuk.
*Megrázta a fejét, ezzel is jelezve, hogy valóban nem az ő véréről van szó, majd a köpenyét kötötte ki, és hagyta, hogy leessen a homokba. Puffant egyet mögötte, azzal ismételten körbe nézett. Meleg volt, de nem csak emiatt vált meg tőle. Az is hozzá tett, hogy még mindig csurom vizes volt, a váratlan súly pedig akadályozta a mozgásban.*

*Mialatt a Doki magyarázott, folyamatosan figyelt. Csendesen, de kitartóan. Nagy részét pontosan értette olvasottsága miatt, habár észrevette, hogy a férfi úgy is beszélt, hogy más is megértse. Úgy tűnt, hogy ehhez már hozzá szoktatták előzőleg.*
Nem voltak elég óvatosak, hacsak nem direkt hagyták elterjedni az egészet. Azzal, hogy kontárok, jelenleg a javunkra dolgoztak. Ugyan akkor nem hiszem, hogy csak ilyenek vannak itt. A tudomány ilyen ágához nem igazán értek....de azt tudom, hogy az olyan embereknek, mint amilyen te is vagy, a tudomány fontos....az eredmények még inkább. Ha ez kontármunka, akkor valószínűleg van olyan is, ami ennél veszélyesebb. 
* Az oldalán lévő fegyverhez ért. Még ismételten megtapogatta kicsit, majd bólintott a másik szavaira.*
Legyen. Tudod merre van?

*Nem tett hozzá semmit a férfi szavaihoz. Nyugodtan emelte kék szemeit körbe a környezeten. Úgy érezte, túlságosan kirívóak ebben a pusztában. Mindenképpen fedezéket kellene találniuk.*
Miután szereztünk pár dolgot, tovább megyünk az eredeti tervek szerint. Ha szerencsénk van akkor nem sok ilyen lénnyel találkozunk, és találunk még túlélőket a csoportunkból. A főépületben talán megtalálod a virtuális naplót is. Mindenképpen meg kell keresnünk a főnököt. Ezután, ha itt vagyunk gondoskodnunk kell a kijutásról is, és mellette esetlegesen az információ gyűjtésről.
*Ridegen és tárgyilagosan közölte az információkat a férfi felé. Ahogyan ő átgondolta, ezek voltak azok a monumentumok, amiket nem hagyhattak ki. Szükségessé válhatnak, és talán segíthetnek is. A virtuális naplót is csak azért tartotta valamennyire előbbre, mert sok információt adhatnak nekik, amely esetlegesen a segítségükre lehet. Jó lenne találni még valakit a csoportjukból, de erre kevés az esély. Pont emiatt, nem is fűzte ezt a férfi orrára.*
Serahime
Serahime

Hozzászólások száma : 1432
Join date : 2013. Apr. 06.
Age : 31

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Armblast Hétf. 20 Ápr. 2015, 10:18

És melyik számodra a nagyobb csoda? Hogy nem cáfoltam vagy hogy eladtam? Határozottan nem mindegy a hangsúly egy ilyen esetben... * Megigazította a szemüvegét, közben fogást váltott az ásón, hogy kényelmesen támaszkodhasson a nyelén. * Érdekes felvetés... de lássuk csak. Egy gyermeknek sokkal egyszerűbb beismernie, hogy ő törte össze a vázát játék közben, mint napokig titkolni és engedni a lelkiismeretnek, amely belülről kezdi marcangolni. Talán kettő vagy három napig bírná, míg végül kifakad az anyja előtt és könnyekkel küszködve elmeséli a történteket... Ezzel szemben itt van a mi esetünk. Nem gyerekekkel volt és van dolgunk és ez sok mindenen megváltoztat. Még csak nem is olyan személyekkel, akiknek lenne elég lelkiismeretük: a hatalmas összegek nagyon motiválóak tudnak lenni. Mindenki megvehető, te is és én is, ha a megfelelő ígéretekkel csábítanak elég kitartóan. De visszakanyarodva az eredeti fejtegetésemre... Az emberek egy részét megvásárolták, a másik részét pedig elvakítja egy eszme... Próbáld meg tőlük megkérdezni, ki törte össze a kedvenc vázádat...

Éreztél már valamit ösztönösen? Ismerem ezt a fajta csendet, és ha nem is ilyen körülmények között, de találkoztam már vele. Garantálhatom neked, hogy ha még nem is, de egy-két napon belül a teljes szigeten eluralkodik. Mert így tervezték. * Az utóbbinál élesebben villant meg a pillantása, és sötétebbé vált a mosolya. Büszke volt, ezt egyáltalán nem akarta tagadni. Minden tudós álma, hogy a "gyermekét" éles helyzetben láthassa, a hatás pedig egyszerűen lenyűgözte. Sok minden változott, amióta eljött, de egy valami nem. Ugyanúgy megmaradtak a kellemetlen mellékhatások, a nehéz követhetőség és nyilván a hirtelen és gyors mutálódás is... Egy ilyen méretű terepen felügyelhetetlen.
Ismét Yoira emelte a pillantását, csettintett a nyelvével. * Ismered az alapokat, igaz? Nyállal, vérrel és egyéb testnedvekkel terjed. Ha egy fertőzött nyílt sebhez ér, vagy ha utánuk önkéntelenül is megdörzsölöd a szemed. Arra nem fogsz késztetést érezni, hogy megnyalj valamit, de... legalább ezt tisztáztuk. Agyatlan szörnyként kevésbé lennél érdekes társaság...

El kell, hogy keserítselek. A kontár munka sokkal kockázatosabb. egy vírus esetében pedig pillanatok alatt kicsúszik az irányítás alól és utána szinte lehetetlen megállítani. Ha szerencsénk van, nem vettek észre bizonyos kiskapukat, amelyek alapján elkészíthető az ellenszer... ez a megfogalmazás nem volt éppen korrekt... * Megköszürölte a torkát. * Semlegesítő anyag, hogy pontosabb legyek. Roncsolja az örökítőanyagot, amely miatt lassul a terjedés olyan mértékben, hogy a gazdatest elpusztul, mielőtt megfelelő szervezetnek adhatná tovább. De! Ehhez még nagyon sok munka van hátra és az időnk elég szűkös.
Kétlem, hogy direkt tették volna... Egyszerűen csak túlságosan amatőrök voltak ahhoz, hogy egy csorbát időben kiküszöböljenek és minden kicsúszott az irányításuk alól. Ezt kapod, ha félcédulásokat foglalkoztatsz...
Minden bizonnyal lesznek erősebbek, a gazdatesttől függően tovább alakultak... Nyilván látni fogunk szövetmódosulásokat, talán teljes csontszerkezet átalakulást is, de ilyenekből lesz több.

" Elmondanád nekem, melyik irányba induljak el?"
" Attól függ, hogy hova akarsz érkezni..."
" Nem igazán tudom-..." Kezdte Alice.
" Akkor pedig teljesen mindegy, melyik irányba fordulsz." Válaszolta a macska.

* Toldotta még meg egy idézettel, amit a nevetése kísért. * Ostobaságot kérdeztél, de kegyes leszek. Igen, tudom merre induljak... * Megvetette a bakancsa sarkát a homokba, a vállára emelte a szerszámot. Nem szándékozott egészen addig megválni tőle, amíg jobbat nem talál. * Ott, abban a kanyarban van egy lépcsősor felfelé, a bungalókhoz. Ha átvágunk közöttük, akkor kijutunk egy szélesebb autóútra. Ahhoz az épülethez megyünk, amelyet innen is láthatsz. Nem véletlenül magasodik a part fölé...

Mivel nincs hajónk, a kijutás lesz a legnehezebb... * Felsóhajtott. * A partról láttam egy csinos kis hajóblokádot, a szigetet már lezárták a külvilág felé. Ez annyit tesz, hogy egy egyszerű rádióval nem szólhatunk oda, hogy csempésszenek ki minket hínárnak álcázva. Habár először azt javasolnám, inkább próbáljuk meg összeszedni a csapatot, már ami maradt belőlük...
Eredeti tervek... Komolyan át akarsz jutni a börtönhöz és a főnököt keresni? * Színpadiasan felsóhajtott. * Legyen, keressük... de csak racionális kereteken belül vagyok hajlandó kutatni utána.
A mintákkal és a konkrét bizonyítékokkal többre megyünk a PharmaLife ellen...
Armblast
Armblast
Admin

Hozzászólások száma : 1489
Join date : 2013. Apr. 02.
Age : 33

http://ren-chan01.deviantart.com/

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Serahime Pént. 08 Május 2015, 12:56

Természetesen, hogy nem cáfoltad meg. Hacsak nem hasonlatot használsz, a másikban nem hiszek. A másiknak nincsen tudományos magyarázata, így nem találok benne elég logikát, hogy szó szerint vegyem.
*És ott hagyta a férfit a saját maga gondolataival. Nyugodtan hallgatta,amint az előző szavait kezdte darabokra szedni, majd szépen, fokozatosan elemezte ki. Hosszan pillantott maga elé. Nem tudott nem adni ezekre a logikus következtetésekre, így ismételten vissza emelte kék szemeit a férfira.*
Nem lehetsz biztos abban, hogy mindenkit meg lehet vásárolni. *Szűkítette össze a szemeit a férfi felé.* Vannak még olyan dolgok a világban ,mint lojalitás. Akkor is, ha úgy véled, már nincsen, csupán eszmei értéke.
Az, hogy pontosan melyik törte össze a vázámat nem érdekel. *Ment bele a hasonlatokba.* A küldetést akarom véghez vinni, és elég bizonyítékot gyűjteni.

Remek...akkor csak ki kell jutnunk egy-két napon belül, mielőtt az egész szigetet ellepi ez.
*Nézet szét, végül ismételten a fekete tincseit igazgatta meg. Látta a férfin, hogy mennyire büszke erre a munkára, akkor is, ha nem is teljesen az ő munkája volt. Egy ideig nézte, végül elvonta a pillantását.* Ismerem, természetesen. Eleget tájékozódtam a meglévő információkból, hogy tudjam őket. Nem kell attól tartanod, hogy nem lesz ki védje a hátsó fertályod. Amíg nem csinálsz logikátlan lépéseket, addig nem lesz gond. Maradj mindig mögöttem.
*Figyelmeztette, végül elindult a nehezebb gúnyában. Csupán a köpenyt hagyta ott a homokban. A többire még szüksége volt, ebben a melegben is.*


Rendben.....
*Nem tett hozzá többet. Nem tudta hirtelen, mit mondjon. Egyik eshetőség sem tűnt a legjobbnak, de lényegében nem volt olyan vészes a dolog. 1-2 nap alatt így is-úgyis elterjedt volna ez a dolog. Így jobb volt az alapokat tudni. Az oltóanyagot úgysem tudnák itt elkészíteni...főleg ha sok túlélő maradt...amiben talán maga Yoi sem hitt. A dokit meg fogja tudni védeni. Nem is a férfi társasága miatt, sokkal inkább a tudása az, ami miatt kulcsfontosságú ember volt.*
Akkor fegyverek kellenek majd....habár ez "üdülő paradicsom". Biztos vagyok benne, hogy nem kevés ember volt itt őrizni ezt az egészet. Fogunk találni jobb fegyvert is ,mint ami jelenleg van.

*Felpillantott kék szemeivel a nagyobb épület felé, ami kimagaslott a többi közül. Egy pillanatra megingott, de alig láthatóan. Valami bevillant a fejébe, és emiatt elvesztette az egyensúlyát. Komoran pillantott  maga elé, ahogyan kezét a fejéhez emelte s lassan hagyta, hogy minden normalizálódjon. Az eséstől lehetett talán.... nem értette...nem látta a dolgokat, csak képe jelentek meg, amik abban a pillanatban mielőtt felfoghatta volna el is tűntek. Valószínűleg...tényleg beverte a fejét....*
Menjünk, mielőtt erre tévednének.

Biztos vagyok benne, hogy lesz valami amivel ki tudunk jutni....ha nem külső segítséggel, akkor a sajátunkkal.
*Nyugodtan jelentette ki ezeket a szavakat. Lényegében valóban ezt gondolta, ezért nem tudta a férfi szavai megingatni ebben a hitben. Logikusan alá tudta támasztani. Nem laikusként állt a helyzethez, hanem profi módjára kezelte a helyzetet. Sokszor menekült már meg hasonló helyzetekből. Igaz akkor fegyverekkel támadtak rá, nem pedig élőholtakkal, de sok különbséget nem tett.*
A fejét támadjuk elsődlegesen akkor.
*Élesítette be fegyverét. A kérdésre vissza pillantott a férfira felvont szemöldökkel.*
Nem kell emlékeztetnem téged arra, hogy ki mellet állsz..nem igaz?
Ha nem kell, akkor majd bezárkózol addig, míg megkeresem őt.
Serahime
Serahime

Hozzászólások száma : 1432
Join date : 2013. Apr. 06.
Age : 31

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Armblast Pént. 05 Jún. 2015, 11:35

Hmm... * Egy kis ideig csendben fürkészte Yoi vonásai, majd felnevetett. * Rossz hatással vagyok rád, ha ennyire kritikusan kezdtél el gondolkozni a témában. Ugyanakkor... van benne valami gyönyörű. Mozgat. Kénytelen vagy gondolkozni és gondolkozni, mert az egyik út két másikat is kölykezik, és mint jó szülő, úgy törődsz velük. * Magyarázta feltűnően jó kedvűen. Valahogy nem hatotta meg, hogy pár perccel ezelőtt megölt egy egykoron emberi lényt egy ásóval. Mintha a levegőben terjengő szagokat sem érzékelte volna, vagy ha érezte is, akkor sem fordított rájuk túl nagy figyelmet. Egyszerűen csak elfogadta és együtt mozgott vele, mint más egy frissen sült hús illatával tenné. *
Valamilyen szinten kételkedek benne, mert biztosan akad olyan, akinek nem tudnak nagyobb jutalmat ajánlani, mint amit az események addigi lefolyásával elérne, de ez a ritkábbik eset. Mindenkinek megvannak a saját vágyai, céljai. Nem csak pénzzel lehet megvenni. Információval, lehetőségekkel, új tudással, szeretettel, törődéssel... Ha mindent kifejtenék, akkor holnap éjjelig sem lenne esélyem befejezni, mert egyszerűen túl sok a kétes pont.
Nem érdekel? Akkor egyformán bűntetnéd meg az összeset a kárért? A legkisebb is kapna, aki még csak a világnak teljesen tudatában sincs? Vagy mindet elengednéd és hagynád, hogy a másik szobában ugyanezt tegyék? * Habár már eltért az eredeti tárgytól, túl nagy volt a kísértés erre a válaszra. *

Szerintem a legnagyobb problémánk nem a fertőzés lesz néhány nap múlva. Sokkal inkább a kormány. A sziget hemzsegett a sztároktól, celebektől, az emberek pedig kíváncsiak. A blokád sem tudják fenntartani sokáig... Folyamatosan építik, azóta is érkeztek, hogy magamhoz tértem a parton. Sterilizálni fogják a helyet... Volt alkalmam párszor átrágni magamat a biztonsági óvintézkedéseken már. * Megigazította a szemüvegét, majd felnevetett a parancson. *
Vigyázz, mert a hátul ülők szabotálják leghamarabb az akciót.

Nem kevés biztonsági embernek kellett lennie. A szállodának vannak saját őrei, azon kívül pedig sok híresség ide is hozza magával a hátvédjeit, az... üzletemberekről nem is beszélve. Megpróbálhatjuk átnézni az épületeket, kezdve a bungalókkal, vagy próbálhatunk tematikusak is lenni. A szálloda recepcióján látni fogjuk a szobafoglalásokat, a kíséretet... Minden információ ott van, amire szükségünk lehet, éppen csak egy bökkenő van. Mivel az a legnépszerűbb környék, arra lesz a legtöbb fertőzött is. Nincs garanciánk rá, hogy egyszerűen csak át tudjuk verekedni magunkat közöttük, gyorsaság ide vagy oda. A döntést rád bízom, én csak mutatom a legrövidebb vagy legcélravezetőbb útvonalakat.

* Látta, ahogy Yoi megszédül, éppen ezért ő is megállt és érdeklődve mérte végig. * Odabent megnézlek, addig szedd össze magad... * Vállon veregette. * Te nem estél olyan szerencsésen, mint én... legalábbis ha saccolnom kellene.

* Drámaian ingatni kezdte a fejét. * Olyannak tűnök, mint egy ócska szajha, aki mindennap másnak táncol? Nagyon sok mindennek kell történnie ahhoz, hogy én másnak bájologjak. Azt azért leszögezném, hogy nem hozzád vagy a kis... bandánkhoz vagyok ilyen elkötelezetten hű, hanem a saját elveimhez. Merő véletlen, hogy ez nagyjából egyezik a többiekével. Mindössze annyit kell leszögeznem, hogy maradjunk reálisak, tehát: az öngyilkos akciók feleslegesek, mint ahogyan keresni a testét, miután megtaláltuk a fejét külön... Ennyi a kikötésem.
Armblast
Armblast
Admin

Hozzászólások száma : 1489
Join date : 2013. Apr. 02.
Age : 33

http://ren-chan01.deviantart.com/

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Serahime Vas. 21 Jún. 2015, 15:42

*Tűrte a férfi pillantását, s nem fordult felé. Láthatóan nem adott túlságosan nagy jelentőséget neki, csupán egy mellékes jót, vagy rosszat, ami jelenleg nagyon is a férfihoz tartozott. A szavaira, körbepillantott még egyszer, de csak közömbösen válaszolt.*
Az, hogy mennyire kritikus vagyok, függ az adott helyzettől is. Mivel tanulékony vagyok, és sokat olvasok, mint tudod, lehetséges, hogy a beszélgetéseinkből is ragadtak rám dolgok, de ez a jelenlegi helyzetünkben igencsak mellékes.
* Csizmája kissé elmerült a puha homokban, folyamatos nyomot hagyva benne.*
A szavaidból úgy is lehet érteni, hogy téged is meglehetne venni, ha tudnak olyat ajánlani?
*A válla fölött nézett hátra sötét szemeivel. Talán azokban nem tűnt ki az érdeklődés, de nagyon is foglalkoztatta. Habár a doktorral való viszonyuk elégé változó volt, kezdve a fogadással, a beszélgetésekkel, és azzal, ahogyan Yoi mindenkihez viszonyult, voltak bizonyos dolgok, amik őt is foglalkoztatták. A következő kérdésnél a nő hirtelen torpant meg, majd egy gyors, lendületes fordulattal termet a férfi előtt. Arca alig volt egy centiméterre a férfiétól, így érezte azt, ahogyan a másik a levegőt vette. Sötét szemeivel fürkészte, mialatt válaszolt.*
Ez egy olyan kérdés, amire én nem válaszolhatok, mert a döntés nem az enyém lenne. Ha mégis, s minden fekete, és fehér lenne ebben a világban, már te sem élnél.
* A válasza bele volt bújtatva a szavaiba. Ha minden fekete-fehér lenne, nem foglalkoztatná az mekkora a bűn, de mivel a világban sok minden szürke, a kérdésre a felelet nem lehetséges az adott körülmények tudta nélkül. Hangja hűvös volt, tárgyilagos, érzelemmentes. Mégsem ez volt ijesztő a nőben, hanem, ahogyan ilyen közel volt a férfihoz, az még jobban láthatta, hogy a sötét szemeiben nem voltak érzelmek. Se düh, se vágy....semmi, s ennek ellenére, mégis érezhette, hogy igazat mond. Valóban megölné.*

Sterilizálni..... *Suttogta megismételve a férfi szavait. Szemei egy pillanatra össze szűkültek.*
Robbantás... vagy tűzvész.... mindent elfognak pusztítani, ami nem hozz számukra előnyt.....
Előtte azonban ..... *Pillantott a férfira.* Ők is küldenek egy csapatott majd. Kevesebb időnk van, mint vártam.....
*Vonta meg a fejét, majd felvont a fejjel ment tovább. Összerakta a fejében a sorrendet. Fegyver, és minden amihez szükség lehet, a minták, információk a nagy épületből, a főnök....és még a kiút is megspékelve sok-sok élőholtal és ki tudja milyen szörnyekkel. Yoi szája görbületében apró mosoly jelent meg, megbújva. Sötét szemeiben pedig apró fény csillant meg. Nem lesz egyszerű.....igazi kihívás.*

Milyen fegyvert akarsz?
*A doki szavaira csupán ennyit bökött ki. A sajátját ellenőrizte, mellette végig gondolta, hogy az apró tőre is a helyén van e.*
Először is fegyvert kell találnunk egy olyan helyen, ahol lehetőleg nincsenek sokan, mert meg kell beszélnünk egy-két lépést. Utána.... *azzal előre pillantott és a magas, ágaskodó épület felé mutatott.* Oda kell mennünk az információk és minták miatt. Ha megnézed, jóval konszolidáltabb és kevésbé  fennhangú épület. De éppen ezért kell jobban tartani tőle, mint mondjuk egy szálódától...persze, ezek jelenleg csak feltételezések. A jelentések szerint, az épület felső szintjein vannak az irodák, az alsón a betegszobák és könnyedebb laborok...az alaksorban és lenti pincékben minden más...... a közelébe tartják fogva valószínűleg a főnököt is...bár arról pontos információ nincs....
Szóval... *emelte vissza a pillantását.* Az első lépéshez, melyik útvonalat ajánlod?


Nem lesz semmi bajom.... *motyogta az orra alól, majd felpillantott a váll veregetés miatt. Halk sóhajjal húzta ki magát. Vett egy mély levegőt, úgy folytatta a homokban a másik mellett az útját.*
Nem emlékszem mindenre....így a feltételezésed...lehetséges.

*Eszébe jutott a bunkerben lévő napok, amikor időnként más-más egyén jelent meg távozóként a Doki ajtajából. Emiatt egy kissé felvonta a szemöldökét s habár nem szólalt meg, tudta, hogy a férfi érti a célzást, s a néma, kissé gúnyos választ a kérdésre.*
Kikötésed elfogadva. A küldetésben végig megyünk az adott pontokon, ha nincsenek felelhető folytatható részek, átugorjuk az adott pontot.
Ismerhetsz már valamennyire Doki..... ha nem hátráltatsz, akkor nem lehet bajod, ami annyit jelent, hogy megvédelek. Felesleges vagy segíthetetlent nem veszünk a hátunkra.
*Tovább ment. Szavai durván hangoztak, ahogyan egy profitól elvárható volt, de Yoi, a maga módján foglalkozott másokkal. Tudta előre, hogy most sokakat elveszítettek, így ezt nem vette fel, vagy legalábbis nem mutatta ,de az előző küldetés sikere nem volt olyan mértékű, mint azoknak a száma akik elhaláloztak benne. Nem Yoi vezette, nem volt ő elég rangos hozzá, de ő is elvesztet ismerősöket, szomszédokat, és a férfit, aki apja helyet felnevelte a csapatban. Mivel a nő képtelen volt kimutatni ott, mások előtt a fájdalmát, s ugyan olyan érzelemmentesen folytatta a napjait, a háta mögött rámutogattak ismételten, szavakkal gúnyolták. Azt hitték nem tudja, de tévedtek. Kevesen voltak akik értették a nő viselkedését, és tudták azt kezelni, így kevesen értették azt is meg, hogy valójában mennyire fájt neki és mennyit gyötrődött a gyász alatt. A főnök sehol nem volt, az új küldetés nagy része pedig immáron az ő vállát nyomta.*
Serahime
Serahime

Hozzászólások száma : 1432
Join date : 2013. Apr. 06.
Age : 31

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Armblast Csüt. 16 Júl. 2015, 12:36

* Felvonta a szemöldökét, majd inkább a szemüvegét igazította, miközben halkan kuncogni kezdett. * Néha attól tartok, hogy talán túl sok ragadt rád... Néha viszont örülök neki, mert a kritikus gondolkodásmód sok-sok elemzést igényel. Sosem árt, ha a lehető legtöbb szemszögből mérsz fel egy adott helyzetet, mint ahogyan a mostanit sem. Akkor szólj, ha látod benne egyszerre a csodát és a katasztrófát is, mert mind a kettő ott van... Próbálják egymást túlragyogni egy káprázatos játékban... * Kezdett belelendülni, mert egyre több szenvedéllyel beszélt, de végül visszafogta magát. *
Igen, minden bizonnyal meg lehetne venni, ha olyasmit ajánlanak fel. Elvégre... ti is megvettetek magatoknak, nem? * Kérdezte egy szélesebb, talán sötét tónusú mosollyal a vonásain. * Ígértetek valamit, amit egyedül nem feltétlenül kaptam volna meg... A tökéletes bosszút, lehetőségek széles tárházát, ha még egy labort is toldottatok volna hozzá, egészen máshogy állnánk, de így sincs okom panaszkodni. Ha másféle választ vártál, el kell keserítselek... Ellent mond az elveimnek, ahogyan korábban hangoztattam őket. A jelenlegi pillanatban kevés olyan dolgot tudok felhozni, amivel tényleg megvehetne bárki, mert a tudomány még nem képes elérni, de egyszer talán lehetségessé válik. Akkor viszont tarthattok a konkurenciától...

* Amikor Yoi megtorpant és a szemébe nézett, kénytelen volt megállni. Fürkészte a pillantását, az ő vonásai sem változtak sokat, legalábbis egy kis ideig. Egyfajta eszelős vágyat kezdett tükrözni a pillantása, amely a tudás iránti szomját láttatta a felszínre törni. Egyszerűen lenyűgözőnek találta ezt a tapasztalatot. Többet és többet akart belőle, tanulmányozni minden egyes pillanatát, amihez Yoi megjegyzései és a puszta személyének rejtélye egy olyan fűszert adott, amely szinte afrodiziákumként hatott. * Nem tudhatod... Ha minden csak fekete és fehér lenne, egészen más világban élnénk... Egy olyan világban, amelynek mi nem lehetünk a termékei. Szürke vagy. Én is szürke vagyok. Megvannak az erényeink, de túl sokat ismerünk a feketeség oldaláról is, és ettől a tudástól eszünk ágában sincs megválni. Átoknak tekintjük? Biztos volt egy olyan pont... ám ha megtanulsz vele élni, erényeddé válik. Feljebb emel egy új szintre, amely miatt a korlátaid áthelyeződnek.
Azt mondod, a döntés nem a tiéd lenne. Merész dolog ilyesmi mögé rejtőzni. Valóban nem a tiéd? Kényszerítenek rá, hogy ezt tedd? Kétlem... A láncok, amelyek megbéklyóznak, egyedül csak itt vannak... * Mutatott a halántékára, majd végül eltávolodott Yoitól. *

Gyorsan utolérted a gondolatmenetemet... Jár egy kockacukor. * Látta a változást a mindig nyugodt vonásokon. Eleget fürkészte már ahhoz, hogy ezeket észrevehesse. * Úgy látom, elfogadtad a kihívást...
Használhatót. Könnyű fegyver, legfőképpen önvédelemre. Azzal nem kell törődnöd, hamar találok magamnak, inkább a saját részed miatt aggódj... Érdekesek a lépéseid... de megvárom, hova visznek. * Tovább indult a parton, a felettük lévő úthoz vezető lépcsők irányába. * Haladjunk, mielőtt meggondolom magam. * Sóhajtott fel, de végül elmosolyodott. Szemmel láthatóan neki is pontos tervei voltak, tudta merre megy. *
Armblast
Armblast
Admin

Hozzászólások száma : 1489
Join date : 2013. Apr. 02.
Age : 33

http://ren-chan01.deviantart.com/

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Serahime Szomb. 22 Aug. 2015, 20:49

*Habár érdekelte a férfi válasza, végül csak elvonta a pillantását s mialatt haladtak hallgatta végig. Pontosan értette a szavait, akkor is, ha ennyire nem gondolt bele a dolgokba. Ő reálisan igyekezett végezni a feladatát. Nem arról volt szó, hogy elhaladt a többi dolog felett, csupán tudta, hogy az adott pillanatban mi lehet a fontos és mi az, ami jelenleg felesleges.  Felvonta a szemöldökét a válaszon, de nyugodtan jegyezte meg a saját szavait beékelve a beszélgetésbe.* Nem én ígértem neked bármit is. A feladatok ezen részei sosem az én kezemben voltak. Én figyelek és végrehajtok.
*Fél szemét emelte a férfira, egy kis ideig csak nézte.*
Légy lojális, vagy lépj ki és tűnj el. Az árulás megbocsáthatatlan. Ha egyszer mégis megteszed, megfoglak találni...Doki.

*A pillantása nem változott. Érzelemmentesen figyelte ahogyan a férfiéba viszont kiült a tudás iránti vágy, amely kissé már ijesztőnek tűnhetett egy átlag ember véleménye szerint.*
A szürkeségnek is több árnyalata van, mi csupán pár pontban hasonlítunk. *Jegyezte meg nyugodtan, kissé ridegen.* A szavaid segíthetnek átvezetni bizonyos szakaszokon az életedben, nekem viszont szükségtelenek. A béklyóimat magam alkottam külső hatásokra. Mindennek oka van, ha ennél többet akarsz tudni, emlékeztetlek a fogadásunkra.
*Vonta fel a fejét, majd elengedte, s hagyta, hogy eltávolodjon tőle. Yoi megszokott egy életritmust és stílust, ettől pedig nem kívánt megszabadulni. Mintha mindig is ezért kellet volna élnie, távol állt tőle az a szabadság ami a férfiban megvolt. Talán mindkettejükben megvolt az őrület egy hasonló formája, de pont emiatt a nagy különbség miatt volt az is eltérő. Yoi érdektelenségét fel tudta kelteni, barátságának egy csipetnyi részét el tudta nyerni. Ez a két dolog bőven elég okot adott arra, hogy a beszélgetéseiket, ha egy külsős nem is, ők pontosan értették. *

*A kockacukros megjegyzésre nem válaszolt. Nem szerette és lónak sem tartotta magát. Mindenféle válasz lehetőséget elutasított, mert feleslegesnek vélte.*
Vannak dolgok, amik engem is érdekelnek.
*Jegyezte meg. Valóban elfogadta a kihívást...sőt....mintha előre megborzongatta volna a lelkét a lehetőségek tárháza. Profi volt, akit így neveltek.....mióta az eszét tudta erre nevelték...így az ilyen lehetőségek, mindig újdonsággal értek.*
Van fegyverem, majd keresek másikat ha szükségesé válik.
*Felvonta a szemöldökét, úgy követte végül a férfit felfelé a lépcsőkön. Látta....a mozdulatai arról árulkodtak, hogy ismerős volt a szigeten. Talán csak a kis idő, míg külön voltak engedte meg, hogy körbenézzen...talán valami más. Maga Yoi sem értette, hogy számára miért volt ilyen ismerős a környezet, és bizonyos apró változtatásokon kívül, miért rémlettek fel neki helyszínek. Mintha csak tudta volna, hogy a következő szinten baloldalt egy kisebb medence lesz, bárral és elkerített résszel, ahol az itt lévők szórakozhattak. Amint oda értek összeszűkült szemmel tekintet szét.  Sosem volt még itt...mégis tudta mi merre van. Foghatta volna arra, hogy megjegyezte a térképet....de a pontos helyismeret ennél zavaróbbak és mélyebbnek tűnt. Követte a Dokit, mert bizonyos dolgokról nem akart még beszámolni neki. Hiszen nem is tudta, mit jelent az egész.*
A főnök üzenete... meghallgattam párszor. A háttérben motor zúgás volt, és egy kissé repedtet hang. Ezekből és hasonló zajokból indultunk ki a holléte miatt. De maga a segélykérés régi, valószínűleg már nincs azon a helyszínen, ha a gondolkodásmódját követem, inkább mondanám, hogy elrejtőzött valamerre, és vár.
*Szűkítette össze a szemeit.*
Serahime
Serahime

Hozzászólások száma : 1432
Join date : 2013. Apr. 06.
Age : 31

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Armblast Szer. 09 Dec. 2015, 20:14

* Felvonta a szemöldökét, látszott rajta, hogy érdekesnek találta a felé érkező választ. * Figyelsz és végrehajtasz... Néha nehéz rajtatok kiigazodni. Egészen eddig napról napra hallgattam, hogy mindannyian ugyanannak a csapatnak a részei vagyunk és kollektívan kellene gondolkoznom. Amikor megteszem, kijavítanak. * Megigazította a szemüvegét. * Lenyűgöző... egyszerűen lenyűgöző... A pszichiátria vagy a pszichológia is érdekes tudomány, viszont talán egy fokkal jobban járunk a jelenlegi... végzettségemmel. * Itt széles mosolyra húzta az ajkait. *
Milyen félelmetes... * Mondta töretlen jó kedvvel, amíg a fenyegetés csak verbális volt, nem tartott tőle. * Előre várom azt a találkozót. Készülni fogok teával és keksszel. Csak hogy tisztázzunk valamit: sosem fogadtam senkihez sem hűséget. Ott vagyok, ahol van értelme lennem és nem csak kósza ábrándokat kergetek.

Való igaz... a fogadás... Kis híján annyira elragadtattam magamat, hogy megfelejtkeztem róla. * A tónusa és a mosolya már-már nyájas volt, ezzel nyomatékosítva, hogy egyáltalán nem ment ki a fejéből, ugyanúgy keresi a megfejtéseket és a jeleket, mint eddig bármikor. Ezt a játékot azon kevesek közé sorolta, amelyekhez kimagasló türelemmel viszonyult... és meg kell hagyni, nagyon kevés ilyen volt. *

* Ismerte magát, az emlékei pontosak voltak erről a helyről. Az üdülőparadicsomról, a nyüzsgésről, a kisebb épületekről a partok mentén... ő is egy ilyet bérelt magának. Távolabb volt a várostól, de közel a laborokhoz... és itt is megkapott mindent, noha a mulatozó turisták néha bosszantóak voltak.
A képbe egyetlen dolog nem fért bele. Yoi. Úgy követte őt, mintha tudná, mintha várná a látvány részleteit, amelyek eléjük tárulnak apránként, ahogy haladnak előre. *
Az üzenet idején itt már nagyban állt a bál és a buli egy furcsa fordulatot vett. Mondhatjuk úgy is, hogy egy fokkal több vért és vonaglást tartalmazott, mint egy átlagos alkalommal. * Nem zavarta a levegőben terjengő szag, amely a bomlásról árulkodott. A napon megalvadt vér bűze erőteljes volt a medencék mellett. A bároknál a székeket felborogatták, a földön üvegek és széttört poharak hevertek. Érdekes módon néhány aszott hullán kívül nem voltak ott fertőzöttek. A csendben hallani lehetett a legyek zúgását, amelyek a pusztítás után gyűltek ide. *
Kevés olyan helyet tudok elképzelni a szigeten, ahol valaki csak úgy meghúzhatja magát és várhat... de... egyelőre maradjunk a te nézeteidnél. * Kuncogott fel. Átlépett az egyik test felett. Mivel a feje körül-belül két méterrel arrébb volt, nem kellett attól tartania, hogy fel fog kelni mellette. *
Armblast
Armblast
Admin

Hozzászólások száma : 1489
Join date : 2013. Apr. 02.
Age : 33

http://ren-chan01.deviantart.com/

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Serahime Szer. 24 Feb. 2016, 22:25

Ahogyan te is....úgy én is egy kicsit más szerepet töltök be, ebben a csapatban. Kollektív a munka, de mindkettőnk számára vannak mellékutak, amelyeket azért kell végig járnunk, mert nincs megfelelőbb rá.
*Nem változtak a vonásai, és nem tett több fenyegető hozzá szólást a férfi szavaihoz. Tudta, hogy a Doki pontosan megértette az álláspontját. Akkor is ha úgy tűnt nem igen vette komolyan. Előre fordította a fejét. Összegezte a látottakat, érzetteket és azokat amiket eddig vélt a tennivalók szerint. Élvezet az idő amivel futniuk kell..... valóban csak ez a gondolat okozott a szája szegletében apró mosolyt, sötét érzelemmentes pillantásában kis életet.*

*A fogadás...egy dolog ami érdekelte....szeretett olvasni, és a férfi olyat ígért nyereményként, ami túlzottan is foglalkoztatta az elméjét. A kíváncsiságát. Ehhez azonban nyernie kellett.....
Nem volt egyszerű, mivel nem volt az ellenfele olyan akit lebecsülhetett. Nyájas szavait elengedte a füle mellett. Szája szegletében megbúvó eddigi kis mosolyt most elhúzta. Maga sem tudta miért érdekelte az ennyire...de érdekelte. Megválaszolhatatlan kérdés... pont úgy, ahogyan az is, miért gondolta valahol mélyen a gondolatai között ezt a férfit egy barátnak, szövetségesnek. Nem mondta, sosem ismerte volna el, hogy valóban annak tartotta.*

*Hamarosan felértek a lépcsőn. Nem lepődött meg. Ugyan az az érzés kerítette hatalmába. Tudta, hogy mire számíthat. Tudta mi lesz itt.....
A szag elképesztő lehetett. Mindebből Yoi nem sokat érzékelt a maszknak köszönhetően, amit még a hőség ellenére sem vett le. Sok mindentől megszabadult volna...de az az egy, amitől nem. Megfigyelte a terepet....a pusztítást figyelemmel kísérve.... valószínűleg a pánik hamar kitőrthetett, onnantól kezdve pedig a legtöbbeknek nem volt menekülés. Az egyetlen dolog, ami a gyomorfelforgató helyben zavarta, az a csendesség volt. A legyeken kívül ... szinte semmi mást nem lehetett hallani. A szél sistergése...a tenger messzi csobbanó hangja... minden túl messze volt, vagy ritka. Hol lehetett az ellenség?
Összevonta a szemeit, lassan forgott meg a tengelye körül. Érdeklődve vadászott a pillantásával. Mégsem talált semmit.*
Az a kevés hely is talán pont elég.
*Válaszolta, majd előre bökött a fejével.*
Azt mondtad a hotelek környékén lehetnek dögivel.... próbáljunk tovább jutni. Nem tetszik a jelenlegi helyzetünkben ez a csend.
Serahime
Serahime

Hozzászólások száma : 1432
Join date : 2013. Apr. 06.
Age : 31

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Armblast Csüt. 03 Márc. 2016, 12:58

* Figyelte Yoit... Látta az apró változást a mimikáján, aminek az okát nem tudta pontosan... de sejtette legbelül. Érdekes társaságnak ítélte, már-már túlságosan is annak, szórakoztatta a jelenléte. A helyzet nem sokban különbözött a számára főhadiszállástól, vagy egy kényelmes hotelszobától. Ugyanúgy otthon volt.
Kevés olyan személy volt, akiben akárcsak egy apró szikra formájában is, de megbízott. Yoi és a Főnök ezt a tábort gazdagították. Nem arról volt szó, hogy túl sok reményt fűzne hozzájuk, vagy igaz barátként gondolna rájuk, mert ezeknek a fogalmaknak a jelentését egy ideje nem tudta feldolgozni, nem tudta őket megélni, hanem fenn tudott tartani egy status quot. Megosztotta velük néhány kért és kéretlen gondolatát, nagyjából sejtette, mit fognak lépni. Ők biztos pontok voltak a maga furcsa kis világában. *

A hotel arra van. Egyelőre kerüljük, mert pár jól irányzott rúgás és a szép szavak nem védenek meg. A csendünk magyarázata roppant egyszerű, ha egy kicsit belegondolsz. * Sötét mosoly kúszott az ajkaira, közben megigazította a szemüvegét. * Találtak nálunk érdekesebbet. A fertőzötteket vonzza a hang, a felvillanó fények, a ricsaj... Pont, mint egy tömeg a szórakozóhelyeken sötétedés után. Nem gondolkoznak, követik az ösztöneiket... és táplálkoznak.
Talán felrobbant egy autó, vagy valamelyik test medencébe zuhant és a csobbanás tovább csalta őket. Ezen a környéken jól terjed a hang... * Átvágott az egyik bár romjai között, majd letért egy sétáló ösvényre egy parkosított részen. Ahogy lépkedett, gondosan elkerülte a bambuszból készült korlátokat két oldalon. * Vigyázz a szálkákkal... Ha csak nem érzel utolérhetetlen vágyat a csatlakozásra. Abban az esetben szeretnélek felboncolni... Egy friss példány sokkal több mindent elárul, mint egy napok óta oszló hulla.

* Egy ponton, ahol kidőlt a korlát, átlépett rajta, a fák és bokrok között ment tovább, egészen egy drótkerítésig. * Megérkeztünk... A főbejáratot nem kockáztatnám meg az út és a torlaszok miatt, de itt nem lesz nehéz átmászni. Hölgyeké az elsőbbség.
Armblast
Armblast
Admin

Hozzászólások száma : 1489
Join date : 2013. Apr. 02.
Age : 33

http://ren-chan01.deviantart.com/

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Serahime Kedd 19 Ápr. 2016, 12:24

De az ösztön nem csak lebutított rendszer. Gyakran vannak mögötte ösztönös lépések, megérzések amik sokkal inkább segítik, mint hátráltathatják őket...már ha ezt felismerik. Az utolsó jelentések szerint, a legtöbb két lábon járó hulla ostoba. *Összevont szemekkel nézett hosszan a Dokira. Nagyon jól tudta, hogy ebben az esetben ugyanarra gondolnak.*
Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a kutatás nem feltétlenül nyugodott bele az olyan lények készítésébe akik nem, hogy ostobák, de irányíthatatlanok is. Lényegtelen, hogy végül maga a megsemmisülés véletlen vagy szándékos volt e.
*Beszélt, mialatt haladtak figyelt, és csendesen beszélt. Hangjában nem volt félelem, sem feszültség. Pontosan tudta, hogy miért jött ide, és éppen ezért nem riasztotta el a tudat, esetleg hamarosan nem csak ketten lesznek. Ám pont azért mert ketten voltak....beszélniük kellet.
A boncolásra nem szólt semmit, de a szemei rideg villanása jelezte a férfi felé, hogy valószínűleg kevés eséllyel jutna el odáig, hogy őt felboncolja. Lehet, hogy a zombik agyatlanok, de valamelyest a képességeik maradandóak, s ha mellé mutáció is társul.....*
Mennyi idő alatt mutálhat a vírus, ha megfelelő gazdatestbe kerül?

A kerítésen túl van a hátsó bejárat.... az nem biztos ,hogy járható lesz.....
*Jegyezte meg s aprót rebbentek meg a szemei. Körbenézett némán. Valamit keresett az épületen. Nyitott ablakot, nagyobb szelőzzőt.....valamit ami második lehetőségként fennállhatott nekik. *
Ne halj meg míg átmászom.
*Jegyezte meg, azzal könnyed mozdulatokkal kapaszkodott fel és mászott át. Valóban nem volt számára még csak nehéz sem. Apró és hajlékony termete miatt, gyorsan és kecsesen jutott át. Amint csendesen leugrott megtörölte a kezeit, majd biccentet.*
Remélem áttudsz mászni.
Serahime
Serahime

Hozzászólások száma : 1432
Join date : 2013. Apr. 06.
Age : 31

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Armblast Pént. 06 Május 2016, 11:07

Írhatok neked cifra jelentéseket... engem mégis meg fogsz kérdőjelezni, hogy mikor hazudtam benne, vagy talán a teljes igazat írtam-e... * Nevetett fel sötétebb tónusban. * Nem ostobák, ösztönösek. Mindig arra mennek, amerre a táplálékot sejtik, és amíg azt nézed, hogyan botorkálnak és buknak fel a legapróbb patkán is, már körül vettek. Az egyszerűek tényleg nem intelligensek... Viszont akadt közöttük olyan, amelyik meg tudott oldani egyszerűbb logikai feladványokat. Biztosan ismered a gyerekeknek azt a játékát, amikor egy dobozba kell bedobni a lyukakon az adott formájú tárgyat. Csillagot a csillag alakú lyukon és így tovább... Megfejtették. Kevesen, mert a dns lánc egyetlen apró mutációja okozza, de léteznek. * A szemében egy szikra villant, amely valahol az őrület és a zsenialitás határán egyensúlyozott, folyamatosan billenve az előbbi felé. Lenyűgözték a kísérletek, még ilyen távlatban is... az, hogy ekkora méretben láthatta az egészet, pedig fenomenális volt, leszámítva a bűzt és a pusztulást. *

Változó. Függ attól, hogyan fertőződött meg, mikor és utána mit tett. Ha az illető nem rendelkezik a szükséges mutációval a testében, egyszerűen megharapták vagy befecskendezték a szert a testébe, nem vágta le a sérült testrészt és nem fertőtlenített, akkor körül-belül 4-6 órát vesz igénybe. Persze, ez csak átlag... Van, akinek elég fél óra, másoknak napok, amíg szép lassan elvesztik az öntudatukat. Mivel vírusról beszélünk, ezért szem előtt kell tartanunk, hogy folyamatosan változhat és kialakíthat különféle variánsokat. Mivel az eredeti minták sem voltak még stabilak, legalábbis akkor nem, amikor utoljára hallottam felőlük... Matekozd ki. Te még a komplikáltabb feladatokat is meg tudod oldani. * Utalt ezzel arra, hogy Yoit nem fertőzték meg, és még intelligensnek is tartja. *

* Elcsendesedett, amíg Yoi mászott, megigazította a szemüvegét. Úgy festett, mint aki a másodpercek töredékéig ugyan, de elkalandozott. * Úgy nézek ki, mintha a második osztály cserkészcsapatába tartoznék...? * Kérdezte felvont szemöldökkel. Magát meghazudtolva, viszonylagosan könnyen átmászott az alacsony kerítésen. A felszerelése nehezítette a dolgát, mert szokatlan volt a számára, de nem tette teljesen lehetetlenné. Ezen a ponton megfogadta: az első adandó alkalommal meg fog szabadulni a mellénytől. *
Armblast
Armblast
Admin

Hozzászólások száma : 1489
Join date : 2013. Apr. 02.
Age : 33

http://ren-chan01.deviantart.com/

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Serahime Hétf. 16 Május 2016, 12:20

Valószínüleg így lenne. De ez csupán azt jelezné, hogy a tudásod érdekel, amit ezáltal tudsz folyamatosan közvetíteni, nem pedig fejet hajtok minden előtt amit kész tényként állítasz. *Beszélt, többet mint átlagban, mert szükségesnek vélte. Emellett azonban minden apróságra figyelt. Doki szavai megerősítették az elgondoládt ami benne volt. Nem tudta,pontosan, hogy ennek örülnie kellene vagy sem, mindenesetre amíg a férfit egyenesen lenyügözte a kutatás efajta eredményei, őt sokkal inkább elkomorította és figyelmeztette. Hiába ösztönösek... ezek a lények sok lud disznót győz alapon bárkit elkaphatnak, ilyenkor pedig nem sokat segít az, hogy Yoi milyen képeségekkel van megáldva. A fegyvereit tapogatta oldalt, átgondolta, hogy minden összevetve a nyilt komfrontációt jobb elkerülni. Csak annyi lőszert használjanak, ami szükségszerü. Nem lehet tudni, hány olyan ember volt ott aki segítethette a virus mutálódását akaratlanul is.*

Nem szükséges.... értem mire gondolsz. *Körbenézett, kelletlenül számolgatott. A lehetőségek adottak voltak, de elég sok hátrányt adott nekik. És még akkor nem,voltak itt a tisztitók..... A kihívás egyszerre volt élvezet és figyelmeztetés is. Elsődlegesen a feladatra kellet inkébb figyelnie. Megtalálni a főnökőt ha még lehetséges éd kivinni őt is, és a Dokit is. Mert hiába volt negatív vele szavakban, vagy csak elutasító, a férfi nem volt teljesen idegen mellette. Furcsa figura, legalább annyira talán, mint ő. Ezt mér a küldetés elején eldöntötte, ahogy lehetséges, nem hagyja itt őket.*
- Menjünk.... haladjunk.

*Nem válaszolt de mialatt visdza pillantott, egy kis mosolyt engedett végül meg. Az a kicsi mégis ritka mosoly pedig elárulta, hogy habár nem nézi le a férfit, nagyon is tisztában van vele, hogy fizikálisan kettejük között elég nagy a különbség. Ezáltal pedig az ideköthető képességek között is. Előre pilantott és bökött a fejével.*
- Inkább csak értékelem ha tudod tartani a tempót.
* Elindult nyugodtan, figyelve óvatosan. Végül a célt nézte hosszan.*
- Reménykedjünk benne, hogy tiszta a terep.
Serahime
Serahime

Hozzászólások száma : 1432
Join date : 2013. Apr. 06.
Age : 31

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Armblast Pént. 27 Május 2016, 13:04

A tények elég relatív dolgok... Ami nekem tény, neked lehet kétség és ez visszafelé is igaz. Másként látjuk a dolgokat, ez benne a leggyönyörűbb. Vegyük ezt a helyzetet alapul. Te azt állítod, nem intelligensek a fertőzöttek, mert ezt figyelted meg, hallottad, így ez a te valóságod. Én látom mögötte a munkát és részletesen ismerem az agyban történő változásokat... Ezek az én tényeim. Lesz egy pont, amikor a kettő összetalálkozik... és annak a pontnak nem fogunk örülni. * Fűzte sorba a gondolatokat a maga módján, de volt benne bőven igazság. Annak a pontnak, amikor találkoznak majd a vadászó lények problémamegoldásával, mellette pedig láthatják az ösztönlények mozgását, biztosan nem fognak örülni... Ha egyáltalán túl élik. Nagyobb tömegben, legyenek bármilyen lassúak is, veszélyesek. Ha a horda legalább egy erősebbel egészül ki, annak súlyos következményei lehetnek. Ha ugyan nem is lép ki vezéregyéniségként, a tervezésben és a menekülésben gondot jelenthet. A Doki egyszerre rettegett ettől és várta euforikus hangulatban. Látni akarta őket. Látni és tanulmányozni, átvizsgálni, mennyit fejlődött a víru az elmúlt időszakban.
A kíváncsisága lassan kezdte elnyomni azt a belső, ösztönös veszélyérzetet, amely először görcsbe rántotta a zsigereit. *

Nem terveztem, hogy innen megyek nyugdíjba. * Húzta féloldalas mosolyra az ajkait, ahogy ellépett a kerítéstől, tovább az épület felé. Észrevette a mosolyt, válaszul csak megigazította a szemüvegét. Érdekes feladatoknak álltak előttük, ezt még ő is elismerte. A főnököt keresni olyan volt a szigeten, mint egy tűt megtalálni a szénakazalban... *

Nem hallom őket a közelből, de... ez nem jelenti egyúttal azt is, hogy az épület üres lenne. Ha nem éri őket külső stimuláció egy ideig... mint például a fény és hang, elcsendesednek és nyugton maradnak. A helyedben nagyon óvatosan nyitnám az ajtókat.
Armblast
Armblast
Admin

Hozzászólások száma : 1489
Join date : 2013. Apr. 02.
Age : 33

http://ren-chan01.deviantart.com/

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Serahime Vas. 29 Május 2016, 00:43

*Yoi nem örült túlzottan a Doki kijelentésének, de nagyon is értette azt. Lényegében análkül is már felfogta, hogy a férfi hangot adott volna neki. Hosszan figyelve előre vegetálta át magát újra és újra a dolgokon. Minden újabb lehetőség kelletlenül fogadott annak ellenére, hogy már indulás előtt valamilyen szinten a tudatában voltak a dolgoknak.
Halk sóhajt hallatott, de egyéb megjegyzést nem adott át a férfinak.*

Illemtudás igaz?  Ne aggódj, pontosan tudom, hogy mire figyeljek. Ha valami nem így van, kérdezek. Elismerem, hogy többet tudsz róluk, mert ebben az esetben így van.
*Emelte felé kékes szemeit egy ideig hosszan nézve. Átgondolta a saját kimondott szavait. Parányit megrázta a fejét, s nyugodtan haladt tovább. Nesztelenül lépkedett egészen a bejáratig ahol egy pillanatra megtorpant. Fülelt, hátha hall valamit, végül csak biccentett és a férfi felé pillantott.*
Jössz utánam, vagy hátra lépsz egyet, hátha a nyakunkba kapunk valamit?
Serahime
Serahime

Hozzászólások száma : 1432
Join date : 2013. Apr. 06.
Age : 31

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Armblast Szer. 01 Jún. 2016, 14:23

* A csend nem volt idegen Yoi részéről, részben megszokta, ezért is érezte diadalnak, amikor a gondolatmenetével hosszabb megnyilvánulásokra bírta. Érdekes játék volt ez, amelyben az esetek többségében örömét lelte. Intelligensnek és értelmesnek nyilvánította, noha az ismereteik eltérőek voltak, egy ponton találkoztak, amikor mind a ketten belevitték ezeket az eszmecseréikbe.
Az ajtó előtt szélesen elmosolyodott, megigazította a szemüvegét. A kiállása egyértelműen elárulta, hogy a lényekkel szemben nem érzett semmiféle félelmet, vagy akaratot a távolság tartásra. Ha valakit el kellett látnia a csapattársai közül, jobban hatott rá, mint a lehetőség, hogy oszló hullák rontanak neki... legalábbis most úgy festett. A gondolatai két pólusát, amelyek egymást kergették a fejében, nem tette túlságosan szóvá. *

Menj csak... érezd otthon magad. * Hajolt meg finom mellé. * A nyomodban maradok.
* Valóban így tett. Hagyott teret, hogy a másik léphessen és mozdulhasson, ha úgy hozná a helyzet, de nem sokkal maradt le mögötte. Csendesen lépkedett előre, már az ajtóban érezte a szagot, amely itt erősebb volt, mint az utcán. A pusztítás és káosz szaga, amely a fertőzötteket követte. Először hunyorognia kellett a folyosó sötétje miatt; miután a szemei hozzászoktak a kinti fény után, már tudta, mire számíthat. Véres lábnyomok haladtak előre, abba az irányba, amerre a falra csavarozott tábla "vizsgáló"-ként utalt. *
Armblast
Armblast
Admin

Hozzászólások száma : 1489
Join date : 2013. Apr. 02.
Age : 33

http://ren-chan01.deviantart.com/

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Serahime Vas. 05 Jún. 2016, 21:39

*Doki kiállásából pontosan tudta, hogy nem fél ezektől a lényektől....sőt megmerte volna kockáztatni azt a feltételezést, hogy sokkal inkább élvezi a látványt. Nem, mintha eddig nem ismerte volna meg valamennyire a férfit. A gondolatra apró komorság lett úrrá rajta, ám végül nem engedte, hogy ez kiütközzön a mimikáin. Biccentett a válaszra, éppen csak megpiszkálta a maszkja szélét, mialatt előre pillantott.*
Ne maradj le nagyon.
*Azzal még ki se mondta a végét, már kinyitotta is az ajtót s be is lépett.*


*Hamar megcsapta a mészárlás és a bomlás bűze. Nem mutatott kifejezetten más mimikát, csak kissé komoran húzta össze a szemöldökét. A maszkja miatt szerencsére jobban viselte a hasonló szagokat. Nem csak dísz miatt hordta. Világoskék szemei hamar hozzá szoktak a belső sötétséghez. Óvatosan nézet körbe, majd apró ám nyugodt lépésekkel indult meg. Tudnia kellett, hogy vajon elől is vannak e hullák, vagy csak valószínűsíthetőleg a vizsgálóban. Minden apró hiba, zaj, csapdába csalhatta őket. Más merre azonban nem lett volna értelme elindulniuk. A balján lévő késhez ért. Nem vette elő a bőrtokból, de végig simított a rajta. Az egyetlen dolog, ami kissé frusztrálta, az a hirtelen, egy-egy pillanatra megjelenő "rosszullétei voltak". Ha rosszkor jelent meg, a végkimenetel is a legrosszabbá válhat.... erre pedig nagyon kellet figyelnie.*
Menjünk be.
*Jelentette ki mialatt előre bökött a fejével. Már nem volt messze a vizsgáló ajtajától, amikor halk mocorgást, csuszást lehetett hallani a padlóról a baljuk felől. Yoi azonnal arra kapta a fejét, látta hogy a zombi lábai már le voltak csonkolva. Felállni, sőt utánuk menni biztosan nem fog tudni....de csúszik és zajt csap.... amire a többi is ide jöhet.*
Nézzük meg, vannak e bent....
Serahime
Serahime

Hozzászólások száma : 1432
Join date : 2013. Apr. 06.
Age : 31

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Armblast Vas. 11 Szept. 2016, 10:19

Őszintén? Nem terveztem lemaradni túlságosan... Két okból is. Láthatlak küzdeni, ami önmagában is roppant érdekes lenne, de... és itt jön a másik ok: az ellenfeleid fizikai állapotát is ellenőrizni tudom, ha a közelben maradok. Reakcióidők, reflexek, intelligencia, finom-motoros funkciók... Ha jó a megvilágítás, akkor a pupilla tágulását is láthatom. Ezek az információk elég... fontosak. Vagy te talán másként látod, Alice? * Kérdezett rá elmosolyodva. Megigazította a szemüvegét, ami megvillant a lámpák fényében. *

* Figyelte a mozdulatot, amivel Yoi megérintette a kést. Próbált benne olvasni... próbált rájönni, hogy miért tett így, és ezek a teóriák szórakoztatták. Csettintett a nyelvével, mielőtt újból megszólalt volna. *
Ha nem vagy biztos a képességeidben, akkor bele se kezdj... Ők nem fognak hezitálni. * Csendesen beszélt, arra azért ügyelt, hogy még véletlenül se nehezítse tovább a saját helyzetüket. Éppen elég kockázatot vállalta az épület átkutatásával, főnök ide vagy oda. *

Hmm? * A zaj felé kapta a fejét. * Nézzenek oda... briliáns, a vérveszteség meg sem kottyan neki, ahogyan az üszkösödés sem. Viszont jelenlegi állapotában nem lenne képes sokáig mozogni, mert valószínűleg a gerinc egy része is károsodott. * Ezt támasztotta alá az a fájdalmas reccsenés sem, ami a zombi felől jött a kúszása miatt. *
Autóbaleset... talán. Vagy gázolás. Mire magához tért, megharapták, de mégis itt kötött ki. Az első fertőzöttek közül lehet. Ez tudod mit jelent? Hogy a vírus kevésbé módosult a szervezetében, mint egy friss példány esetében. * Példány. Ez elmondott mindent arról, hogyan vélekedett a lényről. Minden volt, ragadozó, dögevő, vírushordozó, de nem ember... Az ember megszűnt létezni, amikor a magas láz tombolt a testében, majd a szervei lassan felmondták a szolgálatot, csak hogy órákkal később újrainduljon, mint egy elromlott gépezet. *
Armblast
Armblast
Admin

Hozzászólások száma : 1489
Join date : 2013. Apr. 02.
Age : 33

http://ren-chan01.deviantart.com/

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Serahime Pént. 16 Szept. 2016, 21:54

*Hosszan méregette a férfit. Elgondolkodott azon amit mondott, sőt..... azon kapta magát, hogy megpróbálja komolyabban megfejteni, vajon mi lehet az egész mögött. A kijelentés logikus volt...roppant mód értelmes. Ezt be kellett látnia, mert jól jöhettek a későbbiekben. Habár Yoi nem foglalkozott a kutatás ezen részével, mert.....ő az a keze volt a főnöknek aki elvégezte esetlegesen a piszkos munkát.... pontosan tudta, hogy jelenlegi helyzetükben minden apró információ jól jöhetett. Kihúzta magát, tartotta a szemkontaktust a férfival. Látta ahogyan megvillant  a fényben a szemüveg lencséje...ugyan ezen fény pedig érdekesen csillant a ritka kék, ázsiai szempárban.*
Menjünk.

Ha a képességeimben nem lennék biztos, nem lennénk itt. Vagy már nem élnél.
*Válaszolta nyugodtan és csendesen. A képességeiben biztos volt, apró aggodalmát teljesen más adta. Egy pillanatra lehunyta a szemeit. Mély levegőt vett, majd úgy ment tovább. Teljesen elűzte a fejéből a frusztrációját. Csak a feladatára és a környezetére kezdet koncentrálni.*

Példány.... *összeszűkítette a szemeit, majd a férfira nézett. Nem nagyon zavarta a feléjük lassan hörgő, kúszó szörnyeteg.* Ha akarsz a vizsgálataidhoz mintát igyekezzünk. Az, hogy ő itt van, jelentheti, hogy még bent is lehetnek, és ha első példány...akkor valószínűleg nem messze kezdődött a terjedés pontos helyszíne sem.
*Mintha árnyat látott volna az üveg ablak előtt elhaladni, de mire odanézett már nem volt ott semmi furcsa. Ujjaival jelzett a dokinak, hogy figyeljen oda, majd a pengét előkapva óvatosan lépett az ajtóhoz pár lépést.*
Serahime
Serahime

Hozzászólások száma : 1432
Join date : 2013. Apr. 06.
Age : 31

Vissza az elejére Go down

Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18] Empty Re: Living Hell - Reboot (Nyitott) [+18]

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.